Pest Megyei Hírlap, 1991. március (35. évfolyam, 51-75. szám)
1991-03-28 / 73. szám
.................. 1 1991. MARCID Ára; 8,«» forint ^ xxxv. ÉVFt <?£írla 1991. MÁRCIUS 28.. CSÜTÖRTÖK XXXV. ÉVFOLYAM, 73. SZÁM ' Országos a&rárérfeljBniséíérsisss Versenyképes kutatást A tulajdonviszonyok rendezése, a földkérdés, az ag- rarreform égető probléma, az egyik legnagyobb tehertétele az átalakulásnak, a kormányzásnak — mondotta Antall József minisztereinek, a Magyar Agrártudományi Egyesület szerdán megrendezett országos agrárértelmiségi fórumán. A tanácskozást Göncz Árpád köztársasági elnök levélben üdvözölte. A Pesti Vigadóban zajló eszmecserén Antall József a- tulajdonreformmal kapcsolatos alapelvek tisztázásával kezdte előadását. Többek között rámutatva: ez a mezőgazdasági szerkezet már nem verseny- képes Tudomásul kell venni: valami összeomlott, megbukott a volt szocialista országokban, ami nem folytatható. Sokan azzal vádolják a kormányt — mondotta a miniszterelnök —, hogy az 1945-ös törpebirtokok, sőt annál is kisebb birtokok termelési szerkezetének visszaállítására törekszik. Fz nem igaz, mert az ilyen korszerűtlen termelési módokat éppúgy el kell utasítani, mint a versenyképesnek feltüntetett, a korábbi elvek szerint működő nagyüzemi gazdálkodást. Egyik szélsőséges forma sem alkalmas a modem mezőgazdaság követelményeinek kielégítéséhez. A kor- máhyzat csak az európai s a világpiacon versenyképes növénytermesztés, állattenyésztés, élelmiszeripar fenntartását tartja jogosnak, nem konzerválható a volt szocialista országok piacaihoz igazodó elmaradottság, igénytelenség. Szükség van néhány nagy, akár nonprofit jelleggel működő állami mezőgazdasági üzemre, ezek feladata lenne a fajtafenntartás, fajtanemesités, a mintagazdasági jelleg. Keresni kell továbbá a magántulajdon, a vállalkozás alapján álló, modern szövetkezeti formákat, és lehetőséget kell adni a, hatékony, versenyképes családi farmok kialakítására — mondotta a miniszterelnök. A kárpótlási törvénytervezetről szólva a miniszter- elnök elmondta: ez kompromisszumok eredménye, de megteremti a politikai, a jogi és tulajdonjogi stabilitás alapját. A tanácskozás egy állásfoglalás-tervezet ismertetésével zárult. Ebben az Or- . szagos Agrárértelmiségi Fórum résztvevői többek között kifejezik, hogy a magas színvonalú agrártermelés csak versenyképes ag- rárkuialásra és -innovációra alapozva valósítható meg. Szükséges az oktatás tartalmi megújítása is. A fórum résztvevői kiemelkedő jelentőséget tulajdonítottak a szaktanácsadói tevékenység széles körű bevezetésének. A szakemberek a kitűzött célok figyelembevételével több oldalról is aggasztónak tartották az agrárágazat jelenlegi helyzetét. Az ágazatot tömeges jövedelemvesztés sújtja, a gazdaságok mintegy harmada csődbe jutott, jelentős méretű a termelési alapok felélése, növekszik a munkanélküliség és a bizonytalanság. A szakemberek tisztában vannak azzal, hogy e jelenségek egy része a piacgazdaságra való áttérés következménye, viszont egy sor mulasztást, hibát az átgondolt agrárpolitikával s az ennek megfelelő intézkedésekkel elkerülhettek volna. A magyar agrárértelmiség kész segíteni a versenyképes mezőgazdaság megteremtését, az átalakulást, és annak hatékony résztvevője kíván lenni. Ismét leáll a Csepel Autó A szovjet buszexport körüli huzavona most már jó ideje lehetetlen helyzetbe hozza a magyar járműipari vállalatokat, az Ikarust, a Rábát és a Csepel Autógyárat. Ennek következtében a mátyásföldiek és győriek után már Szigetszentmikló- son is átálltak a négynapos munkahétre, s ezzel péntek is szabadnappá lépett elő. A hosszú hétvégének azonban aligha örülnek a munkások, hiszen egerében a fizetési borítékuk is vékonyabb lesz. A megrendeléshiány miatt azonban a jövő héten, az ünnepek után sem indul újra a termelés a Csepel Autóban, kedden ki tudja már, hányadik leállásukat kezdik meg. Dági Pál termelési főmérnök elmondta, a kényszerszünetet egyelőre kéthetesre tervezik, s erre a lépésre azért szánták el magukat, mert nem tudnak munkát adni az embereknek. Csupán az előkészítő területeken — dokumentáció, anyagbeszerzés, szerszámozás, gépjavítás — dolgoznak majd az emberek. A ffészisfaek már ss kijátszás módosai fai ? A minimálbérre sincs pénz Az Érdekegyeztető Tanács múlt heti ülésén a munkavállalók és munkáltatók képviselői némi alkudozás után megegyeztek abban, hogy április elsejétől a minimálbér hétezer forint lesz. Bár ez az ösz- szeg — ha megnézzük az üzletek árcéduláit — meglehetősen csekély, az MSZOSZ kimutatása szeBUP&WtmAi Mindszenty József bíboros, Magyarország hercegprímása hamvainak ünnepélyes hazahozatalára május 2-an, újratemetésére május 4-én kerül sor — jelentették be tegnap Esztergomban. © A taxisok és a Magánfuvarozók Országos Ipartestülete tiltakozik az ellen, hogy a kor- ‘mány a gépjármű-felelősségi biztosítási díj fejében 4,80- nal tervezi emelni a benzin árát. © Kupa Mihály pénzügyminiszter Japánban és Hollandiában tett látogatása után Moszkvában folytat gazdasági tárgyalásokat. © A Fórum Hotelben jótékony célú kiállítás nyílt neves magyar képzőművészek alkotásaiból. A bevételt a szegényeit támogatására fordítják. ®_A’z Ózdi Acélmű Részvénytársaság fegyelmit indított a február végi tüntetés szervezői ellen. Számukra a vasasszakszervezet biztosítja a jogi védelmet. @ Az MSZOSZ csak statisztába kormánynak— jelentették ki a határozottabb érdekvédelmet követelő küldöttek a bányászsnakszervezeti aktivisták balatonfüredi tanácskozásán. ® A jelenlegi kisebbségi törvénytervezet figyelmen kívül hagyja a magyarországi bolgárok, cigányok, görögök, horvátok, németek, románok, szerbek, szlovének, szlovákok és zsidók elemi érdekeit, de érdekegyeztető fórumon bízik abban, hogy sikerül konszenzusra jutni. © A Comenius Társaság főiskolát nyit Székesfehérváron. @ Megalakult a Magyar Értékpapír-kereskedők Szövetsége. © A pécsi Magyar— Román Baráti Társaság alapítványt hozott létre, mely a szomszéd népek barátságát szolgálja. rint Magyarországon még 789 ezer embernek ennél is kevesebb a fizetése. Megyei adatokat nem tartanak nyilván a szakszervezetnél, de mint megtudtuk, a közeljövőben készítenek majd egy úgynevezett bértérképet. AZ adatok azt mutatják, hogy a könnyűiparban dolgozók régen és most a legalacsonyabb keresetűek közé tartoztak. Pest megye legnagyobb textilipari cégénél, a Senior Váci Kötöttárugyárnál például a dolgozók 30-35 százalékának bére nem éri el a hétezer forintot sem. Csernák Károlyné igazgató elmondta, hogy nem érte őket váratlanul a döntés, s ismerve a létminimum-számításokat, tudták, hogy nem sokáig lesz tartható az 5800 forint. A gazdasági vezetők — mondta az igazgatónő —• tudják, hogy az áremelkedések után ilyen fizetésekből nem lehet megélni, de a vállalatokat is többfelől szorongatják. A béremelésnek is meg kell teremteni a fedezetét, az azonban nem járható út, hogy a termékeikbe építsék bele a költségnövekedést, hiszen irreális árakkal nem lehet a piacon megjelenni. A szomszédban, a Fonógyárban nem várták meg az Érdekegyeztető Tanács döntését, s már február elsejétől felemelték a legalacsonyabb keresetűek fizetését. Az alapbéreknél — erre jönnek még a különböző műszakpótlékok — ez 547 ezer forintot jelenteit a kft.-nek, ugyanis kilencven dolgozót érintett a korrekció. A jelek szerint a kisebb, háziipari szövetkezeteknek is jócskán kell gondolkodniuk majd fizetésemelésről, mert a felmérések mutatják, az ott foglalkoztatottak több mint 36 százaléka nem keresi meg a minimálbért. Egyesek úgy vélik, a vezetők védekezésképpen majd csökkentik a bedolgozó- hálózatukat, mások úgy gondolják, a minimálbér kifizetését úgy kerülik meg, hogy előnyben részesítik majd a részmunkaidős foglalkoztatást. Persze lehet, hogy ezek csupán rosszindulatú feltételezések, hiszen a munkáltatók is kénytelenek lesznek belátni, manapság hétezer forintból sem lehet megélni. A munkavállalók érdek- képviseleti szervei mindenesetre azt az elvet vallják, hogy a most megállapított minimálbérhatár sem tartható sokáig, hamarosan újra módosítani kell. Ezért az Érdekegyeztető Tanács képviselői azzal az elhatározással álltak fel az asztaltól, hogy augusztusban ez ügyben újra találkoznak. H. É. kollektív szerződésük szabályozza, hogy a kényszer- szabadság ideje alatt hogy fizetik az alkalmazottaikat. Az első öt napot a vállalat fizeti, a másik ötre a dolgozóknak kell szabadságot kivenniük, a továbbiakban pedig a bérük nyolcvan százalékát kapják kézhez. A termelési főmérnöktől megtudtuk. ' hogy április második felére, úgy tűnik, már lesz munkájuk, azon- . ban akkor sem a szovjet megrendeléseken dolgoznak majd, hanem az új, típusú — a Törökországba, Tuniszba és belföldre — szállítandó buszok ál vázait készítik. Ezek a kisebb megrendelések azonban korántsem töltik ki a meglévő kapacitásaikat. H. ft. 11. János Pál pápa esztergomi látogatásának előkészítését vitatta meg a Kö- zép-Duna-vidéki Intéző Bizottság elnöksége. Mint dr. Könözsy László, Esztergom polgármestere hangsúlyozta: ez a hazai és egyben nemzetközi egyházi esemény a város főszezoni idegenforgalmát nagyságrendekkel meghaladó zarári- dokturizmust eredményes majd. Az előzetes felmérések szerint 150-200 ezer látogatóra számítanak. A fogadási feltételek megteremtésére a város önkormányzata központi költség- vetési forrásból 30 millió forint támogatást kap, de a költségek meghaladják a 70 millió forintot. Az esemény operatív lebonyolítását végző bizottságok egyikére, a vállalkozási bizottságra hárul a gazdasági egyensúly megteremtése. A pápai látogatásra Esztergom más tekintetben i* kész. Az idegenforgalmi ágazat és az intézőbizottság az elmúlt évtizedben 66 és fél millió forint visz- sza nem térítendő támogatással segítette a város idegenforgalmi vonzatú fejlesztését, kiemelten az esztergomi várhegy és a főszékesegyház, . valamint környékének rekonstrukcióját. Bizonyítvány soron kívül Erős mezőnyben Tegnap ért véget Pilis- vörösváron a 206. Számú Szakmunkásképző Intézetben a szakma kiváló tanulója verseny országos döntője épületburkoló szakmában. A Munkaügyi Minisztérium és a Nemzeti Szakképzési Intézet által évente megrendezendő versenyen. az ország 15 szakmunkásképzőjéből csaknem 200 tanuló vett részt. Az iskolánkénti selejtezőket követően a középdöntőt egy hónappal ezelőtt Dunaújvárosban tartották meg. Ezen Pest megyéből négy diák vett részt, a március 26—27-i országos döntőben pedig 22 résztvevőből egy képviselte X megyénket. A négytagú zsűri értékelése szerint a mostani az utóbbi évek legjobb szakmunkástanulói verseny« volt. amelyen főként a számolásban jeleskedtek a fiatalok. Az eredmények a vártnál jobbak lettek, olyannyira, hogy az első _ 13 helyezett most soron kívüli szakmunkás-bizonyítványt kapott. Az erős mezőnyben az ötödik helyet szerezte meg Ilácz István (Pilisvörösvár). Az eredményhirdetésen részt vett Boizheim István, Pilisvö- rösvár polgármestere is. K. K. AZ ÁR EUER ÚSZVA HÁROM GONOSZ Csekély elvonatkoztatási képességgel is könnyen megállapíthatja az ember, valójában három gonosz áll az útjában a mindenkit boldogító felvirágzásnak. A három gonosz: az átmentők ^kommunisták), az ellenzék, a sajtó. A mi vagyunk a kormányon, nekünk van igazunk alapon gpridol- kozó helyi pártemberek némelyike bizony messzire esett a fészektől: pártja országos programjától. Igaz, akad országos pártember is, aki szívesen öklözi a húrom gonosz nevű árnyékot, ám nem ez a jellemző. Helyben azonban i.. Helyben azonban az ^a helyzet, hogy minél inkább sűrűsödnek a gondok, minél inkább szembesül ígéret és valóság, annál jobban zeng kórusban a három gonosz kárhoztatása. A politikának, bárki bármit mond is, mindig az első vonala a legnehezebb. Szemtől szembe kerülni az állampolgárral. Annak idején megszenvedték ezt az MSZMP gyalogkatonái, s most belekóstolnak azok, akiket egy-egy párt helyi aktivistáiként, vezetőiként tart számon a közvélemény. Vannak, akik tiszteletet érdemlő őszinteséggel szólnak saját kétségeikről is program és valóság számonkérésekor, mások viszont úgy vélnek válaszolni az elszámoltatásra, hogy mutogatnak: menne minden jól, ha az a három gonosz ... S ha „van” általában három gonosz, akkor természetesen helyben is megtalálják őket. S akkor ezeket a kinevezett gonoszokat már léhet csepülni bármiért, mert hiszen ha ők tetszés szerint kiválasztottak, akkor bűneik, vétkeik is azok: kedv szerint megjelölhetők. Az önámításnak olyan útja ez, amelyet végigjárt a volt állampárt, s hová jutott?! Lenne miből okulni. (M)