Pest Megyei Hírlap, 1990. február (34. évfolyam, 27-50. szám)

1990-02-10 / 35. szám

1990. FEBRUÁR 10.. SZOMBAT %f£íwian 5 Csépelték egymást a férgek és tssszonymk Hosszú az út az Igazságig Segélykiáltások verték fel a kőkai Tabán utca vasárnapi csendjét. Még tavaly április 30-án, délelőtt tíz óta t'jban rob­bant ki a verekedés a két helybeli fuvarozó család között... Budai József, a maszek tüzépes. éppen kilépett a kiskapun az utcára Varróék udvarából, s egyből meglátta Kovács Ferenc lovas fogatát. A kocsi meg volt pakolva, de a rakományt nem lehetett látni, mert a jó idő ellenére ponyváv il takarták le. A tüzépesben azonnal felébredt a gyanú, hogy Könnyűék (ez a Kovács família ragadványneve) nyilván megint engedély nél­kül árusítanak valamit. Ezt sugallta ugyanis a korábbi évek tapasztalata. zakból férfiak rohantak elő, Kovácsék mcghátráltak a túl­erő elől. Volt okuk a visszako­zásra, mert a segítségül sieiök közül hármat-négyet korábban már megtiszteltek könnyűnek éppen nem nevezhető ökölcsa­pásaikkal! Legalábbis így mondták el az esetet Budaiék. Állításuk igazát majdnem tucatnyi szem- és fültanú erősítette meg. A másik család három tagja közül csak Kovács Ferencnét sikerült elérnünk. Az asszony azt állította, hogy Budai József volt a támadó, ő ütötte meg először a férjét, majd a fiát is nagyon csúnyán megverte. Az ura elment az orvoshoz látle­letet vetetni, s panaszkodott, hogy eszméletét vesztette az ütlegelés miatt. Mégis csaknem egyszerre ért a körzeti orvasi rendelőbe a két családfő, egyi­kük gyalogosan, Budai urat pedig a feleséje vitte gépko­csin. A csarhodás az oSajjhútért Dióhéjban ennyi volna a kó- kai bunyó története. Csakhogy annak előzményei hosszú évek­re nyúlnak vissza. A kezdeti egymást kerülgetés 1985-ben fordult át komoly ellentétbe. Kovácsné szerint akkor aján­lotta .fel'ne.ki a nagykátgiáíéüz,_ hogy hogy az eddig általa üze­meltetett olajkutat vegyék meg. Aztán „kiderüli", hogy Budai- ék már korábban bejelentették vásárlási szándékukat. Végül is Kovácséké lett a kút, de azóta állandóan üldözik őket Budai­ék — az asszony állítása sze­rint pusztán irigységből. Aztán útonáltásról, fenyegetésekről, állandó zaklatásokról, megaláz­tatásokról mesélt, amiket mind a tüzépes családtól kellett el­szenvedniük. Hm !... Az ember már-már hajlott volna arra, hogy él­higgye a nyugdíjazás előtt álló asszony sirámait. Azonban eze­ket a történeteket nem tudják bizonyítani Kovácsék, még az utcai verekedésre sincs tanú- iuk! Körülnéztünk hát Kókán: találunk-e valakit, aki az „ül­dözött" család védelmére kel. A végeredmény rövid, de velős lett: M.-nét a bíróság épületé­ben támadta meg . z egyik Ko­vács. apját pedig a saját ud­varán verték meg, akárcsak Cs.-t és feleségét. V.-nével folytatódik az elagyabugyáltak sora. Mi azonban nem folytat­juk, mert már ezek után is egyértelmű, hogy valójában <ti- től is kell félni Kókán ... Végül az utcai verekedés a Nagykátai Városi Bíróságon folytatódott, most már jogi úton, mert Kovács Ferenc könnyű testi sértés címén fel­jelentést tett Budai József el­len. A békéltető tárgyalás már tavaly szeptemberben megvolt. A felek azonban nem beleül­tek ki. Hogyan is tehették vol­na, amikor Budaiékat csak 1987-ben tizenegy állami szerv­nél jelentették fel Kovácsék. Feigeieatések oda-vissza A kitűzött újabb három tár­gyalásból azonban nem lett semmi. Legutóbb 1990. január 31-én Kovácsék az idézés elle­nére be sem tették a lábukat a bíróság épületébe. Mintha előre tudták volna, hogy ügy­védjük „hirtelen megbetege­dik” előző este, s a tárgyalást ezért elnapolja a bíróság. Hát így áll, itt tart a kókai história. Minden bizonnyal hosszú lesz az igazság útja. Ugyanis Budaiék nemcsak az utcai támadással vádolják Ko- vácsékat, hanem a velük szem­ben rendszeresen alkalmazott hitelrontással, illegális keres­kedéssel, adócsalással, be nem jelentett építőanyag-1 erakat)k fenntartásával. Ha ezek a vádak igaznak bi­zonyulnak, akkor nem csupán a két család közötti konkuren­ciaharcról van szó. Tény, hogy a közelmúltban Kovácsékat kétszer is megbírságolta a he­lyi tanács jogosulatlan keres­kedés miatt, ugyanezt bizonyí­totta a Pest Megyei NEB vizs­gálata. s a KPM is feljelentést tett ellenük, mert iparengedély nélküli teherautóval fuvaroz­tak. Viszont Budaiék üzletvite­lében semmiféle kifogásolni­valót nem talált (1987-ben) az említett tizenegy állami szerv, köztük a NEB, gazdasági ren­dészet, s tavaly novemberben pedig a névtelen feljelentésre kiszálló APEH operatív cso­portja sem. Aszódi László Antal A rcégyssáaalélcos ágasai Emherek és buktatok Egyre erősebbé válik bennem a gyanú, hogy a nálunk oly régen áhított szerkezetátalakítást nem annyira az iparnál, mint inkább a kereskedők körében kellene elkezdeni. Hogy miért éppen itt? Mert úgy vélem, hogy ez az a réteg, amely a legkisebb ellenállás irányába haladva, afféle katasztrófaspirált vonva maga után, egyre kilátástalanabb helyzetbe sodorja az országot. A napokban ismét erről bizonyosodhattam meg. Itt van például a sziget- szentmiklósi Halinno esete. Alig pár esztendővel ezelőtt jött létre a gazdaság, s mint a nevéből is kiderül, halászati fejlesztéssel foglalkozik. Ám nem korlátozódik működésük kizárólag a halivadé'k-nevelés- re. Brazil megrendelők Foglalkoznak különböző be­rendezések fejlesztésével és előállításával is. Ilyen pél­dául a halnevelő ketrec, ame­lyet a föld számtalan országá­ba szállítottak már, vagy a halkeltető, amely szintén nem ismeretlen Afrika és Dél-Ame- rika halgazdaságaiban. Jószerivel bármilyen meny- nyiséget elő tudnának állítani az imént felsorolt termékek­ből, csak legyen, aki megve­gye. Erre kellenének a jó ke­reskedők. Nézzük mondjuk a halkel­tetők esetét. A gazdaság egyik korlátolt felelősségű társasá­ga, az Agráripari Fejlesztő Kft. foglalkozik a keltetők elő­állításával, s ezekből a beren­dezésekből az egyéni kíván­ságoknak megfelelő variáció­kat képes legyártani. Két év­vel ezelőtt Brazíliába húszmil­lió forint értékben szállítottak konténerbe beépíthető kelte­tőket. Ezek könnyen mozgat­hatók, s csak vízre van szük­ség az üzembe állításukhoz. Akár a préri közepén is mű­ködtethetők. Legutóbb pedig Algériába került Szigetszentmiklósról halkeltető. Az észak-afrikai országba ezúttal olyan gépet küldtek, amely a farmokon, kisgazdaságokban alkalmaz­ható sikerrel. A különböző igények külön­böző minőségi előírásokat kö­vetelnek meg. A berendezé­seknek alkalmazkodni kell a hőmérséklethez, a vízminő­séghez, s természetesen a kü­lönböző halfajok is más és más környezetben érzik jól magukat. A Halinno keltetői pedig minden olyan halfaj szaporításához alkalmazhatók, amelyek ikrái lebegővé tehe­tők. Így igazán nem lehet cso­dálkozni, hogy a miklósi be­rendezések olyan halászati nagyhatalom, minit az NSZK vagy Hollandia cégeivel ver­Levelek a szobafogságból (3.) Az utolsó riport szabadlábon Ahocy mondani szokás, aranyló napfényben fürodtek a házak. E közhely rendhagyó időjárásunk miatt volt igaz. Ed­dig szinte tel nélkül, csak az ősz körülményei között éltünk. Nagykáta széles főutcáján haladva a központ felé, még min­dig az állomás patyolattisztaságára gondoltam, ami nálunk ritka dolog. Modern a váróterem, a büfé. Tényleg városhoz méltó. Am lévén vasárnap, amikor a vendég étkezni akar, méghozzá ott, ahol a harangszó éri, a pulthoz járul. Ott viszont csak kiszáradt pogácsa es hideg hekk a választék, más semmi. Ellentmondása ez a városi rangnak, amelyet Nagykáta nemrég kapott meg. Hideg zu­hany, hogy a legrangosabb ét­teremben is csak rántott bor­dával szolgálhatnak, azzal ’s húsz perc múlva. De mert mogorva a pincér, a vendég nem vár ennyit. Mentségükre írja viszont azt. hogy leltá­roznak. Na persze, vasárnap, amikor a leginkább lehet ar­ra az idegenforgalomra szá­mítani, amit épp mostanában szeretnének mind jobban fej­leszteni. Van még egy kocsma, ahol legfeljebb biiiárdozni lehet. A másikban csak palackozott Italokat szolgálnak. A szubjektív benyomások miatt az átutazó nem ítél vá­rosi rangot a vendéglátásnak. A Tápióság központja riszont tetszik. Régi mezővárosaink arca néz ránk. Tágas utcák önálló karakter. Egy kis belső meditáció arról, hogy mitől is lehet igazán város, a város. Nem az emeletes házak töme­ge a lényeg. Nem is az őrült zajjal, légszennyezéssel járó, már-már elviselhetetlen autó- forgalom. A szolgáltatások olyan színvonala, amelyből nemcsak a helységben élők, hanem a környék települései is hasznot húznak, az már igen. No meg a szellem, ame­lyet iskolái, intézményei a környezetre sugároznak szét. Egy-két plakát, cégtábla vi­szont nem éppen a jó példák közé sorolható. Az áfész ek­kor éppen „tagi vásárt" hir­detett — jól kifacsarva a ma­gyar nyelv logikáját, ami sze­rint a tagok áruba bocsátá­sát is érthetnénk. A „cuk­rásztermelő üzem” sem akár­mi. Hirdetnek még „eljegy­zési kosarakat” is, amiből ar­ra következtethetünk, hogy ezek szép virágcsokrokat tar­talmazhatnak. Ám ki tudja? Lánvkérőkpt is szoktak oly­kor kikosarazni. Szegedi Pál, a művelődési központ igazgatója másféle képet tár elém. Ez valóban a tájegység szellemi központjá­nak létét tükrözi. A Tápió mente táncegyüttes, s után­pótlásuk, az úttörő táncosok művészeti munkája jogos büszkeséget táplál az itt dol­gozó népművelőkben. De nem teszi őket önelégültté. Az igaz­gató szerint a tíztagú munka­társi gárda főleg az átlag 12 ezer forintos bruttó havi jöve­delem megteremtése óta szi­lárd. — Pár évvel ezelőtt még — mondja Szegedi Pál —, a kör­nyező falvak lakossága úgy, ahogy elő tudta teremteni a helyi műsorok költségeit. Ma már nem képesek rá. Nagy­káta gyermekrendezvényeire érkeznek a közeli falvak'ból autóbuszok vagy személyko­csik, kis utasaikkal. Nagyká­ta lett a nyelvoktatás köz­pontja. egészen meglepő ér­deklődés alapján. Az évad­ban százhúszan tanulják az angolt, harmincán a németet. Találékonynak kell lenni és akkor sok minden lehetséges — gondolom utólag, a jegy­zetlapokat böngészve. Am az is biztos, hogy a közlekedés­sel, részvételi díjjal együtt nem lehet olcsó a szomszéd településen művelődni. Meg sem tudja már mindenki fizet­ni. Ha ez így megy tovább, ha a kis falvak művelődési hajlé­kai elsorvadnak, ha úgy Igaz, amint hallom, hogy egész nagy központi művelődési há­zaknak. volt járási könyvtá­raknak nincs még költségve­tésük, mert bizonytalan a tá­mogatás, akkor baj van. A nemzet kultúrája szegényedik, a műveltség, amelynek meg­szerzéséhez idő és pénz kell, monopólium lesz. A tény ke­gyetlenül hat majd erkölcsre, gazdaságra. Szegedi Pál egyelőre még bizakodónak látszik. Nagyká- tán sok minden iránt nő az érdeklődés. Eddig alig emel­tek árakat. Csupán a szín­házi előadásokat, műsorokat kellett drasztikusan elhanya­golni. Évente már csak egy ilyen rendezvényre telik. Azért a gyerekek műsorait fedezik más bevételből. S van itt még egy feladat. Az új, demokra­tikus művelődéspolitika meg­teremtése. — A ház mindenkié — vall­ja a direktor. Aki idejön, ott­honra talál. Kovács T. István senyezve nyerték el a szállí­tások jogát Brazíliába, vagy Egyiptomba. Igaz, nem any- nyira kereskedőink jóvoltá­ból, mint inkább a diplomá­ciai kapcsolatok bővülésének köszönhetően. Amerre álla­munk vezetői járnak, ott tá­rulnak ki a piacok kapui. Pedig a már eddig felderí­tett piacokon túlra is tudná­nak keltetőt gyártani a hal- innósok. A berendezések ki­zárólagos gyártási jogát meg­szerezték az Agroinvesten ke­resztül, az értékesítést is az Agroinvest bonyolítja le. Csak éppen közel sem olyan tem­póban, ahogy az megfelelne a miklósiaknak és a népgazda­ságnak. Sokkal, sokkal többet tudnának előállítani. Nehéz eladni Nemrégiben a Kereskedelmi Miinisztérium egyik képviselő­je fitymálva jegyezte meg, hogy a magyar ipar termékei­nek csupán négy százaléka állja ki a nemzetközi megmé­rettetést, azért nehéz eladni a hazai termékeket külföldön. Különösen a devizával fizető országokban. Már akkor is motoszkált bennem az érzés, hogy inkább a hazai kereske­dők négy százaléka alkalmas feladata ellátásához nemzet­közi porondon. Hiszen ahhoz nem kell túl nagy szakérte­lem, hogy a nem fizető szo­cialista — mondjuk szovjet — piacon találjanak vevőt a ma­gyar árura. Akadálysorazat Ezt külkereskedelmi vál­lalatok nélkül, a Máltai Lovagrend szeretetszolgálatá­val is meg lehet oldani. S mivel a kereskedelem képtelen meg­felelő feladat elé állítani az ipart, termékeit csak Keleten tudja értékesíteni, nincs az az erő, amely kimozdítaná évti­zedes tunyaságából az ágaza­tot. A hőn óhajtott szerkezet- átalakítás ilyen és ehhez ha­sonló akadályok sorozatán bu­kik meg. Különösebben nem kell hangsúlyozni, hogy a buk­tatók mögött emberek állnak, akik még mindig nem akar­nak megválni beosztásuktól. A beosztástól, ami pénzt, hatal­mat, külföldi utakat, egyre dagadó nyugati bankszámlát jelent. Fiedler Anna Mária A PVC5V levele a pmusioseláoz A megoldás kulcsa Folyamatosan érkeznek Gyálról a lakossági panaszok a víz minőségére a nagyközsé­gi tanácshoz, a vízmüvet építtető községi vízműtársu- lathoz, s a vízmű kivitelezését és üzemeltetését végző Pest Megyei Víz- és Csatornamű Vállalathoz. Tekintettel arra, hogy a pa­naszok legtöbbször a vízmű­höz kerülnek, a fogyasztók­kal állandó, szoros kapcsolat­ban állunk. Ezért fontosnak tartjuk, hogy a beruházások rendjét, üzemben tartását sza­bályozó törvényekről, rende­letekről, a reális lehetőségek­ről tájékoztassuk a fogyasztó­kat. A vízmüvet a gyáli vízmű­társulat építteti a lakossági, intézményi, közületi fogyasz­tók befizetéseiből (érdekelt­ségi hozzájárulásból) és az ál­lami támogatásokból (tanácsi támogatásból, a vízügyi alap hozzájárulásából). A vízmű első szakaszát 1987 októberé­ben adták át nekünk, az üze­meltetőnek, részlegesen meg­oldva ezzel a település ellátá­sát. A második szakasz — ma­ga a vízműtelep — 1989. de­cember 5-én készült el, és meg­kezdődött a próbaüzem. Az 1987 októberében elkészült lé­tesítményekkel együtt így mű­ködik, és beszabályozás alatt áll a vízbázis, a víztároló me­dencék, a hálózati nyomásfo­kozó, az ellennyomó víztorony és a vízmüvet irányító komp­lett automatikai rendszer. Ed­dig a 96 kilométeres nyomó- vezetékkel a nagyközség egé­sze bekapcsolódott a vezetékes ivóvízhálózatba. A.gyáliak kifogásolják a víz mangán- és vastartalmát, s a panaszok jogosságát nem le­het kétségbe vonni, mivel va­lóban magas az említett fém­tartalom a kitermelt vízben. Am a Köjál szakhatósági ál­lásfoglalása alapján egészség­károsító hatása nincs. Ugyan­akkor alátámasztja a vasta- lanító építésének szükségessé­gét. A Pest Megyei Víz- és Csa­tornamű Vállalat a vízmüvet az érvényes hatósági engedé­lyek alapján szabályszerűen üzemelteti. A kutakból kiter­melt víz minősége adott, s ezen tisztítási technológia hiányában a PVCSV változ­tatni nem tud. Beruházói feladat a vasta- lanító berendezés építése, a beruházó pedig a Gyáli Csa­torna- és Vízműtársulat. Így az építéshez szükséges pénzt is a társulatnak kell biztosí­tani, majd megrendelni' a ter­vezési és kivitelezési munká­kat. A vastalanító szükségessé­géről, a próbaüzem befejezé­se után a tervezői szakvéle­mény alapján az illetékes víz­ügyi-közegészségügyi hatósá­gok döntenek még ez év feb­ruárjában. Addig is a lakos­ság türelmére és megértésére van szükség. Doszpod Béla, o PVCSV igazgatója Ahelyett, hogy esne Megtévesztett kalászosok Száztíz éve, amióta nálunk a csapadékot mérik, nem esett ilyen kevés, mint az el­múlt időszakban. A korábbi években télen átlagosan 110-120 mm csapa­dék hullott Pest megyében, az idén ennek csak a felét mér­ték. Mivel számottevő hó nem volt, a talaj felső, egyméte­res részéből átlagosan 80-90 mm-nyi nedvesség hiányzik. Kritikus helyzet még nem alakult ki, de a kutak, patakok vízhozamán már most is le­het észlelni a csökkenést. A meleg idő miatt a növények még nem sínylették meg a hótakaró hiányát, de azokon a vidékeken, ahol késő ősszel vetették el a búzát, a növé­nyek a kelés után képtele­nek lesznek fejlődésnek in­dulni. Pest megyében többek kö­zött a felsöbabádi és a sziget­csépi szőlőket, a ráckevei al­másokat veszélyeztetheti a fagykár. Szakemberek sze­rint a szőlőnek akár 50 százalékát is elviheti egy ilyen természeti csapás. A „megté­vesztett", fejlődésnek indult kalászosokat, például a tápió- szentmártoni, 60-70 mázsát termő földeket is fenyegeti a szárazság, a hótakaró hiánya, a fagyveszély. Odalépett a kocsihoz. Fel­emelte a ponyva sarkát, hogy lássa, mi van alatta. Tehette, mert neki, mint a Kisosz el- • nökségi tagjának jogosítványa van a kiskereskedők ellen­őrzésére. Különben pedig ’ól tudta, hogy Kovácséknak csak fuvarozásra és fűtőolaj-értéke­sítésre van iparengedélyük. Utcai verekedés Az olcsóbbik fajtából való, 350/40-es cementet talált a ponyva alatt. Rögtön arra gon­dolt, hogy ezt a cementet sehol a környéken nem árusítják a tüzépesek, mert csak Vácott szerezhető be a DCM-nél. A fuvaros nyilván nagy tételben hozatott, hogy aztán a jobb mi­nőségű cement árában, má­zsánként 80 forintos tiszta ha­szonnal továbbadja. Igazából végig se tudta fut­tatni fejében a gondolatot, amikor idősebb Kovács Ferenc kirohant a fia házából, majd se szó, se beszéd, ököllel az ar­cába sújtott! A váratlan ütés­től Budai hányatt esett, táma­dója pedig rávetette magát. Egy darabig birkóztak a föl­dön. Az ökölcsapástól elkábult ember képtelen volt lerázni magáról a másikat. Hol egyi­kük, hol másikuk került alul­ra. Budainé azonnal férje se­gítségére sietett, negpróbálta leráncigálni róla a támadót. Ekkor ért oda a házból kiro­hanó ifjabb Kovács Ferenc. A fiatalasszonyt úgy hátba vágta, hogy az azonnal kidőlt a küz­delemből. Budai József végre feltápász- kodott, de kiegyenesedni nem tudott, mert az idősebb Kovács két marokkal kapaszkodott a hajába, a fiatalabbik ped’g ököllel csépelni kezdte a nyak- szirtjét. Ki tudja, mekkoba let volna a verekedés — mert közben Kovács úr felesége is beszállt a ringbe! —, ha a megtámadott kereskedő felesé­ge, és az egyik szomszédasszony nem kezdenek el segítségért kiabálni. Amikor a közeli há-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents