Pest Megyei Hírlap, 1990. február (34. évfolyam, 27-50. szám)
1990-02-22 / 45. szám
1990. FEBRUÁR 22., CSÜTÖRTÖK ^%»gfogP 9 Ő ÍRTA Szégyen Igényes, okos esszében köszönti a hatvanéves Csoó. ri Sándort a Napjaink (90/2.) lapjain Vasy Géza. Mert a műfajt értően művelő emberről van szó, úgy vélhettük, nem téved be a lapos aktuálpolitika a szöveg mondatai közé. Betévedt. A többi között betévedt az a lapos aktuál- politikai okoskodás is, amely szerint ......irigyelt ük szinte 1989 őszét a keleti tábor más országaitól, mert úgy láttuk, nekik történő történelmük van, nekünk meg ismét csak halogató, kiegyező.” V. G., ha leírta, bizonyára tudja, mi azonban nem tudjuk, mit kellene irigyelni a sok százezres utcai tüntetéseken, a rendörat- takokon, a sortüzeken ... S azt végképp nem sejtjük, miért kellene egy népnek szégyenkeznie. V. G. azt írta ugyanis: „A korlátozott és korlátolt diktatúra megszűntével itt a kollabo- ráció szégyene. Mármint a népnek a szégyene, hogy kollaborált, azaz együtt- működöttf?) a hatalommal. Szégyellje tehát ma- gtá a több. mint tízmillió kollaboráns? Ugye, képtelenség? A kollaboráló nép: értelmezhetetlen fogalom. Csupán egyetlen valamit szolgál. Azt. hogy lehessen, legyen harminc, ötven, száz szent, aki nem kollaborált, s akinek ebből következően joga penitenciára ítélni a vétkeseket: a tízmillió feletti kollaboránst. Lehet még részünk ebben a búnbánattatásban, hiszen V. G. azt is írta, „félrenevelt nép” vagyunk, „beteg lelkületűek”, azaz nem csoda, ha „egy beteg ország félrenevelt népének TtCitilJia-étiélmisége” tieTiíf- zen küszködik most ezzel a népneveléssel... Milyen is- me/ős, s mennyire velejéig hamis érvelés! Mintha 1945-ből, mintha 1919-ből, egy mindenttudó kopasz úrtól, egy lovas tengerésztől már hallottuk volna a bűnös nép és az azt megnevelő tiszták gyatrán ösz- szetákolt elméletét. És sajnos, mindkét úr áldatlan munkálkodásának eredményét, következményét is tudjuk, ismerjük: viseljük .., KLIENS mezte egyébként történetünk főszereplőjét már 1988-ban is, amikor a ceglédi Kossuth Termelőszövetkezet tett feljelentést ellene sikkasztás és más bűncselekmények miatt. Barta András akkoriban a termelőszövetkezet átalánydíjas vas- és műszaki ágazatának a vezetője volt. Ebben a minőségében 1988. június 15. és október 14-e között a téesz bélyegzőjével több millió forint értékű anyagot vásárolt, ezeket készpénzért eladta és az így kapott összeggel a sajátjaként rendelkezett. Az elsikkasztott pénz nagy részét hobbija: a Villám SC néven Gyomron alakított futballcsapat menedzselésére fordította. Írásban és szóban is többször kifejtette, hogy a futballcsapat működtetésével kíván a „maffiásokon” bosszút állni. Így például egy meccsen hangosbemondón akarta közreadni „üldöztetéseinek és megpróbáltatásainak” történetét. A Monori Városi Bíróság az alábbi végzést hozta: A bíróság Barta Andrást cselekvőképességet korlátozó ideiglenes gondnokság alá helyezi. — Amit azonban a bíróság nem tudott végrehajtani, mert történetünk főszereplője a többszöri idézés ellenére sem jelent meg. Az ügyben szereplő igazságügyi elmeorvosi szak- véleményben pedig ez szerepel: „Fennáll annak a veszélye, hogy újabb bűncselekményt követ el”. A következő évek a szakvéleményben szereplő megállapítás igazát bizonyítják. Mint Bori ittak, vizet prédikáltak Hazudtak vagy elhallgattak — Itt, Vecsésen sok ismerősöm mondta el véleményét, ezek — s ez egy cseppet sem meglepő — csaknem teljesen azonosak voltak. Az emberek egyre rosszabbul élnek, ezért is okoz különösen nagy felháborodást, hogy azok, akik vezetőként hozzájárultak a mai, rendkívül nehéz gazdasági helyzet kialakulásához, gondtalanul élhettek és élhetnek ma is. Többen megkérdezték, és bennem is felmerült: miért kellett a könyvben szereplő dolgokról csak most, évek, évtizedek múlva értesülnünk? F. Z. Nem közöljük Az olvasók talán emlékeznek lapunk február 16-i számában, Csillagvirágos demokrácia címmel megjelent riportunkra. Ismertettük a váci Fidesz korábbi akcióját, amelynek során a szervezet aktivistái a volt MSZMP-, jelenleg MSZP-székházról leszerelték a vörös csillagot. Módot adtunk arra is, hogy az ügy szereplői, az érdekelt pártok, hatóságok képviselői kifejtsék álláspontjukat. Most mégis újabb és újabb leveleket kapunk. Nem az olvasóktól. hanem az érdekelt szervezetektől. írásunk korrektségét, részrehajlástól való mentességét nem vitatja Bo- nifert Donát, az SZDSZ helyi ügyvivője sem. Sőt. Dicséri. Új információval nem szolgál. Többnyire — igaz, a helyi SZDSZ nevében — azt ismétli meg, ami a riportban amúgy is szerepel. Eltúlzottnak tartja például azt a megállapítást, hogy a csillag ledöntése miatt a városban dúlnak az indulatok. Egyetértünk. Minden csoda három napig tart. Már eddig is túl sok szó esett az ügyről. Akit illetett, elmondta a véleményét. Az egész kezd unalmassá válni. Ha érdektelen az újság, nem veszi az olvasó. Ha unalmas a pártpropaganda, nem vevő rá a választó. Az előbbit mi nem szeretnénk. Az utóbbi az SZDSZ-nek nem áll érdekében. Ezért nem közöljük Borniert Donát s a továbbiakban a többi, mintegy ötven párt véleményét erről az ügyről. Ifagyonnyitafkosik Fodor Bsiwásv Van, akinek nem kínos Várhatóan már a Parlament jövő héten kezdődő ülésszakán megismerkedhetnek a honatyák azzal a jelentéssel, amelyet a honvédelmi vizsgáló- bizottság állít össze a Bokorkönyv kapcsán folytatott meghallgatások és más dokumentumok alapján. Hogy az anyagot elolvasva milyen következtetéseket vonnak le, azt nehéz megjósolni. Dobos Fe- rencné Pest megyei képviselő, a bizottság tagja is csak benyomásairól tudott beszámolni. — Amikor a független képviselők csoportja engem delegált a bizottságba, még nem gondoltam, hogy ennyire bonyolult, sőt kusza vizsgálat elé nézünk — mondta. — Arra számítottam, hogy sok véleményt kell meghallgatnunk, hogy rengeteg iratot kell áttanulmányoznunk, de arra nem, hogy majdnem tengeri kígyóvá dagad a botrány. Bár már a jelentést készítjük, még mindig sokan jelentkeznek nálunk, hogy elmondják a birtokukban lévő, az ügyhöz Átmeneti korban élünk. Változás változást követ, sokszor értelmetlenül megszüntetve az eddig bevált módszereket. Nem mindegy azonban — és ez etikai kérdés —, hogy a játékszabályokat mikor változ- tatjuk(-ják) meg. Mert azt hiszem, a február 16-án kirobbant központi érettségi tétel- botrány esetében éppen ez a legvitathatóbb pont. Hogy ugyanis az érettségi vizsgára ygló jelentkezés határideje február 15. volt. Azok teháti akik* beadták a jelentkezési lapot, bizonyos — hosszú évek óta működő — rendszer (vélt) ismeretében tették ezt. Eddig a tételmeghatározás a szaktanárok feladata volt — a tanár—diák viszonyon, a tanulók érdeklődésének ismeretén alapult. Ebbe gázolt most bele a tételek — még szakmai körökben is hidegzuhanyként ható — központosítása. Arról nem is beszélve, hogy a magyar tételek egy része nem tartozik a törzsanyaghoz, s szinte mindegyik bántóan fellengzősen, nagyképűen, néha az értelmetlenségig bonyolítva a Budapesti Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztályán Krämer Dezsőné rendőr alezredestől megtudtuk: jelenleg a főváros két kerületéből érkezett feljelentések alapján vizsgálatot folytatnak Barta András ellen, aki 1989 áprilisától a ligeti Delta Építő és Szolgáltató Kisszövetkezet bélyegzőjével (kezdetben, mint ágazatvezető, később gazdasági igazgató, illetve elnökhelyettesként) fedezetlen csekkekkel vásárolt. A kisszövetkezet gazdálkodása semmiféle bizonylattal nincs alátámasztva, termelést nem folytattak. Az eddigi adatok szerint az okozott kár mintegy 25 millió forint. Barta András ellen jelenleg több megyében folyik büntető- eljárás. Amikor a Monori Városi Bíróság elnöke értesült a tartózkodási helyéről, felkérte az Ajkai Rendőrkapitányságot, hogy hirdesse ki a bírósági végzést, és vonja be tőle a s'zemélyi igazolványát meg jogosítványát, hogy gondnokság alá lehessen helyezni. Ez 1990. január 31-én meg is történt. Visszaélt az MDF nevével Az MDF etikai bizottságának elnökét, Fasang Árpádot kérdeztük meg arról: hogyan értékelik Barta András közéleti pályafutását? — Múlt év október közepén keresett meg minket első alkalommal. Különös bemutatkozás volt. Felajánlott két másológépet, és kivett a zsebéből százezer forintot, hogy ennyikapcsolódó információkat. A dolgot azonban egyszer le kell zárni, s erre most kerül sor. G A meghallgatások során gyakran kétségek támadtak a kor tanúinak őszinteségét illetően, önben milyen benyomások alakultak ki? — Az ismert politikusok, az elmúlt évtizedek főszereplői, szerintem általában nem voltak őszinték. Igyekeztek a mások felelősségét kiemelni, a saját szerepüket kisebbíteni. Ez a módszer nagy keserűséggel tölt el, mert ha egy konkrét ügyben rajta lehet őket kapni a hazugságon, vagy a tények elhallgatásán, akkor hány olyan dolog lehet még. amelyben szintén nem voltak őszinték?! □ Önök, ott a bizottságban, érzékelték-e azt a támogatást, amelyet a közvélemény nyújtott, egyebek között azzal, hogy mindannyiszor élesen reagált egy-egy fontosabb tény megismerésekor? megfogalmazott. Egy ilyen horderejű kérdést — ami ez évben legalább 50 ezer érettségizni vágyót érint — azonban nem lehet önmagában vizsgálni. Ha nem változtatják meg a rendeletet — mégpedig, tekintve, hogy a vizsgákig mindössze két hónap van hátra, nagyon sürgősen —, attól félek, perecedenst szolgáltathat arra, hogy egy elhamarkodott felülről jött intézkedést hogyan. lehet rákényszeríteni az ennek összes hátulütőjét viselni kénytelen érdekeltekre. Tavaly abból lett botrány, hogy az érettségizők túl hamar tudták meg a vizsgatételeket. Az idén még az is előfordulhat: a vizsgák után sem derül ki, hogyan is kellett volna csinálni. Irodalomról lévén szó, végezetül idekívánkozik József Attila Két hexameterje: „Miért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis. Miért ne legyek tisztességes? Kiterítenek úgy is!” .at1'- Grits Barbara ", érettségiző gimnazista vei kívánja támogatni a szervezetünket. A továbbiakban ez az adakozás súlyos ráfizetést okozott nekünk, mert mint kiderült, a két másológép nem az ő tulajdona volt. □ De nyilván nem is elsősorbán anyagiakról van szó ... — Természetesen. Ha az MDF színeiben kíván valaki képviselőjelöltként fellépni, annak a megyei egyeztetőbizottság jogkörét tudomásul kell venni. Barta András azonban nem vette fel a kapcsolatot a bizottsággal és visszaélt az MDF nevével. Nem vállalunk vele semmiféle közösséget. Végül még annyit, hogy Barta András beszerzett 1990. február 15-i dátummal egy elmeszakértői bizonyítványt, mely szerint: Sem testi, sem lelki megbetegedés vagy kóros állapot nem tapasztalható nála. Azzal fenyegetőzött, ha nem nyilvánítják egészségesnek, akkor 1990. február 21-én, a rendelkezésére álló munkagépekkel elzárja a 8-as főutat. Gál Judit ★ Barta végül is elállt a 8-as fő- útvonal eltorlaszolásától — s miután embereinek 200 adagos ebédet rendelt a bakonygyepesi Oázis étteremben —, délután 4 órakor az akciót, pontosabban a készenlétet lefújta. A főútvonal mentéről a gének (teherkocsik, daruk, buszok, munkagépek) visszatértek a telephelyeikre. A rendőrségnek nem kellett közbeavatkoznia, tisztes távolból figyelték a fejleményeket, miközben Barta képviselői több ízben tárgyaltak az ajkai rendőrkapitánnyal. Egyelőre tehát a Tornádó-főnök önkényes útlezárása prolongálva . . • A Magyar Hírlap tegnapi száma közzétette azoknak az 1980 óta felelős közéleti tisztséget betöltött, illetve betöltő funkcionáriusoknak a nevét, akiket a Parlament speciális bizottsága vagyonnyilatkozatra kötelezett. Hogy a hajdani párttitkároknak, tanácselnököknek, vagy éppen a jelenlegi minisztereknek mijük van, arról a nyilatkozatot február 25-ig kell benyújtaniuk. Előzetesen és persze önkéntesen nyilatkozott már erről lapunknak Hámori Csaba, az MS5$p megyei elnöke, Prepeliczay István, kisgazdapárti vezető, de a tegnapi listán újabb, Pest megyében is ismerős nevekkel találkoztunk. Vagyonnyilatkozatot kell tennie Bánáti Gézánénak, az Elnöki Tanács volt tagjának, drv A távol lakó szemében ez jó ötlet lehet, hiszen az új, s lehetőleg gazdaságosan termelő munkahelyekre, nyereséget hozó vállalkozásokra egyre inkább szüksége van az országnak. Ám akik a repülőtér közvetlen közelében laknak, azok nem találják olyan nagy ötletnek az elképzelésnek még a lehetőségét sem! Többeket megkérdeztünk Szigethalmon és Tökölön: mit szólnának ahhoz, ha a tököli javítóbázisra nagy utasszállító és teherszállító repülőgépek (Boeingek) szállnának le a közeljövőben ... A szigethalmi Szűcs Ferenc- né orvosasszisztens ijesztőnek találta az ötletet, hiszen 23 éve él a településen, s a repülőtérnek minden hátrányát volt alkalma megismerni, a saját bőrén tapasztalni. Volt rá eset — mondta —, hogy leröpült a házakról a cserép, valósággal szétrobbantak az ablaküvegek, házfalak repedeztek meg a felszálló repülőgépek szörnyű zajától, ö biztosan nemmel szavazna. Dr. Parádi Enikő és dr. Kővári Gábor szigethalmi gyermekorvosok is hasonlóan vélekedtek a magyar polgári repülés tököli meghonosításának tervéről. Nem csoda, hiszen a gépek szinte a házak közé ereszkednek le, s a levezető fényforrások a kertekben vannak. Dr. Kővári Gábor is nemmel szavazna, ha megkérdezné a telepítés előtt valaki, őt Fodor Istvánnak, az Ország- gyűlés megbízott elnökének, Beck Tamás kereskedelmi miniszternek, a Budaflax volt vezérigazgatójának, dr. Sághy Vilmosnak, korábbi belkereskedelmi miniszternek, jelenleg a Közép-dunavidéki Intéző Bizottság elnöke, dr. Mondok Pál, korábbi, és Balogh László jelenlegi tanácselnöknek; az MSZMP korábbi Pest megyei első titkárainak: Cser- venka Ferencnének, Krasznai Lajosnak és Hámori Csabának. Fodor István, az Országgyűlés megbízott elnöke Herná- don lakik, s tíz éve képviselő. • Nem kínos, hogy éppen az fin által vezetett plénum egyik bizottsága számoltatja el? — Csak egy nyomtatványt kellett kitölteni a vagyonról, és a többi környékbeli polgárt. Am nem hiszi, hogy ez megtörténik, ezért csak abban reménykedik, hogy legfeljebb néhány személyes, kis utas- szállító repülők vagy helikopterek használják majd a jövőben a tököli repteret. Szabó Jánosné — aki 1982 óta bölcsődevezető Tökölön — szintén a maga bőrén érezte s érzi a reptér közelségének minden átkát. Bár roppant fontos lenne, a szigethalmi gyerekek hem alhatnak a böl- csiben a szabadban, éppen a gépek okozta zaj- és levegőszennyezés miatt. S ha ehhez hozzászámoljuk másik kellemetlenségként a tököli Állati Fehérje Feldolgozó Vállalat felől áradó bűz- és rovarfelhőt, akkor nem csoda, ha a bölcsőde vezetője nem hisz abban, hogy valaha is kint aludhatnak a gyerekek a szabadban a friss (?), egészséges (?) levegőn ... Ez a néhány vélemény is mutatja, hogy a környékbelieknek elegük van a tököli reptér áldásaiból. Ugyanakkor nem tűnik olyan egyszerűnek a majdani döntés helyességének vagy helytelenségének a megítélése, hiszen a reptér a javítóműhellyel vagy a Pestvidéki Gépgyár foglalkoztatási lehetőségével sokaknak adhatna és ad megélhetést... Hogy végül is lesz-e polgári repülőtér Tökölön, s egyáltalán marad-e a létesítmény az, ami eddig volt, a jövő zenéje. Aszódi László Antal személyesen csak annál vizsgálódnak, akinél valami gyanúsat találnak. Nálam valószínűleg nem fognak, úgyhogy egyáltalán nem tartom kínosnak a dolgot. • Mit írt be a nyilatkozatba? — Egy családi házunk van, 124 négyzetméteres, 1980-ban kezdtük építeni, azóta folyamatosan dolgoztunk rajta. Tisztességesen be van rendezve, azt írtam be, hogy 500 ezer forint értékű lakberendezési tárgy van benne, például örökségből származó stílbútor. De például nincs videónk, van viszont egy kocsim, Lada, 9 A képviselői honoráriumok nem voltak tül magasak eddig sem. Ha megkérdezik, hogy miből épült a ház ... Valóban, az első ciklüs- ban kétezer forint, a másodikban ötezer'.volt a honorárium, egy éve a vidéki képviselők 7 ezer forintot kapnak. Az én fizetésem, amit a Háztól kapok, 78 ezer bruttó, ez nettóban 36 ezer forint. Amikor építkezni kezdtünk, mi csirkéket neveltünk Hernádon, s abból jött össze az indulótőke. Ha el kell vele részletesen számolnom, meg tudom tenni. Nincs körülötte semmi titok. • Nem érezné sértőnek a faggatózást? — En ezt a-világ legtermészetesebb dolgának tartom. Amerikában az elnököt is elszámoltatják, bizottság elé idézik ... • Nálunk ez nem volt divatban. — Igen, most sok minden újat meg kell szoknunk. — ja — Beck Tamás nem szabad Annyi minden történt néhány hónap alatt. Szabad például szabadon választani. Lehet szabadon utazni, szabadon terjednek eszmék és nézetek. Szabadok lettünk, Csak Beck Tamás kereskedelmi miniszter nem szabad ember. Szabad tüntetni, pedig korábban egyáltalán nem volt ildomos. Szabad sztrájkolni, szabad kiválni, szabad a kormányt szidni. Tízmillió ember lélegzik felszabadultan, örül a demokráciának és szabadságnak. Csak Beck Tamás kereskedelmi miniszter nem szabad. Erre a szomorú tényre tegnap derült fény. Meg szerettük volna kérdezni a minisztert, volt Pest megyei tisztségviselőt, a Budaflax korábbi vezérigazgatóját, mi a véleménye arról, hogy mint miniszternek, neki is vagyonnyilatkozatot kell tenni. Nem tudtuk meg, mi a véleménye. Titkárnője szerint Beck Tamás még személyes ügyeiről is csak a sajtóosztályon keresztül nyilatkozhat. Tévedett. A sajtóosztály szerint nem mindig teheti meg. A vagyonára vonatkozó információk — ha akarja a miniszter, ha nem — titkosak. Furcsa. A miniszterelnök elmondhatja mennyi a vagyona, korábban többször is megtette. Közzéteheti ugyanezt az Országgyűlés alelnöke és az államminiszter is. Csak Beck Tamásnak tilos. Beck Tamás nem szabad ember. Erre a tényre az előbbieken kivül abból is következtethetünk, hogy a miniszter véleményét saját sajtóosztálya meg sem kérdezte az ügyről. Cs. A. Úgyis kiterítenek TÖKÖL ÉS SZIGETHALOM NEM KÉR A REPTÉRBŐL A kertekbe lóg Tegnapi számunkban beszámoltunk arról, hogy a Ferihegyi repülőtéren tanácskoztak az Országgyűlés építési és költségvetési bizottságának tagjai. Azon az ösz- szejövetelen szóba került a tököli repülőtér későbbi hasznosításának lehetősége, tudva, hogy a szovjetek végleg kivonulnak onnan. Eszerint a Légiforgalmi és Repülőtéri Igazgatóság a Pestvidéki Gépgyárral közösen vállalkozna arra, hogy Tökölön alakítsák ki a hazai polgári repülés egyik legnagyobb (ha nem a legnagyobb) bázisát, a világkiállítás miatt megnövekvő igények kínálta piaci lehetőségekre alapozva.