Pest Megyei Hírlap, 1991. április (35. évfolyam, 76-100. szám)
1991-04-27 / 98. szám
HOGYAN MENTETTÉK FEL MMBSZEXTY BÍBOROST? Casaroli állítólag a haját tépte MINDEN HÉTEN NYÍRJÁK A KÖRMÉT Kié a lovag múmiája? Friedrich von Kahlbutz, a néhai nagy hatalmú, vasba öltözött lovag ina kifejezéstelen arccal fekszik egy riasztóberendezésekkel felszerelt, üveg tetejű koporsóban. A XVII. századi német főúr — ma igazi tudományos rejtély, olyan titok, amelyet a szakértők képtelenek megfejteni. Míg mások teste haláluk után elrohad, von Kahlbutz természetes kinézetű múmiává vált — kicsit talán soványnak tűnik, de tökéletesen ép. A több mint három évszázada élt lovag nem is sejtette, hogy halálában egy nagyon is modern harci játék tétjévé válik: Neu- stadtban, a kis német városban szembeállította egymással az egyházat és az államot. A város polgár- mestere és lutheránus papja egyaránt magáénak vallja a sok pénzt hozó múmiát, s harcuk egyelőre eldöntetlen. Rejtély és legenda Kahlbutz 1651-ben, brandenburgi nemesi családban született, s 1702-ben halt meg. Feleségétől 11, a birtokain élő parasztasszonyoktól 30 gyermeke született. Maradványait sok — a helyiek által ma is táplált — rejtély és legenda övezi. Múmiájának gondozói halálos komolysággal állítják például, hogy minden héten le kell nyírniuk a körmét. amerikai milliomos például 3 millió dollárért vásárolta volna meg. Kemény márkában A múmiát nem sokkal a II. világháború után tették közszemlére, s azóta a Berlintől száz kilométerre északra fekvő körzet legnagyobb turistalátványossága lett. Tavaly több mint százezren tekintették meg, köztük egyre több (egykori) nyugatnémet, ámbár az ország egyesülése óta kemény márkában kell fizetni a — természetesen azóta felemelt — belépődíjat. Kahlbutzért akkor indult meg a harc, amikor bebizonyosodott, mekkora anyagi előnyökkel jár birtoklása. Az egyház hivatalosan bejelentette igényét a múmiára, mondván, hogy az az egyházmegye egyik kis templomának kriptájában nyugszik. Peter Freimark, Neustadt harcos lutheránus papja szerint egyedül az egyház alkalmas őrzésére. Legfőbb érve egy 1946-ból származó dokumentum, amelyet a szovjetek által támogatott bran- denburgi kormány állított ki, s amely az egyháznak juttatja azt a területet, ahol a lovag nyugszik. A tisztelendő ezen kívül megvádolta a városka vezetését, hogy el akarják adni a relikviát. Edmund Bublitz polgármester természetesen tagadta a vádat, s azt is hozzáfűzte: az egyház a 60-as években lemondott a lovaghoz fűződő jogairól — de sajnos, ez a nyilatkozat azóta elkallódott. Az. ügyet most a városi ügyész vizsgálja. Templomot a lovagból Ha az egyház nyer, a belépődíjakból származó ösz- szeget a neustadti templom felújítására fogják felhasználni — a város viszont parkolót akar építeni a múmia megtekintésére érkező turisták számára. Rockzene és Lucifer Mentsük meg leiünkéi „Elhamarkodott és jóvátehetetlen lépés volt” VI. Pál pápa 1974. február 8-án hozott döntése amellyel a száműzött Mindszenty József bíborost fölmentette esztergomi érseki tisztéből — vélekedett a minap Cserháti József volt pécsi püspök. A Kirche Intern (Az egyház belülről) című osztrák katolikus folyóirat áprilisi számában megjelent interjújában Cserháti, a magyar püspöki kar akkori titkára fölidézte: Agostino Casaroli, a Vatikán „külügyminisztere”, aki éppen Lengyelországban tartózkodott, a „haját tépte”, amikor értesült a pápai döntésről. A Becsben, 1975. május 6-án elhunyt Mindszenty bíboros földi maradványait egyébként rövidesen hazaszállítják a mariazelli kegyhelytemplombóa, hogy május 4-én az esztergomi főszékesegyház kriptájában helyezzék örök nyugalomra. Cserháti püspök föl elevenítette, hogy VI. Pál pápa 1973 decemberében Rómába rendelte s azt kérdezte tőle, miként fogadnák a magyar katolikusok, ha a bíboros — akit a budapesti kormány és Vatikán közötti hosszas tárgyalások nyomán a Szentszék 1971-ben rábírt, hogy ausztriai száműzetésbe vonuljon — „örökre el- hagyná az országot s esztergomi székét”. A magyar nép hosszú éveken át any- nyit szenvedett és tűrt, any- nyi megaláztatást kényszerült elviselni, hogy ezt a „próbát is képes lesz kiállni” — felelte Cserháti, A volt pécsi püspök szerint egyébként Moszkva és Budapest elkeseredett of- fenzívát folytatott a prímás hazájából való gyors eltávolítása érdekében, s Ró mának is az állt érdekében, hogy keleti politikájának útjából minden akadályt el gördítsen. VI. Pál — aki a kihallgatás közben fel-alá járkált, mert ízületeit meggyötörte a forró sirokkó — arról faggatta a magyar fő. papot, ismer-e olyan Mindszenty bíboroshoz közel álló személyt, aki meggyőzheti őt: szabaddá kell tennie esztergomi érseki székét egy alkalmas utód számára. Cserháti előbb Zágon József győri kanonokot ajánlotta, aki rábeszélte a bíborost az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének elhagyására, ára a pápa azt mondta: Mindszenty immár nem szíveli Zágont, aki közreműködött Magyarországról való eltávolításában, őszentsége Casaroli bíborost sem tartotta alkalmasnak e küldetésre. Kurtán megjegyezte, hogy Mindszenty rossz véleménnyel van Casaroliról, sőt megveti őt. A magyar püspöki konferencia titkára harmadikként I.ékai László akkori veszprémi püspököt javasolta, aki a bíboros titkára volt, s a második világháború végnapjaiban osztozott Mindszentvvel sopronkőhidai rabságában. Am VI. Pál finom érzékkel meg akarta kímélni Lékait attól a veszélytől, hogy Mindszenty esetleg a fogadásától is elzárkózzon, ami alááshatta volna a fiatal püspök tekintélyét. Az audiencia végén a pápa fölkérte Cserháti püspököt, hogy mielőbb keresse föl Récsben Franz König bíborost, s együtt próbálják visszalépésre bírni a magyar prímást. Róma kívánságára König bíboros három ízben is fölkereste Mindszentyt: először még 1973 novemberében, majd december első napjaiban, végül pedig 1974 januárjának elején. Ám Mindszenty mindannyiszor elutasította, hogy a kommunistáknak ilyen örömöt szerezzen, hiába hivatkozott König az egyház egyetemes érdekére. A végsőkig elgyötört, megkínzott idős főpapnak a maga szemszögéből kétségkívül igaza volt, amikor képtelennek bizonyult meghajolni a szükségszerű politikai valóság előtt — vélte Cserháti. Mindszenty titkárainak könnyű dolguk volt: csupán ugyanazt a lemezt kellett ismételgetniük, amit meg is tettek. Így jött el február nyolcadika: a prímás budapesti elítélésének 25. évfordulója. (A Rákosi-rendszer 1948 karácsonyán fogságba vetette s 1949-ben „hazaárulás” vádjával életfogytiglani börtönre ítélte, de az 1956-os népfelkelés során kiszabadították.) Éppen az évforduló napján nyitották meg Bécsben a hadászati fegyverek korlátozására vonatkozó SALT- tárgyalásokat. Amerikaiak és szovjetek első ízben találkoztak, hogy enyhítsék a nemzetközi feszültséget s eszmecserékbe bocsátkozzanak a leszerelésről, az egymáshoz való közeledésről. Mindszenty titkársága kora reggel nyilatkozatot tett közzé, amely a prímás hajdani törvénytelen elhurcolása és szégyenletes elítélése elleni tiltakozást tartalmazott. E nyilatkozatot Rómában a SALT-tárgyalások elleni sértésként értelmezték bizonyos körök részéről, amelyek fölhasználták Mindszenty nevét. Casaroli távollétében a pápa egyedül, vívódva mérlegelte, mit tegyen. A vatikáni rádió késő délelőtt jelentette, hogy VI. Pál fölmentette Mindszentyt esztergomi érseki tisztéből. ..Elhamarkodott, jóvátehetetlen lépés volt” — emlékezett Cserháti. — A nyugati katolikusok botrányosnak érezték a pápa álláspontját, aki szerintük ejtette vértanú bíborosát, s kilátástalan politikai manőverekbe fogott. Casaroli Varsóban állítólag a haját tépte, de nem másíthatta meg a történteket. Az esztergomi érseki szék immár üresen állt. Az egyik legenda szerint a lovag megölt egy pásztort, aki nem volt hajlandó átengedni neki szép feleségét. Kahlbutz tagadta a gyilkosságot: — Soha ne oszoljon szét a testem, ha én követtem el — mondta, és lön ... A lovag most egy hideg, nyirkos kriptában nyugszik, melynek kőfalain sisakja, páncélja és lándzsája lóg. Üveglappal fedett fakoporsóban fekszik, testéről riasztóberendezés vezetékei lógnak. Ha látogatók érkeznek, magnetofonról hallgatják meg életének történetét. A narrátor beszámol a tudományos kutatásokról is, amelyekkel megpróbálták kideríteni, hogy belső szervei és bőre miért maradtuk épségben, s azokról az ajánlatokról, amelyek a világ minden részéről érkeztek a kortalan arisztokratáért — egy „A rockzene a Sátán eszköze, és ennek köszönhető, hogy növekszik Lucifer követőinek a száma." Az elmarasztaló ítéletet írhatta volna bukott operaszerző, elfelejtett operettzenész, sikertelen dalköltő, vagyis a konkurencia valamely szaktekintélye. Belze- bub-szakértő írta. Egy bizonyos Corrado Balducci, foglalkozására nézve teológus. parapszichológus és ördögűző. Bizonyítékait vaskos kötetben tárta a világ elé. Ezek, mint írja, kimerítőek: a Beatlestől az első lemezes bandákig tanulmányozta minden valamirevaló együttes játékát. „A legtöbb dal Lucifernek csinál reklámot, minthogy a rockszlárok többnyire a sátáni sz.eklák tagjai.” A Bel/.ebub-szakértő leszögezi, hogy az Európában tapasztaltakhoz sokat merített az amerikai példákból, ott már szervezetek is alakultak, hogy megvédjék az ártatlanokat a rockzene fertőző baktériumaitól. Mi több, az egyik elszánt csapatot Baker külügyminiszter neje irányítja. Balducci atya szerint itt az ideje, hogy az egyház is állást foglaljon „a hangos pornó”, a rock ellen. Nos, erre még várni kell. A L’ Avvenire című katolikus lap máris védelmébe vette a rockzenét az ördögűzővel szemben. ISMERJÜK MEG A BIBLIÁT! (6.) PRÓFÉTÁK KÜLDETÉSE Az ószövetségi könyvek második csoportja azoknak az embereknek tanítását őrzi, akiket prófétáknak nevezünk. A próféta név a görög prófétész szóból ered, amely a héber Biblia nabi kifejezését adja vissza. A nabi (próféta) értelme lehet „aki beszél, aki hirdet”, és lehet „hívott, meghívott”. Az utóbbit szokták előnybe részesíteni, s így az Ószövetség nabi-nak nevezi azt a személyt, aki Istentől meghívást kapott arra, hogy szavát hirdesse Izrael népének, elsősorban élő beszédben, némelykor jelképes cselekedetek formájában is. A próféták a történeti könyvek tanulsága szerint már Kr. e. a 11. századtól megtalálhatók Izraelben (pl. Sámuel, Nátán, Illés, Elizeus), de csak a 8. század közepétől jelent meg az ún. klasz- szikus prófétaság, amely Kr. e. a 4. századig tartott. A klasszikus próféták igehirdetését olvashatjuk a Bibliában. Ezért nevezik őket íróprófétáknak, ami nem egészen szabatos, minthogy a próféták nem írásban, hanem élő szóban, prédikációban hirdették Isten szavát. Az írott könyvek az elmondott beszédek összegyűjtéséből alakultak ki a próféta tanítványai vagy hagyományozó körök munkája nyomán. A próféták küldetésük igazolásaként arra hivatkoztak, hogy a közvetlenül Izrael Istene szólította és állította őket szolgálatába (íz 6; Jer 1; Ez 1; Ám 7,14). Nem saját gondolataikat hirdették, hanem egyedül és kizárólag a meghívó Isten szavát. Csak neki tartoztak számadással, s rajta kívül nem érezték magukat alávetve semmiféle tekintélynek. Az Istennel való találkozást olyan erőnek élték meg, amely ellenállhatatlan és egész életüket gyökeresen átalakította. A meghívás kiragadta őket eredeti életkörülményeikből is és olyan útra vezette, amelyet esetenként vállalni sem akartak. Ennek jellegzetes példája Jeremiás élettörténete. A meghívás független volt eredeti foglalkozásuktól és származásuktól is; Ámosz pásztor, Izajás arisztokrata volt, Jeremiás a papsághoz tartozott és korának „értelmiségi” rétegéhez állt közel. A próféták küldetése egész Izraelhez szólt. A hit és erkölcs kérdéseit nem elvontan, hanem konkrét megnyilvánulásaiban nézték, ezért figyelmük az emberi életnek szinte minden területére kiterjedt. Tanításukban foglalkoztak a kultusszal, az állam kül- és belpolitikájával, a társadalom szociális vonatkozásaival, sőt a környező népek sorsával is. Koruk viszonyai gyakran kemény kritikára késztették őket. Taglalták a hitnek és a hitből fakadó erkölcsi cselekvésnek a megnyilvánulásait, amelyekre Izraelt választottsága és az Istennel való szövetsége kötelezte. Az eljövendő pusztulást gyakran drámai képekben írták le. Ám a fenyegető ítéletet nem látták elkerülhetetlennek, mindig megmaradt a lehetőség a bűnös életvitel megváltoztatására, s így Istenhez térve az üdvösség ajándékának reményére. Ezért a próféták tevékenységében kiemelkedő szerepe volt a megtérésre való felhívásnak, az isteni megbocsátás és az üdvösség új lehetőségének. Kritikájuk, főként pedig az ítélet hirdetése miatt a próféták a közvélemény ellenállásába ütköztek, mely kétségbe vonta tanításuk és küldetésük isteni eredetét. Ámoszt kiutasították a bételi szentélyből és Izrael királyságából (Ám 7,10 közv.), Ozeást bolond prófétának tartották (Oz 9,7 köz.), Izajás szavát a király és környezete elutasította, de a legbővebb leírás Jeremiás lelki és testi szenvedéseiről maradt fenn. Tevékenységük átértékelése 586 után következett be, amikor II. Nebukadnezár újbabiloni király lerombolta Jeruzsálemet, Júda királyságát megsemmisítette, lakóinak jelentős részét Babilonba deportálta. A nemzeti katasztrófát Isten büntetéseként élték meg, amelynek bekövetkezte igazolta a próféták szavát. Ügy érezték, hogy a beszédeikből levont tanúlságok megteremthetik a jövőbeli isteni megbocsátás reményét. Ezért tanításukat mint Isten Izraelnek szóló üzenetét összegyűjtötték. Ezúttal Isten sugalmazására újabb hitélményekkel kiegészítettéle és saját korukra értelmezték. A próféták vigasztalták is a népet. A nehéz történelmi helyzetekben reményt öntöttek kortársaikba. Azt az üdvösséges jövőt hirdették, amelyet Isten készít Izraelnek, mert nem hagyja el képét. A büntetés nem az utolsó szó az üdvösség történetében, Isten szándéka nem az ítélet, hanem a megbocsátás. A próféták gyógyító és buzdító hatása a Babilonba hurcolt izraeliták körében mérhető fel. A közöttük tevékenykedő próféta, akinek tanítását Izajás könyve 40—55. fejezeteiben találjuk és Ezekiel hatására tartották meg hitüket és nemzeti azonosságukat, így ők adtak lendületet a fogság utáni zsidóság helyreállításához. A zsidó nép és a kereszténység egyaránt Isten szavának közvetítőit látja a prófétákban, akik szellemi és erkölcsi nagyságuk révén az egyetemes emberi értékrend képviselői is. Rózsa Huba, a budapesti Róm. Kát. Hittudományi Egyelem professzora
