Pest Megyei Hírlap, 1990. június (34. évfolyam, 127-152. szám)
1990-06-30 / 152. szám
10 1990. JŰNIUS 30., SZOMBAT // y TOBBNEJUSEG MORMON MÓDRA A misszió egyik embere tört magyarsággal (aggatott, tulajdonképpen mit keresek náluk? Aztán betessékelt a gyülekezetbe, ahol éppen dalba fogtak. Valaki könyvel nyomott a kezembe, a megfelelő helyen kinyitva: énekeljem, dúdoljam velük. „Ha szeretet van otthon...” A misszionárius egyenruhás hölgy furcsán vezényelt. Jókora magyar nyelvű feliratokat tartott fel, utasításokkal, ahogyan azt a dal üteme éppen megkövetelte. Hangosan; halkan; csak a férfiak; csak a nők; zümmögve Ez utóbbi táblához magyarázatot is fűzött: züm-züm. Hiába próbáltam valami „másságot’’ észrevenni, valami olyasmit, ami elüt a megszokottól, nem sikerült. Semmi különleges ... Talán csak annyi —* tapasztalható külső jelek nélkül —, hogy körülöttem mindenki szent! Jézus Krisztus mai szentjei egyházában voltam. Mondják őket mormonoknak is. Budapesten nyitották az első „templomukat”, de terjeszkedni akarnak, s talán a következőt éppen Pest megye valamelyik városában, településén szentelik fel. Rohampsan terjed ez a hit, amit ők maguk őskereszténynek mondanak, mások amerikainak. Ez utóbbi már csak azért sem igazságos jelző, mert éppen Amerikában irtották tüzzel-vassal a mormonokat. Sokféle vallás képviselői és hívői tartanak istentiszteleteket, áldoznak a régi ceremóniák szerint a teremtőnek. A mormonok igazság szerint nem lógnak ki a sorból. Hitük nem különleges, még akkor sem, ha azt vallják, nem Ádám miatt bűnhődünk, hanem mindenki a saját vétkei okán. Hanem a felületes érdeklődő egyszer csak úgy érzi, megbicsaklott a vallás, s minden, ami szent, a visszájára fordult. Ugyanis a mormonoknál nem tiltották a többnejűséget. A nyugi feleséget tarthattak, ahányra anyagi erejükből futotta. A furcsa szokás kérdések sorát veti fel. Nálunk törvény tiltja a poligámiát. Vajon a hívők az „írást” vagy inkább a jogot tekintik magukra kötelező érvényűnek? Lehet, hogy titokban néhány mormon már többnejűségben él hazánkban? óvatosan szemlélődtem a dísztelen, puritán teremben, s találgattam, melyik férfihez hány nő tartozik? És lám... gyanúm kezdett bizonyossággá érlelődni, mert a ceremónián részt vevő nők legalább háromszor annyian voltak, mint a férfiak. És újra szárnyalt a dal: Ha szeretet van otthon ... De ennyi? Dr. Kereszti György, a Jézus Krisztus mai szentjei egyház magyarországi egyházkerületének elnöke jót derül a találgatásomon, majd elkomorul. Megadóan bólogat, igen, a legtöbb ember ennyit tud a mormonokról. És kezdődik a találgatás, Akadnak olyanok is, akiknek feltüzelt képzelete orgiákat vetít a szeme elé. Pedig az őskeresztény mormon hit nagyon puritán, önmegtartóztató. Tiltja a dohányzást, a szeszt. Küldetés, feladat számukra az élet, s ehhez a testük a szerszám. Márpedig a jó szakemberek vigyázni szoktak a munkaeszközükre. ' Anélkül, hogy kábítószerekkel mérgeznék, kihasználják testük és szellemük adottságait. Életfelfogásukból egy sor „leg” adódott. A mormonok között a legtöbb a diplomás, legkisebb a drog- fogyasztás, legmagasabb az életkor, a legalacsonyabb a bűnözés. — És legtöbb a feleség — toldom meg, amire az elnök tiltakozik: már nem! A legmagasabb rangú pap közvetlen kapcsolatban áll Istennel, kinyilatkoztatások formájában kapja az utasításokat. Pontosan száz éve ilyen kinyilatkoztatás tiltotta meg a többnejűséget. A legjobbkor, ugyanis már nem volt rá szükség. Valamikor régen hasonló égi szózat engedélyezte a poligá: miát, de az nem holmi bujaságra való felhívás volt, hanem szükség. A mormonokat ugyanis irtották, ahol csak lehetett. Természetesen a vallási háborúskodásban is a férfiak forgatták a coltot, közülük került ki a legtöbb áldozat. özvegyen maradt asszonyok várták — gyermekestül — az éhhalált. Családfenntartó nélkül semmi esélyük nem volt az életben maradásra. Az isteni engedély megmentette az életüket. Távolról is hallatszik a kórus: Ha szeretet van otthon... — Mátrai — Kecskeólban is vezetett le szülést Vonaton vagy repülőgépen szülő anyákról olykor felröppent híreket a sajtó. De ki hallott napjainkban olyat, hogy egy kismama otthon szült volna? Pedig néhány évtizede még teljesen természetes volt, hogy amikor elérkezett az idő, nem a mentőt, hanem a szülésznőt hívták. A háború előtt például a mai Halásztelek helyén lévő uradalomból ilyenkor hintót küldtek az orvosért és a bábáért. A gazdák általában szekéren mentek a szülésznőért. — Amikor elvégeztem a bábaképzőt, természetes volt, hogy visszajövök ide, ahol születtem, nevelkedtem — kezdi a visszaemlékezést Ender Ferencné, aki negyvenegy esztendőt dolgozott az egészségügyben Szigetszent- miklóson. — Én voltam akkor a faluban a harmadik szülésznő. A külterület jutott nekem, vagyis Lakihegy, Háros, Felsőtag. Volt dolgom elég. Például ott, a rádióadó környékén, ahol nagyon sok Szabolcsból meg máshonnan felkerült család élt, szinte hetente született egy-két gyermek. NEM GYŐZTE KIVÁRNI Amikor első szülését vezette, mint önálló bábaasszony, már ő maga is magzatot hordott a szíve alatt, s amikor 1957-ben a fiával volt vise- lős, a már csak egy-egy rohammal a világra kívánkozó apróság nem győzte kivárni, míg anyukája beér a csepeli szülőotthonba. — Akkor, 1953-ban ez volt az ország legkorszerűbb ilyen intézménye. Mégsem volt könnyű rávenni a kismamákat, hogy bevonuljanak oda. Ezért hozták be a kelengyeutalvány rendszerét. Mézesmadzag volt. Azelőtt leggyakrabban már csak közvetlenül a szülés várható napA bába minden keresztelőre hivatalos volt ja előtt találkoztunk az anyukákkal, akik bizony az utolsó percig keményen dolgoztak. Ender Ferencné vezetett szülést kecskeólban, pajtában és a szántóföld szélén is. Az 1956-os jeges árvíz idején olyan volt Enderék utcája, mintha ott lenne a kórház. Mentőautók várakoztak a bábára, hogy az otthon vajúdó édesanyákhoz vigyék. — Pedig akkorra már úgy, ahogy megszokták a kismamák a szülőotthont, de az áradás elvágott minket Csepeltől, hát otthon segítettem világra a babákat. LEÁNYANYÁK FALUSI ERKÖLCSÖK Akkor már vöröskeresztes titkár is volt a faluban En- derné. S bár volt éppen elég dolga az árvíz napjaiban, — hiszen a kis jövevények nem voltak tekintettel a természeti csapásra —, még a mentésre is gondja volt. A vöröskeresztes aktivisták járták a nyúlgátakat, friss, forró teát mértek a védelemben dolgozóknak. Ender Ferencné helytállásáért árvízvédelmi kitüntetést kapott. Annak ellenére, hogy csak a közelmúlt eseményeiről mesél, olyan, mintha a történelemkönyv lapjai elevenednének meg. Például, amikor a szülésznő feladatairól szól. Arról, hogy nem csupán a szülés levezetése és az újszülött ellátása tartozott a kötelességei közé, hanem a szülő nő hétnapos nyugodt pihenésének biztosítása is. — Amikor Miklósra kerültem, két, nálam jóval idősebb szülésznő működött a faluban. Mindenkinek megvolt a maga körzete, de ha éjszaka engem csöngettek fel, nem kérdeztem, hogy miért nem a körzeti bábát hívták. Valamennyien közmegbecsülésnek örvendtünk, őszintén tiszteltek minket a faluban. Meghívtak minden keresztelőre és bizony sértés volt távol maradni. Sokszor előfordult, hogy éppen szülő nőnél voltam, s az anyósomat küldtem magam helyett. Enderné új szellemet képviselt. Hamar elterjedt róla, hogy ő bizony nem enged használt rongyokat tenni a vajúdó asszony alá. Kinyittatta a nagyszekrényt, s a fehér lepedőt kérte ki. A második gyermek születésekor már a család is tudta, hogy a bábát kórházi tisztasággal kell várni. S annak is gyorsan híre ment, hogy a fiatal szülésznő nem vállal „angyalcsinálást”. — Nem is igen kerestek meg ilyen kéréssel — mondja. — Persze nyilván elintézték valahol, de hozzám nem jöttek. — Leányanyák? — kérdez vissza, amikor a falusi erkölcsökről faggatom. — Voltak, persze. De amikor az én szerepem elkezdődött, akkor a családi viszály, a botrány elcsitult, már mindenki a kis jövevényt várta. Napjainkban, amikor a mindennel felszerelt kórházi szülőszobákban gyakran gyorsító infúzióra kötve — s emiatt teljesen magatehetet- lenül és együttműködésre képtelenül — adnak életet a kismamák gyermekeiknek, a szülés csodálatos misztériumát kívülről, az egész folyamattól elidegenítve, mint annak szenvedői élik meg. S mennyi nehéz, komplikált szülésről hallani! HA IDEGEN FÉRFI ZÖRGETETT — Akkor is voltak bonyolult szülések, ©lyankor idejében hívtam az orvost. Írtam egy cédulát neki, azzal ment el hozzá valamelyik férfi a családból. És persze voltak koraszülések is. Az ilyen babákhoz naponta többször kijártam. Etettem és másik szoptatós kismamától vittem neki lefejt anyatejet. Ezek a picurkák különösen a szívemhez nőttek — meséli Ender Ferencné. — El tudja “képzelni, micsoda nagyszerű érzés még ma is. valahányszor meglátom azt a csinos. ma már többgyermekes fiatalasszonyt, akit pici koraszülöttként én segítettem a világra, akinek az életéért hetekig harcoltam? — Ha három éjszaka nem csöngettek föl, már aludni sem tudtam. Hiányzott a munka. Férjem gyakorta elkísért; különösen, ha idegen férfi zörgetett értem ... A párom asszisztált nekem a kecskeólban, őt küldtem haza kelengyéért, mert annak a kis asszonynak még egy pelenkája sem volt. Nagyon sokat köszönhetek a családomnak; a páromnak és a szüleinek. Nekem soha nem volt gond, ki vigyáz a gyerekeimre. amíg úton vagyok. Ezért, amikor 1959-ben végleg megszűnt a faluban a szülésznői munkakör, nem mentem be a szülőotthonba, hanem körzeti nővér lettem. Így a legkisebbek után a legidősebbekkel foglalkoztam. Nem is akárhogyan. Megszervezte az idősek napközi otthonát. A bábaként megszerzett népszerűség és tisztelet minden kaput megnyitott előtte. FEL VILÁGOSflÁSSAL, PROPAGANDÁVAL — Figyelem a sajtóban, hogy megint az érdeklődés középpontjába került az abortuszkérdés. Magam nem voltam híve, de bizony az sem mindegy, hogy hová, mire születik meg egy új élet. Szeretetben felnevelni egy-két gyermeket szociális gondok közepette nem könnyű. És tapasztalatból mondom azt is — hiszen nagyon sok család életének legrejtettebb zugaiba láttam bele —, hogy a gyermek első hónapjai, évei döntőek lehetnek életének, személyiségének alakulásában. Az abortusz a legrosz- szabb családtervezési módszer, de a döntés lehetőségét nem lenne szabad elvenni az anyáktól, ritkább felvilágosítással, jó propagandával olyan helyzetbe hozni őket, hogy ne kerüljenek ilyen döntések elé. A kerítésoszlopon ma is ott a szülésznő zománctáblája. Bár van annak harminc éve, hogy nem vezetett szülést. — Azt mondtam, amíg élek, nem veszem le azt a táblát, mert ha újra kezdeném, ma is ezt a hivatást választanám. Megvan a régi táskám minden ollóval, fogóval, csipeszszel és tartozékkál. Azt hiszem, ma sem jönnék zavarba ... Móza Katalin Üjabb pornókazetta került forgalomba, gondolom, nem az utolsó. A szexlapok 'tömkelegé kelleti magát. Különböző masz- százsszalonok nyíltak, .titkolt vagy nem is titkolt céllal. Az erénycsőszök megbotránkoz- tak. ahogyan az már-lenni szokott. Tiltakoznak, fenyegetőznek. Van azonban az ilyesféle üzletnek egy másik oldala is, amiről nem szokás beszélni. Azok a bizonyos „rosszlányok”. Tényleg annyira romlottak? Miért vállalják? Azon az újabb pornókazettán szerepel egy lány. ö hajlandó volt beszélni. Szentendrén lakik, Szarvas Ildikónak hívják és tulajdonképpen rendezett életet él. Férje, kisfia van. Kellett az a harmincezer forint, amit a kétnapos „fellépésért” kapott. Mint ahogyan szükségük van azokra a forintokra is. amelyek a meztelen fotóiért járnak. Ebből élnek. Bródy kedvese is volt — Csak a pénzért csinálja, Ildikó? — Senki nem úgy kezdi, de egyre fontosabbá válik a pénz. Sokat beszélgettem erről a többi lánnyal is. Mindegyiküknek van valami a múltjában, s ki tudná megmondani, hol, mikor romlik el egy élet. — Mit szólnak az ismerősök? — Nem tudják, mivel nem régen csinálom. Amúgy is máshogy nézek ki a filmen. A családom pedig? Válasz ez arra, amit tőlük kaptam... A férjem más. — Vele szerepel a felvételen? — Dehogy, másfajta beállítottságú, és természetesen elítéli a dolgot. „ABBÖL” ÉL A CSALÁD... — Nem féltékeny? — Miért lenne az? — kérdez vissza. — Köztem és a férfiszereplő között nincs lelki kapcsolat, féltékeny pedig csak arra lehetne. — Hm... a „testi” kapcsolat élesben megy a filmen? — Természetesen, ezt nem lehet megjátszani. — Mindegy milyen a férfipartner? — Tulajdonképpen majdnem. Csak annyi a kikötésem, hogy legyen tiszta, ápolt, és ne legyen testi fogyatékossága. Különben nem látok nagyon nagy különbséget a felvétel és aközött, amit az emberek nap mint nap csinálnak — persze kamera nélkül. A filmnél tisztázottak a viszonyok. Adok-kapok játék ez. Vállalok bizonyos dolgokat — valamennyiért! — Megéri? — Kérdés, hogy kinek mi éri meg. Erre most mit mondjak? — Nincs fenntartása? Leszerződne a következő filmhez is? r — Persze, ha már egyszer vállaltam... — Miféle „színészi" adottságok kellenek egy ilyen felvételhez? Igazi vagy megjátszott a felszabadultság? — Vannak olyan lányok, akiknek jó, nem csak meg- játsszák magukat, mint ahogyan vannak olyanok is, akik elmennek bárkivel az utcáról. Én általában nem ismerkedem utcán, a filmeken pedig nem játszom meg magam, próbálok természetes lenni. — Beszélgetésünk elején megrontott életekre célzott, önt miféle csalódások érték? — Semmi eget rengető. Meghalt a nagymamám. Elváltak a szüleim, akkor epilepsziás rohamokat kaptam. Később a nagy szerelmem — tizenhárom éves voltam akkor — magunkra zárta az ajtót és közölte, most megtörténik... Tizennégy évesen az unokabátyám már be sem zárta az ajtót... Aztán jött egy újabb szerelem. Azt gondoltam, jobb, kedvesebb, okosabb mindenkinél Bródy János. Róla kiderült a végén, hogy hamis csillogás és nimbusz veszi körül. Az ürességet ügyesen összeválogatott versidézetekkel leplezi, sokat sejtet, de semmit nem mond. Ilyen ő maga is. Néha fiatal szűz lányok csöngettek az ajtaján, hogy ö, a nagy. tegye nővé őket. Ilyen „majdnem szűz” voltam én is... — Gondolom, nem ilyen életről, hivatásról álmodott? — Furcsa kérdés ... Valahogyan engem vitt az életem, nem én irányítottam. Gimnáziumot végeztem, három évig — Igen, is gondolom, ebben része volt a korai, majdnem gyermeki élményeknek is, amelyekről az előbb beszéltem. Én megpróbáltam visszafogni magam: NEM! Hiába. Egyszer „kibújik a szög a zsákból”, viszi az embert a vére. Kalandot keres, izgalmat. Arról álmodik, hogy felfedezik, fotómodell lesz vagy hires filmszínész. Végül marad a pénz... a megélhetés kényszere. Mátrai Tibor 1 moziüzemi vezető voltam Pesten, akkor azt gondoltam fontosnak. — Már abban az időben is az átlagosnál jobban vonzódott a férfiakhoz?
