Pest Megyei Hírlap, 1991. február (35. évfolyam, 27-50. szám)

1991-02-16 / 40. szám

Alapítvány a zenélő gyerekekért Harmadik mankó Csomagoló hajlékta la nők Népkonyha és gyorssegély |gaS7fNHÁ?I LEVÉLBSa Az ügy és háttere Az Országgyűlés döntése alapján az állami zeneisko­lák diákjaira január 1-je óta fejenként egységesen tizenkilencezer forint álla­mi támogatás jut. Ezt a bűvös számot azóta minden hazai zeneiskolai tanár ala­posan megtanulta, hiszen iskolájuk fenntartása, mű­ködtetése, sőt a fizetésük és a jutalmazásuk is ennek az összegnek a függvényévé vált. Az állami zeneiskolák anyagi helyzete esetenként más és más, vagyis van, ahol ez a fejkvóta elég a működtetéshez, sőt a fej­lesztéshez is. Szép számmal van, ahol mindez máris ke­vésnek bizonyult. Olyannyi­ra kevésnek, hogy az egyes tanszakok megszüntetése és leépítése reális veszély. Ép­pen ezért egyre élénkebb érdeklődés övezi a helyi önkormányzatok bevonását mint a zeneiskolák fenntar­tásának másik forráslehető­ségét, másik mankóját. Ám bármennyire hihetet­len, akad, ahol még ez a két mankó sem nyújt elég biztonságot és anyagi tá­maszt a zeneiskoláknak, vagy egyszerűen csak jobb feltételeket szeretnének te­remteni. Minden bizonnyal ezeknek a törekvéseknek tulajdonítható, hogy mos­tanában kezdenek divatba jönni a zenei alapítványok, amelyek azt a bizonyos harmadik mankót jelenthe­tik. Ezért csak örömmel üdvözölhető, hogy a főváros XIII. kerületében, a Sza­bó Ferenc Állami Zeneisko­lában létrehozták a Zenélő Gyerekek Alapítványt. Az okirat szerint azért, hogy ... jobb feltételeket és eh­hez új forrásokat — első­sorban pénzalapot... te­remtsenek a tanulók és a tanárok számára. A tervek szerint az ala­pítványt héttagú önálló, fe­lelős, nyilvánosan működő kuratórium képviseli. Elnö­ke az iskola mindenkori el­ső számú szakmai vezetője, tagjait pedig a zeneiskola tanárai titkos szavazással önmaguk közül választják három évre. Az alapítvány nemcsak a tanítás tárgyi feltételeinek javítását tűzte ki céljául, hanem mind a diákok, mind a tanárok sokirányú támogatását is feladatának tartja, így például segíti a koncertlátogatások, a zenei táborozások, a vendégsze­replések, speciális kurzusok résztvevőit. Az alapítvány­hoz bármikor csatlakozhat és hozzájárulhat bármely hazai és külföldi természe­tes vagy jogi személy, illet­ve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, ha az alapító okirat feltételeit be­tartja. Alapítványi hozzá­járulás lehet ingatlan, va­gyontárgy, eszköz, szellemi termék, pénz vagy szolgál­tatás, jószág adományozá­sa, rendelkezésre bocsátása, jogi átengedése. A dicséretes fővárosi kez­deményezés országosan is követésre méltó. Az ínséges időszak elé néző Pest me­gyei zeneiskolák is haszno­síthatnák az alapítvány öt­letében rejlő lehetőségeket. K. K. Folyamatban van az új szemléletű és tartalmú ag­rárszakember-képzési tan­terv kialakítása a Gödöllői Agrártudományi Egyete­men. Az intézmény gépész- mérnöki karán dupla lét­számmal indult az oktatási év, miként az hosszú évek óta lenni szokott — de nemcsak ezen, hanem más fakultásokon is. A tapasz­talatok azt mutatják, hogy erőteljes az első két esz­tendőben a hallgatók le­morzsolódása. Akik kihull­tak a rostán, azoknak a zöme a szélrózsa minden irányában próbálkozott valamilyen szakmához, ál­láshoz jutni. Az új tanter­vi elképzelések nem enge­Fennállásának öt hónap­ja alatt 21 népkonyhát és 17 hajléktalanokat ellátó bázist, segítőintézményt hozott létre a Szociális Vál­ságkezelő Programiroda, mondotta tegnapi népjóléti minisztériumi sajtótájékoz­tatóján Lakner Zoltán, az iroda vezetője. Mint elhangzott: ma is 20—30 ezerre tehető a haj­léktalanok száma hazánk­ban, s bár jelenleg nincs az őszihez hasonlítható ka­tasztrófahelyzet, a szám — részint a munkanélküliség növekedésével — ugrássze­rűen változhat, akár a két­szeresére is. Az eddigi lépések — éj­szakai menedékhelyek, át­meneti szállások létreho­zása — csak a kezdetet jel­zik, a további tervek kö­zött szerepel a társadalom­ba visszavezető út létesít­ményeinek (segítőház, al­bérlők háza) kialakítása is, tervezik továbbá a nép­konyhái hálózat fejleszté­sét, a hajléktalansággal kapcsolatos országos infor­mációs rendszer és az ut­cai gondozóhálózat kiépí­tését, Esszakkelet-Magyar- országra vonatkozó helyi dik ezeket a fiatalokat úgymond elkallódni, s szá­mukra kétéves tanfolyamot indítanak, természetesen önköltséges áron. A tan­folyamon farmergépész, garázsmester vagy éppen­séggel nemzetközi szállít­mányozási képesítést is szerezhetnek az arra érde­mesek. Annak birtokában azután ezek a szakemberek segíthetik szüleik vagy a szűkebb kistermelői közös­válságterv kidolgozását, s a témával kapcsolatos mód­szertani kézikönyv kiadá­sát. Újdonságuk a Népjóléti Minisztérium által létreho­zott Gyorssegély Alapít­vány, melynek célja a leg­kiszolgáltatottabb rétegek, s a gazdasági válság követ­keztében elszegényedett családok élelmiszercsoma­gokkal való megsegítése, ezzel kapcsolatban pedig a munkanélkülieknek mun­kaalkalom-teremtés, s a mezőgazdaság felhalmozott készleteinek hasznosítása. A 2 ezer 500—3 ezer fo­rint értékű csomagokat az önkormányzatok, egyházak, egyesületek, szociális intéz­mények segítségével osztják majd szét, elsőként feb­ruárban, modellkísérlet ke­retében Miskolcon, Máté­szalkán és a fővárosban 11 ezer 200 embernek. A csomagok elkészítésé­ben elsősorban a hajlékta­lanok intézményeiben élő munkanélküliek közremű­ködésére számítanak. Az alapítvány nyitott, bármely belföldi és külföldi termé­szetes és jogi személy csat­lakozhat. (A számlaszám: MNB 217-98089, 500-001333). ség, a farmergazdaság munkáját. Információink szerint változatlan a levele­zőképzés, s tervezik az úgynevezett távoktatás in­dítását is, mintegy 200 fő részére. Ez programozott oktatás, amelyben a tech­nikának, a technikai se­gédeszközöknek, köztük a videomagnónak lesz nagy szerepe. A jobb képességűeknek, A Bernhardi-ügy címmel játssza a Vígszínház a ka­posvári színigazgató, Ba- barczy László vendégrende­zésében Arthur Schnitzler (1862—1931) osztrák író 1912-ben Professor Bern- hardi címmel írt darabját. A művet Bécsben is csak a II. világháború után, 1947-ben mutatták be. Nem indokolatlan a kérdés: miért érdemes ma egy bu­dapesti színházban magyar ősbemutatót csinálni egy nyolcvanéves színdarabból, mely még az osztrák—ma­gyar monarchia „boldog békeidejében’’ játszódik? A válasz: mert ez a mű olyan témákról (is) szól, melyek itt és most is ér­deklődésre tarthatnak igényt. A főhős, bizonyos Ber- nhardi professzor egy ele­gáns bécsi klinika igazgató­ja, s mellesleg zsidó szár­mazású. Egy halálán levő betegéhez nem engedi be az utolsó kenetet feladni kívá­nó fiatal és ambiciózus ka­tolikus plébánost. A beteg nem tudja, hogy gyógyít­hatatlan, de ha a pap meg­jelenik az utolsó kenettel, minden világos lesz számá­ra. Nem engedheti tehát, hogy páciensét a gyógyulás reményétől megfosszák. Az ügyből valóban ügy lesz. Vallási és politikai térre te­a szorgalmasabbaknak pe­dig alkalmuk lesz változat­lanul arra, hogy hazánk különböző főiskoláin, ért­hetően azokban, ahol ag­rárképzés folyik, felsőfokú diplomát szerezzenek. A GATE-nél a tanterv kiala­kításában támaszkodni kí­vánnak a nemzetközi ta­pasztalatokra, s a hazai felsőoktatás, s ezen belül az agrárszakember-képzés eddigi eredményeire. Az egyetem végül is kapott egy feladatot, amelyet meg kell oldania, s majd évek múltán derül csak ki, hogy milyen eredménnyel sikerült. Gy. L. relik az orvos és a pap vi­táját. Bernhardit katoli- cizmusellenességgel vádol­ják. Hosszas hercehurca kezdődik a professzor kö­rül. E rövid summázatból is kiderülhet: a darabnak vannak jelen idejű áthallá­sai. Politikai boszorkány- üldözések, faji és vallási rágalmak manapság is van­nak sajnos. A politika ma­nipulativ játszmái sem is­meretlenek. Ennyiben a darabválasztás szerencsés­nek mondható. Ám az elő­adás mégsem tartja fogva a néző érdeklődését. És nemcsak azért, mert a da­rab túlírt, nagyon hosszú, ismétlésekbe bocsátkozó és agyonbeszélt. Azért sem, mert a produkció valami­féle félkész benyomást kelt. Alakítások, konfliktusok mintha csak a felvázoltság állapotában lennének. Leg­alább egy hét próbamunka ráfért volna még az elő­adásra. S van egy harma­dik oka is a majdnem si­kertelenségnek. Ezt az első világháború előtti Bécset és monarchiát elég kevéssé is­merjük már. Az ügy hátte­re sem világos. Talán segí­tett volna, ha előzetesen kellő hangsúlyt kap, hogy 1912-ben volt nálunk, má­jus 23-án a „vérvörös csü­törtök”, nagy sztrájkok­kal, tüntetésekkel, véres összecsapásokkal. Ekkor tört ki a részben monar­chiaellenes Balkán-szövet­ség balkáni háborúja Tö­rökország ellen. Ez évben jelent meg Ady A menekü­lő élet, Kosztolányi Mágia és Babits Recitatív című verseskötete. Ebben az év­ben már készen volt Bar­tók operája, A kékszakállú herceg vára. (Majd csak 1918-ban mutatják be.) És ez évben süllyedt el a Tita­nic. Szóval, ahhoz képest, hogy 1912 még a „boldog békeidők” volt, elég moz­galmas esztendőnek tűnik. A Bernhardi-ügy pedig e mozgalmasság egy sajátos vetülete és része volt. Takács István Tantervi elképzelések Gödöllőn Távoktatás a láthatáron SZOMBATI KRIMI — Tehát a szobákban senki sem tartózkodott? — Kérdezte Rode felügyelő a cég biztonsági főnökétől. — Nem. Már csak Gerlich volt bent, túlórázott. Ezt a szárnyat szigorúan ellenőrizzük. Aki be akar jutni, annak elektromos ellenőrző rendszer előtt kell elhalad­nia. De ehhez külön belépőt adunk. Kevés embernek van ilyen mágneskártyája. Ezt egyébként belépéskor automatába kell helyezni, és a kártya ott is marad mind­addig, amíg vissza nem jön az illető. Mindig tudjuk, ki ment be. Most, utolsóként Rumpf doktor távozott, pon­tosan 18.45-kor. Az őr pedig 23.45-kor lépett be, és fe­dezte fel a halott Gerlich mérnököt. Jelentette is, hogy agyonlőtték. v Nem sokkal később dr. Rumpf jelentkezett a felügye­lőnél. — Gerlichhel együtt dolgoztam — kezdte — egy tel­jesen új rendszerű számítógépes irányítórendszerrel foglalkoztunk, a repülés számára. Az ötlet eredeti, és az üzlet is milliárdos lehet. Nyilván másokat is érdekelt az ügy. — Ipari kémekre gondol? — Igen. És én pedig vagy két hete ajánlatot is kap­tam, tekintélyes összeggel. — Gerlichet is keresték ilyesmivel? — Igen. Biztos vagyok benne, hogy hiába. Lehetsé­ges viszont, hogy tudott valamit, esetleg azt, hogy ki lenne hajlandó eladni a titkot. A kém talán megijedt, hogy kiadja, és inkább végzett vele. — Ön sejti ki lehet az? — Fogalmam sincs. — Még egyszer szeretnék körülnézni — mondta a fe-1- ügyelő az igazgatóhelyettesnek, aki készségesen állt a rendelkezésére. Számítógépek és irodák mellett haladtak. — Mi azt szeretnénk, ha minél előbb folytathatnánk a munkát, minden késés veszélyes, hiszen a konkurencia is gyorsan dolgozik. És sajnos, Gerlichre sem számít­hatunk, aki az egyik legjobb szakemberünk volt. — Ez hova vezet? — Állt meg a felügyelő egy szürke tolóajtó mellett. — A zsenik itt próbálják ki modelleken, amit kiagyal­tak. A felügyelő tehát óvatosan haladva szemlélődött, majd egy különös, italkocsira emlékeztető alkotmány előtt megállt. F. S. WEBB A csapda — Hát ez meg micsoda? — Ez Harry, a mindenes. Ha kell, süteményt szel, és szervírozza is. Közelebb lépve, Rode felügyelő látta Harry összecsu­kott teleszkóp kezét, körbe forgatható kameraszemét és gumiszalagból készített hernyótalpait. — Hogyan működik? — Távirányítással, onnan kívülről kap elektromos je­leket — mondta az igazgatóhelyettes, és felemelte a ke­zét, hogy a szobán kívülre mutasson. De aztán le is en­gedte a kezét. — Sajnos, csak működött. Úgy látom, valaki szétsze­relte. Igaz, Harry csak játékszámba ment, Rumpf mérnök is annak tartotta, aki szerkesztette. Kétségtelen, hasz­nos játék volt. A felügyelő látszólag érzéketlenül fogadta a véle­ményt, de a „hasznos játék” elindította fantáziáját: hi­szen Harry a szeletelőkés helyett akár pisztolyt is tart­hat! — Uram, őszintén beszélhetek önnel? — fordult az igazgatóhelyetteshez. — Ha jól értettem, Gerlich és Rumpf ugyanazon a projekten dolgoztak, igaz? Vendéglátója meglepődve nézett rá. — Ez igaz. De csak nem — Természetesen nem Rumpfot gyanúsítom, ö vi­szont mondott nekem valamit arról, hogy úgy gondol­ják, valaki meg akarja szerezni a titkokat. Azt is mond­ta, hogy hamarosan talán bizonyítékokat is szolgálhat nekem. Ezek után megkereste Rumpf mérnököt. — Elképzelhetőnek tartja, hogy a robotnak az üze­men kívülről adjanak utasítást? — Igen. Ez csupán az adó hatótávolságán múlik. — És ha van ilyen, ugye, az be is mérhető? — Természetesen. — Oké — mondta a felügyelő elégedetten, és elmond­ta a tervét... A kutatórészleg tehát megindította a munkát, mint­ha mi sem történt volna. Rode emberei azonban éjszaka elhelyeztek két videokamerát. Az egyik Harry-robotot figyelte, a másik Rumpf szobájában volt. Az épülettel szomszédos utcában feltűnés nélkül leparkolt egy^ áru­szállító furgon. Ebben a kocsiban Rode felügyelő ült, két technikussal. Az utóbbiak egy-egy képernyőt figyel­tek. Megbeszélés szerint a robot első mozdulatára a technikusok kinyitják a teleszkópos antennát, és ami­lyen gyorsan csak lehet, bemérik az irányító helyét. Egy másik kocsiban rádión várták az utasítást, csőre töltött fegyverekkel. A titkos részlegben senki sem volt, csak Rumpf túl­órázott — ahogy az utasítás szólt. — Vigyázat, megmozdult! — Szólt a felügyelő. A kép­ernyőn látszott, hogy a robot elindult. Az antenna ziz- zenve kicsapódott. — Megvan az irányítójelzés? — Igen. A felügyelő ekkor már Rumpfot figyelmeztette rá­dióján. A monitor szerint a robot teleszkópkarjával valahon­nan kiemelt egy pisztolyt. — Rajta vagytok? — Egyelőre csak az irányt mértük be. A robot már kisiklott a folyosóra, és ez azt jelentette, hogy eltűnt a képernyőről, hiszen itt nem volt kamera. — Dolgozzatok, különben véget kell vetnünk a já­téknak. Rumpf biztonsága miatt ugyanis abban állapodtak meg, ha kritikus lesz a helyzet, beavatkozik az üzemi szolgálat. Látták, hogy Rumpf mögött kinyílik az ajtó. Harry kétségkívül hangtalanul dolgozott. Felemelkedett a pisztolyt tartó teleszkópkar, most már csak a kame­raszemeknek kell megtalálniok az áldozatot. RumpI azonban megfordult, és hirtelen félre ugrott. A robot újra keresni kezdte. Mielőtt lőhetett volna, a járőr már megkapta a pontos koordinátákat, és útban volt az irányítóhoz. A felügyelő a hír vételekor megfogalmazta a várt utasítást: — Nyomás, állítsák meg! Egy pillanat múlva több lövés érte a robotot. Néhány kilométerrel távolabb, szinte ugyanebben az időben rendőrök zúdultak egy kertes házba, oda, ahon­nan Harryt rádión utasította valaki. — Most már tudhatja ön is, hogy Kurt Boos dolgo­zott a konkurenciának — mondta a felügyelő a még mindig sápadt Rumpfnak.

Next

/
Thumbnails
Contents