Pest Megyei Hírlap, 1990. február (34. évfolyam, 27-50. szám)
1990-02-13 / 37. szám
PEST MEGYEI XXXIV. ÉVFOLYAM, 37. SZÄM Ára: 5,80 forint 1990. FEBRUÁR. 13., KEDD Casaroli bíboros elutazott Az Agostino Casaroli bíboros államtitkár vezette magas rangú vatikáni delegáció hétfőn, hatnapos hivatalos magyarországi látogatásának utolsó napján ellátogatott a Magyar Nemzeti Múzeumba. A küldöttség megtekintette a ßzent koronát és a koronázási jelvényeket. Az Apostoli Szentszék küldöttsége hétfőn délután elutazott Budapestről. A delegációt a Ferihegyi repülőtéren Kovács László külügyminiszté- riumi államtitkár, Sarkadi Nagy Barna miniszterhelyettes. a Minisztertanács egyházpolitikai titkársának vezetője, valamint Paskai László bíboros prímás, esztergomi érsek búcsúztatta. Az MSZP párbeszédet javasol az ország közbiztonsága Az MSZP által tegnap közreadott nyilatkozat szerint a pártot mind nagyobb aggodalommal tölti el, hogy rohamosan emelkedik a bűnözés, nő a felderítetlen bűnügyek aránya, szaporodnak az erőszakos bűn- cselekmények. Az egyébként is hiányosan felszerelt, szakemberhiánnyal küszködő rendőrség bűnüldöző szerveinek helyzete tarthatatlan. A főváros, városaink, a vidék utcái, terei, a lakótelepek kisstílű fosztogatók és szervezett bűnszövetkezetek vadászterületeivé váltak. Magyarország a világ bűnügyi statisztikájának élére kerül. Sötétedés után egyre nagyobb veszélynek van kitéve az utcára kilépő gyerek, nő, nyugdíjas. ALAPÍTVÁNYOK SZÖVETSÉGE Nem tudja a bal kéz, mit csinál a jobb — szokták mondogatni, ha jó szándékkal, de egymást keresztezve többen próbálnak ugyanabban a dologban intézkedni. Napjainkban, amikor gomba módra szaporodnak a különböző alapítványok, kérdés, vajon tudják-e koordinálni tevékenységüket. Nemrég alakult meg a Magyarországi Alapítványok Országos Szövetsége, amely kulturális, egészségügyi és környezetvédelmi jellegű kezdeményezéseket tömörít, tulajdonképp ezek érdekképviseleti és információs szerve kíván lenni. — Az alakuló közgyűlésen 60-70 különböző alapítvány képviselője jelent meg — tájékoztat dr. Gruber Attila, a váci Szőnyi Tibor Kórház jogtanácsosa. aki a szövetség létrehozásában maga is tevékenyen részt vett, jelenleg pedig az egészségügyi alapítványokat buzdítja a szervezethez való csatlakozásra. — A szervezet belép majd az Európai Alapítványok Szövetségébe, igaz. a tagdíj borsos, mintegy 600 ezer forintnak megfelelő összeg, ám a pontos információs kapcsolat miatt ez bőségesen megtérül. A Szőnyi Tibor Kórház Alapítványt — amely ugyancsak tagja az országos szövetségnek — magán- és jogi személyek. valamint intézmények támogatják. — Tavaly decemberben meghívtuk az adományozókat, és bemutattuk, hogyan gazdálkodtunk a kapott pénzzel — folytatja a kórház jogásza. — Gyakran előfordul ugyanis, hogy valaki előre meghatározza: milyen műszer vagy berendezés vásárlására költ- hetjük el az általa biztosított összeget. A Magyarországi Alapítványok Országos Szövetségében működő tagalapítványok a társadalmi összefogás letéteményesei. A jótékony célokra fizetett összegek levonhatók az; adóalapból, így ha adózás előtt adakoznak, akkor a pénz nem a költségvetésbe kerül, ahol nem tudjuk meghatározni. ellenőrizni, mire fordítják. Így azonban látják az emberek. hogy egy-egy, számukra fontos területet befolyásolni képesek, beleszólhatnak környezetük jobbításába, számít a szavuk, azt érzik: ők nem alattvalók, hanem polgárok. Óriási lehetősége az a társadalmi önszerveződésnek. Az alapítványok összefogására. szövetségbe tömörülésére azért van szükség, mert ha csak egymás mellett működnek. nem lehet megtervezni a pénzek hatékony elosztását. Másrészt az alapítványok forintjait így társadalmi munkában lehet kezelni, míg az állami számlákon levő pénzek nagy része elmegy a működési költségekre, az apparátus fenntartására. Sok szándéknyilatkozat érkezett már a Magyarországi Alapítványok Országos Szövetségébe belépni kívánóktól, akadnak azonban olyan alapítványok is, amelyek egyelőre inkább saját útjukatszeretnék járni. Ebben a szövetségben a nagy vagyonú tagok egyébként ugyanolyan jogokat élveznek, mint az egészen kis összeggel bírók. Sz. K. A belügyi szervék jogosan állították le a politikai indítékú megfigyeléseket, a belső elhárítást. E döntés nem várt- következménye azonban, hogy a világ minden rendőrsége által alkalmazott konspirativ módszerek ma a köztörvényes bűnözök ellen sem használhatók. A Szocialista Párt tenni kíván mindannyiunk biztonságát érintő rendőri munka megerősítéséért. Javasolja, hogy valamennyi politikai párt és mozgalom közösen juttassa kifejezésre: minden eszközzel támogatja a rendőri szervek bűnüldöző munkáját. Javasolják azt is, hogy a legrövidebb időn belül kezdődjön párbeszéd országos és helyi szinteken egyaránt a politikai erők és a kormányzati bűnüldöző szervek között, a rendőrség határozott, következetes és azonnali megerősítésére. Nem várhatunk az új kormány megalakításáig! Pártállástól függetlenül, az ország, közös hazánk értékeinek meg őrzése pártpolitikán felüli közös érdek. Sürgetjük és követeljük, hogy a politikai erők támogassák a rendőrség bűnüldöző tevékenységét és saját eszközeikkel is arra törekedjenek, hogy az ország minden lakója életének, testi ép ségének, saját és közös va gyonának biztosítéka azonnali, hathatós védelemben részesüljön — fejeződik be a nyilatkozat. * V- i . , Nyomozás munkásorvezeiők síién Egyenruha - rangrejtve A legfőbb ügyész nyomozást rendelt el a megszüntetett munkásőrség több vezetője ellen, mert számos vagyonát- mentési akeiót, valamint a szolgálati lakásokkal való pénzügyi visszaélést fedeztek fel. Befejeződött egyébként a munkásőrség vagyonának felmérése, eszerint az ingó vagyon értéke 2,7 milliárd, a 130 ingatlané pedig 5,5 milliárd forint. Az ingatlanoknak még csak egy kisebb részére írtak ki pályázatot, mert a leltározás során kiderült, hogy a megszüntetett testület létesítmény-nyilvántartása meglehetősen hiányos, zavaros volt. Az iratok rendezésére s a vagyon hasznosítására vagyonkezelő ' és -hasznosító intézményt hoztak létre. A munka során olyan anomáliákat fedeztek fel, hogy például egyes ingatlanok a munkásőrség nyilvántartásában szerepeltek, pedig nem is voltak azok a testület kezelésében. Találtak olyan ingatlant, amelyet egyházi tulajdonú telekre építettek, a telekkönyvezési pedig elmulasztották. A munkásőrség a tavalyi 960 millió forintos költségvetési támogatásból október végéig 840 milliót költött el. A megmaradt 120 millió forintot a felszámolási feladatok elvégzésénél használják fel. Ez a pénz azonban erre a célra kevés, ezért 260 millió forint kölcsönt vettek fe a költségvetésből. Az összeget az ingó és ingatlan vagyon értékesítéséből térítik meg. A költségvetés egyébként mintegy 1 milliárd forint bevételre számít az eladásokból. Azért nem többre, mert az ingatlanok jelentős részét egészségügyi, illetve oktatási célokra kívánják felhasználni. A munkásőröknél meghagyott egyenruhát — amelyek értéke új áron összesen 600 millió forint — a testület volt tagjai továbbra is viselhetik, amennyiben eltávolítják arról a rangjelzést és a jelképeket. Víz Tatabányáról Nyithatják Folyik a Buda környéki vízműtelepek kiépítése. Még néhány hónap, és jó minőségű vízhez juthatnak Páty—Buda- jenő—Telki—Biatorbágy lakói. A beruházások kivitelezését a legkorszerűbb technológia telepítésével a Vízügyi Építő Vállalat végzi. A rendszert rövid frekvenciás, rádióhullámos berendezés üzemelteti és garantálja a zavartalan működést. A budajenői kétak- nás víztároló két darab, egyenként 100 köbméteres medencét foglal magába. A Telkin épülő úgynevezett ellennyomó rendszer szintén hasonló vízmennyiség befogadására alkalmas. Hammer Péter, a VlZÉP termelési osztályvezetője elmondta, hogy lényegében az említettek részét képezik annak a tízéves munkaprogramnak, amelynek értéke megközelíti az egymilliárd forintot. Különösen értékes, s akár az évtized talán legjelentősebb beruházásának tekintendő Vízügyi vonalon, a BIRV I— BIRV Il-es (Bicskei Regionális Vízmű). Ez utóbbiak kivitelezéséhez három éve láttak hozzá. A vízműtelepek üzemeltetője a Pest Megyei Vizes Csatornamű Vállalat. A már említett, épülő Buda környéki vízműtelepek műszaki főpróbájára 1990. április elsején került sor. Ez azt jelenti, hogy az alapvezetékben már áramlik a víz. A próbaüzemelés során, amely 1990. június 30-tól várható, már az érintett falvak lakosságának vizet szolgáltat az üzemeltető. Az előzetes tervek szerint a Nagyegyházán lévő bányából biztosították volna a kristály- tiszta, kifogástalan minőségű vizet, de időközben a bánya bezárása mellett döntöttek, pedig amint megtudtuk, a kivitelezőnek már a birtokában voltak az átemelő szivattyúház építésének a tervei. A VÍZÉP osztályvezetőjétől szerzett információnk alapján nagy a valószínűsége, hogy a hálózatba a Tatabányáról származó, szintén kiváló minőségű vizet emelhetik be. , ~ <■ Gy. L. W*............. ............. j ___ A Demokratikus Magyarországért Mozgalom Budapesti Koordinációs Bizottsága a mozgalom egészéhez hasonlóan nem kíván saját országgyűlési képviselőjelölteket állítani. ,és egyik párt jelöltjeit sem támogatja intézményesen. Q Február lire virradó éjszaka ismeretlen tettes(ek) ledöntötték a Szocialista Párt 1-es és 2-es számú országgyűlési választási központjai, valamint a Győr-Sopron megyei és városi irodái előtt álló munkásszobrot. G Az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés Tanácsa állásfoglalásában tette közzé, miszerint nem kíván sem a SZOT tevékenységében részt venni, sem pedig a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligájához tartozni, ugyanakkor szakszervezeteink autonómiájába tartozó kérdésnek tekinti annak eldöntését, hogy tagjai mely szakszervezetekkel vagy szakszervezeti szövetségekkel létesítenek, tartanak fenn együttműködési kapcsolatokat. © Tegnap ülést tartott a SZOT és az Országos Koordinációs Tanács, s megtárgyalták többek között a március elején tanácskozó kongresz- szus elé kerülő beszámolótervezetét. G Január 1-jétől, a korábbi, kilométerenként 5 forintról 6,40-re emelték fel a saját személygépkocsi hivatalos célú használata során fizethető átalányköltség-térítést. G Megalakult a Magyar Mérnök Akadémia, a szervezet célkitűzései között mindenekelőtt egy szakmailag jól képzett hazai műszaki elit létrehozása szerepel. @ A Legfelsőbb Bíróság Elnökségi Tanácsa a legfőbb ügyész törvényességi óvása nyomán felülvizsgálta a Földművelésügyi Minisztérium egykori vezető tisztségviselői ellen folytatott büntetőeljárást, helyt adott az óvásnak, s 23 vádlottat felmentett. G A Magyar Világ Kiadó Kft. gondozásában február elején negyedéves folyóirat jelenik meg, egyelőre 25 ezer példányban, címe: Erdélyi Magyarság. K önnyed stílusban, néhány perc alatt az ifjú felszólaló vaskos sértések t&megét zúdította egy emberre, aki nincsen, mert nem lehet jelen: halott. Nem adhat magyarázatot, nem tiltakozhat, nem kérheti ki magának becsülete megtiprását. A mostanában szokásos gyűlések egyikén ülök — történetesen Érden —, amikről nem tudhatni, ki és milyen célból hívta össze, kik a résztvevők. Egy valamit tudhatni: az ilyen gyűléseken mindent szabad. Bárki azt mond, amit akar, ami az eszébe jut, mintha ez lenne a demokrácia. Nem ez, de ezt most hagyjuk. Az ifjú, aki -saját szavai szerint két éve telepedett le a Városban, I.-t minősíti ennek meg annak, holott „ugyan nem ismerhettem, de hallottam ...” I. hosszú időn át képviselte a település lakosságát a megyei tanácsban, civil foglalkozását tekintve vezérigazgató volt, s ez a kettő éppen elég ahhoz, hogy az ifjú szerint „... nekünk nem ilyen szolgalelkek kellenek, akik a párt megbízottaiként hatalmaskodtak ..." S folytatja, mondja, mondja, ennél jóval vaskosabb dolgokat is; demokratizálja a légkört ... Már nem is szomorúan, csupán kedvetlenül ülök. Ha már a halottak is előkerülnek, ha már ők is ,.pusztították ezt az országot”, akkor ... Mit kellene ennek az ifjú embernek VÉDTELEN mondani I.-ről, aki élt-halt városa sorsáért, ezer ügyben hadakozott? S mit mondhatnék az ifjúnak tisztség és tisztesség bonyolult kapcsolatairól, a társadalmi munkáról — ami szerinte nem létezett, itt minden párttag harácsolt, rabolt ... —, meg arról, hogy halottakat nem választ ki céltáblának az ember ... Kiválaszt, bizony! Manapság egyre inkább, mind sűrűbben. Van bőségesen emlő, amelyen az ifjú nézetei nevelkedhetnek, kövé- redhetnek. Az ízléstelen, a méltatlan stíl híveinek tábora szinte az amőbák gyorsaságával szaporodik, írásban, szóban egyaránt napról napra igazolását kapjuk ennek. Lehet például jelentéktelennek tartani az európai gondolkodás kiemelkedő alakját, Lukács Györgyöt. Lehet bűnnek ítélni — ma ez könnyen megy —, hogy kommunistának vallotta magát. Lehet műveit fölöslegeseknek bélyegezni. Am lehet-e ezt a halottat úgy említeni, mint „az őstuloksági ontológia magyaros szakértője, a■ Tanácsköztársaság Kiváló Terroristája”?! S később, nehogy félreértésnek, -órásnak vélje bárki is, ismétlődik a minősítés, „o kommün egyik nagyszerű terrorlegénye". Indoklás, bizonyíték? Minek? Elég az, ha a szerző — Panek Zoltán, a Magyar Fórum 1990. február 3-i számának 3. oldalán — így ítél. S még ígyebbül ítél - egy asszonyról, aki gyermekeket szült — s elvesztette őket egy iszönyú polgárháborúban —, aki meggyőződéséért sorozatban vállalta a börtönt, s akinek sírjánál annak az országnak a vezetői álltak megrendültén, amely hol jelképpé tette, hol kitaszította, de a tiszteletet soha nem tagadta meg tőle. Ez az asszony Dolores Ibárruri, aki Panek Zoltánnak „spanyolos bajuszkirály- nö”...! S hogy itt se legyen mód félreértésre, -írásra gyanakodni, a cikk más helyén ismét ott a bájos stílremek, „a spanyol bajuszkirálynő”. Buffon óta tudjuk, a stílus maga az ember. Ezek szerint, ha az ilyen stílus egyre inkább eluralkodhat, akkor az ilyen stílusú emberek is uralkodóvá válnak a közéletben. Abban a ... igen, abban a jogállamban, abban a demokráciában, amelynek az építésére most kivétel nélkül mindenki gyürkőzik — legalábbis e.s- küdözik, hogy erre gyürkőzik, s nem pofozkodásra, becsületsértésre, akasztásra, halottgyalázásra, volt belőle elég, ezer évre előre is elég —, amely azonban mintha egyre távolabb kerülne tőlünk, holott még a -közelébe sem jutottunk. Lehet, hogy rossz irányban indultunk el? Lehet, hogy egyre több iránytű kerül avatatlan kezekből avatatlan kezekbe?! S ha ez történik, akkor mi a csodálkoznivaló azon, ha Érden feláll egy fiatal ember, s mondja,'1 mondja, bár valójában fogalma sincsen arról, hogy miről, kiről, mikről, kikről és mit beszél. Ki ő a „terrorlegényező”, a „bajuszkirálynőző” profikhoz képest? Picike pont. Picike pont egy szerkezetben. Ennek a szerkezetnek egyetlen rendeltetése van, mert egyetlen célra alkalmas: a gyűlölet pokolgépének a működtetésére. T apasztalatok sok évtizednyi kazlát őrző bíró mondta a hírlapírónak: városunkban némely gyűlés tíz, tizenöt becsületsértést, rágalmazási perhez adna anyagot... Félő: a józan és döntő arányú többségnek fölébe kerekedik az a mind hangosabb, agresszívebb csoport, amely a gyűlölet pokolgépét napról napra elhelyezi minden lehetséges és lehetetlen helyen. Már a temetőkben is, a védtelen holtak között is ... Pál apostol A korinthusbeliekhez írt első levelében azt kérdezte: „Pokol! hol a te diadal- mad? Kérdezem, kérdezhetik mások is: Pokol! hol és mi lesz a te diadalmad?! Mészáros Ottó