Pest Megyei Hírlap, 1990. június (34. évfolyam, 127-152. szám)
1990-06-09 / 134. szám
Csendesen rozsdásodó Néhány éve nekilátott a mű- emléik-íelügyelet, hogy az acsai műemlék templomot helyrehozza. Akkor mintegy százezer forintot szántak erre a munkára, ámde a pénz időközben csak arra volt elég, hogy félig felállványozzák a homlokzatát, a munkákat már nem tudták elkezdeni. Azóta csak a rozsda dolgozik, csendben rágja a vasállványzatot (Vimola Károly felvétele) A vásárhelyiek szép hivatása: Két madár ül az útszélen „Szerencsés jó estét kívánok e háznak, / Vác városánál: és minden lakójának. / Maguknak, akik most, a teremben vannak, / Na, meg azoknak is, kik otthon maradtak. Csendült a muzsika, dobbantak a lábak, leb- bentek a piros szoknyák. Szász Károly népies, rigmu- sos bevezetője hallatán, a színes forgatag láttán, szinte magunk is azt képzelhettük: Székelyföld valamelyik kis falujában vigadunk. Az erdélyi kaleidoszkóp színei egymás mellett fakadó tiszta források fölött tündökölnek. A Marosvásárhelyi Állami Népi Együttes az elmúlt szombaton Vácott, a Madách Imre Művelődési Házban tartotta meg kéthetes magyar- országi turnéja utolsó fellépését. Kár, hogy csak félháznyi közönség előtt. Sokat vesztettek, akik elmulasztották a ritka alkalmat. Igaz, e sorok írója elfogult. Legszívesebben olyan irodalom- és művészetoktatási tervet ajánlana a Parlamentnek, ha tehetné, amelyből Közép-Európa népeinek értékeit már kisdiák korában megismerhetné minden fiatal. Ezért is szép a vásárhelyiek hivatása. — Lőrinc Lajos koreográfus, az együttes igazgatója — és Koszorús Kálmán, a zenekar vezetője, aki Eugeniu Dascal román népművésztársával irányítja a zenekar munkáját, egyetértőén bólint. Gyűjtőmunkájukkal és szereplésükkel valóban értékmentő és diplomáciai küldetést teljesítenek. A művészet nemesítő elemeiből hidat építenek, omlófélben levőket javítanak... A tragikus napokról A vendégszereplő, főfoglalkozású tagokból álló csoport 1956 őszén Állami Székely Népi Együttes néven alakult meg. öt év után megváltoztatták a nevét, s ez többször átalakult mostanáig. Ám a VÁCI ígéret van, lehetőség nincs Telefonok nélkül anyagi hozzájárulása nélkül bővítsék a telefonhálózatot, oly •nődön, hogy a postai adósság Eejében egy ideig ingyen telefonálhatnának. Erre az érvényes jogszabályok egyelőre nem adnak lehetőséget. Persze a szabály alól is van kivétel. A Magyar Táviközlési Vállalat ígéretet tett arra, hogy kidolgozza egy ilyen szerződés feltételeit. Az ígéret megvalósítása egyelőre várat magára. K. T. I. Ç Csaknem tizenötezer lakos, t hatezer háztartás, harminc ^ üzem, vagy más intézmény, ^ például üdülő. Komoly érde- ^ kéltség a külföldi turizmusban. ^ A telefonvonalak száma 356. Ilyen a gödi telefonhelyzet. Fogarasi Antal, a Gödi Tanács műszaki csoportvezetője szerint a legtöbb munkahelyen csak egy vonal kapcsolja össze az ügyek intézőit a hálózattal. Van, ahol 4-5 kellene ahhoz, hogy gyors és eredményes legyen a munka szervezése. A hatalmas községben mindössze öt nyilvános telefon található, az is másfél kilométernyi távolságra egymástól. Előfordul, hogy többségük használhatatlan, pedig ha mind jó lenne, akkor is csak az igények töredékét elégítenék ki. Számíthatnak-e kedvező változásokra a gödiek? Az új postatörvény értelmében telefontársaságok alakulhatnak és működhetnek. A bökkenő az, hogy ebben a postának 51 százalékig részt kell vennie, s anyagilag a fejlesztéshez hozzá kell járulnia. A postának viszont nincs pénze. Pedig, ha beindulna a gödiek vállalkozása, akár három hónap múlva kétezerre szaporodhatna a telefonvonalak száma. Ehhez szükség lenne két konténerközpontra és a Vác—Göd átviteli rendszer bővítésére. A számítások szerint ez a beruházás 140 millió forintba kerülne, amit, ha kétezerrel osztunk, kiderül; hetvenezer forintért lehetne átadni egy vonalat. A közületek ennél valamivel többet, a magántulajdonosok kevesebbet fizetnének. Hatvan-hetvenezer forint szép summa, ennek ellenére már eddig is több mint ezren kértek ilyen feltételekkel telefont. A gödiek akár azt is vállalnák, hogy önállóan, a posta közösség mindenkor a székely-magyar, román, szász és más népek folklórját igyeke- kezett gyűjteni és színpadra vinni. Fiatalember lép a szobába, románra váltják át a műsorkezdéssel kapcsolatos rövid párbeszédet. A két művészeti vezető azt magyarázza, hogy mindenki szívesen vesz részt a másik nemzetiségű műsor- számban. Biztatnak, nyugodtan kérdezzek: nem kínos az a kíváncsiságom sem, ami a tragikus vásárhelyi napokra vonatkozik. Hogy élték át? Voltak-e belső konfliktusaik? Alacsony, tömött bajszú, halk, nyugodt szavú magyar ember a direktor, akit különben élénk természetűnek nézek. A hangját most egy kicsit megemeli: — Nagyon őszinte leszek! — jelentette ki. — Nem hiszem, hogy lenne a világon olyan közösség, ahol senkit sem lehet félrevezetni. Nálunk is akadtak, főleg román részről, akik pár napig nem találták a helyüket. Ezen már szerencsére túl vagyunk, olyan a hangulat, hogy román kollégáink együtt jöttek velünk a minisztériumba. Közösen kértük, és most már lesz külön magyar és román tagozatunk. Egyformán adhatunk önálló nemzeti és egységes, közös erdélyi műsort. Tizenöt év óta először léphették át Románia határát. — Olyan boldogok vagyunk, hogy hirtelen meg sem tudtuk magunknak fogalmazni, mit akarunk — meséli lelkesen az együttes vezetője, aki a háromnapos csehszlovákiai kitérőt, a zsilizi. rimaszombati és tornaaljai sikert még a magyarországinál is nagyobbnak tartja. Érthető okból, mert ott is kisebbségben élnek a magyarok, hamar megtalálták egymással a közös érzelmi szálat. Ám érdekes módon, így történt ez a nekik tapsoló szlovák nyelvű közönséggel is... Nálunk a kéthetes vendégség legkedvesebb emléke Veszprém volt, mert ott érezte leginkább Lőrinc Lajos azt, amit sok más helyen ellenkezőképpen sejtett: mintha a nemzeti tudat nálunk nem volna olyan erős, az ő ragaszkodásukhoz képest. Pacsirta furulyára Szebbnél szebb dalok és viseletek. Hunyadi Csilla bihari népdalokkal gyönyörködtetett, a szólista loan Stoica a furulya, nagyfurulya, s a velük rokon havai megszólaltatásával teremtett madárfüttyös hangulatot. loan Jánosi Moldovan szép román, Balogh Dénes székely népdalai, a Szeben környéki szászok reneszánsz kortól kezdve megőrzött, kecsesen lejtett táncai, a Kárpát-zóna jellegzetes román, de a Balkánon mindenütt hasonló, itt nemzeti karakterrel előadott kólója, mind-mind a közép-európai népek érzelmi-művészi kölcsönhatásairól tanúskodik. Magyaró falujában utcahosszat éneklik, táncot járva, mikor a legények katonának mennek: Magyarói faluvégen, magyarói faluvégen, két madár ül az útszélen. / Mind a kettő azt csipegi, / katonának el kell menni. Együtt jártuk — Ez volt a műsor nyitánya, amelynek sorai, dallamai visszacsengtek bennünk. No meg egy fura hasonlat kísért, hogy így volt ez a történelemben is, ahogy a színpadon: együtt jártuk a táncot. Ezután is azt szeretnénk, de most már szívből, a magunk akaratából. Nem úgy, ahogy mások fújják hozzá a nótát. Kovács T. István Ki mit választ ? Visszavárt iskolák Idősebb váciak úgy emlékeznek, hogy az általános, vagy nevezzük inkább elemi iskoláknak a többsége egyházi tulajdonú, fenntartású, irányítású volt. Amikor mindez megszűnt, az állam kezébe kerültek az épületek. Határozott intézkedés volt ez, minden ellenkezés lehetősége nélkül. Más választás híján az egyházatyák legfeljebb csak imádkozhattak: legyen átmeneti és minél rövidebb ez a helyzet. A hit- és erkölcstani nevelés helyén úr keletkezett, amit újra megtölteni nem lesz könnyű feladat. A katolikus többségű Vácon magától értetődően a római katolikus egyház iskoláit várják vissza legtöbben. Ennek megállapításához különösebb közvéleménykutatás sem szükséges. A helyi lakosság érzelmeit jól mutatták az országgyűlési választás első fordulójának eredményei. Az egyik napról a másikra színre lépő kereszténydemokrata képviselőjelölt szinte órák alatt összegyűjtötte a szükséges ajánlócédulákat, és a választáson a harmadik helyet szerezte meg. Sokakkal beszéltem, akik nem is ismerték korábban a jelöltet, de föltehetően a keresztény világnézetük miatt kötelességüknek érezték rá szavazni. Az iskolák visszaadásáról az eredeti tulajdonosaiknak, nem volt szavazás. Valószínűleg nem is lesz. Fölösleges. Kinek-kinek a jussa az, amit jogtalanul elvettek tőle. A katolikusok szerények voltak, mindössze három iskolát kértek vissza. De azt is csak csendben, és nem is kérték, inkább csak megválaszoltak a korábbi kormány minisztériumának, amely számítva a törvény megszületésére, előkészítette a teendőket. A mindenkori alázatosság követelményét is tiszteletben tartva, mégis beszélni kell a kérdésről, már csak a gyerekük beiskoláztatása előtt álló szülők és pedagógusok miatt is, akik szeretnének végre nyíltan is világnézetüket vállalva nevelni. De azok miatt is, akiknek ateistaként esetleg más munkahelyet kell találniuk, a számukra legmegfelelőbb intézményt. Igen, mert az új helyzetben, ami egyelőre csak várható, választhatunk, választanunk kell. A szülőknek ugyanúgy, mint a pedagógusoknak. Ezért kell beszélni a témáról, hogy a törvény megszületésekor ne kerüljünk váratlan helyzetbe! D. Z. TA zöld színű terv sikere Változatok a kettes útra Ha az új kormányzat is Úgy akarja, megépül a hajdan tervezett M2-es autópálya szerényebb változata. És első lépésként annak váci szakasza, igaz, nem a korábban tervezett nyomvonalon. Az első ütemben nem kétszer kétsávos — plusz leállósávos — kivitelben, hanem csak bal pályája. De még így is egy régi álom látszik megvalósulni ... Egyelőre persze csak a rajzasztalon. Az Uvaterv tervező- gárdája a nyomvonalváltozatok kidolgozásánál tart, ezeket mutatták be a váci Madách Imre Művelődési Központban a meghívott vendégeknek, s próbáltak válaszolni — a városi szakemberekkel együtt — kérdéseikre. A hosz- szúra nyúlt vita végén próbaszavazást is tartottak: a jelenlévők számára melyik változat tűnik a legrokonszenvesebb- nek. Kiderült, hogy a zöld, s az is kiderült, hogy a tervezők sem véletlenül jelölték ezzel a színnel a számukra is legszimpatikusabb variációt. Ez a változat, Budapest felől haladva, a szovjet laktanya mögött jelöli ki az utat. amely aztán Törökhegyet a kosdi oldala felől megkerülve, a Papvölgyben fordulna vissza Vác felé, és a DCM mögött csatlakozna vissza az eredeti útra. Több csomópontja legyezősze- rűen terítené el a Vácra irányuló forgalmat. Az útvonal-hosszabbodás ebben a variációban 7,1 kilométer lenne, de ez a viszonylag nagy kerülő megtérülne: kevesebb épületet kellene feláldozni, kevesebb kertet érintene, kisebbek lennének az egyéb ráfordítások. Persze ez a nagy kerülő is csak 4—800 méterre tudja eltávolítani a forgalmat, a járműveket Deákvártól. Mint többen hangoztatták, vonzóvá kell tenni az elkerülő szakaszt — ez pedig csak akkor lehetséges, ha nem kényszerítik elfogadhatatlanul nagy kitérőre a járművezetőket. Természetesen- másik oldalról pedig — például, a sok csomóponttal — megnehezítik a városon való áthaladást. De szempont az is, hogy az út, a majdani új 2-es főút, ne zárja túl szoros bilincsbe a várost, adjon még némi teret fejlődésének, terjeszkedésének. (Már akadt, aki még a végleges tervek elkészülte előtt terjeszkedni akart: nyilván spekulációs céllal, a sejtett nyomvonal közelében kezdett, engedély nélkül, építkezni...) Mint a szakemberek elmond" ták, a káros hatásokat minden rendelkezésre álló eszközzel ki fogják küszöbölni, hogy a száz kilométeres óránkénti sebességre tervezett kétszer kétsávos úton akár 5600 gépkocsi is áthaladhasson óránként úgy, hogy a légszennyezettség és a zajszint is a megengedett alatt maradjon. (Persze, csak azok számára, akik nem kezdenek majd ezután építkezni a tervezett útvonal közelében.) Az Uvaterv a végleges döntés elősegítéséhez kérdőíveken „szondázza meg” a lakosságot, ezek kiértékelése után — augusztus végén — fórumot tartanak. Csak. ezt követően dönt az Országos Közúti Fő- igazgatóság a nyomvonalról, majd a város ad területfelhasználási engedélyt, végül az építési engedélyt a megyei tanács adja ki. —Borgó— Sétálóutca lett a Széchenyi Végre, végre! — mondják az ott lakók, de tétovázók az autósok. Június 1-jétől sétálóutcává nevezték ki Vácott a Széchenyi utat. Reméljük, ezt az első lépést további követi azért, hogy Vác rendkívül szennyezett levegőjét legalább az elviselhetőség határára hozzák. A városon keresztülvezető főútvonal nagy forgalma amúgy is elárasztja füsttel a belvárost, így tehát mindenképpen kívánatos lenne csökkenteni a gépkocsiforgalmat a belvárosban (Vimola Károly felvétele) A koldusnak is... ’.. .van helye valahol, fogalmazódott meg bennem a gondolat a kedves, volt tanárommal való beszélgetés után. Az utcán találkoztunk össze, s mint hajdan az osztályteremben, most is szelíden és csendesen szólított meg. Azon emberek közé tartozik, akik már külső megjelenésükben, viselkedésükben is hordozzák a lelki finomságot. Arról beszélt lelkesen, hogy milyen nagyszerű, ritka élményben volt része: az önzetlen emberi törődéssel találkozott... Mert a váci Burgundia utcai szociális otthonban így vették körül azt az idős koldusasszonyt is, aki tízévi ott lakás után egy fillért sem tudott fizetni az ellátásért, a gondozásért. Vezetőtől betegápolóig mégis úgy bántak vele, mint szállodákban a legjobban fizető vendéggel szokás. Otthont, emberi bánásmódot, a szeretet légkörét kapta. Hallgattam a tanárnőt, aki olyan örömmel tudott beszélni arról a jelenségről, amelynek természetesnek kellene lennie, vagyis az emberiességről. De hát annyi minden nem úgy van, ahogy lennie kellene! Sem körülöttünk, sem bennünk. Tanárnőm örömosztó élményelbeszélése kíváncsivá tett, honnan tudja mindezt ilyen részletesen. Kérdésemre hirtelen elhallgatott, szemüvege mögül tétován rám mosolyodott, és másról kezdett beszélni. Utólag tudtam meg, hogy az öreg koldusasszonynak hosszú-hosszú éveken keresztül ő volt egyetlen látogatója a szociális otthonban. Minden hét valamelyik napján megjelent nála, elbeszélgettek, örülni tanította az asszonyt. Akinek, könnyen lehet, hogy e meghitt és várt pillanatok voltak élete legmélyebb és legörömtelibb élményei. Mert ő nemcsak a szociális otthon gondoskodó szeretetében, hanem egy embertársa szívében is otthonra talált. Vajon kinek lehetett nagyobb öröme? Annak, aki idős korában az örömre rátalált, vagy annak, aki örülni hívta az idős koldust!? Valószínű, erre sem kapok választ, de nem is ez a fontos. íme, egy ember, íme, a tanár, aki már nem a katedrán állva, hanem az utcán tanított meg újra valamire. Arra, hogy valahol még a koldusnak is van helye ... Szórád Ágnes
