Pest Megyei Hírlap, 1991. április (35. évfolyam, 76-100. szám)
1991-04-20 / 92. szám
lágtaikozó a romtemplom tövében Nem is olyan régen még hallgatott a község. Ki-ki csöndben viselte legbelül nemzetiségi volta tragédiáit. S gyakorta még legközelebbi hozzátartozóinak sem beszélt ezekről. Megvádolásuk, meghurcoltatásuk, kitoloncolásuk olyan történelmi tény, amely kitörölhetetlen emlékezetükből. És aligha jóvátehető. Másfél esztendeje annak, hogy mégmozdult-megin- dult valami, lassan-lassan fellazulnak a szigorú tilalmak keltette félelmek. Tanulmányok, könyvek, statisztikák készülnek, kiderülnek, feltárulnak a fájdalmas titkok. Pest megyében is napvilágot látnak tudományos kutatások publikációi. Az egyik például — a ceglédberceli nemzetiségi németek jóvátételi munkára vitele és kiűzetése — Scheffer Anna történelem— régész szakos egyetemi hallgató szakdolgozata. Ám ilyen eseményre, amelyet a Zsámbékról kitelepített németek szerveznek, még csak most kerül sor első ízben a megyében. Felkeresik és találkozóra hívják össze szűkebb szülőhazájukból elszármazott sorstársaikat. Mégpedig az idén, július 20-án. Természetesen a település készül a világban szétszóródott zsámbékiak fogadására. Nemcsak a családok, hanem a faluközösség is számos megemlékezés, rendezvény megtartását tervezi. Ennek egyik színhelye lesz a temetői emlékpark. Kialakítását már megkezdte a műemlékbarótí kör, mégpedig a romtemplom hátterében. Indokoltan ott, mert az eddigi kutatások, feltárások igazolták, hogy a templom körül sírkert is volt.. A parkba nemcsak az adott korra jellemző növényzetet telepítenek, hanem felállítják ott a régi temetők elhagyott, különleges síremlékeit is. (vennes) 24 EZER TANULÓCSOPORT Hittant tanulnak Az országban jelenleg 15 egyház, 24 ezer tanulócsoportban folytat hitoktatást. A hittan iránt mutatkozó társadalmi igény kielégítését azonban nehezíti, hogy a szükségeshez képest kevés a hitoktató — fejtette ki Biszterszky Elemér, a Művelődési Minisztérium államtitkára az MTI munkatársa érdeklődésére az után a szerdai értekezlet utáh, amelyen az államtitkár a Keresztes Szilárd görög katolikus püspök által vezetett egyházi küldöttséggel ugyancsak a hittantanárképzés ügyéről tárgyalt. Biszterszky Elemér válaszában kitért arra, hogy a szerdai megbeszélésen sikerült néhány fontos kérdésben megállapodniuk, egyebek között abban, hogy a katolikus egyház a hitoktatást korosztályhoz kötötten kívánja folytatni. Az óvodásoknak és az általános iskola alsó tagozatos tanulói részére hitoktatókat, a felsős és a középiskolás diákok tanítására hittantanárokat képeznek. Megállapodtak abban is, hogy hitoktatói, illetve hittantanári szakot csak egyházi hittudományi felsőoktatási intézmények alapíthatnak. Ugyancsak kizárólag az ő feladatuk a képzés tartalmának, feltételeinek kidolgozása. Az egyházi hittudományi főiskolák által megalapított szak azonban összekapcsolható más, állami felsőoktatási intézményben felvehető szakkal. Az állam az egyházat épületek és az infrastruktúra biztosításával segíti a hittantanárképzés sikere érdekében, továbbá — mint arra Biszterszky Elemér rámutatott — a hittudományi szakot felvett hallgatók után az egyházak évi 72 ezer forint fejkvótát igényelhetnek az állami költségvetésből. Fűrésszel irtják az ősborókást A nemzeti park mint a pártállam káros kinövése Mit szólnánk, ha a sas-hegyi természetvédelmi területen répát termelnének, vagy a bátorligeti ősláp helyén aranyló búzatábla lengene? Ha illegálisan is, de ez a folyamat kezdődött el, amikor valaki motoros fűrésszel nekiesett a fokozottan védett barcsi ősborókásnak, egy másik önkényes földfoglaló pedig a világhírű orchideákat szántotta ki a Kiskunsági Nemzeti Parkban. Dr. Kovács Mátyás, a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium főosztályvezetője szakértőként vesz részt a kárpótlási törvényt tárgyaló megbeszéléseken. Szakmai és gazdasági érvekkel, érzelmi ráhatással próbálja meggyőzni a tárgyalásokon részt vevőket a természet- védelem fontosságáról, közben kétségbeesetten számolja, hány érdekelttel nem beszélt még, hányán vélekednek vagy döntenek tévesen, minek következtében jó néhány természeti értékünktől elbúcsúzhatunk. □ Miért nem hallatták hangjukat a tervezet készítésekor? — Kormányszinten tárgyalták, a tárcával azonban sajnálatos módon nem egyeztették. Így történhetett meg, hogy a törvény- tervezetben egyetlen szó sem esik a védett területek helyzetéről. □ Attól tart, hogy az új tulajdonosok nem érzik majd át a természetvédelem fontosságát? — Ez egyéni beállítottságuktól függ. Itt azonban sokkal többről van szó! Ezek a természeti értékek a nemzeti vagyon részei, sok közülük nemcsak hazai, hanem világviszonylatban is egyedülálló, mint a már említett kiskunsági orchidea vagy a kisszénási pilisi len. Különleges oltalmat és bánásmódot kívánnak, ami magánkézben nem biztosítható, de el sem várható. □ ön szerint elképzelhetetlen, hogy valaki maga tartson fönn például egy nemzeti parkot? — Nem elképzelhetetlen, de a világon mindenütt az a törekvés, hogy a természetvédelmi területek álla- mi tulajdonba kerüljenek, mert csak így biztosítható teljeskörűen a megőrzésük. Űgv tűnik, nálunk most ellentétes folyamat játszódik le, ez azonban megengedhetetlen, ha a természetvédelmi kultúra területén is Európához akarunk csatlakozni. 0 Lehet, hogy a kormány úgy gondolja: az ön érveinél most fontosabb az igazságszolgáltatás ... — A természetvédelem nem akar a kárpótlási igények kielégítésének útjába állni, 'elismeri, hogy orvosolni kell á korábbi törvénytelen intézkedéseket, a javító szándék azonban nem okozhat újabb — ezúttal össztársadalmi — károkat, s ne feledjük, a védett területek felparcellázásának anyagi vonatkozásai is lennének. Ezekre a területekre — éppen védelmük érdekében — szigorú korlátozások vonatkoznak. A leendő tulajdonos jogosan követelhetné majd a korlátozások okozta termeléskiesés különbözeiét. □ Nem is beszélve arról, mennyit kell majd fizetnie az államnak, ha — nyugati ■ mintára — mégis vissza akarja vásárolni! — Pontosan. Ausztriában nemrég vették meg a Fertő tó körüli részt, horribilis összegeket fizettek ki, mert a tulajdonosok — természetesen — alaposan felsrófolták az árakat! „Szabályosan" megzsarolták az államot. Érthetetlen, miért nem kapott helyet a természetvédelem a kárpótlási törvény tervezetében, kinek állhat érdekében felszámolni a nemzeti parkokat, tájvédelmi körzeteket. Talán ezeket is a pártállam káros kinövéseinek tartják? Holott nem a Szovjetunióban, hanem az Egyesült Államokban létesítették az első nemzeti parkot — és nem is napjainkban — 1872-ben! Pachner Edit A Biblia könyvei kiemelkedő helyet foglalnak el az ókori Kelet történetírásában. Egyiptomban és Mezopotámiában is találunk évkönyveket, feljegyzéseket politikai eseményekről, de hiányzik egy- egy állam évszázadokat átfogó, folyamatos történelmének megörökítése. Az Ószövetség ún. történeti könyveit egymás után helyezve végigkövethetjük Izrael történelmét az időszámításunkat megelőző évszázadokig. A történeti könyvek közt két nagy egységet találunk. Időrend- benben első a Józsue, Bírák, Sámuel 1-2. és Királyok 1-2. könyv>e, egyetlen történeti mű részei (szaknyelven: Deuterono- misztikus tprténeti mű), összességükben 700 év eseményeit beszélik el, attól kezdve, hogy Izrael törzsei Kánaán elfoglalására készülnek, egészen a babiloni fogságig (1250—586). A mű szerzői a tetemes forrásanyagot egységes szemlélet alapján időrendbe, tematikus folyamatosságba rendezték. Hasonló jellegű, nagyobb lélegzetű munka a későbbi Krónikák 1-2., Ezdrás és Nehemiás könyve (szaknyelven Krónikás történeti mű). Ez szintén Izrael történetét beszéli el, a hangsúlyt azonban a babiloni fogság után (538) a júdai zsidó közösség helyreállítására és megszervezésére helyezi, kiemelve Ezdrás és Nehemiás szervezőmunkáját. A felsorolt művekből és a történeti hagyomány más, jelentős ószövetségi könyveiből, mint Mózes öt könyve, képet kapunk a bibliai történetszemlélet és történetírás jellegzetességeiről. A bibliai történetszemlélet gyökere a hit. Az ószövetségi ember meggyőződése, hogy a történelemben az üdvözítő Isten tevékenysé- ségével találkozik, s ebből a nézőpontból értheti meg az események mélyebb összefüggéseit és indítékait. Ez a magyarázata annak, hogy az izraelita oly nagy érdeklődéssel fordul a történelem felé. Meggyőződése, hogy Jahve, Izrael Istene a történelem ura és irányítója, melynek hátterében isteni terv húzódik meg, s az események sodra az üdvösség tervének beteljesedése felé tart. Ennek ellenére az ember nem tehetetlen bábu Isten kezében, sőt felelősségteljes cselekvő. Az isteni közreműködés nem zárja ki, hogy a történelem az ember tevékenységének eredménye legyen. A bibliai történetírás egyetemes szemléletű, mindig tekintettel van a nemzetekre. Nemcsak azért, mert Izrael sorsa összefonódott az ókori Kelet más népeivel (Asszíria, Babilon stb.), hanem hitéből következően Jahve, Izrael Istene egyúttal a nemzetek egyetlen Ura. Ök is Jahve alkotásai, s ezért egy nagy közösséget alkotnak, amelynek Izrael is része (Tér 10. 1). Bár Isten népének választotta Izraelt, gondot visel a többi népre is, s Izrael választottságá- val összefüggésben ők is eljutnak az üdvösségre, Jahve megvallá- sára (Ám 9,7.; íz 2,2 köv. stb.). így jelenik meg az ókorban először az egyetemes történelem eszméje. Az elmondottakból következik, hogy az Ószövetség történetírása vallásos. Az események értelmét és összefüggését a hit fényében keresi, amely a rendelkezésre álló történeti forrásanyag válogatásában ée elrendezésében rs érvényesül. Szempontja más, mint a szokásos történetírásé. A múltat nem politikai vagy gazdasági sikerek vagy sikertelenségek szempontjából mérlegeli, ezért gyakran átsiklik a politikai történet- írás számára fontos részleteken. Mindez nem jelenti azt, hogy a bibliai történetírásnak nincs históriai értéke. Hitelességét biztosítja forrásainak eredete és sokrétűsége. Anyagát jelentős részben, mindenekelőtt az állam alapítását megelőző időszak és a királyság kezdeteinek emlékét a népi hagyomány adja, de később is megmarad ennek meghatározó szerepe. Ebből ered lebilincselő elbeszélő jellege, de hitelessége is. Népi eredete miatt elkerüli az ókori Kelet udvari, „arisztokratikus’’ történetírásának gyengéit. A valóságot írja le, árnyoldalaival együtt, úgy, ahogy a nép látja és megéli. Nem hallgatja el a nagy emberek hibáit, nem dicséri őket egyoldalúan (lásd: Dávid történetét vagy udvarának leírását Sámuel 1. könyvében). A történelmet nem szűkíti le a királyok tetteire, a nagy állami eseményekre, hanem helyet kap benne az izraelita nép is. Kritikája viszont őt sem kíméli. Természetesen felhasznál írott forrásokat is, királyi évkönyveket, hivatalos feljegyzéseket stb., kifejezett hivatkozással vagy a Biblia szövegéből közvetve kielemezhetően (pl. Izrael királyainak könyve, Salamon története stb.). Említésre méltó még a bibliai forráshasználat is. A modern történetírás a forrásokat kritikusan egybeveti és értékeli, kiválasztva a "hitelt érdemlőt. Az ószövetségi történetíró, ezzel szemben egy-egy eseményt a lehető legtöbb szempontból akar bemutatni, ezért minden elérhető forrást — még az egymásnak ellentmondani látszó- kat is — felhasznál, és értékelésüket az olvasóra hagyja (lásd: Saul királlyá választásának körülményei). Ha valaki az Ószövetség könyveit olvasni kezdi, hogy megismerje a bibliai történelem egy- egy szakaszát, nem fog csalódni. Az elbeszélés élményszerűsége, az igazmondás tisztessége meggyőzően tanúskodik a kor politikai és vallási arculatáról, erkölcsi falfogásáról. Rózsa Huba, a bp.-i Róm. Kát. Hittudományi Egyetem professzora
