Pest Megyei Hírlap, 1991. március (35. évfolyam, 51-75. szám)
1991-03-28 / 73. szám
A moszkvai tüntetés betiltása Tiltakozási hmiám Tisztiorvosok — pályázattal A paragrafus úgy maradt... Grúz nacionalisták Újabb vérontás Fegyveres grúz nacionalisták kedden felgyújtottak egy őszét falu Dél-Oszétia közigazgatási székhelye, Chinvali közelében, kereken száz ház a lángok martaléka lett — jelentette az Interfax hírügynökségre hivatkozva az APA osztrák hírügynökség. Ismeretlen orvlövészek lőttek egy másik őszét falut, ahová a felgyújtott település lakosai menekültek. A Chinvaliban és számos dél-oszétiai faluban a hétvégén kirobbant összetűzésekben legalább nyolc őszét nemzetiségű lakos vesztette életét. Borisz Jelcin, az orosz- országi és Zviad Gamsza- hurdia. a grúz parlament elnöke szombaton megállapodtak egymással a dél- oszétiai helyzet normalizálásában. Közös bizottság felállítását határozták el a két köztársaság belügyminisztériumának bevonásával. Egy közös különítmény feladata lesz majd valamenyi dél-oszétiai illegális fegyveres csoport le- fegyverezése. Ezenkívül a két köztársaságnak gondoskodnia kell arról, hogy a mintegy 25 000 menekült a szülőföldjére visszatérhessen. Lengyel—szovjet határ Egyhamar se ki, se be Mintha csak a határátkelés lehetetlenné tételének rekordját akarnák megdön- teni a szovjet vámosok, olyan sorok állnak megint a lengyel—szovjet határátkelő helyeken. A „csúcstartó” a Chelmi vajdaságban levő Dorohuski, ahol az autóbusszal utazóknak 5 teljes napot, a személyautó- soknak „csak” 3 napot kell várakozniuk. A PAP lengyel hírügynökség szerint valószínűleg most az okoz gondot, hogy az áprilisra jelzett nagy Szovjetunióbeli áremelések előtt tömegével mentek haza az üzletelők, hogy ismét feltöltve árukészleteiket jöjjenek vissza Lengyelországba. Hasonló szorgalommal akadályozzák az utasforgalmat a vasúton is. A lengyel határt a vámvizsgálat miatt nemegyszer 24 órás késéssel lépik át a szerelvények. Szovjet atomfegyverek Voltak Lengyelországban — legalábbis így gondolja Waldemar Jordan pilai vajda. Sajtóértekezletén, amelyről szerdai számában tudósított a Slowo Pow- szechne című katolikus lap, elmondotta, hogy Pi- lától mintegy 40 kilométerre, Sypniewo falu közelében volt egy szovjet katonai komplexum, amely véleménye szerint nukleáris robbanófejek tárolását szolgálta. Az 1968—1970-ben épített titkos bázist nehéz- fegyverekkel és páncélosokkal megerősített alakulatok őriztek egy esetleges kommandótámadással szemben, és két olyan, különleges építésű bunker található területén, amely a lengyel szakértők szerint csak a nukleáris robbanófejek tárolására és rakétákra szerelésére szolgálhatott. Az objektumot a szovjet hadsereg még ez év elején kiürítette és átadta a len2 Az oroszországi parlament elnöksége szerdán törvényellenesnek és alkotmánysértőnek minősítette a szovjet kormány döntését a moszkvai tüntetések betiltásáról, valamint a szovjet államfő rendeletét a moszkvai rendőrség felügyeletének megváltoztatásáról. rt. testület nyilatkozata szerint a két döntés ellentétben áll nem csupán az oroszországi, nanem a szovjet alkotmánnyal is, és felszólította a szövetségi legfelsőbb tanácsot, hogy mielőbb foglaljon állást az ügyben. A szovjet kormány hétfői rendkívüli ülésén rendeletileg tiltott be mindennemű megmozdulást a szovjet fővárosban háromhetes időtartamra. Ezzel párhuzamosan a szovjet államfő ugyancsak rendeletben a szövetségi belügyminisztérium közvetlen irányítása alá vonta a moszkvai és Moszkva környéki rendőrséget. Szerda estig két csehszlovákiai magyar politikai mozgalom is állásfoglalásban reagált arra, hogy Vladimir Meciar szlovák kormányfő kedden ismételten pontatlan és sértő kijelentéseket tett a Csehszlovákiában élő ' magyarokra. Kedden a szlovák kormány ülésén szavazati többséggel elvetették a csehszlovák földtörvény kiegészítésére tett javaslatot, amely indítványozta, hogy azok is kapják vissza a földjeiket, akiket 1948 előtt ért vagyoni jogsérelem, és hogy a kárpótlást terjesz- szék ki az 1945—48 közötti időszakra is. Ebben az időben elsősorban a csehszlovákiai magyarokat, németeket és ukránokat érte vagyoni jogsérelem. A kormányfő azzal indokolta a kormány többségi álláspontját, hogy a jelzett időszakra kiterjesztett esetleges jóvátétel a fasizmus rehabilitálásának lenne tekinthető, és ugyanakkor hátrányos, megalázó gyei honvédségnek, de arról sem akkor, sem most nem kívántak nyilatkozni, milyen célt szolgált. A moszkvai fővárosi tanács tagjainak többsége nem hajlandó elfogadni a kormány tüntetéseket betiltó határozatát, mint ahogy a főváresi rendőri szervekkel kapcsolatos elnöki rendeletet sem. A tanácstagok szerdai ülésükön úgy foglaltak állást, hogy a két rendelkezés törvényellenes, s felszólították az oroszországi parlamentet, hogy helyezze azokat hatályon kívül. A tanács ülésén részt vett és felszólalt az állambiztonsági bizottság (KGB) moszkvai vezetőjének helyettese is, aki figyelmeztette a tanácstagokat: a rendfenntartó erők maradéktalanul végre fogják hajtani a kormány rendelkezését. Jevgenyij Kara- banov megpróbálta meggyőzni a képviselőket, hogy álljanak el elképzelésüktől, s ne tartsák meg a csütörtökre tervezett nagyszabású megmozdulást, és erre szólítsák fel a moszkvaiakat is. is lenne Szlovákia számára. A független magyar kezdeményezés állásfoglalása például a kormányfő érveléseinek döntő többségét megalapozatlannak és a történelmi tényekkel ellentétesnek minősítette. Menetrend szerint Kikocsiztak Szerdán elhagyta Csehszlovákia területét az utolsó szovjet harckocsi is. A 12 T—72 típusú harckocsit — 24 gyalogsági harcjárművel együtt — Milovicé- ből indították útnak vasúton új állomáshelyükre. Csehszlovákiában, a szovjet csapatkivonás megkezdésekor, 1220 szovjet harckocsi volt. A szovjet csapatok távozása pontosan az előírt menetrend szerint folyik. Április 2-ig távozni fog az utolsó 30 tüzérségi löveg és az utolsó 82 gyalogsági harcjármű. Az utolsó szovjet egység május végéig hagyja él az országot. A csehszlovák parlament kivonást ellenőrző bizottságának elnöke a CTK csehszlovák hírügynökségnek kijelentette, hogy most már a tulajdonjogi és pénzügyi megállapodásra kell összpontosítania a figyelmet a két félnek. A kormányzat politikai szándéka, hogy olyan népegészségügyi szolgálat jöjjön létre, mely megoldja a hagyományos közegészség- ügyi teendők ellátásán túl — a megyék irányító funkcióinak megszűnése után — az önkormányzatok hatókörét meghaladó szakfelügyeleti és hatósági feladatokat, s igazi felelőse lesz az egészség megőrzésének — hangzott el a Népjóléti Minisztériumban tegnap tartott sa j tótág ékoz tatón. Mint dr. Jávor András minisztériumi államtitkár mondotta, a szervezet élén az Országos Népegészségügyi Központ lesz, melybe beletartozik majd az Országos Tisztifőcrvosi Hivatal, továbbá a munka- és üzemegészségügyi, közegészség- ügyi, élelmezés- és táplálkozástudományi, egészség- nevelési, bőr- és nemikór- tani intézetek. A központ vezetőjét, akárcsak a megyei és fővárosi, valamint városi tiszti főorvosokat pályázat útján választják, szintén pályázathoz kötött a tiszti főgyógyszerészi, megyei vezető védőnői és vezető ápolónői állás betöltése is. A pályázat kiírása maga az április közepén várható miniszteri rendelet lesz, s 15 nappal később már le is zárul. Az előkészületek, a szervezeti és működési szabályzatok kidolgozása, a vezetők kinevezése után augusztus 31-től már az új hivatalok látják el a hármas feladatot. Elhangzott: az országos tiszti főorvos közigazgatási államtitkári fizetést kap majd, a megyei tiszti főorvost ennek 90, a városit 80 százaléka illeti meg, másodállást viszont egyikük sem vállaJhat. S az is: az alapellátásért, az egészségügyi létesítmények üzemeltetéséért az önkormányzatok a felelősek, az új szol„Mit mondana, mennyire elégedett vagy elégedetlen az Antall-kormány tevékenységével?” (a válaszok százalékos megoszlása) nagyon elégedett 3 kicsit elégedett 19 kicsit elégedetlen 31 nagyon elégedetlen 33 egyéb válasz 10 nem tudja 4 A kormány közel egyéves munkáját illetőén az alapvető társadalmi-politikai jellemzőik szerint megoszlanak a vélemények. Minél iskolázatlanabb és idősebb valaki, annál valószínűbb, hogy elégedett a kormány tevékenységével. Míg a kormánykoalíció pártjainak — különösen az MEfF-nek — a szimpatizánsai valameny- nyi kérdésben kedvezőbben ítélték meg az Antall-ka- binet eddigi munkáját, addig a parlamenti ellenzék támogatói általában sokkal kritikusabban értékelték azt. Az előbbi adatok ismeretében egyáltalán nem meglepő tehát, hogy a kormány munkájának minősítése során csupán a kérdezettek 74 százaiéiba emlékezett vissza olyan kormányintézkedésekre, amelyek elégálat csupán velük együttműködve segít összehangolni az önkormányzati cselekvést (például ilyen az ügyeleti rend kialakítása), s a lehetőségeiket meghaladó közegészségügyi-járványügyi és egészségvédelmi teendők hárulnak rá. Ezért létszáma sem változik, országosan hétezer marad. Talán emlékeznek olvasóink: január 24-i lapszámunkban — Belépni — korlátozás nélkül? — címmel azt firtattuk, hogy az új törvény tervezetébe miként kerülhetett a 10. paragrafus második pontja alatti szöveg: „A szolgálat ellenőrzése során minden munkahelyre, bármely emberi tartózkodásra szolgáló helyre beléphet, az ellenőrzött személy köteles az ellenőrzést tűrni és az ahhoz szükséges anyagokat, adatokat, eszközöket és munkaerőt ellenszolgáltatás nélkül az ellenőrző rendelkezésére bocsátani.” Ez ugyanis azt jelenti, a közegészségügyi felügyelő jogköre nagyobb mint a rend- őé. Meg is kérdeztük a jogászt, dr. Kövétei Istvánt az ügyről, ö azt mondta: Április első két hetében az egész országra kiterjedő, teljes körű mezőgazdasági összeírást végez a Központi Statisztikai Hivatal. A mezőgazdasági összeírás áprilisban nem ér véget, ugyanis ezután több lépcsőben mintavételes módszerrel vizsgálják meg a kistermelők további adatait, elsősorban a munkateljesítményekre. a termésmennyiségre, az értékegedettséget váltottak ki az emberekből, ezzel szemben azonban 86 százalékuk tudott arról, hogy a kormány az elmúlt több mint fél évben hozott olyan intézkedéseket, amelyek elégedetlenségre adhattak okot. (Mindkét esetben 5-10 százalék körül volt a nem válaszolók aránya.) Az elégedettséget kiváltó intézkedéseket inkább a felsőfokú végzettségűek, az elégedetlenséget eredményezőket pedig inkább a középfokú végzettségűek, a szakmunkások és a vállalkozók tartják számon. Mindkét kategóriában nagyobb számmal szerepeltek a politika iránt jobban érdeklődő férfiak. A megkérdezettek 34 százaléka véli úgy, hogy a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy az ország mielőbb kijusson a nehéz gazdasági helyzetből, míg 49 százalékuk ellenkező véleményen van. A miniszterelnök és minisztereinek ez irányú erőfeszítéseit inkább a falvakban élő alacsonyabb státusúak és a szakmunkások, vállalkozók, valamint a koalíció pártjait támogatóit értékelik nagyra. (Egyéb vá„Ha az említett törvényhez nem kapcsolódik majd annak a precíz feltételrendszernek a meghatározása: hová, mikor, hogyan és ki léphet be, ez már alap lehet, hogy mérlegre tegyék a törvény alkotmányosságát.” — Az elfogadott törvényben változott-e az ominózus paragrafus szövege? — kérdeztük dr. Jávor Andrástól. — Nem. A bizottsági vitákon alaposan meghány- ták-vetették ezt, s a végeredmény az volt, maradjon így, mert emberéletekről van szó, járványról is akár, amikor minden perc számít, s nincs idő arról vitázni, hogy beléphessen-e valahová a közegészségügyi hatóság embere. Ha mégis jogosulatlanul teszi, perelhető ... — Ezek szerint, ha egy közegészségügyi félügyelő „csak úgy” becsönget hozzám, hogy azt hallotta, nálam róka van a lakásban és lehet veszett is, köteles vagyok beengedni? — Igen, köteles. S ha sérelmezi az eljárást, pert indíthat hivatali hatalommal való visszaélés miatt. V. G. P. sítésre, a gazdálkodás során felmerült költségekre, a mezőgazdasági épületek számára és területére vonatkozóan. Az adatszolgáltatás kormányrendelet értelmében kötelező. A mostani mezőgazdasági összeírás a FAO ajánlása alapján történik. A szervezet ugyanis 1990-re vette programba a mezőgazdasági világösszeírást. laszt 10 százalék adott, s az emberek 8 százaléka nem tudott válaszolni kérdésünkre.) Bár a kormány munkájának megítélésében alapvetően a negatív elemek dominálnak, az emberek mégis táplálnak valamiféle reményt a jövőt illetően. Elsősorban az alacsonyabb képzettségűek és a szakmunkások, vállalkozók bíznak a kormány válságkezelő programjában: ők biztosak vagy legalábbis nagyon bizakodóak a tekintetben, hogy az Antall József által vezetett kormány képes lesz kijuttatni az országot a jelenlegi válságos helyzetből. Ezzel ellentétben a felsőfokú végzettségűek nagy többsége nemcsak a kormány eddigi tevékenységét ítéli meg az átlagosnál negatívabban, de annak jövőbeli teljesítményéhez is kevesebb reményt fűz, és az átlagosnál kisebb esélyt lát a kedvező végkimenetelre. „Antall József kormánya képes lesz arra, hogy az országot kijuttassa a nehéz gazdasági helyzetből?” (a válaszok százalékos oszlása' megigen 10 talán, esetleg remélhetőleg 45 nem 37 egyéb válasz 2 nem tudja 6 Szemerszki Marianna [ Külföldi események «*■ ' egy meitdafbem j !J ...........................................................Iliim ....■»■'»«,iniw««irl un I rak új kormánya és a most kinevezett Taha Jaszin Ramadan alelnök letette a hivatali esküt. A A szerb ellenzéki pártok felhívására több tízezren tüntettek tegnap Belgrádban, a szónokok a demokratikus folyamatok véghezvitelét, szabad választásokat sürgettek. A Magyarországnak, Csehszlovákiának, Lengyelországnak szándékában áll egy közös szabadkereskedelmi övezet kialakítása, erre elvi egyetértés mutatkozott a visegrádi csúcstalálkozón — jelentette ki hágai sajtóértekezletén Kupa Mihály. A II. Alekszij Moszkva és egész Oroszország pátriárkája szerdán megkezdte szentföldi zarándoklatát. A A transzeurópai D—2-es autópálya Magyar- ország, illetve Ausztria felé elágazó pontján Pozsonyban megnyitották a forgalom előtt a város negyedik Du- na-hídját. A Kambodzsában a száraz évszak beköszönte és a rendezési erőfeszítések kudarca óta egyre hevesebb harcok dúlnak. A Csaknem fél évszázad után ismét állami ünnep a húsvét a Baltikumban. A összeült az ENSZ Biztonsági Tanácsa, hogy megvitassák az Izrael által megszállt területekről kiutasított palesztinok ügyét, s várhatóan felszólítják Izraelt: vessen véget a hasonló intézkedéseknek. A Egyiptomban letartóztatták az iraki elit hadsereg titkosszolgálatának tisztjét, aki azzal a megbízatással érkezett Kairóba, hogy merényletet kövessen el a belügyminiszter ellen. Atomfegyverek voltak Lengyelországban? Két különleges bunker Magyaroknak címzett Parlamenti sértések K/CS/T A/ÁGVO/V ELÉGEDETLEN Közvélemény a kormányról A Magyar Közvéleménykutató Intézet az Antall-kormány megalakulása óta figyelemmel kíséri annak tevékenységét. Legutóbb 1991 februárjában készített felmérést ebben a témában az ország felnőtt lakosságát reprezentáló 1000 fős mintán, melyet először a Pest Megyei Hírlap ismertet. Mezőgazdasági világösszeitás Megszámolják az állatokat