Pest Megyei Hírlap, 1990. február (34. évfolyam, 27-50. szám)

1990-02-12 / 36. szám

1990. FEBRUAR 12.. HÉTFŐ MEliYEl] 3 .4, A FELELŐS EZÚTTAL ES A KORMÁNY? JO NAPOT! - MEGVETTE A HÍRLAPOT? Emberek a n (Folytatás az 1. oldalról.) fák, hanem szedhető az ízle­tes meggy, a szilva és az alma, Mert, ugye, nem kell bizony­gatni, hogy mindig az a leg­jobb, a legfinomabb, amit az ember maga verejtékével ter­mel. Így van ezzel Sebők Mi­hály. a törteli Dózsa Termelő­szövetkezet juhászati ágazatá­nak vezetője is, aki tegnap ügyeletesként járta a telepek ;t. Bár minden a téeszé, tehát kö­zös, mégis azon kevesek közé tartozik, aki a mindenkiére is úgy vigyáz, mint a magáéra. Rend, tisztaság és fegyelme­zettség jellemzi munkájukat, s az eredmény sem marad el: a máshol éppen csak megtűrt vagy felszámolásra ítélt juhá­szat náluk többi mint ötmilliós hasznot hozott tavaly is, a szö­vetkezet nyereségének harma­dát adva. Hírük persze mesz- szire száll, s a március elsején kilenc órakor megrendezésre kerülő hetedik árverésükön bi­zonyosan jó áron kelnek el a már most is mutatós kosok. Nem csak nagyüzemek licitál­nak majd, a tapasztalat azt mutatja, egyre több kisgazda lát fantáziát a juhban. S bizo­nyára nem csak fantáziát — pénzt is. Sebők Mihálynak könnyű dolga van. Évek alatt alapoz­ták meg a tenyészet hírnevét és olyan segítői vannak, mint Mihály István juhász, aki Szentesről pártolt át Törteire: ha úgy tetszik, ment a juh után. Ez már nem munka — mondja, s meg sem kell indo­kolnia, mert lépten-nyomon tetten érhető a telepen, hogy a juhászba nem csak bölcsesség, hanem hivatástudat és állat­szeretet is szorult. Hányán mondhatják el ugyanezt ma­gukról? Szombat? Vasárnap? Olyan mint a többi hétközi nap: fá­rasztó, de boldogító. S a feb­ruári napsütésben — beszélge­téseinkből, vagy a száguldó ko­csiból kitekintve — úgy lát­szik, sok boldog ember akad Pest megyében is. Ennyit a hétvégéről. A poli­tikáról majd legközelebb. F. Z. Törökbálinton vasárnap is nyitva volt a virágüzlet i Varga Jánoséknak Telkin van telke Az információ friss - a technika század elejei Mióta Gutenberg a nyomtatott betűt feltalálta, azóta az egyik legrangosabb szakma — bár társadalmunk az eltelt negyven év alatt igyekezett picdesztáljáról lerán­gatni — a lapkészítés, a nyomdászat. Míg az írott sorok nyomtatásban napvilágot látnak, eljutnak az előfizetők­höz. az újságárusok standjaira — hosszú utat jár be a papírra vetett gondolat. Éppúgy, mint a fénykép, mely­ből esetleg cíinoldalas fotó lesz. lyesen néztek szét, keresték. Pedig ahol nincs, ott ne ke­ress. Nem jobb a helyzet a nyom­dában sem. Ott, ahol a huszon­nyolc tagú gárda a Pest Me­gyei Hírlapot készíti. A nyo­mógépünket már e század kö­zepén is kicsit öregecskének minősítették. Ma pedig a mú­zeumban lenne a helye. De hát az ember olyan kalappal kö­szön, amilyen van! Köhög, dohog,«Se még működik Azért azt nem mondanám, hogy ez egyértelműen rányom­ja bélyegét a lap arculatára. Jó cikket század eleji nyomás­másiknak biztosit munkájával kenyeret, megélhetést. Mert míg könyvet nem is veszünk mindennap, arra azért kíván­csiak vagyunk, mi történt a szomszéd utcában, vagy a társ­községben ... A mát látva, a holnapot nézve, azt hiszem az egyetlen ésszerű, célszerű meg­oldás az lenne, ha a közös ér­dekeltségűek egy cég hajójá­ban eveznének. Mint egyko­ron ... De messzire szaladtunk a lapkészítés nagy munkájától. Attól, hogy először is a gon­dolatot papírra kell vetni. Ám az információnak, a riportnak, a véleménynek utána kell jár­ni. Abban a műhelyben, ame­lyet a szerkesztőség jelent. A toll, a papír mellé eszköz lehet a telefon is, bár az utóbbi kis hazánkban nem segítőtárs, ha­nem nép- és újságíró-bosszan- tó. Mert mire segítségével az ember egy időpontot megbe­szél az interjú alanyával, oly­kor bizony háromszor is le­megy a nap. Üzenetrögzítő? Ahogy partnereink kérdezik, melyik számon van? Melyik szobában? Egy, csak egy ju­tott eddig a technika áldásá­ból. Jut eszembe: telefaxon akartak egyik városunkból fel­adni a nevemre egy informá­ciót, s kérték a szerkesztőség telefaxszámát. Nem tudtam megadni. Olyannyira nem hit­ték. hogy nincs, hogy szemé­Csapatmunka ez a javából, nap, mint nap; újságíróké, nyomdászoké, korrektoroké, expediálóké — akik kötegelik, településenként, városonként az újságot — az éjféltájig nyomda előtt türelmesen vára­kozó, felsorakozó sofőröké. Az utóbbiak autóinak gyomra a Somogyi Béla utcában nyeli el az újságokat, hogy percre pon­tosan a pályaudvarokra, az in­duló vonatokhoz vigye. Ebben a nagy gépezetben, amely lát­hatatlanul dolgozik, kinek, ki­nek a munkája, a felelősségtu­data meghatározó. Ami összeköt és ami elválaszt Mint kis csavarok tömkele­gé a nagy gépben, úgy illesz­kednek egymásba a munkamű­veletek, a műveletrészek. S ha hiba van bárhol, az azonnal jelentkezik. Mégis, a lapkészítéshez első­sorban újságíróra és nyomdász­ra van szükség. Egyik a má­sik nélkül aligha csinálhatna újságot. Mindkettőjük tevé­kenysége meghatározó, annak ellenére, hogy itt is az örökös vitaalap fellelhető: melyik volt előbb a tyúk vagy a tojás? Tgymásíáutaltságünkat nehéz lenne megkérdőjelezni. Éz az, ami összeköt. S ami elválaszt? Az a hajdan született döntés, amely szembeállította az egy­másra utáltakat, szabályozók­kal, pénzügyi gazdálkodással egyaránt. Bár gyanítom, eb­ben a kettészakítottságban a szerkesztőségek húzták, húz­zák a rövidebbet, pedig ez nem végzetszerű. Egy cipőben kel­lene a szerkesztőségeknek, s a nyomdák újságkészítő csapa­tainak futniok. Már csak olyan apróság miatt is, hogy egyik a zetei. Joga azt mondani ma­gáról, hogy cigány, de azt is, hogy nem az. Megalázott, megfélemlített helyzetében ma még úgy tű­nik, a putritelep lakója nem öntudatos, nem követel magá­nak különleges státust, nem lázad fel. Lakatos. Menyhért szerint pedig izzik a parázs. A bőrfejűek néhány támadá­sa után az egész országban pillanatok alatt megszerve­ződtek a cigánytelepeken az önvédelmi őrségek. Ha újabb atrocitások történnek, várha­tunk-e éppen a kisebbségi létében, de fizikailag is fe­nyegetett emberektől több bölcsességet, mint a többség­től. Az indulatok ugyanakkor az egész társadalomban erő­södnek, s milyen könnyű le­het bűnbakká a cigányokat kikiáltani. Az alkotmány garantáljon egyenlő jogokat A félelmek tehát kölcsönö­sek. Bármennyire is erősö­dik bennünk az aggodalom, ez itt mégsem Amerika, hogy dollármilliókkal oldjuk meg a cigánykérdést. A cigányveze­tők többsége szerint nálunk nem is erre van szükség. Mindenekelőtt arra, hogy a ci­gányok, de minden más kisebbség számára is az al­kotmány garantáljon egyenlő jogokat. A következő lépés, hogy szűnjön meg a cigá­nyok fölötti gyámkodás, hogy döntse el maga a népcsoport, hogy mire is van szüksége. Persze ma még kevés a ci­gány értelmiségi, a cigány származású vállalkozó, aki mintául szolgálhatna a töb­biek számára. Lakatos Meny­hért szerint ezért lenne szük­ség különleges- oktatási intéz­ményekre, kollégiumokra, ahol kiemelkedhetnének a holnap cigány tanítói, orvosai, ápolónői. Addig is mindenhol vannak többet akaró értelmes cigány emberek, akik ugyan nem diplomások, de tudnak gondolkodni. És persze kenyeret is kell adni a cigányoknak, mert kü­lönben egyre több lesz a bű­nöző, a csavargó, az ingyen­élő ember. Ki tudja miért, ennek is sok a kerékkötője. Lakatos Menyhért példaként említi, bezárásra ítélt tégla­gyárakat próbáltak — vállal­kozás gyanánt — megszerez­ni, újra beindítani, bennük korábban Pesten dolgozó csa­ládfők százait munkába állí­tani. Ezeket a terveket a bü­rokrácia néhány millió okán megbuktatta, miközben ennek többszörösét adta oda például egy téesznek vályogvető üzem megszervezését segítendő. Egy másik cigányszervezet, a Magyarországi Cigányok De­mokratikus Szövetségének ve­zetője, Náday Gyula a felemel­kedés lehetőségét az örökölt cigányszakmák felelevenítésé­ben, modernizálásában, adap­tálásában, új cigány vállalko­zások beindításában látja. Ar­ra is felhívta a figyelmet, hogy a hatvanas évektől a ci­gányak jó néhány olyan, első­sorban kereskedelmi jellegű szakmát is elfoglaltak, melyet korábban nálunk a zsidók gya­koroltak. Szerinte nem csak tűrni, hanem segíteni, legális­sá. szervezetté kell tenni eze­ket a vállalkozásokat. Igaz, hogy valóban talál-e segítőket ezekhez a progra­mokhoz a cigányság, az bi­zony kérdéses. A pártok, akik egyfelől mindent megtesznek, hogy megszerezzék a félmillió cigány szavazatát, cigánykér­déssel szerinte nem törődnek, a kisebbségi probléma meg­oldására még rossz program­mal sem rendelkeznek. Ok se különbek a többi magyarnál Köztudott, a cigány szerve­zetek között nem túl jó az együttműködés. Megesik, hogy kígyót-békát kiabálnak egy­másra. Kölcsönösen azt állít­ják a másik funkcionáriusai­ra, hogy azok csak zsíros ál­lásokra vadásznak. Meglehet. Ezek a cigányok se különbek, mint a többi magyar. A cigányok túlnyomó több­sége éppen annyira érzi ma­gyarnak magát, mint ameny- nyire persze cigány is — ál­lítja Lakatos Menyhért. Akad­nak persze, akik szeretnék fe­ledni, hogy honnan jöttek. Az övék a legszomorúbb sors. Egy életen keresztül retteg­nek, hogy családjuk, bará­taik, munkatársaik rájönnek a titokra, s hogy talán unokáik gyerekeire üt vissza a barna bőr. Az író sajnálja őket. Bennünket, magyarokat pe­dig — származzunk akár ku­noktól, szlávoktól, törököktől, németektől vagy cigányoktól — attól félt, hogy közös anya­nyelvűnk ellenére továbbra sem értjük meg egymást. Vi­táinkra, társadalmunk válsá­gaira, egyszer majd fegyve­rekkel próbálunk megoldást, találni. így akarjuk majd el­dönteni a kisebbségi kérdést Ma azonban még megelőzhet­jük a holnap polgárháború­ját. Csulák András gyors csapatmunkát. Géps? dőtől. a. kéziszedőig, a körre:-; - torig. Az egyetlen ellenfél az idő A korrektori gárda. Számuk­ra a reggeli újság már nem friss. Hiszen előző este minden sorát elolvasták, összehason tották a kézirattal. S mi olykor becsúszik egy-egy hib , Mondjam: a nyomda ördcyt közbeszól. Amikor elcsúsz lecsúszik a 31-i dátum mell : az egyes, s másnap a hibát ig zítani kell. S ha egy mód van rá, nem egymásra mutogatunk — szerkesztőség a nyomdára, nyomda a szerkesztőségre - hiszen egy gyékényen árulunk. Azon a gyékényen, ahol egy ei­len ellenfelünk az idő. Mert a nyomdagépnek indulnia.kell, a posta autóinak újságokkal telt gyomorral el kell érniük a vo­natokhoz. Lejárt az az Idő, amikor csak az volt a font hogy X vagy Y főelvtárs más­nap Pesten olvassa a lapb a nyilatkozatát. Hogy az olva­sóhoz csak egy nap késéssel érkezett az újság? Az nem szá­mított. Ma már a hitelesség, a gyor­saság, a pontosság mellett a fi szempont az, hogy időben el­jusson minden előfezetőnkhöz olvasónkhoz lapunk. Hogy nem sikerül mindig? Hogy van olyan szombat, amikor a Di­ósától Székesfehérvárig terjedő részen egyetlen lap sincs, nem hogy Pest megyei? Hogy a valamelyik közösség által kért kétszázötven példány csak há­rom nap múlva jut el azokhoz, akik fizetik? Nem ritka dolog. Nem, mert úgy látszik, nem­csak a nyomdának van ördöge hanem a terjesztési monopóliu mot élvező postának is. Bár ördögűzés ellen náluk sem ár­tana az elhivatottság, a vállalt feladat maradéktalan telje : tése. Nem a lapokért — az vasókért, a településeken élő­kért. Márcsak a beszedett obu- lusok ellenében sem lenne ba — hiszen azok összege, ha tet­szik, ha nem nő (nekünk nem tetszik), s nem is szolgálja gaz­dagodásunkat! — ha a mon pólium mellé a pontosságot, megbízhatóságot is mellék' nék. Varga Edit Egy levonat nem árt, nézzék meg a szerkesztők, hogyan néz ki az oldal. Batta Béla kéziszedő levonatot készít (Hancsovszki János felvételei) A tördelőszerkesztő Győri András, Maloveczky János és So- mogyvári Mihály kéziszedő "" •• *8. -i;,-. . sál is közre lehet adni. és jó fotót? Azt már nem! Abban csak az ofszet segítene. Csak­hogy a költségek megint köz­beszólnak. Mint ahogy a Gon- di Lajos vezérelte Pest megyei stáb is olykor közbeszól. Köz­be bizony! Mert akárhogy né­zem, tizenöt éve csinálják a lapot. Behunyt szemmel, leg­mélyebb álmából felébresztve is tudja Batta Béla kéziszedő, hogy például melyik oldalra, melyik napon minek kell ke­rülnie. A szedésről nem is szólva... S ha szándékosan, vagy tévedésből eltérés mutat­kozik? Nem reklamál, csak kérdez, s ez figyelmeztetés.. De szinte név szerint sorolni lehetne az egész stábot. A lap- csinálás à kisujjukban van. Az, hogy az elavult technika mel­lett hogyan lehetne jobb, s kül­lemre még szebb lapot készí­teni. Fél háromtól lapzártáig, este fél 10-ig, de ez már a leg­utolsó időpont. Mert a gépnek a lepréselt oldalakkal fél tíz­kor indulnia kell ahhoz, hogy időben eljusson az olvasóhoz. Egy rendkívüli esemény, egy utolsó pillanatban telexen az MTI-től kapott hír behozatala — ahhoz, hogy az újság friss legyen — a nyomdákban dol­gozóktól követel gyors, nagyon Vékony Lászlóné egy javítások­tól kicsit mákos kéziratot szed Tóth Béla Endre éppen ügye­letes riporter

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents