Pest Megyei Hírlap, 1990. november (34. évfolyam, 256-281. szám)

1990-11-24 / 276. szám

1000. NOVEMBER 21., SZOMBAT 9 A háromgyerekes cigánycsa­lád arra fázott rá, hogy mos­tak. A lakótelepi lakás erké­lyén patyolat lepedőket, pe­lenkákat, apró gyermekholmi­kat dagasztott a szél. Az in­gatlankezelés vezetőjének megakadt a szeme a látvá­nyon, ha nem árulkodnak -a ruhák az erkélyen, talán hó­napokig a kutya sem veszi eszre, hogy önkényes beköltö­zők feltörtek egy szép, két és fél szobás, távfűtéses, összkom­fortos lakást Szigetszentmikló- son. — Most kérdezem én, mit lehet tenni? — sóhajt Józan Ilona, az ingatlankezelés veze­tője, aki maga mesélte el a fenti esetet. — Az utcára nem pakolhatok egy háromgyerekes családot. Ahonnan beköltöz­tek, oda sem. Hiszen éppen azért törték fel az üresen álló tanácsi bérlakást, mert kitet­ték őket! az albérletükből, má­sikat nem találnak. Kilakolta­tás? Egyrészt több hónapos hi­vatali, jogi tortúra, másrészt nincs hová. Az önkényes beköltöző zsebre vágta Igen, talán egyszer volt ki­lakoltatás. Amúgy szigetszent- miklósi módra. Van ebben némi irónia, hiszen akárme­lyik városban járhatott volna hasonlóképpen a tanács. Az történt, hogy egy viharos éle­tű fiatal hölgy önkényesen el­foglalt egy tanácsi bérlakást. A hivatali apparátus műkö­désbe lépett, s végül megszü­letett a kilakoltatási határo­zat. Persze, az utcára nem le­het tenni senkit, a hölgyet La­kihegyre, a meglehetősen rossz hírű, úgynevezett téglaházba költöztették, egy aprócska szo- ba-konyhába. Önkényes beköl­tözőből hivatalos státusú la­kásbérlővé vált. S alig egy esztendő múlva jelentkezett: visszaadta a tanácsnak a szo- ba-konyhás szükséglakást és felvette az érte járó ötszörös használatbavételi díjat — negyvenezer forintot. A lakáshelyzet maga a csőd. Nemcsak Szigetszentmiklóson, szerte a megyében és az egész országban. Persze, ebben is vannak fokozatok. Ahol soha nem. volt bérlakásépítés, olt minden család, minden fészek- rakó fiatal tudja, csak a saját erejére, esetleg rokoni, baráti segítségre számíthat, ha fede­let akar a feje fölé. Váro­sainkban azonban 1945 után, a vas és fém országának meg­alapozása idején szocialista la­kótelepek százai nőttek ki a földből. A Sztálin-barokk épü­letek bérlői jó munkájuk elis­meréseként ingyen kapták az egészséges, napos, komfortos lakásokat. Az ingyen otthont ingyen tatarozták így volt ez az akkor még községi rangban levő Sziget­szentmiklóson is. A' két közeli gyáróriásnak, és különösen a Csepel Autógyárnak köszönhe­tően épült fel a József Attila- lakótelep az 50-es, 60-as évek­ben. Ezeknek a lakóépületek­nek éppen akkor vált elodáz­hatatlanná a felújítása, ami­kor már nem készültek újabb tanácsi bérlakások a városban. Igaz, a vállalatok még' mindig nagyon sok kölcsönt adtak dolgozóiknak, hogy a szomszé­dos Munkásőr úti panellaká­sokat megvásárolhassák, de a kölcsönt, még ha kamatmen­tes is, vissza kell fizetni. Es fizettek, miközben a másik ol­dalon a tanács megkezdte a Sztálin-barokk épületek felújí­tását. A bérlőket ideiglenesen panellakásokba költöztették. Kicserélték a falban levő ve­zetékeket, az ajtókat, ablako­kat. a tűzhelyeket, felújították a fürdőszobát. Persze, csak az a bérlő kapott új kádat, moso­gatót, csempét a f ürdőszobába, konyhába, amelyik az ott töl­tött húsz-huszonöt év alatt semmihez sem nyúlt, vagy ép­pen ellenkezőleg, teljesen le­lakta a bérleményt. A lakások felújítása így is egyenként mintegy kétszázezer forintba került — a tanácsnak. No, ennek hamarosan vége. Nem csak azért, mert ma már nincs tanács. Megváltozott a gazdasági környezet, megszűnt a megyei tanács is, amely többmilliós állami támogatás­sal segíthetné a bérlakások felújítását. Az ingatlankezelők mindenütt szabadulnának a bérleményektől. Sorban adják el a többszintes lakóépületeket a bennlakóknak. Vagy két év­vel ezelőtt a városi tanács egy budapesti irodát bízott meg az elidegenítés ügyintézésével. Több háztömböt sikerült eddig a bérlők tulajdonába adni, ám egyetlen olyan épület sincs, ahol ne maradt volna meg a vegyes tulajdon, amiatt, hogy néhány lakó nem tudta, v*agy akarta megvenni a bérlemé­nyét. — A kiárusítás könnyíthet a terheken — mondja Józan Egy részlet a zenélő kút kovácsoltvas kerítéséből Ilona. — Hiszen a felemelt lakbérek most már a gondos üzemeltetés költségeit fedezik, de az épületek karbantartásá­ra még így sem marad. To­vábbra is állami támogatásra lenne szüksége a városnak ahhoz, hogy az ötvenes-hatva­nas években épült házakban elkerülhetetlen nagy felújítá­sokat elvégezzük. Ám támoga­tásra semmi kilátás, hiszen az elosztási szisztéma alapjaiban megváltozott. Valóban, amikor a szociális lakásépítés megszűnt, s ezen a területen is egyre inkább a piac farkastörvényei válnak uralkodóvá, miért pont a rnég meglevő bérlakások állagmeg­óvását finanszírozná az állami költségvetés, amikor az önerő­ből otthont teremtőket sem segítik agyon. Akiknek lakbért fizetni szentség — Régi vesszőparipám, hogy külön kellene választani a bu­dapesti és a vidéki ingatlan- kezelést — folytatja Józan Ilona. — Más a lakásállomány, mások az arányok. Dolgoztam fővárosi ingatlankezelőnél, tu­dom, hogy mennyire felduz­zasztott az apparátus és szin- ' te áttekinthetetlen, mely bér­lemények állnak üresen, me­lyik fölött ki diszponál. Józan Ilona egy listát tesz elém. a díjbeszedő vállalat je­lentését a lakbér- és közüze- midíj-hátralékokról. A vezető valamennyi tételt pontosan is­meri. A listából egy pillantás­sal kiszűri azokat a címeket, amelyek amiatt vannak hátra­lékban, mert nincs , lakó a bér­leményben. Látszik, pontosan ismeri a kezelt több mint tíOO lakást és lakóit is. Végül is a másfél tucatnyi felsorolt lak­bérhátralékos között csak két- három olyan nevet találunk, amelyekről az ingatlankezelés vezetője nem tud. Elenyésző tehát a lakbérrel tartozók száma a városban. Minden országos és Pest me­gyei statisztikánál jobb az arány. Az évi tízmillió forint­nyi befolyó lakbérből néhány tízezer forintnyi az, amivel a miklósiak adósok maradnak. — Talán az a jó f izetési mo­rál oka, hogy egy ideje a vil­lanyszámlával együtt szedjük a lakbért. így, mivel senki nem kockáztat szívesen, hogy áram nélkül maradjon, fizet — magyarázza Józan Ilona, amikor a rendkívül meglepő jelenségről kérdezem. — De valószínűbb, hogy a titok nyitja bérlőink életkorá­ban rejlik. A ma zömében nyugdíjas lakók, olyan korban születtek és nőttek fel, amely­ben valamiféle szentség volt az. hogy a lakbért ki kell fi­zetni. Talán később, ha még több lesz a munkanélküli a városban, bár ma sincsenek kevesen, lesznek lakbérgond­jaink. Azt'sem tudom igazán, meddig tudják összehúzni a nadrágszíjat a nyugdíjasaink. Hiszen évek óta egyebet sem tesznek szegénvek. Móza Katalin Az egykori rendőrségi épület pénzes felújítókra vár, akik egy patinás szállodát működtethetnének esetleg itt Azt, hogy az ország kasszájában egyre kevesebb a pénz, először a műemlékvédelem „vette észre”. Azaz ők sínylették meg a pénztelenség első jeleit, hiszen a városokban meglévő értékek, patinás műemlékek kar­bantartására, helyreállítására egyre kevesebb jutott. Ak­kor, amikor egyre több kellett volna. Igaz, hosszú időn át az eleink által ránk hagyott, nemzeti értéket, kincset jelentő műemlékek ápolását elhanyagoltuk. Nem jól fel­fogott érdekünkben, hanem programok jegyében, ami­kor például agrárországból a vas és acél országává akar­tunk válni... Az utóbbi nem ment, a műemlékvédelem meg egyszerűen eltűnt a fogalmak sorából. Csak a hat­vanas években kapott nagyobb figyelmet, de ettől kezd­ve sem annyi pénzt, amennyire szükség lett volna. Így aztán műemlék templomok falán lévő freskókat a tetőn át befolyt víz áztatott, tett tönkre. Hacsak a hívők nem adtak össze valamennyi pénzt, vagy közülünk egy ács és tetőfedő szakember nem ál­dozta fel szabadidejét a munkálatokra. Mármint a tol- dozgatásra, a foldozgatásra. S amelyik templom éveken át zárva volt? Ahol nem miséztek, parókia sem volt, ott beletelt egy kis időbe, míg kiderült, az egyházi mű­emlékek veszendőbe mennek. De nem volt ez másként köztéri szobrainkkal, kútjainkkal sem. Bár azért néhány látványos, nagyon nagy pénzt igénylő mentésre — hogy a budai várpalota helyreállításával hozakodjanak elő — mégiscsak sor került. Ám szűkebb pátriánkban, Pest megyében azért e munka hiányosságai megmutatkoznak. Mert míg például Szentendrén a műemlékvédelem, a mentés eredményes volt. Vácott például maradt bőven tennivaló. Jut belőle holnapra is, bár e patinás város­ban a műcmlékmentés, műemlékvédelem a pénztárcában lévő összegekhez képest most látványos eredményeket kínál. (Képeink a 9. és 10. oldalon.) V. E. Magántulajdon helyett az államit választották Földhöz ragadt pilóták? Alig vártuk, hogy beköszöntsön a piacgazdaság leora, s íme, mikor már «kertünk alatt lopakodnak annak farkastörvé- ayei, visszakívánjuk azt az időt, amikor még a farkasok ólál­kodtak itt, törvények nélkül? Különös dolog történt a buda­örsi székhelyű Repülőgépes Szolgálat Állami Vállalatnál. No, az nem különleges, hogy a vállalat évek óta dugóhúzóban van, s annak ellenére, hogy az utóbbi időben némi javulás tapasz­talható, tovább tart a cég zuhanórepülése. Ez sajnos, törvényszerű: az idén a mezőgazdasági gazdál­kodók csak hárommillió hektár permetezésére, műtrágyázásá­ra adtak rendelést a repülő­söknek, míg öt éve négymillió hektár fölött repkedtek az égi szekerek. Ebben az évben a repülőkbe, helikopterekbe való üzemanyag ár.a hat-nyolcszo- losára emelkedett, míg a vál­lalat állami támogatása csök­kent. A szűkülő piacon az idén harminc magánrepülőgép is versenyre hívta a mezőgaz­daság állami légierejét. Ilyen helyzetben régebben egy vállalat vezetői katapul­táltak volna, ma már ehhez nincs ejtőernyőjük. Megol­dást kellett keresni, ami tulaj­donképpen kézenfekvő: a föld feltehetően legnagyobb állami tulajdonú mezőgazdasági légi- flottáját mozgékonnyá, rugal­massá, vállalkozó szelleművé tenni. Ennek érdekében min­denekelőtt: privatizálni. Ülésezett az állomány egy- re-másra, őszre a vezetőség el is készítette tájékoztatóját. „Tisztelt Uram! A hazánkban végbemenő piacgazdasági fo­lyamatokhoz igazodva a Re­pülőgépes Szolgálat elhatároz­ta, hogy tevékenységi köreiben a lehető legnagyobb mérték­ben támaszkodni fog a magán­kezdeményezésre, vállalkozás­ra, a vállalat minden szakterü­letén’’ — kezdődött a körlevél, s folytatódott azzal, hogy le­het akár magán-, akár csopor­tos vállalkozásban repülni, szerelni, lehet átalakítani kft.-t még a megrendelők be­vonásával is. A vezetőség remélte, terve­zetük szárnyakat ad ma­mutvállalatuknak. Hogyne: a privatizálás hírére minden ég­táj felől a budaörsi reptér felé döngicséltek magángépeiken a levegő urai. Egy amerikai üz­letember azzal kezdte, hogy csekkfüzetét az igazgató aszta­lára tette: részéről az üzlet rendben. Francia kollégája ult­rakönnyű repülőgépek gyárta­tását szorgalmazta, de jöttek a németek, spanyolok is. Kilá­tásban ^olt már egy amerikai —ukrán—magyar vállalkozás légi járművek felújítására, körvonalazódott a Budaörs— Nyíregyháza—Lvov—Kijev lé­gi járat beindítása, a pilótais­kolába törökök iratkoztak vol­na repülőstanoncnak, s mind­erre a korona: a leendő rész­vénytársaság az átalakulásra még bankhitelt is kapott. De­rült arccal álltak hát elő ter­veikkel a szolgálat vezetői, s ekkor vettek az események olyan csavart, mint amilyen a repülők propellerében van. A mezőgazdasági pilóták és a javítóbázis állománya ugyan­is amellett voksolt, hogy a Repülőgépes Szolgálat állami vállalatként működjön to­vább. Az eset ismeretében nem is tudtam a szolgálat igazgatójá­nak, dr. Horváth Pálnak egyéb kérdést feltenni, csak annyit, hogy: Q lyenkor mi van? — Tudomásul vettem az ál­lásfoglalást, továbbítottam is felettes szervünkhöz, a Föld­művelésügyi Minisztériumba. Ott döntenek további sorsunk­ról. • Elképzelhető, hogy a mi­nisztérium az állami vállalattá alakulást hagyja jóvá? — Egy kisgazdák vezette minisztériumban? Ügy képzel­hető el, mint ahogy az FKgP átalakulása kommunista párt­tá. A valószínű az, hogy a pri­vatizálást támogatják. Q Es ha mégis állami válla­lat maradna a Repülőgépes Szolgálat? — Akkor a vagyonügynök­ség végezné el az átalakítást. Létszámleépítéssel, ingatlan- eladásokkal. Tehát nem kell a repté­rieknek a vállalkozói világ? Aligha valószínű. Már csak azért sem, mert egy részük valamilyen módon eddig is vállalkozó volt. A megrende­lések hiánya miatti kényszer­pihenőben taxiztak, hagymá­val kereskedtek, sertést hizlal­tak, fóliáztak. A szerelők pe­dig, ha nem volt javítani való repülő, hát a szomszéd Tra­bantját bütykölték. De ez az állomány kisebbik részére igaz, a többség a szakmájában és becsületesen akar pénzt ke­resni. Miért nem a privatizált vállalatnál? — Én sem tudom pontosan — mondja az igazgató. — Ta­lán tartanak az átalakulás ta­gadhatatlan kellemetlenségei­től? De hiszen, ha nem vál­tunk, csődbe jutunk, s akkor sokkal fájdalmasabb műtét vár a Repülőgépes Szolgálatra. Annál is inkább különös a kisrepülősök álláspontja, mert érdekvédelmük megosz­tott, egymással is vitázó szer­vezetekre bomlott. Lehet, csak abban értenek egyet, hogy ál­lami vállalat maradjanak? Ta­lán még nem jutott el a tuda­tunkig, hogy ez nem jelent létbiztonságot? Hogy már nincs „nagykalap”, amiből ál­lambácsi veszteség esetén megsegít? Talán még nem érezzük a gazdaság átalakítá­sának kényszerét? Talán nem­csak a repülősöknél, hanem a megye, az ország más válla­latainál sem? — Én annyit tehetek — mondja az igazgató —, hogy sürgetem az államtitkárt: döntse el mihamarébb, állami vagy privatizált cég leszünk a továbbiakban, mert a legrosz- szabb — a külföldi partnerek­nek is — a bizonytalanság. A tőkéstársak nem ismerik a várakozás fogalmát. Tóth Béla Endre Lapzártakor kaptuk a hfrt, miszerint a Földművelésügyi Minisztérium illetékes államtitkára dr. Horváth Pál igazgatónak felhatalmazást adóit a privatizáció előkészítésének folytatására, ám a minisztérium még nem döntött a vállalat jövőjéről. A mi­nisztérium ugyanakkor kijelölt egy bizottságot a Repülőgépes Szolgálat privatizációjának előmozdítására, ám a bizottság ki­jelentette: akkor segíti elő a repülősök privatizációjának elő­mozdítását, ha a repülősök már előmozdították privatizáció­jukat ... További értesülésünk, hogy az USA budapesti nagykövet­ségére a napokban 11 amerikai repülőgépes vállalat (például a Lockhead) vezetője érkezik, többek között a Repülőgépes Szolgálat Állami Vállalat működésébe való bekapcsolódásról tárgyalni. CSŐD ELŐTT Csak a struktúra új, a házak régiek ÖREG HÁZAKBAN ­ÖREG BÉRLŐK

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents