Pest Megyei Hírlap, 1990. március (34. évfolyam, 51-76. szám)
1990-03-14 / 63. szám
4 mr I MEGYE! 1990. MÁRCIUS 14., SZERDA ÖNKORMÁNYZATOK FÓRUMA ÁLLAMIGAZGATÁSI DOLGOZÓKAT TÜNTETTEK KI Az össztűz az első vonalban lévőkre Rendhagyó március 15-1 megemlékező ünnepséget tartottak tegnap a megyeháza dísztermében. Ebből az alkalomból először adományoztak kitüntetéseket. Falvainkban, városainkban, illetve a megyei tanácson és intézményeiben, tehát a közigazgatsában tevékenykedő 103 dolgozónak Balogh László, a Pest Megyei Tanács elnöke adta át a „Kiváló Tanácsi Dolgozó” kitüntetést. Így ültük körül néhányan házigazdánk, a megyei tanács elnöke tárgyalóasztalát: Bolya Istvánná, a Dabasi Városi Tanács hatósági osztályának főelőadója, ugyanonnan Brindza Ernőné személyzeti főelőadó, Kailinger Ildikó, a Törökbálinti Nagyközségi Tanács szervezési és jogi csoportjának vezetője, Kiss Anna Rózsa, Szentlőrinckáta Közös Tanács elnöke, dr. Pápai Éva, a megyei tanács szervezési és jogi osztályának munkatársa és Szuhányi Ferenc, Maglód Nagyközségi Tanács vb-titká- ra. Balogh László: — A körülöttünk végbemenő társadalmi, politikai változásokat az is jelzi, hogy átrendeződésben vannak nemzeti ünnepeink is. Meggyőződésem, hogy március 15-e tartalmilag is jó alkalom az államigazgatásban, közszolgálatban dolgozók kiemelkedő munkájának elismeréséhez. Mostanában egyáltalán nem megnyugtató módon és sokat foglalkoznak velünk. Ez nem jó, mert idegességet, nyugtalanságot okoz. Azon túl, amit mindenütt elmondhatunk róluk, egy ilyen ünnepélyes aktussal is hangsúlyoznunk kell, jó és felkészült ez a gárda. Reméljük, az átmenetet elkerülhetetlenül kísérő hangoskodások a választások után elcsendesülnek, s a tanácsokon dolgozó emberek megkapják az őket megillető megbecsülést. Addig azonban mindent meg kell tennünk a békés átmenetért, Hogy zavartalanul működjön az élet. Ez adjon értelmet a munkánknak. Kiss Anna Rózsa: — A mi községünk, ha csak az utóbbi néhány évet nézzük is, szépen gyarapodott saját erőből, pályázatokkal elnyert pénzből építkeztünk. Most azonban az eredmények semmit sem számítanak. Az elmúlt három évben mindössze két — nem minket elmarasztaló — másodfokú határozat született, ami jelzi, pontosan és körültekintően intézzük az állampolgárok ügyeit. Mégis kapunk fenyegetésektől, mocs- kolódásoktól hemzsegő névtelen leveleket. Balogh úr azzal nyugtat, majd a választások után mindez megszűnik. De addig hány embert tesznek tönkre? Közülünk csak kevesek képesek arra, hogy le- gyintsenek mindenre. Nincs bennem félelem. Húsz éve dolgozom tanácsi szolgálatban, végigjártam a szamárlétrát. Amilyen jól fizetnek minket, amilyen „kiváltságokat” élvezünk, mostanra csak a hivatásukat, a falujukat szerető emberek maradtak meg a tanácsoknál. Vallom, jó dolog, hogy az emberek egyre inkább beleszólnak környezetük alakításába. De ne így tegyék. Mindig is kértem, szóljanak bele, persze azt is mondják meg, hogyan csináljuk. Brindza Ernőné: — A köz- szolgálat elveszítette a presztízsét. Igaz, ez a folyamat nem most kezdődött, de a jelenlegi mesterséges és nagyon hangos, rosszindulatú hangulatkeltés után, nem is tudom, hány év kell, míg visszakapjuk. A jogos bírálattal szembenéz az ember, aki ad a munkájára, de a rágalmakra milyen szívvel reagáljon? És azért másnap mosolyogva, kiegyensúlyozottan kell fogadnia a hozzáfordulókat. Bolya Istvánné: — Éppen azok a leghangosabbak, akik nem hajlandók a tanács partnerei lenni — saját ügyükben — az ügyintézésben. Egy egyszerű hívólevélre el se jönnek. Idézést is legalább kettőt kell küldeni a címükre. Időrabló és idegölő mindez. De ha ők jönnek valamiért hozzánk, akkor aztán tüstént, azonnal csináljuk! Az a szerencse, hogy az emberek többsége nem ilyen ... Szuhányi Ferenc: — Az ügyintézés fegyelmét mindenáron meg kell őriznünk. Csak a pontos, tisztességes munka nyújthat védelmet a sajnos, már-már divattá vált támadásokkal szemben. Ahogy manapság mindent a tanácsok nyakába varrnak, minden hibát, hiányt tőlünk kérnek számon. Kailinger Ildikó: — Nagyon szeretem a munkámat, élethivatásomnak tekintem. Most borzalmas érzés, hogy hovatovább szégyellnem kell, hol dolgozom. Mindebben alapvetően a tanácstörvényt érzem hibásnak, amely olyan feladatokat, felelősségeket zúdított a nyakunkba, amelyekhez se eszközeink, se jogosítványaink nincsenek, soha nem is voltak. Az emberek viszont egyre erőteljesebben kérik számon a rossz kereskedelmi, egészség- ügyi, kulturális és egyéb ellátást. Divat lett a jogokat hangoztatni, miközben elfeledkezünk a kötelezettségeinkről. A sok beszéd után jöhetne már a tett! Csak egy példát említek. Készülünk a választásokra, fel kell készítenünk teendőikre a közreműködőket. Tizenkét bizottságunk van. A napokban felkészítésre, eskütételre hívtuk őket. Mindössze három jelent meg teljes létszámmal. S hozzáteszem, a pártok képviselői se jelentek meg hiánytalanul. Nincs félelemérzetem, de nem mondhatom, hogy virágos kedvvel viseljük el a mindennapos legpiszkosabb mocskolódást. Késő estig dolgozunk, családunk nem jut meleg ételhez, és még haza is visszük tanulmányozáshoz a jogszabályokat. Szóval tesszük a dolgunkat, de úgy érezzük, értelmetlenül. Ezért is jólesett most ez az elismerés, legalább valahol, valaki észrevesz, méltányolja a munkámat. Dr. Pápai Éva: — Lehet, védettebb vagyok, mint a társaim, akik az „első vonalban’’ dolgoznak, de én bízom abban, még meg fogom érni, hogy rang lesz a közigazgatásban dolgozni. Sőt, örülök, hogy részes lehetek, hogy éppen egy ilyen nagyon nehéz szakaszban itt és most dolgozom. Voltam községi vb-titkár is, tíz éve állok tanácsi szolgálatban és csak most kezdem érteni, érezni, amit csinálok. Nagy a felelősségünk abban, ami a dolgunk. Most felfokozott a közhangulat, idegesebbek az emberek. Majd, ha megváltoznak a munkánkat előíró, szabályozó törvények, világossá válik, mi várható a tanácsoktól és mi nem. Azzal kevesebb lesz a támadási felület is. Balogh László I Bolya Istvánná , Brindza Ernőné Kiss Anna Rózsa Szuhányi Fereno Kailinger Ildikó Dr. Pápai Éva A VÂCI TANÁCS NEM TEREMT PRECEDENST Vagy tizet, vagy költözik HOGYAN VÁLASSZUNK ÖNKORMÁNYZATOT? Delegálással, listákon Bizony előfordul, hogy az ember, ha egy esetről értesül, s meghallgatja az érdekelt feleket, úgy érzi, ennek is, meg annak is igaza van. Az alábbi történet is ilyen. I'Jgy egy hete, az általuk kezdeményezett Támasz-alapítványról beszélgettünk Sima Antallal, a pomázi Gyermek- és Ifjúságvédelmi Intézet igazgatójával. Elmondta, abból szándékoznak otthont teremteni az állami gondozásból kikerülő, támasz nélkül álló fiataloknak. Gondók is támadtak. Ezek egyike, hogy az intézet négy, gyermekvédelemmel, családgondozással foglalkozó pedagógus munkatársát kizárták a váci tanácsházán lévő irodájukból. Vagyis: a városban és körzetében élő állami gondozott, illetve hátrányos helyzetű, veszélyeztetett környezetű gyerekek ügyeiben — úgy is lehet mondani, a tanács helyett — intézkedő, eljáró dolgozókat ... A városi tanács bérleti díjat kér a szobáért, a telefonhasználatáért. Dr. Bóth János, a Váci Városi Tanács elnöké egyáltalán nem fogadta örömmel érdeklődő kérdéseinket. A városi tanács elnöke is kérdezett: tudom-e mi az, ha egy város forráshiányos? Persze, hogy igen. hiszen sajnos vannak más települések is hasonló helyzetben a megyében. így mondják szebben hangzóan, hivatalosan, ha egy adott tanácsnak nincs egy vasa sem. Sőt, azt is tudtam, Vác azok közé tartozik, s ezért értettem meg dr. Bóth János kifakadá- sát. A magyarázatát, hogy éppúgy önálló — a megyétől lebontott — költségvetéssel dolgozik a GYIVI, mint a Váci Városi Tanács. Azzal a különbséggel, hogy ők egy fillért se kaptak gyermek- és ifjúságvédelmi célokra, míg az erre a feladatra rendelt intézet igen. S ha a feladata ellátásához költségei vannak, hát fizessen. A számukra adott állami pénzben, ha úgy tetszik, a váci polgárok pénze is benne van. Azoké a polgároké, akik keményen elszámoltatják a tanácsot, hová teszik a pénzüket. Alig hihető, hogy éppen azt a 20-30 ezer forintot kérnék számon a polgárok. Nem is a tétel nagyságáról van szó — érvelt tovább dr. Bóth János. Nem akarnak precedenst teremteni. Ha a GYIVl-től nem kérik, mit szól a többi intézmény, akiktől viszont szigorúan behajtják a bérleti díjakat. Ennyi a történet. Egyébként a tanácselnök nem tud arról, hogy kizárták volna az irodájukból a gyermekvédőket. Végül is mindegy, előbb- utóbb úgyis az lesz a vége, hogy a GYIVI vagy fizet, vagy költözik. Bizonyos, a jövőben teremt még ilyen és hasonló felemásnak tűnő helyzeteket az önkormányzati rendszer, és ami azzal jár, az önálló gazdálkodás. Azzal szemben ugyan mire is hivatkozhatnánk? Sajnos, az életben nincs mindenre paragrafus. A különböző pártok programjaiban egyre többször szerepel a valódi önkormányzat megteremtésének követelése. Már törvényjavaslat is napvilágot látott e témakörben, hiszen a Magyar Hírlap ismertette a települési önkormányzatokról szóló törvény szabályozási koncepcióját Ezek az elképzelések azonban konkrétumot alig tartalmaznak, például arról, hogyan választják majd meg a települések ön- kormányzatait. Már pusztán az elnevezést is vitatják. Vannak, akik szenátusnak, vannak, akik képviselő-testületnek, s vannak, akik tanácsnak kívánják neveztetni e fórumot. Írásunkkal egyfajta választási metódust kívánunk — mintegy vitaindítóul — adni, a történelmi tapasztalatokat is felhasználva. A törvény szabályozási koncepciója szerint indokolt fenntartani az egyéni választókörzeti rendszert. Valóban több indok lehetséges, hiszen a lakókörzetekben ismert és megfelelő kompetenciájú embert tudnak az ott lakók közvetlen szavazással testületi taggá választani. De azt is köny- nyű belátni, hogy ez a fajta kötődés településrészek közötti aránytalan fejlődést is eredményezett. Teljesen világos, hogy egy gazdasági vezető tanácstagsága esetén az adott körzet mindenféle közműfejlesztésből általában jobban részesült. Nem vitás, hogy az efféle, úgynevezett kijáró tanácstagi rendszert — akárcsak az országgyűlési képviselőválasztások esetén — többen kifogásolják, támadják. A két világháború közötti helyi közigazgatási rendszernek öröklött alkotó eleme volt az ún. virilista. A fiatalabbak nyilván nem ismerik e szó jelentését. Arról volt szó, hogy a település legtöbb adót fizető polgárai — éppen adófizetésük nagysága okán — jogot nyertek a képviselő-testületi tagságra. A ’45 utáni tankönyvekben e rendszernek csak a hátrányait emlegették leegyszerűsítő módon, valahogy úgy, hogy a zsíros paraszt nem engedett alacsony vagy magas városháza-bejáratot készíttetni. Elfelejtődött, hogy a módosabb gazdák nem saját maguk ültek a testületben, hanem megbízottaikkal képviseltették magukat. Általában ügyvédeket fogadtak fel képviselőinek. A rendszer működőképességét bizonyítja, hogy — például Nagykőrös — városi fejlődésének igen szép — mostanában visszasírt — korszaka fűződik hozzá. Éppen ezért igen sokakban felmerül, hogy korszerűsített formában, valamiképp e történelmi hagyományokon alapuló rendszert vissza kellene állítani, kombinálva a ma szokásos, úgynevezett listás választási elvvel. A szakemberek szerint egy Nagykőrös nagyságú településen a város ügyeinek intézésére elegendő lenne egy 40 tagú testület. Az elképzelt rendszerben kétfajta testületi tag juthatna mandátumhoz. A mandátum • megszerzése után természetesen mindannyiuk- nak azonos jogaik és kötelezettségeik lennének. A település testületé 20-20 tagból állna, s így jönne össze a már említett 40-es képviselői testület. Az első húszba delegálással a legnagyobb, tehát a legtöbb adót befizető gazdasági szervezetek — tehát szövetkezetek, vállalatok, kft.-k vagy akár egyéni vállalkozók — küldhetnék a képviselőiket, akik a városfejlesztési kérdésekben mintegy szakértői hátteret jelentenének. A másik húszat a pártok, listákon állítva, juttathatnák a testületbe. Ez tehát azt jelentené, hogy a választópolgárok az önkormányzati választások napján a pártok húszas listái közül válogathatnának. A szavazattok összeszámlálása után azok arányában kerülnének be e pártképviselők a testületbe. A pártok a húszas lista bármelyik — nyilván általuk legfontosabbnak vélt tagját delegálhatnák. A szakemberek szerint e vázolt módszer hallatlan előnye a többivel szemben, hogy a város irányítását demokratikusan választott szakemberek vennék át. A polgármester választásánál mindenképpen célszerűnek látszik a település egésze általi választási metódus. Miután írásunkat egyfajta vitaindítónak is szántuk, elképzelhető, sőt biztos, hogy akad benne finomítanivaló, és az is lehet, hogy más elképzelések is vannak ilyen jók. Éppen ezért célszerű a vita, hogy az önkormányzati választáskor kialakuljon a legjobb és valóban működőképes településirányítási, azaz önkormányzati rendszer. B. O. Az oldal a Pest Megyei Tanács támogatásával készült Irta: Kádár Edit Hancsovszki János felvételei
