Pest Megyei Hírlap, 1990. július (34. évfolyam, 153-178. szám)
1990-07-25 / 173. szám
1990. JÚLIUS 25., SZERDA MKIiVKI 3 PARÁZS PARLAMENTI VITA A SAJTÓRÓL Nincs döntés az önkormányzati választás ügyében Az önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló törvényjavaslat általános vitája töltötte ki a Parlament kedd délelőtti munkanapját. A miniszteri expozéból kiderült: az illetékes véleményező testület, az alkotmányügyi, törvényelőkészítő és igazságügyi bizottság nem tárgyalta a javaslatot. Az előterjesztő Horváth Balázs belügyminiszter hangsúlyozta, hogy a tervezet három választási rendszert tartalmaz. Az úgynevezett kislistás rendszerben — amelyet az ötezer lakosnál kisebb településeken alkalmaznának — minden jelölt neve a szavazólapra kerülne, a választópolgár pedig annyi jelöltre szavazhatna, amennyi a településen megválasztható képviselők száma. Az 5—60 ezer lakost számláló településeken az egyéni választókerületi rendszer érvényesülne, körzetenként egy- egy képviselőt lehetne itt megválasztani. A 60 ezer lakosnál nagyobb településeken pedig vagy az egy szavazatot kétszer értékelő, vagy pedig a kétszavazatos rendszer működne. Az előbbi azt jelenti, hogy a választópolgár egy szavazólapon voksol egy egyéni választókerületi jelöltre. Szavazata a pártokra adott listás eredmény megállapításakor is figyelembe veendő. A kétszavazatos rendszerben pedig a választópolgár két szavazócédulán külön-külön szavazna az egyéni választókerületi jelöltre, illetve a listásra. A polgármestert csak ott választhatnák közvetlenül az állampolgárok, ahol legfeljebb ötezren élnek, a többi helyen a képviselőtestületet illetné meg ez a jog. A pártfrakciók vezérszónokainak felszólalásából kitűnt: az ellenzék ezúttal is sok kifogásolnivalót talált a tervezetben. Az SZDSZ és az MSZP képviselőcsoportja egyaránt igazságtalannak ítélte az egy szavazatot kétszer értékelő módszert. Szinte minden ellenzéki képviselő úgy vélte, nemcsak a pártoknak, hanem érdekvédelmi, társadalmi szervezeteknek és egyesületeknek is biztosítani kell a listaállítás jogát. A polgármestert az SZDSZ és a szocialisták szerint is mindenütt közvetlenül kellene megválasztani. A kereszténydemokraták szerint azonban legföljebb a 60 ezres településlétszám alatt tartják elképzelhetőnek a közvetlen választást. A vezérszónokok után elsősorban a szabaddemokrata képviselők kértek szót, ám hamarosan elmérgesedett a hangulat, és a vita MDF-es, SZDSZ-es és fideszes képviselők személyeskedésektől sem mentes szócsatájává vált. S miután az ebédszünetet — az elfogadott napirendnek megfelelően — az interpellációk és kérdések követték, a törvény- javaslat általános vitája félbeszakadt. Ebédszünetben a Parlament az Alkotmánybíróság tagjává választotta dr. Szabó Andrást, aki a Legfelsőbb Bíróság elnökévé megválasztott Solt Pál megüresedett helyét tölti be. A munkanap interpellációkkal és kérdésekre adott válaszokkal folytatódott. Kiss Róbert (SZDSZ) a bős—nagymarosi vízlépcső ügyében interpellált a miniszterelnökhöz, hangsúlyozva, hogy a víz- * lépcsőrendszer építéséről nem készült állapotfelvétel, és nem ismeretes a kártérítési szakértői bizottság véleménye sem. HÉV helyeit tank járt a váltén ? Jöhet már a szerelvény A BKV HÉV-üzemében legutóbb Rabét Attila vonalmérnök tartott ügyeletet a gyorsvasúti igazgatóság központi szolgálati helyén. Aradi István pályamestertől telefonon érkezett a hír, hogy Tökölön a szovjet laktanya területén a HÉV-ipa-rvágány bejárati váltóját súlyosan megrongálták. A pályamester jelentése szerint, a váltó vonórúdja meggörbült, világítását összetörték és maga a készülék is alaposan tönkrement. Szavai szerint, feltehetően, nagy súlyú járművel gázoltak keresztül a váltón. Megtudtuk tőle, hogy a Tökölön levő szovjet katonai bázison hosszabb iparvágány-hálózat húzódik. Ennek a BKV a tulajdonosa, s ezért a HÊV- üzem pályaőre szinte naponta ellenőrzi e vágány használhatóságát és üzembiztonságát. A hiba elhárítása azonnali intézkedést kívánt, mert a szovjetektől rendszeresen érkezik e vonalon az üzemanyag és más szállítmány. A berendezés ma már ismét használható. Bozó Emil A Gödöllő környéki tó- és telekügyletek körüli visszásságok ügyében interpellált Ro- szik Gáoor (MDF). Ismertette az Állattenyésztési és Takarmányozási Kutató Központ kezelésében lévő terület hosz- szú lejáratú bérbe adásának körülményeit és a mára kialakult áldatlan állapotot. A képviselő információi szerint számos volt vezető, s a pártállammal szoros kapcsolatban lévő' intézmény jutott itt csaknem ingyen tóparti telekhez. A földművelésügyi miniszter távollétében Sárossy László államtitkár válaszolt, és beszámolt arról, mit talált a minisztérium vezetése az elődöktől örökölt batyuban. Mint mondta, sokan felismerték a politikai hatalom megtartásának lehetetlenségét, és a zavarosban halászva gondoskodtak saját jövőjükről. Az interpellációban szereplő ügygyei kapcsolatban minden részletre kiterjedő vizsgálatot rendelt el. Az első elemzések szerint a gödöllői kutatóközpont a tényeket igyekezett meghamisítani, és ennek személyi konzekvenciái lesznek. A tárca egyébként 30 napon belül írásban ad érdemi választ az interpellációban elhangzottakra. Antall József miniszterelnök is felszólalt a pártatlan tájékoztatás bizottságáról szóló vitában. A kormány nevében csatlakozott ahhoz a kereszténydemokrata indítványhoz, hogy az Országgyűlés mielőbb határozzon a közszolgálati médiák vezetőinek ideiglenes kinevezési rendjéről szóló javaslatról. A parázs hangulatot azonban nem sikerült csitítania. Különösen ak-. kor korbácsolódtak fel az indulatok, amikor Iván Géza kisgazdapárti képviselő kijelentette: az a párt, amelyik nem törekszik a hatalomra, nem más, mint vénasszonyok fecsegése. Erre a felszólalásra Ader János (Fidesz) az alkotmányt idézte, hangsúlyozva, ha ez igaz, akkor a Független Kisgazdapárt alkotmányellenesen cselekszik, sőt a párttörvény értelmében bírósági döntés alapján feloszlatható. A Független Kisgazdapárt szándékait boncolgató szópárbaj után a plénum az SZDSZ törvényjavaslatának általános vitáját lezárta. A pártatlan tájékoztatás bizottságáról, valamint a közszolgálati médiák vezetőinek ideiglenes kinevezési rendjéről szóló előterjesztést szerda délelőtt ismételten tárgyalja a kulturális bizottság, majd délután a plenáris ülésen a törvényjavaslat részletes vitájával folytatódik a munka. EÁZREMOKRÁCIA KÉRDŐJELEKKEL Az egyik fizet, a másik rendel? A Rákóczi utcaiak állítják: az ô utcájukban gázvezetéket rejt a föld. Hiszen örbottyánban már évtizedekkel ezelőtt volt földgáztüzelés. Itt, a határban működtek a kutak, öntöttvas csövek továbbították a fűtőenergiát a téglagyárnak. Persze, azt is jól tudják a Rákóczi utca lakói, hogy arra az öreg vezetékre nem lehetne rákötni. Nem is ezt akarják, hanem, hogy készüljön el végre az új cső, szűnjön meg a bizonytalanság. — Mit csinálhattunk volna, megvettük a szenet — tárja szét a karját Sziráczki János- né. — Pedig lehet, hogy a nyakunkon marad. De mi van, ha az idén ősszel még nem lesz gázunk? Akkor futkossak a drága tüzelőért? Hiszen annak is emelik az árát. Bementem a tanácsra, de nem lettem okosabb. Azt mondták, valamilyen postakábel van rossz helyen. Amíg azt át nem helyezik, addig nincs gázépítés a Rákóczi utcában. Nem hazardíroznak — De mondtak ám mást is — veszi fel a beszélgetés fonalát Tekela József. — Attól lettünk igazán idegesek. Azt beszélik, hogy az idén már csak száz-százötven portát kötnek rá a földgázra. Ahogy én számolom, itt a környéken is jóval többen vagyunk. No, meg azt sem érjük, ha a Rákóczi utcai rövidke szakaszon végre megcsinálnák a vezetéket, azzal a község másik sűrűn lakott részére is eljuthatna a gáz. Miért nem dolgoznak, hiszen nyakunkon az augusztus.. A vezeték gyorsan elkészül, az . igaz, de. a különböző nyomáspróbák rendszerint elhúzódnak. Sokat tip- ródtunk a dolgon az asz- szonnyal, végül mi is úgy határoztunk, hogy megvesszük a szenet. De lehet, hogy húszezer forintot kidobunk az ablakon. Kérdem én, miért nem tájékoztatnak minket? Cserepka András tanácselnökre kicsit várni kell. Egy ideje társadalmi megbízatásként látja el az elnöki tisztet Örbottyánban, főállásban az Erdőkertesi Tanács vb-titká- ra. — Két dolgot kevernek ösz- sze az emberek — mondja bevezetőként. — A már folyamatban lévő gáztársulás dolgát és a további gázhálózatépítést, azaz a bővítés lehetőségét. A megkezdett munkával semmi gond nincsen. A Rákóczi utcában is lesz gáz őszre. Most azért nem tudnak ott dolgozni a kivitelező emberei, mert útban van egy postai kábel. — Akkor mégis csak pontosak a Rákóczi utcaiak információi. — Igen, arról van szó, hogy a helyi postától Vácbottyánig húzódó telefonkábel már a vízhálózat építése idején is útban volt. Akkor kellett volna áttenni a túlsó oldali árokba. Ám annak idején a víztársulat úgy határozott, nem költenek erre, inkább ők fektetik a másik oldalon a vízvezetéket. Így elfoglalták a gázcső helyét. A kábeláthelyezés tervét megrendeltük, és hamarosan hozzá lehet kezdeni a munkához. tanácsot hogyan érintené a beruházás támogatása. De gondolom, ebben a kérdésben már az új örkormányzat mondja ki az áment. — Nem gondoltak arra, hogy a gázzal kapcsolatos fejleményekről tájékoztatni kellene a lakosságot? Annál is inkább, mert nem tanácsi beruházásról van szó, s mert mint kiderült, olyan munkálatokat is el kell végezni, amelyek esetleg növelik a végszámlát. Akár a népmesék — Aki bejön a tanácsházára, annak minden felvilágosítást megadnak a munkatársak. — Jól érem? A gáztársulásnak kell most megfizetni azt, aminek elvégzésére a víztársulat rest volt? — Tulajdonképpen igen, de ez a gázberuházást nem veszélyezteti — válaszol Cserepka András. — A postakábel áthelyezése a víztársulatnak egymillióba került volna. Most nyilván több lesz, de a költségeket a tanács megelőlegezi, és a végén elszámolunk a társulattal. Hangsúlyoznom kell, hogy a gázépítés nem tanácsi beruházás. — Beszélgetésünk elején azt mondta, az emberek két dolgot kevernek. Á Rákóczi utcaiak dolgát tisztáztuk. Mi okozhat még félreértést? Majd az önkormányzat — Azt, hogy az alagi gázátadó kapacitása betelt, és a Tigáz az állomás bővítéséig nem engedélyez újabb gázbekötéseket. Ez a későbbiekben nemcsak örbottyánt érinti kellemetlenül, hanem Fótot, Csomádot. Gödöllőt és Szadát is. A gázszolgáltató azt javasolta, hogy az érintett települések szánjanak be a bővítés finanszírozásába. Persze pénze erre egyik érintettnek sincs. Még tavasszal leültünk egy egyeztető tárgyalásra, amelyen részt vett a Tigáz, a Pest Megyei Tanács illetékes osztálya és az érintett tanácsok elnökei. Megállapodás született, hogy szeptember 15-ig elkészül egy terv arról, hogy mibe kerülne az alagi gázátadó bővítése, s melyik — Ez igaz, erről beszámoltak a Rákóczi utcaiak is. Egy lakó elmegy a tanácsra, általában a nyugdíjas, aki ráér, és a szóban kapott tájékoztatást továbbadja a szomszédoknak. Olyan ez, mint a népmese, mindenki hozzátesz, színez rajta valamit. Mire a hír az utca végére ér, addigra az igazságmagocskát ki sem lehet vakarni a kiszínezett, kificamított mondanivalóból. — Magam is így látom — bólint rá Cserepka András. — Gondoltunk rá magunk is, hogy amint valami biztosat tudunk mondani gázépítésügyben, összehívjuk az érdekelteket. Ez az őrbottygni eset annyira tipikus, hogy a helység, az utca és a tanácselnök nevének kicserélésével akár kéttucatnyi Pest megyei településre igaz lehetne. Nem is érne meg ekkora cikket, ha nem lennének általánosítható tanulságai. Például: évek óta jobbára olyan közműfejlesztések zajlanak a megyében, amelyeknek csak ügyintézője a tanács, finanszírozója az állampolgár. Vagyis megtanulhatták volna már a tanácsok, hogy az ilyen ügyekben információt adni nem kegy, hanem kötelesség. Természetesen mindenütt vannak intézőbizottsági tagok, akik birtokában vannak a tudnivalóknak, de mivel munkájukat társadalmi megbízatásban végzik, idejük már nincs mindig arra, hogy tájékoztassák a társulás tagjait. Az őrbottyáni gázügyben például arról, hogy mások hibája miatt nekik kell majd kifizetni a postakábel áthelyezését. Pedig joguk lenne tudni, sőt, már a tervek megrendelése előtt is tudniuk kellett volna! Móza Katalin Mindenki gyanús, aki él, mozog és újságíró. Lesben állunk a parlamenti folyosón, várjuk a szünetet, hogy a képviselőkkel, miniszterekkel szót lehessen váltani. Beszélgetünk, híreket cserélünk, pletykálkodunk, szakmai dolgokon vitatkozunk. Kolléganőm Tölgyessy Péterre vadászik, de hát várnunk kell, s közben kolléganőm mesél. Arról, hogy már megint fölrobbantással fenyegetik a szerkesztőségüket. A főszerkesztő leveleket, telefonokat kap, hogy kinyírják és megcsonkítják a gyerekeit. Félnek, rettegnek, s naponta ki- sebb-nagyobb megalázásokban van részük. Azért, mert újságot írnak. Kitűzőn a Szabadság Kis példányszámú, a szakmában sem a legjobbak között számon tartott hetilapot szerkesztenek, a Szabadságot. Annak az MSZMP-nek a lapját, amelyik az átmenet előtt mindennek az ura volt, s amely az átmenet során nem tudott átmenni. Többek között a négyszázalékos küszöbön sem sikerült átcsúszniuk, hogy bejuthattak volna a Tisztelt Házba. Kolléganőm bejutott, hiszen a demokrácia intézményei nem szelektálnak. Kolléganőmnek nem is a Parlament intézményeivel, hanem a demokrácia bajnokaival gyűlik meg időnként a baja. Alig- alig állnak szóba vele, mert kitűzőjén szép nagy betűkkel ott áll lapjának, a Szabadságnak a neve. Kolléganőm meséli legnagyobb csalódását, amelyet az MSZP-s képviselőnőtől, a volt minisztertől és MSZMP politikai bizottsági tagtól, Csehák Judittól szenvedte el, akivel korábban, még a rendszerváltás előtt — persze még más lap munkatársaként — többször is készített interjút. Persze hol volt még a Szocialista Párt, s hol volt a Szabadság? A beszélgetésnek most sem lett volna akadálya, ha a képviselőnő nem jött volna rá beszélgetés közben, hogy nem csak ő ült az egyik parlamenti székből a másikba, s hogy nem csak az ő párttagságiját írták át, de kolléganőm igazolványába is új munkahelyi bejegyzés került. Ennél a pontnál a barátságosnak és hosz- szú lélegzetűnek indult beszélgetés hirtelen szűkszavú, rideg és hivatalos lett. A képviselőnő befejezte a mondatot, sarkon fordult, be sem várva a további kérdéseket. De megjött Tölgyessy Péter, megköszönte kolléganőm türelmét, s állt a Szabadság munkatársának rendelkezésére. Pedig a szabaddemokraták frakcióvezetője nem arról híres, hogy minden szabad idejét újságíróktól övezve töltené a büfében. Ha az újságírókért talán nem is lelkesedik, a szabadságot és ebből következően a Szabadságot is, úgy látszik, komolyan veszi. Lakni koII A múltban elkövetett gazságokért mindenki felelni fog, mondja idegesen a belügyminiszter a Parlament folyosóján. A Carlos-ügyet is legföljebb csak a halottak ússzak meg, a rózsadombi villákból is kilakoltatnak mindenkit, akinek lakolnia kell. Az emberek igazságra vágynak, és ő igazságot is fog szolgáltatni. No persze nem afféle közkeletű igazságról van szó, hogy ezentúl mindenki lakhat, vagy hogy azok költöznek a Rózsadombra, akiknek eddig nem volt lakásuk. A Rózsadombra igazság szerint a belügyminiszternek kellene költöznie, mert ő igazán igényjogosult lenne. Hiszen munkásszálláson lakik, s már nagyon unja. Ezt is, meg a sok visszaélést. Ami a múltban volt. mindannyiunk múltjában, abban a nagy, nagyon közösben. És mondhatná a miniszter azt is, hogy unja ezt a tízmillió embert itt, mert mind gyanús. Kivéve azokat, akik éhen haltak, akiket lelőttek, mind-mind hasznot húztak ebből a múltból. Ha lehetne, ki kellene mind a tízmillió ügyét nyomozni, ha lehetne, mindenkit meg kellene büntetni, ha meg lehetne oldani, mind a tízmilliót ki kellene cserélni. De legalább a sajtójukat. Az újságírókat, mert gyorsan felejteni szeretnék, hogyan kell a hatalmon lévőket hozsan- názni, mert elfelejtették, hogy volt cenzúra, mert elfelejtették, hogy a sorok között kellene fogalmazniuk, mert leszoktak a szóvirágokról, a metaforákról és allegóriákról. És ezt a kormányzó párt nagyon unja. Hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal, hazudtunk minden sorunkkal. És ezt is unták. És hogy ne legyen olyan egyhangú, unalmas, hogy mindenki láthassa a változást, a sajtó valódi szabadságát, most pártfölügyeletet, kuratóriumot, centiket és stoppereket követelnek. Kormánypárti ksrmánylap Sőt, lapokat követelnek, mert még nem bírnak az egész újságíró-társadalommal. Legalább egy lapjuk lenne, amelyik megérti őket — sóhajtják bizottsági üléseken, a plenáris vitákon, a folyosókon, lassan majd a telefon másik végén. Csurka István be is jelentette, hogy itt az idő, megbukott a Demokrata Fórum lapja, a Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap nem akar új fejlécet magának, nincs más hátra, indítanak ők egy országos napilapot. Majd ők megmutatják, hogy kell kormánypártinak lenni, hogyan kell bízni a kormányban, hogyan kell építő, jó szándékú kritikát gyakorolni a szent cél érdekében. És akkor lesz végre egy kormánylap, mindenki okulására. Legyen. Sőt, volt is már ilyen. Kicsit idősebb demokraták, ellenzékiek és kormány- pártiak emlékezhetnek még rá. A győztes pártról írt dicsőítő vezércikkeket, oldalakat szentelt a vezér útjainak, részletesen ecsetelte a gazdasági intézkedések csodás hatásait s a nyomában támadt országos elégedettséget, képriportokban számolt be a derűs arcú parasztokról, akik örültek, hogy szép, tiszta lett a padlásuk, s ennél az újságnál akkoriban úgy volt, hogy minden újságíró lelkes kormánypárti volt. Ezt a lapot akkor Szabad Népnek hívták. Vajon ezt az újat hogy fogják nevezni? J. A.
