Pest Megyei Hírlap, 1991. március (35. évfolyam, 51-75. szám)
1991-03-05 / 54. szám
Átveszik a sertéseket Megállapodtak Í/Tinl az ismeretes, a városban hónapok óta megoldatlan a sertések átvétele. Ügy a szerződött, mint a szerződésen kívüli állomány vonatkozásában rendkívül nagy íeszültség alakult ki. A Nagykőrösi Hírlap olvasói rendszeresen tájékozódhattak a megoldásra irányuló lépésekről, hiszen minden fontosabb intézkedést azonnal nyilvánosságra hoztunk. Kiss János, Nagykőrös polgármestere arról értesítette szerkesztőségünket, hogy hosszas tárgyalásai eredményeképpen megszületett a megállapodás: március 11-től megkezdődhetnek a sertésszállítások'. — Szeretném hangsúlyozni, hogy mindenfajta jószágra érvényes a magállapodás, tehát a súlyhatáron felüli, úgynevezett túltartott állományra éppúgy, mint a szokásos kategóriákra. Az üzletet a Meuter: Kft. hozta létre. Felhívom a figyelmet arra, hogy megállapodásunk értelmében természetesen elsősorban Nagykőrös, Kőcser, Nyársapát, illetőleg Cegléd, Abbny, Törtei, Jászkaraje- nő, Kőröstetétlen és Újszilvás Sertéstartóitól jöhetnek számításba. — Kit bízlak meg az átvétellel? — A Nagykőrös és Vidéke Kistermelői Szövetkezetei. Ez a szervezet vállalta az ezzel kapcsolatos munkákat, a további felvilágosítást tehát az érdeklődők tőlük szerezhetik meg •— mondta Kiss János. B. O. Intézményvezetők bére Zártan emeltek A legutóbbi önkormányzati ülés döntött — illetékességéből adódóan — az intézményvezetők béremeléséről. Az intézkedés része annak, amiről már többször írtunk: az Ország- gyűlés az ország 1991. évi költségvetésébe ágyazva döntött a 20 -10 százalékos béremelésről. (Az egészség- ügyi dolgozók és pedagógusok esetében ez 30 százalékos béremelést jelent, az a bizonyos -1-10. százalék tartalmazza az infláció miatti költségnövekedés, az úgynevezett dologi kiadások fedezetét is.) Deák György képviselő javaslatára — indoklása szerint személyiségi jogokat érintő kérdésekben általánosságban is indokolt a zárt ülés — a nyilvánosság elől elzárva szavaztak és döntöttek a képviselők. A Nagykőrösi Hírlap értesülései szerint az intézményvezetők magasan 20 százalékot meghaladó mértékben — egyes esetekben • azt majdnem kétszeresen felülmúlva — kapták meg a béremelést. Remélhetően ez a bőkezűség az egyszerű dolgozók bérmeghatározásánál is érvényesülni ■fog — akar zártan, akár nyilvánosan szavaznak majd a település kénviselői. — bailai — ■Piaci jelentés Spanyol vitamin Nem akaródzik tojni a tyúkoknak, mind többet visznek piacra belőlük így a tél vége felé. Túlkínálat azért nincs, áruk is ezt mutatja. A legutóbb 550— 700 forint között volt a tyúkok párja. Nagy testű kacsákat 700-ért, a gyöngyösöket 330-ért, a rántani ■való csirkét kilóra 110-ért adták. A tojás 4—4,50-évt kelt. , A zöldségpiacon sok volt az alma, 15—30 forintos áron. A zellert 30—35, a petrezselyemgyökeret 30— 50, a sárgarépát 20—25, a krumplit' 18—20 forintért mérték. A kelkáposzta 20—30, a fehér 25, a karalábé 20—25. a vöröshagyma 26—28, a téli retek 20, a savanyú káposzta 40, a fokhagyma 160—180, a dióbél 350—400 forintért kínálta magát. A kereskedőknél a csiperkegomba 200, a paradicsom 300, a hegyes paprika darabja 16 forintot ért, a spanyol importból származó kalinkóiszerű paprika darabja 60 forint volt. A narancsot, citromot 90-ért, a banánt 100-ért, az import csemege szőlőt 320 forintért mérték. A halárus pontyot hozott 115-érf, a busát 60-értadta. Vágott tűzifa is jócskán akadt, a nyár 160, az akác 280, a tuskó 260 forintra volt. taksálva. NAGYKŐRÖSI Zárszámadás az Arany János Tsz-ben Teljesítménye szerint részesedett minden részleg Az Arany János Tsz-nek tartalék vagyonához is hozzá kellett nyúlnia, hogy osztalékot fizethessen, költségeit rendezhesse. A mérleg szerint ugyanis 5,6 millió forinttal röviditeltc meg az aszály, az egyre dráguló pénzpiac az amúgy is kedvezőtlen adottságú közös gazdaságot. Komoly erőfeszítésbe került megőrizni a legnagyobb gazdasági erényt, a fizetőképességet oly módon, hogy közben a dolgozók többségének jövedelmét is emelni tudták. Sz. Tóth László elnök szavaival: küzdelmes esztendőként marad emlékezetes a tavalyi. A mintegy' 2900 hektáros szántón a kukorica csak negyedét teremte, a 4,1 tonna tervezett hozammal szemben, a napraforgó 1,9 tonna helyett 1,3 tonnát adott hektáronként, de hasonlóan gyenge eredményt produkáltak'a gabonafélék is. Az állam által is elismert aszálykár meghaladta a 11 millió forintot. A gyümölcsöst sújtotta még a tavaszi fagy, a jégverés és a szélvihar is, az utóbbi következtében a termő meggy- és szilvafák 5—15 százaléka pusztult el. A maradék szilva hozama jól indult, az alma és a meggy azonban úgy harmadát teremte, mint normális évjáratban. Kedvezően alakultak a szaporulatok az állattenyésztésben, főleg a juhászaiban. Szépen gyarapodott volna a szarvasmarhaállomány is, itt azonban közel félszáz állalpt vemhesen értékesítettek, így sokkal jobb árat fizettek értük. Nem panaszkodnak a felvásárlásra sem. A hízómarha, a sértés, zöldség és gyümölcs, valamint a tej forgalma nagyobb volt a tervezettnél. Az év utolsó két hónapjában azonban fordult a kocka, a sertés- felvásárlás . teljesen leállt. Bár mostanára- már sikerült szerződést kötni, de a leadás továbbra is akadozik. A kiegészítő tevékenységek esetében, úgy a bedolgozóknál, mint az átalány- díjas részlegeknél az árbevételek csökkentek. A lízingdíj növekedése, az új gépek használatba vételét kísérő problémák következtében veszteségesen zárt a bútoripari főágazat, amely ugyanakkor az egyedüli részleg a szövetkezetben, ahol tőkebevonással hosszabb távon rentábilis tevékenységet lehet folytatni. A szövetkezet dolgozóinak bruttó átlagkeresete 123 ezer forintról 149 ezerre emelkedett a múlt évben. Ezt és a veszteséges évzárást figyelembe véve, feltehető a kérdés, miért indokolt nagyobb év végi eredmény felosztása, mint 89-ben. A tartalékból 3 millió forint felhasználásával volt ugyanis lehetőség a dolgozókkal való megállapodás teljesítésére, mely szerint, minden egység a ténylegesen elért teljesítménye alapján részesedjék. A társaságoktól kapott további 3,3 millió forint részesedéssel lehetőség nyílt 1,8 százalék osztalék kifizetésére is, a szövetkezeti vagyonjegyek után. Túlzás nélkül mondható, hogy az idei év az Aranyban is abszolút bizonytar lansággal indult. A raklapon kívül nincs más terméke, amelynek ma biztos piaca lenne, Sőt bizonyos cikkek kereslete tovább csökken. A költségcsökkentés érdekében több ihr tézkeÜést tették, ám mindezek a legjobb akarat mellett is. csak félmegoldások. Az újratermelés legnagyobb akadályának a gazdaságban is az alapvető gazdasági törvények hiányát látják. Ebben a helyzetben egyedüli esélyt a megélhetésre a szövetkezeti rendszer ad, Mozi Március 4-én a nagyteremben: Nagymenők. Színes amerikai gengszter- film. Előadás 6 és 8 órakor. A stúdióteremben: Országúti diszkó. Színes, zenés amerikai film, fél 6-kor. A videotéka ajánlata; Szakasz. Színes amerikai film. . NAGYKÖRÖS! HÍRLAP Nagykőrös, Hősök tere 5.. !!. emelet 30. © A szerkesztőség vezetője: Bailai Ottó. © Munkatárs: Mik- lay Jenő. © Postacím: Nagykörös, Pf. 23. 2750. Telefax és telefon: (;ifl) 51- 33». Telex: 22-570». © Hirdetésfelvétel: kedd lO'-től' 12-ig, csütörtök 13-tól 15- ig a szerkesztőségben. © Híreket, információkat munkanapokon 8-tól 10-ig várunk. © Szerkesztői ügyelet: szerda 10-tői 12 óráig. de számítanak a boldogulás többirányú lehetőségeire, a vállalkozások megalapozására. Vállalkozóvá válni azonban égy folyamat, amelyen belül önálló egzisztenciák teremhetnek, de mindezt elindítani csak közös erővel, akarattal lehet — vetett számot a szövetkezetiek esélyeivel a zárszámadó közgyűlés. M. J. A könyvtárban: Bálint György A mezőgazdasági könyvhónap alkalmából március 5-én, kedden 16 órai kezdettel a Szabó Károly Városi Könyvtár meghívására az Arany János Művelődési Központ emeleti tanácstermében dr. Bálint György főiskolai tanár tart előadást Kerti munkák a tavasz küszöbén címmel. Jön Tergpn A Független Kisgazda- párt nagykőrösi szervezete március 7-én, csütörtökön délután 5 órakor az Arany János Művelődési Központ színháztermében tavaszi nagygyűlést tart. Szónoka dr. 7'orgyán József, a párt frakcióvezetője. nap Március 6-án, szerdán. 9 órai kezdettel, véradó napot rendez a Toldi Miklós Élelmiszeripari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet. Ezen csak saját tanulóik, dolgozóik, oktatóik adnak vért. A Nagykőrösi Konzervgyár tekerportája előtt — szerencsére — mindig nagy a kamionsor: fogy az exportra szánt áru (Erdösi Ágnes felvétele) Kamatadó Lehet jelentkezni! A lakásügyi társadalmi bizottság megtartotta alakuló ülését. Jelenleg legfontosabb feladatának a lakáshitel kamatadó bevezetése miatt hátrányos helyzetbe került családok helyi támogatási koncepció-tervezetének kialakítását tartja. Ugyanakkor ehhez szükség van az igények felmérésére, annak pontos megismerésére. Ezúton is kérik arra a lakosságot, hogy március 31-éig nyújtsák be támogatás iránti kérelmeiket a városházára. A képviselő-testület e bizottság felmérése és jávas- lata alapján fog döntést hozni a legrászorultabb családok tárrfogatásáról. Mint az ismeretes, az egyik normatív támogatási csatorna fejenként 200 forintot biztosít erre a célra. Néhány környező településen már alkottak ilyen rendeletet, általában 4500— 5000 forint egy főre jutó nettó jövedelmet határoztak meg, támogatási alap« szintnek. — b — Sporthírek Birkózósikerek Négy ország e korcsoportbeli válogatottjai és a teljes magyar élmezőny ott volt íi udapest-Csepelen a 188 induló között, a Bp. Kupa nemzetközi ifjúsági •kötöttfogású birkózóviadalon. Á Nk. Konzervgyár Kinizsi fiataljai is szőnyegre léptek. 46 kg-ban (14 induló közül): 6. Kerekes Gyula (még csak serdülőkorú, így igen értékes a helyezése). 54 kg (19): 7—8. Balogh Antal (első mérkőzésén a végső győztes cseh-szlovák válogatott ellen elkerülhető és vitatható vereséget szenvedett, ami megzavarta, de szép győzelmeket is szerzett). Szolnokon volt a diák A csoportos kötöttfogású Mttiíer-emlékverseny területi fordulója, a nemrég elhunyd neves edző tiszteletére. 28 kg-ban: 1. Hengán Csaba (4 győzelemmel, akciódús birkózással), 2. Sober Zoltán. 32 kg: 2. Hengán Ferenc (bemutatkozáskor jól helytállt). 38 kg: 1. Kudri Roland (kiemelkedően birkózott a legnépesebb súlycsoportban). 41 kg: 7—8. Szűcs Attila. 45 kg: 4, Sípos József. Az 1—2. helyezettek jutottak a fővárosi döntőbe. A csapatversenyben a körösiek 17 ponttal harmadikok lettek. E sportág híreihez tartozik még, hogy az 1990. évi versenyeredmények alapján a Nk. Kgy. Kinizsi birkózószakosztályát a 17. helyre sorolták az országos ranglistán. Ezzel nagyobb egyesületeket is megelőznek. TRIATLONOS GONDOK A Nk. Toldi DSK triat- lonosai jól szerepeltek az elmúlt év versenyein. Most gondokkal küzdenek, s támogatókat keresnek. A tömegsport fellendítése érde- . kében ez évben ismét elindítják hazánkban az „olimpiai ötpróba”-versenysorozatot. Az első napon: április 27-én futás lesz, később kijelölendő helyeken. A toldis triatlonosok vezetője felajánlja, hogy az érdeklődőket szívesen segíti a felkészülésben. Hétfői és szerdai napokon tervezik az alapozó edzéseket, melyre a nézőket ezeken a napokon Farkas János 15 órakor várja a Toldi bejárata előtt. Triatlonos hír még. hogy ebben az évben megrendezik majd a Városi és először a megyei diákolimpiát is. ASZTALITENISZ Üjabb mérkőzéseket játszottak a 3 fős csapatok a városi nafiszos asztalitenisz-vetélkedőn. VGV—Na- fisz 8-1, VGV—Magnós Klub 6-3, Kocsér—Nafisz 5-4, Magnós Klub—Toldi DSK 7-2. A városgazdálkodásiak a hátralevő találkozóktól függetlenül már megnyerték a versenyt. HÉTFŐ Kosárlabda. Petőfi-tor- nacsarnök, 14.30: Kossuth- ' isk.—Rákóczi-isk., 15.40: Petőfi-isk.—Arany-isk. általános iskolás fiú városi diákbajnoki mérkőzés; 19 óra: Nk. Konzervgyár Kosárlabda Klub IJ.—Kecskeméti SC ifi, felnőtt férfi megyei bajnoki mérkőzés. S. Z. ttfüS Bebocsátás — kiszállítás