Pest Megyei Hírlap, 1990. április (34. évfolyam, 77-100. szám)

1990-04-21 / 93. szám

1990. ÁPRILIS 21., SZOMBAT MEGYE!J 3 A házi békeépítő tevékeny­ség anyagi támogatására nyílt pályázatot hirdet az Országos Béketanács. Pályázhatnak egyének, cso­portok, intézmények, szerve­zetek a békés társadalmi vál­tozásokat szolgáló, a kialaku­ló plurális demokrácia kere­tei között a békés együttélést előmozdító, a másság iránti toleranciát erősítő konkrét el­képzelésekkel. A pályázatnak a — még ez évben megvalósítandó — kez­deményezés részletes leírásán kívül tartalmaznia kell a ter­vezett költségvetést és a kért hozzájárulás mértékét is. A rendelkezésre álló összeg 1 millió forint. Beküldési ha­táridő: 1990. április 30. A tá­mogatások odaítéléséről az Országos Béketanács Elnök­sége dönt 1990 májusában. Bővebb felvilágosítást és a szükséges pályázati lapot a következő címen kaphatják meg az érdeklődők: Együtt — Békességben pályázat, Orszá­gos Béketanács, Budapest, De­zső u. 3. 1016. Telefon: 156- 8923, 156-8440. SZAJTÀTVA Bukfencek Nincsenek napjainkban se­regnyien! Jól megy a cég­nek. Termékeiket itthon és külföldön egyaránt jó áron tudják eladni. A vezérigazga­tó mégis a vállalati szervezet átalakításán töpreng, előter- veket készíttetett, mit kelle­ne, hogyan kellene változtatni. Jól látja: az átalakítás elke­rülhetetlen annak érdekében, hogy versenyben maradjanak, azaz továbbra is prosperáljon a cég. Van azonban egy nagy baj. Szájtátva hallgatom, az a nagy baj, hogy — jól megy a cégnek ! Miféle logikai bukfenc ez? A vezérigazgató azt mondja, ha a vállalat a csőd szélén állna, ha az emberek azt érez­nék, veszélyben, mégpedig közvetlen veszélyben van a munkahelyük, a kenyerük, ak­kor bármibe belemennének, bármit elfogadnának. De így?! Szondázta ö már a vé­leményeket. A legenyhébb is az volt, mi a fenének a fel­fordulás, hiszen szalad a cég szekere . . . Mások a kockázat miatt szörnyülködtek. Mert persze valóban van kockázat az átalakításban. Ha viszont nem vállalják, akkor vállalják a bukás, az elmaradás lehető­ségét. Ami sokkal nagyobb kockázat, sőt: már nem is kockázat, hanem a biztosan bekövetkező baj. Logikai bukfencek sorozata sűrűsödik a tenni, nem tenni párosa körül. A közösség kon­zervativizmusa aligha ennek az egyetlen vállalatnak a jel­lemzője. Sok más kollektíva esetében is jellemző, egészen addig, míg valami nagy baj be nem üt. Akkor már min­denki hajlandó mindenre, csakhogy akkor már késő! Ép­pen azért késő, mert amikor még idejében lett volna, a kö­zösség tagjai konzervativiz­musukra, a megszokás kényel­mére, a bejáratott szekérre hagyatkoztak. A vezérigazga­tó joggal tart attól: elutasít­ják a változtatás tervét a kö­zösség tagjai éppúgy, mint az őket képviselő testületek. A megoldás? Keserű mosollyal azt mondja a vezérigazgató, válságot, csődlégkört kellene teremteni a cégnél . . . Persze, nem gondolja komolyan, ám akkor mi a teendő? MOTTÓ Elvonultak a páncélosok A fegyelemhez szokott szov­jet kiskatonák nemigen tud­tak mit kezdeni a lármás új­ságírócsapattal. Nem csoda, régebben aligha járkáltak ci­vilek a laktanyában, s főleg nem fényképezőgéppel. Lete­relik az útról a kocsikat, ott kell várni, míg megérkezik a parancs; engedjenek tovább bennünket. Pedig, igazság szerint vártak minket, erre vallanak a friss murvával fel­szórt utak. Forgalomirányítók terelgetik konvojunkat az esz­tergomi laktanyában, egészen a vasúti sínekig. Két szerel­vény várakozik; nyitott vago­nok sora, s rajtuk tankok. Az újságírók a tiszteket, a fotó­sok, filmesek magukat a tan­kokat rohamozzák meg. Fel­vételeket készítenek minden lehetséges szögből; a tank alól, a lövegtoronybái és a „tábornok felől nézve”, ugyan- * 1 Országos pályázat Együtt - békességben is megjelent az ideiglenesen hazánkban állomásozó Déli Hadseregcsoport parancsnoka is, Matvej Burlakov. Aki tud oroszul, most kama­toztathatja nyelvismeretét. Interjúk készülnek a vezérez­redessel, aki a nemzetközi fe­szültség csökkenéséről beszél és arról, hogy örül a csapatki­vonásokról született döntés­nek. Azt is elmondja, a sze­relvényen várakozó tankok — a harmadik zászlóalj — az utolsók itt Esztergomban. Te­hát azon a napon, amikor el kellene kezdeni a kivonulást, már tulajdonképpen végre is hajtották azt. Másutt is gyor­sítják a csapatok kivonását. , Csak a műszakiak, a kiszol­gáló személyzet marad a lak­tanyában — még egy darabig. Úgy hírlik, augusztusra feje­zik be itt Esztergomban a „le­szerelést”, akkor hagyja el az utolsó katona is a laktanyát. Lehet, hogy csak találgatás, de az itteni kollégák azt is tudni vélik, hogy a helyi ta­nács kapná meg a hatalmas területet és a hozzá tartozó épületeket, a felhasználás le­hetőségeiről azonban még ta­lálgatások sincsenek. Ünnepélyesnek kellene len­ni a hangulatnak, de ez nem­igen érződik. Nem a szervező­kön múlt, ők a lehetőségek­hez képest mindent megtet­tek. Az elsősegély sátora mel­lé felállítottak még két büfé­sátrat is, sőt egy sátorral az újságírókat is megtisztelték — amint arról a cirillbetűs fel­irat tudósít. Tudjuk, hogy történelmi pillanatokat élünk, szeretnénk is megörökíteni, ki a jegyzetfüzetével, ki a fény­képezőgépével. A szovjet ka­tonák gyakorlott mozdulatok­kal vagonírozzák be a harc­kocsikat. nem látszik érzelem az arcukon. Az egyik tiszt el­meséli, úgy tudja, Belorusz- sziába viszik őket. Az ígéret szerint lakást csak egy év múlva kapnak, addig nehéz körülmények várnak rájuk. Ezért nem örül a hazatérés­nek. Kigördülnek a vagonok. Vi­szik Esztergomból az utolsó szovjet harckocsikat. M. T. ENGEDÉLY HASRAÜTÉSSZERŰEN Csata a piatért A magyar ember találékony, élelmes. Az elmúlt évek hiánygazdálkodása mellett alaposan megedződtünk. Hozzászoktunk ahhoz, ha valami hiánycikk, azt csúszó­pénzért vagy összeköttetésekkel még megszerezhetjük. Hallgatólagosan tudomásul vettük, hogy Magyarorszá­gon pénzért jóformán mindent meg lehet kapni — ha máshol nem, hát a feketepiacon. Edzettség ide vagy oda, ki­derült, az embert mindig ér­hetik meglepetések. Merthogy márkát, dollárt vagy éppen pisztolyt „feketén” lehet kap­ni, az szinte természetes. De hogy a nemzetközi járműfu­varozási engedélyt is olykor a „második gazdaságban” lehet beszerezni — ki hitté volna? Kincsei érő okmány Külföldre szállító magánfu­varozó ismerősöm mesélte, hogy az az engedély, amit a Közúti Főfelügyelőség 100 fo­rintos díjtétel mellett ad ki — már persze, ha van neki — a feketepiacon már több ezer forintot is érhet. Ugyanis ha nincs engedély, a fuvaros nem szállíthat külföldre, „ugrik” az üzlet, nincs bevétele, nem tudja fizetni a lízingdíjat, az autóvásárlásra felvett kölcsö­nöket. Természetes, hogy ilyen körülmények között az ok­mány kincset ér. A fuvarozás­sal foglalkozó nagyvállalatok­nál pedig az ominózus papír sok kézen megfordul, s az egyéni érdekek olykor mást diktálnak. Nem mindenkinek az a legfontosabb, hogy a ka­pott engedélyt az ő cége hasz­nálhassa fel... A feketepiaci árusításról szóló történet jelzi, az értékes papiros körül valami nincs rendben. Megerősítette ezt a KIOSZ múlt heti sajtótájé­koztatója is, ahol segélykiál­tásként hangzott koránt sin­csenek valódi piaci viszonyok a közúti árufuvarozásban. A kisiparosok érdekvédelmi szerve sérelmesnek találja, hogy a nagy állami vállala­tok lényegesen több engedélyt kapnak, mint a magánszek­tor. A sajtótájékoztató óta igen­csak megpezsdült az élet a KIOSZ személy- és teherfu­varozók szakmai tagozatán. Amíg ott vagyok, sűrűn csen­genek a telefonok, dolgozik a telefaxgép is. Fehér Zoltán főelőadó hang­súlyozza, a bajok nem új kele­tűek, csak minél több a fuva­rozó, annál nehezebb az el­osztás, annál élesebb a vita. Úgy érezték, a nyilvánosság elé kell tárni a problémáikat, mert a minisztériummal a le­velezések nem vezettek ered­ményre. Ügy tűnt, a kisipari engedélyek április végére el­fogynak, s jó néhány fuvaro­zónak le kell állnia, nem lesz munkája. Felnyitották a sorompót A járműfuvarozási enge­délyért egyébként nem kell fizetni, az államok közötti kölcsönös megállapodások rög­zítik, hányat kaphatunk belő­le. Az elosztást a Közlekedé­si, Hírközlési és Építésügyi Minisztérium végzi. Még ta­valy januárban született meg az a rendelkezés, miszerint a maszekok is vállalhatnak kül­földi fuvarokat. A sorompót felnyitották, s mindenki be­léphetett a kapun, aki megfe­lelő tőkével rendelkezett, s elég erőt és ügyességet érzett magában ahhoz, hogy bele­vágjon az újfajta üzleti vál­lalkozásba. Az illetékesek a jelekből ítélve nem készültek fel arra, hogy a piacon immár több szereplő is helyet köve­tel magának. S talán arra sem gondoltak, a külhoni áruszál­lításhoz nem elég a gépjár­mű, a sofőr, az üzleti kapcso­latok, még az a bizonyos en­gedély is szükségeltetik. A KIOSZ-ban úgy vélik, a minisztériumnak már évek­kel ezelőtt ki kellett volna dol­goznia az optimális elosztási rendszert, mert most csak „hasraütésszerüen” történik ez a művelet. És ha hiány van, természetes, hogy fellép­nek a már említett tünetek, kezdődnek a vádaskodások, a színfalak mögötti egyezkedé­sek. A teherfuvarozó szakmai tagozat munkatársai is tud­ják, hogy a külföldi szállítás­ban részt vevő autók száma is véges lehet. Nem ellenzik a versenyt, úgy gondolják, mér­kőzzenek meg, s győzzön a jobbik. Nem titkolják; úgy gondolják, hogy ebben a pia­■iA HÉT HiREl^HHi ESZLAK Tárlat látható Szekszárdon hazánk védett növé­nyeiről @ Fővárosunk adott otthont a magyar—NDK orvosi szimpóziumnak. @ Kiállítás nyílt Budapesten az Ukrán Tudományos Akadémia tevékenységéről. © Esztergom volt a színhelye a XXII. országos gyógy­szeranalitikai kollokviumnak. © Dokumentum-bemu­tató tekinthető meg Pápán, Nyolcvanéves a magyar repülés címmel. @ A hét híre az is, hogy Budapesten ma kerül sor a lakásszövetkezetek kongresszusára. m\ értelemben vett szövet­kezeti lakásokat már nyolc­van esztendeje építettek ha­zánkban. Tehetős magántiszt­viselők fogtak össze, hogy a saját ízlésüket érvényesítve — és pénztárcájuk vastagságát alapul véve — teremtsenek maguknak otthont, telepszerű elhelyezéssel. Ennek a telep­szerű elhelyezésnek egyik elő­nye a kedvezőbb telekvásár­lási ár elérése, a másik a ki­vitelezés bizonyos költségei­nek csökkenthetősége volt. Amint előnyként kínálkozott az is, hogy a tulajdonosok együttesen foglalkoztattak mindenkor rendelkezésükre álló mestereket.,. azaz a szö­vetkezés előnyeit nem kellett felfedezni a hatvanas évek­ben, amikor ismét létjogosult­ságot kapott ez a forma az otthonteremtésben. Aligha véletlen: a beván­dorlók seregétől leginkább érintett közigazgatási terület, Pest megye volt az, amely út­törőnek bizonyult a lakásépí­tés e formájának próbájában. Hét végén még fűtenek Ismét megtréfált miniket^ az időjárás. Néhány nap kivéte­lével szinte egész .íélen mele­gebb volt a megszokottnál. A március is jól indult, most vi­szont meglehetősen rideg áp­rilis köszöntött ránk. A távfűtési idénynek hiva­talosan április 15-én lett volna vége. A Fővárosi Távfűtő Mű­vek a tervek szerint április 19-én állt volna le, de a hideg idő miatt még most is fűtenék, A nagyobb Pest megyei vá­rosok illetékeseitől azt az in­formációt kaptuk, hogy e hét végén még biztosan fűtenek a lakótelepeken. Az előírások szerint akkor állnak majd le, ha a napi átlaghőmérséklet három napon keresztül 12 C fok fölött marad. Az április 15-ét követő napokra a hivata­losan meghatározott pótfűtési díjat számítják majd fel. ci megmérettetésben esélye­sebbnek tartják a kisebb költ­ségekkel dolgozó magánfuva­rozókat a sokszor pazarló élet­módot folytató mamutvállala­tokkal szemben. Az ő képvise­lőiknek viszont — szerintük — jobbak a kapcsolataik a minisztériummal. Szóval, az esélyegyenlőség egyelőre csak papíron létezik. Győzelem vagy bukás A harcot azonban nem ad­ják fel. Még akkor sem, ha számítanak arra, a kormány­változással csak a miniszter és az államtitkárok személye lesz más, a bürokraták a he­lyükön maradnak. Ha téved­nének, ők örülnének a legjob­ban. Szeretnék, ha objektí- vebb szemléletű, vállalkozás- barát szakemberek kerülné­nek a régiek helyére. Április elsejétől már nem kötelező a KlOSZ-tagság. A kisiparosok is több érdekvé­delmi szervezet közül választ­hatnak. Ügy látszik, a fuva­rozók szakmai tagozata azt igyekszik bizonyítani, képes a valóságos érdekvédelemre. En­nek első eredménye, hogy a sajtótájékoztató után egy hét­tel kaptak engedélyeket a mi­nisztériumból. Május végéig egy kicsit fellélegezhetnek. A harcnak azonban még nincs vége, s hogy ki lesz a győztes, s ki bukik el a piacért, az üz­letért folytatott csatában, azt majd az idő dönti el. Hargitai Éva Az eszlak, ahogyan a hivata­los szóhasználat rövidítette a szövetkezeti lakást, az építés és fenntartás hozzá kapcsoló­dó teendőivel együtt, nemes, de sok kínlódással teli törek­vések felszínre hozója volt. Szigetszentmiklóstól a váci — az ifjúsági szervezet által életre hívott — építkezésen át Százhalombattáig, a me­gye sok településén kezdtek neki az eszlakok falai felhú­zásának. Hatott az otthonte­remtés kényszere, csábító volt a kedvezményeknek a kiter­jedt köre, olcsóbbá tette az építkezést a közreműködés le­hetősége ... A hatvanas évek végén, a hetvenes években főnyereménynek számított egy tanácsi papír, amely a szö­vetkezeti lakás odaítéléséről tanúskodott, s a boldog bir­tokosok akkor nem sokat tö­rődtek azzal, a lakásfenntar­tás minden gondja is majd a vállukra helyeződik. Napjainkban a különböző szövetkezeti formákban meg­épített és fenntartásra átvett lakásoknak az aránya a tel­jes állománynak a hatodát te­szi ki a megyében. Vannak hatalmas taglétszámú, gaz­dag, a vagyont gonddal keze­lő közösségek, s olyanok is, ahol a tagok szinte külön-kü- lön perben állnak egymással, ahol rohamosan romlik a ke­zelt vagyon állapota, ahol szinte senki sem fizet... Az eszlak címszó alatt rejlő mai valóság csupán tükre azok­nak az ellentmondásoknak és feszültségeknek, amelyek a gazdaság egészét behálózzák. Nincsen tehát semmi véletlen abban, ha a megyében a leg­utóbbi években a szövetkezeti lakásépítési forma minimális szerepet játszik. Igaz, ezek­nek az otthonoknak az alap­területe nagyobb az átlagos­nál, felszereltségük jobb, ám tagadhatatlan : csekély előnyök fejében rengeteg gon­dot vesznek magukra azok, akik társulnak. A valamikor létezett, de darabjaira hullott lakáspolitika változatlanul azokra rakja a fő terheket, akik — akár szövetkezeti, akár egyéni formában — köl­csönnel ugyan, de magánerő­ből teremtettek otthont ma­guknak és nem vártak az ál­lami ajándékra. Megnyugtató tehát, ha a most kormányzati fő erővé váló Magyar Demokrata Fó­rum programjában azt olvas­hatjuk: „Az MDF halasztha­tatlannak tartja új lakáspoli­tika kialakítását. A lakáspoli­tika reformjának mindenek­előtt a lakástulajdon bizton­ságát kell helyreállítania. Az állami lakásban élők széle­sebb körét kell érdekeltté ten­ni a lakás megvásárlásában. A lakbéreknek • igazodniuk kell a piaci-gazdasági realitá­sokhoz ...” Ez utóbbi ugyan nem sok jót ígér az érintet­teknek, ám tudomásul kell venni: az eddigi lakáspolitika legnagyobb igazságtalanságai közé tartozott azok aránytala­nul nagy teherviselése, akik kényszerűen saját otthon bir­tokosaivá lettek. Rögös úton bukdácsolnak ma is az eszlak-tulajdonosok, amint nem tudni, a lakásépí­tés és -fenntartás egésze mi­lyen irányba fordul. A megye lakásállománya most már fe­lette van a 350 ezernek: ha­talmas érték ez, része a nem­zeti vagyonnak, akkor • is, ha magán-, s akkor szintén, ha köztulajdonban áll. Vélhe­tően a jövőben ismét növek­vő szerephez jut a szövet­kezeti lakásépítési forma, is­mét csak a kényszer hatásá­ra. A profitorientált lakásépí­tő cégek ugyanis nem az át- lagpénztárcájúaknak kínálnak majd választási, válogatási lehetőségeket. Mészáros Ottó

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents