Pest Megyei Hírlap, 1990. január (34. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-31 / 26. szám

1990. JANUAR 31., SZERDA .A 3 0 MONDTA Minimum Csodálkozik-e még ma­napság az ember? Ritkán, egyre ritkábban. Semmi csodálkoznivalót nem ta­láltunk tehát abban, ami­kor a Szabad Demokraták Szövetségének ügyvivője, Szabó Miklós, a Reform (90/4.) munkatársával be­szélgetve így fogalmazott: „Én a magam részéről az SZDSZ-t baloldali pártnak tartom. ... ez nem szélső- baloldaliságot jelent.” Be­valljuk, előbbi sem, de az utóbbi végképp nem ju­tott eszünkbe. Mégsem cso­dálkoztunk. Azon sem csodálkoztunk, amikor Sz. M. azt mondta, ,,A mai MSZP azt sugallja, hogy a liberalizmus anti­szociális beállítottságú ...”, mert hiszen kinek-kinek amilyen füle van, olyan su­gallatokat hallhat. Mi ilyen MSZP-sugallatokról nem tudunk, a liberalizmus ál­talános elítélése („antiszo­ciális”) ugyanolyan csacs- kaság lenne, mint a libera­lizmus védjegyével kibo. csátott programoknak a kritika nélküli fogadása. Mi arról tudunk, hogy az MSZP ezeknek a progra­moknak egyikét, az SZDSZ- ét, nem általában, hanem bizonyos részletei miatt, kritikával fogadja. Nem biztos, hogy az MSZP kri­tikája jogos, de persze az sem biztos, hogy az SZDSZ- program minden mondata szentírás. Mindez belefér a politi­kai csatározásokba, semmi ok tehát a csodálkozásra. Akkor azonban, amikor azt olvastuk Sz. M.-tol, hogy . csak addig a mértékig kívánjuk a gazdasági racio­nalitást , érvényesíteni, ameddig nem megy a tár­sadalmi létminimum rová­sára”, elcsodálkoztunk. El, mert hiszen ezt ennyire nyíltan még nem mondták ki egyetlen párt képviselői sem. Köszönet az őszinte szavakért...! Tehát csak a létminimumig lesz racio­nalitás, az alatt már nem. De: mi van még az alatt?! A létminimum: a szegény­ség. A létminimum alatti- ság: nyomor. Képzeljük el, mi lenne, ha még ott is ér­vényesülne a „gazdasági racionalitás”... ! KLIENS A kongresszus előtt két héttel Belharcok az OKISZ-ban lííagy villában, nagy kanállal... Kiváltságdíj Nekünk már semmi sem jő, állandóan panaszkodunk. Szid­juk a fel- és lemenőjét annak, aki kiötlötte a lakbéremelést. S nem egy „szép” gondolat kísérte az adósságok megadóz­tatásának ötletét, amit úgy hí­vunk. kamatadó. Szóval elé­gedetlenkedünk. Azt bezzeg észre sem vesszük, hogy a fránya rendeletek szigora időnként enyhül. A Minisztertanács 45/1982. (X. 7.) számú rendeletének 5-ös számú paragrafusát nem nagyon emlegetik, pedig be­lőle egyértelműen kiderül, hogy lakáspolitikánk nem csak terheket, de könnyítése­ket is tartalmaz. Eszerint az ötszobás tanácsi vagy szolgá­lati lakás (tényleges a lap te­rületétől függetlenül) maxi­mum 140 négyzetméteresnek tekinthető a lakbér megálla­pítása szempontjából. Ez plusz­szobánként 20 négyzetméterrel növelendő, így a hatszobás 160 négyzetméteres, a hétszobás 180 négyzetméteres, a nyolc­szobás 200 négyzetméteres, a kilencszobás után pedig 220 négyzetméter alapterület sze­rint kell fizetni. Azt is tudom, hogy sem én, sem más nem lenne gazda­gabb attól, hogy például Czi- nege Lajos a 462,8 négyzetmé­teres szolgálati lakásért a je­lenlegi 4813 forint helyett a kedvezmények nélkül járó tízezret fizetné. De ha két áremelés közé időnként be­iktatnának egy előjogot meg­szüntető rendeletet, akkor a villamoson ritkábban hangoz­na el, hogy „azok élvezik a védelmet, akik ide juttatták az országot”. Attól nem félek, hogy tömeg vonulna a Parlament elé, hogy a fejőnők, esztergályosok, ta­nítók és a „többi villalakó” kivonulna, tiltakozásul a több száz négyzetméteres szol­gálati lakásuk bérét csökken­tő rendelet megszüntetése el­len. R. S. lókupeckedéssel foglalkoztak, s ami lényeges, rendelkeznek egy bizonyos műveltséggel és intelligenciával. Aztán ott vannak az Isaszegen és kör­nyékén található Csuráró és Drizáró klán tagjai, akik szin­tén nagy üzletekért szállnak harcba. Tápiószecsön és a közelében húzódó településeken találha­tóak azok a képzetlen, erő­szakos vagyon elleni bűn- cselekményeket elkövetők, akik szinte haponta okoznak fejfájást a hatóságoknak. Feltűnt egy új zsebes cso­port, amelynek tagjai Érden és egyéb, a fővároshoz közel eső településeken garázdál­kodnak. Már-már dickensi re­gényfigurákhoz illően „csalá­di előképzésen” vesznek részt. A rutinos családfők a zsebes szakma mesterfogásaira okít­ják csemetéiket. Megjelentek néhány éve a Dunakanyarban folyó építke­zési láz idején a sosojestyó, csúfnevükön nyúlás cigányok, akik fuvarozásokat vállaltak. Szállították a nyaralókat, hét­végi vityillókat építőknek a téglát, cserepet, cementet. Ez a rétegük igencsak szépen meg­gazdagodott. A Felvidékről jöttek be az oláh, vagy beás cigányok, akik jobbára teknővályással foglalkoztak, s aztán közülük kerültek ki az utóbbi évtize­dekben a már említett Lováró törzsbéliek. Rablásra, erőszakos, élet és testi épség elleni bűncselek­ményekre a szó legteljesebb értelmében primitív cigányok képesek és bérelhetők fel. Sárai főhadnagy szerint el­tűnőben van a vajda tisztsé­ge, s ennek negatív hatásait a rendőrség is megérzi, hiszen a cigány közösségek által vá­lasztott vezető igen nagy te­kintélynek örvendett. Saját törvényeik voltak, s a törzse­ket érintő, vagy sértő ügyek­ben keményen intézkedett. Velük a rendőrség jó kapcso­latokat tartott fenn. Jelenleg 150-200 cigány származású el­len folyik büntetőeljárás, s zömében vagyon elleni bűn- cseleményekért. Ázsiai állapotok Jelen volt a beszélgetésen a bűnügyi osztály részéről Tóth Ernő főhadnagy is. Mint mondta egykor a testvérbáty­ját leszúrták, őt leütötték a cigányok, s ugye kézenfekvő lenne a következtetés, hogy ezekért a súlyos tettekért, ne­ki egy életen át gyűlölnie kellene a romákat. Ehelyett józan megfontoltsággal azt mondta, hogy amíg .ázsiai ál­lapotok között élnek tíz- és százezrek, s ferde szemmel néznek rájuk, addig nehéz lesz javítani szemléletükön, világ­látásukon. És még egy elgon­dolkodtató tényt közölt: 1945- ben a földosztáskor senki sem gondolt rájuk. Meg sem for­dult a pártok fejében az, hogy ezeket a nomád életmód­hoz szokott törzseket földmű­velésre szorítsák!? Viszont ravaszság és dör­zsöltség dolgában nagy tarta­lékok rejtőznek bennük. Tóth főhadnagy közölte, hogy az utóbbi években több színes­fémet loptak el, mint ami je­lenleg az országban létezik! Ami már-már szinte lehetet­len. de megtörtént: négyszer - ötször adják el ugyanazt a fémtételt. Mindezt miként, hogyan?! Íme: felkeresik a MÉH-telepeket, ahol bálázva vannak a színesfémhulla­dékok. Volt rá eset, hogy megvesztegették az őrt, vagy éppenséggel leitatták. Az el­tulajdonított tételt elszállí­tották egy következő hulla­déktelepre, s ott ismét bezse­belték a pénzt. A MÉH tehát többszörösen visszaveszi és fizeti az egyszer eladott szí­nesfémet. A fémet tanácsi engedélyei gyűjtik. Egyesek­nek szerződésük van a Me- talloglóbusszal, ahonnan az átvett színesfémekért, az áruért járó pénzt, az üzletelő cigányok bankszámlájára át­utalják. A főhadnagy szerint ezen az üzleten egyesek négy­öt hónap alatt 10-12 millió fo­rintot kerestek. Nagy a kísértés Az információkkal és té­nyekkel szolgáló rendőrtisztek azt is elmondják, hogy a tisz­tességes, a munkát nem ke­rülő cigány családokban nagy az összetartás, az egymás iránti szeretet. Barátaik és jóismerőseik akadnak közöt­tük. Viszont azt sem hallgat­ták el, hogy a romló életkörül­mények miatt nagy a kísértés arra, hogy elvegyék, ha kell erőszakkal azt, amihez nincs joguk. Az amúgy is súlyos ter­hek alatt kínlódó társadalom­ra rónak további terheket, miközben képviselőik szerint sorsüldözött és kitaszított népként élnek. Vannak akik a millióikból, míg megint mások házalás­ból kenyérért és egyéb élel­mekért koldulva. A hatóságok pedig maholnap már azt sem fogják tudni, hogy mikor sza­bad és mennyire tapintatosan nyakonesípni őket, ha eleven nebulók módjára' rossz fát tesznek a tűzre ... Gyócsi László évek alatt befizetéseikkel létre­hozták azt. A másik kérdés a szövetség új tisztségviselőinek körültekintő megválasztása. Lehet, hogy helyesebb lenne, ha ezekre a posztokra a kong­resszus résztvevőinek javas­lata alapján titkos szavazással kerülnének emberek. Nincs kifogásom az országos kül­döttközgyűlés illetékességének kimondása ellen sem, ha olya­nokat választanak, akiknek nem csak a rang kell. A har­madik téma: a mozgalom egy­ségének növelése, hogy ezzel is erősebbek legyünk érde­keink érvényesítésénél. — Egy új felállású országos tanácsban ismét vállalna funkciót? — Az idén már új rendszer él, ami azt jelenti, hogy Pest megyében is a területi kül­döttközgyűlés választotta meg az országos küldöttközgyűlés és az elnökség tagjait. Engem mindkét testületbe delegáltak. Alelnökséget viszont semmi­lyen körülmények között nem vállalnék újra — mondotta befejezésül dr. Bernóth Tibor. F. Z. Sztrájkbér Hol vannak máf a régi szép idők, amikor még az egyik ve­zető politikusunk, szemérmesen „sajátos munkabeszüntetésnek’' titulálta a bányászok sztrájkját. Azóta sikerült kinőnünk a politikai prüdériát, s nemcsak nevén nevezzük a sztrájkot, ha­nem egyenesen azon töprengtünk, lapunkban meghonosítjuk a rendszeres sztrájkjelentést, hogy tudják az ügyes-bajos dol­gaikat intézők, a bevásárolni indulók, milyen ajtókon kopog­tatnak hiába aznap. Olyannyira elharapózott a munkabe­szüntetés, hogy az már sokszor nem is eléggé vonja magára a figyelmet, a biztosabb eredményhez nem árt a követeléseket tüntetéssel nyomatékosítani. A követelés pedig a magasabb bér. Ezért tüntettek a minap a vasasok, ezért álltak néhány órát a buszok, ezért függesztették fel a tanítást az iskolák­ban, ezért maradt zárva a fölhivatal ajtaja és még hosszan sorolhatnám. Félreértés ne essék, nem vagyok sztrájkellenes, s készség­gel elismerem, hogy a sztrájkolok követelése jogos: tényleg nagyon alacsony a munkabérük. Mégsem tudom elhessegetni a gondolatot, hogy a béremelés ilyen módja nem teljesen igazságos. Nem akarok előhozakodni a régi tanmesével a tor­táról, s arról, ha valaki nagyobb szeletet vág magának, nyil­vánvalóan a többinek kisebb jut. Már csak azért sem, mert tudom, a sztrájkolok azért szüntették be a munkát, mert úgy érezték, az elosztás igazságtalan, s nem „nagyobb” szeletet akartak, hanem olyan vastagot, amilyet megérdemelnek. Akkor ez rendben volna, csak azt követelték, ami jár ne­kik. Hói itt az igazságtalanság? Justitia mérlegét az billenti ki, hogy nem mindenki tud sztrájkolni, azok közül, akiknek méltánytalanul alacsony a fizetése. Miféle „bérfejlesztés” az amelynek játékszabályai szerint csak azok kapják meg jogos illetményüket, akik felvonulnak, demonstrálnak, vagyis ki­kényszerítik? Hányán lehetnek azok, akik sok száz forinttal többet vihetnének haza, ha egy-két napra lehúznák a rolót? Ez volna a kormány liberalizált bérpolitikája, amit olyan rég ígérgetnek? Megfordult az is a fejemben, ha ez így megy tovább, lai- san divat lesz a sztrájk, mert ez lesz az egyetlen biztos út a béremeléshez. Sztrájkol majd boldog-boldogtalan, attól félve, hogy különben elmarad a fizetésük a bátrabbakétól. A munka- beszüntetések hatására egyre kisebb lesz a szétosztható torta, mégis mindenki egyre nagyobb szeletet követel belőle. Meg is kapják, de csak „utalványban”, papirfecnikben, amit pénz­nek hívunk. És ez a pénz hónapról hónapra szaporodik a fi­zetési borítékban, mégis egyre kisebb szelet tortát lehet majd vásárolni rajta, mert csodák nincsenek és a kevesebből töb­bet elosztani nem lehet. És sztrájkolni kell megint... Ügy hallottam, a hamarosan forgalomba kerülő ötezres bankjegy mellett fontolgatják a kővetkező címlet kibocsátását, a tíz­ezresét. Mátrai Tibor A parasztok tudják-e, ki az a Körömi Teri? Népszavazást kezdeményezne Az utóbbi időben megszaporodott azoknak a szervezeteknek a száma, amelyek a parasztság rehabilitálását követelik. Ezek jórészt azzal is egyetértenek, hogy a földtulajdon rendezésé­nek alapját az 1947-es földosztásnak megfelelő állapotok vissza­állítása adhatja. Am hogy valójában vissza lehet-e nyúlni a több mint negyven esztendővel ezelőtti helyzethez, azt többen töbty okból is vitatják. Éles vita bontakozott ki például a par­lament legutóbbi ülésén is, ahol a honatyák Vassné Nyéki Ilona kerepestarcsai képviselő javaslatára a földtörvény módo­sításán vitatkozva két táborra szakadtak. Az egyik csoport sze­rint elkerülhetetlen a parasztság erkölcsi és anyagi kártalaní­tása: a már megváltott földeket vissza kell adni az eredeti tulajdonosoknak, s azok szabadon döntenek majd, mit is kez­denek birtokukkal. A másik oldal, elismerve, hogy súlyos visszaélések történtek a téeszek szervezése közben, minden lé­pést csak alapos megfontolás után ajánl megtenni, azzal érvel­ve, hogy nem szabad bizonytalan helyzetbe hozni a nagyüze­meket, mert ez könnyen a termelés rovására megy. Nos, könnyen belátható hogy mindkét félnek igaz: van. Elismeri ezt Körömi Te ri is — ő kérte, hogy így ír jam: Teri —, aki elkötelezet híve a parasztság rehabilitáld sának, ezért fáradságot nem ki mélve igyekszik életben tarta ni és működtetni egy bizottsá­got, amely a kártalanítás elő' készítésén dolgozik. Köröm Teri volt az egyik kezdetné nyezője a Kerepestarcsán né hány hónappal ezelőtt létreho zott földosztó bizottságnak is. „Valami mozdulni látszik, de nagy még az ellenállás’’ — mondja, s máris említi az el­ső eredményeket: a miniszter- elnöknek írt levelükre vá­laszolva Németh Miklós is egyetértett abban, hogy egy­szer s mindenkorra kerüljön a történelemkönyvek lapjaira a kulák kifejezés, érvényét ve­szítve a jogban, amelyben pe­dig oly sokáig megtűrték. Sta­tisztikát mutat, amely szerint a felszabadulás utáni öt évben csaknem hatvanezer embert állítottak bíróság elé, 1950 és 1951 között hatszázötvenezer ember ellen indítottak eljá­rást, 1952-t követően három esztendő alatt több mint egy- millióan estek át hasonló tor­túrán. Még két adat: az ötve­nes években mintegy nyolc­vanezer embert internáltak, harmincezret pedig kitelepítet­tek. Döbbenetes statisztika. For­rásai hitelesek, hiszen Körö­mi Teri számos korabeli do­kumentumot, azóta megjelent tanulmányt bogarászott át, s hivatkozott forrásai közöti olyan ismert személyiségeket találunk, mint Balogh Sándor történészt, vagy — furcsa fin­tora a sorsnak — Berecz Já­nost, a mai MSZMP egyik vezetőjét. Az egyik legfőbb célja, hogy felhívásai nyomán mind többen vegyék fel vele a kapcsolatot, küldjenek újabb iratokat, amelyek lehetőséget adhatnak egy, a mainál pon­tosabb kép megrajzolására. Hihető és hihetetlen dolgok keverednek talán, ám nincs kétségéin afelől, súlyos csapás képzelésem a következő. Je­lentkezzenek a korábbi tulaj­donosok, vagy azok örökösei. Nyilatkozzanak arról, hogy igényt tartanak-e a földre, meg tudják-e művelni, vagy sem. Szabadon dönthetnek, hogy lemondanak-e a birtok­ról, vagy bérbe adják, esetleg eladják a nagyüzemnek. Aki viszont kéri, annak ki kell ad­ni a területet. Ez lehet egy új mezőgazdaság alapja” — vá­laszolja magabiztosan. Elgondolkodom: a földek nagy része ma már szövetke­zeti tulajdonban van, hiszen azokat megváltották a téeszek. Igaz, fillérekért jutottak hoz­zá. De akkor ilyen volt a tör­vény: megszabta, mennyi lehet a megváltási ár, s még akkor is ezt fizették, amikor pedig ugyanezért a parcelláért bér­letként a többszörösét kapta a nagyüzem. Ez is, az is megfe­lelt az akkori — és jórészt a mai — jogszabályoknak. Egy előírást bármikor meg lehet változtatni, de lehet-e, sza­bad-e egy történelmi kor ese­ményeit mai mércével mérni? Nem lesz-e torz és hamis a kép emiatt? Világkiállítás Kulturális központ A lehetséges külföldi part­nerek, beruházók rövidesen konkrét és számszerűsített, a helyi sajátosságokat is figye­lembe vevő javaslatot tesznek a világkiállítással kapcsolato­san — erről állapodtak meg Somogyi László kormánybiz­tos, valamint a londoni Gulf Development Co., az S. A. R. I. Développement francia ingat­lan vállalkozói csoport és a Sámuel Hill Ltd. londoni pénz­intézet Budapesten járt képvi­selői. A tárgyalásokon, amelyeken részt vett Baráth Etele, a Köz­lekedési, Hírközlési és Építés­ügyi Minisztérium államtitká­ra, és Bokros Lajos, a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igaz­gatója, továbbá Eltér István, a Fővárosi Tanács városrende­zési és építészeti főosztályának helyettes vezetője is, megvitat­ták egy budapesti kulturális és üzleti központ létesítésének le­hetőségét. Ez a központ, amely hasonlítana a párizsi „La Dé­fense” negyed egyik részére, az 1995-ös Budapest—Becs vi­lágkiállítás céljait szolgálná, ezt követően pedig szabadidő-, kulturális és üzleti centrum­ként a lakosság, az üzletem­berek és a turisták rendelke­zésére állna. A korszerű világkiállítási üzletközpont létesítői szerint a beruházás során számos ma­gyar vállalatnak adhatnak mnirl mprrhíVnfácrtk-af volt akkoriban a törvénytelen módszerek alkalmazása. Azo- ké a módszereké, amelyeket mai fejjel elítélünk, ám — is­mét hadd írjam így — akko­riban mindezt másként érté­kelték. S az eredmény mintegy szentesíteni látszik a módsze­reket: a mai magyar nagyüze­mi mezőgazdaság eredményei sok tekintetben kimagaslóak, bűn lenne hát — jegyzem meg Körömi Terinek — szétverni azt, ami működik: „Nem akar­juk tönkretenni a téeszeket. A parasztság rehabilitálása enélkül is megoldható. Az el­Körömi Teri rendíthetetlenül hisz igazában. Aláírásokat gyűjt, hogy népszavazást kezdeményezhessen. Keresi azokat a pár­tokat, szervezeteket, amelyekkel együtt tud működni. „198S. május elején a Veres Péter Társaság Budapesten tartotta Bsz- szejövetelét. Itt ismertettem először a meghurcoltak statisztiká­ját és kértem, hogy a társaság vállalja fel a parasztság reha­bilitációját. Mélységes döbbenetét okozott felszólalásom. Is­merve az akkori politikai helyzetet, egyetlenegy személy — ma sem tudom a nevét — állt ki javaslatom mellett. Nem ad­tam fel a harcot. Gyűléseken szólaltam fel. írógépen sokszoro­sítottam kiáltványomat és magam osztogattam. Tavaly június 5-én hoztam létre a Parasztság Rehabilitálását Előkészítő Bi­zottságot” — olvasom a felhívásban. Körömi Teri tehát harcol. A „Murphy háborúja” című nagy sikerű film főhőse jut eszembe róla, aki miután elpusztította az ellenségét, tehát győzött, maga is a vele szemben állók sor­sára jutott. Murphy tehát vesztett. És Körömi Teri? Furucz Zoltán Valamivel több mint két hét múlva, február közepén kerül sor az ipari szövetkezetek kongresszusára, ezért megle­pő a hír: dr. Bernáth Tibor,. a Pest Megyei Ipari Szövet­kezetek Szövetségének elnöke, gyakorló szövetkezeti vezető, váratlanul lemondott OKISZ- alelnöki funkciójáról. — Mi késztette erre a lépés­re?— kérdeztük. — Január 26-án az országos tanács ülésén közöltem dönté­semet — válaszolta. — Lépé­sem legdöntőbb oka az volt, hogy az utóbbi másfél-két hó­napban túlságosan előtérbe kerültek az előkészítés során a presztízs- és egzisztenciális té­mák. Ezekben a sokszor sze­mélyeskedő harcokban én nerr kívánok részt venni. — Elképzelhető, hogy ezek c viták majd a kongresszuson ii nagy teret kapnak? — Megeshet, bár ezt mosi még nehéz megítélni. — Milyen főbb kérdésekben kell döntenie a kongresszus­nak? — Három témában minden­képpen határoznia kell, ha meg akarják őrizni a küldöt­tek a szövetkezeti mozgalom egységét. Az egyik és legfon­tosabb, hogy az OKISZ telje? vagyonát névre szólóan osszáU szét a tagszövetkezetek között legalábbis papíron. Ezzel egy­értelműen azok lennének e vagyon tulajdonosai, akik

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents