Pest Megyei Hírlap, 1990. február (34. évfolyam, 27-50. szám)
1990-02-26 / 48. szám
4 1990. FEBRUÁR 26., HÉTFŐ Zsákutcába kerül a magyar kultúra A rosszból a rosszabbá? Tizenhárom vidéki városunkban működik színház. Közülük négy operatársulatot is foglalkoztat, s kettőnek még önálló balett-tagozata is van. Valamennyi színház úgynevezett vegyes profilú, azaz mind játszik a prózai művek mellett zenés darabokat, operetteket vagy musicaleket (esetleg mind a három műfajt műveli). A legtöbb színháznak legalább két játszási helye van: egy nagyszínház és egy kamaraszínház vagy stúdió. De olyan vidéki színházunk is van, amelyben összesen négy játszási helyet tudnak akár minden este megnyitni a nézők előtt. Más szóval: optimális esetben egy-egy játszási nap estéjén nem tizenhárom, hanem akár harminc előadáson közönsége elé léphet ez a tizenhárom színház. Nem mindegy tehát a magyar színházművészet és a magyar színházba járók szempontjából, mi történik ezekben a színházakban, mit és hogyan, s miből játszanak. Vidéki színházaink jelentős hányada jelenleg szervezeti és működési zavarokkal küszködik. Csak példaképpen: közismertek a szegedi bonyodalmak, amelyek e pillanatban majdnem a működőképesség határán túlmenően zilált állapotban tartják a színházat. Színházak a tönk szélén Gyakorlatilag legalább tíz éve nincs igazán rend és nyugalom Szegeden, s a mostani válságnak számos előzménye volt már korábban is. Legfeljebb nem jutottak akkor még a tönk szélére. Most — mintegy halmazati hibák eredményeként — eljutottak. Kecskeméten igazgató váltásra kerül sor, s ekörül (a személyeket illető problémák miatt) sok a hercehurca, és távolról sincs még megnyugtató megoldás. A nyíregyházi színház igazgatója — több, igen sikeres, a színháznak rangot biztosító évad után — a fővárosba kerül igazgatónak. Űr támad tehát, melyet nem lesz könnyű betölteni, hiszen ma nem szaladgálnak tucatjával a színházaink körül olyanok, akik színházi emberek, szakmabeliek meg vezetői adottságokkal is rendelkeznek. Más szempontból nehéz a pécsi helyzet. A nagyszínház átépítésének ki tudja, milyen hosszú évei alatt egy nem nagyszínházi feladatok ellátására épült (bár több játszási helyet biztosító) létesítményben kénytelenek játszani. Szolnokon hasonló gondok várhatók, hiszen ott is át kell építeni a színházat. Ugyanilyen rekonstrukció ráférne a békéscsabai színházra is. Debrecenben az opera-előadásokat ellátó MÁV-zenekar egzisztenciális nehézségei okoznak gondot. Több helyen mutatkozik hiány rendezőkben, tudunk — Veszprémben — főrendezőváltásról, s nem tudni, milyen megoldás születik ezen a poszton Nyíregyházán, hiszen a távozó igazgató ott főrendező is volt. Talán ennyi is elegendő annak érzékeltetésére; a vidéki színházak működését számos gond befolyásolja, és jelen pilkapnak kevesebbet. Van színház — Szegeden, de ott beleértve a szabadtéri játékokat is —, ahol ez a csökkenés 60 millió forint. Pécsett 16 millió. Senki nem tud semmit Hogy ebből a helyzetből merre vezetne kiút, tulajdonkeppen senki nem tudja. A gondokat tetézi, hogy e pillanatban a színházak még ezt a csökkentett összeget sem kapják, hiszen majd csak márciusban férhetnek hozzá (talán) a tanácsok közvetítésével. (Addig nem folyósítják nekik.) A színházi évad szeptembertől június—júliusig tart, a pénzügyi meg a naptári év szerint számol. Ez is nehézségeket okoz. Senki nem tudja azt sem, végül is a vidéki színházak ténylegesen mekkora ösz- szegekkel gazdálkodhatnak a következő évben (évadban), hiszen a tanácsok a támogatások összegéről még nem döntöttek — s kérdéses, hogy a döntést március 25. után kik hozzák majd meg. A színházak így jóformán egyáltalán nem tervezhetnek előre, nem gondolkodhatnak műsortervben, nem bonyolíthatják a szerződéskötéseket, holott ezeket március végéig rendbe kellene tenni. Jogos tehát a vidéki igazgatók érzése: az út ebből a helyzetből a zsákutca jelé vezet. A Magyar Színházművészeti Szövetség elnöksége legutóbbi ülésén még csüggedtebben fogalmazott: a hazai színházművészet anyagi, személyi, művészeti helyzetét, színvonalát tekintve, mind nagyobb tempóban halad rosszból a rosszabbá. Nem vigasz, sőt még inkább csüggesztő, hogy ezen az úton együtt halad vele az egész magyar kulturális szféra. Takács István FÉLTETT KINCS A kórusiskola védelmében A Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola a teljes ember minél több irányú nevelését akarja megvalósítani Kodály nemzetnevelő elgondolásai szerint. Ilyen kórusiskola Európa szinte mindegyik ország» .an működik, csak éppen Bartók meg Kodály hazájában nem jut számára elegendő hely. Más országokban a kórusiskolák meg a hozzájuk tartozó kollégiumok a katedrálisokhoz kapcsolódnak, és országuknak féltett kincsei. A most szűkös körülmények között működő Kodály Zoltán Magyar Kórusiskolába többszörös a túljelentkezés. Arról pedig szó sem lehet, hogy vidékről, sőt a határainkon túl ról jelentkezőket befogadja. Ez a kórusiskola minta értékű, sokan szeretnének tanítani benne. Kár, hogy szeptemberben már nem tud indítani új első osztályt sem. A Bajcsy-Zsilinszky Társa ság szerint elengedhetetlenül szükséges, hogy a magas színvonalú oktatás, nevelés, kollégiumi elhelyezés végett a kórusiskola megkapja a volt MSZMP, napjainkra megüresedett Politikai Főiskoláját. (1146 Budapest, Ajtó*si Dürer sor 19-21.) A Politikai Főiskola egyébként azelőtt a Római Katolikus Egyházé volt, a Sacré Coeur Rend iskolája működött benne. • Kérjük a hazai meg a külföldi egyházakat, politikai meg társadalmi szervezeteket, cégeket. magánszemélyeket, mindazokat. akik a kórusiskola ügyét a szívükön viselik, hogy csatlakozzanak ehhez a felhí- vásurrtthoz, és mind erkölcsi leg, mind anyagilag támogas sák ezt az ember- és nemzetmentő ügyet. Felhívjuk Németh Miklós miniszterelnök urat, Glatz Ferenc művelődési miniszter urat és az illetékes hatóságokat, hogy a volt Politikai Főiskolát minél előbb adják át a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskolának! A Bajcsy-Zsilinszky Társaság elnöksége nevében dr. Zétényi Zsolt főtitkár Bölcsőtől a koporsóig Az öreget már nem illeti a címer Az öregedésnek a hagyomá- melyik öregé volt. A pénzt meg nyos parasztfaluban kiformált módja volt. Mikor az idősödő ember a fizikailag nehéz munkák alól fokozatosan felmentő- dött, mindig talált erejének éppen megfelelő tevékenységet a gazdaságban, amellyel szű- kebb közösségének hasznot hajtó tagja maradt. Szépen fogalmazza meg ezt a helyzetet egy déldunántúli siratóvers, mely a meghalt öreg szülét utolsó tevékenységében búcsúztatja: Meghalt már a szüle, / Nincs többé a szüle, / Ki mondja már a tyúkoknak, / Ne be na, ne be na! A paraszti társadalomban az öregedés nemcsak veszteség, az életből való lassú kiszorulás volt, de bizonyos lehetőségek éppen ehhez az életkorhoz kapcsolódtak. Kezükben maradt sokáig például az irányítás, a hatalom a családon belük-„A sublót-, kamra-, pincezárás valaa bort kéztől adták” — emlékszik vissza apósa házára egy csongrádi parasztasszony. Ahogy az idős gazda a gazdaság irányítását sokszor haláláig nem adta át, az idős gazdaasszony a kamra feletti uralmához ragaszkodott, ö főzött, ő adta ki a nyersanyagokat. A család nálánál fiatalabb nőtagjai csak a keze alá dolgoztak. Éppen ezért sok asz- szony csak idős fejjel, anyósa halála után tanult meg főzni. Az öregkor nyeresége volt egyfajta szabadság is, amely abból adódott, hogy nem kellett már olyan kínosan vigyázniuk saját és családjuk hírnevére. Ahogy egy tiszar of fi parasztasszony megfogalmazta : „Van azét talán haszna is az öregsignek. Tudja fene, valahogy szabadabb az ember, kevesebbre kell vigyázni.” De az öregkor nyeresége ■volt a transzcendentális szféra elnyerése is. Idejük végre megengedte, hogy érdeklődésük jobban a túlvilági dolgok felé fordulhasson. Ahogy mondták: „Jó neki, élhet Istennek.” „Az öreg gazda reggel elmegy a templomba. Délelőtt jön-megy, pipál... A fiatal gazda, amint megette a reggelit, kimegy az ólba." — olvashatjuk a beszámolót a 30-as évek egy alföldi falujából. Az öregek a régi falun készültek a halálra, életük utolsó nagy teljesítményére. A halált nem tragikus dologként élték meg. A súlyos beteg előtt nemhogy titkolták volna állapotát, hanem épp a közeli halállal vigasztalták. A szomszédok, komák mondogatták: „Na, most már meghal ke. Így vigasztalták.” A nyáron jártam egy somogyi idős parasztasszonynál, aki megmutatta nekem, hogy van a szekrényben összekészítve halotti ruhája, pontot utasításokkal ellátva: „Ebben van a halotti lepedő, zsebkendő. Alatta a fehérnemű, harisnya. A kis fekete kosztümömet adjátok rám. és ami azon van, a szeretettbéli kis fejkendőmet a fejemre.” Az idősödő emberek szerepe a faluközösség szempontjából is megnőtt. Nagyobb súllyal esett a latba, amit ők mond-* tak, képviseltek. Épp ezért volt egy veszélyes hatalmuk, különösen az idős asszonyoknak, éspedig a megszólás. „A vénasszonyok itt is összeülnek lakodalomban, és megszólják a fiatal párt. Egész arzenálja a kiszólásoknak áll rendelkezésükre.” Mindez különösen addig jelentett nagy hatalmat, amíg a házasságok létrejöttében a fiai talok vonzalmának kisebb szerepe volt, mint az idős rokonasszonyok híreszteléseinek, pletykáinak. Az öregedő ember viselkedése egyre több visszafogottságot, méltóságot illett hogy tükrözzön. Öltözéke is egyszerűsödött, sötétedett. Megszólták volna, ha külsejére, környezetére túl nagy gondot fordít. Mindez a fiatalság privilégiuma volt. Mezőkövesden például az egyedül maradt öregasszony leakasztja a falról a színes, mázas cseréptálakat, s félreállítva a polcon tartja őket. „Az öreget már nem illeti a címer" — mondják. Jávor Kata lanatban nem nagyon remélhető, hogy ezek a gondok a következő évadra megoldódnak. A normatív dotálás réme Mindezek a gondok azonban szinte eltörpülnek egy más jellegű és valamennyi színházat — nemcsak a vidékieket — érintő gond mellett. Ez pedig az úgynevezett normatív dotálás szisztémájának bevezetése. Röviden arról van itt szó, hogy egy, az Országgyűlés által elfogadott rendelkezés értelmében a színházak (a tanácsi vagy megyei kezelésben levő intézmények) a jövőben a nézőszám alapján kapják az állami támogatást, mégpedig nézőnként — fizető, jegyet váltó nézőnként — 230 forintot. A színházi szakma véleményének megkérdezése nélkül, tiltakozásának teljes figyelmen kívül hagyása mellett meghozott intézkedés gyakorlatilag azt jelenti, hogy a rendelet semmi különbséget nem tesz kisebb befogadóképességű kamaraszínház vagy akár ezres nézőterű nagyszínház, kétsze- rpélyes kamaradarab vagy egy hatalmas szereplőgárdás Ver- di-opera adottságai, költségei között. Ráadásul a támogatás kiegészítésének feladatát úgy bízza a helyi tanácsokra, hogy azoknak egy másfajta támogatásokra is adott összegből kell (vagy csak lehet?) kiegészíteni a színházak központi dotációit. Ez a szisztéma szembeállíthatja adott esetben a színház dotálását a létminimum alatt élők szociális támogatásával vagy a kórházbővítéssel. Tisztességtelen, majdhogynem erkölcstelen rivalizáláskényszer ez. Ha a szisztémát bevezetik, a legtöbb vidéki színház kis híján működésképtelen lesz. A kis színházakra pedig eleve reménytelen jövő vár, hiszen ez a — ráadásul az 1988-as adatokat figyelembe vevő — normatív rendszer nem alkalmas például a legnívósabb előadásokat produkáló, de esetleg csak 100 főt befogadó színházak fenntartására. Arról nem is beszélve, hogy a következő évre adandó összegek legjobb esetben is a korábbi számokat tartalmazzák, azaz tekintetbe véve az inflációt, az árdrágulásokat, ténylegesen legalább 30 százalékkal kevesebbet érnek. összességében a vidéki színházak a következő évadra mintegy 420 ftiillió forinttal Átnyúltak a fejük fölött Rubicon, a hiánypótló Eseményekkel, koncertekkel teli esztendő áll Lehoikn Gábor Liszt-díjas érdemes művész mögött. Pályája kezdete óta nem volt tán egy esztendő alatt ennyi szereplésben része. 1963 óta az Országos Filharmónia szólistája. A Filharmónia- koncertek mellett egy sereg más meghívást is kapott, sok egyházi jellegűt, s ezeken kívül egy-egy város is felkérte orgonahangversenyekre. • Hogyan értékeli ezt :» maratoni koncertsorozatot? — örömmel töltött el. Nem teszek különbséget kis és nagy koncertek között. A közönség mindenütt érdeklődve, szeretettel várt, és azokon a kisebb, olykor javításért jajduló orgonákon éppúgy kell játszani, mintha a legjobbak lennének. Azoknak, akik eljönnek, hogy orgonamuzsikát hallgassanak, örömet kell szerezni, művészi élményt adni. • Régebben harcosabban állt ki az orgonákért. — Valóban, tizenöt-húsz évvel ezelőtt nagyobb intenzitással fogtam a pártjukat. Már nem bocsátkozom harcba. inkább példákra hivatkozom, hol és hogyan igyekeznek több gondot fordítani egy- egy tisztességben megöregedett, de inkább javításra, felújításra, mint kicserélésre szoruló hangszerre. Azt hiszem, pályám során már épp elegendő orgonát „letettem az asztalra” ahhoz, hogy el merjem mondani, milyenre gondolnék, melyik szintet kedvelem, vagy adott helyen a lehetőségek ismeretében milyen hangszerrel tudjuk az orgonaművészetet még gazdagabban kibontakoztatni. Természetesen az anyagi lehető ségekről sem lehet megfeled kezni. • Ha nem tévedek, az ön szá mára a múlt esztendő egyil legfontosabb eseménye szekszárdi új orgona átadás; volt. Építésében szakértőkén dolgozott, és koncerten is öl mutatta be. — Igen. A szekszárdi a egyik legszebb, legcsodálaio sabb hangú új hazai orgo nánk, a drezdai Jehmlich cég készítette el. • Tudomásunk szerint ön számon tartja az új hangszereket. Hányadik Jehmlich-or- gona volt ez? — Jehmlichék Silbermann- hagyományokra épültek. Elismert, neves cég, és árfolyamaikat mi is meg tudjuk fizetni, ez vezetett hozzájuk orgonamegrendelőként. Itthon az államosítás elsilényiroP a a hangszerépítő cégeket. Tény, hogy kevés orgona épült az utóbbi negyven esztendőben Magyarországon. A Jehmlich cég először a váci zeneiskola orgonáját készítette el. Ezt követte Budapesten a Batthyány téri Szent Anna- templom orgonája, ehhez nem fűzött feladat. Jehmlich-orgo- na áll Szombathelyen a Bar- tók-teremben. ez Petró János karnagy úr érdeme, ő járt utána, ő ösztönözte az elkészíttetését. Nagyon hálás vagyok neki, hogy felkért a hangszer szakértésére. Nagy örömmel játszom a szombat- helyi orgonán, akárhányszor csak meghívnak koncertezni. Kecskeméten 1982-ben a Kodály Intézetben adtunk át egy Jehmlich-orgonát. Itt épül még egy gyakorlóhangszer is, amely lehetővé teszi, hogy orgona tanszakot indíthassanak. Tervek szerint a nyírbátori műemlék templom orgonáját 1993-ban Készíti el a cég. • Koncertjeivel a művész másoknak szerez örömet. Saját magára gondolt-e? — Ha a kérdést jól értem, akkor most a zeneszerzésről faggatózna. A válaszom: igen. Ezt az élményt a Jáki mise hozta, amelyet Vendrö György I - i jáki apát úr kérésére kom1 ponáltam, megleptem vele. . Dallamai először. a Györqy- - napi búcsún hangzottak fel. Nemcsak az esztendő, hanem > szerintem pályám egyik központi eseménye is volt ez, hiszen a kompozícióval zene- ? szerzővé váltam, ezt erősítette meg a sokféle sajtóvissz- t hang. • Tehát hogyan tovább? — A dicsérő és bíráló kri- _ tikák hatására azonnal foly- _ tattam a Jáki misét. Megír- . tam négyszólamú vegyes kari . verzióban, hangversenyen be- . mutathatóan. Ez hangzásában fennköltebb, tételeiben a kiteljesedett. Ezek után, mint- , egy belső visszhangra az ősz 2 végén Latin mise komponá- a lásához fogtam. Ügy zenésí- a tettem meg a latin szöveget, ,L hogy ne csak koncerten be- t mutatható művé váljék, ha- a nem valóságos misén is elő- . adható legyen. Karácsony a előtt egy egri hangversenyem alkalmával Kádár Zsolt református lelkész — az ő temp- s loméban koncerteztem — t gyönyörű verset adott a ke- . zembe. Siklós József reformá- . tus lelkész költő gondolatait, a az Örömhírt. Rendkívül kife- y jező volt a vers a romániai eseményekre: az örömhír a halálból életet fakaszt, le- j törli a szenvedők könnyeit ka- J rácsony éjjelén. A vershez ~ négyszólamú koráit kompo- náltam, s utána egy motetta is lett belőle. • Tervei? — Pihenésképpen motettákat komponálok, tervezek egy rekviemet orgonára és négyszólamú vegyes karra. Készülök a koncertekre — a legközelebbi 27-én lesz a Zene- akadémián, ahol Bach-műve- ket adok elő, és természetesen tanítok. Tehetséges fiatalokat készítek fel a művészi pályára. Jó érzés tudni, tapasztalni a haladásukat. Eszes Katalin Űj történelmi magazin gazdagítja a hétvégétől az újságok palettáját: történelmet oktató tanárok és történészek összefogásából megszületett a Rubicon első száma. A 32 oldalas, fekete-fehér kiadvány évente tíz alkalommal jelenik meg. Miveil a pillanatnyilag használatos történelemtan- könyvek átírása még hosszú ideig elhúzódhat, szeretnék elérni, hogy a Rubicon amolyan póttankönyvként különösen nagy számban eljusson az iskolákba. A Történelemtanárok Egyletének képviselői sajnálatosnak tartották, hogy ennyire kapkodó intézkedés született az érettségi tételek összeállításának rendjéről. Szerintük a tételek pontos megoldása nem a gondolkodást, hanem a magolást segíti. Az egylet a gyakorló tanárok nevében sérelmezi, hogy a belső értekezleten született döntésről hivatalosan csak február végén szereztek tudomást, akkor is a sajtóból. Ahhoz, hogy a pedagógus legalább az adott tanévben gondolkodhasson, tervezhessen, legkésőbb a tanév kezdete előtt meg kell tudnia, a minisztérium milyen változtatásokat tervez. Ehhez képest pedig behozhatatlan késésben vannak a középfokú oktatási intézmények — hangoztatták a tanárok. Véleményük sum- mázata az: ismét központilag csökkentették a tanárok szabadságát, korlátozták önállóságukat és „átnyúltak a fejük fölött”. Művészi élményt kell adni a javításért jajduló orgonán is
