Pest Megyei Hírlap, 1990. október (34. évfolyam, 230-255. szám)
1990-10-27 / 252. szám
Addig nem falu a falu... Lassan alakíthatók a szokások Tetszetős lett a bolt Vannak új elképzeléseik Szépet, érzelemben gazdagot — Miután az ország az utóbbi két évben átformálódott, stílust váltott-e a ceglédi családi inézet? — kérdezem Ottohál Vilmos vezetőt. — Ügy érzem, nem nekünk, a környezetünknek kellett stílust változtatni. Azoknak, akik nem tudták, hogy valójában mi ennek az intézménynek a feladata. Ugyanis kezdettől a város és a környező községek lakosságát szolgáljuk. Ezt nem szégyellt ük húsz évvel ezelőtt, ahogy ma sem. Sokan akképpen magyarázták — és erre napjainkban is akad még precedens — a működésünket, hogy párthatározat hozott létre bennünket. Elnézést, hát 1971-ben mit nem...! Mi továbbra is az emberek érzelmét szeretnénk segíteni, megérteni. Ezeken a rendezvényeken próbáljuk szolgálni azokat, akik egy-egy örvendetes vagy éppenséggel szomorú családi esemény — esküvő, névadó, temetés — lebonyolítását megrendelik tőlünk. Természetesen ez csak egy szelete a munkánknak. Hiszen a köztemető gondozása is a teendőink közé tartozik. Két évvel ezelőtt, amikor még 1956-ot ellenforradalomként tartották számon, mi már kopjafát állítottunk az elhunytak emlékére. Tavaly a halottak napját azzal ünnepeltük, hogy az első világháborús parcellát hoztuk létre. Egyébként immár hagyomány hálunk, hogy november elsején egy halottak napi megemlékezést tartunk. Most sem lesz ez másképp. Az egyházakkal közösen, az eseményhez illő programmal készülünk. — Egykor szombatonként déltől a késő esti órákig szünet nélkül adták össze az ifjú párokat. Az egyre rosszabb életszínvonal kedvét szegte-e a házasulandóknak? — Tulajdonképpen az esküvők száma nem az életszínvonal miatt csökkent. Hanem azért, mert az a korosztály kevesebb, amely házasságot kötne. Most a demográfiai hullám lent van. Tíz éve négyszáz házasságkötés volt egy esztendőben. mostanság nem éri el a kétszázat. — Milyen esküvőt rendelnek önöknél? Gyorsan cs nagyon szépen újították fel a Rákóczi úti háztartási bolt épületét a mozival szemben. Különösen tetszetősek a díszítő elemek — Éliás László épületszobrász rekonstrukciói (Apáti-Tóth Sándor felvétele) — Szépet, érzelemben gazdagot. S ezt meg is fizetik. Az, hogy mindenkinek rosszabbul megy, szegényebbek vagyunk, itt nem látszik meg. Az esküvőn nem spórolnak. — A névadók jelentősége alábbhagyott-e? — Némiképp mi is csodálkozunk rajta, de a névadók száma emelkedik. Természetesen ez egyáltalán nem zárja ki azt, hogy a gyerekeket nem keresztelik meg. Sőt. Itt jegyezném meg, hogy az egyházakkal csaknem munkatársi a kapcsolatunk. Az elmúlt közel két évtizedben kifogástalan volt az együttműködésünk; lett légyen az esküvő vagy temetés. — Temetés... a hozzátartozókat még az árak is sújtják. — Sajnos, a temetési szolgáltatások nagyon drágák. Bizony a legtöbb család egyhavi jövedelme nem elegendő a költségek finanszírozásához. A hamvasztás korszerűbb megoldás és körülbelül egyharmadába kerül a hagyományos temetésnek. Elkeserítő, hogy a hozzátartozók közt akadnak, akik egy-két év után már elfeledkeznek az elhunytról, s nem ápolják a sírját. — A családi intézet sorsa megpecsételődik-e a jövőben? — Én bízom abban, hogy az új önkormányzat felismeri e szolgáltatás szükségességét. Különböző rendezvények technikai lebonyolításában is segédkezünk vagy akár vendéglátással kapcsolatos teendők elvégzésére is vállalkozunk. Remélem, hogy ráéreznek, az intézmény tevékenysége nemcsak a város ellátásához nélkülözhetetlen, hanem az ön- kormányzat anyagi konstellációját javíthatja újabb szolgáltatásaival. Utóbbira vannak elképzeléseink, de erről még korai lenne beszélni. Az viszont kétségtelen, ma már csak piaccentrikusan és minden támogatás nélkül lehet ezen a területen tevékenykedni' Fehér Fereno Békésben veitek kukoricát Befejeződött az őszi búza vetése az albertirsai Szabadság Termelőszövetkezetben. A vetésterületet növelték, ugyanis az eredetileg tervezett 400 hektárral szemben 500 hektáron került gabona a földbe. A kukoricára viszont ráfizettek, mert a tervezett, hektáronkénti 70 mázsa helyett csupán 20 mázsa termett. Az állatoknak viszont télen is enni kell adni. A kiesett mennyiség pótlására a Békés megyei Telekgerendáson vettek 15 vagon kukoricát és a jövő héttől tagjainak olcsóbban adja a szövetkezet, mint amennyiért a terményboltban árulják. A közös gazdaság mintegy 700 szarvas- marhája mellett 70 kihelyezett állatot is számon tartanak, ezek teljes takarmányellátásáról viszont ezúttal nem tudnak gondoskodni. Téli eledelnek bálázzák és szérűbe hordják napjainkban a kukoricaszárat is. Végzik az őszi mélyszántást, készülnek a szervestrágya kiszórására és a téli gépjavításra. Emellett több kedvezményes vásárt is rendeznek, ahol különböző árucikkeket nagykereskedelmi áron kínálnak. Kettőnknek könnyebb lesz Kimondták a boldogító igent Apróság? Csodaszernek korántsem nevezhetők a közlekedésben az útburkolati Jelek, de azért dőreség lekicsinyelni Jelentőségüket. A ceglédi Szabadság téren — a Földváry Károly Általános Iskola előtti helyzetre — egy aggódó gyermekes szülő hívta fel a figyelmünket. Az elsős kisgyermeket minden reggel a nagypapa kíséri iskolába a Szolnoki útról, mert féltik, hogy valami baja történik. Ugyanis a forgalmas — Szolnok és Albertirsa felé vezető — út mentén és az úttesten hiányzik néhány Jelzés. Aki a Kossuth tér felől közlekedik, annak felhívja a figyelmét a református nagytemplom előtt egy: „Vigyázat, gyermekek !’* Jelzőtábla. Am, aki a Szolnoki út felől jön, azt semmi nem inti óvatos vezetésre. Az úttesten való áthaladás sem éppen veszélytelen. Ugyanis az iskola előtt sehol nincs zebra. Pedig elkelne! Mert a gyermek veszélyérzete még fogyatékos, nem mindenkit tudnak elkísérni az iskolába, és KRESZ- szakértőknek sem nevezhetjük őket. Az ilyen „apróságra** jobban kellene figyelni. Addig, amíg nincs baj. Mert jó dolog az októberi nemzetközi közúti biztonsági hét, de ne feledjük, hogy tavaly hazánkban több mint 2200-an haltak meg a közutakon. Csaknem három Mikebuda lakossága ... CT.) ç Addig nem falu a falu, s; amíg nincsen temetője...? ^ A kérdés eredetileg kije- ^ lentés, igen határozottan ^ hangzik Taar Ferenc: Sírkő ^ pántlikával című könyvé- i ben, a főszereplő tanácsel- ^ nők szájából. Csemőn Hu- ^ szár Sándor vb-titkár is ^ erre utalt, noha a faluban > is sokszor feltették már ezt $ a kérdést az elmúlt évek- ^ ben. Ugyanezt Mikebudán olyan változatban hallottam, hogy „az a falu nem falu, ahol legalább egy kápolna nincsen”. Magam nem készültem „mélyfúrás jellegű” szociográfiai, történelmi vizsgálódásra, de — miután falusi keresztelési, temetési szokások után érdeklődtem — egy múltbéli hozomány lassú átalakulásának jeleivel találkoztam. © — Egy központi előírás alapján 1934-ben hoztuk létre a temetőt. Halottasházat építettünk, benne hűtőkamrát helyeztünk el. gondnokot állítottunk be, felkészültünk a hely- beni temetésekre annak rendje és módja szerint. Csak éppen senki nem akart oda temetkezni. Évekig tartott ez a fura helyzet, még nekünk is az volt, hát még a kívülállónak! Irt is róla a Maholnap című hetilap, miszerint grillcsirkét tárolunk a fagyasztóban. Pletykák terjengtek arról, hogy a halottasházban szövőüzemet, lakást alakít ki a tanács. A hírek persze nélkülöztek minden alapot. Az emberek viszont továbbra is Nagykőrösön és Cegléden temették el halottaikat. Mígnem — az említett könyv történetéhez hasonlóan — elhatároztuk, hogy megtörjük a jeget, magántemetés híján köztemetést rendezünk. De persze nem dísztemetést, mint a regényben! Megegyeztünk a ceglédi Temetkezési Vállalattal. Így lett saját halottunk 1989. július végén, öt évvel a temető átadása után! Erről is terjengtek kósza hírek, amikből annyi igaz, hogy nekem kellett gyászbeszédet rögtönöznöm, pedig nem ismertem az elhunytat. Azóta háromra „emelkedett” a sírok száma, de a másik kettő is az előbbi módon. Huszár Sándorhoz a nemrég megválasztott polgár- mester, Molnár János is csatlakozik : — Ügy látjuk, hogy lassan alakíthatók, változtathatók a múltban rögződött szokások, egyre több generáció vallja magát csemőinek, függetlenül attól, hogy honnan származik. Szeretnénk, ha a jó értelemben vett „csemöiség” minél előbb kialakulna, s megnyilvánulna abban is, hogy itthon temetkeznek polgáraink. Persze csak jó szóval, türelemmel törekszünk erre. Megkeressük az egyházakat is az ügyben, segítsenek nekünk. Van itt katolikus kápolna, református imaház. Papjai Ceglédről járnak át, de bizonyára vállalják az együttműködést. © Elindultam — de éppen ellenkező irányba — megkeresni az emlegetett temetőt. Idős néni igazított el a falu szélén, hozzátéve: — Sajnos, hogy ott van, Cegléd felé. Azért nem temetünk oda! Ha a körösi erdő mellé tették volna, nem lenne az üres! Mikebudán sincs temető, de még templom se épült. A falu polgármestere — Vass András- né szerint — nem vallásos a település, azért nem is igénylik, hogy legyen. Legalábbis az utóbbi 10 évben nem beszéltek róla. Albertirsára járnak, ott intézik ügyes-bajos dolgaikat. Aki imádkozni akar, az elmegy a kökereszt- hez, ahol egy használaton kívüli iskolában tart misét az Ir- sáról kijáró pap. Ajánlotta, hogy templomügyben kérdezzem meg Halmi Sándort, aki tagja az egyháztanácsnak Ir- sán. A feleségét találtam otthon, ő szedi férje helyett is az egyházadót. — Templomépítésről nem tudok, bár nagyon kellene. Túl sok már a faluban a „pogány gyerek", akit nem keresztelnek meg. Legalább egy kis kápolna kellene! Tavasszal, a választások idején egy szakállas képviselőjelölt meg is ígérte, rászavaztam, de azóta nem láttuk ! • Ezek után tettem fel a kérdést dr. Kürti Györgynek, a ceglédi Kossuth-gimnázium tanárának, aki a térséget vizsgálta szociográfiai szempontok alapján. — Egy történelmi hozományról van szó. Csemő, Nagykőrös és Cegléd között hányódott, míg 1952-ben (Mi- kebudával együtt) hivatalosan önállósodott, község lett. Ezzel egy 200 éves perre került pont. A függőség és a vita azonban még ma is tart, az új generációkkal lassan alakul ki valami egészen más. Ügy tűnik: most talán több lehetőség van a tényleges önállósodásra, mint a korábbi években, amely egy külön tanulmány lehetne. Ennyiben maradtunk azzal hogy azért falu a falu, ha nincs is temetője, vagy nem temetnek a meglévőbe. Tóth Ferenc A csinos ifjú párt: Katona Mártát és Burda Jánost két- három perccel az esküvői szertartás előtt szólaltattuk meg. — Életük e fontos eseménye előtt hadd kérdezzem meg: Mikor és hogyan ismerkedtek meg? Burda János: — Körülbelül két évvel ezelőtt. Véletlenül. Közös a baráti körünk, s az egyik összejövetelen találkoztunk. — Mivel foglalkoznak? Katona Márta: — Én a társadalombiztostás ceglédi ki- rendeltségén dolgozom adminisztrátorként, a vőlegényem szakmunkás. — Manapság, amikor senkinek sem könnyű, merész lépésre szánják el magukat. Burda János: — Szó se róla, biztosan nehéz kezdés lesz ez számunkra, de számítunk a támogatásokra is. Katona Márta: — Kettőnknek talán könnyebben sikerül. És persze a szülők is segítenek nekünk. — Hol fognak lakni? Katona Márta: — Átmeneti megoldásként egyelőre a szüleimnél. Burda János: — Idővel remélem, gondolhatunk saját otthonra is. De ahhoz rengeteg pénz kell. — Ügy tudom, lesz templomi esküvő is. Miért? Katona Márta: — Ez egy belső indíttatás. Ugyanis tizenkét éves korom óta járok templomba. Kívülállóként jó néhány ilyen esküvőt megnéztünk már. Egy templomi szertartás, úgy érzem, meghittebb, szebb. (Apáti-Tóth Sándor felvételei) — Hány gyereket szeretnének? Katona Márta: — Kettőt, de attól függ.., — öt év múlva mivel lennének elégedettek? Katona Márta: — Voltaképpen számukra az elsődleges cél, hogy ugyanígy szeressük egymást akkor is. Most nagyon izgulunk. Nekem a lábam Is remeg. Burda János: — Az idő rohant, és számos teendőnk, elintézendő dolgunk akadt. Idegeskedtünk is egy kicsit. Még néhány perc, és kimondhatjuk a boldogító igent. F. F.