Pest Megyei Hírlap, 1990. október (34. évfolyam, 230-255. szám)
1990-10-19 / 246. szám
2 miv/j 1090. OKTflB’TC 19., PONTOK BUSH-ANTALL TALÁLKOZÓ „A magyarok álma megvalósult (Folytatás az 1. oldalról.) Bush elnök ezután szólt arról, milyen élénk, sokat ígérő gazdasági tevékenység tanúja volt Budapesten, és amerikai cégek 3iár bizalmukat nyilvánították a magyar gazdasági lehetőségek iránt. Utalt az elnök a General Electric, a General Motors beruházásaira, arra, hOigy több, mint félmilli- árd dollár eddig az amerikai beruházások értéke. — Bátorítani kívánom gazdaságunkat, vizsgálja meg a magyarországi lehetőségeket — mondotta az elnök, méltatva a magyar kormány „ambiciózus gazdasági programját”, további támogatást ígérve a „bátor erőfeszítésekhez”. Az elnök szólt a magyarországi amerikai beruházási alapról, arról, hogy a kormány az új költségvetési évre 300 millió dolláros támogatást javasolt a közép-kelet- európai országoknak, s bejelentette: Washington a magyar aszálykárok enyhítésére 47,5 millió dolláros takarmánygabona-vásárlási hitelt nyújt. „Tudjuk, hogy Magyar- ország és a többi új demokrácia magas árat fizet azért, mert támogatja az ENSZ rendszabályait Irak ellen. Megértjük, hogy exportpiacaik elvesztése, az emelkedő árak bonyolítják történelmi erőfeszítéseiket a piacgazdaság megteremtésére. Az Egyesült Államok a terhek csökkentése érdekében felhívja a Nemzetközi Valuta Alapot: növelje 5 milliárd dollárral a térség országainak folyósított kölcsönöket. A Világbankot felkérjük, gyorsítsa meg azt a 9 milliárd dolláros programot, amely az energiaproblémák enyhítését szolgálja. — Az Egyesült Államok a század legnagyobb részében Európa- partnere volt, s az is marad, üdvözöljük Magyarországot, s a többi új demokráciát az új, egységes és szabad Európában. Az Egyesült Államok kötelezettséget vállal, hogy megtalálják biztonságukat ebben az új Európában, s önökkel együtt teremtünk új korszakot az amerikai—magyar kapcsolatokban — hangoztatta beszédében George Bush. Megrendüléssel állok a Fehér Ház kertjében — kezdte Bush elnök beszédére adott válaszát Antall József —, hiszen Magyarország szabad kormányának szabadon választott miniszterelnökét fogadják. Büszkék vagyunk arra, hogy az amerikai szabadságeszmék, Washington, Jefferson és társaik hitvallása a mienk is. Büszkék vagyunk arra, hogy győztes történelmi csatáikban magyarok is részt vettek, s büszkék, hogy mindabban, ami Amerikát a világ vezető hatalmává tette, magyar katonáknak, munkásoknak és tudósoknak is része volt. — Magyarország elsőként vette fel a harcot a szovjet csapatokkal szemben, és megkísérelte megteremteni a szabad demokráciát. Szeretnék köszönetét mondani azért, 'hogy Amerika állhatatos volt Szaddam Husszein és az Árpád-háziak Visegrád szlovák terület? „Szaddam Husszein és az Árpád-háziak’’ címmel jelent meg írás a Novy Slováknak, a Matica Slovenskához közelállóként számon tartott pozsonyi hetilapnak legfrissebb számában. A J. M. Tatranec aláírással közzétett cikk szerzője kifejti: szerinte nincs különbség az iraki agresszor és a „magyar hordák” Vezérei között. Mindegyikük egy békés, kicsiny országot szállt meg. Szaddam Husszein Kuvait ellen, a magyarok pedig Szva- topluk fiai ellen követtek el fegyveres rablótámadást, amire az sem ad felmentést, hogy immár ezer esztendővel ezelőtt történt. A magyarok nemcsak bitorlóként jutottak területükre, hanem az eltelt évszázadok során mindenkit el is akartak magyarosítani — állítja Tatranec. Szerinte a magyarok jelenlegi 10—12 milliós lélekszá- ma ennek tudható be. — A szerző kétségbe vonja „a Tóth és hasonló vezetéknevűek’’ magyar voltát, és ugyanebben az összefüggésben említi meg — mintegy példaként — a Jeszenszky név viselőit. — Nézzük a dolgot kicsit antropológiailag — indítványozza J. M. Tatranec, majd eleget téve saját felszólításának, megállapítja: — A tizedik században a magyarok mongol törzsként érkeztek ide. — A szerző egyrészt azt üzeni a magyaroknak, hogy „ne hivatkozzanak a történelemre, hiszen Szaddam Husszein is arra hivatkozik”, másrészt — rövid történelmi visszapillantás keretében — emlékeztet arra, hogy a magyarok „hosszú évszázadokon át vámpírként itták a szlovák vért”. Rátérve az időszerű kérdésekre, a Novy Slovák szemleírója óvja a magyarokat attól, hogy „lázítsák a Dél-Szlová- kiában élő nemzetiségeket”. — Egyetemet akarnak Komáromban, de hát csak nem azt gondolják, hogy a szlovákok, hálából a múltbeli elnemzetiet- lenítésért és elmagyarosításért majd kitartanak nekik egy egyetemet? — teszi föl a kérdést Tatranec. A cikk zárógondolata: — Iz- gágáskodhatnak, amennyit csak akarnak. A Duna jobb oldalán álló Visegrád romjai, éppen a Visegrád névvel, ma is azt bizonyítják, hogy ez szlovák terület. A Novy Slovák ugyanebben a számában, a Vatra Roma- neasca nevű román szervezet képviselőjének, bizonyos Octa- vian Capatiának útibeszámolóját közli, a román nemzeti kisebbség jugoszláviai és magyarországi helyzetét elemezve. akkor, amikor a szovjet hatalom kiterjesztette uralmát Kö- zép-Kelet-Európa népeire, és ezzel megvetette a védekezés alapjait. Szeretném megköszönni, hogy az emberi jogok védelmét kormányszintre emelték, és azokat képviselték évtizedeken át. Szeretném megköszönni, hogy kemény versenyre kényszerítették a szovjet hatalmat technológiai, gazdasági, katonai téren, s ezzel hozzájárultak, hogy Gorbacsov személyében reformpolitikus tegyen kísérletet a Szov- jeunió átalakítására, s Kelet- Európa népei így kedvezőbb feltételeket kaptak a szabadsághoz. A kormányfő szólt arról, hogy Magyarország megváltoztatta politikai intézmény- rendszerét, az ország parlamentáris demokrácia, s megvetette a szabad piacgazdaság alapjait. — Nem titkoljuk azonban, hogy a gazdasági változások végrehajtása sokkal nehezebb, mint a politikaiaké — mondotta Antall József, majd így folytatta: — Mindazt felsorolhattam volna, panaszként, kérésként, amit ön említett. Ez is mutatja, hogy barátokhoz jöttünk, akik olvasnak gondolatainkban. Amit elnök úr elmondott, és nagylelkűen kilátásba helyezett, lehetőséget ad, hogy túléljük a súlyos válságot. — Megköszönöm, hogy fogadta a magyar kormányküldöttséget, és biztosíthatom: Magyarországban hű barátra találnak. Önök nélkül nem omlott volna össze Közép-Ke- let-Európában a diktatúrák rendszere: az emberek felismerték, hogy mindaz, amit a marxizmus—leninizmus hirdetett, hazugságok sorozata —j mondotta a magyar kormányfő, idézve Lincolnt arról, hogy sok embert hosszú időre becsapni nem lehet. George Bush és Antall József először négyszemközt tárgyalt. Megbeszéléseiken csak Brent Scowcroft, a Nemzetbiztonsági Tanács vezetője és Ko- dolányi Gyula, a miniszterelnök külpolitikai tanácsadója vett részt. Ezt követően a két kormányküldöttség tanácskozott, majd a külügyminisztériumban folytatódtak a tárgyalások. Tárnok Nagyközség Önkormányzati Testületé pályázatot hirdet O rr ® legyzoi állás betöltésére Pályázati feltételek: — tudományegyetem állam* és jogtudományi karán vagy az Államigazgatási Főiskolán szerzett oklevél — ötévi szakmai gyakorlat — büntetlen előélet. A pályázat tartalmazza a pályázó jelenlegi munkahelyének nevét, beosztásának megnevezését, részletes szakmai önéletrajzát, oklevelének másolatát és bérigényét. A pályázatokat november 30-áig lehet benyújtani Tárnok nagyközség polgármesteréhez, cím: Tárnok, Dózsa György u. 57. 2461. Az állás a pályázatok elbírálása után azonnal betölthető. Megkezdődött a Duna-gate ügy tárgyalása Végvárit inzultálták el, akkor álláspontjának bejelentésekor — azt bármely állami szervnél is tette volna meg — saját halálos ítéletét írta volna alá. A védelem kifogásolta, hogy a tárgyaláson hosszú órákig senki sem volt kíváncsi, mi volt az az incidens, ami reggel felzaklatta a vádlottat. Ekkor Végvári József elmondta, hogy úgy tapasztalta, több személy követte, egy volt kollegája pedig megkérdezte: „Élsz még? Meddig?” Délután Roszik Gábor, Kőszeg Ferenc és Lovas Zoltán tanúkat hallgatta ki a bíróság. Külön-külön, de össze- csengően jelentették ki: az adott társadalmi körülmények között az egyedül járható és eredményre vezető megoldást választották, amikor — Végvári segítségével — a nyilvánosság elé tárták a belső biztonsági szolgálat tevékenységét. A tárgyalás pénteken folytatódik. Elszámolt a pártvagyonnal az MSZP Korlátozott közéleti esélyek A Budapesti Katonai Bíróságon csütörtök délelőtt megkezdődött Végvári József nyugállományú rendőr őrnagy bűnügyének nyilvános tárgyalása. A nyomozás során beszerzett adatok alapján a Budapesti Katonai Ügyészség Végvári Józsefet — aki a BM III Ill-as csoportfőnökségen végzett, általa törvénytelennek tartott tevékenységről tájékoztatta a nyilvánosságot — ügyeleti szolgálatban elkövetett kötelességszegés és államtitoksértés bűncselekményének elkövetésével vádolja. A bíróság elnökének kérdésére Végvári József határozottan kijelentette: nem érzi bűnösnek magát. A személyi körülményeinek ismertetésekor utalt arra — konkrétumok nélkül —, hogy rendkívül zaklatott idegállapotban van, mert reggel inzultálták. A bíróság elnöke a vádpontok alapján részletesen kihallgatta Végvári Józsefet. A vádlott kihallgatása közben a bíróság elnöke egy alkalommal rendreutasította a védelmet ellátó dr. Róth Miklós ügyvédet, aki kifogásolta a tárgyalás vezetését, mert az elnök többször is megkérdezte Végvári Józsefet, miért nem választotta a szolgálatból való leszerelést, amikor erre több lehetősége is lett volna. Végvári József visszatérő válasza az volt, hogy félt a titkosszolgálattól. Kijelentette azt is, hogy ha a tettének elkövetésekor hatályos jogszabályok biztosította törvényes úton járt volna A kormány csütörtöki ülésén — amelyet a miniszter- elnök távollétében Horváth Balázs belügyminiszter vezetett — áttekintette o KGST- országok gazdasági kapcsolatainak piaci alapokra való helyezésével összefüggő feladatokat. Megállapította, hogy a kölcsönös elszámolásokban a transzferábilis rubelről a konvertibilis valutára való áttérés miatt módosítani kell a Nemzetközi Gazdasági Együttműködési Bank alapításáról, valamint a Nemzetközi Beruházási Bank alapításáról szóló egyezményt. A NGEB és az NBB októberi tanácskozásán a magyar álláspont képviseletével és az alapszabályok módosításáról szóló okmányok aláírásával Hárshegyi Frigyest, a Magyar Nemzeti Bank elnökhelyettesét bízták meg. A kormány megtárgyalta a büntetőeljárási törvény módosításáról szóló törvénytervezetet. A törvénytervezet rendelkezései szerint — az Emberi Jogok Európai Egyezménye szellemében — az eljárás nyomozási szakaszában az előzetes letartóztatási őrizet időtartama az eddigi 5 nap helyett 72 óra lehet. A kormány előkészítette az Országos Kisvállalkozás-fejlesztési Iroda hatásköréről, szervezetéről és működéséről hozandó döntést. Az iroda a kis- és közepes , vállalkozásokkal kapcsolatos állami feladatokat koordinálja, és elősegíti a vállalkozások fejlődését szolgáló gazdasági, társadalmi feltételek létrejöttét. A tervek szerint az iroda egyik részlege látja el az Egzisztencia Alappal összefüggő feladatokat. A kormányülésen szó volt a megszűnt munkásőrség egyes ingatlanainak hasznosításáról. Szükségesnek tartották. hogy az állami költség- vetés hiányának mérséklése érdekében a PM ZAVKHI (zárolt állami vagyont kezelő és hasznosító intézmény) által meghirdetett 18 ingatlant Elkészítette a 8 milliárd 700 millió forintnyi pártállami vagyon elszámolását a Magyar Szocialista Párt; képviselői a 2366 oldalas jelentést átadták az Állami Számvevőszék vezetőjének. A vagyonleltár részleteiről csütörtökön sajtótájékoztatón számoltak be a Szocialista Párt illetékesei. Máté László pénztárnok elmondta: 2352 ingatlant adtak át az államnak különböző célú hasznosításra, s csupán 364 épület maradt az MSZP használatában. A védett műalkotások, nagyobb értékű festmények, használati tárgyak — ide sorolhatók versenytárgyalás, illetve nyílt pályázat útján értékesítsék. A munkásőrség megszűnésével 143 ingatlan szabadult fel. Ezek közül eddig 100 jogi helyzetét sikerült tisztázni, és 60-at idegenítettek el, mindet térítésmentesen. A kormány hétfőn folytatja ülését. Kádár János ajándékai is — a Legújabbkori Történeti Múzeum gyűjteményét gazdagítják ezentúl. A gazdálkodó szervezetekkel kapcsolatban elhangzott, hogy az egykori MSZMP vállalatai — a Hírlapkiadó, a Társadalomtudományi Intézet, a volt Közlekedési Műszaki Vállalat, a Szikra Lapnyomda — állami tulajdonba kerültek, a megyei lapokat pedig eladták. Az eszmei értékért kapott összeget — mintegy 530 millió forintot — a közjó javára fordítják, neves szociológusokból álló kuratórium javaslata alapján: egyebek között tehetséges, ám szegény gyerekek iskoláztatására, szakmunkásképzési, átképzési programok, a legalacsonyabb nyugdíjasok támogatására. Bejelentették a sajtótájékoztatón azt is, hogy az elszámolást követően azonnal az Alkotmánybírósághoz fordulnak, ugyanis diszkriminatívnak ítélik az elmúlt rendszerhez kötődő egyes társadalmi szervezetek vagyonelszámoltatásáról szóló törvény címét és bevezetését, amely az MSZP-t jelen időben minősíti az elmúlt rendszerhez kötődőnek, nagymértékben korlátozva a párt esélyeit a közéletben. Hangsúlyozták: az MSZP azért vállalta fel az MSZMP jogutódságát, mert alapítói így látták biztosítottnak az állampárt zökkenőmentes felszámolását. A HUMAN Oltéanyagtermelő és Kutató Intézet pályázatot hirdet kereskedelinifoQsztáfy-vezetGi munkakör betöltésére A munkakör január 1-jéiől tölthető be, A főosztály főbb területei: anyagellátás, belföldi értékesítés, biológiai alapanyagok begyűjtése. Az alkalmazás feltételei:- felsőfokú végzettség “ gyógyszeripar területén szerzett, legalább ötévi gyakorlat- jó szervezői adottság- legfeljebb 50 éves életkor. Az angol vagy a német nyelv ismerete előny. A pályázat tartalmazza a pályázó: személyi adatait, részletes szakmai életrajzát, jelenlegi munkahelyének nevét, a megpályázott munkakörrel kapcsolatos elgondolásait A pályázatot november 1-jéig lehet elküldeni a HUMAN Olíóanyagtermelő és Kutató Intézet igazgatójának, cím: Gödöllő, Táncsics Mihály út 82. 2101. A pályázatokat az intézet bizalmasan kezeli, azok elbírálása után az eredményről november 30-áig értesítik a pályázókat. Felvilágosítást ad a (28)-20-989-es telefonszámon Hegedűs Lajos főosztályvezető. Ülést tartott a kormány Átalakuló gazdasági kapcsolatok