Pest Megyei Hírlap, 1990. december (34. évfolyam, 282-305. szám)
1990-12-31 / 305. szám
1990. DECEMBER 30., VASÁRNAP Képviselők az új évről SÖTÉT IDŐK VÁRNAK RÁNK Javában tart a költségvetési előterjesztés vitája, a képviselők hol egymást, hol a népet rémisztgetik az adatokkal, az adóval, a mérleghiánnyal, az IMF-íel meg a válsággal. Hogy mi sül ki ebből, azt várhatóan ma estére megtudjuk a születendő törvényből. Milyen lesz a jövő év, hogyan látják a képviselők az Országházból az új évet? — erről kérdeztünk meg négy Pest megyei listás képviselőt. Prepeliczay István (FKgP): — Nem vagyok vidám attól, ami most itt folyik. A kormány — bár én is kormány- párti vagyok — bírálatot érdemel azért, hogy késön terjesztette be fl költségvetést. Ráadásul úgy, hogy nem kapunk teljes képet, hiszen egyes adónemekről még sejtésünk sincs. És így kell döntenünk a jövő évről. Egyébként realista optimista vagyok: jövőre 35-38- százalékos inflációt prognosztizálnak, "de én azt mondom, ha megsegít minket az Isten, akkor ötven százaléknál nem lesz több. Remélem azt is, hogy a kormány rájön végre, hogy csak a vállalkozások élénkítésével léphetünk előre, ennek pedig az az alapja, hogy a tulajdon- viszonyokat rendezzék. Még mindig ott tartunk, hogy bankrendszerünk tisztázatlan, a hitelpolitikánk tisztázatlan. Abban bízom, hogy a jövő év első felében meggyorsulnak a gazdasági folyamatok, s ennek a második félévben már érezhetőek lesznek a kedvező hatásai. Mindent egybevéve azt hiszem, hogy a legnehezebb év vár ránk 1991-ben. — Ez nem valami vigasztaló. — Hát nem. És kérdéses, hogy meddig tart az emberek tűrőképessége. Hogy meddig bírják a sötét alagútban, anélkül. hogy látnák a fényt a végén. ® Kíván-e valamit a Pest megyeieknek az új évre? — Talán azt, amit az egész országnak, hogy az önkormányzatok képesek legyenek megerősödni. Mert azt hiszem, a lakosságnak az jelentené a legtöbbet, ha egy hiteles, saját önkormányzat valóban az ő érdekükben tudna működni. © S mit kíván a Kisgazda- pártnak? — Azt, hogy próbálja önmagát megtalálni. Hogy megszabaduljon a belső feszültségektől, a szélsőségektől, a szélsőséges nacionalizmustól és a demagógiától. Erre, a hitelesség visszaszerzésére reményt látok az új vezetők személyében. Kónya Imre (MDF): — Nagyon nehéz lesz az új év mindenkinek, de azt remélem; hogy az év második felében már mozgásba jön, ami ma még dermedt állapotban van. A politikai átalakulás után a gazdaság mozgásba lendítése van soron, s talán, ha egy év múlva kérdezi, már sokkal több jót mondhatok. Most még nagyon nehéz lesz, s az emberek többségétől nem. is várható el, hogy lássák a biztató jeleket. A magánvállalkozásokra gondolok, a külföldi tőke beáramlására, ami meghozhatja a demokrácia mellé a jólétet. Lesz persze munkanélküliség is, de mellette olyan gazdasági pezsgés, amelyben egyre több ember találhatja meg a reményt. © Mit kíván a Pest megyeieknek? — Ugyanazt, amit mindenkinek, hogy mindennek ellenére jobb kedvűek legyenek, s bízzanak* abban, hogy van remény. ® S önmaguknak? — Ugyanezt. Kórodi Mária (SZDSZ): — Sokan elmondták már, hogy az új év borzasztóan nehéz lesz, rengeteg feszültséget hordoz magában. Szerintem is így lesz, mégpedig azért, mert a rendszerváltás • lényegéhez úgy kezdünk hozzá, hogy hogy nincs egy vezérfonal, egy igazi koncepció, amelyik mutatná, hogy milyen irányba menjünk. Most nem történik más, mint a régi rendszer egyes elemeinek megszüntetése. A megszűnő, megszűnt intézmények helyére pedig nem rendszerszerűen létesülnek újak, hanem esetlegesen. A pillanatnyi politikai érdekek alapján. Nincs a kormánynak, a kormánypártoknak a rendszerről elképzelésük, nincs fogalmuk arról, hogy amit csinálunk, annak milyen hatásai lesznek. És ez nagyon veszélyes dolog, mert eltorzulhat a rendszerváltás egy olijan irányba, amelyet a kormánypártok sem akarnak. De sajnos ma még mindig ott tartunk, hogy a racionális érvek kevesebbet nyomnak a latban, például a helyi adók szavazásánál is ez történt, mint az, hogy ki mondja. Hiába logikus, amit egy ellenzéki képviselő javasol, inkább leszavazzák, nehogy az ellenzéknek legyen igaza. Ez az ülésteremben is láthatő7 de kevésbé látványosan, sajnos, a bizottsági munkák is így folynak. A szűk pártpolitikai érdekek alapján, s nem az ország működésének szempontjából. © Tamás Gáspár Miklós szerint a legkésőbb jövő őszszel újra ki kellene írni az országgyűlési választásokat. Készül az SZDSZ a hatalom- átvételre? — Nem tudok róla, hogy ilyesmire készülnénk. Megpróbálunk felelősen gondolkodni arról, hogy adott esetben milyen lépéseket kell megtenni. Nem tudom, hogy jövő őszre megérik-e erre a helyzet, mert ahhoz tudnom kellene, hogy mi történik addig. Hogy változtat-e a kormány a politikáján, hogy kerül-e több olyan ember a bársonyszékekbe, mint Kupa Mihály. Mert ha igen, s ha az ilyen típusú emberek képesek megvalósítani az elképzeléseiket, keresztül tudják verekedni a koncepciójukat a bürokrácián, akkor nem biztos, hogy szükség lesz a hatalomváltásra. De ha nem változtat a kormány a politikáján, akkor nem tartom korainak azt az időpontot, amit Tamás Gáspár Miklós jósolt. Körösfői László (MSZP): — Az ideinél is sokkal nehezebb lesz a jövő év. Nagyon bízom abban, hogy gazdasági összeomlás nélkül megússzuk. Ez a költségvetés szerintem sem bírja ki az egész évet, jó, ha a felét. Talán menet közben sikerül annyit módosítani rajta, hogy . komolyabb baj nélkül átvészeljük az új esztendőt. Jó lenne, ha a kormány is okulna ebből, s a következő költségvetést már a jövő nyáron benyújtaná. © Akkor a két költségvetési javaslat mellett nem sok idejük marad egyéb törvényekre? — Hát, nem sok. Pedig rengeteg munka vár ránk jövőre is, hogy csak a saját szakterületemről említsem a szakképzési, az oktatási, a sporttörvényeket, no és a földtörvényt is meg kellene alkotni már. © Mit kíván a Pest megyeieknek? — Talán azt, hogy őrizzék meg a hitüket, a bizakodásukat, hogy egyszer lesz még jobb is. S bízzanak abban is, hogy ez a sok képviselő talán nem hiába ül itt a Parlamentben. \ J.’A. Már nemcsak rózsaszínű SZAGUK IS A JÖVŐ A történészek Julius Caesar óta hajtogatják, hogy a pénznek nincs szaga. Idő kérdése, hogy a technika művi beavatkozással ezen is változtasson. A kísérletek több mint biztatóak: az illatkutatás szakemberei — mint az Evenement du Jeudi című francia magazin megírta — a feladat megoldása előtt állnak. Az amerikai IFF-cég „kívánságra szállítja a frissen nyírt pázsit, a főtt paradicsom, vagy éppen a szantálfa aerosolos illatát”. A friss bőr szagát már piacra is dobták, és sikerrel alkalmazzák, akik az autó eladásánál palástolni kívánják a kocsi avítt voltát. A felhasználás lehetősége szinte korlátlan. Ezt Gianni Vianello belsőépítész, a kutatás egyik úttörője ki is fejezte: „Amikor komfortról beszéltem, ez eddig a fény, a tér, az anyag és a színek összhatását jelentette. Az illatok parlagon maradtak. Miért ne számolnánk velük?!” És számolnak. A francia vasút a kényelem (és a jegy ára) fokozataként írisz-, jázmin-, szántál- és más exotikus illatú kocsikat közlekedtet. Az igazi haszon azonban az illat és az emberi teljesítmény kapcsolatából várható. És ezen a téren japán cégek — ki más? — járnak az élen. A Kanebo és a Shiseido versenyéből az utóbbi már teszteli azt az illatot, amely a hivatal légterébe permetezve nyugtatja az idegeket és serkenti a munkakedvet. Egy számítógépkezelő (egyelőre titokként kezelt virág illatában) egy óra alatt 16 122 alkalommal ütötte le a gép megfelelő billentyűjét, a korábbi 14 142- vel szemben. Nincs hírünk arról, hogy mit kezdenek a szabadban tevékenykedők (kubikosok, szántóvetők, netán katonák) esetében. De ez is csak idő kérdése, hiszen, mint az említett IFF gyártásfilozófiájából kiderül: „A 80-as évekre már telítődött illattal a nők minden szabad bőrfelülete. A piac tovább nem bővíthető, lépni kell.” Várható, hogy a jövő nemcsak rózsaszínű, hanem szagos is lesz. Erkölcsi, etikai ballépések Kormányozzák a kultúrát A kultúra, a művelődés fellegvárainak mostoha sorsa a parlamenti költségvetési vitákban már körvonalazódott. Hallgatva a felszólalásokat élgondolkodtam azon, menynyi szó, mennyi értelmes gondolat száll el, s a kultúrára jutó végösszeg, a művelődéssel kapcsolatos határozatok ezeket már nem tartalmazzák. Pedig mennyi megszívlelendő, hasznosítható ötlet válhatna közkinccsé! Azt, hogy kevés lesz a pénz, nemcsak a kulturális területeken, hanem mindenhol máshol is, jól tudjuk. Vitányi Iván, aki, mint tudjuk, hosszú évek óta hangot adott aggódásának a művelődési intézmények elsorvasztása miatt, veszélyeket látott abban, hogy az önkormányzatok döntési hatáskörébe akarja utalni az állam a művelődés ügyét. Meglátása szerint a helyi önkormányzatoknak nem lehet az a feladata, hogy kormányozzák a kultúrát, sokkal inkább az, hogy lehetőséget adjanak arra, hogy a kulturális intézmények önszerveződés alapján kormányozzák magukat. Nem lehet véletlen, hogy az erre vonatkozó jogi, szervezeti garanciákat sürgette, hiszen a megyei tapasztalatok is azt látszanak alátámasztani, hogy a helyi önkormányzatok — annak.a bizonyos, a működéshez szükséges minimális összeg juttatásának fejében — erőteljesen jogot formálnak arra, hogy döntsenek személyi kérdésekben, sőt gyakran a koncepció, a tartalmi munka meghatározásában is. A művelődési intézményeket, így az iskolákat is az önkormányzatok tartják fenn, részben vagy teljes mértékben ők nyújtanak anyagi támogatást. Ügy tűnik — a helyi értelmezés ezt igazolja —, ez már jogalap a kultúra régi beidegződés szerinti kormányzásához. Az egyik községben az önkormányzat felhatalmazást .adott arra, hogy a művelődési házat egy kft. hasznosítsa, mivel így félmillió nyereséghez jutna. A másik településen fegyelmi eljárást indított a művelődési ház vezetője ellen, hogy az önkormányzat a saját „hívét" nevezhesse ki. A harmadikon a helyi újság léte forog veszélyben, hasonló háttérérdekek miatt. A negyediken az iskola igazgatóját biztatják lemondásra. A jogszerűség is sokszor csorbát szenved, de még ez a legkönnyebben orvosolható. Nehéz azonban jóvátenni azokat az erkölcsi-etikai ballépéseket, amelyek szükségszerűen bekövetkeznek egy-egy megtörtént vagy csak tervezett és pletykaszinten községszerte terjedő ,„koncepciós per” esetében. Szándékosan nem név szerint említettem azokat a településeket, amelyekben a fenti problémákkal találkoztam, mivel sajnos nem egyedi esetekről van szó. A régi beidegződések, módszerek elvetése lenne a cél és valóban olyan állami szintű szabályozás, amely a kicsi támogatás lehetőségeit kiszélesítené. Kevés pénzzel is lehet rosszul sáfárkodni. De ha már ennyi van, legalább el kellene kerülni annak a kevésnek a rossz felhasználását, s nem hagyni, hogy az önkormányzatok költségvetésének szűk keresztmetszete, kényszere halmozottan hátrányos helyzetbe hozza az eddig úgy- ahogy önszerveződéssel meginduló kulturális tevékenységet. Kis és nagy települések életében is a mindennapokat átváltoztatják, színesebbé, elviselhetőbbé teszik a kulturális rendezvények, a közös művelődés. Ebben a várható nagy-nagy szűkösségben bűn lenne eldobni magunktól a kultúra enyhet adó lehetőségeit. Û. t. A fenyőfa karácsony után is a szobában marad. Minden évben kibír még legalább egy hónapot. Régi játékunk a gyerekkel, ha falvakon, városokon át utazunk, megszámoljuk az ablakokban fénylő karácsonyfákat. \ z ünnep idei dísze csak véletlenül sikerült kisebbre, mint tavaly. Egyelőre még ajándékokra is telt mindenkinek. Mégis elgondolkodtunk egy kicsit, a fa körül. Nincs ennek szimbolikus jelentősége? Ráncoltuk a homlokunkat, kicsit halványabb volt most a mosolyunk, csendesebben ültük körül az asztalt... Ilyesfajta gondolatokat forgatva: Most még ünnepelünk. Most még van miből. Meleg a lakás, világosak az esték. Akadt, amit az olcsó lengyel piacról hoztunk haza, ám ennél több gondunk ne legyen. Csak hát mi lesz jövőre? A világért sem akartuk- magunkra kényszeríteni a kérdést. Elvégre, ha már karácsony van, és a szeretet ünnepe, akkor ünnepeljünk, bontsuk a pezsgőt, gyújtsuk a csillagszórót. Mégis, az a furcsa szorongás. Érdekes, hogy nem magunkért. Két irányba sugárzott Bontsunk pezsgőt, s minden jót Újra kezdeni, ' újévi fogadalmat tenni belőlünk az aggodalom. Egyik az öregeinkért, akiknek mind kevesebbet ér a nyugdíjuk, s az a dilemmánk, mire mennek vele jövőre? Eddig is juttatni kellett valamennyit, s egy idő óta már a mellékesből adtunk, nem a havi rendes járandóságunkból. Most az a kérdés először is, hogy lesz-e mellékes? Másodszor az, hogy jut-e majd a magas rezsiköltségek és élelmiszerárak mellett a havi rendesből? Aztán meg, belénk nyilallik, már nagyon régóta az is, hogy lesz-e havi rendes? jVem álszent kijelentés, ha azt mondom: vágyaim netovábbja sohasem volt afféle különlegesség, mint a márkás aytó, vagy egy havi kereset árán fenntartható csodapalota, netán hegyi nyaraló. Megelégedtem volna a filléres gond nélküli élettel, kedvem szerinti lazításokkal, ha szükségét érzem a nagy hajszák után. No meg, szerettem volna beváltani serdülőkori fogadalmamat. Sokat, nagyon sokat nélkülöző öregeimnek visszaadni minden jót. Boldog öregséget teremteni nekik, ha •eljön az ideje. Koruk szerint el is jött. Csak a lehetőségek ... Ha most drágább lesz a vonatjegy, még 'átni is ritkábban láthatjuk majd egymást. A másik vágyam, ma már félelmem is egyben. A gyerekkorom emlékképei szorongatnak, s nem szeretném, ha azokat az én kislányom is megélné. Nem szeretném, ha jó, meleg, középiskolai tantermek számtanórái helyett, hideg, rideg műhelyek zord főnökei miatt izgulna tizenévesen. Ha neki is csak kikunyerált fillérek jutnának vasárnaponként. Ha még az elszegényedők közt is a perifériára szorulna, ha napszámosként kezdené az életét, mint az apja, cselédlányként, mint a nagyanyja. |Z épek. Rémképek? Nem il- ■*-*- lik ilyesmivel riogatni, akár még önmagunkat sem, az új évnek indulva. Jobb az, ha az 1945-ös szilvesztert idézzük. Cukrot még nem lehetett kapni. A túróslepénybe só került, mert az éppen volt a háznál. Anyai nagyapám jóízűen falta a szoba sarkában, és kopott gúnyájában arról beszélt, hogy náluk semmit sem sütöttek. Am az a fontos, hogy vége van a háborúnak. Majd csak hazajönnek a foglyok is. Lesz itt még másféle világ, talán jobb, mint a régi. Gondolom, ez az optimizmus éltette annyi ősömet, akiknek a tatárjárás, a törökdúlás, a szabadságharc leverése után mindig volt erejük újra kezdeni, újévi fogadalmat tenni. Ezután másként lesz. Másként, ha bízunk benne, ha akarjuk. Ha lesz még annyi erőnk, vagy annál is több, mint amennyi eddig volt. Kovács T. István (CS. KOVÁCS LÁSZLÓ GRAFIKÁJA)
