Pest Megyei Hírlap, 1990. július (34. évfolyam, 153-178. szám)
1990-07-06 / 157. szám
2 1990. JÚLIUS 6., PÉNTEK Bahr mint keletnémet tanácsadó Új szerepkörben Egon Bahr, a nyugatnémet SPD leszerelési és katona- politikai szakértője csütörtökön megkezdte tevékenységét mint a keletnémet hadsereg tanácsadója. A szociáldemokrata politikus az NDK védelmi és leszerelési miniszterének kérésére vállalta el a szokatlannak tűnő, ám a gyorsuló ütemű német egyesülés láttán cseppet sem bizarr feladatot. A munkaiéivétel napján Egon Bahr kijelentette: szívesen bocsátja az NDK hadseregének rendelkezésére kaNA TO-üienet Moszkvának Inkább burát, mint ellenség — A NATO marad, de inkább barátja, semmiint ellensége kíván lenni a Szovjetuniónak — ezt az üzenetet szándékoznak küldeni a brit fővárosban csütörtökön délelőtt kezdődött kétnapos csúcsértekezletükről az Észak- atlainti Szövetség állam- és kormányfői. Ügy tudják, hogy George Bush amerikai elnök, javasolni fogja kollégáinak: a szövetség nevében küldjenek rendkívüli követet Moszkvába üzenetük tolmácsolására. Értesülések szerint Manfred Wörner NATO-fö- tikár, vagy James Baker amerikai külügyminiszter vinné vasárnap a „baráti kéznyújtás” üzenetét Mihail Gorbacsov szovjet elnöknek. London két napra „biztonsági övezetté” nyilvánított klubnegyedének központjában, a Lancaster House tanácstermében Manfred Wörner NATO-főtitkár és a házigazda szerepét betöltő Margaret Thatcher brit kormányfő megnyitóbeszédével kezdődött 1 órakor a szövetség történetének legfontosabb csúcsértekezlete. Résztvevői azt a feladatot tűzték maguk elé, hogy a hidegháborús konfrontáció katonai szervezetét — lényegi vonásainak és alapelveinek megőrzésével — az együttműködés politikai szövetségévé alakítsák át. tonapolitikai tapasztalatait. Véleménye szerint a német egyesülés folyamatában egyedi megoldást kell találni a keletnémet hadseregre, s ez a megoldás egy meghatározott ideig tartó, átmeneti időszakban lenne érvényben. Bahr elképzelhetetlennek tartja, hogy az egységes Németországnak két hadserege legyen, illetve hogy az ország két különböző szövetségi rendszerhez tartozzék. Ez egyáltalán nem szilárdítaná Európa stabilitását, hanem éppen ■ az ellenkező hatást váltaná ki — mondta újságíróknak nyilatkozva. Előzetes tájékoztatás szerint ezúttal nem készülnek ugyan nagy horderejű érdemi döntésekre, de londoni tanácskozásukat mégis fordulópontnak tekintik a szövetség történetében. A fordulat irányát kívánják kiij elölni a NATO stratégiájának és szerepének átfogó felülvizsgálatát kezdeményezve, hogy — mint hangsúlyozzák — „az új történelmi követelményeknek megfelelő hiteles választ adhassanak a kommunizmus kelet-európai összeomlására”. Kalinyingrád csütörtöktől megnyílik a külvilág előtt. A második világháború óta zárt város tanácsa csütörtökön úgy határozott, hogy megszüntetik Oroszország legnyugatibb területi székhelyének elzártságát. .Kalinyingrád a 725 évvel' ezelőtt épített kelet-poroszor-' szági königsbergi erődváros helyén nőtt 400 ezres nagyvárossá. Königsberget a háborúban az angol—amerikai légierő bombázói csaknem teljesen porig rombolták. Mára virágzó bal ti-tengeri kikötőCsapatkivonás Magyarországról1 A szovjet katonai egységek Magyarországról történő kivonása. és az ennek kapcsán felmerülő pénzügyi problémák csak az érvényben lévő kétoldalú megállapodások keretei között oldhatóak meg — jelentette ki Jurij Gremitsz- kiH, a szovjet külügyminisztérium tájékoztatási főosztályának helyettes vezetője csütörtöki moszkvai sajtóértekezletén. Gremitszkih azt hangoztatta. hogy a szovjet fél szigorúan tartja magát ezekhez a kétoldalú megállapodásokhoz. Utalt rá: az ideiglenesen Magyarországon állomásozó szovjet csapatok kivowtísáról idén március 10-én kötött szovjet—magyar egyezményben■ foglaltak szerint a Magyarországon maradó ingatlanokkal kapcsolatos anyagi kérdéseket a szovjet csapatok kivonásának befejezéséig kell rendezni. Gremitszkih ugyanakkor elismerte, hogy a pénzügyi kérdések rendezését célzó szovjet—magyar tárgyalások nehezen haladnak előre, mivel a két fél álláspontjában továbbra is jelentős eltérések mutatkoznak. A szovjet diplomata felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy nincs 'ok a helyzet dramatizálására. és halászváros lett, amely egyúttal eleven kulturális és oktatási központja is a kali- nyingrádi területnek. Ez a terület a potsdami egyezmény keretében került a Szovjetunióhoz, amikor Ke- let-Poroszország területének egy részét Lengyelországnak, illetve a Szovjetuniónak juttatták. A város vezetői azt remélik, hogy a város kitárulása révén fellendül a turizmus, hiszen a város tele van a német és az orosz kultúra, művészet emlékeivel. Kapunyitás negyvenöt év után Kalinyingrád nyílt város Jegyzet A TIRANAI MENEKÜLTDRÁMA EGYELŐRE CSAK szemtanúk távoli megfigyeléseiből sejthetjük, hogyan történt az e heti tiranai dráma. Valószínűleg a főváros főterén fiatalok tüntettek alapvető emberi jogaik érvényesítéséért, köztük az áprilisban megígért, de azóta sem teljesült utazási szabadságért. A hírhedt, Si- gurimi elnevezésű titkosrendőrség brutálisan támadt reájuk, s a megmozdulás részvevői közül mintegy kétszázan külföldi diplomáciai missziókra menekültek üldözőik elől. A rendőri akciónak valószínűleg halottal is voltak. Erre ismét csak szemtanúk beszámolójából következtethetünk. Az NSZK nagykövetségének környékéről — a hírek szerint — „mozdulatlan testeket” szállítottak el a hatóságok. Egy évvel azután, hogy Európa az NDK-állampolgá- rok követségekre való tömeges menekülésének lehetett tanúja, kontinensünk legjobban elszigetelődött országában most hasonló eseményeknek lehetünk tanúi. A tiranai nagykövetségekre — köztük a magyarra is — menekültek szeretnének távozni a „börtön- országból”, ahogyan számos nyugati hírmagyarázó Albániát nevezi. A hivatalos albán hírközlés egyszerűen csak „csavargó, büntetett előéletű, illetve megtévesztett kamasznak” akarja feltüntetni az elégedetlenek tömegeit, s annyit ismer el, hogy „rendzavarásuk szétoszlatása során néhány an közülük könnyebben megsérültek”. Tirana utcáin mindenesetre rendőrjárőrök cirkálnak, és a diplomáciai képviseletek épületeit kordonnal zárták körül Tárgyalások zajlanak arról, hogy mi történjen azokkal, akik a követségeken kerestek menedéket. A tiranai hatóságok azt ígérik, hogy ha kijönnek a külképviseletekről, kedvezően bírálják el külföldre távozás iránti kérelmüket. A menedéket kérők azonban nem bíznak a szép szavakban. Ugyanúgy, ahogy puszta porhintésnek tartják a kormánynak azt a bejelentését, hogy tizenötezer útlevelet és kiutazási engedélyt bocsát ki azoknak az állampolgárainak, akik ki akarnak vándorolni az országból. Mindez véleményük szerint csupán a világ tiltakozásának lecsillapítására szolgál. Egy olyan országban ugyanis, ahol hárommillió lakosra harmincezer titkosrendőr esik, s ahol rendkívül széles körű besúgóhálózatot építettek ki, s ahol nemrég a büntetőkódex érvényét úgy módosították, hogy a tizenkét évet betöltöttekre alkalmazni lehessen, aligha kerülhet sor hivatalosan engedélyezett, tömeges kivándorlásra.,. Az uralkodó Munkapárt vezetői már korábban ráébredtek, hogy ha kiváltságaikat meg akarják őrizni, óvatos reformokkal kell csökkenteniük a robbanáshoz közeledő elégedetlenséget. Európa legszegényebb államában ugyanis a különbségek szinte égbekiáltóak. A párt 128 ezer tagja közül a felső négyszáz — mint a (Der Spiegel helyszínre küldött munkatársa nemrég megírta — Svájcból fedezi szükségletét mindabból, ami nem kapható az országban. Tengerparti villáikban műholdas adásokat nézhetnek, ami tilos az egyszerű állampolgároknak, BMW és Mercedes kocsik állnak rendelkezésükre, gyerekeik olaszországi egyetemeken tanulhatnak. Az egyszerű állampolgárok viszont jegyre kaphatnak havonta egy kiló húst vagy kolbászt, és családonként csupán egy kiló sajt a járandóság. A Munkapárt áprilisi plénumán megígérték, hogy javítanak ezen a sanyarú helyzeten, s a tervben a fősúlyt a fogyasztási javak előállítására helyezik. A plénum után kezdtek hozzá a felülről szigorúan kordában tartott reformok politikájához. Az emberi jogok tiszteletben tartását ígérték és bejelentették, hogy liberalizálják az utazások engedélyezését és az állampolgárok útlevelet kaphatnánk. Az addig tilos vallásgyakorlást — mivel az ország hivatalosan ateista volt alkotmánya szerint — is engedélyezték. Nyitottak a külpolitikában is; bejelentették. hogy be kívánnak kapcsolódni a helsinki folyamatba, amelyet korábban megbélyegeztek. (Mint emlékezetes, Albánia volt az egyetlen állam, amely bojkottálta a helsinki okmányt.) RAMIZ ALIA párt- és állami vezetőnek — aki 1985, azaz Enver Hodzsa halála óta áll az ország élén — be kell azonban látnia, hogy immár nem lehet látszatreíormokkal és puszta Ígéretekkel csillapítani a kicsorduló elégedetlenséget. A tiranai vezetés büszkén hirdette, hogy Albániában a legnagyobb a születési arányszám kontinensünkön, s 1945 óta az ország népessége megháromszorozódott. Valóban, az átlagéletkor 26 év itt, és ez az albánokat Európa legfiatalabb népévé teszi. De éppen ezek a fiatalok, akik minden jel szerint folytatják megmozdulásaikat, valóságos reformokért, tényleges változásokért léptek akcióba, s nyilván csattanós módon bebizonyítják, hogy nem „csavargók és félrevezetett kamaszok”... Árkus István Maiéter Pál vezérezredes Posztumusz előléptetések A Posta tizelöképessége Csak feltétellel A vállalatok, intézmények közötti pénzügyi kapcsolatok zavarai, a kiegyenlítetlen tartozások, számlakövetelések miatti sorbanállások már a Posta fizetőképességét is veszélyeztetik. Ezért a Magyar Posta Vállalat arra kényszerült, hogy fizetőképessége megőrzése érdekében szigorú intézkedést hozzon. A vezér- igazgatóság elrendelte, hogy a postaigazgatóságok július 1- jétöl ne fogadjanak el fedezetlen elszámolási utalványokat a postai díjak és egyéb postai szolgáltatások után járó követelések kiegyenlítésére. Göncz Árpád ideiglenes köztársasági elnök az 1956. évi forradalom után halálra ítélt és kivégzett katonákat léptetett elő. Az előléptetési okmányokat csütörtökön ünnepélyes keretek között nyújtotta át a katonatisztek hozzátartozóinak. Vezérezredessé .léptette elő Maiéter Pált, altábornaggyá Mecséri Jánost, vez'érőrnagy- g.vá Szendi Dezsőt. Ezredesi kinevezést kapott Pálinkás (Pallavicini) Antal, Szabó Pál és Pércsi Lajos. Alezredessé léptette elő Kuti Istvánt, Kicska Jánost, Erdősi Ferencet, Körösi Sándort, Andi Józsefet, Farkas Mihályt, Szánló Farkas Bélát, Szegedi Flóriánt. Rémiás Pált, Csíki Lajost, Hodos Sándort és Hullár Gábort. Őrnaggyá léptette elő Magyar Jánost, Kálmán Dezsőt, Somogyi Tibort, Ács Lajost, Krausz Gyulát, Léderer Jenő Tibort, Magyar Zoltánt, Silye Sámuelt, Veréb Lászlót, Varga Pétert, Korsós Józsefet és Czédli Istvánt. Az ünnepségen részt veit Antall József miniszterelnök és a kormány több más tagja. Mi van a gyerekük tányérján ? Elolvadtak a tejszínhabos tervek Hat Pest megyei nagy település iskoláiban, óvodáiban naponta tizenötezer gyerek eszi a Pest Vidéki Vendéglátó Vállalat főztjét. Az intézmény a felnőttétkeztetés mellett, a tanév alatt Dabas, Gödöllő, Dunakeszi, Aszód, Vác és Budakalász fiataljait látja el, már aki befizet. A Pest Vidéki Vendéglátó a szünidőben se zárja el a tűzhelyei lángját: a Dabasi Tanács révfülöpi napközis gyerektáborában egész nyáron rendszeresen 80—100 nyaraló kisiskolásnak ad enni napi 69 forintért. Az emelkedő nyersanyag- árak erőteljes intézkedésekre kényszerítették a vállalatot is. Ráadásul ez év elején lépett életbe az a pénzügyminiszteri rendelet, amely szerint a2 óvodákban a napi tízórai- ebéd-uzsonnát huszonnyolc, az általános iskolákban ugyanezt napi harmincöt forintból kell kigazdálkodniuk. Az állami hozzájárulás mértékének csökkenése ezt a csekély összegei tovább zsugoritotta. amire a szülők zöme azzal válaszolt, hogy a gyerekek attól fogva csak az ebédre fizettek elő, a tízóraira és az uzsonnára nem, A januári intézkedés óta kizárólag az ebédet az óvodákban napi tizenkilenc, az általános iskolákban huszonhárom, és a szakmunkásképzőkben huszonöt forintból kell előteremteniük. ami már szinte zsong- lőrködés. A vállalat kereskedelmi igazgatója, Palánkat Péter szerint ezek az összegek, figyelembe véve a rohamosan emelkedő beszerzési árakat, átlagosan negyven—ötven százalékkal maradnak el a szükségestől. Hogy akkor mégis mivel ellensúlyozzák az áremelkedést? Elsősorban azzal, hogy a konyhákat erőteljesen arra ösztönzik, a zöldárukat ezentúl lehetőleg a nagykereskedelem kikapcsolásával vásárolják meg. Ezáltal tetemes megtakarítást érhetnek el. Joggal feltételezzük, hogy a nyersanyag drágulását azzal egyenlíthetik ki, hogy csökkentik az adagokat, másfelől olcsóbb árukat igyekeznek vásárolni. Annak idején a kormány ígért ugyan olyasmit, hogy az óvodákban és az iskolákban esetleg ingyenes és kötelező lesz az étkeztetés. Ám a gyönyörű, tejszínKabos tervek csak tervek maradtak. A most megalakult új kormánynak, ha valóban népjólétet, egészséges, edzett, jól táplált ifjú nemzedéket akar kinevelni, a gyerekétkeztetés jelenlegi gondjait is meg kell oldania. K. K. Mezőgazdasági üzemek figyelmébe! Bővített típusválasztékkal kaphatók a silószállító felépítmények A főbb műszaki adatok Típus: (drótfonat-, illetve Felszerelhető: Térfogat: lemezborítással) SSZT 15 G SSZT 15 G/L IFA W 50 L/K típusú kocsira 15 m3 SSZT 22 P SSZT 22 P/L HW 60.11 típusú kocsira 22 m3 SSZT 27 P SSZT 27 P/L HW 80.11 típusú kocsira 27 m3 Gyártja: a GÂTE MC PSC tanüzeme Mezőtúr, Szolnoki út 5. 5400 Telefon: 70, távhívással: (67)-31-212, 11989 Telex: 23-249 Fax: (67)-31-663