Pest Megyei Hírlap, 1990. október (34. évfolyam, 230-255. szám)
1990-10-30 / 254. szám
B 1990. OKTÓBER 30., KEDD 1 it i: K MH* 1990. október 30., * kedd. Alfonz napja. A nap kél 6.24 — nyugszik 16.32 órakor. A hold kél 14.33 — nyugszik 1.54 órakor. VvïnrYfo » » .1 a n \ s ■ Kedden északnyugat felöl megszűnik a tartós eső, felszakadozik a felhőzet, keleten azonban borult marad az cg, cs ott további eső várható. A déli szél gyakran lesz erős, majd a Dunántúlon nyugatira, északnyugatira fordul és viharossá fokozódik. A legalacsonyabb nappali hőmérséklet kedden keleten 10, nyugaton 13 fok körül alakul. ♦ Megszállhat a klubban. Szobon, az idősek klubja nemcsak naponta háromszori étkezést, hetente egyszeri orvosi felügyeletet, hanem szálláslehetőséget is biztosít a rászorulóknak. Jelenleg heten veszik igénybe e szolgáltatást. Pietra-próba \ Pietra Épületkerámia-ipari Vállalat nemrég ünnepelte alapításának 150. évfordulóját. Ebből az alkalomból olasz technológiára épült nagy teljesítményű fagyálló padlóbur- kolólap-üzemet avattak október 29-én. Felvételünkön: próbaüzem a másfél millió négyzetméter kapacitású — olasz gépekkel üzemelő — fa- Hcsempcüzembcn, ahol négyféle méretű burkolólapot készítenek majd Érvényben : október 25-től Valutaárfolyamok Vételi Eladási Pénznem árf. 100 egys. forintban Angol font 11 559,58 12 274,60 Ausztrál dollár 4 643,15 4 930,35 Belga frank 190,09 201,85 Dán korona 1 025,45 1 088,89 Finn márka 1 643,.0 I 744,81 Francia frank 1 168,45 1 240,73 Görög drachma 38,81 41,21 Holland forint 3 471,18 3 685.90 Ír font 10 496,27 11 145,53 Japán jen (1000) 461,15 4ü9,07 Kanadai dollár 5 079,10 5 333,28 Kuvaiti dinár árfolyam jegvzés szünetel Német márka 3 911,24 4 153,18 Norvég korona 1 006,62 1 068.88 Olasz líra (1000) 52,26 55,50 Osztrák schilling 556,14 590,54 Portugál escudo 44,41 17,15 Spanyol peseta 62,44 66,30 Svájci frank 4 644,60 4 931,90 Svéd korona 1 055,78 1 121,0.8 USA-dollár 5 945,09 6 312,83 ECU (Közös Piac) 8 097,38 8 598.24 ^ Ásd ki magad! A Szedd magad !-akciók sikere után, most a Dány—Szentkirályhoz tartozó külterületen sárgarépát áshatnak ki maguknak a télire raktározni szándékozók. Az Isaszeg felé vezető autóút mentén kilónként 6 forintos áron vásárolhatnak zöldséget. AiiM;lria*loU« A Lottó Unió Kft. közlése szerint az osztrák lottó 43. játékhét eredményei a következők: Leadott szelvény összesen 1 9,05 956 darab, ez 67 518 484 schilling Ausztria-lottó fogadási díjat jelent. A teljes Ausztria-lottó nyereményösszeg 33 759 242 schilling. Ebből a hatosra 10 127 772 schilling jut. Az e heti nyerőszámok a következők: 4, 6, 26. 35, 42, 45, pólszám: 21. A teljes dzsóker fogadási díj 15 133 214 schilling. Ez az első nyerőosztály, a dzsóker 2 269 982 schillingge! való dotációját jelenti. Ez e heti dzsókerszám a következő: 484 979. A Lotto Unió Kft. közlése szerint a 43. heti osztrák lottó nyereményei az illeték levonása után a következők: 6 találatos egy darab, nyereménye 10 127 772 schilling; 5 plusz 1 találatos 9 darab, nyereményük egyenként 375 102 schilling; 5 találatos 178 darab, nyereményük egyenként 28 448 schilling; 4 találatos 11 677 darab, nyereményük egyenként 578 schilling; 3 találatos 241 492 darab, nyereményük egyenként 34 schilling. A dzsókerszámra fizetett nyeremény: 2 269 982 schilling. 5 számjegye 100 ezer schilling, 4 számjegye 10 ezer 3 számjegye 1000 2 számjegye 100 schilling, schilling, schilling. GERHARD DOMAGK kilencvenöt éve született Lagowban Gerhard Doniagk (1895—19(>4) Nobcl-di- jas nemei biokémikus. A kiéli egyetemen tanult, diplomáját — az első világháború miatt — csak 1921-ben kapta meg. Előbb Kiéiben, azt követően a greifswaldi egyetemen dolgozott, majd az I. G. Farbcnin dus trie munkatársa lelt. 1927-től ö vezette a kísérleti kóriani és bakteriológiai osztályt. 1959-ben az angol Royal Society tagjai sorába választották. Az orvosi Nobel-díjat 1939- ben kapta ,a prontozil anti- baklcriális hatásának felfedezéséért”. A prontozil egy narancsvörös színű vegyül et, amelyet Domagk a harmincas évek elején, kezdett kutatni. Rájött, hogy a vegyidet érőiéi jes hatással van bizonyos fertőzésekre. Amikor lánya súlyosan meg fertőződött, s már menthetetlennek látszott, gondolt egy merészet, és első ízben saját gyermekén próbálta ki a prontozil hatását. A lány meggyógyult, Domagk felfedezése pétiig új utat nyitott a gyógyászatban, s elindította a kemoterápia fejlődését. Kutatásai eredményeként ő szabadította meg az emberiséget a tüdőgyulladás rémétől, s vált gyógyíthatóvá a vérmérgezés, az agyhártyagyulladás, a szív- burokgyulladás, valamint a kó- libaktériumok okozta fertőzések sora. A biztosítók korszerűsítenek Károk ellen — új formákkal .Harnilnab a kft.-K Az Autókertől kapott információ szerint a Legfelsőbb Bíróság hétfőn kihirdette határozatát az Autóker hét korlátolt felelősségű társasága ügyében, amelynek cégbejegyzése és törzstőkeemelése ellen a Legfőbb Ügyészség július végén óvást emelt, és a végzések hatályon kívül helyezését indítványozta. A Legfelsőbb Bíróság az óvással támadott végzéseket — tehát a kft.-k cégbejegyzését és törzstőkeemelését — hatályukban fenntartotta. A bíróság határozata megállapította, hogy az óvás néhány pontban megalapozott ugyan, de egyrészt a törvénysértések csekély súlya, másrészt az alkatrészforgalom biztonságának igénye a kft.-k fennmaradását Indokolja. A megállapított hiányokat természetesen pótolni kell. AUTÖSORSZAMOK BUDAPESTEN Trabant Hycomat Limousine 742 Trabant Hycomat Combi 160 Trabant Limousine 1,1 3 602 Trabant Combi Special 848 Trabant Combi 1,1 Wartburg Standard 376 Wartburg Special 8 214 Lada 1200 S 54 498 Lada 1303 S 26 099 Lada Szamara 2108 (3 ajtós) 11 797 Lada Szamara 2109 (5 ajtós) 1 427 Lada 1500 L (2107) 28 396 Lada Combi (2104) 2 885 Skoda 105 L 15 975 Skoda 120 L 39 998 Polski Fiat 126 17 015 Dacia Combi 1310 10 091 Dacia TLX 1310 22 776 Zastava Jugó Skála 196 Opel Kadett 1 576 Volkswagen Golf 829 M áru ti 2 611 Moszkvics Ï 549 Minden üzlet kockázatot jelent, belebukni is lehet. Hogy egy vállalkozásból mi lesz — olykor a véletlen és a szerencse függvénye. Ez utóbbiak szerepét azonban lehet csökkenteni. S mert manapság egyre több a magánvállalkozó, új alapokra helyezik ‘ tevékenységüket a.biztonságot ígérő társaságok. A Hungária vagyonbiztosítási főosztálya például most dolgozik a korszerűsítésen. Tervezetük jóváhagyását követően, a jövő évtől kezdődően például az állóeszközök és a készletek esetében beszerzési értéket térítenek. A betörések és lopások elleni biztosításkor veszélyességi kategóriákat határoznak meg a védendő értékekre és helyiségekre. s adott összeghatárokhoz adott vagyonvédelmi szabályok betartását írják elő. Például bizonyos összegnél riasztócsengő, nagyobb értéknél komolyabb védőberendezés felszerelését teszik kötelezővé. A vállalkozók veszik hasznát az üzemszüneti biztosításnak is. amely a váratlan, az előre ki nem számítható üzemi leállásokra ad biztonságot, a felmerülő költségek megtérítésével. A biztosítási összeg a vállalkozás nagyságrendjétől függ; természetesen meghatározzák az alsó határokat — a kiesett munkanapok számát —, amelyekre a biztosítást nem érdemes megkötni. Valamennyi formánál a szektor- semlegesség elvét alkalmazzák: teljesen mindegy, hogy állami vagy magánkézben lévő gazdasági egységről van szó. a biztosítást meg lehet kötni. Az Állami Biztosító Rt. szintén a szektorsemlegesség elvéből indul ki. s ugyancsak új formákon dolgozik. Nemsokára aktuálissá válnak a mező- gazdaságban — a jövő évre megkötendő — biztosítások, érdemes ezeket is áttekinteni. Újdonság a gyümölcsfaiskolára, az üvegházra, a fóliás termesztésre, valamint a szántóföldi virágkertészetre megköthető forma. Gondoltak az állatokkal foglalkozó magánvállalkozókra is : lehet biztosítást kötni a jövőben hobbi- és sportlovakra, az állatállományra természeti csapás és katasztrófa ellen, s védhetik a gazdák nagy értékű — egymillió forint feletti — állataikat is. Minden ceremónia nélkül Már nincs halálát Bár eredetileg ünnepélyes avatást, szalagvágást hirdettek, ez elmaradt, és minden ceremónia nélkül megnyitották a forgalom előtt az Mles új, jobb oldali útpályájának Tatabánya és Gyűr közötti utolsó szakaszát. így hétfőtől már teljes autópályán közlekedhetnek az autósok a két város között. Az Ml-es építésére még a 70-es évek elején született döntés, először azonban csak a fél autópálya — a bal oldali nyomvonal — elkészítésére jutott a költségvetésből. Időközben rendkívüli mértékben megnőtt a forgalom és az ország legbalesetveszé- lyesebb útjává vált a Tatabánya—Győr közötti szakasz: a népnyelv „haldiáinak” nevezte el. Ezért a közlekedési tárca a múlt évben nemzetközi versenytárgyalást írt ki a jobb oldali útpálya megépítésének finanszírozására és kivitelezésére. A pályázatot a Betonútépítő Vállalat és a Magyar Hitelbank Rt. közösen nyerte el azzal a felté45 hóhatellel, hogy az összesen kilométeres szakaszt 13 nap alatt elkészítik. A táridőt pontosan tartották. Az új út átadásával biztonságos utazási körülményeket teremtettek a két megye- székhely között. SZAJTATVA EISÖ (H)lll Tisztem a figyelmes fülelés. A képviselő-testület ülésének gazdag a tárgysorozata. Az első napirendi pont: a polgár- mester fizetésének a megállapítása. Azt már korábban tisztázták a községben — meg a jelölések idején —, hogy főállású ember kell. Azt a rengeteg gondol-teendőt nem lehet mellékállásban legyűrni. Ezen tehát nincsen most vita. Főállás, de mennyiért? Javaslatok. Ellen javaslatok. Vélemények. Ellenvélemények. A polgármester független jelöltként nyerte el — nagy szavazattöbbséggel — a lakosság bizalmát. Voltak persze, akiknek nem tetszett. Pártok, más szervezetek sem örültek neki további pártok és szerveztek viszont igen. Mintha ennek a vetüleíe lenne most ez ülés. Mintha nem is a polgár- mesteri fizetésről, hanem arról kellene dönteni, kinek legyen igaza. Azoknak-e, avagy ezeknek? Érvek. Ellenérvek. Támadások. Ellentámadások. Száitatva hallgatom a szópengék csattogását. Mekkora bajnokok teremnek még égj ilyen csendes településen is A volt mérnök, a mai polgár mester régi fizetése. Na de a jövedelme?! S ha annyi volt, akkor most?! S ha most ennyi, akkor . . . De ha ennyi, akkor a lakosság?! Ez demagógia! Még hogy demogógia?! Hiszen azt mondtuk a választás idején, hogy itt most a nép akarata kezd diktálni . .. Na, ki a nép akarata? Csak nem ti? Inkább, mint ti. Vedd elő, rá tok mennyi szavazat jutott.. . ülök. Lehajtott fejjel. Hitegetem magam, csak balsorsom vezetett el erre az egyetlen helyre. Sehol másutt nincs ilyen, csak itt. . . Ezt mormolom. bízva a csodában. Négy- kor kezdődött az ülés. Fél hét. Hét óra. Fél nyolc után hat perccel, a harmadik szavazási menet végre eldönti a polgármesteri javadalmazás mértékét. Bruttó 35 ezer. Nézi mindenki az óráját. Valaki megszólal, jaj istenem, már ilyen késő van . . . Egyezség: most már nem tárgyalnak to vább. A többi napirendi pont (hét) «a következő ülésre tolódik át. Hiába, ez az első na gyón fontos volt... MOTTÓ RADIO ES TV MIJSORABOL KOSSUTH KADIO 4.30: Reggeli krónika. — 8.00: Hírek. Időjárás. — 8.05 : Hangszemle. — 8.20: Válogatott perceink. — 8.50: Külpolitikai figyelő. — 9.00: Hírek. Időjárás. Útközben. — 9.05: Napközben. — 11.00: Hírek. Időjárás. Útközben. — 11.10: Nemzetiségeink zenéjéből. — 11.31: Világostól Világosig. — 12.00: Deli krónika. — 12.30: Ki nyer ma? — 12.40: Múzeumi híradó. — 12.45: Intermikrofon. — 13.00: Hírak. Időjárás. Útközben. — 13.05: Klasszikusok délidőben. — 14.00: Hírek. Időjárás. Útközben. —14.05: Előjegyzés. — 14.35: Dzsesszmeló- diák. — 15.00: Hírek. Időjárás. Útközben. — 15.05: Budapesti Művészeti Hetek. Ezredforduló. —15.55: Rólunk van szó! — 16.00: Délutáni krónika. — 16.15: Muzsikáló természet. — 16.20: A mi utcánk ... — 16.40: Test-őrségen. — 17.00: Hírek, időjárás. Útközben. — 17.05: Bioritmus. — 17.25: A Szabó család. — 18.00: Esti krónika. — 18.30: Ráadás. — 19.00: Hírek. Időjárás. — 19.05: Sportvilág. — 19.15: Láttuk. hallottuk, olvastuk. — 19.30: Hol volt, hol nem volt ... — 19.40: Bakonyi lakodalmas dalok. — 19.50: Hajszálgyökerek. — 20.00: Hírek. Időjárás. — 20.05: Sokszemközt az egészségről. — 20.35: Bach: h-moll szvit. — 21.00: Hírek. Időjárás. — 21.05: A mi „Hírős” éveink. — 22.00: Késő esti krónika. — 22.30: Kapcsoljuk a 6- os stúdiót. — 23.35: Operarészletek. — 24.00: Hírek. Időjárás. — 0.10: Himnusz. — 0.15: Éjfél után. PETŐFI RÄDIÖ 4.30: Reggeli zenés műsor. — 6.00: Hírek. Időjárás. — 6.03: Reggeli csúcs. — 7.30: Hírek. — 7.37: Sportreggel. — 8.00: Hírek. Időjárás. — 8.05: Rivaldafényben. — 9.00: Hírek. Időjárás. — 9.03: Társalgó. — 10.00: Operettkedvelöknek. — 10.50: Jegyzet. — 11.00: Hírek. Időjárás. — 11.03: Helykercsö. — 11.20: Aprócseprő. — 11.40: Erdő szélén vadrózsa. — 12.00: Asztali muzsika. — 12.33: 5X5 perc. — 13.00: Hírek. Időjárás. — 13.03: Popzene sztereóban. — 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. — 14.00: Iránytű. — 15.00: Hírek. Időjárás. — 15.03: Csúcsforgalom. — 17.00: RádióMa. — 19.00: Hírek. Időjárás. — 19.03: Táncházi muzsika. — 19.30: Popregiszter. — 20.00: Dók.-műsor. — 20.40: Veszélyben. — 21.00: Hírek. Időjárás. — 21.03: Ragtime. — 21.19: Nótakedvelőknek. — 22.20: Bojtár Endre összeállítása. — 23.00: Hírek. Időjárás. — 23.03: Snorthír- adó. — 23.10: A dzsessz története. — 23.50: Muck Ferenc szaxofonozik. — Utána: Műsorzárás. TV 1 8.00: Tévétorna, nyugdíjasoknak. — 8.05: Tetthely. NSZK bűnügyi tévéfilmsorozat. Halott a pincében. — 9.40: Mozgató. — 9.50: Kenu ság. — 9.55: Parlamenti napló. — 16.20: Képújság. — 16.30: Pannon krónika. — 16.40: Nachrichten. — 16.45: Nasa obrazovka. — 17.15: Az animáció mesterei. Angol dok.- íilmsorozat. XIII/9. rész. — 17.45: Szám-adás. — 18.00: Egy élet állomásai. NDK-fUm. II 1. rész. — 18.55: Naptár. A tőzsdepalota. — 19.10: Esti mese. — 19.30: Híradó. — 20.05: örökségünk. A méhészkedés. — 20.15: A Guldenburgok öröksége. NSZK-tévéfilmsorozat. XIV 10. rész. — 21.05: Stúdió ’90. — 22.05: Parlamenti napló. — 22.35: Fiatal Művészek Stúdiója. Egyensúlyok. Dók.-film. — 23.30: Híradó 3. — 23.45: BBC-híradó. TV 2 Kudlik Júliával és Dombóvári Gáborral. — 17.00: Képújság. — 17.15: Tv 2. — 17.45: Kérdezz! Felelek. — 18.00: Telesport. — 18.25: Gyerekeknek. — 18.47: Tv 2. — 19.00: Világló éjszaka. Tévéfilm. — 20.16: Tv 2. — 21.00: Híradó 2. — 21.20: Tv 2. — 21.30: Gondolkodó. — 22.15: Tv 2. — 22.50: Napzárta. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ 8.10: Iskolásoknak. — 8.30: Német nyelvtanfolyam. — 9.00: Események, kommentárok (ism.). — 9.30: Hírek. — 9.35: Szlovák film (ism.). —- 11.10: Sportvisszhangok (ism.). — 16.00: NII Ostrava—BC Pricvidza férfi kosárlabda-mérkőzés. — 17.30: Hitparádé. — 18.30: Katonákról. — 18.50: Torna. — 19.00: Esti mese. — 19.20: Időjárás. — 19.30: Tv-napló. — 20.00: A fekete herceg. Tévéjáték befejező része. — 21.20: Dokumentum- műsor a párizsi autószalonról. — 21.40: A párbeszéd stúdiója. — 22.20: Események, kommentárok.— 2. MŰSOR 16.40: Magyar rajzfilm. — 16.50: Kapcsolat stúdió. — 18.00: Esti mese. — 18.10: Angol nyelvtanfolyam. — 18.20: Német nyelvtanfolyam. — 18.35: Hírmagazin magyar nyelven. — 19.22: Időjárás. — 19.30: Tv-napló. — 20.00: Nincs hova menekülni. Amerikai film. — 21.15: Dokumentumfilm az alfa tengeri akváriumról. — 21.30: A vegetáriánus napja. — 21.40: Híradó. — 22.00: Sport. — 22.10: Udvar nap nélkül. Tévéjáték. SUPER 7.00: Pirkadat. — 8.30: Szovjetunió. — 9.10: Egyveleg. — 16.00: Forródrót. — 17.00: Adásban. — 18.30: Kék éj. — 19.30: Nemzetközi hírek. — 19.45: Időlánc. — 20.00: Ultra sport. — 22.00: Nemzetközi hírek. — 22.15: Ultra sport. — 0.15: Nemzetközi hírek. — 0.30: Kck éj. — 1.30: Egyveleg. EUROSPORT 7.00: D. J. Kat-show. — 9.30: Euro- bic. — 10.00: Nemzetközi motorsport. — 11.00: Biliárd. — 13.00: Tenisz. — 19.00: Labdarúgás. — 19.30: Eurosport-hírek. — 20.00: Kerékpársport. — 21.00: Műkorcsolya. — 22.00: Birkózás. — 23.00: Motorsport. — 24.00: Kaleidoszkóp. — 1.00: Forma—1 Olasz Nagydij. — 2.00: Eurosport-hirek. — 2.30: Műsorzárás. TV 5 17.15: Női szemmel. — 17.45: Ínyencségek. — 18.00: Kanada két keréken. — 18.30: Játék a betűkkel. — 18.50: Francia sanzonok. — 18.00: Hírek. — 19.10: Szempillantás. — 19.30: Híradó élőben. — 20.00: Külön tudósító. — 21.00: Híradó. — 21.35: Első az egészség. — 23.00: Hírek. — 23.10: Karabély. — 23.35: Majd ha fagy. — 0.15: Hotel. (FÉM Tilosban. Dunaharasztiban, a vasúti jelzőlámpa pirosat mutatott, de Hars Ferenc 49 éves nehézgépkezelő személyautójával a sínekre hajtott. A szerelvénnyel összeütközve a gépkocsivezető könnyebben, utasa, Konyhas Ferencné súlyosan megsérült. Súlyosan megsérült. Dunaharasztiban Rácz Valéria szi- getszentmiiklósi lakos személyautóval figyelmetlenül haladt, és elütötte Benedek László csányi lakost, aki súlyosan megsérült. Autó elé lépett. Öcsán Vég András budapesti lakos személygépkocsival elütötte a figyelmetlenül elé lépő Együd Sándor gyáli lakost, aki súlyosan megsérült. Felborult. Törökbálinton N. A. Vasziljevics gyorshajtás következtében személy- gépkocsival felborult; A vezető könnyebben, két utasa súlyosan megsérült. Elsodorta. Kiskunlacházán Rácz László budapesti lakos személygépkocsival előzés közben elsodorta Krizsik Lukácsáé kerékpárost, aki súlyosan megsérült. Körültekintés nélkül. Szi- getszentmártonban Bajzáth László szigetcsépi lakos körültekintés nélkül lépett az úttestre, ahol egy személyautó elsodorta, A gyalogos súlyosan megsérült. A tápiószentmártoni Aranyszarvas Mgtsz bérleti rendszerben történő üzemeltetéséhez vállalkozót keres a Tápiószentmárton, Malinovszkij u. 1. sz. alatt levő, III. osztályú vendéglátóegységek Érdeklődni lehet Szabó Sándor kereskedelmiágazat-vezetőnél. Cím: Tápiószentmárton, Malinovszkij u. 1. Telefon: 14. Telex: 22-7275. r PFST MFRYFI HIRIAP napilap Megjelenik - vasárnap kivételével - naponta. - Főszerkesztő: Bárd András. - FöszerkesziS-helyettes • iLUI ni L U I LI nillLnr tőség: Budapest VIII., Somogyi B. u. 6. POSTACÍM: BUDAPEST. PF, 311. IRANYITÖSZAm : lile. _ Szerkesz* Budapest. Felelős vezető: dr. Hírlap-előlizetési és Lapellátási _________ _________________ ______ ______________ _____________ u M QMFHUj!0ml>at0n 7'20 Ft' EWÍizetést díí eSy h6n»pra 157 Ft: eey ne*y«l«vre 471 Ft; fél évre 942 Ft; egyéni előfizetőknek éves előfizetés 1884 Ft. - ISSN 0133—0639. Pest Megyei" ártap”(tad«7 '2 pénzforgalmi jelzőszámra. A lap ára hétköznap