Pest Megyei Hírlap, 1990. június (34. évfolyam, 127-152. szám)
1990-06-21 / 144. szám
PEST MEG YES XXXIV. ÉVFOLYAM, 144. SZÄM Ára: 5,80 forint 1993. JŰNIUS 21., CSÜTÖRTÖK NEHÉZ AZ ÚTJA A GABONÁNAK A bank arat vagy a kombájn? Hű, de melegein van! 1 Nem lesz könnyű útja a gabonának az idén a földekről a tárolókig, feldolgozókig — ez derült ki a Földművelésügyi Minisztériumban szerdán tartott sajtótájékoztatón, amelyen a gabonabetakarítás került terítékre. A termelők tartózkodását jelzi, hogy mivel a gabona áráról újabb döntés még nem született, a tavalyi 2,8 millió tonnás szerződés helyett az idén mindössze 1 millió tonna átadására kötötték meg a szerződést. Az államközi szerződések alapján realizálódó rubelelszámolású exportban is kérdőjelek vannak, mint kiderült: a magyar fél a szovjet gabonaexportot magánjogi szerződéssel mindaddig nem hagyja jóvá, amíg az illetékes külkereskedelmi vállalat tárgyalásai a kőolajimportról nem fejeződnek be. A sajtótájékoztatón elhangzott gabonaipari vélemény szerint megeshet, hogy nem tudják átvenni a termést, ez iparnak ugyanis alig 8 százalékos nyeresége van a feldolgozáskor, és 15 milliárd forint hitelre lenne szükség a felvásárláshoz, márpedig a jelenlegi kamatok mellett erre kevés eséllyel tudnak vállalkozni. A felvásárlási váltó intézménye az idén is fennmarad, a harmadik negyedévben 20 milliárd forintot szánnak erre a célra, hat mezőgazdasági ágazatban. A keret mintegy harmadával nagyobb az elmúlt év azonos időszakához képest. (Ám ez a termelők számára nem jelent előnyt, hiszen nekik az áremelkedésekkel és a rosszabb kamatfeltételekkel is meg kell birkózniuk. Viszonylag kevés szó esett az idei aratásról. A gabonafélékből közepes termés várható, a kalászos gabonát hazánkban 1,64 millió hektárról takarítják be. A technikai eszközök rendelkezés— Hű, de nagy fene köd van! — jut eszembe, mármint az, hogy nemrég a rideg télben még imigyen sóhajtoztam. Azóta időjárásunkban bekövetkezett a nagy fordulat, elérkeztünk a meteorológiailag számított nyáridőhöz, a napfordhulóhoz. Persze ha a képen látható két budafoki hölgy is fordulatot venne, száznyolcvan fokosat, mondjuk olyat, mint Király Zoltán a Parlamentben, akkor mondhatnánk csak igazán:— Hű, de nagy meleg van! A várva várt nagy fordulatra azonban még várnunk kell. Sebaj. Tulajdonképpen az sem rossz, ha egy ideig még csak a csupasz valósággal kell szembenéznünk ... (Cikkünk a csillagászati nyárról a 3. oldalon.) Zöldségesek lesznek a föld igén y lök Alsónésnediben Hiába várt vizet az árpa Rövidesen hozzálátnak Al- sónémediben a Közös Üt Mezőgazdasági Szakszövetkezetnél is az őszi árpa betakarításához. A rapszodikus csapadékeloszlásnak tudható be, hogy a megyének ezen a területén mintegy 100 milliméterrel kevesebb esővíz áztatta a szántóföldeket, s Megyei verseny Budafokon Borok vizsgája gyertyafényben őstermelők és gazdaságok borainak versenyét tartották tegnap Budafokon, a Pro- montorvin Borgazdasági Rt.- nél. Az országos borverseny előkészítéseként az amolyan főpróbának szánt megyei vetélkedőre nyolcvankilenc terméket neveztek be. Az ötven minőségi boron kívül egyebek között fűszerezett, muzeális és asztali fehér borcsalád várhatta a szakmai megmérettetést, a gyertyafényes átvilágítást. A házigazdák nevében dr. Cágány Tibor, a részvény- társaság vezérigazgatója adott rövid betekintést a cég belső gazdasági életébe, piaci kilátásaiba. Elmondta, az elmúlt évben már olyany- nyira katasztrofális pénzügyi helyzetbe került a nagymúltij vállalat, hogy napok kérdése volt csupán, mikor jutnak az elkerülhetetlen csődbe. Egy év alatt, az időközben a vállalaton belül kialakított kft.-k révén sikerült a nehezén túllenniük. Idén, az esztendő első felében már megszűnt a veszteséges termelés. A mindinkább tisztuló belső piaci versengésnek köszönhetően már nemcsak a literes silány, hanem hét- decis minőségi borok is vevőkre találnak. Hazánkban, a bortermelést véve alapul, Pest megye a 4—5. helyet foglalja el. Dr. Tunyogi András, a Pest Megyei Tanács mezőgazdasági osztályának tanácsosa a verseny kezdete előtt utalt arra, hogy a megyében 11 ezer hektáron termesztenek szőlőt. A gazdák, az őstermelők vállalkozási kedvét, igyekezetüket, mi sem jelzi jobban, mint az, hogy bátran fognak hozzá új ültetvények telepítéséhez, s valóban minőségi fajták révén nyerhető borok termeléséhez. Egykoron az ország második szőlőtermelő területe volt Pest megye. Itt bátran próbálkoztak jobbnál jobb fajták elterjesztésével, meghonosításukkal. A versenyre beküldött borok között 54 volt az, amelyik a forgalmi és 45 pedig a termelői borok kategóriájába tartozott. A zsűriben számos olyan szakember foglalt helyet, aki az Országos Borminősítő és -Ellenőrző Állomáson dolgozik, s naponta átlagosan 20-25-féle bort is elemez. Gy.L. re állnak, úgyhogy kedvező időjárás esetén 20 nap alatt elkészülhetnek a nagy munkával. M Részleges májátültetést hajtottak végre Japánban egy hétéves kislányon, aki a 16 órás szerdai műtét során édesapja májának egy részét kapta meg. Japánban ez'Vplt a harmadik májátültetés "élő donorból. A világon két éve kifejlesztett brazil szervátültetési módszer alapján ez a műtét már a 13. ilyen jellegű beavatkozás. yjiz operációt az 50 orvosálló team sikeresnek mondta, megjegyezték azonban, hogy a szervezet immunreakciói nem számíthatók ki előre. A májátültetés — a máj bonyolult és sokrétű funkciói miatt — az egyik legnehezebb és legkevesebb sikerrel kecsegtető transzplantáció. így az árpatermés is mesz- sze alatta marad a kívánalmaknak. Ugyanis a hektáronkénti várható átlag mindössze 24-25 mázsát tesz ki. Bognár Károly, a szövetkezet termelési igazgatója katasztrofálisan rossznak minősítette a 124 hektáros árpaföld hozamát. Á gabonabetakarítási munkákat három, jó állapotban lévő dominátor segíti. A már említett árpavágást követően, a szövetkezet homokosabb területein megkezdhetik majd a búza aratását. Lényegesen kedvezőbb a határkép a kukoricatáblákon. Az alsónémediek e növényből a szuperinten- zív termesztési rendszer tagjai, s ennek keretében a Mezővíznél és a Kiténél tartoznak minél kedvezőbb eredményeket felmutatni. Alsónémedin a helybeliek tisztában vannak azzal, hogy a környék gyenge adottságú szántóföldjei kevésbé alkalmasak gabonafélék termesztésére. Már hosszú évtizedek óta ezért a zöldség- termesztés dívik a községben. Káposztát, karfiolt és más zöldárut visznek a piacra, újabban megpróbálkoznak a gazdák a termést gazdagító vetésforgóval. A közelmúltban elvégzett felmérések szerint a szövetkezet több ezer holdas tábláiból mintegy 500 hektárnyi kerül felosztásra az igénylő tagok között. Szinte valamennyien zöldségféléket, s más, jól értékesíthető mező- gazdasági terményt kívánnak termeszteni. Gy. Gorbacsov-falány Távozóban a főtitkár? Mihail Gorbacsov kilátásba helyezte, hogy a legközelebbi jövőben távozik az SZKP KB főtitkári posztjáról. A szovjet vezető, aki az oroszországi pártkonferencián a bírálatok kereszttüzébe került, azt mondta: lehetséges, hogy 10-12 napon belül más áll majd a Szovjetunió Kommunista Pártja élén. Gorbacsov nem tisztázta, hogy maga kiván-e távozni pártfunkciójából, vagy attól tart, hegy az SZKP küszöbönálló kongresszusa mozdítja majd el főtitkári posztjáról. ......... B ELPOLITIKAI KRÓNIKA Mádl Ferenc tárca nélküli miniszter és Jeszenszky Géza külügyminiszter találkozott Kim Un Hjonggal, Ro Te Vu koreai köztársasági elnök különmegbízottjával, aki megerősítette az Antall József miniszterelnök részére szóló koreai meghívást. O A Magyar Vöröskereszt hazai szegényeket támogató kétnapos persely akcióján csaknem félmillió forint gyűlt össze, Pest megyében egy másik akció révén 400 ezer forintot adott össze a lakosság. © A Rendőrtiszti Főiskola dísztermében megalakult a Magyar Börtönügyi Társaság. Vállalják a börtönüggyel kapcsolatos tudományos eredmények terjesztését, el kívánják látni a börtönügy társadalmi képviseletét. © Az Országgyűlés környezetvédelmi bizottsága határozott a bős—nagymarosi munkálatok felügyeletéről. Elvállalják a beruházás társadalmi ellenőrzését a korábban e szerepet betöltő, a Parlamenttől független társadalmi bizottság helyett. AZ AR ELLEN ÚSZVA KURBU Nyelvi vétek ugyan a címül választott szó használata, de azt mégsem írhatom, hogy az indítókaros telefont a kisszövetkezetnél végre CB-készülékkel válthatták fel. Kurblis volt az a szegény készülék. Jelképeként annak, milyen feltételek, körülmények között kényszerülnek dolgozni azok, akik új vállalkozásba kezdenek, öt helyen, bérelt szobákban, a kisközségben. Áram van, de folyóvíz már nincsen ... Hallom, hallgatom tehát a lelkei szavakat arról, miként borítják virágba hazánkat a kisvállalkozások. Hatalmas a lelkesedés. A megyei honatyák egyike a Parlamentben a minap egyenesen Kánaánt emlegetett... Csak éppen: tudom, látom, tapasztalom, miként kínlódnak ezek a vállalkozók. A feltételek hiánya miatt. A megyében két év alatt megkétszereződött a kisszervezeteknek a száma. Remek! Hatalmas a lelkesedés. Csak éppen a szakember tudja, a hatalmas lelkesedéshez hatalmas beruházások is kellenek majd. Telefon, közművek, utak. Igen, utak, mert sok helyen most a szállítás szinte megoldhatatlan gond. A megye országosan a legrosszabbul ellátott területek közé tartozik, ami a telefont, ami a szilárd burkolatú belterületi utakat illeti. Az ilyen és hasonló feltételeknek a megteremtése nem a vállalkozóknak a gondja. Hanem az államé. Honnét, miből, mikor lesznek erre forintmil- liárdok? Nem illúzió tehát a kisvállalkozásokhoz reményeket fűzni? Nem, nem! De illúzió úgv feltüntetni a reményeket, mintha azok teljesüléséhez más sem kellene, mint az elhatározás, az akarat. Napjainkban mégis ennek vagyunk szem-, fültanúi. A feltételek hiánya? Csend lepi. Mintha nem is lenne ez a súlyos nincsen. Van. Kikerülhetetlen szembenézni azzal S ha végre ez megtörténik, ha Kánaán emlegetése helyett lépésről lépésre a kormányzat kialakítja a feltételeket, akkor ... Nos, akkor sem jön el a Kánaán, ám bizonyos: a kurbli jelképezte helyzeten túljuthatunk. (M)