Pest Megyei Hírlap, 1990. június (34. évfolyam, 127-152. szám)

1990-06-30 / 152. szám

1990. JÜNITJS SO., SZOMBAT

I

9

Kötéltánc az elszegényedés szakodéba fölött

Nem szeretik a nagycsaládos jelzőt

— Hol vicces, hol egészen otromba formában kapjuk meg, hogy túl sok a gyerekünk — mondja Mohácsi Ferenc a taksonyi családi ház kertjében, ahol négy srác hancúrozik körülöttünk. — A munkahelyemen azt szokták mondogatni, hogy a Mohácsi Feri szőke, kék szemű fiúkat rendelésre vállal.

Menekülés

— Én már többször megkaptam a szomszédoktól, hogy mást se tudok, mint szülni — folytatja Mohácsiné Babi, a szőke, kék szemű fiatalasz- szony. — Pedig annak ellenére, hogy négy gyerekünk van, egyetlen napot sem voltam gyesen, nem éltem az állam nyakán. Egyszerűen nem engedhettük meg magunknak, mert nagyon keményen dolgoztunk.

— Minden gyerekünk koraszülött volt — mondja a férj. — Ferikéről ezt ma nehezen hinné el bárki is.

Amikor a szülők összeházasodtak, már tudtak Ferike érkezéséről, de az ok a gyors esküvőre nem a terhesség volt, hanem a menekülés.

A fiatalember alkoholista mo.stohsapjától, akart megszabadulni. Vett„egy jegyet a kanizsai vonalra. Gondolta, henteslegényre mindenhol szükség lehet, különösen a Balaton mellett. Ám a vonat, amelyre felült, csak Fehérvárig ment. Itt ismerkedett meg Lencsés Mariannái, azaz Ba- bival. ö éppen úgy menekült otthonról, a szűk lakásból, ahol szüleivel és két öccsével élt. Mindig azt kellett éreznie, hogy mindenki nagy bajnak tartja, amiért ő nem fiúnak született. 1

' Érdekes módon, ha külsőre nem is, elszántságban, munkabírásban, céltudatosságban férfias. Minden bizonnyal ennek is köszönhetik, hogy szülői segítség nélkül talpra tudtak állni, s ma vállalkozók. Közben persze történt egy s más. Még Székesfehérváron laktak, amikor második gyer- rftekük, egy kislány négy és fél hónapos korában meghalt. Az édesanya még szinte ki sem heverte a megrázkódtatást, amikor súlyos nőgyógyászati műtéten esett át. Az orvos nem sok jóval biztatta őket: ha egyáltalán lehet még gyermeke, akkor is legföljebb néhány év múlva.

A házaspár erre föl határozta el: ha Babi teljesen felépül és újra szülhet, ők azután semmit nem tesznek a gyermekáldás ellen. S a műtét után még egy év sem telt el és kiderült: teljes a gyógyulás, a feleség anyai örömök elé néz. Jött Balázs, majd Diana, végül Dani, aki most másfél éves. Eladták a fehérvári lakást és Taksonyba költöztek Mohácsi Ferenc édesanyjához.

Azt nem lehet mondani, hogy a nagy család átlagosan élne. A házaspár egy faipari üzemet vezet, vállalkozók, s az átlagnál jobban keresnek. Annyira azonban nem, hogy OTP-kölcsön nélkül egyhamar fel tudnák építeni saját otthonukat.

Lemondás

%

Márpedig a Fehérváron felvett szociálpolitikai kedvezmény, s a mostanában folyósított támogatások között több százezer forint van. Méltányossági alapon, mint nagy- családosok, megkaphatnák a

Ilyen hintalovat hiába keresnénk a boltban

különbözetet, ám a dunaha- raszti OTP úgy döntött, ez Mohácsiéknak nem jár. Nyilván így is felépül a házuk — a mostani fedezethiány ellenére —, csak később, s addigra sokkal többe fog kerülni.

— S mi lesz, ha jön az ötödik? — kockáztatom meg a kérdést, amelyre ezúttal csak a férj válaszol.

— Ha jön, hát lesz. Magyarországon ma egy asszonytól sok lemondást kíván a gyerekvállalás. Sokszor nemcsak a szakmai előmenetelét kell feláldoznia, hanem egy kicsit a nőiességét. Hiszen kevesebb jut öltözködésre, fodrászra, kozmetikára. Nekünk nem teher a gyerek, mindketten bennük látjuk az élet értelmét. De szeretnénk mindent megadni a számukra, talán azt nyújtani nekik, amiben nekünk nem volt részünk.

Mindketten megegyeznek abban, hogy nem kedvelik a nagycsaládos kifejezést. Nem bántó, mégis van valami megbélyegző benne, legalábbis a

közvélemény ilyen színezettel is használja. Sokan úgy gondolják, csak a lumpen, megbízhatatlan családok vállalnak sok gyereket. S tény, nagyon sok ilyen van, de összekeverni őket a tisztességesekkel — bűn.

Választás

— Ügy gondolom, még nagyon sokáig nem lesznek meg a feltételek arra, hogy a nagy család vállalása csupán választás kérdése legyen. Mert biztos, hogy sok olyan házaspár él ma az országban, akik szívesen vállalnának háromnégy gyermeket, de tudják, legföljebb egyet tudnak eltartani és becsülettel felnevelni. Ha majd nem a szociális helyzet, a szülői útravaló vagy a tudatlanság határozza meg, hogy egy-egy család hány gyereket vállal — az lesz a jó világ. S akkor a nagycsaládos lét öröm forrása lesz, és nem kötéltánc a teljes elszegényedés szakadéka fölött.

Móza Katalin

Túl sok a gyerek, mondják rájuk .lé

GYŰLÖLI A KISFIÁT

Gyönyörű a nyár a Szentendrei-szigeten. Kék az ég, zöld a fű, langyos a Duna. Pattog a gumilabda, zsiya- jognak a gyerekek. S Balázs, az ifjú férj, majd megőrül ettől.

Nem bírja elviselni a ricsajukat. Ül, csak ül esténként a víkendvityillóban, s néz maga elé. Nem tud megbocsátani az apjának.

— Tudnia kellett volna, hogy ez lesz belőle — tör ki, felesége a nyugágyból rábólint.

De hát öt tudta? Mit tudta ő! tíz-tizenöt éve, mikor még szüleivel járt ki ide, a zsebkendőnyi víkendtelekre, milyen jókat hancúrozott itt! Itt, ezen az elátkozott földdarabon.

Teltek-múltak az évek, s Balázs megnősült. Neje szintén lakótelepi családból származott, hol az apósáéknál laktak, hol pedig a férj szüleinél. Csak átmenetileg — mondogatták, s kezdtek is spórolni saját lakásra.

S aztán megtörtént a baj. Megérkezett a legkisebb Balázs, a kisfiúk is. A lakótelepi lakásban egyre szűkebb lett a levegő. S egyre mérgezettebb. Útban voltak a fiatalok az öregeknek, s az öregek a fiataloknak. Parázs viták, veszekedések szabadultak el, sokszor teljesen ok nélkül. Aztán márciusban felpakolt az ifjú házaspár, s kiköltözött ide, a hétvégi vityillóba.

— Csak októberig — intettek búcsút a szülőknek egy enyhültebb pillanatban. De tudták mindkét oldalon, hogy a fiatalok nem jönnek már vissza a pici lakótelepi lakásba.

Szerencséjük volt, alig egy-két éjszaka kellett télikabátban aludniuk, a picit két hálózsákba burkolniuk — meleg volt a tavasz. S most a nyár, tulajdonképpen egészen kellemes. Élvezi a pici Balázs is. De mi lesz októberben? Decemberben, januárban?

— Csak vissza kellene menni a szülőkhöz — nyugtatja magát a fiatal férj, de tudja, ez lehetetlen. Apósa csak a lányát és a kisunokát fogadná be, őt már ki sem állhatja. Az ő szülei pedig „modern" felfogású emberek, könnyen, szórakozva akarnak élni.

Balázs azt vette észre, hogy felesége is mind szófuka- rabb mellette, már csak a kis zsebrádió az egyetlen társa. Hallott ő, hogyne hallott volna már műsort, amiben a lakótelepi lakásokat antibébiházaknak nevezte valaki, meg hogy időzített bombán ülünk — vagy valami ilyesmin —, merthogy a házgyári otthonokat építettük a bővíthető családi házak helyett, és nem lesz hová költöznie a gyes-nemzedéknek, de mit érdekli ez már Balázst? Csak mondja, mondja mindenki a magáét.

— Na legalább nem hallom ezt a gyerekzsivajt — mosolyog keserűen, de őszintén. Mert már gyűlöli a gyermekeket. Legfőként kisfiát, mert nem tud mit tenni vele, ha jön a tél...

EGYÜTT SZOLGÁLJUK AZ ÉLETET

Forró nyárnak fény-esBndjére emlékszem. A parkon túlra

Igyekeztem, nyakamban az óvodástáskával. Nem a hőség Izzasztón. A délidőben elhagyatott környék riasztóan hatott négy-öt éves magamra. A félelemtől félúton már a torkomban dobogott a szivem. Ahogy közeledtem házunkhoz, úgy lettem nyugodtabb. Tudtam, valaki ebéddel vár otthon: édesanyám. —,

És mégis, nemegyszer duzzogtam. Ha az én anyám is dolgozni járna, bent ehet- nék-alhatnék az óvodában, mint a többiek! Kétkezi kemény munkától csöndesült édesapám győzködött: nekünk jobb, ha itthon van a három gyerekkel.

Akkor nem hittem neki.

Ma már azonban sokszor úgy érzem: igaza volt. Amikor késő este, munkából megtérve, leülök fiam ágya szélére. Mélyen alszik. Óvatosan érintem meg homlokát-halánté- kát. Hál’ isten, nem lázas. Fogadkozom: holnap korán megjövök. Bepótoljuk az elmaradt mesét, beszélgetést. Ha ismét megbetegszik, majd én ápolom. Aztán kezdődik minden elölről.

Hányán és hányszor kerülünk konfliktusba önmagunkkal! Nem tudjuik, hogy éppen melyik énünk fontosabb: a dolgozó nő vagy az anya?! Legtöbbünknek alighanem mindkettő. Emiatt aztán emancipációtól vészterhes világunkban folyvást egyensúlyozni próbálunk.

Kitaláltak már sóik hasznos dolgot, amivel könnyíthetik az anyák otthoni munkáját, nevelési gondjait. De egyik sem az igazi. Mostanában hangzott el egyik politikusunk nyilatkozatában a főfoglalkozású anyaság kifejezés. Ez az ötlet azóta is szóbeszéd tárgya.

— Biztosan javítana a családok helyzetén a lehetőség — mondja Agócs Attiláné pilisszántói tanár. — A nőik felszabadítása egy csomó embernek hátrányt jelentett. Miután egy fizetésből nem lehet megélni, a nők is dolgozni kényszerültek. De vajon mit tenne a társadalom, ha hirtelen-hamarjában annyian kimaradnának a munkából...?

Csordás Tiborné óvodai szaktanácsadó Szentendrén.

' — Azok a gyerekek, akik már reggel hatkor bejönnek az óvodába, fáradtak, nyugtalanabbak. Ez a tartós állapot később, főleg felnőttkorban idegrendszeri károsodáshoz is vezethet. Nagyon bízunk az átdolgozott nevelési programban, amely egy egyéni bánásmódot és az egyén fejlesztését helyezi előtérbe. Viszont egyetlen intézmény sem tudja átvállalni a család feladatait! Sokat segítene a főállású anyaság. Kipihent, kiegyensúlyozott gyerekekből nőne föl az új nemzedék...

Vasárnap délelőtt rokonszenves család igyekszik a művelődési ház felé a megyeszéli faluban. Jó ízléssel öltözöttek mindhárman. Még színeik is harmonizálnak. Ám csak úgy mondják el gondolataikat, ha nem írom meg nevüket.

— Tulajdonképpen jó helyzetben lévő család vagyunk — szögezi le K. F. — Tíz évvel ezelőtt még mi is három gyereket terveztünk. De a kettőt is csak úgy tudjuk tisztességesen nevelni, hogy másodállást vállalok. Jó lenne a főállású anyaság, de a mai nők szívesebben mennek emberek közé.

ö üzemmérnök, a felesége adminisztrátor. Szerinte viszont a négy- vagy hatórás munkakör lenne az ideális megoldás.

Szabó Ferencné a Lenvirág együttes vezetője Budakalá- szon.

— Húsz éve tanítok elsősöket. Azt tapasztaltam, hogy miközben a családok egy része csodálatosan tud nevelni, a másik típus túlzottan szigorú vagy engedékeny, ami aztán a gyerekeknél szélsőséges magatartásban jelentkezik. Túlságosan pajkosak, nehezen fékezhetők. Ügy gondolom, áldás lenne, ha az édesanya — aki hivatást lát

az anyaságban — otthon maradhatna, lelki-szellemi téren gazdag gyerekeket nevelne. Ez jelentene a társadalom számára igazi gazdagodást.

Fontos a hivatás és fontos az anyaság. Hogyan látja ezt a kérdést az egyház? — kérdezem Marosi Izidor Istvántól, a váci egyházmegye megyés püspökétől.

— Ami a nők felszabadítása, emancipációja érdekében történt, az mind a mai napig zsákutcába vezetett — fogalmazza meg. — Természetesen ők is betölthetnek különböző hivatásokat, azonban nem kapják meg ugyanazért a teljesítményért ugyanazt a bért, mint a férfiak. Ráadásul a modern családokban is — tisztelet a kivételnek — a súlyosabb terhet a nők viselik. Az egyház alapvető erkölcsi tanítása a mai időikben ugyanúgy érvényes. Amit a nők hármas hivatásként Jézus Krisztus megjelölt — hitves, anya és lelki anyaság ‘ —, azt ma is éppen úgy figyelembe kell venni az új szemlélet kialakításakor. Nyugodtan ki merem jelenteni, hogy amennyiben az anyaságot fizetett hivatásként kezelnék, azonnal egymillió állást lehetne számukra teremteni. A lelki anyaság — betegek, elhagyott gyerekek ápolása, tanítása, idősek gondozása — újabb egymillió munkahelyet jelentene ...

Természetesen az új kormányzat néhány tagja is töpreng a főállású anyaság megteremtésének gondolatán. Dr. Munkácsy Ferenc, a Munkaügyi Minisztérium foglalkoztatáspolitikai főosztályvezetője azonban még semmilyen előkészítő munkáról nem számolhat be. A most szerződő minisztérium egyelőre tűzoltó munkát végez. Legelőször a munkanélküliekről akarnak gondoskodni. Az anyasági hivatásnak komoly anyagi vonzatúi lennének, éppen ezért

részletes és alapos tervezet szükséges a megvalósításhoz.

— Hosszabb távon ugyanis elképzelhetőnek tartom — szögezi le a főosztályvezető. — Egyet azonban mindenképpen figyelembe kell venni: az anyáknak tényleges választási lehetőséget biztosítsunk, s ne kényszerítsük őket vissza a négy fai közé!

A Népjóléti Minisztérium szóvivője, Juhász Judit számára sem ismeretlen ez a fogalomkör.

— Eszményeink szerint az volna jó, ha az anyaságot — a szó legszorosabb értelmében — hivatásként élhetnék meg a nők. Nem gyerekvállalásnak tekintenék, hanem életüket kiteljesítő élménynek. Mindazonáltal ma még csak ott tartunk, hogy el kell fogadtatnunk a társadalommal azt a tényt, amely szerint a gyermek szülése és nevelése kitöltheti egy ember életét. Magyarországon egy fizetésből egy családot nem lehet eltartani. Logikus lenne, ha a gyerek nevelését más módon is támogatná az állam, mint eddig. A gyed az első lépés ebbe az irányba. De a főfoglalkozású anyaságon mást kell érteni: fizetést, nyugdíjjogosultságot biztosító állást. Azonban felnőtté érett, anyaságra, házasságra jól felkészült nő számára is ideális, hogy mindenképpen szerezzen szakképzettséget, s ha majd gyerekei felnőnek, el tudjon helyezkedni. S az otthoni évek alatt is tartson kapcsolatot a társadalommal. t

— Honnan indult a kezdeményezés?

— Többről is tudok, főként a nagycsaládosok egyesületét foglalkoztatja ez a gondolat. Értesültem olyan indokról, hogy a főállású anyaság bevezetésével csökkenteni lehetne a munkanélküliséget. A minisztérium azonban pillanatnyilag, azt mondja: a nő szabadon válasszon, s ne a konjunkturális helyzet döntse el, hogy merre irányítsuk.

A külső segítség mellett azonban arra szükség van, hogy feltámasszuk, megerősítsük, megújítsuk a családi élet kultúráját, megért? melegséggel okijuk fel belső bajáit.

Mégpedig — együtt. Hiszen az életet szolgáljuk.

Vcnncs Aranka