Pest Megyei Hírlap, 1990. január (34. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-08 / 6. szám

4 1990. JANUÁR 8., HÉTFŐ Kultúra, oktatás, művészet Szövetségben Közel negyven alapítvány képviselője fejezte ki azt a szándékát, hogy az idei év ele­jén létrehozzák a Kulturális Alapítványok Szövetségét. Tö­rekvésük, hogy a céh jellegű szervezet bekapcsolódjon a vi­lág alapítványi vérkeringésé­be, kialakítsa hazai és nemzet­közi kapcsolatait, érdekegyez­tető szerepet vállaljon a hazai alapítványokat közösen érin­tő kérdésekben. Az alakuló szövetségbe azokat az alapít­ványokat várják, amelyek hí­vei a kulturális demokráciá­nak, amelyek öntevékenyen áldoznak a kultúra, az oktatás, a művészetek, a tudomány, a kulturált emberi környezet megóvása érdekében. A Színház- és Filmművészeti Főiskola jubileuma Kiábrándult társadalom Az új kultúrpolitika a ma­gyar kulturális intézményrend­szert a piacgazdaságnak meg­felelően kívánja átalakítani az államigazgatási szerkezetvál­tás részeként. Ezzel egy időben viszont fontos megértetni és elfogadtatni: a kultúra, az ok­tatás, a művészet nem kezel­hető egy szinten a közvetlenül profitot hozó ágazatokkal — hangoztatta Glatz Ferenc mű­velődési miniszter a Színház- és Filmművészeti Főiskola ün­nepségén. Az Ódry Színpadon szombaton a magyar színész­képzés kezdetére, a Színészet! Tanoda megnyitásának 125. évfordulójára emlékeztek az egykori és jelenlegi tanárok, hallgatók. A művelődési miniszter — aki egyébként elvállalta a fő­iskola jubileumi rendezvényei­nek fővédnökségét — főként azokat az okokat fejtegette, amelyek mára több évtized társadalmi értékrendjének megbomlásához vezettek. Mint mondta, az ötvenes évek ha­mis, embertől idegen messia­nizmusából a társadalom je­lentős része kiábrándult. A gazdasági és politikai válság TÁLLÍTÓT ÉRMÉKBŐL Esteban Fekete S A Magyar Nemzeti Galériá- I ban 1890. január végéig látha- ! tó az NSZK-ban élő magyar V festőművész bemutatkozása. Fekete István, művésznevén Esteban Fekete 1924-ben szü­letett Cinkotán, s a budapesti Műegyetemen fejezte be ta­nulmányait, első rajzi indíté­kait Kássa Gábor festőmű­vésztől és Lajtha László ze­neszerzőtől kapta. Gyermek­korát Törökországban és Bu­dapesten töltötte, döntő hatás érte 1947-ben a párizsi Bon- nard-életműkiállításon. Akkor és ott határozta el; festő lesz. Argentínába vándorolt, fele­ségül vette Maria Alexandra Ronginét, az ő inspirációjára festette meg első képét 1952- ben. Ekkor lett Julió E. Payro tanítvány« és nyílt meg első önálló kiállítása Buenos Aires- • ben. Pályaíve ettől, máig töret­len. Megkereste és megtalál­ta műfaját és küldetését. Kü­lönös, egyszemélyes változattal fejlesztette öt-hat dúcra met­szetlapjait, és a festékmara­dékkal ugyanezt a témát olaj­képen is véglegesítette. Ez az ő kizárólagos megoldása, így vált az Esteban Fekete színes fametszet világhírűvé. Azért Is, mivel eljárása mélyen de­Nosztalgiakiállitás A „jenani szellem” Sanhiszl tartomány harminc- nyolc egyetemének és főisko­lájának összesen százezer ta­nára és diákja tekintette meg a Hszianban, a tartomány fő­városában megrendezett „Je­nán szelleme” című kiállítást — adja hírül a kínai sajtó. A kiállításon, amely szokat­lanul hosszú ideig, ötven na­pig tartott nyitva, 300 fénykép és dokumentum segítségével mutatták be a diákoknak azok­nak a veterán kommunista forradalmár vezetőknek a te­vékenységét és életmódját, akik 1937 és 1947 között éltek Jenanban, a kínai forradalom, bölcsőjében. Mint emlékeze­tes. a Kínai Kommunista Párt Jenanban hirdette meg az ön­erőre támaszkodás, a kemény munka és a szűkös életvitel­ről szóló elméletét, és a jena­ni időszakban vált általános­sá a párton belül Mao Ce- tungnak és eszméinek dicsőí­tése, azaz ideológiai rangra emelése. Kínában — júniusi hatalom­ra jutása után — Gsiang Cö- min, a KKP főtitkára élesz­tette újjá a „jenani szellem” iránti újfajta nosztalgiát. A KKP jelenlegi vezetése szerint ennek a szellemnek az aktua­litása különösen fontossá vált azóta, hogy a mesterségesen lelassított gazdasági reform he­lyébe a több évre tervezett rendcsinálási és kiigazítási po­litika lépett, s a kommunista párt és a Kormány kemény munkára, szerény életvitelre és nadrágszíjmeghúzásra ösz­tökéli a kínaiakat. mokratikus, hiszen a sokszo­rosítás révén több családi ott­honba kerülhet ugyanaz az egyedinek ható kép. Élményanyaga egyetemes. Nemcsak argentin motívumok éltetik, hanem német tájak és Írország, ahol szintén sokat tartózkodik. Érdeme, hogy a lét színes anatómiáját érzel­meivel és fölismeréseivel is telíti, nosztalgia és a megküz- dött harmónia élteti műveit. Még valami; az együttérzés, melyet kiterjeszt nemcsak az emberekre, hanem kutyákra, a tárgyak roncsaiban motozó széttört időre. Fel is oldja egyúttal a drámát a színes formák kellemes összhatásá­ban. Ő nemcsak a realizmus, hanem a humánum el kötele- Minden látványa jel­képes értelmű, ezért benső lá­tomás az ír partokhoz ütődő bárka, Provence hegyhez tár­suló háztorlódása, a mezők szent szamara, tehén, a darm- stadti délibáb, égő Hildes­heim, a Golgota létrát, szö­vetdarabokat fölvonultató másnapja. Külön ciklusban emlékezik az első hazára — ezt a meg­rendülést és áhítatot tárja fel a „Códex Hungaricus”, mely egyedi értelmezéssel gyara­pítja képpé átköltött soroza­tában Vörösmarty, Petőfi, Arany János, Ady, Juhász Gyula, Radnóti, József Attila világát, sorsát —, a Margit­sziget tölgyeit, az Alföld ta­nyákra boruló hatalmas ég­boltját. Kapcsolata az óhazával, mély patriotizmusát igazolja, hogy még 1987-ben ötven szí­nes fametszetét adományozta a szegedi József Attila Tudo­mányegyetemnek. Ezt a kol­lekciót azóta bemutatták Kecs­keméten, Pécsett, Debrecen­ben, Győrött is. Most, a Ma­gyar Nemzeti Galériában lát­ható alkotásokat szintén a ma­gyar népnek ajándékozta. A megnyitón a ráckevei Ady Endre Gimnázium tanulói vi­rággal kedveskedtek Esteban Feketének, aki egyik színes fametszetét a középiskola Ady Galériájának adományozta. Ehhez hasonlóan, művet ado­mányozott a nyársapáti Erdei- Ferenc Általános Iskolának, a dunakeszi Gárdonyi Géza Szakmunkásképző Intézet­nek, akik szintén képviseltet­ték magukat az ünnepi meg­nyitón. A művész erős szán­déka, hogy életművét első ha­zájának, Magyarországnak ad­ja át, és anyagilag is hozzá kíván járulni gyűjteményének megvalósításához. Ha a foga­dó tisztesség a mi szűkebb pátriánkban születik meg, az új kulturális intézményt ha­marosan üdvözölhetjük —, va­lahol Pest megyében. Losonci Miklós mellett „ránk köszöntött’’ az erkölcsi válság, s eszményeink válsága is. A'kultúra megszállottjai hal­mozottan sújtja majd az a tény, hogy a gazdasági-politikai rendszerváltás nehézségei pá­rosulnak egy társadalmi vál­tással is. Azaz a változás együtt jár az eddigi közönség elszegényedésével, s egy új — a klasszikus kultúra iránt ke­vésbé, viszont a ,,bulvárkultú­ra” iránt annál inkább fogé­kony — középosztály kiemel­kedésével. Kazimir Károly rektor ün­nepi beszédében a magyar színházművészeti, film- és té­véművészeti képzés történetét követte nyomon, majd eddigi munkájuk elismeréséül — bronzplaketteket adott át Si­mon Zsuzsa, Gáti József, He­gedűs Géza tanároknak és Il­lés György rektorhelyettesnek. Megjósolta Ccausescu bukását Várjuk a szentatyát Az 1989-ben alakult, és már az első könyveivel sikert arató békéscsabai Tevan Kiadó 1990- ben tíz-tízenkét kötet megje­lentetését tervezi. Az első esz­tendő talán legjelentősebb vál­lalkozása Kovács Imre A néma forradalom című szociográfiá­jának az újra kiadása volt. Az először 1937-ben megjelent müvet most tízezer példányban közöseo adta ki a Cserépfalvi, a Gondolat és a Tevan Kiadó, megkezdve ezzel a Magyar sáp- ismeret című sorozatukat, amely nemzeti önismeretünk erősítéséhez igyekszik hozzájá­rulni korábbi jeles munkák új­ra kiadásával. Az új évben e sorozatban két mű jelenik még meg: Fejtő Ferenc Mai ma­gyarok régi magyarokról és Ignotus—Fejtő: Mi a magyar most című antológiája (szintén az -930-as évekből). A mostani romániai forrada­lom idejéül a hazai sajtóban már beharangozott Merénylet a főtitkár ellen című francia politikai krimi (amely megjó­solta a Ceausescu-diktatúra vé­gét) is a csabai könyvkiadónál jelenik meg, s a Gyulai Vár­színház a nyáron bemutatja a három francia újságíró köny- véjől készült darabot. Az idei tervek között szerepjel a Szé­kely góbéságok című, 1905-ös anekdotagyűjtemény újra ki­adása is. Az ünnepi könyvhét­re jelenik meg Tatár Sándor fiatal költő első verseskönyve, és Kőbányai János Magyar si­ratófal című esszékötete. A Múlt és jövő című folyóirattal közös vállalkozásként új soro­zat első darabjaként lát majd napvilágot Szép Ernő Ember­szag című naplóregénye. A Te­van további kínálatából ki­emelkedik még egy 1905-ös erdélyi képes útleírás újra ki­adása, valamint a Várjuk a szentatyát című képes album, amely az 1991-es pápalátogatás előkészületeinek jegyében lát napvilágot. Amikor az oltár gyertyája elaludt Ha kedd, akkor lagzi ajtókat talált, kapupénzt kel­lett fizetnie, először álmeny­asszonynak öltözött legényt vezettek elé. Egyébként az ál­menyasszony figurája nem­csak nálunk, magyaroknál és egyes szlovák vidékeken is­mert. Tőlünk távolabb, a kö­zépázsiai törököknél is van­nak nyomai, ugyanis a lány „vételára” összegében való egyezség után a vőlegény megbízottját azza| ingerük, hogy rút ‘ öregasszonyt ültet­nek az ölébe, akit meg is kell csókolnia. Kíváncsiak sokasága nézte végig a lakodalmas menet vo­nulását. A menyasszony ke­lengyéjét feldíszített szekérre rakták, őt magát is sok helyen kocsira ültették. A násznép gyalog vonult a kelengyével rakott kocsi után. Kurjongat­tak, daloltak, hangoskodtak, így adták az egész falu tudtá­ra, hogy „viszik a menyasz- szony ágyát”, a lány „stafí- rungját”. Az egész falunak látni kellett, hány dunyhát, párnát kap a leendő menyecs­ke hozományul. Erdélyben például már napokkal az es­küvő, a lakodalom előtt köz­szemlére tették ki a kelen­gyét a menyasszony háza előtt. Az éjszaka eljárt tánc két­féle szimbólumot hordozott. Az egyik szerint ekkor táncolt utoljára lányként a menyasz- szony. A másik, az elfeledet- tebb, azt fejezte ki, hogy a család férfirokonai ezzel a tánccal ismerték el, fogadták be új asszonyként a leányt. Napjainkban a tánc az ifjú pár számára pénz- és aján­dékgyűjtő mozzanat, hiszen a táncra kérők pénzt, értékes tárgyakat adnak a fiatalok­nak. Szexuális szabadosságokkal teli korunkra való hivatkozás­sal még egy lakodalmi érde­kességet említünk. Palócföl­dön voltak falvak, ahol csak akkor vezették egyenesen az oltárhoz a menyasszonyt, ha köztudomásúan már nem volt szűz. A szüzet először a hor­dozható Mária-szoborhoz kí­sérte a vőfély, a menyasszony ott imát mondott, és úgy ha­ladtak a főoltárhoz. Ha eske- tés közben az oltár valame­lyik gyertyája elaludt, ez azt jelentette, hogy a menyasz- szony már nem érintetlen. A Nógrád megyei Kálióban a fiatal menyecske úgy bizo­nyította ártatlanságát a falu előtt, hogy az esküvőt követő vasárnap a fátylát és a mir­tuszkoszorúját a templom Mária-szobrára helyezte. Fel- sőtárkányban még a század elején is szokásban volt, hogy a nászágy lepedőjét kiterítet­ték az udvarra, hogy minden­ki lássa a menyasszony ártat­lanságának bizonyítékát. Kiss György Mihály Komoly udvarlásra, házas­ságkötésre régen csak a kato­naidő letöltése, a leszerelés után gondolhatott a legény. 1853-ban erről így ír Kőváry László: „Az atya, mint egy pátriárka, maga határozza el, mikor lett alkalmassá fia a családalkotásra ... ősszel az apa a fiának egy tallért ad, s ezáltal tudtára adja mintegy„ hogy magának nőt-, vehet-..... házasulandó tehát most már a guzsalyosba nemcsak lány­nézni jár, hanem a kiszemelt leánynak a tallért megmutat­ja, mely annyit tesz: hogy ha kosarat nem adnál, elvenné­lek.” Kalotaszegen és környékén a lakodalmakat főleg farsang idején tartották, de gyakori volt az áprilisban, májusban megtartott lakodalom is. A hét napjai közül a keddet vá­lasztották. Palócföldön őszre és tavaszra, a kisfarsangra és nagyfarsangra tették a lako­dalom dátumát. Ennek első­sorban gazdasági okai voltak, Lapszélre írt életek Terka nővér Negyvenhat évet, hét hónapot és három napot szolgált a városi kórházban. Paraszt­lány volt. Tizenegy gyerek közül az egyik. Ki tudta róla? Már akkor sem törődtek ezzel, amikor odakerült a kórházba segéd­ápolónak. Tanult: elleste, amit kellett, amit lehetett. Az orvosok, a nővérek, a betegek hamar megszokták: Terka nővér van. Van: volt. Most már csak volt. Hatan álltak a sírjánál. Hatan a sok ezer ápolt beteg kö­zül. A kórházból senki. Nem értek rá. Any- nyi a dolog! Annyi a gond! Nem úgy van az, hogy bárki is otthagyja a betegeket, mert temetnek ... Még ha a Terka nővért is. Jé, a Terka meghalt?! Nahát! Ennyi szó esett róla a nővérszálláson. Élete utolsó napján is dolgozott. Nyúj­tott műszakban. „Te Terka, neked ugye ...” Igen, neki ugye mindegy. Senkije. Se fiú, se férj, se gyerek. Akkor hát majd Ter­ka, te leszel karácsonykor, újév napján, május elsején, vasárnap ... Az utolsó na­pon is tizenkét óra volt mögötte. Haza­ment. Haza? Az albérletbe. Pici szoba. Minek kellene nagyobb? S a szállásadó kedves. Hozzá hasonló korú asszony. Nem kéri sokat. Ezerhatot. Beszélgettek, tévét néztek, azután lefeküdtek. Terka nővért már csak a halottszállítók vették ki az ágyból. Felsóhajtottak. Ma- dárcsontú öregasszony. A szállásadónő sírt. Ö is volt a Terka keze alatt. Akkor ismerkedtek össze. Amikor hallotta tőle, sokat piszkálják a nővérszálláson, ő java­solta: költözzön hozzá. Költözött. Megvol­tak jól. Most vége. Szaladt a kórházba. Ott azt mondták, hát hozzátartozója nincsen? örökös? örökös! Mire? Na jól van, intéz­kednek. Ezt mondta a hölgy ott az iro­dán, miközben a virágokat locsolta. Ma­gának ki volt? Ja, az albérlője?! Negyvenhat év, hét hónap, három nap ... Terka nővér mindent tudott, mindenhez értett, bármit rá lehetett bízni. Az orvosok úgy vették, mint a meghosszabbított kezü­ket. A nővérek úgy, mint a bármikor elő­rántható vésztartalékot: majd a Terka...! Szeretni? Hát azt ki tudja?! Nehéz ter­mészete volt. Csendben, mosolyogva, de mondta a magáét. Semmit nem hagyott szó nélkül. Két hónapja törött az ablak. A békettesben folyik a tartályból a víz. Fol­tosán kerülnek vissza a mosodából a kö­penyek. „Ez lökött, mindig csak ilyenek­kel tud foglalkozni”, mondta egyszer a nővérszobában az egyik kislány. A többiek nevettek. Hát tényleg, ez a Terka ilyen. Néha mesélt. Milyen volt az a régi kór­ház, ahol ő kezdte. Na persze, a falak most is ugyanazok, de amit körülfognak! A lá­nyok vihogtak. Terka nővér ilyenkor el­hallgatott. Néha kivett két-három nap sza­badságot. Megyek az öcsémékhez. A nővé- remékhez utazom. Hová, nem kérdezte sen­ki. Érdekes? Nem érdekes. Az ő dolga. Amikor abbamaradtak ezek az eltávozá­sok. örültek, mert mindig itt volt a Terka. Szabadságra soha nem ment. csak ha uta­zott. Egyszer szólt neki a gazdasági fő­igazgató-helyettes. Terka kedves, ki kel­lene vennie a szabadságát, de ennyiben maradt az ügy. Ahogy végül a többiek, a mindig váltakozó többiek abba is beletö­rődtek, Terka rontja az üzletet. Egy fillért nem fogadott el soha senkitől. S attól is zavarba jött, ha valakitől valamilyen cse­kélyke ajándékot kapott. De hát én... mentegette magát pirosló képpel. Létezett, olyan természetességgel, mint az ágyak, az éjjeliszekrények, a folyosói lámpák. S mert volt. nem hiányzott. Ami­kor többé fel nem ébredve elaludt, reggel riadtan keresték: hol a Terka, a Terka néni? Csak nem beteg? Piri vette fel a telefont, amikor leszóltak az irodáról. Jé­zusom, a Terka meghalt. Ennyit mondott. Nézték egymást szótlanul. S arra gondol­tak, ki marad itt helyette ... Mészáros Ottó a termés betakarítása, a szü­ret elvégzése adott lehetőséget a kiadások fedezésére. Az uradalmak cselédei mindig októberben nősültek, mert ak­kor kapták meg a negyedévi járandóságot. Voltak országrészek, ahol három napig is eltartott a lakodalom, máshol két napig mulattak, napjainkban az egynapos lakodalom a legel­terjedtebb forma. Palócföldön a leguftÄsfc háVórhAsfpös lagzit 1930 körül jegyezték fel Sajó- püspökiben. A múlt század közepéről származó leírás sze­rint Kalotaszegen szokásban volt a hatnapos lakodalom is. Az élet fordulóihoz kapcso­lódó ünnepek közt — feltéte­lezhetően — a lakodalom szo­kásrendje a legszínesebb, a legváltozatosabb, hiszen nem­csak tájanként, de falvanként is más és más módon ünne­pelték meg a fiatalok egybe­kelését. S ha hozzávesszük, hogy a falun belül az egyes családok helyzete is meghatá­rozta a lakodalom méreteit, a vendégsereg létszámát, az ajándékok értékét, akkor szin­te a változatok végtelen sora áll össze az évszázados ta­pasztalatok alapján. Érdekesség, hogy az 1894- ben kötelezővé tett állami, polgári esküvőt hosszú időn át a falvak lakói csupán hi­vatalos eseménynek tekintet­ték, és nem vették körül olyan, a néphagyományokban gyökerező cselekvésekkel, szo­kásokkal, mint az egyházi szertartást. Napjainkban a hi­vatalos, tanácsi házasságkötés már nem jelent gondot, szer­vesen beépül a lakodalom szokásrendjébe. Számos vidéken elterjedt szokás volt, hogy a lakodalom előestéjén leány- és legény­búcsút tartottak. Ezeken a vidám találkozókon köszöntek el a fiatalok lány- és legény­pajtásaiktól, a vidám és gond­talan fiatalság korszakától, a lány- és legényélettől. A lakodalom napjának dél­előttjén gyülekeztek a vendé­gek külön a menyasszonyos és külön a vőlegényes háznál. Voltak községek, ahol a temp­lomi esküvőre külön menet­ben vonult a menyasszony és a vőlegény. Elterjedtebb szo­kás volt, hogy a vőlegényes háztól a vőfélyek vezetésével a nászmenet a menyasszonyos házhoz vonult, hógy aztán együtt menjenek a pap elé, a templomba. A zenés, látvá­nyos vonulás során sok vi­dám, tréfás jelenetre nyílt al­kalom. Gyakran elzárták az utat a menet elől, borral kel­lett kínálniuk az „útonálló- kat” annak érdekében, hogy tovább tudjanak menni. A ki­kérő vőfély, násznagy a menyasszonyos háznál zárt

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents