Pest Megyei Hírlap, 1990. április (34. évfolyam, 77-100. szám)
1990-04-11 / 85. szám
mst MH. I' 1993. ÁPRILIS 11., SZERDA is fagyhat Szemügyre vett szemek, rügyek Bolond világban a természet is megbolondul. A télről lassan már csak idősebb emberek fognak mesélni — hosz- szú nyári éjszakákon — gyermekeiknek, akik lassan hozzászoknak ahhoz, hogy februárban már kiskabátban járunk, hogy a májusi orgona már április elsején — bolondok napján — illatozik, hogy április közepén már a legtöbb gyümölcsfa szirmot bont. Ha ez így megy tovább, a gyerekek még azt hihetik: van valami összefüggés a demokrácia meg az évenkénti kétszeri aratás között. Néhány napja hidegebb szelek járnak a Kárpát-medencében. A meteorológiai jelentések hóról, talaj menti fagyokról, mínuszokról szólnak, s az északi tájakon, például a Börzsönyben, az Ipoly völgyében aggódva figyelik a gazdák: nem árt-e a fagy a virágzó gyümölcsösnek. Azonban a Központi Meteorológiai Intézet agrometeorológiai osztályának vezetője, Dunai Sándor azt mondta, hogy ez az időjárás, például a tegnapi nulla—mínusz két fok. ászaikon a mínusz öt április közepe táján normális időjárásnak tekintendő. Szóval a flóra hagyta magát becsapni, az eddigi, szokásosnál melegebb éghajlati viszonyoktól, de ezért csak magára vethet. Tudhatta volna, hisz a természet oly bölcs, hogy a kezdeti fölmelegedés, a reménykedés, a rügyezés nagyon érzékeny állapot, s igazán lehetne annyi tapasztalata egy meggyfának, hogy nem virágzik csak úgy, bele a nagyvilágba. Hanem szépen megvárja a fagyosszenteket, amikről pedig a meteorológusok is tudnak, s ennek még előtte vagyunk. A hírek, miszerint tegnap éjjel elfagyott volna az idei gyümölcstermés, még nem jutottak el illetékes helyekre. Legalábbis a Mezőgazdasági Minisztériumba — több, növényekkel foglalkozó osztályon — sem tudtak fölvilágosítást adni arról, hogy mi fagyott el, vagy mi nem. Azt ígérték, hogy ezt egy holnapi sajtótájékoztatójukon az újságírók tudomására hozzák. Addig az a legcélszerűbb, ha a gazda A legnépszerűbb az NDK-márka Ä ml kis valutapiacunk Akár akarj uk^ akár nemj gyakran rákényszerülünk arra, hogy szerepet játsszunk. A magánélete persze mindenkinek a saját ügye, ám sokszor a hivatalokban, intézményekben is előadunk egy-egy kisebb produkciót, miközben az ügyintézők is, mi is pontosan tudjuk az igazságot. Vegyük példának okáért a devizaszámlát! Jó fél éve — mióta a pénzintézetek nem érdeklődnek a valuta eredete felől — a korábbinál is erőteljesebben virágzik a feketepiac, az árfolyamok pedig egyenesen elképesztőek. Egy USA-dollár úgy 95, egy nyugatnémet márka 58-60. egy osztrák schilling 7-8 forintba kerül. Viszont a magyar állampolgár máshogy nem tud valutához jutni, érthető hát, hogy megszerzi feketén. Megveszi, mert utazni akar vagy vásárolni, esetleg mindkettőt. Aztán számlát nyit valamelyik bankban, s már másnap hivatalos papírral veheti ki a pénzt, majd elköltheti akár külföldön, akár idehaza. Közben persze mindenki pontosan tudja, hogy nem létezhet annyi amerikai nagybácsi, ahányan pénzt ajándékoztak Magyarországon élő szeretteiknek. — Mi nem vizsgáljuk, de nem is vizsgálhatjuk a valuta eredeté* — . mondja Takács Lajos, az OTP Pest Megyei Igazgatóságának osztályvezetője. — Ha az ügyfél azt állítja, hogy külföldi rokonok- tó’ kapta a pénzt, mi ezt nem vonjuk kétségbe. Másfél évvel ezelőtt a megyében hat fiókunk — a szentendrei, a váci, a gödöllői, a ceglédi, a nagykőrösi és a nagykátai — kezdett el deviza- és BC-számla-ügyintézés- sA foglalkozni. Egy hete már a budaörsi és a ráckevei irodánkban, V'lamint a Budapesten élő megyei igazgatóságon is nyitható számla, május I-jétől pedig az érdi OTPfiók is bekapcsolódik a valutakezelésbe. ■ Mennyivel nőtt a számla- tulajdonosok száma, mióta nem kell igazolni a pénz eredetét? — Ez a rendelet 1989. szeptember 18-án lépett életbe. Másfél évvel ezelőtt kétezer számlát hoztak át hozzánk más bankoktól, azóta ez a szám körülbelül a négyszeresére emelkedett. Ma mintegy nyolcezer tulajdonos 8700 számláját kezeljük, akad ugyanis, aki több devizanemben is nyitott számlát. Ügyfeleink pillanatnyilag 210 millió forintnak megfelelő értékű valutát tartanak nálunk, ebből 75 millió forintnyit ebben az évben fizettek be. Mióta így megszigorították a vámszabályokat, azóta körülbelül háromszor annyian tesznek be pénzt, mint amennyien kivesznek. B Melyek a legkeresettebb pénznemek? — A legnépszerűbb egyértelműen a nyugatnémet márka és az osztrák schilling, de az USA-dollár és a svájci frank is „jó” pénznek számít. Egyébként az ügyfelek a legkülönbözőbb pénznemekben fizetnek be, néha hoznak japán yent, dái vagy svéd koronát is. ■ A turistaellátmány is kiváltható a megyei irodákban? — Igen, a lakossági valutakeret terhére kiváltható az ötven dollár. Egyébként most éppen a keletnémet márka irám a legnagyobb az érdeklődé*. Már sem készpénzben, sem csekkben nincs márkánk, a német újraegyesítés terve sokakban felébresztette az „üzleti szellemet”. A minap egy ügyfél egymillió márkát akart vásárolni, pedig egy útlevélre hivatalosan csak ötszázat adhattunk, de már annyi sincs. Valószínű, hogy hamarosan a cseh korona lesz a felkapott, bár abból még egyelőre vannak tartalékaink. K. A. kisétál a kiskapun, s szemügyre veszi a szemeket meg a rügyeket. A virágokon ugyanis nemigen lehet látni, hogy ártott-e nekik a hideg. Ha ugyanis lefagyott volna a szirma, de a termő ép maradt, akkor abból lesz még valami. Ha azonban nem lesz gyümölcskezdemény — ez még napok, hetek kérdése —, akkor tudnivaló: fogott a fagy. Hogy a rügyekből lesz-e még ilyen hideg után is virág, vagy az alvó rügyek felébrednek-e, s képes-e a növény másodvirágzásra — ez is a természet titka, mondták egybehangzóan a szakemberek. Persze nem mindenkinek van oka az aggodalomra. Az Állami Biztosító Pest megyei igazgatóságára tegnap mindössze két fagykárt jelentettek be, de ezek sem számottevőek. Azonban nemcsak a biztosító biztosít, vannak különböző fagyvédő találmányok, amelyek a gazdaemberek előtt sem ismeretlenek. A szőlőt közismerten füstölni szokták derült égbolt alatt, hideg éjszakákon, a gyümölcsfákat viszont ködösíteni illik, amit ködgyertyák produkálnak a hanyag időjárás helyett. Hovatovább már permetezni is lehet majd, hiszen nagyon jó eredményeket tapasztaltak Cegléden, a Gyümölcs- és Dísznövénytermesztési Kutató és Fejlesztő Intézetben. Ez a fagy előttem, fagy mögöttem típusú újfajta vegyszer abban segít a kajszi-, az őszi-, a szilvafáknak, hogy könnyebben, kisebb megrázkódtatásokkal viseljék a hideget az ilyen bolond időkben, ebben a tavaszi nyárban, amikor esik, hózik meg fagyik. A fagyokra egyébként egy kicsit még várni kell. A meteorológusok szerint a héten még marad ez az időjárás a talajmenti fagyokkal, de aztán lassú fölmelegedés következik. S ha lesz miből, ismét ehetünk barackfagyit. — jakubovits — Falura még nem ért el a rendszerváltás Eladják vagy megtartsák a jogaikat? A novemberi közgyűlés óta nem sok minden történt Pilis- szentlászlón, az Erdőbirtokossági Társulat háza táján. Akkor már a közgyűlésen is megoszlottak a vélemények, hogy a falubeliek mit kezdjenek a jogaikkal, s az álláspontok azóta sem közeledtek egymáshoz. A Társulat majd egy évszázada, 1898-ban alakult, illetve az akkor már létező önkormányzati testületet abban az évben törvényesítették egy alapszabállyal. A társulatnak, illetve tagjainak joguk volt a fakitermelés mikéntjéről dönteni, határozni a helybeli kőbánya üzemeltetéséről, a kaszálók használatáról, árveréseket rendeztek, s a makkolta- tást, vagy a legelők hasznosítását is maguk szabták meg. Ez a jog a társulat tagjainak utódjaira szállt, s mind a mai napig létezik. Persze, már az idő mindenfélét módosított rajta, s az öröklések is besegítettek a jogok aprózásába. Novemberben, amikor újra akarták éleszteni a társulatot, 199 joguk volt. Mire lehet ezzel a joggal menni? — ez volt a nagy kérdés, hiszen az erdőbirtokosok törvényszerűen, s egy nagykönyvben többé-kevésbé pontosan vezetve léteznek, azonban egy később, 1954-ből származó törvény szerint használói nem lehetnek saját erdejüknek. Ez a törvény azt mondja ki, hogy — miközben a társulatok tulajdonosi jogát elismeri — az erdő hasznosítására, kezelésére a helyi, jelen esetben a Pilisi Parkerdőgazdaságot kötelezi. Oszd meg és uralkodj: egyiknek a jog, másiknak a kötelesség — próbáljanak csak meg önállóan tenni valamit. Bevitték a sűrűbe a pilis- szentlászlóiakat is ezzel az erdőtörvénnyel, ami még mindig érvényben van. Ráadásul ez a jogszabály még azt is kimondja, hogy az erdő egy és oszthatatlan, magánszemély nem érvényesítheti, a jogait vele szemben. Nem úgy egy társulat, vagy egy társaság, amely tavaly ősszel úgy döntött, visszaszerzi önkormányzati lehetőségeit, megtartja jogait, a ki nem nyomozható örökösök jogait a közösség tulajdonába veszi, s megpróbál egyezkedni az erdőgazdasággal, Amelyik ugyanennek a cipőnek a másik felében jár, hiszen neki csak munkája van az erdővel, joga hozzá semmi. Ámde az erdészek is úgy gondolták, elérkezett a változás ideje, s fölkeresték a birtokosokat: 15 ezer forintot ajánlottak egy jogért. A közgyűlés, amely közben vezetőséget is választott magának, tehát visz- szahelyezte magát saját birtokosi jogállapotába, úgy döntött, szakértőre bízza a jog árát. A közgyűlés óta az történt, hogy szakértő ugyan nem jött, de közben a jogok negyven százalékát eladták. A többi — körülbelül 200-300 társulati tag — még lát fantáziát az eredeti elképzelésben. Illetve arra várnak, hogy a dolgok úgy alakulnak: láthassanak fantáziát a dologban. Mert most még minden bizonytalan. Ki tudja, mi lesz a földdel, ki tudja, mi lesz az erdőkkel, az állami gazdaságokkal, nem bántják-e a társulat törvényességét. Pilisszentlász- lón azt latolgatják, hogy ha a kisgazdák bekerülnek a koalíciós kormányba, s az 1947-es állapotokhoz való visszatérést érvényesíteni tudják, akkor megmarad az Erdőbirtokossági Társulat, de visszaszállhat az eladókra a gazdasághoz került jog. Arra is gondolnak, hogy más elképzelés születik kormányszinten, s esetleg államosítják az erdőbirtokosságot, vagyis a helyi önkormányzat kezébe kerül, s a tanács venné meg a jogokat a falusiaktól. így persze közös tulajdon lenne belőle, a jogok a falunak maradnának ... csak hát a közösről tudjuk, hogy éppen most akarnak megszabadulni tőle. Várnak és esélyeiket latolgatják a kis pilisi faluban. Lesz-e joguk, s mire ebben az új rendszerben. 3. A. Cserép helyett A modern építkezéseken már a tetőteret is kihasználják, beépítik hasznos lakótérré. A megvilágításhoz elengedhetetlen a tetőtéri ablak. Az északi országok mintájára már készülnek a solymári Pcvdi üzemében a jó hőszigetelő, távirányítással nyitható és zárható ablakok (Erdős! Ágnes felvétele) K eservesen megtehető út ez. Kétszeresére nőtt a megyében azoknak a tábora, akik ún. rendkívüli szociális segélyt kértek a tanácsoknál. Ehhez a megkétszereződéshez elegendő volt bő fél évtized. S azért keserves az út, mert — az ügyeskedők, élősködők, dolgozni nem akarók itt is jelen levő kis csoportját leszámítva — olyanok szorulnak rá a köz adta támogatásra, akik vétlenek abban, hogy gazdaságilag lehetetlen helyzetbe kerültek, folyamatosan elszegényednek. Sok félreértéssel találkozhatunk. A hírlapírónak is.- métlődően magyaráznia kell azt, aminek már nem szabadna magyarázatra szorulnia. A szegénység, az elszegényedés nem azonos az elesettséggel, azaz az idősek, a rokkantak stb. csoportjaival. Az elesettekkel a társadalom egészének kell foglalkoznia, a szociálpolitika keretében olyan feltételrendszert kialakítani, amely az elesett, azaz közreműködni nem képes személyt — családot — legalább a lét(minimum) határán megtartja. Az elesettek ügye nem hatalmi, hanem szociálpolitikai kérdés, a szegénység azonban : hatalmi kérdés. Itt a társadalom szerepe teljesen más, mint az elesettek esetében. Nem segély kell, nem gondozás, hanem olyan gazdálkodási stb. rendszer, amely POKOLGÉP az érintettek hathatós közreműködése segítségével a szegénység (elszegényedés) okait gyengíti, felszámolja. Az elszegényedés ma olyan pokolgép, amely ott ketyeg a társadalomban, csak éppen senki sem tudja, időzítőszerkezete mikor lép működésbe, mikor robbantja fel a pokolgépet. Ez az esetleges robbanás mindazt veszélyezteti, aminek a létrehozásáért napjainkban valóban az egész társadalom hajlandó összefogni: egy új fejlődési út kerülhet végveszélybe. Különböző számítások azt mutatják, a megyében a családoknak az egyharma- da kerülhet rá az elszegényedés futószalagjára. Az agglomerációs települések némelyike esetében viszont — a lakosság összetétele, képzettségi színvonala stb. miatt így is alakulhat a helyzet — ez az arány elérheti a negyven százalékot! Ami érzékelteti, valóban kihívássá lett az, amit már- már magunk mögött hagytunk. A szegénység ugyanis a magyar társadalomnak évszázadokon át a legfőbb jellemzője volt, nem tudott szabadulni attól. Álljon itt két citátum. Az egyik: „Gazdaság- és szociálpolitikánkkal meg kívánjuk állítani a nemzet széles rétegeit sújtó tömeges elszegényedés folyamatát.” A másik: „A párt eltökélte, hogy aktívan fellép a szegénységet újrateremtő gazdasági és társadalmi feltételek megváltoztatásáért.” Az első idézet a Magyar Demokrata Fórum, a másik a Magyar Szocialista Párt programjából kivett mondat. Közöttük a különbség? Szinte semmi. Semmi, mármint a fogalmazásban. A megvalósítás hogyanjában rejlő lehetséges — és esetleg nagymértékű — különbségekről csak sejtéseink lehetnek, a programok ugyanis nem merészkednek a részletek ingoványos terepére. Amint nem teszi meg ezt a Szabad Demokraták Szövetsége sem, amikor a szociálpolitika körébe utalja az esély- különbségek csökkentésének megpróbálását ...... a t ársadalom konszolidált többsége és a leszakadó kisebbség, az ázsiai viszonyok között élő szegények" esetében. Naponta 220 ezer fővel növekszik a föld lakossága. Itthon azonban nem az a gond. hogy sokan vagyunk — sőt, egyre inkább gond a gazdaságilag aktív korosztályok létszámának alakulása —, hanem a létrehozott társadalmi összterméknek a csekély mennyisége, nemzetközi összehasonlításban mért értéke. Az elszegényedés folyamatának ellenszere tehát nem a szociálpolitikában keresendő és lelhető meg, hanem a gazdaságban. A gazdasági fellendülés azonban — szemben a közhiedelemmel — nem kizárólag pozitív folyamatoknak a medre. Megteremtője újabb egyenlőtlenségeknek is, azaz aki azt állítja, hogy a szegénység eltüntethető, hogy a szegénységtől fenyegetett társadalmi csoportok számára ebben vagy abban van a megváltás, az olyasmit hirdet, ami nem igaz. L ényegében arra bólintana ezzel az ember, hogy voltak, vannak, lesznek szegények? A tény, tény, a bólintás nem indokolatlan. Meg kell tagadni azonban azt akkor, ha a bólintás az elszegényedés mai, nagy tömegeket veszélyeztető folyamatának szólna. Ma a megyében a lakosságnak a tíz százaléka tartozik azok körébe, akiket szegényeknek nevezhetünk. A számítások viszont azt mutatják, a társadalom még nem ismerte fel ennek a pokolgépnek a veszélyességét. Annak a veszélyességét, hogy amikor — mert a becslések erre mutatnak — már a népességnek az egy- harmada lesz ott a szegények között, akkor mi a teendő. Avagy akkor már késői lesz a teendőkön töprengeni ? ! Mészáros Ottó
