Pest Megyei Hírlap, 1990. március (34. évfolyam, 51-76. szám)
1990-03-28 / 73. szám
4 1990. MÁRCIUS 28., SZERDA Életedért életedet cserébe.'.7 Könyvből biciklizni? Miskolc, Budapest, és Kiskunfélegyháza után Vácott is megjelent a Darnel-tréning, 1*0 fokos fordulatot, minőségi átalakulást ígérve a résztvevők további életében, s mindezt kétezer forint körüli áron. Tehát ha jól meggondoljuk, egy divatos ú| ruha árából egy új életet vásárolhatunk magunknak, egy új bőrt, amelyben jobban érezzük magunkat. Vajon nem szemfényvesztés ez? Igaz, akik már részt vettek rajta, rendkívül elégedettek, sőt lelkesek, nem érzik becsapva magukat. Márpedig manapság az emberek igencsak jól megnézik, mire költötték a pénzüket, a Darnel-tréning egy-egy programján mégis 200-250 ember vesz részt. Többnyire diplomások; pedagógusok, orvosok, menedzserek, pszichiáterek, lelkészek. a VARJÚ K LEVELEIKET, CÍMÜNK: BUDAPEST, Pt.x 311 -1446 | „Hatásos és praktikus összevonása azoknak az elméleti és gyakorlati módszereknek, amelyeket a sikeres férfiak és nők világszerte tudatosan alkalmaznak” — hirdeti a szórólap. *— Létezik ilyent — kérdeztem néhány pszichiátert, népművelőt. De válaszaiktól sem lettem okosabb. Aki még nem végezte el a tréninget, sajnálkozva, de őszintén bevallja, fogalma sincs róla, mi lehet az, nem tud véleményt mondani. Amelyikük pedig részt vett rajta, áradozik róla. A budapesti Damel-iroda általában zsúfolt a jelentkezőktől, most éppen két srác érkezik. Hosszasan beszélgetnek Mészáros Mária program-, menedzserrel, szavaikból csak foszlányokat hallani: — Ha tehát érdekli ez önöket... — Nagyon! — szakítja félbe az egyik fiú, szeme valami különös fénnyel csillog. Nem akarom megzavarni, inkább a többi jelentkezőt faggatom, honnan, miért jöittek. Sokan érkeztek a megyéből, elsősorban Buda környékéről, Pilis- vörösvárról, Pomázról, Diósáról és Solymárról. — Én szeretnék leszokni a dohányzásról — mondja egy lány, — Én pedig fogyni akarok — felel egy másik. Á tavasz! fesztivál napjaiban, ám még most is nagy a sürgés-forgás a főváros nevezetességei környékén és természetesen a szállodákban. Külföldi vendégeink akár csoportosan, akár „szólóban” érkeztek, azon igyekeztek, hogy ne csak azokat az élményeket vigyék magukkal, amelyeket a szív képes befogadni, hanem a tárgyiasult emléksereget is, népművészeti alkotások, márkás magyar holmik, kisplasztikák, képek formájában. A Béke Szállóból például elvihettek egy darabka szépséges Dunakanyart. Fény csillant a vízen, kellemes színek adták vissza a művész ecsetje segítségével a megállított pillanatot, a vidék meghittségét. Ám ez a festmény csak egy volt a többi közül. A budapesti tavaszt jó alkalomnak találta a Talentum alkotóközösség a szállóbeli bemutatkozásra. Nap mint nap népes nézősereget vonzottak a képek, erszény nyílt, kiviteli engedélyekre tettek hivatalos pecsétet. Talentumék huszonhármán vannak. Vidéki városainkban szép kiállításokkal örvendeztettek meg már sokaikat, a Dél- Pest megyeieket a Bács-Kis- kunban rendezett bemutatóik vonzzák. Számon tartják a gyűjtőik az alkotóközösség tagjait, emberközeid, családi otthonokban megférő és szinte családtaggá váló alkotásaik miatt. A huszonhárom festőművész között nevesek és ismeretlenebbek, gyakorta és ritkán szereplőik, fiiatalpk és meglett korúak vannak. Festési stílusúikban, színvilágukban más-imás karaktert képviselnek, egyben azonosulnak: emberléptékű, érzelemkeltő, maradandó értéket adó alkotásaikban. Névsorolvasást kár lenne tartani, ám aki egy kicsit is ismerős a kor,társak repertoárjáEgy főiskolás fiú sok-sok pénzt szeretne keresni, mások csak egyszerűen jobb életet, több szeretetet, több önbizalmat, több munkabírást kívánnak maguknak. — Árulja öl, hogyan lehet ennyiféle és ennyire különböző kívánságokat teljesíteni? — kérdezem Christian Damelt, a program kidolgozóját, aki épp ekkor lép be észrevétlenül az irodába. Mert abban a pillanatban senki nem néz az ajtó felé, és mégsem észrevétlenül, mert ettől a pillanattól kezdve mindenki megérezte, hogy valami rendkívüli történt. Kétségkívül nem mindennapi egyéniség. — Mi nem azt vállaljuk — válaszolja kérdésemre —. hogy megoldjuk a résztvevők helyett a problémáikat, hanem azt, hogy az embereknek a kezükbe adjuk saját életüket, így képessé válnak arra, hogy céljaikat saját maguk tudják elérni. Megtanulják azt, hogy ne váljanak a környezetük áldozatává, hanem képesek legyenek maguk alakítani környezetű» két, úgy, hogy élményszinten felelősséget vállaljanak minőségéért. Ezzel óriási hatalom kerül a kezükbe. — Sajnos manapság az emberek többségének nem személyiségük finomítása a legban, örömmel fedezhette fel például a még élő és ritkán kiállító idős mesterünk, Szabó Vladimir képeit. Látomásszerűen komponált művein jellegzetes emberfiguráit, önmagára valló színvilágát. Csáki Maró- nyák nevére és munkáira hosz- szú időn át szinte fátyol borult —, ide jutott most egy villanásnyi. Somos Miklós, Má- csay, Herpay Zoltán, Tóth László és fia az ifjabb László, Cs. Nagy és művésztársaik olyan képekkel állnak elő, amelyek századvégünk képző- művészetének méltó emlékei lesznek. A Talentum alkotóközösség most summázza a tavaszt, s friss képsereggel indulnak a következő bemutatkozásra. —esk— Szemt-Györgyi Albert nevével fémjelzett alapítványt hozott létre a Magyar—Szovjet Baráti Társaság kezdeményezésére és részvételével néhány jelentős hazai iparvállalat, így az Alutröszt, a Tiszai Vegyi Kombinát és a Dunai Vasmű. Az MSZBT alapító díszelnökéről elnevezett alapítvány célja: a műszaki és természet- tudományokat művelő fiatalok szakmai munkájának támogatása, a magyar—szovjet tudományos együttműködés és a két ország tudósai közötti kapcsolatok pénzügyi finanszírozása, tapasztalatcserék, tanulmányutak költségeinek fedezése. égetőbb gondjuk, hanem az, hogy mindennapi megélhetésüket fedezni tudják. Hogyan nyilvánul meg az önök, emberek élete iránti felelőssége ezen a téren? — Diáköknak, nyugdíjasoknak, többgyermekeseknek, munkanélkülieknek és az erdélyi menekülteknek jelentős árkedvezményt biztosítunk, de bevételeinkből rendszeresen segítjük a szegényeiket támogató alapot és a „Szól a szív”- — vak gyerekekért létrehozott — alapítványt, időszakosan pedig a hajléktalanokat. — A jelentkezők általában határozott vágyakkal, konkrét célokkal fordulnak az irodához. Akasszuk a hóhért! önnek mi a célja az életében? — Elkötelezem magam arra, hogy Magyarországon egymillió ember elvégzi a tréninget és a legjobb úton haladunk efelé. Ez azért nagyon fontos, mert számomra a tréning célja egy hatékonyabb élet megteremtése. Ez azonban nem magánügy, hanem közös érdek, mert az élet vagy mindenkinek működik, vagy senkinek sem. A kiegyensúlyozott, boldog emberek pedig, akik a tréninget elhagyják, egyben hatékonyak is. Ez az ország most 40 éves álomból ébred, az emberek saját múltjuknak és a történelem kísértésének is rabjai. A tréning a jelenből indul ki. A mi tevékenységünkre most Magyarországon nagy igény van. — Ezért jött a kelet-európai országok közül először Magyarországra? — Nem, Kalifornia kivételével mindenhová csak meghívásra megyek, itthon Miskolcról hívtak először. — Várható, hogy az ön szisztémáját könyv alakban is lehet majd olvasni ? José Silvia és Philip Miele könyvét, az Agykontrollt például viharos gyorsasággal szétkapikodtálk az emberek. — Rengeteg pénzt kereshetnék, ha egy ilyen könyvet írnék, de ezzel nem az embereket szolgálnám. Olyan lenne, mintha arról írnék, hogyan kell biciklizni. Ennek pedig semmi értelme, a kerékpárra fel kell/ülni, másként nem lehet megtanulni. Ezzel persze nem a könyvüket akarom kisebbíteni (hiszen Silviát személyesen is ismerem és kedvelem), de az ő módszere egészen más, mint az enyém. Hasonlóságok talán a hatásában, a végeredményben találhatók. — Nem arról van szó, inkább, hogy ön valamiféle titkot védelmez, és nem akarja, hogy belelássanak a kártyáiba? Engedné például, hogy pár órára benézzek egy ilyen foglalkozásra ? — Ennek semmi értelme nem lenne. Azt azonban javaslom — mivel nincsenek titkaim —, hogy a legközelebbi tréningen elejétől végéig vegyen részt, írhat is róla! Sz. K. Az alapítvány nyílt, ahhoz bárki, jogi és magánszemély csatlakozhat, ha egyetért céljával, és megvalósulását támogatni akarja. Az alapítvány — amelyet Márta Ferenc akadémikus vezetésével a kuratórium irányít — jelenleg 2 millió forint kamatozó tőke fölött rendelkezik. Ezt az összeget — a belépési szándékukat újabban jelzők segítségével — várhatóan rövid időn belül megkétszerezik. A pénz hozadéká- nak terhére valószínűleg már az idén néhány szakember külföldi útját finanszírozni fogják, és meghirdetnek egy szakmai pályázatot. Ék fiatalok támogatására A rádióban hallottam — sajnos az időpontot és a műsor címét nem tudom —, hogy a fiatalok 100 ezer forint szociálpolitikai segélyt kaphatnak a családi életük megalapításához. Vajon ez csak terv, vagy már valóság? A barátnőm fia, aki májusban szerel le a tényleges katonai szolgálatból, március 17-én házasságot kötött. A feleség most érettségizik, jövedelme nincs, gyesre sem számíthat, pedig szeptemberre kisbaba érkezését várják. A két fiatal házasságkötését ezért kellett a tervezettnél korábbi időpontra tenni. A barátnőm rokkantnyugdíjas, 5000 forint körüli jövedelemmel. Jelenleg dolgozik, hogy fenn tudja tartani a családot, mert a férje sajnos 8 éve meghalt. Egy félig kész családi házzal, OTP-teherrel és a gyerekkel maradt egyedül a barátnőm... A terhesség megszakítását sem ő, de a fiatalok sem akarják; nem szeretnék vállalni annak kockázatát, hogy esetleg később ne lehessen gyermekük. Szíveskedjenek megírni, valóban van-e lehetőség arra, hogy a családi életet kezdő fiatalok segélyt kapjanak! És ha igen, akkor hová kell ez ügyben fordulni? V. L-né Érd ★ Különféle hivatalok illetékesei szerint olvasónk csak a , 1G 1990. I. 31. MT-rendeletről (Magyar Közlöny 8. száma, 1990. febr.' 1.) * hallhatott. Az OTP Pest megyei igazgatóságának lakásingatlan-vásárlási osztályán dolgozó Sárkány Pé- terné erről a következő tájékoztatást adta: a szociális támogatást az OTP-n keresztül adja az állam a 35 évesnél fiatalabb házasoknak. De csak akkor, ha egyiküknek sincs ingatlantulajdona, és csak olyan lakásra, ahol a segély elszámolható. Tehát ha a fiatalok OTP-kiutalást kapnak, vagy a tanács jelöl ki nekik lakást, ahol a vételár a hitelből, a gyermekek utáni kedvezményből, az említett 150 ezer forintos támogatásból és a saját pénzükből adódik össze. Emellett építkezésre felvett kölcsönnél is igényelhető ez a segély. Azonban magánforgalomból történő vásárlás esetében már nem. Az ügyet az az OTP-fiók intézi, amelyik a lakáskiutaló vagy a hitelfolyósító. üékány sírt őrizni kell! A közeli napokban a római katolikus egyházközség sajtó- közleményben tájékoztatta olvasóit a kezelésükben lévő temetők rendezéséről. A jogszabályok értelmében a 25 évesnél régebbi sírhelyeket újra meg kell váltani. A meg nem váltott sírhelyeket megszüntetik, a sírkövek, síremlékek pedig a temető tulajdonosának, kezelőjének birtokába kerülnek. Ha jónak látják, akkor ezeket kőtárba helyezik, de akár el is adhatják. A rendelkezés és az ezen alapuló egyházközségi intézkedés érthető, hiszen a temető területe adott, az nem, vagy csak hatalmas költségekkel bővíthető. (Meg kell jegyeznem azt is, hogy Pomázon községi temető nincs, valamennyi a különböző egyházak tulajdona.) Felvetődik azonban a kérdés: szabad-e megszüntetni olyan sírokat, síremlékeket, amelyek szorosan hozzátartoznak községünk történelméhez? A nemzeti ünnepeinken sokan helyeznek el egy-egy szál virágot az 1848/49-es szabadságharcosunk sírjára, és sokan merengenek el a múltról a szépen faragott, esetenként gót betűs öreg sírkövek mellett, amelyeket a múlt században, vagy még korábban állítottak az elhunytak hozzátartozói. Azt pedig elképzelni sem tudom, hogy Sashegyi Sándor autodidakta régész, a Pilisvidék lelkes kutatójának nomád harcost ábrázoló síremlékét a jogszabályok alapján (de nem szellemében!) megszüntessék. Bízom abban, hogy a községi tanács és a katolikus egyházközség e kérdésben is egyezteti álláspontját, a lehetőségeket, és közös erővel megakadályozzák a pótolhatatlan értékek pusztulását. Balogh Gyula Pomáz Leszakadt egy vezeték... Szeretném, ha a levelem nyilvánosságot kapna, hogy az esetleg illetékes is elolvashassa mondandómat. Cegléden ugyanis 1990. február 25-én, a Szolnoki és a Puskaporos utakkal határolt területen, a vihar „bűnéből” megszűnt a közvilágítás, jó néhány lakásban is fiment az áram. Nyugtalan típus vagyok, szeretem megkeresni az okokat. Meg is találtam az egyiket, s bár nem értem hozzá, mégis éreztem a kellemetlenséget — mert ez egy leszakadt felsővezeték volt. A tévében elég gyakran mutatják, hogyha valaki ilyet lát, akkor szóljon az Elektromos Műveknek. Hát jelentettem a dolgot. Volt is egy szerelő, aki ugyan nem adta meg a nevét, de azt bátran javasolta, hogy fogjam meg egy bottal, és tekerjem össze a 15 méteres vezetéket, aztán kerítsem be az „dlkotá- ibWdt”:' Bár nem Vàgÿolk ijedős, mégis végig futott rajtam a hideg. Nesze polgár, fogd meg bátran a 220 voltot, semmi bajod nem történik! Március 1-jén 1 óráig volt közvilágítás, aztán jött a jó sűrű sötétség. Nem oly rég jártak itt az utcában bátor legénykék, akik bezörgettek egy idős ember ablakán, majd gázspray-vel arcon fújták. Akkor égtek a lámpák. Ha ez sötétben történik, sosem derülne fény a tettes kilétére. Borzalmasan siralmas a köz- biztonság, és az Elektromos Művek „segítenek” a bűnözőknek. Miért nem lehet úgy megcsinálni valamit, hogy az jó legyen? Ha egy orvos hibázik, nem is akarattal, akkor majd meglincselik az emberek. Ha más dolgozik rosszul, és netán valaki ezt szóvá teszi, mindig akad egy nagyfőnök, aki azt mondja: semmi sem igaz. Én azonban valótlant sosem teszek szóvá, de embertársaim és főleg az idős emberek védelmében akkor is szót emelek, ha ezért valakinek nem leszek szimpatikus. Régi előfizetőjük vagyok, és az is maradóik, még akkor is, ha mostanság emelkednek az árak. Munkájukhoz sikereket kívánok, hogy lapjukom- lapunkon keresztüli mindenről .értesülhessünk ! ifj. Balost Ferencné Cegléd §k nélkül verekedtek Négy évé Budakeszin lakom. Annak idején örömmel költöztem ide, most mégis szégyellnem kell ebbéli mivoltomat. Ugyanis a község lakóinak egy része olyan felháborító magatartást tanúsított a közelünkben lévő hajléktalanokkal, ami íxrr-már vetekszik a fasiszták zsidóüldözésével Sajnos annyira felheccel- ték egymást egyesek, hogy minden ok nélkül csoportosan nekitámadtak a védtelen embereknek. Itt magyar verte a magyart, ami elképesztő. Pedig Budakeszi lakossága a román események idején az elsők között szervezett nagy sikerű gyűjtést a művelődési ház előtt, és juttatták el adományaikat Erdélybe a szegény, bajba jutott magyaroknak. Idejövetelük után néhány nappal felkerestem a hajléktalanok táborát, úgy éreztem, hogy mint helyi lakosnak és húsz éve az elesettekkel foglalkozónak (gyámhatóságon, nevelőotthonban), ott a helyem, a lehetőségeimhez képest minden segítséget felajánlottam nekik. A környezetemben ruhákat gyűjtöttem a részükre, miközben megbeszéltem a szomszédaimmal, hogy az ott élő emberek egyáltalán nem mind csavargó bűnözők, a legtöbbjük Önhibáján kívül került ebbe a helyzetbe. Felkerestem a község vezetőit is. A tanácsházán az elnök elmondta, hogy ő azért háborodott fel a telep beindítása miatt, mert még csak egy levélben sem értesítette őket erről a felsőbb szerv. A község vezetői végül humánusan álltak a kérdéshez, egyetértettek velem abban, hogy Budakeszin a bűnesetek száma nem emelkedett, a táborban élőknek is kell valahol lakniuk, és egyébként többségükben minden lehetőséget megragadnak arra, hogy munkát találjanak. Beszéltünk arról, hogy az ott élő emberek nagy része vétlen abban, hogy hajléktalanná vált, hiszen, ha végiggondoljuk saját ismeretségi körünket, kiderül, hogy több ember csak úgy kerülte el a fedélnélküliséget, hogy egy rokona, régi szomszédja megszánta és magához vette. A hajléktalanok önkormányzatának egyik fontos szabálya, hogy nem firtatják, ki miért van ott, de amint odakerült, attól kezdve bizonyítson! Így meghiúsult az az elképzelésem, hogy az ott lakókról egyfajta szociológiai felmérést készítsek, amellyel a nagy többség vétlenségét tudtam volna alátámasztani. De többen maguktól is beszéltek a sorsukról. Így az a felnőtt fiatalember, aki azért látta szükségesnek, hogy elhagyja vidéki otthonát, mert nevelőapjával nem jött ki, és édesanyjára tekintettel el akarta kerülni a vitákat. Vagy az a fiatalember sem tudott hirtelenjében jobb megoldást,’ akinek a rokonai vidéken eladták az ő állandó lakhelyéül szolgáló házat, s közben Pesten a munkásszállóban pedig feltörték a szekrényét. Természetesen bizonyára ebben a közösségben is vannak, lesznek olyan emberek, akik végső soron nem érdemlik meg a segítséget, illetve visz- szaélnek ezzel, akiknek a száma az önkormányzati vezetők szerint mintegy öt százalék. És most emiatt a néhány ember miatt. ítéljük el valameny- nyit? Rúgjunk beléjük? Igazán nem hiszem, hogy az, aki egy kicsit elgondolkodik ezeken a kérdéseken — még ha él is benne előítélet —, ne jutna más belátásra. Ha mindenkitől elvárjuk, hogy becsületesen dolgozzon, adjuk meg számára a minimális lehetőséget arra, hogy ezt megtehesse. Remélem, írásomat megszívlelik és megértik elsősorban Budakeszi lakosai, de mindenki más, aki ismeretek hiányában, okkal, ok nélkül szidja a hajléktalanokat vagy az állami gondozottakat, cigányokat, és még folytathatnám a sort. Pedig mindannyian Európában élünk. Dr. Szilágyi Ákosné Budakeszi ★ Olvasónk levelével egyetértünk. Reméljük, hogy a buda- kesziek döntő többsége hozzá hasonlóan gondolkozik, s elítéli azokat a támadásokat, amelyek a hajléktalan embereket érték. Csupán két megjegyzés az esettel kapcsolatban: nincs bizonyíték arra, hogy budake- sziek látták volna el a hazafelé igyekvő hajléktalanok baját. A másik, hogy — bár erre sincs bizonyíték, ám falu- szerte beszélik — estefelé „ké- regető” emberek feleztetik meg a járókelőkkel a pénzüket, s a Makkosra igyekvő telkesek már csak csoportosan mernek járni. Talentum alkotóközösség Dunakanyar a Békében Szent-Györgyi A lbert-a lapit vány Fiatalok szakmai munkájának támogatása
