Pest Megyei Hírlap, 1990. július (34. évfolyam, 153-178. szám)

1990-07-25 / 173. szám

Elunja a vitát; r békésen kim lilik? Az MTV — a rommá lőtt zászlóshajó ;S POSTABONTÁS a VÁRJUK LEVELEIKET, CÍMÜNK: BUDAPEST, PF.: 311 -1446 El Epy béna flotta rommá lőtt zászlós csatahajójának nevez­te a Népszabadság hétfői szá­mában közölt írásában a Ma­gyar Televíziót Baló György. S még hozzátette: a legénység egy része ugyan még tüzel — de egymásra. Keserű szavak — de a hely­zetet pontosan fogalmazzák meg. S ki ismerné jobban a helyzetet, mint épp Baló György, aki az elmúlt egy-két évben elég sok mindent meg­ért ezen a csatahajón. Hogy a Magyar Televízió hajója süllyedőiéiben van. azt már sokai korábban észlelni lehetett. A két csatorna, a Tv 1 és a Tv 2 körüli herce­hurcák látszólag csak szerve­zeti és szerkezeti problémákat jeleztek, de valójában az egész televíziózás koncepciójának, a tévé médiákon belüli helyé­nek. s a televíziónak mint in­formáció- és műveltségtováb­bító (terjesztő) eszköznek a kérdése forgott fenn. Mindeh­hez jött a későbbiekben (gya­korlatilag a múlt év végén) az a kérdés is: kié legyen a tele­vízió? A kibontakozó többpárt­rendszerben ezt is meg kellett kérdezni. És mára kiderült: a megoldatlanul maradt techni­kai, szervezeti, szerkezeti, anyagi, koncepcionális, sze­mélyi stb. gondok mellé, de még inkább fölé éppen a kié Tóth Rozália festőművész­nek a közelmúltban zárult Bu­dakeszin egy kisebb kiállítása, a szervezők nevetve mesélték, hogy tíz művéből kettő már az utcán elkelt, amikor lepa­kolták a képeket a teherautó­ról. A tárlat többi képe pedig a következő négy nap alatt mind gazdára talált. Az alko­tások valóban megragadóak, de mégis: mi lehet a titka en­nek a páratlan érdeklődésnek, mit tudhat Tóth Rozália, ez a különös, érdekes, határozott fellépésű, ám melegszívű asz- szony, aki egymagában él Pest megye határában, Lajosmizsé- től néhány kilométerre fekvő tanyáján? Itt kerestük fel. — A földet festem, a termé­szetet, amely körülvesz, a me­zőket, a búzatáblákat, meleg színekkel. Zöldet például soha nem használok, mert a kék ég mellett hideggé lenne et­től a képem. A természetet nemcsak szeretem, hanem is­merem is. Tudom, mint jelent a föld, mit az ember, és mit a kettő együtt, a kettő egy­másnak. Egy kicsi, Békés megyei fa­luban születtem, helyesebben mondva a falu legszélén. Szü­leim Erdélyből települtek át, testvérem máig is Aradon él. — Tudom, nagyon sablonos megkérdeznem, hogyan lett festőművész, de mégsem tu­dom megállni, hogy ne kérdez­zem életútjáról. — Óvodáskoromtól kezdve mindig rajzoltam, de nagyon szerettem agyagozni, formázni is. Felnőve kirakatrendező-de­koratőr lettem. A szakmának Az erdélyi Háromszék mel­lől, Cserláton községből har­minc általános iskolás és az őket kísérő négy felnőtt érke­zik július 26-án. csütörtökön Csömörre, az általános iskola meghívására. A gyerekeket családoknál helyezik el, és szí­nes programokkal teszik majd emlékezetessé a tíznapos tá­bort. A vendégek július 27-én, pénteken este fél nyolc órakor műsort adnak a művelődési házban. Másnap látogatást legyen? lépett. Ma ez a kérdés — és nemcsak a tévével, ha­nem a sajtó más médiáival kapcsolatban is. A pártok, a Parlament össztüze egyre job­ban irányítottan zúdul a saj­tóra (a napi vádaskodások, fe­nyegetőzések ezt vitathatatla­nul igazolják). A nehéztüzér­ség pedig leginkább a tévét veszi célba. De melyik tévét? Hiszen las­sacskán már több televízió működik nálunk. A Nap Tv gyakorlatilag önállónak tekint­hető. Ott vannak a legtöbb helyen igen jól működő városi televíziók. Sőt, már egy regio­nálisan sugárzó állomás Sió­fokon. Ez a pluralizmus újabb gond a „zászlóshajó” számára. Ver­senyezni kell — de mivel, ho­gyan, kivel? Se technika, se pénz, sem megfelelő ember­anyag nincsen. Baló is említi, a statisztikák, a közvélemény- kutatás számai is alátámaszt­ják: rohamosan csökken a ma­gyar tévé két csatornájának nézettsége. (A futball-vb né­zettségi adatai ne tévesszenek meg senkit; ma, a vb múltán, a helyzet még drámaibban mutatkozik meg). És mit lehet tenni olyan szituációban, melyben épp a Baló-írást köz­lő Népszabadság heti, pénteki mellékletének tévéműsora ti­zenegy műholdas, vagy közvet­lenül is vehető külföldi tévé­rengeteg tapasztalatot köszön­hetek, anyagismeretet, techni­kai tudást, szakmai fogásokat. Mellette persze állandóan fes­tettem, rajzoltam. Hogy még többet tudjak, felkerestem azokat a mestere­ket, akiktől, úgy éreztem, a legtöbbet megtudhatok. Debre­cenben Holló Lászlótól festést és a föld szeretetét tanultam, Szentendrén pedig — ahol La- josmizse előtt 18 évig éltem — Bálint Ildikótól rajzolni, Pirk Jánostól festeni. Később még a Képzőművészeti Főiskolát is elvégeztem egy gyorsított tan­folyamon. — Budakeszin viszonylag kevés képet állított ki, bár amiket hozott, azok szinte pil­lanatok alatt elkeltek. — A festőnek mindig na­gyon nehezen gyűlik össze egy kiállításra való anyaga. Ké­peit, ha szeretik, gyorsan el­viszik. Én egyébként a legjob­ban azt szeretem, ha festmé­nyeimet nem kiállításon ve­szik meg, hanem a műterembe jönnek, és főleg, ha a kör­nyékbeli lakosság keresi. — Ennyire elérhetők min­denki számára a munkái? — Különbséget teszek, hogy például Olaszországban, egy nemzetközi kiállításon adok el valamit, vagy pedig idehaza, egy szerényebb fizetésű honfi­társamnak. Ez az a különbség, amit a mi zsűrirendszerünk nem ismer. Én azonban tu­dom, hogy odakint, még ha jó­val drágább is egy-egy la­pom, vevőim jövedelmüknek csak kis töredékét hagyják ott a munkámért. Itthon azonban tesznek Hányban, a községhez tartozó Szentkirályban, ahol több száz erdélyi magyar épít magának otthont. A következő napokban a főváros, valamint a Dunakanyar és Szentendre látványosságaival ismerked­nek. Az elutazás előtti napon, augusztus 3-án, pénteken gya­log kirándulnak át a Hungaro- ringre, ahol főzőverseny és számos vidám program várja a gyerekeket. adás műsorát közli részlete­sen? Nyilván azon egyszerű okból, mert — mint azt az adatokból tudjuk — ma már több mint egymillió magyar háztartásban foghatók e mű­holdas vagy más adások. A magyar televízióra, mint nemzeti médiára, hatalmas feladatok várnak. Végtére is tőle remélhető, hogy az ország­ról hírt ad. Ezt a Sat 1 vagy az RTL Plus nem fogja meg­tenni helyette. És még valami, amit azonban ritkábban em­legetünk, bár roppant fontos: ezt a mi olyan amilyen ma­gyar tévénket, a környező or­szágokban élő magyar ajkúak milliói nézik, s általa kapcso­lódnak az anyaországhoz, de a nagyvilághoz is. Kell-e mondani, ez is mennyi­re beletartozik az MTV nem is feladatai, hanem kötelességei közé, ez a kisebbségeknek (is) szóló tájékoztatás, anyanyelvi kultúrasugárzás ? Végeérhetetlen viták folynak e napokban a pártatlan tájé­koztatásról, a sajtó, a médiák szerepéről, helyéről, státusáról. Biztos, hogy rengeteg kérdést kell tisztázni. És biztos, hogy lehetőleg gyorsan. Különben úgy járhatunk, mint az egysze­ri doktorok, akik addig vitat­koztak, vajon miért ájult el a páciens, míg az szegény el­unta és szép békésen kimúlt. Takács István keservesen gyűjtik össze a pénzt, még a jóval áron alul kínált képekre is. Ezt persze nem érzem áldozatnak, mert nagyon szeretek festeni, öröm­mel dolgozom. Tegyük hozzá, hogy Tóth Rozália nemcsak képeinek el­adásakor ilyen nagyvonalú. Ha kérnek tőle, első szóra ad, és első szóra áll mellé legjobb tudása szerint minden ügy­nek, amelyet igaznak, hasz­nosnak érez. Legutóbb például a kiállításával egy időben ren­dezett Erkel-napok támogatá­sában vett részt, a nagyválla­latok között egyetlen magán- személyként, de azoknak is dicsőségére váló nagyságren­dű anyagi hozzájárulással. Sz. K. Hol nyugszik Árpád vérár? Sashegyi Sándor, akiről Éo- mázon utcát is elneveztek, amatőr régész volt. A Nemzeti Múzeum munkájának elis­mert segítője. Egy idős ember, Dabai Lajos ma is él, aki a környékbeli ásatásoknál se­gédkezett. Tőle hallottam a következő történetet. Sashegyi Sándor egyik ked­venc lelőhelye a Pomáz mel­letti Holdvilág-árok volt. Ott kutatgatott, amikor arra járt Serédi Jusztián bíboros, her­cegprímás, kinek kérdésére a régész így válaszolt: — Atyám, Árpádot keresem. Mire a bíboros: — Jó helyen tapogatódzol, fiam. De az a baj, hogy te csak Sashegyi Sándor vagy, és nem gróf Sashegyi. Az embernek eszébe jut: vajon hány titoknak vannak birtokában a papok?! Bizo­nyos forrásokban a Pilisnek ez a része Űsbuda néven szere­pelt. A Holdvilág-árok ma csupa kő — azok nem beszélnek —; igen nehéz terep ez kutató­nak, turistának egyaránt. Vi­szont Sashegyi elképzeléseit követve én most egy olyan műszerrel kutatok, melyhez még akaraterő, sőt taktika is szükségeltetik. Én meg va­gyok győződve arról, hogy Ár­pád fejedelmünk itt alussza örök álmát. És valószínűleg még három királyi sír itt rej- tődzik. Ha Sashegyi Sándor később hal meg, talán ma idejár za­rándoklatra az egész világ magyarsága. Zólyomi István Pomáz ICërnyexet és egészség Az ember és a fa sorsa, éle­te szorosan egymástól függ. Ám az ember manapság nem érzi ezt az összetartozást. Eb­ben a túlzott politikai viasko- dásban gyakran megfelejtke­zik a környezetéről, melynek legerőteljesebb eleme a fa. Ami az ember egészségéért, a holnapjáért is nő, s terebé­lyesedik. Ha tud ... Ahogy egyre több embert támadnak meg végzetes kórok — rák, AIDS —, a fának is létezik hasonló betegsége, csak még nem ismert. A szakem­berek régóta cikkeznek a ka­pitalista és a fejlődő országok erdeinek, fáinak ijesztő mér­vű pusztulásáról. Hazánkban ezt sokáig igyekeztek eltussol­ni. Véleményem szerint e problémának nagyobb hang­súlyt kellene adni. Hogy az emberek tudatára ébredjenek : ha nem lesz fa, abból nagy baj következhet. A Zöldek Pártja talán a környezetvéde­lemre helyezi a hangsúlyt, és nem a politikai hatalom bir­toklására. Tanítjuk az embert az erdő, a fa tiszteletére, szeretetére. Mégis sebzett fák sokasága áll az utcákon, tereken. Sokszor a szemünk láttára kopácsolják fel a fákra kisebb-nagyobb hirdetéseiket az emberek. Hát mi a fontosabb? A hibákkal teli, ákombákom írással közölt adok-veszek, vagy a fa törzsé­nek védelme? Hirdetésre van elegendő tér és lehetőség más­hol is. Azt hiszem, érdemes mindezen elgondolkodni. Ide­je rájönnünk: a környezetünk, ezáltal egészségünk minden­nél többet ér! Padányi Lajos Budakeszi a pénz hiányzott Mély fájdalom és szé­gyen vezérlésével ragadtam tollat. Ügy érzem, közzé kell tennem a tapasztaltakat, hogy mindez más hasonló esetben, máshol és mással ne ismétlőd­hessen meg. A napokban temettem el a férjemet. Az intézkedéssel a Rekviem temetésszervezőket bíztam meg.' Hittem, hogy mindazt, amit vállalásként hirdetnek, valóban meg is csinálják. Azon a bizonyos napon a hiányos szertartás csak fokoz­ta a fájdalmamat. Egy isme­retlen, hozzátartozó nélküli halott temetését is színvona­lasabbnak tudom csak elkép­zelni. És még nem volt vége a kálváriámnak. A férjem hoz­zátartozói, ismerősei sem hagyták szó nélkül ezt a túlsá­gosan is egyszerű, és végső tiszteletet nagyon nélkülöző szertartást. Persze reklamáltam, de igen rövid és elfogadhatatlan vála­szokat kaptam. Végül közöl­ték, hogy a szertartáshoz tar­tozó, kifizetett, ám nem telje­sített dolgok árát visszakapom. Mit kezdjek én a zenei vagy a világítási díjjal?! Nem tudom elfogadni azt a magyarázatot, hogy áramszünet volt a teme­tés idején! Férjem utolsó bú­csúztatását nem lehet megis­mételni! Sorstársaimnak csak azt tu­dom tanácsolni, hogy legyenek előrelátóbbak, körültekintőb­bek, mint én. Ne bízzanak, ne higgyenek hangzatos hirdeté­seknek! A temetésszervezők­nek pedig azt, hogy ha csak így — együttérzést nélkülözve — tudják a munkájukat vé­gezni, akkor inkább szűnjön meg a vállalkozásuk. G. P.-né Vác ★ s A temetésszervezők remélhe- S tőleg tanulnak az esetből. Egy- S egy végső búcsúztatás megis- ^ mételhetelen, és a hozzátarto- S zók természetesen fokozottan ^ érzékenyek. Lehet, hogy való- ^ ban áramszünet miatt maradt ^ el a zene és a világítás. De S egy szertartás ünnepélyessé té- s telére számtalan más megoldás S létezik. És áramot nem csak a ^ hálózatból lehet szerezni. Vagy ^ ezután mindig így lesz; ha nincs áram, akkor se világi­éi tás, se zene? Ez esetben ne fe- $ leitsenek el szólni ennek koc- S kázatáról — előzőleg. Hogy az s amúgy is fájdalommal teli N ember még aggódjon is. ?el©f®ra csak köt vényre Budaörs fő utcájában lakom, egy többlakásos házban. Nem­régiben telefonfejlesztés volt a városban, sorra kötötték be a vonalakat azoknak, akik korábban 20 ezer forintért kötvényt vásároltak. Igaz, kilenc éve, de csak egyszerű igényléssel én is kér­tem telefont. A környéken ez­zel nem vagyok egyedül. Sóvár, de megértő szemekkel néze­gettük a vezetékeket kötogető embereket; hiába, manapság csak a pénz beszél... A béketűrésem akkor kez­dett csökkeni, amikor az egyik, kötvénnyel nem rendel­kező ismerősömhöz is bekap­csoltak egy vonalat. A munka­helye intézte el. (Hadd ne mondjam meg. hogy hol dol­gozik.) Nos, a bekötéskor a ház falán lévő kapcsolótáblá­ban matatva kijelentette a szerelő, hogy bizony, itt még három üres vonal is van. Fene tudja, hogy mire és kinek tar­togatják. Ekkor gondoltam, írok egy illedelmes levelet a távbe­szélőüzemnek. Nem sokra mentem, íme a válasz: „Távbeszélőigényére tájé­koztatom, hogy a lakóhelyét érintő területen telefonköt­vény került kibocsátásra. To­vábbi kötvényvásárlásra saj­nos már nincs lehetőség. A kötvényes fejlesztés időtarta­ma alatt távbeszélő-állomás csak a kötvénytulajdonosok részére biztosítható. Igényét előjegyzésben tartom.” Hát így állunk. Maradnak a fülkék. Ám a Béke tériben és a könyvtár előttiben hóna­pok óta nincs készülék. Ugyan van még néhány a környéken; azok hol jók, hol nem. S ha netán működnek, akkora sort kell végigállni, hogy az em­bernek gyakran a beszélhet- nékje, néha az életkedve is el­megy. Lehet, hogy ráfizetésesek a nyilvános telefonok és a ha­gyományos bekötések, s a pos­ta ezért nem iparkodik? Ha ezzel a hozzáállással a haszon­nal játszanának, biztosan jobban iparkodnának! F. B. Budaörs Talán példásadé Sokan szidják manapság az autóbusz-vezetőket és a köz­lekedési vállalatokat. Leg­többször okkal, hiszen van ve­zető, aki nem ad jegyet, a másik figyelmetlen, rácsukja az utasra az ajtót. Vagy rit­kítják a járatokat és vonala­kat szüntetnek meg. Én most dicsérni szeretnék, mert ha ritka is az ilyen alkalom, ta­lán példaadó. A Túráról induló távolsági autóbusszal utaztam Buda­pestre. A gépkocsivezető kö­szöntött, amikor felszálltam. Igazán jól esett, hiszen nem volt ismerős. Később felfigyel­tem, hogy minden megállóban köszönti az új utasokat, min­denkihez van egy-egy jó sza­va, s az idősebbekhez különö­sen kedves. Az egyenesen meglepett, hogy többször is felállt a vezetői ülésből és fel­segítette a nehezebben moz­gó nénit és bácsit, vagy a csomagjukat emelte a kocsiba. Kellemes volt az út, mert a sofőr udvariassága, embersé­ge szinte átragadt mindenki­re.­Megjegyeztem a gépkocsi rendszámát (BX-98-71), és megkérdeztem a vezető nevét (Pásztor József), hogy nyilvá­nosan is megdicsérjem s megköszönjem neki a szép na­pot. Mert a magamfajta nyug­díjasnak sokszor elég néhány kedves szó, hogy kellemesebb, de legalább elviselhetőbb le­gyen a világ. Péli Mihály Túra Ma már galéria Az egykori munkásőr-emlékszobáhói képzőművészeti galériát alakítottak ki Püspökladányban. Elsőként Farkas Ferenc Zala megyei alkotó rajzait, szobrait és kisplasztikáit láthatja a kö­zönség, de a tervek szerint más művészeti ágak képviselői is bemutatják majd műveiket Farkas Ferenc: Sárkány ölő Szt. György Egy kamaratdrlat ürügyén Lágy, meleg tónusok Tábor gyerekeknek

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents