Pest Megyei Hírlap, 1990. július (34. évfolyam, 153-178. szám)
1990-07-28 / 176. szám
Megyei SZDSZ-iroda nyílt városunkban „Mi is népszerűségre törekszünk” Q Nagykőrösön — a városban elsőként — szervezőirodát nyitott az SZDSZ. Miért? — kérdeztük Tóth István területi szervezőt. — Azt, hogy a megyeszékhelyek mellett Nagykőrösön is megyei szabaddemokrata-központ lett, három dolognak tudható be. Először a helyi csoport példaértékű munkájának, azután helyi választási győzelmünknek és végül, s persze nem utolsósorban képviselőnk személyének. 9 S mi az iroda feladata? — összefogni és szervezni a Dél-Pest megyei SZDSZ-cso- portokat, ellátni dr. Ábrahám Tibor képviselő titkárságát, infrastruktúrát biztosítunk a létrejövő szabad szakszervezeteknek, s a Jóakarat polgár- és vagyonvédelmi szolgálatnak. Részt vállalunk a lakosság ügyes-bajos dolgainak intézésében. Talán nem is kell mondanom, hiszen szinte nyilvánvaló: akár a többi párt, mi is népszerűségre törekszünk. Ezt profi szervezettséggel, liberális módszerekkel, de teljesen önzetlenül, a lakosság szolgálatával kívánjuk elérni. 9 Hányán dolgoznak' Itt? — Két hivatásos politikust foglalkoztatunk, munkatársam irodavezető és ügyvitelszervezői feladatokat lát el. Jómagam a Dél-Pest megyei csoportokért vagyok felelős. Pest megyében összesen négyen dolgozunk főállásban. Műkő-' désünk költségeit a tagdíjakból, vállalkozásainkból és adományokból fedezzük. 9 Milyenek az eddigi tapasztalatok? — Tisztában vagyok vele, hogy az embereknek elegük van a politizálásból, de szerintem nem is kell mindenkinek politizálni, azért vannak a képviselők. így a Parlament a pártcsatározások természetes színtere. Nagyon rossznak tartanám, ha ezek a pártharcok fejszék és vasdorongok igény- bevételével, esetleg bányászok aktív közreműködésével a Parlament előtti téren vagy az utcákon dőlnének el. Ugyanakkor azt is tapasztalom, hogy a rendszerváltás eddig csak a kinyilatkoztatás, a szándék szintjén jött létre. Véleményem szerint nemhogy rendszerváltásról, de visszarendeződésről beszélhetünk. Nehogy valaki is félreértsen, én aztán nem sírom vissza a régi rendszert, de legalább a Németh-kormány szakértelme nem volt vitatható. Igaz, nem értünk még a száz napos türelmi időszak végére, így nem is kritikának, csak megjegyzésnek szánom, hogy a kormánykoalíció most nemcsak magáról, de a helyette kormányzásra kényszerülő Parlamentről is bizonyítványt állít ki. A Parlament tekintélycsökkenése pedig már nemcsak a kormánypártokat, de az ellenzéket is érinti. Az egyszerű ember szemében ezek nem igazán elkülöníthető dolgok. • S mit kínál szolgáltatásaiban az egyszerű embereknek az SZDSZ-iroda? — Mindenféle lakossági ügyintézést, friss újságok, belső szabaddemokrata-kiadványok olvasását, vásárlását, a legújabb parlamenti anyagokat. Zrínyi utca 2. alatt, munkanapokon 9—17 óráig, a telefonunk meg 51-298. g q Mire futja az egyesületi pénzből? Iszapban fuldokló Tözcges Éghajlati és geológiai adottságainál fogva Nagykőrös földjéről elszökik az esővíz, beissza a talaj, amit pedig nem tudnak elnyelni a pórusok és hajszálerek, vékony vágatokban fut a körösi érbe, a Tiszába. Hantháza vizét is az ember ejtette csapdába, alant az erdőnél, talán nem is gondolta: óvatlan a tette, a tőzeg nyomában tó születik. Sekély vizű, forró nyarakon kiszáradni készülő, de mégiscsak egy tavacska. Vízi élővilágnak, horgászversenynek otthont teremtő, sőt immár társadalmi tényező. Sokkal inkább az, mint ökonómiai, hiszen a kis tó csak időlegesen kapott helyet a természet térképén. Két évtizedre, talán háromra? Tény, hogy eltűnni készül, s kiknek fontos lett léte, azoké hát a gond is, hogy megmaradjon. A végrendelet Korsós Ambrusnak huszonöt hold földje volt hajdan egy tagban a tanyája körül, de ebből mindössze nyolcszáz négyszögöl maradt a kezén. Az a kertecske, amit be is kerített. Mondták ugyan mindig neki, hogy a többi is az övé, mivelhogy tagja a szövetkezetnek, de ő erre csak legyintett. Aztán hogy megöregedett, s nyugdíjba is ment, valóban csak a nyolcszáz négyszögölt mondta magáénak. Hanem amióta új szelek fújnak a politikában, Korsós Ambrus egyre többet emlegette a földjét. Nem a táiTga*KöMliiKhrM,na- vem a huszonöt holdat. De az- t jn nem sokkal aratás.„ előtt. Korsós Ambrus megbetegedett. A gyerekei, akik mind bent laktak családostul a városban, félve látogattak ki mindig a tanyára: él-e még apjuk? Mindnek jó állása volt, tanult szakmával. Talán nem is emlékeztek rá, hogy tanyasi parasztgyerekek voltak. Az egyik nap Korsós néni körbejárta őket. — Estére gyertek kil — Baj van? — Apátok hív. — Mit akar? — Végrendelkezni. A gyerekek, Feri, Imre, Juli meg az ifjabb Amri megdöbbentek. — Miről akar apánk végrendelkezni? Korsósné azonban nem felelt. Alkonyat felé ott voltak mind az apjuk ágyánál. A három fiú összeszorított foggal, Juli síró szemmel. — Testamentumot mondok — kezdte halkan az öreg. — A huszonöt holdról. A gyerekek megdöbbentek. Egyszerre élni kezdett bennük mindaz, amit az újságokban olvastak, meg a televízióban hallottak. — Jó föld volt az, jól lehet majd élni belőle — folytatta Korsós Ambrus. A négy gyerekben megindult a képzelet. Mi lesz, ha tényleg földhöz jutnak? De nem tudtak megoldást találni. — Csakhogy! — emelte fel swyá ISS s csak egyötöknek. Annak, aki milalé», hogy kijön ide.. mûr vélni. Néhány pillanat szünetet tartott, majd folytatta. — Megosztani nem lehet. Benne van a záradékban. Azzal a párnája alól papirt vett elő. Közjegyző által hitelesített végrendelet volt. A négy gyerek csak nézett. Egyikük sem nyúlt a papír után. Erre az öreg letette a paplanra, majd sorra szemügyre vette mindegyiket. Ferit, Imrét, Julit, meg az ifjabb Amrit. — Majd odaátról meglátom, melyiktekben van az én vérem. Többet nem szólt. De hallgattak a gyerekek is. Mind a maga házára gondolt a városban. A szűk tanyai szobában egyelőre a halál állt hozzájuk közelebb, nem a születés. Tóth Tibor Régen hajtott, ma húzzák Ezelőtt, ha torsokig kopott a gyep, a gulyás szólt a kutyáinak, és dúsabb füvű vidékre hajtotta állatait. Ma már a dolog nem ilyen egyszerű, a marhapásztort kell előbb áttelepíteni. Két műszaki vénájú állatgondozó ezt meg is oldja. A nyársapáti Haladás Tsz-ben öller Albert és Andó Pál 7 hold új legelőt vett birtokba minap a villanypásztorral. (Varga Irén felvétele) nagykőrösi Napjainkban körülbelül félezer tagot számlál a Kinizsi nevével 13 éve magát megajándékozó horgászegyesület, amely ilyenformán nem más, mint a Tőzegesnek a gyermeke. Olymérvű érdekszövetség, amely pusztán meglétével is kifejezésre juttatja a tó fontosságát, de bizonyos, hogy ez az igény valamilyen formában további ezrekkel hozható még kapcsolatba. A legnagyobb gond itt a vízfenék eliszaposodása, ami az ilyen vízgyűjtőknek általában a sorsuk. A mostani költségeket figyelembe véve, legalább 2—3 millió forintot kóstál a meder kikotrása, ám az összeg többszörösen meghaladja az egyesület pénzügyi lehetőségeit. Még csak arra sem apellálhat, hogy idővel kigazdálkodja. Egyszerűen nincs mivel, miből kigazdálkodnia. Évi 400 ezer forint körüli költségvetése gyakorlatilag a nullára redukálódik az önfenntartás szintjén, a minimális feltételekkel. Divatos lett manapság — s ebből miért vonnánk ki magunkat — szűkebb csoportok, klubok és más szerveződések anyagi problémáit az önkormányzat szívügyének megálmodni. Nos, hát az efféle reménynél és a kivárásnál többre a horgászegyesülettől sem futja. De titkon arra is gondolhatunk, hogy 500 ember óhaja akár politikai tényező is lehet, éppen a választások küszöbén. Inspiráló elem, a Tő- zeges sorsát is a város ügyeként értékelni, kezelni. Dr. Kocsis János, az egyesület elnöke ugyanazt fogalmazta meg, amire végsősoron mindenki gondol, amit mindenki szeretne. — Helyben teremtsük meg a lehetőségét a kikapcsolódásnak, a pihenésnek, mindannak, amit e sport nyújthat a körösi embernek. Figyelembe véve az utazás költségeit, hosszabb távon már nem lehet elviselni annak anyagi terheit. Amiért a többség más vizekre megy, a tó romló állapotával magyarázható, de ha megtörténne az iszaptalanítás, ez a tó még sok horgászt ki tudna szolgálni, akár további 20 évig is. — Hosszú távon a víz mesterséges utánpótlása sem megoldás. — Pedig valószínűleg jobb híján azt kell elfogadni. Mindenesetre meg kell majd vizsgálni okát annak — mivel ez még nem egyértelmű —, hogy a tápláló ér miért apadt ki. Erre csak a szovjet tábor kiürítése után kerülhet sor, az ominózus érszakasz tiltott területbe esik. A vízpótlásnak kétségkívül nagyok a költségei. Különösen idén, hiszen a három szivattyú február óta éjjel-nappal dolgozik, a villanyszámla eléri a százezer forintot. Az orkán utáni több napos áramszünet miatt már 15—20 centivel apadt a vízszint, de a katasztrófa is megkísértette most a tavat. Egy kidőlt fa közvetlen a zsilip mellé zuhant, ha ráesik, elfolyik az összes víz. — A halállomány rendszeres pótlása mibe kerül? — Évente 2,5—3 tonna méretes pontyot hozatunk, rámegy az egyesület pénzének a fele. Legközelebb alighanem 90 forintnál alább nem kapjuk meg a halat, ráadásul ponty nagyon kevés van az országban. Utóbb már Lengyelországból kaptuk — a Te- hag-on keresztül a szállítmányt, ezért is késtünk a telepítéssel. — A fentiekből kiolvasható, hogy a tagsági és egyéb díjakon kénytelen lesz emelni az egylet. — Sajnos sor kerül rá, hiszen a tagsági díjakból tartjuk fenn magunkat. Nagy áremelkedés akkor sem lesz, alkalmasint ezután is a körösi egyesületnél a legalacsonyabbak az árak a környéken. A területi engedély jelenleg 600 forint egy évre, másutt 2500— 5000 forint körül mozog. — Milyen az érdeklődés, jönnek-e fiatalok az egyesületbe? — Igen. szép számmal van jelentkező, a belépésnek nincs akadálya. Az említett gondok ellenére a rendszeres haltelepítésnek köszönhetően a gazdag vizű tó mégiscsak vonzó. Nem ritka a 10 kilós zsákmány, de ez ugye még csak egyike a sport feltételeinek. Sajnos más gondok is nyomasztanak. A tóparti építmé- nyeks biztonsága nem megoldott, mind feltörték már, a nádfedelest felgyújtották. No, persze, az egyesületen belül sincs minden rendben a fegyelemmel, igyekszünk a nem sportszerű magatartásúakst kiszűrni, ha kell, végleg eltávolítani. A vezetői kollektíva úgy gondolom, megállja a helyét, és ami lényeges, a napi ügyek intézését is sikerült mostanára megoldani. Pallai József, aki egészségi állapota és kora miatt nem vállalhatja ezt a feladatot, komoly űrt hagyott maga után. Hadd legyen alkalom ezúttal is megköszönni neki 13 éven át végzett lelkiismeretes munkáját. My. J. Minden ember érdekes Bőrkötésű kiadvány 71/fit is tagadjam: jóma- •írj- gam a jól szervezett munka egyik iskolapéldájaként emlegetem magamban a ceglédi útjavítási munkálatokat. Amit az építők egyszer megalkottak — akárcsak Déva váránál Kőmíves Kelemen —, az bizonyos, hogy fél esztendő múlva senki forgalmát ki nem állta. Nos, akár tetszik, akár nem, valami ismeretlen eredetű földtani szerkezet s más okok miatt a Léli út és a Körösi út találkozása fél esztendőnél többet bizonnyal csak a második világháború előtt bírt ki változtatás nélkül. Azóta hol felverik az aszfaltot, hol meg leterítik, s hol a Déli útnak van elsőbbsége, hol nem. Az útkereszteződésre költött pénzek nagyságrendje talán ahhoz is elegendő lenne, hogy metró épüljön belőle akár Pestig. No, de nem is ez a lényeg, sokkal inkább az, hogy komoly búvárkodásaim alapján rájöttem, miért is kell azt a fránya kereszteződést félévente, évente újracsináltatni. (Legújabban persze lámpákat is tesznek oda, hiába, ha már Nagykörösön van, Cegléd sem maradhat le — szinte hallom a szakszerű indoklást a megfelelő testület ülésén.) Nos, kutatásaim alapján teljesen egyértelműnek látszik, hogy a nevezett helyen nyugszik Attila, s a különböző útfelbontások semmi mások, mint álcázott ásatások a hármas koporsó feltalálásához. Természetesen a levéltári forrásokat is illenék megnevezni, de ezt majd később, egy terjedelmesebb tanulmányban teszem meg. Most erről csak annyit, sikerült rábukkannom erre az egyes-egyedül az igazságot tükröző és megvilágító megoldásra. Az úgy volt, hogy ásatásra — még ha ezüst- s aranykoporsót is lehet a mélyben találni — költség- vetési forrás nem állt rendelkezésre. Ezzel szemben minden útépítési munka titkos szerződési záradéka volt. hogy a minőség If A osztályú lehet. Magam sohasem jönnék rá, ez milyen elvileg. Gyakorlatilag a nagykőrösi főtér igen jó példa erre: a lefolyószemek magasabban vannak, mint a víz, az út nem úgy lejt, ahogy kellene. Valami ilyesmi. Tehát a különböző cégek addig mesterkedhettek a nevezett kereszteződésben, ameddig csak a pénzből futotta. Aztán iszkiri el. A megtalálandó vas-, ezüst- s aranykoporsók annyi reménybeli sikert, dicsőséget s mást hoztak volna, hogy igazán még annyit sem kellett tenni, mint most legutóbb, az évek előrepörgetésekor. (Ha valaki nem tudná, Cegléd 1968 óta jobban öregedett, mint Kecskemét vagy Nagykőrös. Egy 1368- ból származó okirat említi városként e három települést, aminek következményeként 1968-ban önmagukat 600 esztendősként ünnepelték nevezett települések. Ám hogy nem egyformán telik az idő, mi sem bizonyltja jobban, hogy Cegléd már tavaly, azaz 1989-ben fennállásának 625. évfordulóját ünnepelte. A körösiek szerint ez is bizonyítja, hogy megyeszékhelyhez közelebb gyorsabban telik az idő.) A mostani új forgalmi ** rend, lehet, hogy igazi változást hoz majd. Lehet, hogy nem. Kár, hogy a koporsók nem kerültek elő — de a mgagyar ipar bebizonyította, hogy nem ismer lehetetlent: az utat elöbb- utöbb úgyis feltörik, s a mostani forgalmi helyzetet úgysem tekinthetjük véglegesnek ... (ballal) Alig hinném, hogy ne lenne olyan ember e hazában, ki nem szeretné, hogy egyszer könyvben emlékezzenek meg róla! Hiszen ha csak azt az ősi mondást idézzük emlékezetünkbe, mely szerint minden ember érdekes — mert más, mint a többi —, máris számos okot találhatunk arra, hogy ezen állítást igazoljuk. Nos, a Haas és Singer Könyvkiadó kitalálta a Privát ki kicsoda? című kötetet, ami minden ember számára nyitott. Aki közlésértékűnek ítéli életútját, elért érdemeit, művészeti, tudományos, feltalálói tevékenységét, önmaga szerkesztette szócikkel vonulhat be e kötetbe. S persze aki csak saját magát, tevékenységét kívánja reklámoztatni vagy szeretteit akarja meglepni, az is nyitott lapokat talál magának. Hetven szó felett akár még fénykép is kerülhet a jövő tavasszal megjelenő bőrkötésű könyvbe. S akinek az érdeklődését valóban felkeltette a dolog, az — például — Al- bertirsán, a Pesti út 115. sz. alatt kaphat bővebb tájékoztatást ...