Pest Megyei Hírlap, 1990. december (34. évfolyam, 282-305. szám)
1990-12-10 / 289. szám
4 1990. DECEMBER 10., HÉTFŐ Margó TOTÁL BRUTÁL Az ócsai feljelentő ismeretlen Port kavaró sepregetés Szerb írók, tudósok Alapítványi díjak Annak, akinek egy fillérje sincsen, hatezer forint tekintélyes összeg, ámde akkor minek tartsunk ennyi pénzt, amikor az egy teljes esztendőre szól, és azt a célt szolgálja, hogy a könyvtár új köteteket vásároljon abból, azaz gyarapítsa az állományt. Ilyen esetben bizony a hatezer forint semmiség. Ezt a semmiséget kapta az a könyvtár, amely majdnem 15 ezer lelket számláló településnek az intézménye, és amelyben 1712 a beirt olvasóknak a száma. Amikor a könyvtárvezető ezt a hatezer forintot említi, az jut eszembe, néhány nappal korábban szót váltottam egy mostanában divatos — pillekönnyű müveket alkotó — szerzővel, aki azzal büszkélkedett, hogy egyetlen, ugyan nagy példányszámban megjelent könyvével „szépen" keresett ... Némi kíváncsiskodó s után kibökte, hogy ez a „szépen” valóban csinos summát fed, úgy félmilliócskát. Szavai szerint „életemben még nem láttam ennyi pénzt együtt”. Tagadhatatlan, a könyvtárvezető sem látott még soha „annyit”, azaz hatezret ... Valami a feje tetejére állt a könyvkiadásban és forgalmazásban, a könyvtáraknál? Azt hiszem, semmi sem állt a feje tetejére. Csak éppen ... Csak éppen az a sokat emlegetett sajátosan magyar piacgazdaság — nevezzük a nevén, hiszen mindannyian tudjuk, a kora kapitalista adok-veszek — elsőként és szinte totálisan a legvédtelenebbre, a sérülékenyek legsérülékenyebbjére szabadult rá: a művelődésre, a kultúrára. Voltak előjelei a bajnak. Tavaly a megyében a könyvtárak már csak annyi művet tudtak megvásárolni, ameny- nyiböl minden negyedik! !) beirt olvasóra jutott egy-egy darab. A hosszú-hosszú évek óta legkisebb — negyvenezer darabos — állománygyarapodás érzékeltette egy folyamatnak a kezdetét. Ezt a folyamatot, ha a nevén akarjuk nevezni, akkor leépülésnek kell jelölnünk. En legalábbis leépülést látok abban, amikor azonos területen a pénzen való osztozkodásnak nincsenek azonos mércéi, sőt ezek a mércék köztudottan és nagymértékben éttérnek. A létezésért küzdő könyvtárakkal, könyvesboltokkal (sorra adják el más célra ezeket az üzlethelyiségeket a megyében), könyvkiadókkal semmiféle sorsközösséget nem vállalnak azok a szerzők, terjesztők, kiadók, akik, amelyek hatalmas hasznot vágnak zsebre a betűvel való kalmárkodásból. Nem vagyok sem álszeni, sem prűd, azaz elviselem még a ponyvát is, a pornót is a kiadványpiacon, ámde: legyen akkor olyan kiegyenlítő (adó)rendszer, amelynek a segítségével elkerülhető, hogy az egyik oldalon hata- mas hiányok keletkezzenek, míg a másikon szinte gond hová eltenni-eltüntetni az extrajövedelmeket. Ha böngészem az év második negyedében megjelent művek listáját, akkor kiderül, a magyar szerzők esetében az Ébredj velem, majd pedig a Halálos dózis című munka áll az élen 142, illetve 140 ezer példánnyal, míg a külföldi szerzőknél Claire Kenneth- nek az Egon naplója című kötete az éllovas, 253 100 példányban csábította-csábítja az olvasókat. A második helyen is ugyan' nnek a szerzőnek a könyve áll, 125 ezer példány készült (ára: 130 forint) a Holdfény Hawaiiban című opusból. Sem a szerzők, sem munkáik ellen nincsen kifogásom, én is azt tartom, döntsön az olvasó. Csakhogy: döntenie kell az államnak is, mit akar! Ha árupiacként kezelt, működtetett kultúrát, akkor nevükön kell nevezni a dolgokat, akkor teljes egészében ki kell vonulnia az államnak erről a területről. Ha viszont az állam (az érintett kormányzati szervek) nem ezt gondolja, akarja, akkor ennek megfelelően határozza meg a játékszabályokat! A mai, se fehér, se fekete állapot csakis egyvalamire jó. Arra, hogy miközben konjunktúralovagok hatalmas jövedelmeket vághatnak zsebre, a kultúra valóságos építményei összeomla- nek. Meglehet, eljött —, hogy egy új sikerkönyv címét vegyem kölcsön — a Totál bru- tál ideje. De akkor ezt kell mondani. Avagy nem kell, mert úgyis észrevesszük ...?! Mészáros Ottó Az önkormányzatok megalakulása sok helyen forrongásba hozta a közvéleményt, s az indulatok nemhogy csillapodnának, hanem még jobban felkorbácsolódnak az új vezetés intézkedései nyomán. Ócsán, ahol a képviselő-testület első ülésén a polgármesternek és helyettesének a minisztereknél is magasabb fizetést szavazott meg, a lakosság nem fogadta kitörő lelkesedéssel az ú’ vezetést. Igaz, azóta a téves információk alapján hozott döntés orvoslásra került, mégsem látszik megerősödni az ócsaiak bizalma az önkormányzati testület iránt. A polgármester annak idején programjában jelezte, hogy minden önálló gazdálkodást folytató intézményt felülvizsgál, s szigorúan, de igazságosan, a régi érdemektől nem meghatódva rendet teremt. Üj seprő, jól seper — tartja a közmondás. Az elhatározás így önmagában szép és nemes, de nem egészen mindegy, hogy a „tisztogatás” hogyan történik. Földiné Hajdú Anna, az Eg- ressv Gábor Szabadidőközpont igazgatója már harmadik hete nem található meg a munkahelyén. November 21-én az „Öcsa református templom'’ Alapítvány első ülésére is hivatalos lett volna, de az őt helyettesítő m nkatársa, Szűcs Lajos azt mondta, betegszabadságon van. dr. Búza Attila szerint pedig szabadságon. A szóbeszéd, amire adni badarság, azt rebesgette, hogy „Annát felfüggesztették”. Az ön- kormányzati testület tagjait kérdezve, mi történt, érdekes módon kevesebbet tudtak az ügyről, mint „az utca embere”. A „sepregetés”, úgy tűnik, nagy porral jár, nehéz a tisztánlátás. Azok, akik segíthetnének az eligazodásban, elzárkóznak a nyilatkozástól. Földiné Hajdú Anna is csak most, a harmadik héten fogadott. — Nem szerettem volna senkivel sem erről a felfüggesztésről beszélni — mondta mentegetőzve. Magam sem tudom a mai napig elhinni. Azt gondoltam, csak egy végzetes félreértésről van szó, amit pár nap alatt tisztáznak. Amikor november 19-én, egy hét szabadság után bementem a szabadidőközpontba, alighogy beértem, telefonon a polgármesteri hivatalba rendeltek. Dr. Búza Attila polgármester és Vágó Balázs, a helyettese fogadtak azzal, hogy amennyiben nem tudom megmondani, mi lett azzal a százegynéhány- ezer forinttal, amelyet az Alföldi Cipőgyártól felvettem, s közel egy éve nem jelentkezett a bevételek között, akkor rendkívüli célvizsgálatot rendelnek el az intézmény pénzügyi gazdálkodásával kapcsolatban. Gyanútlanul azt indítványoztam, menjünk, nézzük meg a bizonylatokat. Erre nem volt szükség, csak a kulcsokat kellett átadnom a helyettesítésemre felkért Szűcs Lajosnak, és elhagytam a házat. — Senki sem kételkedett abban, hogy revízióra szükség van. A szabadidőközpont után a gimnázium és a gamesz következik, — mondta el dr. Búza Attila. — Minden önállóan gazdálkodó intézményt kétévente felül kell vizsgálni. — Milyen jogszabály alapján kellett felfüggesztenie Földiné Hajdú Anna igazgatót? — kérdeztem. — Higgye el, az eljárás jogszerű — válaszolta dr. Búza Attila, akit a lakásán kerestem fel —, dt. most pontosan nem tudom idézni a jogszabályt. Nem tehettem mást. Feljelentés érkezett, a pénz felvételéről írásos bizonyítékkal. Én lennék a legboldogabb, ha fejet hajtva elnézést kellene kérnem. Vágó Balázs polgármesterhelyettes ebben az ügyben egyáltalán nem volt hajlandó nyilatkozni, hasonlóan elzárkózott, még a magánvéleményének a közzétételétől is, Szűcs Lajos, aki szintén nem gondolta, hogy ennyire elhúzódik a revízió. Zavartan szabó- dott a válaszadástól Halmosi Istvánné, a gazdasági vezető is, ő nem tudja, milyen hiányról van szó. ... r,....... Próbáltam a szabadidőközpont többi munkatársával is beszélni, de mindenki félve mert csak felháborodásának hangot adni, s arra kértek, ne hozzam nyilvánosságra a nevüket. Félnek, hiszen ha ki lehetett kezdeni, egyik percről a másikra fel lehetett függeszteni azt az igazgatót, aki lassan két évtizede dolgozik úgy Ócsán, hogy munkáját elismerik, akkor mit tehetnek azzal, aki csak beosztott, s közel sem tett annyit a közügyekért, mint Földiné Hajdú Anna. Mindenki tudja a faluban, ha ö nem hajtja, akkor nem lett Költségvetési kérdőjelek — kérés következményekkel Ki fizeti a kultúrát? volna kész az .íj, közel 70 millióba kerülő beruházás, a szabadidőközpont májusra, az ócsai napokra. Ezt az új létesítményt, amely tízszer akkora területű, közel 2000 négyzetméteres, mint a korábbi művelődési ház, még csak most kezdte birtokba venni a lakosság. A nagy ház adta lehetőségek feltérképezésének kísérleti szakaszában jött ez a hirtelen felfüggesztés, ami — bármennyire is szakszerű a helyettesítés — nagy érvágás az évzárás és a jövő évi tervezés időszakában. Lehet, hogy a jogszerűség nem szenvedett csorbát. Ha bizonyított a hiány, akkor miért nem lehet nyilvánosságra hozni. Ha nem, akkor pedig mi indokolja a felfüggesztést? Miért nem tud az önkormányzati testület az eljárásról? Hu tiszta, valóban a közélet tisztaságát elősegítő intézkedésről van szó, akkor miért kell ködösíteni? A sok-sok miértre talán választ kapunk, ha ezen a héten lezárul a megyei felülvizsgálat, s a végeredményről az önkormányzat nyilvános ülésén a polgármester és a helyettese beszámol. Üjj írisz A magyarországi Jakov Ignatovic-alapítvány — amelyet hazai szerb értelmiségiek tavaly hoztak létre Budapesten — másodszor adományozott elismerő oklevelet és plakettet szerb íróknak és tudósoknak. Posztumusz elismerésben részesült a csongrádi születésű Milos Crnjanski (1893—1977) író életművéért, különösen „Örökös vándorlás” című korszakos regényéért. Életmű díjat kapott a hazánkban is jól ismert Borislav Pe- kic író és Petar Milosevic, hazai szerb költő. A magyarországi szerbek bevándorlásának 300. évfordulója alkalmából külön díjazta az alapítvány Mladen Leskovac újvidéki akadémikust életművéért — amelyet a magyarországi szerb irodalomnak és a szerb—magyar irodalmi kapcsolatok feltárásának szentelt —. valamint Bejem Medakovic, belgrádi akadémikust, a magyarországi szerb művészet történetéről kiadott munkáiért. Elismerést kapott. Stankö Korac, zágrábi irodalomtörténész, a horvátországi szerb irodalom és kultúra hagyományainak gondozásáért. Díjazták Jakov Xgnja- tovic életművének kiadóit is. Visszatérés a nagymamák nyelvéhez Szómezőn terem a szósaláta í A halk szavú tanítónő egy ré- ^ gi emléket idéz. Harminc esz- s tendövel ezelőttiről, amikor kol- n lég isták voltak. Esténként azzal » szórakoztak, hogy vicceket me* § séltek egymásnak. De bizony ^ ezeken eleinte nemigen kacag- tak. Mivelhogy alig értettek s úiég.l Siam a humorérzékük s hiányzott, hanem a szókincsük, s A fiatal tanítók ugyanis az § ország különböző részeiből ér- ^ keztek Pécsre, az egyetlen s* nemzetiségi tanítóképzőbe, kü- ÿ lön féle tájnyelvet beszéltek. 5 Közöttük volt Szabó Imréné is S Taksonyból, aki visszatért ide, s s maradt némettanító. Ki gondolná, hogy ezeknek a hajdani tréfás esteknek közük van egy mai tankönyvhöz?! Igaz, írója. Szabó Imréné tiltakozik a tankönyv szó ellen, mert ő csupáncsak segítségnek szánta a német nemzetiségi nyelvet oktatók számára. A Pest Megyei Pedagógiai Intézet adta ki a napokban, s hosszú címet visel: Szókincsfejlesztő gyakorlatok a német nemzetiségi iskoláik számára. □ Mi volt a legfontosabb szempont az anyag összeállításánál? — kérdezem a filigrán, kislányforma tanítónőtől. — A játékosság! — jelenti ki mosolyogva. — Hiszen csakis ily módon lehet felkelteni s fogva tartani a gyerekek figyelmét. Magam kerestem-ku- tattam hozzá a 'különböző gyakorlattípusokat; gyűjtöttem a mondókákat. fejtörőket, játékokat. S természetesen felhasználtam mindazt, amit a szülői házból hoztam. □ Amint az ember a gyakorlatokra néz, csakugyan megvi- dámodik. A szavakban akadnak eldőlő, lepottyanó — vágy éppen elszálló betűk. Honnan származik az ötlet? — Egy osztrák tankönyvből vettem át, de a többi játékos gyakorlatot már saját elgondolásom szerint állítottam ösz- sze. — Fellapozza az egyiket. — A .szócsalád kifejezés helyett à német sokszor szómezőt használ. Itt van például egy: a legkülönfélébb igekötőt és -végződést lehet a tőhöz illeszteni. _ Egy másikat mutat. Szerinte a salátára emlékeztetnek az egymásra „borított” szavak. Csakugyan, mintha össze lennének keverve. Ezekből kel] kiválasztani az igazit. Tény, hogy ezeket a recepteket aligha lehet leírni, látni kell! — A kötetnek azonban mindez csak egy részét teszi ki — magyarázza Szabó Imréné. — Az elején néhány gondolattal említést teszek a nemzetiségi nyelvoktatás . történetéről. Igyekeztem rávilágítani arra is. hogy ezek a gyakorlatok tulajdonképpen miként fejlesztik a szókincset. A könyv második felében a nyolcadik osztályos anyagból a 9. leckét dolgoztam föl. Ez egyébként sémának is tekinthető. □ Miért kellett ennyire visz- szanyúlni az alapokhoz? — Kevés nemzetiségi településen gondoskodnak a gyerekek anyanyelvi előképzéséről az óvodában. Pest megyében Zsámbékon, Perbálon, Csobán- kán, Ikladon, Szigetbecsén, Ráckevén, Ceglédbercelen szereztem kedvező tapasztalatokat. Annak révén, hogy 1976 óta szakfelügyelőként, illetve szaktanácsadóként járom a megyét. Jellemző az. hogy a kicsik nyelvtudás nélkül kerülnek az iskolákba. A nemzetiségi tankönyveknek tehát'az anyanyelvi alapokat ts meg kell teremteniük, kiegészíteniük. □ Miként szegényedhetett el ennyire a nyelv? — Ennek több okát látom. Leginkább a helytelen központi irányításon alapuló szemlélet szegényítette a nemzetiségi nyelvet. Olyannyira, hogy például — Pest környékén szerzett tapasztalatom szerint — a nevelő örül, boldog, ha egy osztályban két gyerek beszéli a dialektust. Míg korábban elmarasztalták azt. aki használni akarta az iskolában! Miért? Mert igen kevés volt a szakos nevelő — most is. Am aki oktatott, nem értette a tájnyelvet, s azt mondta a gyereknek: helytelen, nem jó. Hiába bizonygatta, hogy ezt hallotta otthon a nagymamájától. □ Hogyan lehetné visszafordítani ezt a folyamatot? — Csakis úgy, hogv meg kellene újítani az anyanyelv oktatását. De nem is azt! Hanem a nagyanyanyelv tanítását! Vennes Aranka A főváros kulturális költségvetésének nyitott kérdéseiről beszélgettünk a főpolgármes-^ téri hivatal művelődési és sportfőosztálya helyettes vezetőjével, dr. Henye Nándorné- val. Budapesti gondokat sorolt, de rá kellett jönnünk: más települések önkormányzatai is hasonló problémák elé néznek. Legfeljebb az arányok és a méretek mások. — Budapestet illetően az a legaggasztóbb, hogy a jelen pillanatban sem a fővárosi ön- kormányzati törvény, sem a jövő évi költségvetés nem. létezik. Holott a rendelkezések és a financiális keretek ismerete nélkül lehetetlen előre tervezni — mondotta dr. Henye Nándorné. — Fontos szervezeti kérdések tisztázatlanok. Például az, hogy az egész fővárost illető hatáskörrel működő kulturális intézmények, szervezetek a fővároshoz tartoznak-e, vagy a kerületekhez. Mi úgy véljük, ezeknek a főpolgármesteri hivatalhoz kellene tartozni — de akkor a pénzt is itt kellene biztosítani a működésükhöz. Bizonyos intézmények ráadásul aránytalanul osztanak el a kerületek között. A mi hatáskörünkbe tartozó tizenkét budapesti színházból például hét a VI. kerületben van. Nem várható el, hogy ezekkel ez a kerület törődjön. Sem apparátusuk, sem pénzük nincs hozzá. Pénz pedig egyébként sem tudjuk, mennyi van vagy lesz. A színházaknál nézőnként 300 Ft támogatás remélhető a minisztérium keretéből, de ehhez a fővárosnak még körülbelül feleannyit kellene adnia nézőnként, hogy a színházak a működésükhöz elegendő összeghez jussanak. Csak jegybevételből nem tartható fenn egyetlen színház sem, hiszen akkor legalább 500-600 forintot kellene kérni egy jegyért. Ez képtelenség. Hasonló a helyzet a múzeumokban is. Ha nem tudunk központi vagy esetleg önkormányzati forrásokból pénzt adni nekik, vagy bezárnak, vagy esetleg 200-300 forintos belépőket kérnek. Ki megy akkor múzeumba? — Megoldást jelenthetnek a helyi, önkormányzati adók? — Senki nem tudja, ezek végül is milyenek lesznek, s hogy mire futja belőlük. Félő, hogy nem a kultúra áll majd legelöl a sorban, ha ezeket a ma még elméleti összegeket osztják. E pénzeknek mindenhol, nemcsak Budapesten, ezer helyük van, lesz. A gond éppen ez. A jövő évi költségvetést nem építhetik hiányokra, bizonytalanságokra a kulturális intézmények sem a fővárosban, nem máshol. Egyelőre azonban csak tervek vannak, elképzelések és remények. — Például milyen remények? — A fővárosban létrejött egy, az önkormányzaton belül működő kulturális bizottság, kilenc taggal. Eddig nem volt ilyen bizottság. Bízunk benne, hogy e testület képes lesz érvényesíteni az elvet, mely szerint a kultúra értékeit meg kell őrizni, s hogy mégiscsak a szürkeállományba történő befektetés a legjobb ma Magyar- országon. — Ügy tűnik fel, a kulturális szféra a határozatokat, intézkedéseket, döntéseket illetően súlyos késésben van. — Hát ha igen — és azt hiszem, igen —, akkor ez egy többrendbeli országos késésnek — költségvetés, törvényalkotás — a része, s egyben a következménye is. (takács) Árengedményes vásár! háztartási kenyérsütő gép kóstolóval egybekötött bemutatója december 13-án (csütörtökön), a műszaki osztályon. Az iparcikk osztályonkon egyes cipők, ruhák és műszaki cikkek 20—50 százalékos kedvezménnyel kaphatók.
