Pest Megyei Hírlap, 1990. november (34. évfolyam, 256-281. szám)

1990-11-17 / 270. szám

1990, NOVEMBER 17., SZOMBAT

9

ANORÁMA

Együtt élni az elesettekkel

JOGA VAN AZ ÉLETHEZ

Szülésznők a megmondhatói, szülés után az anyák első ösztönös kérdése így hangzik: egészséges, nincs semmi rendellenes rajta? Aztán — noha már megnyugtatták — az első szoptatáskor alaposan szemrevételezik a gyereket, hogy személyesen is meggyőződjenek az igazságról.

Az ilyen vizsgálódás csak arra jó, hogy a szemmel is észlelhető rendellenességeket kiszűrjük. Am a süketség, vakság, vagy a Dawn-kór felismeréséhez —■ a szervi bajokról nem is beszélve —■ hetek, hónapok kellenek. Megértem azt a szülőt, akit földig sújt, ha megtudja a valóságot: gyermeke maradandó fogyatékossággal született, vagy olyan betegség, kór hordozója, melyből sem kezeléssel, sem műtéttel nem lehet kigyógyítani.

Mindenki a maga keresztjét hordozza, mindenkinek a sajátja nehéz. Tárgyilagosan nem lehet megítélni, melyik szülő fájdalma, gondja a nagyobb; akinek gyereke vak. s csak másodkézből szerezhet tudomást, hogy milyen a szi- várvány, vagy azé, akinek a gyereke látja ugyan az égbolton áthidaló színes csodát, de a szépséget nem fogja fel, nem jut a tudatáig, vagy egészen más reakciókat vált ki belőle, mint egy normális kortársából.

A történelemből ismerjük, miként viszonyult Spárla a beteg, fogyatékos gyerekekhez. Felvitték őket a Tajgetosz tetejére és ieijobták a mélybe. Persze ez még a kegyetlen ókorban is rendhagyó esetnek számít, ám a nyomorékok, vakok, szellemi fogyatékosok sorsa mindég és mindenütt egyforma. Megtűrt páriái a társadalomnak, alamizsnából, koldulásból éltek. A szellemi fogyatékosokon ráadásul jól el lehetett mulatni is. Csak kevesen mérték fel, hogy a „falu bolondján’’ nem nevetni kell és nem kicsúfolni, hisz nem ő a hibás, mert ilyennek született.

— Mert szerintem ők a legelesettebbjei a társadalomnak, őket a legnehezebb beilleszteni a hasznos munkát végző normális emberek társadalmába. Sajnálom őket. de a szülőket még jobban. Tulajdonképpen a szülőkkel való együttérzésem hozta létre a százhalombattai szülök fórumát, mely ma már nemcsak a szellemi fogyatékosok problémáival foglalkozik, hanem a mozgássérült és asztmás gyerekekkel is.

□ Lehet fixa idea, de azért felvetem: ez'Utóbbiak sem a környezetszennyezettség áldó- zatai?

•— Bizonyított tény: a moz- gássérültség egy részét szülési műhibák okozták, amit nem időben észleltek. A jelek szerint az asztma sem egyértelműen a rossz levegő következménye. Nekem két fiam van, mindkettő Battán . született. Az egVik asztmás, a másik nem. Nyilván, mert nem egyformán hajlamosak az asztmára és nem egyformán érzékenyek a külhatásokra.

Csehné szerint a város összlakosságához viszonyítva a debilisek százalékaránya alatta

van az országos átlagnak, s a 30 mozgássérült és 92 asztmás sem kirívó statisztikai eredmény. Annál inkább a rászorultakkal való törődés, ez messze az országos átlagon felül van. A 27 debilis sorsát egyenként és rendszeresen szemmel követik, az arra alkalmasoknak még elfoglaltságot is szereznek, mely egyrészt leköti őket. másrészt enyhít a családi költségvetésen.

— Náluk is, a mozgássérülteknél is a szülök tehetetlenségérzését kell mindenekelőtt legyőzni. Borzalmas lehet örök rettegéssel elmenni hazulról, az értük való aggódással úgy együtt élni, hogy ne lássunk kiutat. Ezek feloldására kell módot találjunk, a legkeskenyebb résen is be kell hatoljunk, ha közelebb jutunk a megoldáshoz, az életük jobbításához.

Mint mindenhez, ehhez is pénz kell. Csehné 4000 forintos induló alappal létrehozott egy alapítványfélét: Kötelezettségvállalás Közérdekű Célokra címen. A 4000 forintot ő és egy kollégája adták össze, közös pályázaton nyerték.

— A város és környékének minden intézményét megkerestük, levélben kértünk támogatást a rászorulóknak. Sajnos, pont a legnagyobb vállalatok nem reagáltak, viszont kaptunk 30 ezer forintot a Benta Völgye Mgtsz-től, ugyanennyit a katolikus egyháztól, 40 ezret a volt tanácstól és 150 ezret a pályázat alapján az államtól. Jelenleg 270 ezer forint van a számlánkon.

□ A pénznek van helye, most elsősorban a mozgássérültek helyzetén próbálunk enyhíteni, gyógytornát és gyógyúszást biztosítva a számukra.

— Eddig Pestre vagy Dunaújvárosba vitték a szülők a gyereket, már akinek volt rá lehetősége. Most itt helyben is díjtalanul megkapják ugyanezt, mindkettő ingyenes. A pályaválasztás gondjaiból is próbálunk részt vállalni. Ingyenes intenzív nyelvoktatáshoz és a számítógép-kezelés elsajátításához kínálunk lehetőséget az érdeklődőknek.

ö Értelem nélkül az ember nem ember, csupán egy vegetáló sejttömeg. Vajon nem humánusabb volt-e a spártai szelektív szemlélet?

— Hogy kérdezhet ilyet?! — néz rám megdöbbenten a tanárnő. — Aki megszületett, annak joga van az élethez, s aki egészségesnek született, tannak kötelessége segíteni a fogyatékoson, függetlenül attól, hogy debilis, mozgássérült, világtalan vagy szívbajos. Egyébként az értelem szikrája minden emberben benne vjen, a debilisben is. Jöjjön el egy klubdélutánra, nézze meg milyen felszabadultan nevetnek, örülnek, s főleg milyen hálásak.

Cseh Kom élné szerint a ma társadalmának is van még mit tanulnia ebből a tantárgyból: — Tanuljunk meg ne rácsodálkozni, hanem együtt élni az elesettekkel.

Matula Gy. Oszkár

AKKORIBAN MÉG

Akkoriban még nem voltak ingyenkonyhák.

őket azonnal észrevetted. Amikor beléptél az önkiszolgálóba, s szemed végigfutbtt a márványnak álcázott, Zsírtól fénylő asztalok fölött, szocreálhoz szokott szemeddel mindjárt kiszúrtad a képbe nem illőket. Az ő szájukon nem csurgóit a meleg lötty, nem kotorásztak a műanyag kübliben a mócsingok között, s nem tükrözte szemük a hurráoptimizmust, miközben a kőkeményre edzett krumplival birkóztak. Mert nem birkóztak a rósejbnivel, hát nem is tükrözhetett a szemük s mmi e ^irányzottat.

Az ö szemük figyelt. Ebből is rájuk lehetett ismerni. Hogy ülnek csak az asztal sarkánál, pohár víz előttük, épp, mintha csak a villamosra várnának, vagy ejtőznének egyet még a desszert előtt. De közben a szemük, annak is inkább csak a szeglete, minden mozzanatra ügyelt. Rögzítette, hogy beléptél a közösségi. etetőbe. Fölmérte, hogy mennyi ideig vizslatod a falra függesztett étlapot. Ha rögtön a babgulyás mellett döntöttél, máris letettek rólad. Csonkám, küldték a részvétpillantást feléd, azt te mind meg fogod enni. S vadászösztönük máris az újabb belépőre terelte rólad a figyelmüket.

De ha hosszasan töprengtél a türelmetlen konyhásfiú legnagyobb bosszúságára, érezhetted hátadban a tekintetüket. Leves is, hús is. meg még a gyümölcsrizst is oda- ’ passzíroztad a tenyereden szürke nyomokat hagyó tálcára, csórikám, láttad a szemükben, ez a te szocreál pocidba bizony be nem fér. Akkor megszűnt köröttetek a világ, nem számított, kik jönnek még utánad. Te voltál a zsákmány.

Együtt kanalaztátok a levest, egyszerre szürcsentetek, ha kilógott a tészta a szádból, s hallottad, hogy ők is nyelnek. Mielőtt megdöntötted volna a küblit, hogy az aljáról is kikanalazd azt az áttetsző, sárga lét, közelebb ültek. Ne csinálj úgy, mintha nem látnál minket. Elvetetted még a gondolatát is annak, hogy nagymamád emlékére kitisztítsd a tányért. Tudtad, hogy akkor sem lesz szép idő. És minden műanyag tálban hagynod kellett valamit. Pedig, kákabeledhez mért kákaadagok voltak azok. De ők minden fogásnál közelebb ültek egy kicsit. A kenyeret már jószántadból hagytad érintetlenül.

A vizet úgy lökted magadba, fél fenékkel már csúsztál le a székről, egyik kezed már a kabátot gombolta, s óvatosan, bár fölöslegesen, megtapogattad zsebedben a pénztárcát. Az utcáról mertél csak visszanézni, mire az ablakhoz értél, tálcádról minden edény eltűnt. Az asztaloknál itt-ott levest, rágós krumplit gyümölcsrizst majszoló alakokat láttál. Néhány percig tartott az egész, majd visszarendeződött a kép. Villamosra váró, ejtőző emberek ültek némely asztal sarkánál. Talán csak melegedni tértek be.

Akkoriban még nem voltak ingyenkonyhák, terített asztallal, virággal, jóságosán kövér szakácsnénivel, gőzölgő porcelántálákkal, benne az ingyenhús meg az in- gyenleve. Akkoriban ök még nem voltak elkülönítve, , nem volt nekik külön vásár, szpgénypiac, nem adtak nekik jogosítván^1 napi fét liier tejre, s nem vigyázta pályaudvari álmukat polgármester. Akkoriban ők még kö- I ; zöttünk éltek. Persze ez rajtuk semt rajtunk sem látszott meg.

Most már rajtuk a bélyeg, zsebükben az igazolvány. Most már a jóságos önkormányzat meg a jótékony Róbert bácsik vigyáznak rájuk. Hogy ne haljanak éhen, ne fagyjanak meg. És persze, most már rád is jobban vigyáznak, nehogy egy pádon várjátok a fűtetlen vonatot, amire persze csak neked futja jegyet váltani. Vigyáz rád a kapreál, nehogy összekeveredj velük, nehogy kinézzék a szádból a falatot. De jobb lesz, ha te is vigyázol magadra. El vagytok különítve, és csak neked szabad az út. Feléjük. Jól nézd meg a föliratot, mielőtt a közösségi etetőbe lépnél. Nehogy az ő konyhájukra tévedjél. Az isten sem mossa le rólad, hogy az akkoriban tányérban hagyott leveskédet akarod visszakérni.

Jakubovits Anna

A fenti kis elmefuttatás egy órákig tartó beszélgetés dióhéj változata, mely beszélgetést Cseh Kornélnével folytattam Százhalombattán.

Cseh Kornélné eredetileg pedagógus, ezen belül is filosz, jó ideje mégis olyan munkakörben dolgozik, mely közelebb áll a pszichiátriához — 27 százhalombattai szellemi fogyatékos gyámolítója. Szándékosan nem írtam, hogy gyerekeké, jóllehet a többség az, ám van köztük 35 éves is, sőt öt olyan, akiről nincs pontos adat, hogy mikor születtek.

A tárgyilagosság kedvéért elmondom, miért kerestem meg a fiatal tanárnőt, amikor tudomást szereztem az aktivitási köréből. Annak szerettem volna utánajárni, van-e összefüggés a település közismert környezetszennyezettsége és a Dawn-kór közt.

— Nem vagyok hivatott erről nyilatkozni, mert nem ez a szakterületem. Viszont any- nyit magam is tudok a Dawn- kórról, hogy a világon mindenütt előforduló betegség, előidézője a kromoszómarendellenesség, genetikai okai mindmáig ismeretlenek. A mi debiliseink közt van jó néhány, aki 1956 előtt született, amikor Battán még híre-nyo- ma sem volt a két nagyüzemnek. Ha ezt veszem alapul, akkor nem valószínű, hogy a két dolog között összefüggés van. De ennek tisztázását hagyjuk a szakemberekre.

□ Végtére is miért vállalta fel a szellemi fogyatékosok is- tápolását hivatásnak?

5 Egy szerény fiatalember ko- ^ pogtatott be a művelődési osz- § tály vezetőjéhez. írónak val- ^ lotta magát, s előadta, hogy S folyóiratot szeretnének alapi- I tani. Igaz. nem egészen helyi ^ irodalmi-művészeti témában, a % kevéssé ismert tehetségek fó- ^ rumául szolgálna. A látogató % ötlete meghökkentette a taná- ^ csőt, de azért a vb meghány- í ta-vetette a dolgot, s leültek ^ tárgyalni Brém-Nagy Ferenccel ^ és társaival.

i Szentendre egyébként is az a § város, ahol szép számmal él- i nek alkotók. Képzőművészek százhármán, írók-költők fél- ^ százan. Am azokat sem szabad ^ kihagyni, akik kötődnek a mű- ^ vészetek városához, akkor ez a szám eléri a százharmincat.

A történet két esztendővel ezelőtt kezdődött, s még ma sem ért véget. A Folyam című olvasmányos folyóiratból ugyanis most készül a harmadik szám. Csakhogy ezenközben annyi bátorítást kaptak a kiadvány körül bábáskodók, hogy könyvek megjelentetésére is vállalkoztak. Amíg idáig eljutottak, hosszú utat tettek meg — rövid idő alatt.

$ Mi indokolta azt — a mai szűkös világban —, hogy a kiadvány mellett döntöttek? — kérdezem Szabó Ferenctől, a művelődési osztály vezetőjétől.

— Mielőtt a döntés megszületett — kezdi Szabó Ferenc —, áttekintettük a városi lapok történetét. Nem egészen egy évszázad alatt huszonhét irodalmi folyóirat, kiadvány jelent meg a városban. Ezért határoztunk úgy, hogy folytatná pénz világában sem árt a lelki plusz

Amellett jól jön a reklám is

ni kell ezt a hagyományt. Igen ám, de milyen szerkezetben, formában jelenjen meg? A szerkesztőség tagjai — Csontos János, Fucskó Miklós, Berez- nai Péter és Hann Ferenc művészettörténész — kész tervvel álltak elő, ami úgyszintén rokonszenves volt. számukra. Arra is gondoltak, hogy folyónk, a Duna, népeket köt össze. A Folyamnak is azt kell tennie. Ezért minden évben — ötödik számként — a környező országok nyelvén, valamint németül és angolul is válogatást közlünk az esztendő terméséből.

Q Miért éppen Szentendrére gondoltak? — fordulok Csontos János főszerkesztőhöz,

— Szerettük volna kikerülni a pesti provincializmust — válaszolja. — Fővárosközeli helyet kerestünk, ahol nincs ilyen jellegű folyóirat, találunk viszont európaiságot. Így megtehetjük azt, hogy nem kötelezzük el magunkat egyetlen irányzathoz sem, de mindegyikből lehetőleg a legszínvonalasabb alkotásokat választjuk ki.

9 Am ki legyen ennek a lapnak a gazdája, és egyébként

miből teremtsék elő? Hiszen azzal tisztában voltak, hogy ez csakis nonprofit vállalkozás lehet, a kétezer példány semmiképpen sem hozza be az árát.

— Jelentkeztek támogatók

— emlékszik vissza a főszerkesztő —, azonban mi teljesen függtelen, napi politikától mentes, igazi irodalmi értékeket reprezentáló folyóiratot akarunk. Ezt úgy láttuk biztosítva, ha a városi tanács lesz a mecénás. Tekintettel a nehéz anyagi helyzetre, úgy határoztunk, hogy lemondunk a honoráriumról, csak az erkölcsi elisnierésért dolgozunk.

— Megkerestük az Országos Kereskedelmi és Hitel Bank Rt.-t — folytatja Szabó Ferenc. — Azt is elmondtuk, hogy rendszeres támogatásra lenne szükségünk. Megvolt bennük a jószándék, de kiderült, hogy a bank nem adhat pénzt a tanácsnak. Csak oly módon juthattunk hozzá, hogy alapítványt hoztunk létre. Így már elhárult az akadály!

• Hogyan került sor arra, hogy a Folyam-alapítvány könyveket is kiadjon?

— Esélyt láttunk arra, hogy ez nyereséges vállalkozás lesz

— magyarázza Szabó Ferenc.

— s valóban, Az „agykápráz- ’ tató’’ Nemere István című könyv olyan sikert aratott, hogy amikor Fucskó Miklós és Józsa Sándor előállt a mesekönyvvé átalakítható színesrajzos Mesenaptárral, abba is belevágtunk. Mert hiszen jól jön a támogatás, de nem lehet csak arra építeni! Hasznunkra válik, ha a vállalkozásból eredő nyeréséget az alapítványhoz tesszük ...

Gyakorta hallani manapság, hogy koncerteket, kiállításokat támogat egy-egy bank. Az sem ritka, hogy kiadványok költségeit fedezi.

9 Hogyan kerültek kapcsolatba a Folyam-alapítvány- nyal? — keresem meg dr. Bene Andrásnét, az Országos Kereskedelmi és Hitel Bank Rt. szentendrei bankszervének igazgatóját.

— A városi tanács fordult hozzánk — személyesen és levélben is — támogatásért. Mi hivatalosan tavaly január 16. óta működünk, s ez volt az első ilyen eset. Nagyon jólesett! Egyébként a városi tanács is segítette a bankot, amikor egyik szervezetét ide akarta telepíteni. Mindenképpen szükségesnek tartom, hogy a pénzintézmény és a tanács (ma már önkormányzat) között jó legyen a kapcsolat. Ezért előteremtettük az összeget. A központunk százezer forinttal járult hozzá a Folyam nyomdaköltségeihez. Mi pedig a Nemere-könyv és a Mesenaptár kiadásához kért hitelt kedvezményes kamattal biztosítottuk.

• Miből?

— Például a reklám- és propagandaköltség terhére lehet ezt megoldani. Azt az elvet vallom, ha mindenki ad egy kicsit, akkor összejön a nagy összeg.

9 Szereti az irodalmat?

— Nagyon! Amikor műtétre vittek, Vörösmarty Merengő- jéből idéztem magamnak el- alvásig: amennyit a szív fel-« foghat magába, sajátunknak csak annyit mondhatunk. Egyébként a pénz világában is szükség van arra, hogy valami lelki pluszt nyújtson az ember az ügyfeleknek.

9 Mi d haszna ebből egy banknak?

— A bankok általában azért támogatják a kulturális rendezvényeket, mert ez ts reklám. Forog a nevük az érintettek és a közönség körében. Azonkívül — a törvény adta lehetőségen belül — beviheti és forgathatja tőkéjét ezekben a vállalkozásokban. Ugyanakkor például a Folyam-alapítvány nálunk nyitott folyószámlát ...

Vennes Aranka