Pest Megyei Hírlap, 1990. július (34. évfolyam, 153-178. szám)

1990-07-28 / 176. szám

1990. JtLIUS 28., SZOMBAT 9 Jó, jő, de miért nem Örkényi? MÁSFÉL ÉVIG PACKÁZTAK VELÜK A HIVATALOK A kényszerű társközségi lét­ben — Pest megye legnagyobb önálló tanács nélküli telepü­lése volt Táborfalva — jó ideig elegendő volt a helybe­liek számára az a kellemes tu­dat, hogy tehetséges citerá- saik, énekeseik messze tája­kon öregbítik községük hírne­vét. Még az sem vetett erre túl sötét árnyékot, hogy a tá­borfalvai együttes anyagi ügyeit, szakmai felügyeletét az Örkényi művelődési ház látta el. Minden hangszervá­sárlásra innen kellett enge­délyt kérni. A különféle fesz­tiválokon, seregszemléken nyert jutalmak, nívódíjak ösz- szege is ide vándorolt, s a tá- borfalvaiak vagy kaptak el­számolást a pénz felhasználá­sáról, vagy nem. (Általában nem.) Volt mit elosztani, hi­szen a Dabas és Vidéke ÁFÉSZ, valamint a közös ta­nács 50—50 -ezer forintjai tár mogatta a' sikeres táborfalva! ' népi együttest. ök cserében áz ' áfész éves küldöttgyűléseit műsorukkal tették ünnepélyesebbé. S az sem elvetendő szempont a szponzorok számára, hogy mekkora erkölcsi tőkét lehe­tett kovácsolni járási—megyei szinten a népi kultúra eme nagyvonalú támogatásával. Még nagyon sokáig mehetett volna a táborfalvaiak szekere ezen a jól kitaposott úton, ha nem elégelik meg a rövid pó­rázt. Azt, hogy a megvásárolt hangszereket hónapokig nem fizeti ki az Örkényi művelő­dési ház, hogy nem tudnak a pénzük sorsáról. S mivel egy­re több bátorítást kaptak az önszerveződő közösségek, egyesületek, szövetségek, a tá­borfalvaiak elhatározták: a népzenei együttest kulturális egyesületté szervezik. Bejelen­tették a támogatóknak e szán­dékot. Az áfész nem is emelt kifogást, hogy tagjai — ugyan­is a táborfalvai együttes tagjai valamennyien erkölcsi köte­lezettségüknek érezték, hogy belépjenek — egyesületbe tö­mörüljenek. Mégis, néhá,ny hónap múlva a Dabasi ÁFÉSZ igazgatója közölte, mint kultu­Olykor a fecskék csinálják a nyarat, Irta néhány évvel ez­előtt egy újságcikk szerzője a táborfalvi Birinyi-famfllára cé­lozva. Arra, hogy miként képes néhány céllal, elképzeléssel és elhivatottsággal rendelkező ember összetartó közösséget ko­vácsolni. Ezt tette Birinyl József is, amikor 1976-ban meg­alakította a táborfalvi citerazenekart, amely hamarosan nép­dalkörrel és utánpótláscsoporttal bővült. Később összeállt a Csutorás együttes, amely igen szép sikereket könyvelhetett el. ralis egyesületet már nem áll módjukban szponzorálni. Nyíltan persze senki nem mondta meg, de sokféle mó­don éreztették a táborfal- vaiakkal, hogy az egyesület- alakitási szándékot barátság­talan lépésnek, mi több, ellen­zéki megnyilvánulásnak tart­ják. Végül is az események időben egybeestek. Ekkoriban vált egyre hangosabbá Tábor­falván az újbóli önállóságot követelők hangja. Az Örkényi Tanács továbbra is adta az ötvenezer forintos támogatást, de például az egÿësülétalapitàsrà sokáig nem adták áldásukat. Fiók mélyén feküdtek az iratok előbb Örkényben, majd Dobá­son. Végül a Pest Megyei Ta­nács illetékes osztályán kötött ki a táborfalvai egyesületi dokumentum. Hogy, hogy nem, itt sem mondták rá áz áment, és Birinyi József leg­nagyobb megdöbbenésére hó­napokkal később az abonyi fúvószenekarnál látta viszont a táborfalvai egyesület alap­szabályát. Az abonyiak a me­gyei tanácstól kapták, amikor ők is egyesületet szerettek volna alakítani. Így, bár a tá­borfalvaiak országosan szinte elsőként döntöttek az egyesü­letté alakulásról, a hivatalos tortúra másfél évig húzódott. Teher alatt nő a pálma, tartja a bölcs mondás. Ám ez nem igaz minden esetben a kulturális egyesületekre. A tá­borfalvaiak kicsit belefásultak a tanácsokkal vívott csatába, a hivatali packázásba, a szél elleni harcba. Közben azért dolgoztak, próbáltak a felújí­tás alatt álló művelődési ház­ban. Télen az ablakon kiló­gatott csövű kályha melege mellett, nyáron a becsorgó esővizet gyűjtő vödröket tán­colták körbe. Táborfalva önállóságának visszaszerzése új fejezetet nyi­tott az egyesület életében is. Ma már csak mosolyogva em­legetik a valamelyik szék­helyközségi potentáttól szár­mazó kijelentést: jó ez a tá­borfalvai népzenei együttes, csak miért nem Örkényi? Ér­demi változást anyagiakban, tárgyi feltételekben az önál­lóság sem hozott. De az ör­vendetes, hogy új-terveket ko­vácsol az együttes. Vállalkpz;- ni akarnak, például helyi autóbuszjárat beindításával. Volna fantázia az idegenfor­galomban is, hiszen Táborfal­va környékén több pusztai tu­risztikai központ, csárda és lo­vascentrum van. De egyelőre a vendéglátósok nemigen akarják megfizetni az amatőr népzenészeket, táncosokat. Pe­dig a külföldiek egyre inkább a valódi, tiszta forrásból táp­lálkozó folklórt keresik a szu­venírprogramok helyett. Külön fejezetet érne meg Birinyi József személye. 0 azok közé az első generációs értelmiségiek közé tartozik, akik kerüljenek is bármilyen messze a szülőfalutól, gyöke­reiket sohasem vágják el. Pes­ti kollégista középiskolásként eszperantót és fényképezést tanított a táborfalvai gyere­keknek, majd a zenében talál­ta meg azt a kapcsot, amely mai napig a szülőfaluhoz köti, bár Pesten él és dolgozik — a Néprajzi Múzeum népzenei osztályát vezeti — és zenész­ként, hangszer-restaurátor­ként szerzett magának nem­zetközi hírnevet. Nevetve meséli — példaként arra, milyen erősek a szülőfa­luhoz kötő gyökerek —, hogy rendszeresen segített édesap­jának, aki fuvaros volt a falu­ban. Egyszer éppen róla, a fia­tal népzenészről készült port­réfilm ment a televízióban, amikor egy háznál a szenet túrta le a kocsiról. A háziak hinni sem akartak a szemük nek. Félve kérdezték: talán testvére a filmbéli fiatalem bér? A Birinyi család most HCH- Stúdió néven svájci partner­rel kft.-t alakít. Történeti és népi, esetleg klasszikus hang­szerek gyártásával szeretné­nek foglalkozni. Felmerült, hogy az egyesület keretein be­lül, a megüresedett szovjet laktanya egyik iskolaépületé ben kezdenék a munkát. Ezzel azonban még várnak, előbb látni akarják, miként indul be az üzlet. Hol lesz a svájci—magyar vállalkozás központja? — kér­dezem. Az iroda a pesti laká­somon, hiszen ott van telefon, ott tudom csatlakoztatni a faxot — válaszol Birinyi Jó zsef —, de a központ Tábor­falván lesz. Miért Budapest­nek adózzunk? Móza Katalin ŰWBKírji DURKÖ GÄBOR GRAFIKÁJA Félkarú rablók a teremben DE A KOCSMA BEZZEG CSÖNDES . " '*'í ' • > J. C.' ... ;. • ?v.ï ...... * - • P iiisszentlászlő. Hangya-szövetkezet vendéglője Mariska dédanyám Bözsit, a legkisebb gyereket szalajtotta a kocsmába, ha kész volt a va­csora. Ott üldögélt és iddogált a család férfifele, jóformán betöltötték a kis helyiséget. Szapora család voltunk akkor még, mint a többi, dédanyám­nak tizenegy gyereke volt. Mindig a legkisebb tiszte volt összeterelni őket az estebéd­hez, akár került tál az asztal­ra, akár nem. Mert hát gyak­ran mm került, hiába adott a kocsmáros hitelt. S persze Bö­zsire, a legkisebbre is költöt­tek: Kálmán bácsi térdére ül­tette, s málnaszörpöt rendelt neki. Anyánk megvár, mondta Kálmán bácsi, mint ahogy az asztalnál szertartásosan üre­sen maradó szék is egyre csak várta, akkor már halott déd­apámat. Manapság már szék nem marad üresen, ha egyáltalán vannak székek a kocsmában. A szeszmérdék többségében úgy gondolják, mindegy, a saját •vagy a szék lábáról esik a ked­ves vendég az asztal alá, on­nan így is, úgy is az .utcára pen­derítik. Pedig hát, talponálló­ban csak bedönteni lehet a fél- decit, lehetőleg gyorsan utána a többit, ácsorgás közben nincs idő megszagolni, ízlelgetni, harapni az itókát. No és, is­merkedni sem lehet. Akik egy ilyen talponállóban egymásra köszönnek, azok a nyitás előt­ti sorban állás alkalmával, vagy zárás után már a járda- szegélyre jutva ismerkedtek össze. Falun kicsit más a helyzet. A falusi ember nem elsősor­ban azért megy a kocsmába, hogy leigya magát. Hanem, mégiscsak kényelmesebb, kel­lemesebb a fapadokon, az is­merősök, barátok, szomszédok társaságában elkölteni a fröcs- csöt, mint az asszony szünte­len kárálása közepette. Meg hát, az asszonnyal a politikáról sem lehet szót váltani. Azt csak a fakanál érdekli, meg a pénz. És a foci? Az asszony folyvást jön-megy a tévé előtt, a gye­rek ordít, az ember már azt sem tudja, melyik térfélen jár a labda. De a kocsma bezzeg csöndes. A cimborák hangta­lanul kortyolják a hideg sört, csak a gólok, kötények és szög­letek hozzák ki őket a sodruk­ból. De akkor mindet egyszer­re. Mert a kocsmában rend van és fegyelem. Olykor meg már bálok is. Olyan bálszerű bálok, zene­karral, vacsorával, ünneplőbe öltözött népekkel, locsolkodás- sal, ha éppen húsvétot mutat a naptár. Csak egy nincs, kultúr­műsor. Kinek hiányzik? A kul- túrházaknak eddig sem ment túl jól, úgy kellett összeimád­kozni a népet, pedig akkor népművelőnek az ima is tiltva volt. Most meg annyian sem járnak oda. De igaz, ami igaz, a kocsmában is érezni a rend­szerváltást. A pilisszentlászlóiban min­denképpen. A változás ugyan főképpen nosztalgia inkább, de most az egész világunk mintha efelé hajlana. Dom- baiék kocsmája — hi­szen ha a fejlődéstől lema­radt jogszabályok engednék, hogy egészen az övék legyen —, már idézni kezdi a régi világ kocsmáit. No nemcsak azért, mert az épület még az erede- tí, kisebh, átalakítások után az eredeti tulajdonos, Kohn Dávid, s Berta neje is ráis­merne. Pedig a zsidó házaspár 1903-ban építette a házat, s nyitotta meg benne a falu első kocsmáját. Megért ez a házacska már sok mindent. Volt a Hangya- szövetkezeté is 1927-től, akkor táncterem is volt benne, bálok­kal, ahogy dukál, s persze itt élte a falu a közösségi életét. Dombaiék is ilyesmivel pró­bálkoznak, húsvéti locsolóbál­lal, búcsúkori ideibirka-sütés- sel, s persze székekkel, legyen hol üldögélni, iddogálni, mi­kor éppen nem ropják. Van kis terasz is, jól látni innen; ki jön a faluba idegen, melyik lány melyik fiúval száll föl a buszra, s ki mikor talál haza. Mert azért modern kocsma ez, hiába próbálják visszaforgatni az idő kerekét. Nemcsak a bu­szok füstölnek bele a kisüsti­be, újszerű hangokat hallat­nak a félkarú rablók is, a bel­ső teremből. Ezt is megérte az öreg kocsma. Jó épület, tartós téglaház. Kibír még néhány rendszert. Jakubovits Anna Bizonyára nem tévedek, amikor azt állítom, Szigetújfalun a környezetvédők é$ községszépítők egyesülete a legaktívabb a helyi társadalom átalakításában. Az elnök, Baller László azt mondja, készülnek az önkormányzati választásokra, biztosan lesz listájuk, kiket látnának szívesen az új képviselő-testület­ben, s kit a polgármesteri székben. Hiszen állampolgári kezde­ményezésre már tavaly októberben aláírás-gyűjtési akció kez­dődött, de a válást a februári népszavazás eredménye nyomán nem lehetett kimondani, így a megromlott házasság Sziget- szentmártonnal változatlanul fennáll a küszöbön álló válasz­tásokig. Aggodalom egy vállalkozás margójára A farok csóválja a kutyát? Hiba lenne azt feltételezni persze, hogy a szóban forgó egyesület pusztán a változáso­kért munkálkodik, s megfe­ledkezne a nevében is viselt funkciójáról. Az egyévesnél alig öregebb társadalmi szer­vezet különösebb hírverés nél­kül növelte taglétszámát, s vállalkozott a közterületek csinosítására: fél év alatt pél­dául több száz fát ültettek el a faluban. Javasolták azt is, hogy az intézményekre — nemzetiségi településről lévén szó — kerüljön német nyel­vű tábla is, ám ezen óhajuk süket fülekre talált. Megkezd­ték azonban azok névsorának gyűjtését, akiket annak idején kitelepítettek, hogy táblába vésve maradjon fenn emléke­zetük. Azon is munkálkodnak, hogy a templomkertben álló Szent János-szobor főútra ke­rüljön, és végre méltó környe­zete, állaga legyen a falu há­borús és 48-as emlékművei­nek. Természetesen szót emel­nek a település környezeté­nek, vizének védelméért is. Az egyesület most vállalkoz­ni készül; a Duna-parton, az egykori kikötő mellett egy szabadidőközpontot kívánnak létrehozni, ahová többek kö­zött autóskempinget, sportpá­lyákat terveznek. Az elgondo­lás kiváló, hisz a szóban forgó részt az isten is efféle haszno­sításra teremtette. Az egyesü­let elkészíttette a jövendő komplexum tervrajzát, a tag­ság pedig munkát vállalt. Nemrég lettek készen a helyi körzeti orvos szolgálati laká­sának tetőfelújításával, amit 120 ezer forintért végeztek el, s ajánlatukat annak idején a fenntartó tanács is a legked­vezőbbnek ítélte. Hasonló megbízást szereztek már töb­bek között Szigetcsépen is, 50 ezer forintért. Ma még nem tudni, hogy milyen lesz az új földtörvény, ugyanis a Duna-part szóban forgó szakasza ma a Lenin Termelőszövetkezeté, de vala­ha községi tulajdon volt. Még a legutóbbi időben is jöttek oda táborozó gyerekek a fő­városból, ugyanis például az elektromos hálózatot a Lőrinci Sportcsarnok és a XVIII, ke­rületi tanács építette ki. Most, hogy a gyermekérdek ne sé­rüljön, az egyesületi elképze­lés szerint egy amerikai típu­sú nyári tábort teremtenének meg. Az autóskempingből, sportpályából befolyt pénzt pedig visszaforgatnák a gyer­mektáborba. A bérleti díjak­ból azonban feltehetőleg sok­kal több jönne össze, mint amennyit akár a legnívósabb tábor is felemészthet. Lehet persze a pénzt még ezután is közcélra fordítani mégis. Ag­godalomra az ad okot, hogy egyesületi vállalkozás címszó alatt, meglehet, egyesek jó megélhetésre számítanak, s esetleg nem minden érdek nélkül vállalták a tetőfelújí­tást. Félreértés ne essék, a való­ban jó szándékú kezdeménye­zést nem célunk elgáncsolni. Tény: a területtel — a tulaj­donjog rendezése után — sür­gősen kezdeni kell valamit. Támogatandó, hogy a kínálko­zó lehetőségből éppen a gye­rekeket nem akarják kihagy­ni. A kérdés csak az, hol van a határ, ameddig a törvény szabta kereteken belül tud­nak maradni. Ugyanis az 1989. évi II. törvény 27. §-a módo­sította a Polgári Törvény- könyvnek „Az egyesület”-ről szóló rendelkezéseit. Ezért fi­gyelemmel kell lenni az 1989. évi II. törvény 2. §-ának 3. bekezdése második mondatá­ban foglaltakra: „Társadalmi szervezet (ilyen az egyesület is) elsődlegesen gazdasági-vál­lalkozási tevékenység végzése céljából nem alapítható.” Ez azért fontos, mert a törvény 2. §-ához fűzött miniszteri in­doklás 5. bekezdése értelmé­ben gazdasági-vállalkozási te­vékenység céljából gazdasági társaságokat kell létrehozni. Irányadó az 1988. VI. törvény. Nos, az egyesületet 1989 jú­niusában környezetvédőként, községszépítőként jegyezték be — okkal. A törvény bizto­sítja ezen egyesületnek is a vállalkozás lehetőségét, de pil­lanatnyilag ez az ügy olyan­nak tűnik, amelyben nem vi­lágos, hogy a farok csóválja-e a kutyát vagy éppen megfor­dítva. Fazekas Eszter

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents