Pest Megyei Hírlap, 1990. november (34. évfolyam, 256-281. szám)

1990-11-17 / 270. szám

10 î/TlTvmi$ Jf X^LÎVt€MI3 1990. NOVEMBER 11., SZOMBAT Hogyan csináljunk aranyat? Csak másolatban maradt fenn egy 15. századi alkimis­ta recept, amelyet Mátyás ki­rálynak tulajdonítanak. Ter­mészetesen nem az ő alkotása, csak koráé, kortársaié. A vál­lalkozó szelleműek akár végig is csinálhatják az előírásokat. A végeredmény közismert. „Végy egy libra rendesen készített mercuriust, s ebből hat unciát gyúrj jól össze, azután tedd retortába, amely­be szedő illik, anélkül, hogy hézagát eltömnéd. A kéncső átpárolog majd a szedőbe, és ilyen módon jól megtisztul és jól elkészül. Mosd meg meleg vízzel, sajtold át bőrön, és őrizd meg. Ugyancsak végy egy uncia ce mentáit aranyat, lemezt vagy reszeléket, hevítsd tel ol­vasztótégelyben, míg egy má­sikban melegíts fel négy uncia eleven kénesőt és csinálj amalgámot, jól összekeverve fapálcikával, azután boríts rá meleg vizet, és mosd meg, azután öntsd le a vizet, és szá­rítsd meg vászon között. Majd keverd jól össze kétannyi kö­zönséges konyhasóval, és az egészet tedd át tégelybe, ame­lyet fölébe helyezett másik té­gellyel takarj be, és szublimáld. Az eleven kéneső szublimáló- dik, és egy későbbi medicina szaporítására ismét felhasz­nálható lesz. Azután vedd az aranyat és a sót, amely a tégely fenekén maradt, és mosd meg meleg vízzel. A só feloldódik, s az arany a fenéken marad. Most melegítsd, mint fent említet­tem, olvasztótégelyben, s egy másik olvasztótégelyben he­víts fel négy uncia kénesőt. Készíts amalgámot, mint fenn és szublimáld. Ha a kéneső kiszublimálódott, ismételd meg háromszor, és megkapod a ol­vasztott aranyat. És ne feledd el jól elkészített kénesővel amalgámozni. Végy egy unciát a fent em­lített, olvasztott aranyból, he­vítsd fel olvasztótégelyben, egy másikban melegítsd fel a fél­retett négy uncia kénesőt, s ügyelj arra, hogy az arany iz­zásba jöjjön, akkor öntsd rá a fent ' említett kénesőt, és csi­nálj amalgámot. Ha ez meg­van, válaszd el kendőn úgy7, hogy csupán annyi kéneső ma­radjon benne, mint amennyi az arany volt. de ne több. Ezt most lapos fenekű edénybe te­szed, melynek hosszú nyaka alulról háromujjnyira be van dugaszolva ...” És így tovább. Az eredmény pedig. „Így kiváló medicina áll elő, amelynek egy része, ha pro­jekciót csinálsz vele, húsz rész tiszta ezüstöt alakít át hu­szonnégy karátos aranyra, bárkinek akaratára. Ha az ezüst olvasztott állapotban van, akkor egy rész negyven részt alakít át.” Mióta viselünk rendjelet? HÖLGYEKNEK AZ ERZSÉBET T A régi rendjeleket a szak­irodaiam egyszerűen a „rend" megjelöléssel látja el, mely néha félrevezetheti az olva­sót. Az első, oklevéllel hitele­sített magyar lovagrend a Ká­roly Róbert által 1326-ban ala­pított Szent György-rend volt. Zsigmond 1408-ban hozta lét­re a Sárkány-rendet, amely­nek tagjait a főrangú csalá­dok jelesebbjei alkották. 1429. jan. 10-én Burgundiá­ban alapították az Arany­gyapjas- rendet — nagymeste­rei kezdetben a burgundi her­cegek, majd a spanyol kirá­lyok voltak, de 1477 után a nagymesteri méltóság a Habs- burg-házra szállt —, 1729 után pedig mind a spanyol uralko­dó. mind a Habsburgok ado­mányozták. E rendjelet kapta pl. Zrínyi Miklós (1664) és I7.‘ Rákóczi Ferenc (1708). Az ősi főrangú családok hölgytagjai nyerhették el 1668-tól a Csil­lagkeresztes rendet (ponto­sabban: rendjelet). VI. Ká­roly császár özvegye hozta lét­re 1750-ben az Erzsébet-Teré- zia-rendet. Nyilván az olvasók előtt is jól ismert a Mária Te­rézia által 1757. máj. 13-án alapított katonai Mária Teré- zia-rend, amelyet a monarchia 1918-ig adományozott, de Bécs lényegében 1931-ig. Ez­után a rendet magyar ala­pítványnak nyilvánították. Hires polgári kitüntetés volt múltunkban a Szent Ist- ván-rend, amelyet ugyanez az uralkodó keltett életre 1764. május 5-én. (Megújítására 1938-ban került sor.) E ren­det — akárcsak az előzőt — nagy keresztes, parancsnoki és kis keresztes fokozatok formá­jában ítélték oda, s az első fo­kozat tulajdonosai a „valósá­gos belső titkos tanácsos” méltóságra is igényt tarthat­Nyereg alatt puhított hús A figyelmetlen tudósító Sok legenda keringett és ke­ring ma is őseinkről. Ezek egyike úgy szól, hogy a hu­nok nyereg alatt puhították a húst. Ez a hit Ammianus Mar- cellinus leírása alapján ter­jedt el, ő nyilván tudott róla — vagy látta —, hogy a hu­nok néha nyers hússzeleteket tettek a nyereg alá, s ebből azt a következtetést vonta le, hogy ez a hús puhításának különleges módszere. Szó síri és azonban erről. H a a tudósító jobban megfigyel­te volna a dolgot, rájött volna, hogy a hunok lovuk felsebzett hátát védték a nyers hússal, vagyis hogy a nyereg ne sértse tovább az állat amúgy is fájó testrészét. Ezt a húst azonban nem ette meg a hun lovas, hi­szen ő is tudja, hogy a nyers, nem tartósított hús fogyasztá­sa komoly bélpanaszokat okoz. Akkor viszont mit ettek a né­ha napokon át kalandozó hu­nok? Természetesen modernül táplálkoztak, s szárított húst vittek magukkal. A 14. száza­di firenzei krónikás, Matteo Villani (elh. 1363.) már racio­nálisabban gondolkodott ele­inkről, mint historikus elődje a hunokról. Íme egy részlet krónikájából, melyben az ök­CS. KOVÁCS lAszeö GRAFIKAJA rak és tehenek húsának „kele­ties” feldolgozásáról ír: „A húsukat. .. nagy üstökben megfőzik, és ha jól megfőzték és besózták, elválasztják a csontoktól, kemencékben vagy másutt megaszalják; majd ha megszáradt, finom porrá zúz­zák és elteszik. Ha nagy se­reggel vándorolnak oly puszta­ságon. ahol nem számíthatnak friss élelemre, húsporral töl­tött üstöket — vagy gallyakból font kosarakat — visznek ma­gukkal,' de mindenkinél vad egy zacskónyi ilyen por hadi élelmezés gyanánt... Ha fo­lyóhoz vagy más vízhez érnek, ott letelepednek, megtöltik edényüket vízzel, majd felfor­ralják, és ha már forr a víz, húsport dobnak bele ... A por megdagad, és egy-két marok­nyitól tele lesz az edény ... mely (étel) nagyon tápláló, és — egy kevés kenyérrel együtt, vagy még anélkül is — képes az embert jó erőben tartani... A lovak fűvel, szénával táplál­koznak, az emberek pedig ez­zel a porrá tört hússal.” (Vil­lani e krónikája 1909-ben je­lent meg magyar fordításban.) A 20. század elején már ar­ról szóltak az útleírók, hogy a Kaukázusban a lovasok nye­reg alatt puhítják a húst, s így gyógyítják állataikat. Ak­kor vajon miért gondolja né­hány historikus, f hogy nem ugyanígy jártak el a régmúlt idők lovasai, s köztük a hu­nok is? tak. 1884-ig volt érvényes az a rendelkezés, mely szerint a középső fokozat odaítélése után a díjazott (illetve családja) a grófi rangért is kérelmet nyújthatott be, míg azzal, il­letve a kis kereszttel a bárói rang „automatikusan” meg­kapható volt. A rend nagy­mestere maga az uralkodó volt, s a díjak átadására min­den év aug. 20-án került sor. I. Ferenc császár és magyar király 1808. jan. 8-án édes­apja emlékére hozta létre a Lipót-rendet, majd 1816. feb­ruár 12-én a Vaskorona-ren- det. Ennek is három fokozata van, akárcsak az előbbiek­nek, s 1884-ig az első fokozat­tal belső titkos tanácsosi mél­tóság, a másodikkal bárói, a harmadikkal nemesi rang járt együtt. I. Ferenc József ne­véhez fűződik a Ferenc Jó- zsef-rend 1849. dec. 2-án tör­tént bevezetése. Az első világ­háború során adományozott Katonai Érdemkeresztet is még 1849-ben alapították. 1898. szept. 17-től volt ismert a hölgyeknek átnyújtott Erzsé- bet-rend (illetve rendjel), me­lyet a császár édesanyja em­lékére alapított. A számos katonai érdem­rend mellett kiemelendő egy másik, a „Művészetért és tu­dományért” elnevezésű, me­lyet V. Ferdinánd hozott lét­re 1835-ben, ennek utóda lett az 1887. aug, 18-án alapított „Pro litteris et artibus”. (Gaz­da István: Kuriózumok a ma­gyar művelődés történetéből — Kossuth Kiadó) Élnek-e Árpád leszármazottai ? FÉRFIÁGON KIHALT Nem könnyű áttekinteni a magyar királyok rokonsági fo­kait, tehát hogy valójában ki kinek a leszármazottja. Tak­sonyig érdemes visszavezet­nünk a családfát, hiszen róla köztudott, hogy Árpád fia volt, s hogy mindkét gyerme­ke családot alapított. Az egyik Géza, az ő fia I. (Szent) Ist­ván. unokái között van Orseo- lo Péter és Aba Sámuel. Ami Taksony másik fia, Mi­hály ágát illeti, nos, ott jóval több uralkodóval találkozha­tunk. Mihály unokája volt ugyanis I. Endre és I. Béla, dédunokái pedig Salamon, I. Géza és I. (Szent) László. Sa­lamon I. Endre fia volt, a má­sik két uralkodó pedig testvé­réé. I. Béláé. A genealógiai sort I. Géza vitte tovább, te­hát jó néhány uralkodó véré­ben az ő vére is „helyet ka­pott”. Egyik fia volt Kálmán, s ezen az ágon unokája II. Ist­ván; a másik fia volt Álmos, ő nem birtokolta a királyi méltóságot, leszármazottai vi­szont már igen, köztük I. Géza unokája, II. (Vak) Béla is. Megint ő az, aki továbbvit­te az Árpád-ház uralmát, hi­szen fiai közül hármat király- lyá választottak: II. Géza, va­lamint II. László és IV. Ist­ván ellenkirályok, (ök tehát I. Géza dédunokái voltak.) II. Géza két fia, III. István és III, Béla lett ezt követően a ma­gyar király, s a családfában itt III. Béláé a kulcsszerep, hi­szen Imre király is és II. Énd- re is az ő fia volt (ugyanakkor mindketten II. Géza unokái voltak). Az Árpád-ház most következő két tagja közül III. László Imre fia volt, IV. Bé­la pedig II. Andrásé (s így mindketten III. Béla unokái lettek). A felsorolásból látható, hogy ezzel az Árpád-ház fíágon ki­halt (III. András 1301. jan. 14-én hunyt el), s ezzel új korszak kezdődött a magyar történelemben. Csakhogy a 19. században érdekes vita kezdő­dött a honi történészek köré­ben arról, hogy valóban ki­halt-e az Árpád-ház. Egy francia eredetű család ugyan­is III. Endre királytól szár­maztatván magát, ismételten arra hivatkozott, hogy Endre fiai közül az egyik a Crouy- Chanel, a másik a Croy csa­lád megalapítója. A történészek egy része el­fogadta a genealógusok érve­lését, más csoportjuk nem, annyi azonban bizonyos, hogy V. Károly nevelője e családból származott, és ő már a 16. szá­zad elején a fenti indokok alapján igényt tartott a ma­gyar trónra. Az is tény, hogy e család egyik ága a 17. szá­zad elején elnyerte a hercegi méltóságot. És végül az sem kétséges, hogy a család egyik grófi tagja 1857. szept. 30-án — Árpád-házi vére okán — szózatot intézett a magyar néphez, amely az e^yik akko­ri napilap, a Magyar Sajtó hasábjain jelent meg. Kérdé­ses mindössze az maradt egy­koron: tényleg Árpád vére buzog-e a Bach-korszakban feltűnt szónok vérében vagy sem? A megoldás egyszerű lett: a vita folytatása mellett döntöttek. CS. KOVÁCS LÄSZLÖ GRAFIKAJA Néhány éve felkeresett egy csonka család, anya, nagylány, kisleányka. Az elvált apa miatti sérelmeiket jöttek elpa­naszolni. Szerették volna ér­vény teleníttetni a törvény megszabta láthatást, ehhez kérték a pszichológus segítsé­gét: bizonyítsa, hogy a csa­ládnak lelkileg ártalmára van a volt férj és apa látogatása. Az anya és a nagylány egy­más szájából kapkodta a szót. Az apa ivott és goromba volt, nem segített otthon, és nem adott elég pénzt; külső kap­csolata is volt. Elment, jó ideig nem látták, most meg időnként meg akarja látogatni a lányait. Félnek tőle, mert né­ha ittasan jön és fenyegetően viselkedik. Félnek tőle, mert máskor meg kedves, fogadko- zik, könyörög, hogy visszajö­hessen. Félnek, amíg ott van, félnek, hátha ottmarad, és fél­nek, hogy majd újra jön. Ha tehetik, bezárkóznak előle, olykor sokáig dörömböl este az eltorlaszolt ajtón. Együttéreztem velük és saj­náltam őket, mert hiszen mindhárman látnivalóan fe­szültek, idegesek, szorongóak, szomorúak voltak. Kétségtele­Vizzé váljon-e a vér? VONZÁS ES TASZÍTÁS nül áldatlan állapot az ilyen. Viszont létezik egy másik né­zőpont is: a pszichológus tud­ja, hogy az emberi kapcsola­tok sosem egyoldalúak, bonyo­lult egymásra hatások szöve­vényében élünk és viselke­dünk. Milyen ember lehet az apa, és ő mit szólna mind­ezekhez? Néztem őket. Az anya és a nagylány zaklatott volt, szá­jukból- ömlött a szó, szemük­ben szinte villámlott a harag. A kislány csak ült némán, összeszorított szájjal, nézeget­te a szoba berendezését, mint­ha azt mondaná, hogy őt nem érdekli ez az egész, de a sze­mében mély szomorúságot lát­tam. — Te hogy látod. Gyöngyi­ke? — kérdeztem. A kislány zavarba jött, és megpróbált kitérni a válaszadás elől. Anyja és nővére ajkbigy- gyesztve válaszoltak helyette. — Gyöngyike nem nagyon bánja, ha jön az apja. Aján­dékot hoz neki, ha jön, magá­hoz öleli, beszélget vele. Gyöngyikét szereti. A kislány bűntudatosan le­hajtotta a fejét. A két nő hi­deg pillantásokat küldött fe­léje. Elöntött a szomorúság és a reménytelenségérzés. Gyön­gyikének tehát nem szabad szeretnie az apját, mert az anyja és nővére rosszallása, megvetése visszahull rá. Ha nincs ott, fájón hiányzik ne­ki, de hiányérzetéért bűntu­dat kell hogy gyötörje. Ha jön, el kellene küldenie. Ha itt itt van, nem érezheti jól ma­gát. vele. Gyöngyike gyermekkora többé nem lesz gondtalan, a vonzás és taszítás ellentmondó érzései fojtogatják naponta. Felnőttkorára is marad benne bizonytalanság és szorongás a férfiakkal vagy talán min­den emberrel való kapcsola­tában. Nővére is igazi férfi- gyűlölővé válik majd. Azt kértem, .próbálják rá­beszélni az apát, hogy jöjjön el ő is. Együttesen — apa, anya, gyermekek és pszicholó­gus — mintegy „családterá­pia.” keretében talán fel tud­nánk oldani a konfliktust, és tudnánk keresni kölcsönösen elfogadható kompromisszumo­kat a továbbiakra. Ez elől azonnal elzárkóztak, mond­ván, az apa úgysem jönne el. Ök sem jelentkeztek többet. Ereztem: nehezményezték, hogy nem ítélem el feltétel nélkül az apát és Gyöngyikét. Válás közben és után renge­teg a lelki sérülés. Mind kö­zött talán a legszívszaggatóbb — és a jövőre nézve is a leg­ártalmasabb —, ha a gyerek­től (aki amúgy is szenved az egyik szülő távollététől és „árulásától”) elvárják, hogy lelke mélyén is megtagadja. Főleg az anyák élnek ezzel a kétélű, szörnyű fegyverrel, mely saját gyermekükön ejti a mélyebb sebet. Dr. Ignácz Piroska

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents