Pest Megyei Hírlap, 1991. február (35. évfolyam, 27-50. szám)

1991-02-09 / 34. szám

Kisvárosi lakók nagy bánatai Van, amikor a polgármestert nyomozónak nézik Minden hónap első hétfőjén tart fogadónapot a gö­döllői polgármester. Reggel nyolc előtt már égés* kis csapat üldögél a folyosón. Dr. Gcmesi György behívja a* első ügyfelet — vele ettől kezdve ebédidőig nem tu­dunk szót váltani. lönben éhen döglök! — zo­CÖDÖUÖ! Egy évre szóló bérlet Játékteremből vegyeskereskedés Ma még a régi tábla díszeleg (Győri András felvétele) Középkorú, fáradt arcú asszony lép be. Kölcsönös bemutatkozás után el­mondja: a megemelt OTP- hitelkamatok miatt jött. Merthogy leszázalékolt fér­je, s az ő keresete összesen sem több 15 ezernél, ebből tartanak el négy gyereket, s ebből kellene fizetniük háromféle kölcsönt, azaz hain 3-szor 1500 forintot. Nem bírják, segítséget kér­nek. — Tessék beadni már­cius 31-ig egy kérvényt — mondja a polgármester. — Sokan jönnek hasonló ké­réssel, s mivel a pénz ke­vés, rangsorolni fogunk. Áprilisban döntünk az oda­ítélésekről. Ha ön is a tá­mogatottak közé kerül, ak­kor számláit visszamenő hatállyal az OTP-vel fog­juk rendezni. Szinte ugyanezzel a ké­réssel érkezik a következő ügyfél, egy fiatal nő. A kü­lönbség csak annyi, hogy ő 30 ezer forint nettó kere­settel kéri ugyanezt a tá­mogatást. Azt mondja, ná­luk a fűtés elviszi a pénzt; szénre, fára havi húszezret költenek. A polgármester nem biztatja, de nem is beszéli le a kérvény be­adásáról, csupán hangsú­lyozza: csak a legrászorul­tabbak fognak kapni. Fehér hajú asszony árul­ni szeretne a piacon, enge­délyért jött. A polgármes­ter az ügyben illetékes piacfelügyelőhöz irányítja, mire sírva fakad. — Ott már voltam, ds elutasított. Pedig csak néhány ruhá­mat szeretném eladni, hogy egy kis pénzhez jussak. Kü­A hideg vasárnapi haj­nalon az utcai lámpák fé­nyével együtt zúgás fura- kodott a sötét szobába. A zaj egy betonkeverő ra- koncátlankodó motorját juttatta eszembe, ám az ablakon kitekintve szokat­lan dolgot tapasztaltam: az élelmiszerbolt előtti vil­lanyoszlopon tűzijátékot hozott létre az elektromos áram. Az utcán olykor megremegett a lámpák fé­nye, egyszer ki is aludt egy percre. Értesíteni kell az Elektro­mos Műveket, jutott eszem­be. A telefonfülke szeren­csére itt áll a sarkon. Oda­kint hid^g volt, alaposan felöltöztem. Az utcán foly­tatódott a villódzás, a fül­ke 'Világítása mégis jól tar­totta magát. Nem így az ajtó felső üvegezése, ami már hónapok óta hiányzik, a telefonkönyv egy része pedig erős kezek áldozata lett. A pénzérme bepottyant a készülékbe. A nyomó­gombok egyike-másika kis ideig a telefon dobozában maradt melegedni. A hí­vott szám másodszorra, harmadszorra sem jelentke­zett. Talán a tűzoltók tud­nak segíteni — rövidebb a számuk —, gondoltam. Ér­mével vagy anélkül ugyanaz lett az eredmény: valaki felvette a kagylót és kogja. Ismerős arcú asszony ér­kezik a lányával: a mú­zeum előtt szoktak köny­vet árulni. Panaszolják, ez évre nem kapták meg az engedélyt. Hiába érdeklőd­nek okáról az illetékes osz­tályon, egyszerűen nem foglalkoznak az ügyükkel. — Nem akartuk ezzel önt zavarni, de nem láttunk más megoldást — mondják. A polgármester elmagya­rázza: átdolgozás alatt van a közterületi díjak, enge­délyek rendszere, ezért a várakoztatás. Ám adjanak be ideiglenes engedélyre szóló kérelmet. — Ilyen helyzetben se voltam még „főpolgár úr” — penderül be egy agilis, pergő beszédű fiatalember. — Támogatást kell kér­nem, mert nem tudom fi­zetni az OTP-tartozásomat. — Tessék benyújtani kér­vényt, s majd elbíráljuk — mondja a polgármes­ter, s tekintetét nem ke­rüli el a hanyagul az asz­talra dobott szuper (drága) bőrtáska... Szociális otthonban lakó, idős férfi érkezik. 85 esz­tendős. Egy kis pénzre len­ne szüksége. Sírva mondja, van ugyan egy lánya, de ő nem segíti, mert az az akasztófára való veje el­lene hergelte. Aztán mesé­li. Nehéz fiatalkor, vi­szontagságos öregség bon­takozik ki. Már nem tar­tozik a témához, ám a pol­gármester némán hallgat­ja. Most nem szabad fél­beszakítani. Aztán már majdnem indul a bácsi, beleszuszogott, aztán meg­szakadt a vonal. A telefon ezt is eljátszotta néhány­szor, ám de nem sokáig gyanakodtam felelőtlen mulasztásra, ugyanis a rendőrség számának hívá­sakor is ez történt. Néhány perccel később a besnyői postahivatal előtti telefonfülkéből sikerült ér­tesíteni az illetékeseket, s egy óra múltán ismét min­den rendben volt a szikrá­zó oszlop környékén. A kö­zeli telefon délelőtt újra működött — úgy látszik, a kagylóba suttogott ígére­tek, kérések és vallomások felmelegítették érzékeny áramköreit. Állítólag nem először tette, amit ve­lem művelt. Mostanában nem kedveli az őt túl ko­rán zaklató személyeket. De az is lehetséges, hogy megfázott, amit a kitört ablak láttán meg lehet ér­teni. Beteg telefonok doktorai szánják meg szegény ké­szüléket és segítsenek raj­ta! Higgyék el, meg fogja hálálni. A környéken rengeteg idős ember él, és közülük valakinek, talán épp egy ilyen hideg téli hajnalon lesz szüksége a gyors orvo­si segítségre. Ilyen esetek­ben sosem az jár pórul, aki a bajt okozta. Hidi Szilveszter amikor eszébe jut: 91 éves ágyszomszédja megkérte, járjon el az ő ügyében is ... Anya jön a lányával, aki még csak 18 éves, de már két gyermek anyja. Családi perpatvart ecsetel­nek, késelést, magánlaksér­tést, bírósági ítéletet. Pol­gármester jegyzetel. Ígéri, amennyiben rájuk tartozik az ügy, intézkedik. Ismerősként érkezik egy fejkendős, idősödő asszony. Már háromszor járt itt, mondja, de nagyon elége­detlen. Eltartási szerződés ügyben keresi igazát évek óta. Volt már a miniszté­riumban. meg Roazik Gá­bornál is... — Tessék elhinni, szíve­sen segítenék, de kérése teljesítéséhez az érvényes jogszabályok nem adnak lehetőséget — magyarázza a polgármester, ám a pa­naszos felháborodva szid­ja őt is, meg a múlt rend­szert, és a mostanit is. Igazságtételt, a volt feje­sek lakásmanipulációinak felülvizsgálatát követeli a polgármestertől —, aki pró­bálja megértetni: ő nem nyomozó! — Na, én ide többet nem jövök! Azt is bánom, hogy magára szavaztam! — ug­rik fel vörös arccal az asz- szony, s távozik. — Pár hónapos munkám során észrevettem: az em­berek aszerint kiáltanak ki jó, vagy rossz polgármes­ternek, hogy az ő szemé­lyes ügyüket elintéztem-e vagy sem. Engem az ilyen alapon történő megítélés nem érdekel. Szívesen se­gítek mindenkinek, aki hozzám fordul, de jogsze­rűtlen dolgokra nem va­gyok hajlandó — mondja dr. Gémesi György a 21 ügyfél után, amikor is egy hamburger erejéig ebéd­szünetet engedélyez magá­nak. Azután megkezdi a dél­utáni rendelést, ahol még tucatnyiszor elmagyarázza az OTP-törlesztés támoga­tásának lehetőségeit, taná­csokat ad és vigasztal... s fogadja azt a házaspárt, akik képesek voltak végig­várni a sort, csak hogy egy kézszorítással megkö­szönjék korábbi segítségét. Pillér Éva A képen látható épület­rész sorsáról döntött nem­régiben a gödöllői önkor­mányzati képviselő-testület. A Dózsa György út 16. szám alatti, másfél évvel ezelőtt fonal-méteráru ke­reskedésként megnyílt üz­lethelyiség tavaly október­től — engedéllyel — já­tékteremként működik. A bérleti szerződés és az en­gedély azonban meghatá­rozott időre szólt, s 1990. december 31-én lejárt. A bérlő, Kajái Pál kérte a szerződés meghosszabbítá­sát. Elképzelése szerint nyárig még játékterem, azután ismét fonal-mé­teráru bolt kapna helyet a házban. Ugyanezen üzlethelyiség bérlésére időközben egy másik igény is befutott Kranzl Engelbert részéről. Ő az a személy, aki nagy­szabású kedvezményes vá­sárt rendezett Gödöllőn az ünnepek előtt, emellett je­lentős értékű ruhaneműt ajándékozott a városnak szociális célokra. Ezúttal olyan vegyeskereskedést szeretne nyitni, ahol olcsó ruhákat, cipőket, játékokat árulna. A testületnek mindenek­előtt abban kellett állást foglalnia, hogy — bontásra váró épületről lévén szó — érdemes-e egyáltalán bér­be adnia. Miután úgy dön­töttek, hogy ez év végéig igen, mérlegelniük kellett az ajánlatokat. Kedvezőbb­nek Kranzl Engelbertét tartották, egyrészt, mert ő a garantáltan olcsó cik­kek árusításával jobban szolgálja a lakosság érde­keit, mint egy játékterem működtetése, másrészt, mert ő ajánlotta a magasabb összegű bérleti díjat. Így tehát a közeljövőben új felirat váltja majd fel a fotónkon láthatót. Szokássá vált magunkat és egymást keseríteni. Az újságok, a rádió, a televí­zió, de még a magánbeszél­getések is csak rosszat tudnak emlegetni. Betörés, gyilkosság, garázdaság, go­rombaság, nyomor a té­mánk, pedig van azért más is. Egymásról jót már nem is merünk feltételez­ni. Az ősz folyamán vettem húsz kiló almát. Az autó­busz-megállótól nem mesz- sze mérték ki. Nem vár­tam segítségre, járműre; vállra vettem és vittem az autóbusz-megálló felé. Út­közben megálltam pihenni és letettem. Arra jött egy fiatal férfi, akiről a köz­felfogás szerint mindent fel lehetett tételezni, csak jót nem. Már túl is haladt rajtam, de visszafordult: — „Bácsi, segíthetek?” Fel is kapta a zsákot. A sok rossz hangoztatás hatására arra gondoltam, ez most elsza­lad vele. Ehelyett meg­kérdezte; — Hová vigyem? Ballagtunk a buszmegálló felé. Mikor már meggyő­ződtem, hogy nem lopni akar, pénzt készítettem a tenyerembe. A megállóban még azt is megkérdezte; — Megvárjam-e a buszt? Se­gítsek-e feltenni? Ennyi jóoígot már nem mertem elfogadni, pedig talán kár volt. Búcsúzáskor a köszö­net mellé pénzt csúsztat­tam a kezébe. Megbotrán- kozva nézett rám: — Csak nem tetszik gondolni, hogy pénzért tettem? — kérdez­te. Elszoktam már az ilyen jelenetektől, könnyes lett a szemem, de az övé is fur­csán csillogott. Elsietett. Még hallótávolságon belül ASZÓD Számos vendéget vártak az ország közelebbi és tá­volabbi településeiről teg­nap kora este Aszódra, ar­ra a díszünnepségre, me­lyet a várossá nyilvánítás alkalmából rendeztek az 1. Számú Általános Iskolában. Valamennyi aszódi család meghívót kapott a polgár- mesteri hivataltól. A Himnusz hangjai után a gimnázium diákjai sza­valtak, majd Bagyin József polgármester mondott ün­nepi beszédet a tornacsar­nokban. Történeti áttekin­tést nyújtott a városról, emlékeztetett arra, hogy Aszód akkor is ellátott köz­ponti feladatokat a Galga mentén, amikor a járási székhely Gödöllő lett. Ami a jövőt illeti, nem azzal vá­lik Aszód a mindennapok­ban is várossá, ha magas épületei lesznek, mondta, hanem akkor, ha olyan mi­liő alakul ki, amelyben jól érzik magukat a polgárok. Ezután Skültéti Sándor köztársasági megbízott, cím­zetes államtitkár átadta a város polgármesterének a köztársasági elnök határo­zatáról szóló dokumentumot o várossá nyilvánításról. GALGAIIÉVÍZ Bálos esték Jótékony célú bálokat lá­togathatnak az érdeklődők a hét végén a galgahévízi Kodály Zoltán Művelődési Házban. Ma, február 9-én a Falu­szépítő Egyesület rendezi mulatságát 20 órai kezdet­tel. Játszik a galgahévízi zenekar, amely a tisztelet­díját felajánlotta a Faluszé­pítő Egyesület támogatásá­ra. Vasárnap a sportkör tá­mogatására rendeznek jóté­kony célú bált 19 órától. találkozott a barátjával. Újságolta, hogy segített el­hozni egy öregember almá­ját. Mit kaptál érte? Köny- nyeket! Kár, hogy a többit nem hallottam, de még a távol­ból is sugárzott belőle a jótett öröme. Pedig cigány volt. Divat a bevásárlás. Már nemcsak a pénztárcák, de a reklámszatyrok sem bír­ják a terheket. Az egyik áremelés hírére én is fel­pakoltam az üzletben. Az utcára kiérve szétrepedt a szatyor. Minden elgurult. Többször láttam hasonló jelenetet. Azelőtt ilyenkor nevető tömeg állta körül a szerencaztlent. Röpködtek a gúnyos megjegyzések. Most is erre készültem fel. Már előre szégyenkeztem. Nem így történt. Kap­kodták fel a szétszórt árut és szánakozva nyújtották át. Egy nő messziről sza­ladt vissza reklámszatyrot lóbálva. Mondtam, hogy köszönöm, majd veszek a boltban. Könyörgött, hogy fogadjam el. Látszott, hogy boldog, ha segíthet. Segítő­kész, boldog emberek rak­ták bele a szétszóródott árut az ajándék szatyorba. Megnéztem, hogy kik a se­gítők. Több cigány is volt közöttük. Semmi nem tűnt el. Azóta is szégyenkezem, hogy mennyi rosszat téte­lezünk fel egymásról, pedig a jóság kezd divatba jön­ni. Gyakoroljuk! Ujváry Ferenc Izzik a parázs Sokáig gondolkoztam azon, hogy le merjem-e ír­ni: a népet nagyon bölcs­nek tartom, az egyéneket viszont esen (Ifiknek. ítéljen el bárki, vállalom soraimat, amit a tapasztalás diktált. Képviselő-testületi ülés­re igyekeztem. Bagón. A helyszínen többen megle­pődtek azon, hogy milyen sok érdeklődő polgár gyűlt össze az önkormányzat so­ron következő tanácskozá­sára. Minden képviselőre jutott vagy négy kíváncsi lakos. Ezek az emberek olyan némán ülték végig a többórás vitát, hogy jelest érdemeltek volna. Tették ezt annak tudatá­ban, hogy itt nem kaphat­nak szót. A polgármester mégis figyelmeztette őket arra, hogy nem falugyűlés­re érkeztek és egyébként is falugyűlést, helyesebben meghallgatást csak az ön- kormányzat hirdethet meg. A község vezetője arra gondolt, hogy valaki meg­szervezte az embereket. Valójában — valószínű­leg — a kíváncsiság hajtot­ta a polgárokat a terembe. Nem annyira a tárgyalan­dó témák iránti izgalmuk, mert azokról aligha tud­tak. Másról szerettek vol­na hallani valamit. Néhány hete — nem tudni, milyen úton-módon — kikerült a községházáról azok névso­ra, akik 1990-ben különféle szociális támogatásban ré­szesültek. Egyes segélyezé­sek igencsak felborzolták a kedélyeket. Nem vetette volna senki a polgármester vagy a képviselők szemére, hogy ha kiszólnak a közönség soraiba és megkérdezik, miért ez a nagy kíváncsi­ság. Nem tették meg. A parázs Bagón tovább izzik. A legro-szabbuil azok a képviselők járnak, aki­ket ősszel először válasz­tottak meg. Nevükhöz nem fűződhetnek a tanácsren- szerbeli döntések. Rosszul járnak azok a segélyezettek is, akik való­ban rászorulnak az állam, vagy az önkormányzat tá­mogatására. Mert vannak Ilyenek! Hiszem, hogy a polgárokkal, a lakossággal meg lehet értetni, kinek kell feltétlenül segítséget adni közpénzből. Csak nyíltan kell dönteni és a lefektetett elvek közzététe­lével. Talán még nem ké­ső ! Sosem lesz mindenki ki­békülve a szociális segé­lyezéssel, hiszen mindig akad valaki, aki tiltakozni fog. Am ha a nép elfogad­ja, az egyének nem tudják megakadályozni a helyes döntéseket. —bg— Hideg hajnali mese Besnyőn A náthás telefon P. É, Látszott, bogy boldog Divatba jön a jóság

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents