Pest Megyei Hírlap, 1990. április (34. évfolyam, 77-100. szám)

1990-04-07 / 82. szám

1999. ÁPRILIS 1, SZOMBAT ^riffln Szájtcrfva Vámon is, réven is? A néhány hete pusztító szélvihar alapos kárt tett a nagyközség — néhány éve jelentős társadalmi mun­kával megépített — sza­badidőparkjában. Mint an­nak idején, amikor megte­remtették, most is szaladt a népfronttitkár segítséget kérni. A tanácsnál azt mondták, valami kis pénzt a szükséges anyagokra va­lahogy kiszorítanak, de maga a munka ... Szaladt tovább a népfrontitkár, az egyik párt, a másik, a har­madik ... helyi szervezeté­hez. Hatan vannak ilye­nek. Mind a hat helyen azt vá­laszolták neki: csak nem képzeli, hogy most, amikor élet és halál dől el a vá­lasztásokon ... Vannak en­nél sokkal, de sokkal fon­tosabb dolgok. A tizenki­lencedik esztendejét taposó ifjú pártvezértől még azt is megkapta a népfronttit­kár, hogy ők — mind az öten, egységesen! — „nem tárgyalnak ilyen álcázott kommunista szervezettel, mint a népfront’’. Szájtátva hallgatom az ifjú tanárnőt, a népfront­titkárt, mert nem értem, mire mondja, hogy „telje­sen kibuktam ezen a meg­alázó helyzeten”. Hát nem hallott az egyszeri gazdá­ról, aki amikor verte a jég a szőlejét, kapta a csépha- darót, s nekilátott ő is, azt kiabálva, lássuk, Uramisten, mire megyünk ketten? Mert bizony, már ami a társadalmi munkát, a he­lyi összefogást illeti, napja­inkban ez megy. Szétve­rése, leszólása annak is, ami értéket teremtett> Avagy más példabeszéd illenék ide? Az, hogy amit veszt a réven, megnyeri a vámon? Csakhogy a jelek, a tapasztalatok azt mutat­ják, megy ez nekünk ma­gasabb fokon is, azaz tu­dunk mi, ha ránk tör a hevület, veszíteni a réven is, a vámon is, kerüljön, amibe kerül, kinek fáj az most, amikor mindenki történelemcsinálónak érez­heti magát?! S különben is: kinek hi­ányzik a szabadidőpark akkor, amikor készül a ... mi készül, ha még a sza­badidőpark is hasznavehe­tetlen?! MOTTÓ Majd a mindent megváltó piac? Sámli és bársonyszék SSlll A il IÉT HÍRE iwmsmm Szép volt a kilátás a budai vár dombjára, finom volt a kávé, mégsem tudtam igazán élvezni mindezt a Magyar Gazdasági Ka­mara minapi sajtóértekezletén. Mint ahogyan annak sem tud­tam igazán örülni, mikor a kamara alelnöke bejelentette : min­den eddigi mértéket meghaladhat ez évben a konvertibilis ex­port bővülése, nem utolsósorban annak köszönhetően, hogy a kereskedelmi miniszter által elrendelt rubelexport-engedélyek felfüggesztése hatására jelentős piaci fordulat állt be. Tehát nem tudtam igazán örülni, hiszen e sajtótájékoz­tatón, mint a Pest Megyei Hír- • lap újságírója vettem részt, annak a lapnak, melynek ter­jesztési területén, Pest me­gyében jó néhány vállalat egy­szerűen fejre állt a rubelstop- rendelettől. Olyan vállalatok is, melyek hajdan világszerte eladható termékeket gyártot­tak, s amelyek később csak igénytelen piacra eladható holmit állítottak elő, s ame­lyek, miután az igénytelen piacú országból már igényte­len minőségű termékeket sem kaptunk viszonzásként most leálltak, csökkentet ütemben termelnek. Emberek, család- fenntartók százai kerültek, ke­rülnek az uctára. S sajnos, én nem tudok sem a finom kávéval, sem a gaz­daság (másutt) elért sikerei­vel foglalkozni, csak azzal: mi lesz, ha válságövezetté kel! nyilvánítani a megyét? Hány kétkezi dolgozónak, mérnök­nek, van ma veszélyben az ál­lása? Nem, nem az ellen ágá­lok, hoev leállíttattuk a Szov­jetunióba irányuló exportot — hiszen természetes, hogy ahonnan nem kapunk viszon­zásul árut, oda ingyen mi sem szállítunk. Ami bőszít: miért érintette e rendelkezés a vál­lalatok igazgatóit olyennyira felkészületlenül? Miért lepőd­tek meg a rubetetop-nendelke- zésen, holott,.már esztendők-, kel ezelőtt kapták a- figyel-’ meztető jelzéseket: szerkeze­tet,, piacot kell váltani mi­előbb! Megkérdeztem a kama­ra alelnökét, elismeri-e a mű­ködésképtelenné vált vállala­tok igazgatóinak felelősségét? Nos, az alelnök nem ismerte el az igazgatók felelősségét. Részbeni felelősségét sem. A kormányra, a körülményekre hivatkozott. Szó se róla: a kormány(ok) felelőssége ta­gadhatatlan. Mindamellett jó néhány gyár, vállalat képes volt ama áldatlan körülmé­nyek között is Nyugat felé el­adni termékeit. S jó néhány Nyíl a mgi A „superbike” motorver­sennyel. április 30-án kezdő­dik a szezon a Hungaroringen. Februártól a szokásos évi karbantartásokat és kisebb javításokat végzik a tyukodi termelőszövetkezet Hungaro- plan főágazat 3G-os részlegé­nek dolgozói. Április végéig a nagyközönség nem teheti pró­bára laudai képességeit, mert műszaki tesztelések miatt zár­va tart a ring. Fekvő képün­kön: egy keskenyre sikeredett reklámhidat toldanak meg mintegy hat méterrel. A szö­veg melletti felvételünkön: ahol a védőkorlát túl közel húzódik a pályához, használt gumiabroncsokból rugalmas ütközőzónát alakítanak ki. (Kén és szöveg: Vimola Károly) gyár, vállalat vezetősége ezt meg sem próbálta, inkább küldte termékeit a „biztos” keleti piacokra, s elnézte, hogy legjobb mérnökei, fej­lesztői, szakemberei elmennek taxizni. Vajon eme gyárak igazgatóit is védi majd a ka­mara? Védeni fogja. S ráadásul nem is akárhogyan. A Magyar Gazdasági Kamara a vállalat- vezetők, gyárigazgatók szak- szervezeteként is funkcionál, s mint ilyen, vezetőket tömörítő szervezet, igen erős befolyá­sú. S a jövőben még erősebb lehet. Hiszen szakmai szövet­ségeket, regionális kamarákat tömörítő szervezetté kíván válni, s a gyáriparosok szö­vetségéből, a Vállalkozók Or­szágos Szövetségéből s egyéb, munkáltatói érdekvédelmet el­látó egységekből életre hívja majd a magyar munkaadók szövetségét. Ez a hír tulajdonképpen szintén örömteli. Nem lehet ma hazánkban annyi érdek- védelmi szerv, amennyi el ne kelne. De hogy ily erős testü­lettel. érdekképviselettel ép­pen a jövő munkaadói rendel­keznek — hát, kérem, cik vol­taik a leggyorsabbaik. Elgondolkodni mindössze azon érdemes: ha már a gyá­rosok, vállalatvezetők ilyen erős tömörülést hoznak létre, vajon mérhető-e ehhez a munkavállalók, az alkalma­zottak érdekvédelme? Mert a mérlegnek erre a felére csak azt a kis számú szabad szakszer­vezetet, munkástanácsot tehet­jük, no és persze a SZOT utódszervezeteit. Hogy ez utóbbiak mennyit nyomnak ama mérleg serpenyőjén döntse el mindenki maga. Véleményem szerint ma Ma­gyarországon nem beszélhe tünk megfelelő munkavállalói érdekvédelemről. Félek, ha Osepel-szdget faluiba visz az utam, egyre nagyobb szám­ban látok majd csellengő, ko­mor arcú embereket — mun­kanélkülieket. S a gyárigazga tói székekben ugyanazokat az arcokat. Azt mondja a kama­ra alelnöke: majd a piac ala­kítja ki, ki marad hivatalában közülük. Én pedig azt mon dom, hogy azt a piacot mar előre kialakították. No, de sebaj. Azon munka- vállalók, akik kénytelenek lesznek más megélhetés után nézni, vehetnek fel újrakezdői kölcsönt, nyithatnak ipart, ők maguk is munkaadók le­hetnek. S ilyen minőségben beléphetnek majd a magyar munkaadók szövetségébe. Egy szervezetbe kerülhetnek vala mikori igazgatójukkal, kéz a kézben harcolhatnak jogai kért: egyikük a bársonyszék­ből, másikuk a néhány száz­ezer forintból indított sitthor­dó, ablakpucoló, takarító vál lalkozói sámlijáról. Talán még azt is 'kánonban éneklik majd, hogy: „Indulj, munka­verseny ...” Tóth Béla Endre Készülődnek az önkéntes vízi mentők Balatonról a Dunára Igencsak gyermekcipőben jár még az Aqucanitas Egye­sület, melyet idén februárban jegyeztek be a Fővárosi Bíró­ságon. Az újonnan megalakult szervezet a vízi balesetek meg­előzését és a veszélybe ke­rültek megmentését tűzte ki célul. Az egyesület a Bala­tonon és annak térségében kezdi meg működését. egy olyan készenléti állomás fel­szerelésével, amely alkalmas lesz -a parti településekről és a hajókról leadott segélyhívá­sok vételére, az informá­ciók azonnal továbbítására és az intézkedések megkezdé­sére. Dr. Varga Imre, az egyesü­let titkára elmondta, hogy az anyagi lehetőségek függvé­nyében. egy-ikét év múlva tevékenységüket az ország va­lamennyi hajózható vizére, így a Duna teljes szakaszé ra, valamint a leginkább bal­esetveszélyes tavakra, folya­mokra is kiterjesztik. Ha a balatoni próbálkozás eredmé­nyesnek bizonyul, akkor Pest megye lesz az első, ahol az egyesület kialakítja újabb bá zisait. A szervezet egyelőre még önfenntartó, de szeret­né felvenni a kapcsolatot vízparton lévő tanácsokkal, a Vöröskereszttel és olyan in­tézményekkel, amelyek anya­gilag is támogatnák ezt vállalkozást. Az elnökség levelet kül­dött a tárca vezetőjének Derzsi András miniszternek akitől azt kérték, hOigy bizto­sítsa a a rádió-összeköttetés szempontjából nélkülözhetet­len megfelelő frekvenciákat és a működtetéshez elenged­hetetlen műszaki és forgalmi engedélyeket. M. I. KALMÁRKODVA Budapesten tudományos tanácskozást rendeztek- Felszabadítás vagy megszállás címmel április negyedi­kéről. @ Sátoraljaújhely fogadta a VII. nemzetközi régészeti diákkonferencia résztvevőit. 9 Szegeden biztonságtechnikai eszközök kiállítása tekinthető meg. Pécs adott otthont az országos diákfotótárlatnak. @ A hét híre az is, hogy Székesfehérvár volt a hely­színe az országos kirakatversenynek. Sokféle mondásban rejlik napjainkban bölcsesség dik­tálta tapasztalat. Mert igaz az is, hogy csak pénz legyen, ak­kor kapni mindent, s az szin­tén fedi a valóságot, hogy ép­pen az nincsen, amit az ember (a vásárló) keres. Az üzletek­ben viszont azt mondják, so­kasodik az áru, fogyatkozik a vevősereg. A valaha volt kal­márok mai utódai nincsenek könnyű helyzetben. Náluk ne­hezebb dolga már csak a pén­zét egyre nehezebben beoszto­gató vásárlónak van. Tavaly tizenhat százalékkal többet hagytunk ott az üzle­tekben, mint az nzt megelő­ző esztendőben. Látszatra te­hát jól megy a sorunk, ha ennyivel több forintot tud­tunk elkölteni, ámde: ez az emelkedés az ún. fogyasztói folyó áron kimutatott forga­lomban következett be. Ami mögött magyarázatként az ár­emelkedés áll. Többet fizet­tünk ki, de nem kaptunk érte többet. Az összehasonlító árak alapján mért eladások ugyan­is másfél százalékkal alatta maradtak tavaly az 1988. évi­nek. Magyarán: kevesebbet vásároltunk, leginkább a ru­házati cikkeknek a forgalma csappant meg. Valaha az első „kereske­dők” a maguk szerény porté­káját cserélő, az e csçréif ^ín- helyéül szolgáló víznyerő he­lyekre kitelepedő termelők voltak. Áruért árut, ez az alapja kézdetben a kereske­désnek. (Ma is megy ez, nagy­ban, a nemzetközi kereskede­lemben.) Őseink már a hon­foglalás előtt ismerték a vásár intézményét, s amikor betele­pültek az új haza tájaira, rö­videsen formálódni kezdett a kalmároknak a mestersége. Ök megvásárolták az árut a termelőtől, s vásárról vásárra járva kínálták azt, persze: a maguk hasznát nem feledve. Kálmán királynak már szigo­rú szabályokat kellett alkot­nia — dekrétomai első köny­vében olvashatók — az olyan kalmárokra, „akik csak azért űznek kereskedést áruikkal, hogy meggazdagodjanak”. S a dekrétomoknak az említett könyvéből megtudhatjuk azt is, hogy ekkor már — Albe- ricus pap 1100 körül foglalja írásba a tarcali (ország) gyűlé­sen elfogadott törvényeket — három rétege van a kereske­dőknek. Azoké, akiket az előbb említettünk, s mai ki­fejezéssel nagykereskedőknek tarthatjuk okét. A másik a kiskereskedőké, a harmadik pedig azoké, akik termelők is, kereskedők is egyben, ez utóbbiak főként valamilyen valamilyen kézműves mester­ségnek a művelői. Boldog maiak! Ez a három ugyanis a jelenlegi helyzetben akár egy személy (szervezet) is lehet, a baj az, hogy a ki­rakatok kínálta látvány még aligha mutatja ezeknek a ru­galmas formáknak az elő­nyeit. A megyében — a ma­gánkereskedőkkel együtt — most már a kilencezer köze­lében van a mai kalmárok birtokolta üzleteknek a szá­ma. Közöttük lelhető csoda­terem és kicsinyke bódé, amint lelhető például olyan gazdabolt is, amelynek a ki- rakatábah egyetlen ásó és egy zsák tengeri árválkodik, míg a másik gazdaboltban — de ugyanabban a városban! — tele a kirakat olyasmivel, ami vásárlásra csábít. Furcsa, de a tapasztalat azt mutatja, ko­rábban, a kevesebb áru ide­jén ötletesebbek, esztétikailag vonzóbbak voltak a kirakatok a megye legtöbb helyén, mint napjainkban, amikor bőséges a kínálat, s a kirakatnak valóban információs szerep jutna. Kedvetlen a kereskedelem mostanában. Így reagál — tisztelet a kivételnek — a for- gálörri csökkenésére, a pén­züktől nehezebben megváló vevők fokozott igényességére. Rosszul kalmárkodnak az ezen a módon gondolkodók és cselekvők. Nem azzal kellene foglalkozniuk, mi volt, hanem sokkal inkább azzal, mi lehet, mit lehet. A jóslatok a fizetőképes ke­reslet további csökkenéséről szólnaík. S bár már az 1500-as évek végén febukkannak a megyében a kereskedők céhei (a kalmárcéhek), igazi szerep­hez akkor jutnak, amikor — az 1600-as években — rájön­nek: nem a tilalmak szaporí­tásában, hanem az összefogás­ban, egymás kölcsönös segí­tésében rejlik a boldogulás kulcsa. Ami talán ma is meg­oldás lehetne. Naiv remény! Az üres, beporosodott kiraka­tok árulkodnak; a megyében évente — a magánkereske­dőket is számítva — a boltok­nak o húsz százaléka áll át­menetileg zárva. Üj kalmárt vár. Meglehet, csak egy sze­rencselovag érkezik... Mészáros Ottó Mevsnysi ér a hisses húsa ? del a disznónál, mégsincs mindegyiknek annyira pozitív hatása az egészségre, mint például a nálunk importkon- zervben kapható Makrellá- nak, Stavridának, vagy a ha­zai vizekben is halászott bu­sa, kecsege húsának, kismér­tékben a pontynak. Azt már nagyon sokan fel­ismerték, hogy érdemes ba­jaikkal a természetes gyógy­módok felé orientálódni, így nemhibába szaporodnak min­denfelé a gyógynövényboltok. Mégis, amikor Zajkás Gábort megkérdeztem, vajon a gyógy­növényboltok után a halpia­con keressük ezután elveszett egészségünket, azt válaszolta: Tévedés volna azt hinni, hogy áld halat fogyaszt, az kigyó­gyul egy rákos betegségből. Ámde, aki halat nem, nehéz, zsírdús ételeket viszont annál inkább rendszeresen fogyaszt, az számolhat annak súlyos következményeivel. A táplálkozás kérdései ter­mészetesen nemcsak a fo­gyasztót érintik érzékenyen, hanem a tenyésztőt, a feldol­gozót, a kereskedőt is. A ku­tatók pedig mindannyiuk ér­dekét szeretnék összehangol­ni. Többek között ezt a célt szolgálja az a csütörtökön kez­dődött konferencia, amelyet a Magyar Táplálkozástudomá­nyi Társaság szervezett kül­földi előadók meghívásával az Országos Közegészségügyi In­tézetben. A rendezvény nagy fontos­ságú, a törekvés igen dicsé­retes, mégis gyanítom, hogy a közelgő húsvét ünnepén — a böjti napoktól eltekintve — az emberek többsége jó magya­ros, füstölt zsíros sonkát fog enni, és ha mégsem, annak legfeljebb pénzügyi problé­mák állnak a hátterében. Mi marad hát? Visszatérünk a még magyarosabb kosztra: vö­röshagyma, zsíros kenyér ... Horváth R. Magdolna Sonka kontra vöröshagyma Félreértés ne essék, nem árakról lesz szó kivételesen. Az árak ugyanis naponta vál­toznak, leginkább fölfelé ha­lad az iránymutató, ezzel el­lentétben, de tőle nem füg­getlenül az egészségünk vi­szont úgymond a padlón van. Táplálkozási szokásainkon gyökeresen változtatnunk kel­lene ahhoz, hogy megvalósul­jon egy alaptörvény: csak egészséges emberek alkothat­nak egészséges társadalmat. Zajkás Gábor, az Országos Élelmezési és Táplálkozástu­dományi Intézet néptáplálko­zási osztályának vezetője kér­désemre elmondta, hogy na­gyon összehangolt munkát igé­nyel a szakemberek részéről annak a folyamatnak az elin- , dítása, amelynek során meg­tanuljuk, hogyan szolgálhat­juk legjobban saját egészsé­günket. Tudósok kimutatták, hogy a tengeri halakban nagy mennyiségben megtalálható az a fajta zsírsav, amelynek rendszeres fogyasztása révén ritkulnak a helytelen táplál­kozásból eredő betegségek — ilyenek a szív- és érrendszeri bántalmak —, valamint a ha­lálozásban számottevő okok, mint az agyvérzés, szívinfark­tus, trombózis, valamint a rák. A vidélken élő embereik többsége persze úgy van ve­le, még mindig kifizetődőbb megvenni egy fél disznót egy­szerre, mint alkalmanként az olcsóbb halat. Akik pedig ma­guk nevelnek állatot, minek mennének a piacokra halhúst válogatni. Tudniillik, bár minden hal egészségesebb ele-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents