Pest Megyei Hírlap, 1991. március (35. évfolyam, 51-75. szám)

1991-03-07 / 56. szám

Nagymaros vendége Kis János Kis János, a Szabad De­mokraták Szövetségének elnöke lesz Nagymaros ven­dége március 8-án, pénte­ken. A művelődési házban 17 órakor kezdődő összejö­vetelen aktuális politikai kérdésekről szól a pártel­nök, akit Vass István és Kiss Róbert országgyűlési képviselők is elkísérnek. Leány vásár? Egy hét alatt 2C9 ezer! — olvashatjuk egy közönséges géppapíron, melyre piros filctollal, minden különö­sebb esztétikai kivitelt mellőzve írtak. A város több pontján hirdeti az is­meretlen. Az egyik helyen arról tájékoztattak: egy fiatalember kérte kifüg­gesztését, hogy fiatal, csinos lányokat keres kül­földi munkára, s jelentkez­ni egy bizonyos időpont­ban lehet, egy megadott presszóban. Heti 200 eze- zért! Csak feltételezhető, mivel erről nem szól az írás, hogy milyen munkával kereshet­nek ennyit a lányok. Az is csak feltételezhető, hogy a szervezőt sem aprópénzzel fizetik ki — ha akad jelent­kező. S félő, hogy lesznek, akik a csábító ajánlatnak nem tudnak ellenállni. Még akkor sem, ha kiderül: nem bolti eladóként fogják meg­keresni a kalácsra valót. .. H. E. Szerveződik az IKU Keresztény értékek Tavaly decemberben Buda­pesten alakult meg a Keresz­ténydemokrata Néppárt ifjú­sági szervezete, az Ifjúsági Ke­reszténydemokrata Unió. Az ifjúsági szervezet céljairól, programjáról az egyik alapító tagot, ifj Kocsis Ivánt kér­deztük. — Az alakuló gyűlésen egy alapítólevelet fogad­tunk el. Ebben megfogal­maztuk, hogy magunkénak valljuk a kereszténydemok­rácia alapelveit, és vállal­juk a keresztény világné­zetből következő erkölcsi­séf/ szellemében a közéleti tevékenységet. Célunknak tekintjük Magyarország keresztény és demokrati­kus hagyományainak ápo­lását, az ebből fakadó er­kölcsi és politikai értékek őrzését és terjesztését. Vál­laljuk a keresztény európai hagyományokhoz való újra- kapcsolódást. Szeretnénk elősegíteni az ifjúság jövő­képének kialakítását, ön- szerveződését, feladataira való felkészülését. — Városunkban, melynek vezetésében meghatározó szerepet kapott a keresz­ténydemokrácia, milyen szerep juthat az IKU-nak? — Vácott is elkezdtük az VKU helyi szervezetének kiépítését. Sorainkba vár­juk mindazokat a fiatalo­kat, akik eddig is őrizték, ápolták a keresztényi érté­keket, akár egy család ilyen irányú törekvései hatására, akár a keresztényi, hitélet aktivistájaként. Az IKU biztosíthatja azoknak a közéletiséget vállaló keresz­ténydemokratáknak a ki­nevelését, akik a város kü­lönböző társadalmi szer­veződéseiben a keresztényi értékek képviselői lehetnek, továbbá azokét, akik a későbbiekben potenciálisan képviselhetik majd a város vezetésében a keresztény­demokráciát. — Hogyan lehet valaki az IKU tagja? — Szívesen látunk min­den fiatalt a KDNP csütör­tök délután 6 órakor kez­dődő összejöveteleire, me­lyek a Csányi krt. 45. alatt kerülnek megrendezésre, ahol a KDNP irodája is található. Itt a belépés ad­minisztratív része is lebo­nyolítható. De jelentkez­hetnek a fiatalok az IKU másik szervezőjénél, Öllé Katalinnál is, a Széchenyi utca 20. alatt lévő Biotéka- üzletben. Es megint a Széchenyi utca Ésszerű vagy manipulált döntés volt? Miután sok vitát követően eldőlt a Széchenyi utca sorsa, sokan nézték kíváncsian március elseje után, vajon tényleg megindult-e a forgalom. Nos, ez nem történt meg, amire magyarázatot a polgármesteri hivatal közle­ménye ad: A közúti igazgatósággal folytatott egyeztető tárgyaláson az igazgatóság kérte, hogy a megnyitáshoz szükséges átalakítási munkák miatt az utca forgalmi rendjének eredeti állapotban történő visszaállítására 1991. március 15-én kerüljön sor. Eddig a közlemény, mely után két képviselőt szólal­tattunk meg. Moys Csaba MDF-es képviselő kezdettől fogva a megnyitás mellett érvelt, szavazata is ilyen értelmű volt. Ferjancsics László a Fidesz-től a lezárt állapot megtartása mellett állt. — Kérjük, mondja el, milyen megfontolások ve­zették elhatározásában — kértük először Moys Csa­bát. — Mindenekelőtt szeret­ném elmondani, hogy nem a sétálóutca ellen vagyok. Szükség volna rá, de ilyen célra nem alkalmas a Szé­chenyi utca. Egyébként forgalomszer­vezési okokból sem lehet a Széchenyi utcát kiragadni, mert ez az egyetlen útvo­nal, amely a régi és az új kettes utat közvetlenül ösz- szeköti. Egyébként a szava­zás eredménye 19 igen és 8 tartózkodás, illetve nem szavazat, azt támasztja alá, hogy a lakosság többsége is egyetért. Ezután fizetőpar­koló lesz az egész utcában, és kiszélesítjük a járdát. A Volán-vállalattól ka­pott adatok alapján 25 szá­zalékkal több üzemanyag fogyott az elmúlt időszak­ban, ami föltehetően a sze­mélyautóknál is tapasztal­ható. Az igaz, hogy a volt kisegítő iskola most is­mét nagyobb füstterhelést kap, de nem szabad figyel­men kívül hagyni, a Bátho­ry utcára hárult nagyobb forgalmat sem. ami nem egy, hanem öt iskolát érin­tett. A mostani döntéstől füg­getlenül meg kell vizsgálni a beváros forgalomszerve­zését, és átalakításokat is kell eszközölni. Lezárva úgy nézett ki ez az utca, mint egy korábban fájós láb, amit az orvos elkezelt, és már sántítva se' járha­tunk rajta. Most legalább ezt a sántikálást adtuk vissza — válaszolta Moys Csaba. A másik megkérdezett­nek ugyanazt a kérdést tet­tük fel: — Mi vezette szavazatá­ban az utca zárva tartása mellett? — Elsősorban az, hogy nem vállalhattam a volt kisegítő iskolát érintő ólom­szennyezés rizikóját, vala­mint egy esetleges iskola­kitelepítés kockázatát. Ugyanakkor nem támogat­hattam azért sem, mert az önkormányzat idén nyári határidővel megrendelte a belváros rendezési tervét. Ez alatt a négy hónap alatt érintetlenül kellett volna hagyni, s csak a terv szelle­mében változtatni. A buszok által jelenleg használt útvonalon lehet, több iskola van, de ezeken a szakaszokon sehol nem torlódik fel a forgalom. Ugyanakkor a Széchenyi utcában, mivel csak 7-8 gépkocsi az áteresztési ka­pacitása, jelentős torlódá­sok várhatók. A füstöt pe­dig a gyalogosok szívják majd, és persze újra az is­kola tanulói. Szeretnék rámutatni a döntés manipuláltságára is. A testület első szavazata még tavaly nem volt érté­kelhető, ezért az ügyrendi bizottsághoz került, amely nem tudott dönteni, új sza­vazást kért. Erre akkor nem került sor, mert a pol­gármester bejelentette, szakértői bizottságot hall­gatnak meg. A szakértők a zárva tartást javasolták, ezért mégis újra szavazásra került sor, melynek az eredménye ismert. Szakér­tők véleményét már ko­rábban is figyelmen kívül hagyták, amikor az önkor­mányzat mellett működő környezetvédelmi és város- fejlesztési bizottság állás­pontját a legelső szavazás előtt „elfelejtették" ismer­tetni a képviselőkkel. Véleményem szerint po­litikai döntés volt, azon pártok számára előnyösen, amelyek választási kampá- lyuk során beígérték az ut­ca megnyitását. Számomra ezt példázza dr. Nagy Mag­dolna és dr. Afra Tamás váratlanul megváltozott véleménye, akik korábban határozottan a zárva tartás mellett voltak. Mi más vi­hette rá erre őket, mint a figyelmükbe ajánlott frak­ciófegyelem?! — fejezte be Ferjancsics László fide- szes képviselő. Dudás Zoltán VÁC Hiányzik a személyi jövedelemadó Takarékon működik a város A váciak már tudják: kétszázmillió forint hiányzik ahhoz, hogy a város és intézményei nagyjából normálisan működhessenek. Azt is meg­írtuk, hogy ha egymilliárddal több állna rendel­kezésre, akkor fel is lélegezhetnénk. Mivel még a kisebb összegnek is híján van a költségvetés, léle­geznünk is csak óvatosan szabad. A fentiek ismeretében talán még érdekesebb, hogy miből és mennyivel gaz­dálkodhat a város, s mire kívánja — vagy kénytelen — költeni a pénzt. (Termé­szetesen mindezek részle­tes leírására nincs lehető­ség, de néhány adat és tény is érdekes lehet.) A bevételek három té­telből állnak össze. Az úgynevezett normatív álla­mi támogatás összege csak­nem 640 millió forint. Ez magában foglalja az általá­nos támogatásként nyújtott — lakosonként 2000 forint — összeget, a kommunális támogatást, az inaktív la­kosokra jutó támogatást, az oktatási intézményeknek nyújtott támogatást, illetve a szociális intézeti ellátás és a közművelődési felada­tok dotálását. Ez lényegesen nagyobb összeg, mint az előző évi — viszont a személyi jöve­delemadóból lényegesen kevesebb marad az önkor­mányzatnál, mint az előző évben. (A költségvetés nem egészen 200 millióval szá­mol.) — A harmadik tételt a helyi bevételek jelentik; ez csaknem 720 millió fo­rint, azonban ebből öt és fél száz a társadalombizto­sítási finanszírozás, amely majdnem ugyanilyen ösz- szegben jelentkezik a - ki­adás oldalán is. Itt érde­mes megjegyezni, hogy a helyi adó — egyelőre az iparűzési adó —, ebben az összegben elenyésző: 20 millió forint. (A legopti­mistább vélemények szerint is legfeljebb másfélszer- kétszer ennyi lehet idén.) Ezt az alig több mint másfél milliárd forintot kell „beosztania” az önkor­mányzatnak. Ebből az in­tézmények működtetésére egymillió 434 ezer forintot el is kell költenie — s ez az összeg nem is biztosítja, hogy a tavalyival , azonos szinten működjenek. Sót, folyamatosan kell vizsgál­ni, hogy melyik intézmény­nél lehetne még csökken­teni a költségeket, hogy legalább az alapvető szol­gáltatásokban, az iskolai ellátásban ne legyen fenn­akadás. A fejlesztési célokat és kiadásokat alapos szűrés után határozták meg, de még így is fennáll annak a veszélye — amennyiben az igényelt céltámogatásokat nem kapja meg a város —, hogy át kell alakítani a költségvetést. — A tételek nagy részét eleve meghatá­rozza, hogy a szóban forgó beruházás már megkezdő­dött — például a zenemű­vészeti szakközépiskola építése —, vagy már be is fejeződött, mint a Büki sor útépítése, s kifizetése er­re az évre maradt. (Pl. a volt főtéri sütőüzem keze­lői jogának megvétele 2 millióért.) De a 100 milliós nagyságrendű fejlesztési kiadások között szerepel a — normatív támogatásként megkapott — több mint 10 millió forint támogatás az első lakáshoz jutók szá­mára. A város tartozik is: az adósságszolgálat ebben az évben csaknem 16 millió forint. Ez a másfél mil­liárdhoz képest nem sok, ám a „filléres” problé­mákhoz képest igen ... B. J. Választékban nincs hiány Ez is egy lehetőség A magas szintű hangtech­nika egyik úttörője. Leg­alábbis a világhírű japán cég elnevezése ezt sugallja. Sokáig csak álom lehetett, hogy valakinek ilyen hifi- berendezése legyen. Ma már nem az, ám a váci autójavító vállalatnak a Pioneerral kötött szerződése mégis előnyöket ígér az au­tósoknak. Mindenekelőtt a széles választék előnyét, ami azt jelenti, akár a legszuperebb készülékekhez is hozzájut­hat az igényes, vastag pénz- tárcájú kliens. Az árskála 15—80 ezer forintig terjed. Ugye ez rengeteg pénz? De ha keresletük lesz, azt bizony ki kell elégíteni! Most még új, talán szokat­Beszélgetés az Izzérói Március 7-én li8 órakor ismét élő, egyenes adással jelentkezik a váci kábeltelevízió csatorná­ján az Elektro Signal. Ezúttal közönséget nem várnak a stú­dióba, csak a beszélgetőtársa­kat, vagyis a Váci Izzó MTE sportegyesület vezetőit. Kérdéseket levélben is gyűj­töttek, de lehetőség lesz az adás ideje alatt telefonon újab­bakat is feltenni a 13-173-as közvetlen számon. Már húsvctra készülnek Két vagon füstölt árut szállít a kereskedelemnek húsvétra a Penomah váci gyára, a korábbiaknál olcsóbban. Ha nem csökkentették volna áraikat, a termékek a raktár­ban maradtak volna ,,. (Vimola Károly felvétele) lan a várakozó ügyfeleknek az egyre szélesedő szolgál­tatás egy alapvetően elrom­lott gépkocsik megjavítá­sára hivatott vállalattól. Mert ahogy egyes üzle­tekben már megszokhat­tuk, próbaberendezéseket állítottak föl a várakozó­ban, amelyeken ki-ki meg­hallgathatja a neki tetsző autórádiót, magnót, CD-le- mezjátszót, méghozzá kü­lönböző hangszórópárok­kal. Margó György igazgató kérdésünkre elmondta, két­napos határidővel vállalják a készülékek szakszerű be­szerelését is, a gyártó szi­gorú előírásai szerint. Be nem mutatott modelleket is választhat katalógusból az ügyfél. Dunagyöngye filmszínház (Dr. Csányi László krt. 58.): március 7-én, csütörtökön este fél 6 és fél 8 órakor 18 éven felülieknek vetítik a Saint Tropez-i leánykeres­kedők című francia eroti­kus filmet. Rendezte: Jeari Rougeron. Főszereplők: Yves Jouífroy, Henri Poi- tier és Elisabeth Steiner. — 'Témája: a Horsch-szer- vezet divatcég álcája alatt tevékenykedik: az Arab Emirátusokat látja el vonzó leánykákkal. A sorozatos eltűnések tisztázása az er­kölcsrendészet feladata ... VÁCI HÍRLAP Vác, Dr. Csányi László krt. 15. © A szerkesztőség ve­zetője: Borgó János. © Munkatársak: Dudás Zol­tán cs Halász Erzsébet. © Postacím: Vác, Pf. 32.2601. Telefax és telefon: (27) 10-095. Telex: 282 297. © Szerkesztőségi fogadóóra: kedd és péntek 13-tól 15 óráig. © Hirdetésfelvétel a szerkesztőségben naponta délelőtt 9-töl U-ig, vala­mint a váci hirdetöirodá- ban (Jókai utca 9.) hétfőn és kedden délután 14-től 17 óráig.

Next

/
Thumbnails
Contents