Pest Megyei Hírlap, 1990. február (34. évfolyam, 27-50. szám)
1990-02-19 / 42. szám
1990. FEBRUÄR 19., HÉTFŐ %t£Man 3 A kocsánytalan tölgy nem bírja Válogatás nélkül nyirbálják A természetre egyre nagyobb veszélyek leselkednek. Mind kevesebb bolygónkon az a terület, ahol nem borult fel a biológiai egyensúly. Nem véletlenül hallatják hangjukat a környezetvédők, s ülnek tárgyalóasztalhoz kormányfők azért, hogy keressék a megoldást: miként lehetne gátat szabni a fékevesztett természetrombolásnak!? Az utóbbi évtizedben hazánkban is felfigyeltek a szakemberek arra, hogy erdeink, tavaink, folyóvizeink súlyos károkat szenvedtek. Dr. Kovács Mátyás, a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium biológiai osztályának vezetője számos olyan tényezőt említett, amelyek károkat okoztak, s alapvetően az erdők faállományának életképességét rontották. Fontossági rangsor felállítása nélkül elsőként említette az ipari üzemek, például vegyi, kohászati vagy éppenséggel cementgyárak melléktermékeinek, a gázoknak, gőzöknek, pornak környezetre ható, egészséget, növényzetet károsító mellékhatásait. Az oly gyakran emlegetett savas esők jelenlétére utalnak az erdőkben virító „fehér foltok”, a kipusztult vagy torzójukban éktelenkedő fák. Különösen elszomorító az úgynevezett kocsánytalan tölgyfák általános pusztulása, Bármilyen meglepő, ökológuscsoportok és erdészeti szakemberek a mai napig nem tudtak pontos magyarázatot adni arra, hogy miért éppen a kocsánytalan tölgyön jelentkeznek elsőként a betegség jelei! A középkorú, 50—70, valamint az idős 80—140 év közötti fák szók, amelyek pusztulnak, s ennek aránya országos összesített adatok alapján megközelíti a 11 százalékot, amelyre, ahogy mondani szokás, bizony már érdemes odafigyelni. A budai hegyekben, a Gödöllő környéki erdőkben és a Pilisben járva, nem kell sasszeműnek lenni ahhoz, hogy beteg fákra leljünk. Virágtermesztők és az érdekek Feleslegre importstopot Több mint 200 virág- és dísznövénytermesztéssel foglalkozó kertészeti vállalat, szövetkezet, kutatóközpont és kistermelő írt alá belépési szándéknyilatkozatot — Pest megyéből is szép számmal— az alakuló Dísznövénytermesztők Szövetségébe. Horváth Gyula, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének főtanácsosa elmondotta: a leendő szakmai szövetségbe a virág-, díszfa- és díszcserjetermesztéssel, a szakterület kutatómunkájával foglalkozó csaknem valamennyi szövetkezet, vállalat, kutatóhely jelezte belépési szándékát. Elsősorban azért határoztak így, mert bíznak abban, hogy érdekeikért egységesen tudnak majd fellépni. A szervezet alapszabály-tervezete elkészült, ebben — egyebek közt — leszögezik: a szövetség foglalkozni akar a virágtermelést megnehezítő gondok megszüntetésével, továbbá piackutatással, a szaporítóanyagok, készáruk, valamint a termeléshez szükséges külföldi gépek, eszközök beszerzésével. A hazai termelők érdekében fellépnek a fölöslegesnek ítélt termékimport ellen. A szövetség jogi segítséget nyújt majd a termelőknek az értékesítési szerződések megkötésénél. Utalt a biológus szakember arra is, hogy a Pest megyét több éve sújtó szárazság, az aszályos esztendők, s a már említett levegőszennyezettség különösen kedveznek egyes gomba- vagy rovarfajok elburjánzásának. A legyengült növényzetre telepedve fejlik ki káros tevékenységüket. Ezek, a szakmai nyelvezetben biotikus jelzővel illetett kórokozók, kitűnő „szimattal" választják ki a valóban legyengült, ellenállásra képtelen fákat. Rendkívül fontosnak tartja dr. Kovács Mátyás a szervezett és hatékony erdőtelepítéseket, de mint mondta, ezeknek a mesterséges erdőknek szegényes az élőviláguk, s ez óhatatlanul oda vezet, hogy a „biológiai repedések” a legegészségesebbnek hitt fákon rövid idő alatt jelentkezhetnek. Sajnálatos módon sokat rónából a természet harmóniáján az ember rablógazdálkodással, felelőtlen fakitermeléssel. Helyenként az év végi nagy nyereség, a minél vastagabb boríték érdekében, szinte válogatás nélkül nyirbálják az erdőt. Szerencsére vannak Pest megyében is olyan övezetek, természetvédelmi területek, parkerdőgazdaságok, ahol eleve kizárt a fékezhe- tetlen erdőpusztítás. A homokos, gyenge adottságú földterületeken, amelyekből megyénkben is jócskán akad, évente több száz hektárnyit ültetnek be a gyorsan fejlődő, kedvező élettani hatásokkal és tulajdonságokkal bíró nemes, holland és magyar nyárfákból. A minisztérium osztályvezetője külön is felhívta a figyelmet az I—21-es, Olaszországból származó nyárfára, amelyet évtizedekkel ezelőtt különösen nagy előszeretettel telepítettek. Egyik legkiválóbb tulajdonságuk az volt, hogy 15-20 év alatt elérték a kitermelhetőség állapotát, 6 ennélfogva ez az Itáliából származó nyárfa komoly gazdasági hasznot is ho zott a kitermelőknek. Gyócsi László gonddal, hogy nincs megfelelő tömegtájékoztatási lehetőségünk. A rádióból, a televízióból akkor még kiszorítottak minket. Kénytelenek voltunk például Budapesten megtartani sajtótájékoztatónkat, amelynek viszont érthetően alig volt visszhangja. Decemberben egy kicsit kezdtünk megerősödni, ezért bementünk a kulturális minisztériumba és lapengedélyt kértünk. Mi lepődtünk meg a legjobban, amikor némi vacillálás után, de nagyon gyorsan teljesítették igényünket. — Hogy alakult ki a szerkesztőség? — Én úgy lettem főszerkesztő, hogy akkor a minisztériumban azt mondták: nevezzük meg, ki vezeti a lapot. Én voltam a legközelebb, az én nevemet diktálták be. Újságírással soha nem foglalkoztám, bár több verseskötetem jelent meg. Néhány napon keresztül napi húsz órát dolgoztunk: papírt kellett szerezni meg nyomdát, és ami a legfontosabb, munkatársakat. Aki jelentkezett és szimpatizált velünk, azt befogadtuk. — Ki fedezi a lap költségeit? — Egyelőre hitelből élünk, de szeretnénk mielőbb megteremteni a nyugodt munkához szükséges pénzügyi bázist. Feltett szándékunk, hogy külön nyomdát létesítünk. Most tárgyalunk arról, hogy a belvárosba költözhessünk és ott a Nyugaton élő szlovákok által összeadott pénzből rendezkedjünk be. Jelenleg negyvenezer példányban készül a lap. Szeretnénk mielőbb megtanulni a profi lapkészítést, ezért több külföldi szerkesztőséget is felkeresünk. És el ne felejtsem: Soros Györgytől már kaptunk egy gyorssegélyt, amely egyelőre a felszínen tart minket. — A fejlécen az áll: független lap. Mitől vagy kitől független? Szükség van-e erre az elhatárolódásra? — Az ellenzéki mozgalmak függetlenek minden párttól, s ezt nagyon komolyan vesz- szük. Meg kell mondanom őszintén, nehéz megtalálni az egyensúlyt, a határokat. Mi a népet akarjuk szolgálni és képviselni. — Egy forradalom mindig együtt jár az elszámoltatással vagy a leszámolással. Szlovákiában is megkezdődött ez a folyamat? — Akik az elmúlt években kompromittálták magukat, azoktól meg kell válnunk. De szó sem lehet leszámolásról. A dolgok egyelőre lassan haladnak, de — haladnak! Meggyőződésem, hogy az emberek döntő többsége a maga módján megpróbál becsületesen élni, felfogva és elfogadva a rendszer által felállított korlátokat. Ezek eltűntek. A nemzet átalakul, s ebben nekünk magyaroknak is szerepet kell vállalnunk. Átértékelődik helyzetünk, amely szerintem azt is jelenti, hogy nem nemzetiségről, hanem nemzeti ki sebbségről kell beszélnünk. Furucz Zoltán (Vége.) (Folytatás az 1. oldalról.) tek Dobogókő hóviszonyairól is. Sajnos, azt a jelentést kapjuk, hogy ott a tízcentisre töppedt hó teljesen alkalmatlan síelésre." — Nincs jóban velünk az itteni meteorológus — kommentálja Dusánek István. — Ügy tűnik, nem szokott hójelentést küldeni. Meg az is lehet, hogy haragszik ránk az Aigner Szilárd is, mert két évvel ezelőtt sílécével itt esett el. Az a néhány síelő, aki nem hitt a rádiónak, s kijött DoIlyen alacsonyról még nem lehet nagyot esni... Vágtat, vagy csak mi szédülünk? Az idei évre 19,5 százalékos inflációt tervezett a költségvetés, s már januárban elértük a 20 százalékot. Az árak naponta emelkednek, az emberek takarékoskodás helyett vásárolnak, a forintot bármelyik pillanatban újra és újra leértékelhetik, s ezenközben állandóan azzal ijesztgetnek bennünket, hogy elszabadul az infláció, ha így megy tovább, s akkor aztán megnézhetjük magunkat. Meg azt a varázslót, aki visszadugja a palackba. Mennyire kell megijednünk a vágtató inflációtól, menynyire valós ennek a réme, s egyáltalán, hol van az a határ, ahonnan az infláció már vágtat? Kérdéseinkkel a Pénzügyminisztérium pénzügypolitikai főosztályának helyettes vezetőjét, Balázs Ágnest kerestük meg, aki százalékot mondani nem tudott, mert időszakoktól és társadalmi szokásoktól függ, hogy egy társadalom milyen mértékű inflációt tart vágtatónak. A magyar társadalom a Kádárkorszakban az egy számjegyű inflációhoz szokott hozzá, akkor 5 százalék körül volt, s nem alakulhatott ki bennünk az inflációhoz való viszony. Vagyis, nem tudjuk, hogy hogyan kell reagálni a most már két számjegyű inflációra, illetve reagálásunk még kezdetleges. Ezért van az, hogy a jelenlegi tempót már elképesztőnek tartjuk, s vágtatónak nevezzük. Ennek megvan az a hátulütője, hogy az inflációs viselkedés önmagában is gerjeszti azt, amit éppen ki akar védeni. Az eladók, a vállalatok, a mezőgazdasági termelők számolnak az inflációval, amikor áraikat kalkulálják, s már eleve beleszámítják az eladáskor várható inflációt, a költségeket emelik a pénzromlást kivédeni szándékozó béremelésekkel, de ugyanígy viselkednek a vásárlók is, akik a megtakarítás helyett a felvásárlásban látják a megoldást. A fölvásárlás pedig — mint erre a húsáremelés is példa —, ugyanolyan inflációgerjesztő hatású, mint például a hiány, amit okoz. Persze, infláció van, s meglepetésünkből ocsúdva, tenni kellene ellene. Az inflációellenes lépések újabb csodálkozást váltanak ki mindannyiunkból, hiszen ebben is járatlanok vagyunk. Az egyik ilyen intézkedés a közelmúltban a rubelelszámolású export leállítása volt. A KGST-ben több milliárd forintos forgalmunk van, ami viszonzatlan értékkibocsátást jelent főképp, s a kormányzat a jármű- és könnyűipart sokkoló intézkedésével ennek a pazarlásnak a visszafogását, illetve a fizetőképes piac felé orientálását célozta. Ugyanígy sürgős intézkedésre lenne szükség a hazai vállalatok közötti pénz nélküli cscrcforgalom szankcionálására, 100 milliárdos nagyságrendű összegekkel tartoznak egymásnak a hazai gazdálkodók, akiket így nem Is riaszt az, ha a jegybank vissza akarja fogni a pénz kiáramlását. Az effajta bűnbeesések kivédésére készülnek a pénzügyi kormányzatban. Nem volna jó megoldás az árstop, amit az MDF javasolt, mondja a pénzügyminisztérium munkatársa. Az árstop. különösen bérstop nélkül arra ösztönzi a termelőket, az eladókat, hogy új termékekkel jelenjenek meg a piacon, amelyekre már nem vonatkozik az árslop. Az árstonot pedig elöbb-utóbh föl kell oldani, akkor pedig még nagyobb áremelésekkel néznénk szembe. A megoldás csak hosszú távú lehet, csak egy épkézláb gazdaságpolitika, amely visszafogja a költségvetésen és a bankokon keresztül a pénz romlását. Attól persze, hogv százalékokban nehéz kifejezni, nehéz jellemezni az infláció hatását, vágtató vagy nem vágtató voltát, attól még nem alaptalan a félelmünk. Balázs Ágnes szerint rö- vldebh távon nem lehet egyszámjegyűre visszamasszírozni az inflációt, illetve ezt a megoldást a magyar gazdaság nem tudná elviselni. Az inflációt nem tüneti kezelésben kell részesíteni, hanem a gazdaságunkat kell meggyógyítani. Es akkorra már rutinosan fogunk viselkedni „holmi” inflációkkal szemben. —ja bogókőre, mindenesetre élvezi a havat. Jó nagyokat hasalnak a pálya közepe táján. De ha nem itt hasalnának, mit tudnának tenni, legyenek akár megyebéliek, akár fővárosiak? Uszoda az egész megyében csak Vácott és Százhalombattán található. Azaz pontosítva: itt, Dobogókőn, pár méterre is van kitűnő fedett úszóvíz. A Belügyminisztérium üdülőjében. Oda azonban a beutaltakon kívül nem léphet be senki. Nem az a gond, hogy van uszodája a belügyieknek: az, hogy másoknak nincs. A nagy többség tulajdonképpen téli sportolás gyanánt a Duna túloldalán, a kettes főúton igyekszik Csehszlovákiába, a Tátra lankáira síelni. Szomorú, de hazánkban sokan ezt tartják az egyetlen télisport-lehetőségnek. Többórás autózás, határon való ácsorgás után megérkezni egy túlzsúfolt felvidéki sípályára, fizetni a sífelvonóért, majd este irány haza. Pedig ha valaki sportolni szeretne, a legjobb módját találná itt. Dobogókőn. Csak éppen nem olyan sífelszerelést kellene vásárolni hozzá, mely vetekszik egy autó árával, hanem olyat, mely összesen }ó, ha ötezer forintba van. No és nem olyan pályát kellene választani hozzá, amelyik túlzsúfolt, és fizetni is kell érte, hanem olyat, ahol az embernek egyetlen társa az erdő, a jó levegő. Sífutásnak hívják az efféle kedvtelést, melynek hódolásához található pálya itt, Tíz forintért felfelé is lehet csúszni A táblás pálya nem jelent táblás házat Dobogókőn is, de fel lehet csatolni a futóláceket bárhol, ahol található egy-két centi, szinte bármilyen minőségű hó. Ez azonban mind a mai napig nem terjedt el, pedig az éghajlati, domborzati viszonyaink eme sportágnak éppen megfelelőek. Inkább nekivágnak a távoli Tátrának, ahol tulajdonképpen meg sem tudják tanulni a lesiklás művészetét. Szomorú, de a környező országok hegyvidékein a síelő magyarokat olyan csodabogaraknak tartják, akik márkás Blizzard felszerelésükben egyfolytában csak a hóban vonaglanak, miközben a felvidéki gyerekek még söprűnyélen, tornacipőben egyensúlyozva is ügyesebben siklanak a mélybe, s magyarokkal akkor találkoznak, amikor azokat kéz- és lábtöréssel viszi el a hegyimentő. Viszont az is igaz, hogy a munkahelyen egy tátrai lábtörésről menőbb beszámolni az ismerősöknek, mint egy egészséges dobogókői sífutásról, összefoglalva elmondható : ahhoz, hogy életünk részévé válhasson a rendszeres sportolás, hiányzanak Pest megyéből a sportlétesítmények, ha netalán vannak is, mint Dobogókőn a sífelvonó, akkor egyéni érdekellentétek akadályozzák meg a tájékoztatást használhatóságukról, végül pedig belőlünk is hiányzik egy kis ésszerűség, a lehetőségeinkkel való élni tudás. „Csupán” ezeken kellene változtatni ahhoz, hogy Pest megye lakói edzettebbek, ki- sportoltabbak lehessenek. Tóth Béla Endre irány; a Prédikálószék
