Pest Megyei Hírlap, 1990. május (34. évfolyam, 101-126. szám)
1990-05-14 / 111. szám
1990. MÁJUS 14., HÉTFŐ 3 Madarak és fák napján Vidám volt a vasárnap a vaSasparkban Csepel autógyári helyzet A béka fenékváza alatt Az elmúlt hetekben riportokban, tudósításokban számol- , tunk be arról, hogy a Csepel Autógyár és az Ikarus közötti viták miatt rövidebb időre Szigethalmon többször is leállították a gyártósorokat, kényszerszabadságra küldték a dolgozókat, s nem szállítottak autóbusz-alvázakat. Az Ikarus ugyanis milliárdos nagyságrendű összeggel tartozott a Csepel Autógyárnak, ennek következtében ők sem tudtak fizetni szállítóiknak. Már-már úgy látszott, hogy befellegzik a magyar gépipar egykori húzóágazatának, a autóbuszgyártásnak. AMÍl i inkább, hiszen mat az eddigi kormányok is többször letettek a szent esküt , hogy nem preferálják tovább a veszteséges vállalatokat. Ennek ellenére az Ikarus mint korában most is megkapta a evorssegélyt. Az ok: amennyiben nem szállítjuk a Szovjetunióba a szerződésben rogzi- tett mintegy 5 ezer autóbuszt valószínű, hogy a Szov.^™° ugyanilyen értékben csökkenti /számunkra létfontosságú fűtőanyagok és energiahordozok magyar exportját. A tőkeinjekciót tehát ismét megkapta a két óriás vállalat. A pénzügyi válság enyhitesere hárommilliárd forint kedvezményes feltételek melletti állami garanciájú hitelt kapott az Ikarus, s ebből egymill.ar- dot közvetlenül a Csepel Autógyárnak utalnak ki. A súlyos válsághelyzetet egy időre ezzel sikerült megoldani Arra azonban nincs semmiféle biztosíték, hogy a gyorssegély hosszú távra megoldaná az autóbusz- <ä^alvaz- gyártók nehézségeit. A Fig> elő valamint a' Világgazdasag című lap egyaránt elemzi a kialakult helyzetet, szakemberek véleményét is ismertetve választ keres arra is, hogy m lenne a megoldás. Megállapításaik szerint az az. alapvető baj, hogy ?h váz- és a karosszena-gyartas elkülönült termelési szervezetekben folyik. A Csepel autógyáriak szerint az arak alaki- tása számukra előnytelen s az egyenrangú szerződések helyett mindeddig az Ikarus diktátuma szerint kellett b°l£°z- niuk. Gazdasági elemzők véleménye azt bizonyítja, ho„y túlságosan nagy, raadasul bonyolult a szervezet, nem lenne szabad ennyi autóbuszt gyártani. Igaz, az sem latszik jobb megoldásnak, ha a.szekesfe- hérvári, a mátyásföldi és a szigethalmi gyár külon-kulon válna önálló autóbuszgyartova, mert a nemzetközi piacokon egymásnak lennének konkurensei, ily módón szorítanak le az árakat. Ka azonban az Ikarus maga gyártaná autóbuszaihoz a e nékvázakat, mi maradna a Csepel Autónak? Erre nézve még nincs konkrét e}Sond°^sv Valószínűnek latszik, hgy szervokormányokat, tef^el^- kapcsolókat s más alkatrészt továbbra is készíthetnének a szigethalmi gyárban. Részegységeikkel, vagy akár a komplett fenékvázakkal önállóan is megjelenhetnének a piacokon. S talán bátrabban lehetne viszonyulni a múlthoz is. Néhány évtizede a Csepel Autógyár akkortájt korszerű tehergépkocsikat gyártotir-néhány évig a Volvóval is együttműködtek. A még mindig meglevő, bár nem kifejezetten korszerű technológia, a sok évtizedes termelési tapasztalat esetleg arra is alkalmas lehetne, hogy a Csepel Autógyár személygépkocsi-gyártásba is beszálljon. Túl sokáig aligha lehet a döntést halogatni. Nyilvánvaló, hogy a termelés folyamatos csökkentése, az összeku- szálódott gazdasági kapcsolatok hosszú távon nem nyújtanak megélhetést az autógyár több ezer munkásának. Sürgős pénzügyi rendezésre, az áldatlan állapotok felszámolására van szükség, s egy olyan gyártási és értékesítési stratégia kidolgozására, amely visszaadhatja régi rangját, hírét Fest megye legnagyobb gépipari üzemének. — cs — A mexikói fazonú szalmakalap sehogy sem illett a keli munkásruhához. Viselője tíz hatalmas bogrács körül szteppéit, mert e fura jelmezben vasárnap szakács volt. Ügy egyébként a Felsőbabádi Állami Gazdaság szb-titkára. Az tegnap nem derült ki, hogy Sallai István miként bábáskodik a sokak által már dög- lődőnek minősített mozgalom fölött, viszont kiváló gombás szarvaspörköltet kerekített, ezért kezeskedem. Persze az is téved, aki a szakszervezetről a fenti meghatározást adja, hiszen a MEDOSZ Pest Megyei Bizottsága tegnap ismét megmutatta, hogy napjainkban is képes megszervezni, kiállítani tömegeket mozdító rendezvényt. Ismét, mert hogy ötödik alkalommal hívta, s látta vendégül az embereket a madarak és fák napján a budakeszi vadasparkban. Gróf Apponyi Albert egykori vallás- és közoktatásügyi miniszter esze ágában sem gondolta, hogy az általa az elemi iskolákban kötelező megünneplésre elrendelt madarak és fák napját egyszer majd úgy eltörlik a kisdiákok életéből, hogy évtizedekig hí- re-hamva se marad. Ezt az ünnepet azonban szerencsénkre sokkal előbb visszakaptuk, mint a többi jeles napunkat. A természet védelme ugyanis politikamentes. De ha már eleinket hoztuk szóba, álljon itt még két név: az. első ünneplést megelőző esztendőben, azaz 1905-ben hoztaik egy törvényt arról, hogy az énekesmadarakra nem szabad vadászni, s ez Darányi Ignác egykori föld- művelési miniszterhez köt- ■ hető. És Kaán Károly volt az az erdészelőd, aki az 1935- ös erdő- és természetvédelmi törvényt kimunkálta, jóllehet az első erdőtörvény ennél régebbi, 1879-ből datálódik. Azt nem tudhatom, hogy eleink mit szólnának egy ilyen, ezreket a természetbe csalogató eseményhez, azt viszont igen, miszerint a szervezők ígérik: holnapra eltüntetik a majálisnak beillő találkozó minden, az erdőre ártalmas nyomát. Mondom, majálisnak is beillő a dolog, hiszen a színpadon gyermek- műsorral, néptánccal, ajándék- sorsolással szórakoztatták a nagyérdeműt, a Szilfatisztáson a Perdülj-fordulj ! családi sportversenyeken vetélkedtek a résztvevők, s volt kerékpáros ügyességi találkozó és vadászkutya-bemutató is, hogy csak néhányat említsünk a Szeresselek a marttlomsláfl Miénk az a fiú, akit ünnepelnek § Krisztus előtt 490-ben, a ^ görög—perzsa háborúk ide- ^ jén az Athéntól negyven s kilométerre fekvő marato- ^ ni síkságon, a görög Mil- ^ tiadész serege megütközött ^ a túlerőben lévő perzsa ha- ^ dakkal és megfutamította ^ az ellenséget. A diadalról ^ szóló hírt egy görög har- ^ cos futva vitte Athénba. A ^ hagyomány szerint csak ^ annyit tudott mondani: ^ győztünk, s a kimerültség- tői holtan esett össze. Maratoni futás volt tegnap is. Több mint ezren jöttek össze a világ minden részéből, hogy Budapest és Fót között oda—vissza megtegyék a 42 ezer 195 méteres távot. Az IBUSZ maratoni jegyzett verseny. Profik és amatőrök, külföldiek és hazaiak éppúgy készülnek rá, mint a már eddig is ismert rangos viadalokra, például a New York-i maratonira. Az ismert versenyzők azért, mert manapság a futásból elég jól meg lehet élni, ha valaki profi módon műveli: A nyertes férfi, egy kaposvári fiatalember például 5 ezer nyugatnémet márkát kapott, a nők közül a legjobb — egy szintén odavaló lány — 50 ezer forint értékű jutalommal egészíthette ki a konyhapénzt. Az igazán nagy profik persze kevesen vannak. S nem is nagyon érdekesek. Éppen csak annyira, mint a jól dresszíro- zott versenylovak. A nagy versenyt nem ők vívják. Hanem azok, akik fizetnek azért, hogy elindulhassanak a versenyen. Azok, akik nincsenek benne az első háromszázban, s akkor közelednek a célhoz, amikor a stopperóra a negyedik órát mutatja. Igazi sportemberek és őrültek. örültek a szó valóságos és átvitt értelmében. Egy külföldi úr például hátrafelé fut, a mostani versenyen állítólag újabb világcsúcsot is felállított. Egy másik vászonnal és ecsettel a kezében tette meg a távot, és közben festegetett. Egy fiatalember — azt hinnéd, klinikai eset — lobogót tart a kezében. Más a kutyájával kocog. Minden igazi versenynek ,megvannak a maga bohócai. A többiek csak csendesen, szürkén, konokul tapossák a kilométereket. A verseny a Budapest Sportcsarnokból indult. Ezernyi színes trikó, bömbölő zene, hangosbeszélő. Villogó rendőrmotorosok. Lökdösődés, könyöklés. Városliget, Hősök tere. Folytogat a levegő. Lehet, hogy mindjárt esik. Rakpart, hűsítő dunai szél. Árnyas Újpest. Templomból há- zasétáló nyugdíjasok, akik nem értik, ugyan miért futnak ezek az emberek. Fóti út. Elfogynak az utcák, az emberek. Most már a szív nagyon hangosan zakatol. Hagy abba, hagyd abba! — ezt dörömböli a füledbe. A legjobbak már veled szembe, visszafelé futnak. De a többiek elkínzott arccal, még a városból kifelé, Fótnak gyűrik a kilométerekeit. Daliás sportemberek, nagyapakorú urak, hórihorgasok, véznák és kövérek. Most mégis példaképek. Mert helyetted is futnak. Egyikük melléből szivárog a vér. Kidörzsölte a trikó. Töpörödött lány kacsáziik előre. Azt hinnéd, mindjárt összeesik, pedig találkozol majd vele a célban. A forgalmat persze lezárták. Most Fótra csak nagy kerülővel juthatnak el az autósok. Szidják a futókat, a rendőrt, s a rendszert. Üvöltenek. Közben egy olasz összeesik. Mondanád nekik, de hiába: emberek, szeressétek a mara- tonistákat. Üjra a városban. Egyre nehezebben fogynak a kilométerek. Az elsők már beértek a Népstadionba. Mások még a féltávnál vánszorognak. Nem a helyezésért, maguknak futnak. Sportemberek. Atléták, öregek és még egészen gyerekek. Összemosódik előttük az utcakép, alig hallják a tapsot. Némelyik már szürke, a másik falfehér. Egy borízű hang bekiabál: Hagy abba, öreg! Mert ő már abbahagyta. Nem a futást, hanem az igazi életet. Nem akar semmit. Nem vár semmit. És haragszik arra, aki még fut. Egy asszony áll a Népstadion úton. Folyik a szeméből a könny. A fiát vagy az' unokáját siratja? Vagy valamennyi futót? Az összes szenvedőt, aki túl van már negyven kilométeren, de lehet, hogy a hátralévő kettőn elbukik? Azokat, "akik még a fél távot szenvedik? Az is lehet, hogy a büszkeség szorítja a torkát. Mert lenn, a stadionban már tombol a közönség, ömlik a hangszórókból az örömzene. S lehet, hogy az övé az a fiú, akit most ünnepelnek. A hatszázötvenkette- dik. Csulák—Hancsovszki kínálatból. Lenn, a kivájt katlanban a Kiskunsági Állami Gazdaság lovas-, csikósprogramjában gyönyörködhettünk, ugyanott tartották a terép- ijászati bemutatót is. E napon mindenkinek ingyenes volt a vadaspark és sokan indultak természetvédelmi sétára, illetve tekintették meg az e tárgykörben állandóan vetített filmeket. Aki ritkán járja az erdőt, az a Vöröskereszt jóvoltából tegnap megbizonyosodhatott ennek hiányából adódó fogyatékosságairól. A testsúly- és vérnyomásmérésen ugyanis sokaknak mondták: feltehetőleg hiányzik életükből a mozgás, a friss levegő. „Majd ha kivágtátok az utolsó fát, megmérgeztétek az utolsó folyót, kifogtátok az utolsó halat, rá fogtok jönni, hogy a pénzt nem lehet megenni ... !” Tegnap, ha csak rövidke időre is, de sikerült megpihenni, kikapcsolódni, s a fenti gondolatot magunkévá tenni. A megyei MEDOSZ- nak a szervezethez tartozó termelőszövetkezeteken, állami gazdaságokon keresztül sikerült kicsalogatni az embereket a zöldbe. A szervezett dolgozókat saját alapszervezetük hozta buszokkal, s biztosította az ebédjegyet is. Meleg István családostól jött Herceghalomról, igaz, saját gépkocsin. — A négy és fél hónapos Istvánkával meg a babakocsival bajos lett volna a buszon — mondja az édesapa. — De eljöttünk, hiszen még soha nem jártunk a vadasparkban. A tavaszi napsütésben az édesanya ripsz-ropsz tisztába teszi a babát, a kicsi nagyot ásít, mindjárt el is nyomja a jó levegő. Nem messze tőlük még kisebb csecsemőt látok, apja karjában. Lukács László budakeszi tanító mögött falkányi gyerek, a tanítványai. Amott, a színpad előtt két idősebb hölgy egy úr társaságában üldögél. Szudics Máriáék biatorbágyi nyugdíjasok. Évek óta itt vannak mindig, s mint mondják. alig várják már Gál Gabriellát a pódiumra. A művésznő egyébként nyilván farkaséhes már, mert épp az előbb láttam, hogy a felsőba- bádiaknál végigkóstolgatta, melyik bográcsban mi fő. Mindenütt van kíváncsiskodó lurkó bőven, a legtöbben mégis az ajándéksorsolásra felkínált díjak körül settenkednek. Nem véletlenül, hiszen a ketrecben lapuló tapsifüleseket meg lehet simogatni, s ugyan ki látott már madzaggal fához kötözött kakasokat?. A MEDOSZ-nak egyébként díszvendégei is voltak: no nem közismert urak, hanem a Sipos és Seregély hármas ikrek. Az előbbi három kisfiú Tahitótfaluból, a Seregély család pedig Alsónémediböl érkezett, a vendéglátók nagy örömére. Fazekas Eszter
