Pest Megyei Hírlap, 1990. január (34. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-29 / 24. szám
1990. JANUÁR 29., HÉTFŐ Beszélő a váci börtönben Szögesdrót az emlékekből (Folytatás az 1. oldalról.) a lányokon. Hiába próbál erőt venni magán, a mondatok félbemaradnak, elfúl a névnapi köszöntő, s még az elhanyagolt leckéért sem bírja megszidni őket. Pedig itt van már egy éve, megszokhatta volna. Jönnek hozzá minden hónapban, hajnali négykor kelnek, a húst még este kirántják, futnak a vonathoz, buszhoz, tízre a börtönben vannak, s egy óra múlva már mennek is, hogy késő délutánra hazaérjenek. Hiszen a lányoknak meg kell írniuk a leckét, értették ők Jancsi bácsi félbeszakadt feddését. Az anya őrködik fölöttük vigasztaló szavaival. Hiszen a másodfokú ítélet előttük még, aztán egy kis veszekedés minden jobb családban előfordul, s ha nem is késelést, börtönt, de valamit minden családban rejtegetni kell. Nem is nagyon, hiszen tudja az egész falu, mi történt velük. Nem ítélik meg őket, a barátok, a munkatársak, a főnökök, ha nem is jönnek, mindig üzennek Jancsinak. Várják haza. Csak Jancsi élettársa lett hűtlen, nem jött a beszélőre, sőt, már össze is állt valaki mással. Még szerencse, hogy gyerekük nem lett. Elég bánat, hogy ezt a két kislányt, az öccse lányait ott kellett hagynia. Hány évesek lesznek, mire kiszabadul? Illik-e majd a bácsikának megölelni őket? Persze van, aki a legnagyobb titokban jár ide. Még jó, hogy szombaton van a beszélő. nem kell elkéredzkedni arról az „elit” munkahelyről, ahol semmit nem sejtenek a jól öltözött fiatal nő öccséről. A fiú 23 éves, de már visszaeső. A mamával visszapakolják a szatyorba a narancsot, a rétest, a rántott csirkét, nem evett a fiú semmit, csak egy kis levest. Beteg, kikészültek az idegei, pszichológus jár hozzá, meg kórházban is volt. A mamának remeg a keze, amíg csomagol, nem lesz ennek jó vége, mondja. Elcserélik a lakást, ha kijön a fiú, legyen nyugodt élete. Orvoshoz is el kellene vinni. Ha majd kiszabadul. Addig erősnek kell lenni. Ha a fiú nem bírja, legalább az asszonyok álljanak helyt. Tudják titkolni a bajt, hogy megvédjék magukat, s tudjanak mosolyogni, hogy a fiú se sejtsen semmit. Talán így elviselhetőbb. Járkálnak az őrök a rabok háta mögött. Nyolcán vannak, nyolc pár szem, nyolc pár fül figyeli, hogy mit mond a száj, mire mozdul a kéz. De nem történik semmi szabálytalan. Nem próbálnak kést, reszelőt átcsempészni a festett deszkán, s nem suttognak szökésről. Kmetty Ferenc főtörzsőrmester azt mondja, csak ilyenre figyelnek, de hát ehhez hallani, látni kell mindent. Ha akarják, ha nem. Régebben többet kellett meghallani, mint mostanában. Akkor még a rendszert sem lehetett szidni, mot már a rádióban is különbeket mondanak. A családról, a szomszédokról, a látogatókról pedig úgy is tudnak mindent, hiszen a leveleket elolvassák. Kifelé is, befelé is. Ez persze nem az őrök, hanem a nevelőtisztek dolga: nem cenzúra, mondja Ágoston Péter hadnagy, hiszen nem húzzák ki a sorokat, hanem visz- szaadják, hogy írja meg újra. Csak azt, hogy rossz a börtönben, azt nem lehet leírni. Meg hogy disznók a börtönőrök. Politika? Csak a legvadabb dolgokat nem engedik leírni, például a fasiszta jelszavakat. A demokrácia bejutott a szögesdrót mögé. No és nem lehet beszélni nyilvánvaló dolgokról. A demokrácia még nem jelent emberi jogokat is. Mert a szabadság megvonása nem elég büntetés, büntetik a férfiakat azzal is, hogy évekre eltiltják a feleségüktől, szeretőjüktől, azzal is, hogy nem ölelhetik meg a gyermeküket. Szentségtörő a kérdés, hogy miért? S az már föl sem merül, hogy miért büntetik ugyanígy a feleségeket, a szeretőt, az anyát, a gyermeket. Megértő kajánkodással ütik el a dolgot, hát persze hogy egymáshoz bújnak a priccsen, természetes, hogy hűtlen lesz a kedves, idegen lesz a gyermek. Idegeneket hagynak maguk mögött, mikor becsapódik a szürke ajtó. Viszik a szatyorban a maradékokat, sietnek a vonathoz, begyújtják a betonfal tövében várakozó Mazdák, Opelek, Zsigulik motorját. Hónapról hónapra mosódik egymásra az otthon, az emlékekben, az álmokban, a zsige- rekben őrzött hangok, mozdulatok, szavak, a beszélőn kapott idegen hangsúlyokkal, idegen reflexekkel, idegen mondatokkal. Hiába jutnak be a rács mögé. Hiába jönnek ki egyszer a rács mögül. A láthatatlan fal örökké köztük marad. Jakubovits Anna Megint a termelőn csattan az ostor Ki vágja le a hnszn Minden eddiginél veszélyesebb „sertésvész” tört ki. Veszélyesebb, mert ha csak valamilyen betegségről lenne szó, azt orvosolni lehetne. Ügy tűnik azonban, nincs gyógyszer a hibás gazdasági lépésekre, s ez a kór biztosabban csökkenti a sertésállományt, mint eddig bármelyik. Az elmúlt napokban több levelet is kaptunk, a témával kapcsolatban. Abban megegyeznek, hogy valamennyiben kongatják a vészharangot és a közeljövő húshiányát prognosztizálják. Mindez érthetetlennek tűnik az elszabadult húsárak mellett. Hát ez sem elég? Elég lenne, ha a pénz eljutna a kistermelőkhöz. A levelekből az is kiderül, miért nem profitálnak a húsáremelésből a magántermelők, holott a vágósertés 60 százalékát ők állítják elő. pert hiányában a többlet lenyomja az árakat, ami pedig a termelési kedv csökkenéséhez vezet. Ez az amúgy is hanyatló ágazatban már-már gyilkos erejű lehet. A felsoroltak egyértelműen alátámasztják, hogy a jelenlegi gondok szervezési, intézkedési hibákra vezethetők visz- sza. Kérdés, hogy ezek a sakk- húzások — az illetékesek szerint — miként szolgálják a sertéságazat jövőjét? Ismét a termelőn csattan az ostor. Bár az is nagy kérdés: a magyarországi sertéshústermelés többszörösére méretezett kihasználatlan húsipari vágókapacitás kinek hasznos. Az 1990. január 8-án történt sertéshús fogyasztói áremelés összegét nem a termelők kapják. Az állami felvásárló vállalatok a vágósertés kilójáért csak 16 százalékkal kívánnak többet adni, mint az előző évben, ugyanakkor a neveléshez használt anyagok, eszközök ára ennek többszörösével emelkedett. A termelők olyan árat kérnek felnevelt állataikért, amely tisztességes megélhetésüket és gazdaságuk fenntartását biztosítja. Az állami húsipari vállalatok vezetői által megállapított ár nem tartalmazza ezt a jövedelmet. Lássuk mindenekelőtt a statisztikát: Az elmúlt évben tovább csökkent az országban a sertésállomány, másfél évtized óta először esett 8 millió alá. U.89 decemberében a nagyüzemekben és a kisgazdaságokban 7 millió 660 ezer sertést tartottak, csaknem 670 ezerrel kevesebbet, mint egy évvel korábban. Az állomány csökkenését biztonsággal lehetett előrejelezni, elsősorban azért, mert az előző évben kevesebb takarmány termett, s a külföldről behozott fehérje- takarmányok ára számottevően növelte a termelési költségeket. Ezt a kormányzati intézkedések sem ellensúlyozták. A sertéstartás jövedelmezősége visszaesett, a termelési kedv megcsappant, ami előbb a koca- majd a hízóállomány nagymértékű csökkenésével járt — állapítja meg a Központi Statisztikai Hivatal gyorsjelentése. Miért nem érzékeljük a hiányt mi, a vásárlók? Sőt ellenkezőleg, mintha dumping volna a boltokban. Nincs okunk túlzott örvendezésre, mert ez a helyzet átmeneti. Még alig csitultak el a húshiány okozta indulatok, máris az ellenkezőjéről kaptunk híreket: most meg sok a sertés. ben elszaladtak volna. Tizenéves srácok voltak. Cigányok. Lassan, nehezen indult a beszélgetés. • Esténként járkáltak a jár- őrlizök. Vagy öten, hatan, de váltották egymást. Aztán kiadták, hogy este nyolc után cigányoknak tilos az utcán tartózkodni. Úgyhogy még világos volt, sütött a nap, de már pucoltunk hazafelé. — Vajon mi történt, ha mégis találtak cigányt este az utcán? A két srác nem akart válaszolni. Arcuk a gyűlölettől és a megszégyenítettségtől égett. • Igazoltatták . .. Aztán kiderült, történt ott egyéb is, amire nehéz visszaemlékezni. A legkevesebb az volt, hogy a járőrözők gorom- báskodtak a „rajtakapott” cigányokkal, de elcsattantak ott bizony súlyos pofonok is. Ez a két fiú szintén kapott jócskán. — Ki volt a szervezője, vezetője ennek a játőrnek? • Majdnem mindenki, aki nem cigány. De különösen nagy hangja volt a körzetisnek, az orvosnak. — (A falu elöljáróját Is említették, de ha jól értettem a félénk suttogásból, ennek személye megegyezik az orvoséval.) Egy alkalommal órák hosszat néztem a falu életét a bolt és a presszó előtt. Láttam cigányokat elmenni egymás mellett, köszönni s nem köszönni egymásnak. Próbáltam olvasni taglaitéseikből: fenyegető, félő, megalázkodó testtartások. Van, aki kitér a járdán a másik elő!, van. aki a szükségesnél is tekintélyesebb teret követel, ahogy tihalad a másik mellett. Nagybörzsöny úgy ”1 a köztudatban, mint cigányok lakta község, a valóságban azonban az itt lakóknak csak tizenhárom százaléka, s-ázharminc ember cigány. Ezek majd’ fele még tizennégy éven aluli gyerek. Milyen tapasztalatokkal fognak felnőni? A községbeli járőrözők azért kezdtek hatalmaskodni, mert úgymond a cigányok nem dolgoznak, lopnak. Nagybörzsönyben mindössze nyolcán vannak, akik nem rendelkeznek munkahellyel, s összesen tízük ellen kellett szabálysértési eljárást folytatni. Azt mondták, a cigányok segélyekből élnek. Ebben a községben mindössze hárman részesülnek a cigányok közül rendszeres szociális segélyben. Ezek a tények elkerülték a járőrözők figyelmét. De elkerülte az is, hogy egyetlen cigány fiatal sem jár középiskolába. De hogyan is járhatna? Járhatna-e szakközép- iskolába, gimnáziumba az a tinédzser, aki a hazájának hitt országban megérte, hogy megtiltották számára az esti utcán tartózkodást? Felhívtam telefonon a község fiatal vb-titkárnőjét. Különös módon semmit sem tud a nyári járőrözésről. De megsúgta: a cigányoknak kellene változtatni a magatartásukon. Nem akartam vitatkozni, hogy csak a többség képes alakítani a kisebbség viszonyait, mondjuk úgy, hogy legalább az elemi önrendelkezési- és szabadságjogokat megadja neki. S nem akarok vitatkozni mast sem. Csak a tényt tudom regisztrálni: egy Pe~t megyei település egyik fele kutyákat kért kölcsön a település másik fele ellen. Itt tartunk, ez a jelen. Tóth Béla Endre Túl c pillanatnyi érdekeken Feloldva az ellentmondásokat Az eddig tett és tervezett hazai környezetvédelmi intézkedések és erőfeszítések elismeréseként — Báger Gusztáv. az Országos Tervhivatal főcsoportfőnöke személyében — magyar alelnököt választott a közelmúltban megrendezett. a gazdasági fejlődés és a környezetvédelem kérdéseivel foglalkozó nemzetközi tanácskozás. A konferenciát az ENSZ Európai Gazdasági Bizottsága két testületének, a gazdasági, valamint a környezeti és vízgazdálkodási kormánytanácsadók bizottságának részvételével tartották Genf ben. Milyen tapasztalatokkal gazdagodtak a konferencia résztvevői? — kérdezte Báger Gusztávtól az MTI munkatársa. — Hazánkban is eléggé nagy ellentmondás van a környezetvédelmi elvárások és a célok eléréséhez szükséges eszközrendszer között. De ez nemcsak a mi gondunk, probléma ez a nyugati államokban is. Hiányzik ugyanis az egymás érveit mérlegelő párbeszéd a gazdasági döntéshozók és a környezetvédők között. A konferencia éppen ezért arról határozott, hogy az EGB ajánlásokat tesz majd a kormányoknak a lehetséges kompromisszumok érdekében. Figyelmeztetni kívánják a kormányokat, hogy ne csak a pillanatnyi érdekeikkel foglalkozzanak. hanem azzal is. milyen károkat okoz a nemzeti vagyonban a környezetszennyezés. Magyarországon például a nemzeti jövedelem egy százalékát fordítjuk környezetvédelemre, a környezeti károk viszont ennek az értéknek 4-5- szörösét teszik ki. Ahhoz, hogy pontosabban ki lehessen mutatni. miként hátráltatják a gazdasági növekedést a környezetszennyezésből adódó hatások, teljesebb körű környezeti információs rendszerre volna szükség valamennyi országban. Ezt az információs rendszert egységes elvek alapján kellene kialakítani Európában, sőt az egész világon — fogalmazták meg a konferencia résztvevői.' A környezetvédelmi célokat jól szolgálhatja egy-egy ország adó- és árrendszere. hitelpolitikája — ez a felismerés is szerepel majd az ajánlások között. Ez a megoldás? Pilisen a Húsipari Vállalat bérhizlalás helyett inkább a saját sertéshizlaldáját fejleszti (Vimola Károly felvétele) A Mezőgazdasági Szövetkezetek és Termelők Országos Szövetségének állásfoglalása szerint a feldolgozó vállalatok képviseletében tolmácsolt megoldás, hogy a „meghirdetett árnál magasabbat nem szabad kifizetni”, kimeríti a tisztességtelen gazdasági tevékenység fogalmát. Ezért a vállalatok ilyen értelmű felhívása esetén jogorvoslatot kezdeményez. Követeli, hogy az exporttilalmat azonnal oldják fel, mert a lecsökkent belföldi fogyasztás miatt átmeneti árutorlódás, majd ezt követően további termeléscsökkenés következik be. Kéri a kormányzatot, hogy gyorsítsa meg a garantált árak kialakítását és sürgősen tegye közzé azokat. Indokolt, hogy abban az esetben, amikor a vállalatok nem kívánják a vágóállatokat megvásárolni — a fogyasztók és termelők biztonsága érdekében — állami garancia is működjön. LAPSZÉLRE IRT ELETEK Ki volt kéretlen keresztszülője, nem tudni. Az ilyesmi egyszeriben rajta van az emberen, mint bogáncs a sietős asszony szoknyáján, öt is egyszer csak Egérkének kezdték szólítani. Riadtan ugrott, kívülről úgy látszott: készséges.n. Mi mást tehet egy hivatalsegéd? Ugrik. Siet. Bólogat. Igenei. Pici ő, rangra is, termetre is. Negyvenkét kiló. Akkor meg veiért ne hívhatnák Egérkének? ! S különben is. Kérdezte öt valaki? Talán Piriké kezdte, a Vezérségen. Micsoda finom nő! Ö, ha ő egyszer, csak egyszer olyan lehetne! Azok a száy ruhák. 4 frizura. Az a finom illat! Persze, oda az illik. Hogyan is festene ő ott? Esztendőben egyszer, ha kiszorít annyit, amennyi a fodrászra kell. S a ruhái! Meg egyáltalán ... Otthon el-elnézegette magát olykor a tükörben. Hát nem volt igaza Ferinek, hogy otthagyta? Mit lehetne őrajta szeretni? „Te Pöttöm’’, kezdetben így nevezte Feri. Később viszont... Mindegy. Azt azért jól tette, hogy az asszonynevét nem adta. Ne sajnálják őt sehol! így mégiscsak más. Nem hihetik azt, vénlány. Fontos ez? Mi a fontos? Az állás, az fontos. A többi?' Ugyan már! Ö bizony megbecsüli ezt az állást. Mihez kezdene, ha elküldenék? A múlt hónapban is a szerszámműhelyből hét embert küldtek el. Előtte a sajtolóból... Egyszer, amikor éppen magux voltak Pirikével, megkérdezte: miért? „Kevés a munka Egérke, nem kell ennyi ember." Ezt felelte. Meg valami olyasmit is mondott, hogy ez csak az eleje... Minek az eleje? Lehet, hogy a gyár becsuk? Akkor hová megy ez a rengeteg ember?! A városban ez a legnagyobb gyár. S ha öt is elküldik? Kiverte a veríték mindig, amikor erre gondolt. Mihez kezdene? Huszonhét éves. Jelentkezett ő gép mellé. Kinevették. Az a baja, h.ogy ilyen picike. Milyen jó lehet azoknak a nagy darab, erős embereknek! Mindenhez van erejük. Mint Demének, ott a hatos műhelyben, a vasajtó mellett. Viccelődik. „Hamm, bekapom egyszer Egérke.’’ Jópofa ember. Hallotta, amikor a műhely- főnök úgy szólította, „kérem, Deme úr..." Azt mondják, ez a Deme az egyetlen, aki még itt van a régiek közül. A régiek! Akik a gyárat alapították. Anyu is. Ha még itt lehetne ...! Amikor az orvos megmondta, rákja van, először nem értette. Anyunak?! De az lehetetlen! Amikor ide jött, egy ideig ö volt a „Hidasiné, na, a Júliska lánya ...’’ Még a vezérigazgatóhoz is bevitték.” Ó, hát maga a Júliska lánya? Szegény Júliska! Tudja-e, hogy mi valamikor együtt kezdtük itt a munkát a mamájával?” Honnét tudta volna? Anyu nem beszélt a gyári dolgokról. S ha mégis, akkor sem arról, a vezérigazgató... Hol volt ö hozzá? Mint ahogyan most ö hol van a vezérhez? Olykor látja, amikor véletlenül éppen Pirikével tárgyal. „Egy pillanat főnök” — mondja ilyenkor Piriké, s kiadja neki a munkát. „Egirke ezt csináld, azt csináld” ... s fordul vissza a vezérhez. Főnök? Hát hogyan merne ő így szólni hozzá? Na persze. Piriké az más. Akkor sem ijed meg. amikor jönnek a külföldiek. Ha kell németül, ha kell angolul beszél hozzájuk.. De jó neki! Annyi mindent tud. Igaz, sok iskolát kijárt. Ö meg...?! Keservesen a nyolc osztályt. Ha anyu dél- utános meg éjszakás volt, akkor Jocó mindig reá maradt. Kicsire a kisebb. Bekapta az utolsó falatot, beadta az ablakon a tálcát. „Koszi Egérke”, mondta Icu, a leszedölány, „holnap gulyás lesz, gyere korán, akkor nemcsak levét kapsz.” Majd megpróbálom, felelte, de tudod, nekem sokan parancsolnak ... Icu nevetett. Ö ts vissza rá. „Azért csak igyekezz”, mondta Icu. Aha, majd igyekszem ... Mészáros Ottó Miután az nehezen képzelhető el, hogy néhány hét alatt lényegesen növekedett volna a sertésállomány, nyilvánvaló, a jelenlegi helyzet az élősertésexport befagyasztásának következménye. Szakmai berkekben tudják, hogy a húsipari átvételi árak emelését az állatforgalmi vállalatok főként az exportra menő sertések kedvezőbb eladási árából tudják finanszírozni. A húsipar jelenlegi árletörésí szándéka nem feltétlenül önös érdekeiből, hanem a belföldi kedvezőtlenebb értékesítési árból fakad. Mindennek következménye a mostanra kialakul patthelyzet, ami több helyütt árháborúhoz vezetett a termelő és a húsipar között. A termelők által felkínált vágósertések mennyisége ugyanis már meghaladja a belföldi igényeket. Így ex-
