Pest Megyei Hírlap, 1990. február (34. évfolyam, 27-50. szám)
1990-02-06 / 31. szám
2 1990. FEBRUAR 6., KEDD Az SZKP lemond minden jogi és politikai előnyről • (Folytatás az 1. oldalról.) nak az évtizedekben gyökerező eszmei dogmatizmustól, az önmagukat túlélt bel- és külpolitikái dogmáktól. A szovjet szövetségi állam jövőjét meghatározó gazdasági viszonyok megváltoztatásának és a nemzetiségek közötti súlyos problémák megoldásának kapcsán utalt arra. hogy -a Legfelsőbb Tanács hamarosan törvényt dolgoz ki a tulajdonviszonyokról, a földről, a helyi önigazgatásról, az adózásról, törvény fogja elhatárolni a központ és a szövetséges köztársaságok illetékességi köreit. A beszámoló nemzetközi része a leszerelésről folyó tárgyalási folyamatok előrelendí- tését, a párbeszéd és a kölcsönös megértés elmélyítését, az európai közös ház építésének feladatait emelte ki. Ennek keretei között szólt árról, hogy szükségszerű a kelet-európai országokhoz fűződő szövetségi kapcsolatok korszerűsítése. Végezetül arról beszélt, h’ogy 'Szükség van a párt felső vezetési struktúrájának átalakítására, erősíteni kell a párt legfelsőbb szintjein a demokratizmus tényezőit. Javasolta, hogy csökkentsék a KB létszámát, s ez év októbere helyett június végére, július elejére hívják össze a párt kongresz- szusát. Gáz van Szigethalmon (2.) A vb titkár kipakol A '• T. ' 1 T .£ _ - ; *7. _ 7 i -T„T.. T 7 -í .. ~ ~ ~ . .U 4-í4UAv.4- n f A >4 szovjet csapatok kivonásáról A szovjet csapatok csehszlovákiai, illetve magyarországi teljes kivonása volt a fő témája Somogyi Ferenc magyar külügyminisztériumi államtitkár és Jiri Dienstbier csehszlovák külügyminiszter hétfői prágai tárgyalásainak. Somogyi Ferenc és Jiri Dienstbicr részletesen megvitatták országaik kapcsolatainak és együttműködésének időszerű kérdéseit. Kölcsönösen tájékoztatták egymást azokról a tárgyalásokról, ame- lveket Csehszlovákia, illetve Magyarország folytat Moszkvával a szovjet csapatok teljes kivonásáról. A pénteki, éjszakába nyúló szigethalmi falugyűlés váratlan fordulatot vett, amikor dr. Dobos Ibolya vb-titkár bejelentette, hogy a rendezvény nem hivatalos és jogszerű, mert a falugyűlést nem a tanácsülés, hanem a tanácselnök hívta össze. Ennek ellenére, ha nem is hivatalos minőségében, de részt vett a falugyűlésen, mert fontosnak tartja, hogy végre párbeszéd kezdődjön a tanács és a lakosság között. „Önöket ugyanúgy megpróbálják itt megetetni, mint a tanácstagokat a december 19-i tanácsülésen" — mondta az egyre ellenségesebb tömegnek. Külügyminiszterek együttműködési tervei A 12-tek Közép-Kelet-EurépÁ’cl Az Európai Közösség tizenkét országának külügyminiszterei hétfői brüsszeli tanácskozásukon egészében támogatták a közösség bizottságának a közép-kelet-európai országokkal való társulási szerződésekre vonatkozó csütörtöki jaAkár húsz év börtön is lehet Magyar kábítószeresek pere A római büntetőtörvényszéken hétfőn megkezdődött a magyar heroincsempészek per- tárgyalása. A 31 éves Gábor Sándort és a 26 éves Vághyné Erdókövy Henriettet december 8-án tartóztatta le a római rendőrség. Gábor gépkocsijában mintegy 20 kiló. tiszta heroint találtak különböző helyeken elrejtve. Az ügyész a büntető törvénykönyv 71. és 74. paragra- ' fusa alapján emelt vádat ellenük (nagy mennyiségű kábítószer behozatala és birtoklása). Az e cikkely alapján kiszabható ^büntetés 4-15 évi börtön, illetve súlyosbító körülményekkel akár húsz évig terjedő ítélet is lehet. Mindkét vádlott tagadta bűnösségét, és azt állította előzetes nyilatkozatban, hogy nem tudott az elrejtett kábítószerről. Gábor szerint azt i,Milánóban csempészhették ismeretlenek a gépkocsiba". ■ A római rendőrség felügyelői ismertették a tettenérés körülményeit: nyomon követték a gyanús járművet, a Via Tuscolana egy külvárosi szakaszán állították azt meg Gáborral. 3-4 csomag heroin a csomagtartóból került elő, nem - volt elrejtve, további 7 kiló a szőnyeg és kárpitok mögötti rekeszekből. Másnap pedig, szétszedve a járművét, az első Eredményes eszmecsere Bécsi katonai találkozó 'Â katonai doktrínákról Becsben rendezett nemzetközi szeminárium résztvevői eredményesnek minősítették eszmecseréjüket. A háromhetes tanácskozás hétfőn lezajlott utolsó ülésén 25 ország képviselői értékelték a közösen végjeit munkát. A hétfői ülés felszólalói hangsúlyozták, hogy a találkozó elérte alapvető célját, a katonai nyitottság növelését, egymás biztonságpolitikai törekvéseinek jobb megismerését, számottevően segitette a korábban kialakult ellenségkép módosulását. Az ülés szónokai kifejezték reményüket, hogy a szeminárium eredményei kedvezően éreztetik hatásukat mindkét bécsi nemzetközi fórumon, a 23 VSZ- és NATO- tagállam haderőcsökkentési ; tárgyalásain, valamint a „harmincötök" bizalom- és biztonságerősítési tanácskozásán egyaránt. Mivel a doktrínákról folytatott eszmecsere rávilágított a katonapolitikai elgondolások és értelmezések eltéré- • seire is, a résztvevők jelentős része ügy foglalt állást, hogy a helsinki folyamat keretében fegsőbb tartsanak további hasonló találkozót. sárvédő mögött különlegesen kiképzett üregekben elrejtett celofánzacskókat találtak tele heroinnal. A teljes rakomány piaci értéke eléri a 30 milliárd lírát (22 millió dollár). A tárgyalás folytatását keddre halasztották.. A vád szakértőket. a védelem további tanúkat kíván felvonultatni, s hátra van még a vádlottak meghallgatása ds. Bírósági szakértők szerint a két vádlóit n«m kerülheti el a súlyos 'büntetést. vaslatát, de — egy francia szóvivő szerint — a tervezet további kimunkálását tartották kívánatosnak. A tizenkettek előbb szükségesnek tartják a kereskedelmi és gazdasági együttműködési szerződések rendszerének teljessé tételét a térség országaival még ebben a félévben, továbbá a társuláshoz — és a térségben Magyarországon és Lengyelországon túlmenően új országoknak nyújtandó támogatásához — elengedhetetlen pénzügyi fedezet megteremtését a közösségi költségvetésben. Mivel ez időigényes eljárás, a szóvivő szerint a második félév előtt aligha várható a társulási tervek további konkretizálása. A külügyminiszterek a közösség ügyeiben legfontosabb döntéshozó fórumnak számító „általános ügyek tanácsaként” üléseznek a belga fővárosban, és bár tanácskozásuk napirendjén számos téma szerepel, a legnagyobb érdeklődés a Közép-Kelet-Európával kapcsolatos állásfogalást előzi meg. A féligazság nem igazság, sőt... hangsúlyozta dr. Dobos Ibolya, és ezek után kipakolt: 1989 szeptembere óta (akkor tért vissza a gyermek- gondozási szabadságáról), nem kapott egy olyan költségvetést a gázvezeték-építésről, amelyből látni lehetne a beruházás végét. Vagyis, hogy mennyibe fog ez kerülni a lakosságnak, illetve a nagy- fogyasztóknak. A rendelkezésre álló részdokumentumokból a műszaki csoportvezetővel (akit valamilyen oknál fogva nem vontak be a tervezést és kivitelezést megelőző tárgyalásokba) sikerült kisilabi- zálniuk, hogy a beruházás költsége 130 millió forint. A lakosság számára építendő gázvezeték értéke ebből 76 millió. Fizetésképtelenné vált Ám nem lehet csupán erről az összegről beszélni, mert az OTP-nél egyetlen közműszámla nyittatott. Eddig átadtak egy gerincvezetéket, amely állítólag 18 millió plusz áfa-költséggel épült, ám ehhez nem érkezett be az időközben fizetésképtelenné vált Pestvidéki Gépgyár több mint ötmillió forintja — amelyet annak idején ígért —, és a HM hatmilliójából is csak kettő és félét 'kápött "éddlg" a beruházó tanács. Ebből követTisztelt választópolgár! A Magyarországi Szociáldemokrata Párt a dolgozó emberek, a bérből és fizetésből élők pártja, felvállalja a nyugdíjasok, valamint a kisiparosok, kisvállalkozók érdekeinek képviseletét is. Pártunk a nyugat-európai fejlett országok pártjait tömörítő Szociáldemokrata Internacionálé egyetlen magyarországi tagja. Egyaránt elutasítunk minden hátrányos megkülönböztetést és minden előjogot. Célunk jólétet, nyugalmat, biztos megélhetést teremteni minden dolgozó embernek. Alapértéknek tekintjük- a demokráciát- az igazságosságot- a szolidaritást. Azt akarjuk, hogy- mindenki szabadon választhassa meg boldogulása útját- a jelenlegi válságért felelős személyek távozzanak a politikai és gazdasági vezetésből- igazságos és tisztességes bért fizessenek a tisztességes munkáért *■ ne alamizsnát, hanem szép, gondtalan és boldog öregkort biztosító nyugdijat kapjanak a dolgozók egy munkás élet jutalmaként becsüljék meg a szakmai tudást és a szakértelmet- emberséges munkakörülmények között dolgozhasson mindenki «• a törvényesség, az alkotmányosság és az emberi jogok érvényesüljenek hazánkban. Választókörzet A jelölt neve Életkora Foglalkozása 1. Szob Farkas Béla 25 közgazdász 2. Vác Bonifertné Szigeti Márta 35 környezetvédő, egészségügyi minisztériumi osztályvezető 3. Dunakeszi-Fát 4. Gödöllő Danyi Imre 34 asztalos, vállalkozó 5. Aszód Dr. Tóth Péter 45 állatorvos 6. Nagykáta Ormándlaky Ernő 39 tájékoztatási munkatárs 7. Monor Veres László 49 középiskolai tanár 8. Érd Dr. Dizseri Tamás 45 orvos, egészségügyi minisztériumi osztályvezető-helyettes 9. Budaörs Horváth Gellértné 41 főiskolai tanár 10. Pilisvörösvár Dr, Szabó Valéria 36 fogszakorvos 11. Szentendre Baranyai Tibor 65 férfi szabó, a párt elnöke 12. Szlgetszentmiklós Rostás Farkas György 40 költő, újságíró 13. Ráckeve Nyári László 45 zenetörténet-tanár 14. Dabas Dr. Hunyadi László 45 orvos 15. Cegléd * Rácz Irén 33 munkaügyi ügyintéző 16. Nagykörös Bánhalmi Mihály 45 vállalkozó További Információt a jelöltekről Danyi Imre, a Pest megyei szervezet titkára és Ormándlaky Ernő országos kampányigazgató ad. Telefon: 121-5400/117, 107. Ha ajánlási szelvényével a Magyarországi Szociáldemokrata Párt jelöltjét támogatja, akkor a békés változás, az európai jólét pártját segíti. örülünk, ha pártunk iránt felkeltettük érdeklődését, és köszönjük jelöltünk támogatását. Tisztelettel i M kezik, hogy a gerincvezeték költségét azokból a harminc- ötezer forintokból fizették ki, arról az egyszámláról, amelyet a lakosság befizetett. — Az, hogy nem alakult meg a gáztársulás, nem kis hiba — mondta. — Ha ugyanis tanácsi beruházásban folyik a gázépítés, akkor csak az áfa negyven százalékát kapjuk vissza. Ez a 130 miliió huszonöt százalékos áíá-jának a negyven'százalékát jelenti. Ki lehet számolni. Amennyiben gáztársulás alakul, a teljes áfa-költséget visszakapjuk. Nos, mivel nem önök állják az általános forgalmi adót, önök áfa nélkül fizettek, a tanács mint beruházó ezt visszaigényli, és ezt mi belekalkuláljuk a költségvetésbe. Amint megkapjuk, nyomban továbbadjuk a kivitelezőnek. Ez tehát legalább tízmillió forintos veszteség a lakosságnak. — A másik nagy gond, hogy a lakossági hozzájárulás 76 millió forintja úgy jött ki, hogy Szigethalmon kétezerháromszáz fogyasztót vettek számításba. Az ő, egyenként harmincötezer forintjuk ösz- szesen nyolcvanmilliót tenne ki. Csakhogy, amikor elindult a gázberuházás, csak ezerhétszáz — nem kötelező érvényű — hozzájáruló nyilatkozat'- gvítt rihsBtfe. Hl áh y - zott tehát hatszáz aláírás, vagyis húszmillió forint. . A vb-titkár stzonnal válaszolt a még fel sem tett kérdésre, hogy szeptember óta miért nem tett semmit ez áldatlan állapot megszüntetésére. Hangsúlyozta, mivel nem tudta elérni, hogy a tanácsnál hozzáértő műszaki és pénzügyi szakember tárgyaljon a gyakorlott kivitelezővel, s mivel nem adja nevét olyan beruházáshoz, amelynek nem látja a végét, nem ír alá semmit. Teszi ezt pedig azért, mert nem szeretné, ha néhány hónap múlva, amikor a beruházás befuccsol, s a régi tanácsnak már nyoma sem lesz, benne találják meg a felelőst. Mennyi az annyi A falugyűlés vagy félezer résztvevője egészen döbbenetes módon reagált a törékeny fiatalasszony bejelentéseire. Arról, hogy a társulás hiánya súlyos ezreket húzott ki a zsebükből, és talán az egész beruházást megtorpedózta — mintha meg sem értették volna —, alig vettek tudomást. Ennél sokkal kézzelfoghatóbb volt a bejelentéseknek az a — többihez képest epizódnyi — része, hogy egyelőre azt sem lehet tudni: a beruházás ösz- szegének egy (1,3 millió) vagy két százalékát (2,6 millió) forintot kap a havi ötezer forintos gépkocsihasználaton kívül az a szerencsés, akit a tanács a beruházás műszaki ellenőrzésével bízott meg. Volt a falugyűlésnek egy hőse, Csurcsia Mátyásné, aki dr. Dobos Ibolya szülési szabadsága idején megbízottként vitte a tanácson az ügyeket. A vb-titkár bejelentése után ő lépett a mikrofonhoz, és megdöbbentő kijelentést tett. Elmondta: egy személyben ő a felelős azért, hogy nem alakult meg a gáztársulás Szigethalmon. Amikor Tökölről átkerült, ugyanúgy szervezte a gázprogramot, mint ott. Akkor még nem volt áfa, rutinból dolgozott, nem nézett utána a hatályos jogszabályoknak. Természetesen hibáját és annak minden következményét elismeri és vállalja. Szinte példa nélküli kiállását csend nyugtázta, míg úgy tűnt, a hallgatóság zöme a kipakoló vb-titkárt a fészkébe piszkitó madárhoz hasonlítja. Végül is nem született olyan döntés, amely a megoldás felé vitte volna az ügyet. Németh Gábor tanácselnök igazi érvek nélkül vágott vissza a vb-titkárnak, és saját szavát adta garanciaként néhány állampolgárnak arra, hogy a gázprogram Szigethalmon az idén befejeződik, valameny- nvi utcába eljut a gáz, és nem többért, mint a megállapított harmincötezer forint. Polgárdi József, a körzet országgyűlési képviselője, nyugalomra, békességre intette Szigethalom népét, hiszen ahhoz a munkához, amelyet a tanácsnak el kell végeznie a két beruházással kapcsolatban, nyugodt légkör szükséges. Megdicsőülve távozott Es persze tanácstagok kellenének, hogy beszervezzék a gázépítésbe a hiányzó hatszáz lakost, hogy begyűjtsék a víztársulat megalakításához nélkülözhetetlen szavazatokat. Ám. tanácstagok nincsenek, a testületi tagok nagyobbik része lemondott. Az is kiderült, pontosan nem lehet tudni, hogy mennyi vonta vissza a lemondását. Hiszen dr. Békássy Koppány, a helyi népfront elnöke állította, hogy a tanács működésképtelenségét bizonyító számú lemondás van a birtokában, Németh Gábor pedig azt, hogy több tanácstagnak lemondást visszavonó levelét őrzi. Bizony kemény szópárbajt vívott a faluval a kerekasztal képviseletében szóló népfront- . elnök, aki egyébként eljnond- tav a - kerékasztal munkájában részt vevő szervezetek (a népfront, MDF, MSZP, Szigethalomért Társadalmi Szövetség és az egyházak) minden számba jöhető aktivistájukat elindítják a faluban a gázszervezésre. Am ők voltak azok Is, akik a lemondásra rábeszélték a testületi tagok felét. Bűnbánat ez, vagy á közösségért érzett felelősség? Tulajdonképpen mindegy. A mostani vezetési és gazdasági válság kialakult Szigethalmon és olyan helyzetet teremtett, amelynek kimenetele beláthatatlan. Németh Gábor a népfront több éve tartó támadásait megelégelve, mint ítélőszék elé lépett a falugyűlésen az előadói pulpitusra. És a csaknem kétórás összejövetel végén felmentve, mi több, megdicsőülve távozhatott. A falu egy emberként állt mellé és a közösség ugyanilyen egyöntetűen tört lándzsát a kerekasztal tagjai fölött. Közben pedig elsikkadt a lényeg: hogy a gázépítésbe előkészítetlenül ugrott a település. Hogy presztízsberuházás volt ez a javából, amellyel a tanácselnök az őket támadóknak akart bizonyítani.' • (Vége?) Móza Katalin Tovább■ és átképzés Széles a skála Átképzéssel foglalkozó felnőttoktatási céget alapított a Szakmai Továbbképző és Átképző Vállalat, valamint a nyugatnémet Förderungs und Fortbildunqs GmbH. A 6 millió forint alaptőkével létrehozott kft.-ben a külföldi részesedés 25 százalékos. Az új vállalat az egész ország területén szervez átképző, valamint különböző szakmákban képesítést nyújtó tanfolyamokat. A szakmák választéka igen széles — az ács- állványozótól a bankügyintézőig terjed a skála —, melyre a munka nélkül maradók vagy az átképzésre szorulók jelentkezhetnek. A társaság tervei szerint regionális szakképzési központokat is létrehoznak.