Pest Megyei Hírlap, 1990. január (34. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-23 / 19. szám

2 1990. JANUÁR 23., KEDD Az azerbajdzsán parlament ■hétfőn érvénytelennek nyilvá­nította azt a moszkvai dön­tést, amellyel Azerbajdzsán­ban rendkívüli állapotot ve­zettek be, felszólította Moszk­vát, hogy két napon belül szüntesse be a köztársaságban bevezetett rendkívüli állapo­tot, s vonja ki a központilag odavezényelt katonai egysége­ket Bakuból és Azerbajdzsán többi — Örményországgal nem határos — területéről. Az AFP hírügynökség jelentése sze­rint elképzelhető, hogy a va­sárnap este óta ülésező testü­let tagjai — a n'ahicseváni legfelsőbb tanács példájára — Azerbajdzsán függetlenségét is ki fogják kiáltani. Az azerbajdzsán képviselők agressziónak értékelték a had­sereg beavatkozását, amellyel szerintük megsértették a köz­társaság szuverenitását. Almira Karafova, az Azerbajdzsán LT elnökségének elnöke — aki már korábban is elítélte a rendkívüli állapot kihirdetését és a katonai akciót — kijelen­tette, hogy a központi vezetés intézkedéseivel megsértette a szovjet ' alkotmányt. A politi­kus indoklásként a szövetségi alkotmány 119. paragrafusára hivatkozott, amely előírja, hogy a rendkívüli állapot bevezeté­se előtt konzultálni kell az ér­Az NDK 40 éves fennállása alatt egyszer sem voltak sza­bad választások az országban —■ jelentette ki a kerékasztal­hoz megidézett Egon Krenz hétfői meghallgatása során. A tavaly májusi tanácstagválasz­tás kapcsán, amikor ő volt az országos választási bizottság elnöke, az NSZEP—DSZP-ből szombaton kizárt egykori fő­Külföldi események egy mondatban Egy hónapos a román forradalom Kezdődnek a naav Derek „1989. december 22. — a sza­badság kezdetének a napja” — ezzel a főcímmel és a lap első oldalán V-betűvel, benne a népi forradalom képeinek montázsával, üdvözli a Adeva- rul a győzelem kivívásának egy hónapos fordulóját. Szívekhez szóló hősköltemé- nyekkel, a' fiatal áldozatok emlékét idéző cikkekkel rójá le kegyeletét a több mint egy­millió példányszámú lap. A többi lap is méltatja a Temesvárról kipattant szikrát, amely lángot gyújtott és elsö­pörte a román ifjúság és a néphez hű hadsereg segítségé­vel a népelnyomó diktatúrát. Hétfőn a két mártírvárosban. Bukarestben és Temesváron a harcok hősi színhelyein friss virágok és koszorúk között gyertyák ezrei égtek. A nap folyamán Bukarest­ben diákok felvonulást tartot­tak. A középiskolások és líceu­mi diákok azért vonultak az oktatásügyi minisztérium elé, hogy követeléseiknek hangot adjanak. A fiatalok oktatási reformokat sürgetnek, és első­sorban a vizsgáztatások rend­jében kívánnak változtatáso­kat. Miközben tartott a fel­vonulás, a bukaresti egyetem falára újabb, feliratok kerül­tek: „Le a kompromittált sze­mélyekkel!” felirattal az egye­temi hallgatók követelik azok­nak a tanároknak, előadóknak az eltávolítását, akik „hű ki­szolgálói”, „csaholói” voltak a Ceausescu-rezsimnek. „Az ilyen tanároknak nincs becsü­letük a hallgatók, g harcokban életüket is veszélyeztető fiata­lok előtt” — fogalmazott az egyik diákvezér. Ion Iliescu, a Nemzeti Meg- mentési Front Tanácsának el­nöke több mint negyventagú ifjúsági küldöttséget fogadott és beszélgetett velük. Megkö­szönte hősi magatartásukat, áldozatvállalásukat, s az elnök javaslatára valamennyien egy percre felálltak, s az áldoza­tokra emlékezve fejet hajtot­tak. Jelen volt a találkozón Dumitru Mazilu és Petre Ro­man is. Mazilu ügyében a kormány szóvivőjét kérdezték hétfőn újságírók. Aurel Dragos Mun- teanu, a román rádió és tele­vízió elnöke, aki a szóvivői tisztet tölti be, kijelentette: a Nemzeti Megmentési Front Tanácsán belül egység van an­nak ellenére, hogy Mazilut a sajtó továbbra is támadja. A szóvivő közölte: a Ceausescu- rezsim hű kiszolgálói és veze­tői ügyében elkészültek a vád­iratok. Négy személy perét rövid időn belül megkezdik Bukarestben, de most időt kell adni á védelemnek ahhoz, tjogy á perirat' anyagát a védő­titkár elmondta: a számítóköz­pontban formailag helyesen határozták meg a választás végeredményét, ám ma már ő maga is gyanítja, hogy az egyes szavazókerületekben nem mindenütt történt kor­rekt módon a voksok össze számlálása. Krenz és a vele együtt meg idézett Wolfgang Herger, aki korábban az NSZEP KB bel biztonsági osztályát vezette, a kerekasztal résztvevői előtt közös nyilatkozatban kért bo­csánatot az NDK-ban kiala kult helyzetért „mindazoktól, akik szenvedni voltak kényte­lenek a régi biztonsági doktrí­na alatt”, A két egykori funk­cionárius csaknem két és fél órán át adott számot az NSZEP és az állambiztonsági minisztérium összefonódásáról. Mint elmondták, fontos belbiz­tonsági kérdésekben kizárólag Honecker és Mielke dönthe­tett, még a nemzetvédelmi ta­nács tagjainak sem volt azok­ba beleszólásuk. Krenz az „emberi jogok egyértelmű megsértésének” nevezte, hogy a „Stasi” minden másként gon­dolkodót ellenséges erőnek te­kintett. Vasárnap két japán—magyar szociáldemokrata párti csúcsta lálkozóra is sor került Tokióban. Petrasovits Anna, a Magyar- országi Szociáldemokrata Párt elnöke találkozott a Szocialista Internacionáléban tömörült két japán testvérpárt elnökével. A Mélységes fájdalmát és aggodalmát fejezte ki Pimen orosz ortodox egyházfő a kaukázusi tragédia miatt az örmény keresz­tény és az azerbajdzsán mohamedán egyház vezetőjéhez inté­zett hétfői üzenetében. A A JKSZ rendkívüli kongresszusa hétfő délutáni plenáris ülésén három és fél órás vitát folyta­tott a JKSZ jövőjére vonatkozó öt javaslatról, majd pedig sza­vazattöbbséggel elvetette őket. A A kínai sajtó, a rádió és a televízió mélységesen hallgat a Mongol Népköztársaság fővá­rosában, Ulánbátorban zajló tüntetésekről, amelyek résztve­vői több demokráciát, nagyobb szabadságot követelnek. A Hét­főn a tunéziai Karthágóban megnyílt az Arab Magreb.Unió második csúcsértekezlete, amelyben öt észak-afrikai ország — Marokkó, Algéria, Tunézia, Líbia és Mauritánia — tömörül azzal a céllal, hogy fokozza a gazdasági együttműködést, és végső célként kialakítsa saját közös piacát. A Bush elnök tá­mogatásáról biztosította Dole republikánus szenátornak azt a javaslatát, hogy Washington egyes külföldi segélyeket csopor­tosítson át az arra jobban rászoruló országok — köztük kelet­európai államok — számára. Burkolólapvásár 5-30%-os árengedménnyel. Minden termékünket termelői áron kínáljuk vásárlóinknak, amely további 10% megtakarítást jelent önnek. Csak Romhányban! Mintaboltunk: Romhány, Kossuth u. 73. Tel.: (27)-11-345, (27)-12-134, (27)-12-268. Nyitva: 7-től 15.30 óráig, szombaton 7-től 12 óráig. Várjuk kedves vásárlóinkat! A Pethő Intézet és az ELTE különversenye Szétosztják a pártingatlanokat Hamarosan lezárulnak a volt MSZMP-vagyon hasznosításá­ról folyó tárgyalások Pest me­gyében is, ahol több mint száz­negyven ingatlant vettek nyil­vántartásba csaknem 299 mil­lió forint értékben. Az épüle­tek és telkek sorsáról a végső szót majd a kormány mondja ki, de a döntésnél figyelembe veszik a helyi tanácsok és párt- szervezetek javaslatait is. Szűkebb pátriánkban — a megyei tanács felmérése sze­rint — a legtöbb létesítmény elsősorban a sok helyen súlyos gondokkal küszködő egészség­ügy és közművelődés helyzetén javíthatna. Szó van arról is, hogy néhány településen a ta­nácsok munkakörülményeit korszerűsítenék, s ennek kere­tében a javaslatok szerint a volt MSZMP által használt he­lyiségekbe vagy épületrészekbe költöznének a biatorbágyi, a solymári, a ceglédberceli, a csemői, a gyáli, a gödöllői, az úri, a szentmártonkátai, a lőré­in, a verőcei, a kismarost, a rá- di, a püspÖkhatvani, a mária- nosztrai, a vácrátóti és részben a szigetszentmiklósi . tanács munkatársai. A két legnagyobb ingatlan, a leányfalui és a do­bogókői pártüdülők sorsa még nem tisztázódott, a döntés a két létesítmény ügyében a kor­mány kezében van. Szintén vi­tatott az MSZMP volt Pest me­gyei bizottsága budapesti székházának a jövője, amelybe a szocialista pártnak is lesz be­leszólása, hiszen ebben az épü­letben működik néhány helyi­ségben jelenleg is a megyei el­nökség. Legkésőbb január 31-ig ke1- lene megállapodni arról is, hogy miként lehetne a legcél­szerűbben hasznosítani az Amerikai úti volt MSZMP-ok- tatási igazgatóságot. Jelenleg két javaslat fekszik a döntés­hozók asztalán. Az egyik sze­rint ebben az épületegyüttes­ben az Eötvös Lóránd Tudo­mányegyetem nyitna egy ta­nárképző kart, míg a másik a Pethő Intézet kérelmét támo­gatja: a nemzetközi hírű szer­vezet bentlakásos oktatási köz­pontot szeretne kialakítani ott. Mindenesetre a döntésig a fenntartási költségeket a me­gyei tanács fedezi. F. Z. Bérlet- és viteldíj-előzetes Vadsztrájk a BKV-nál (Folytatás az 1 oldalról ) gatója utalt arra, hogy várható a jegy- és bérletrendszer to­vábbfejlesztése. A Közlekedé­si, Hírközlési és Építésügyi Minisztériumtól kapott felszó­lítás, valamint a Fővárosi Ta­nács vezetőinek egyetértő dön­tése alapján, 1990. április 30-ig megvizsgálják, miként lehetne a 24 éve kialakított jegy-, il­letve bérletrendszert az utasok igényeihez alakítani. Jelen voltgk a sajtótájékoz­tatón a BfCy. ^gJ^zgrvgjeti bizottságának munkatársai is, akik elmondták, hogy az 199Ö. január 23-ra meghirdetett sztrájkjukat a Fővárosi Mun­kaügyi Bíróság elutasította, mert az jogellenes! Egyébként a BKV gazdasági vezetése is kérte a cég szakszervezeti bi­zottságát, hogy tekintsenek el a figyelmeztető sztrájktól. Azonban már eldöntött tény, hogy ma reggel üzemkezdés­től sztrájkolnak a közlekedési vállalat dolgozói. Volt, aki úgy fogalmazott, hogy ez a ,,vad­sztrájk” sokba kerülhet a BKV-ngk, hiszen annak bün­tetőjogi szankciói lehetnek. Új szolgálati szabályzat A rendőrség új szolgálati szabályzata politikamentes, megfelel a hatályos jogi köve­telményeknek — hangsúlyozta hétfőn tartott sajtótájékozta­tóján Túrós András belügymi­niszter-helyettes, országos rendőr főkapitány. Az új szabályzatból minden, az egypártrendszerre, illetve az MSZMP-re vonatkozó rész kimaradt, s a szakmai szem­pontok kerültek előtérbe. A rendőrök egyébként munka­helyükön kívül részt vehetnek a pártok rendezvényein, de nem egyenruhában. A jövőben a rendőröknek nemcsak jog­szerűen, hanem kulturáltan kell intézkedniük, ezt a sza­bályzat is rögzíti. Intézkedés­kor a polgári életben szokásos megszólításokat — uram, asz- szonyom — használhatják, s kötelesek bemutatkozni, ne­vük és rendfokozatuk közlésé­vel. Eddig a szolgálaton kívüli rendőrnek is minden esetben intézkedési kötelezettsége volt, a jövőben szeszes ital hatása alatt álló rendőr nem intéz­kedhet, kivéve a végszükséget. A gilisztára nem adtak pénzt Ä kölcsönt behajtják (Folytatás az 1. oldalról.) megalapozottságát. Figyelembe vesszük azt is, hogy a kért hi­tel valóban elegendő-e a kez­deményezéshez, valamint, hogy a kérelmező mennyi saját erő­vel, anyaggal, pénzzel, már el­készült munkával rendelkezik. Sajnos, elég sok irreális és meggondolatlan elképzeléssel Idén a Foglalkoztatási Alap­ból számottevő összeget for­dítanak a munkanélkülivé vál­tak átképzésének támogatásá­ra. Általában a biztos elhe­lyezkedést nyújtó, keresett szakmákban indítják a támo­gatott képzést, de az alacsony iskplázottságú munkanélküli­ek érdekében egyszerűbb, be­tanító tanfolyamokat is szer­veznek — közölték az Álla­mi Bér- és Munkaügyi Hiva­talban. Az új rendelkezések értel­mében a munkanélküli-se­gélyre jogosultaknak anyagi­lag is érdemes lesz jelentkez­ni az átképzésre. Az átképzés ideje alatt — választásuk sze­rint — a munkanélküli-segély 110 százalékát, vagy az elsa­játítandó szakmában elérhető országos átlagbér 75-90 száza­lékát kaphatják meg. A Fog­lalkoztatási Alapból kiegészí­tik a munka mellett tanfolya­mokra jelentkezők átképzés miatti időkiesésének átlagke­resetét is, ha bizonyos időn belül felszámolásra vagy lét­számleépítésre kerül sor az adott vállalatnál. Az átképzés támogatását csak olyan esetben lehet igénybe venni, ha a rá­szorulónak a munkaközvetí­tők a napi ingázási körben nem tudnak felajánlani egész­ségi állapotuknak s képzett­ségüknek megfelelő munkahe­lyet. Az átképzési támogatá­son kívül, meghatározott ese­tekben, megtéríthetők az ok­tatási, utazási, szállás-, vala­mint élelmezési költségek. A nehezebb elhelyezkedési körülmények miatt kiterjesz­tik a közhasznú foglalkoztatás támogatási rendszerét is. Egy sor szolgáltató tevékenységet ellátó szervezet abban az eset­ben, ha közhasznú foglalkoz­tatásra vállalkozik, költségté­rítést kaphat a Foglalkoztatási Alapból. Ilyen területek pél­dául: a közérdekű fásítás, a parkerdőgondozás, folyószabá­lyozás, a közúti, vasúti közle­kedést, az infrastruktúra bő­vítését segítő tevékenység, a szociális gondozás, a múzeu­mi, műemlékvédelmi kisegí­tés. így átmenetileg azok kap­hatnak munkát, akik önhibá­jukon kívül nem tudnak el­helyezkedni, és munkába ál­lásuk harminc napon belül nem biztosítható. À munkál­tató elszámolhatja a munka­béreket, azok járulékát, a vé­dőruhák, a munkaeszközök, s munkásszállítás költségeit, az igazgatási többletkiadásait. Lényegében a közhasznú fog­lalkoztatás költségeinek maxi­málisan 70 százalékára tarthat igényt a munkáltató. Amennyi­ben a munkáltató igénybe ve­szi ezt a térítést, a közhasznú foglalkoztatás ellenértékeként más szervtől nem részesülhet díjazásban. találkozunk a megyében. Fi­gyelembe vesszük a fedezetet is — pl. kezesek, ingatlan —, hiszen a bankoknak biztosíta­niuk kell a behajtást akkor is, ha a vállalkozás nem sikerül. A fő rizikó a vállalkozóé. Ta­valy szinte minden reális igényt ki tudtunk elégíteni, »lem értékeltük normálisnak izonban a biohumusz-giliszta szaporításához kért hiteligé­nyeket, mivel tapasztalataink szerint a humuszértékesítést nem támasztották alá szerző­désekkel. Vizsgáljuk az adózók fizető­készségét is, elsősorban koráb­bi tapasztalataink alapján, vagy ha számláját nem mi ve­zetjük/ bankgaranciát kérünk. Akiről a társbank ezt kiadja, az jó adósnak minősül. □ Szívesen vállalkoznak az emberek? Ügy tudom, egy vállalkozás évi hozadé- ka 26-28 százalék körüli, a vállalkozói hitel kamata pe­dig 28 százalék. Megéri? — Ha a jövedelmezőség ma­gasabb, mint az átlag, akkor szívesen vállalkoznak. De ha a hitel kamatai nagyobbak, ak­kor visszalépnek — bár van­nak „hazardőrök” is. □ Mi a helyzet a notó­rius tartozókkal és a be­hajthatatlan követelések­kel? Létezik-e valamilyen feketelista? — Van belső nyilvántartá­sunk a rossz fizetőktől, illetve nyilvántartjuk a tartozásokat is. Ha kiegyenlítették őket, akkor még két évig figyeljük — differenciálva persze —, hogy a késedelem oka a rossz fizetőkészség volt-e, vagy pe­dig valamilyen más, előre nem látható akadály. A behajtha­tatlan tartozások — ha vállal­kozásról van szó — nagy része a csődeljárás kapcsán vissza­jön. Ilyenekre azonban egy­előre még nem volt példa. A lakossági hiteleket pedig álta­lában valamilyen fedezetre — például a lakásépítési hitelt ingatlanfedezetre — adjuk, így árverés útján azt is be lehet hajtani. Szegő Krisztina Eszközök a munkanélküliek támogatására Anyagi előnyt jelent Egyébként a munkabeszünte­tés idejére a cég nem fizet bért a dolgozóknak, azt majd a vállalati szakszervezet „tisz­tázza”. Tehát szokatlan, hova­tovább faramuci előzmények után került sor erre a kétórás közlekedési sztrájkra. A leg­jobban minden bizonnyal a hajnali órákban dolgozó taxi­sok jártak. Gy. L. Krenz és Herger bocsánatot kért Az emberi jogok megsértése ügyvédek áttanulmányozhas­sák. Emiatt várhatóan csak a jövő héten kezdődnek a „nagy perek”. Bukarestben ülést tartott a Nemzeti Megmentési Front municipiumi tanácsa. A tes­tület egyhangúlag Dán Pre- descut, a front tanácsának ed­digi elnökét választotta meg I Bukarest ' főpolgármesterének. Dán Predescu köztiszteletben álló orvosprofesszor, az orvos- tudományi egyetem sejtbioló­giai és kórélettani intézetének igazgatója. Kikiáltják Azerbajdzsán függetlenségét? Megsértették a szovjet alkotmányt dekelt köztársaság parlament­jével. A bakui harcokban elesett azerbajdzsánok emlékére ren­dezett hétfői gyászszertartás megbénította a város életét. Helyszíni jelentések szerint több százezren gyűltek össze a város központjában, és az üze­mekben szünetelt a munka. A városi közlekedés is leállt, csak a metró közlekedett. A had­sereg és a KGB egységei — bár a tömegfelvonulás részve­vői megszegték a gyülekezési tilalmat — nem léptek közbe. Az AP értesüléséi szerint Bakuban általános sztrájkot hirdettek, amely addig tart. amíg ki nem vonul a hadsereg a városból. A sztrájkfelhívás kezdeményezőit nem nevezte meg a hírügynökség. A szovjet katonai parancs­nokság vasárnap este közle­ményt %dott ki, amely szerint január 24-én reggel kilenc óráig minden következmény nélkül leadhatják fegyvereiket azok, akik nem rendelkeznek fegyvertartási engedéllyel. Á teheráni rádió hétfőn be­jelentette, hogy a szovjet—irá­ni határt lezárta a két ország határőrsége, s csak az Iránból visszatérő szovjet állampolgá­roknak engedélyezik a határ álépését.

Next

/
Thumbnails
Contents