Pest Megyei Hírlap, 1990. január (34. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-16 / 13. szám
1990. JANUÁR 16., KEDD TÊùdim Ő mondta Megtalálta? Egy hónapon át folyt a vita a Népszabadság hasábjain, amit az ifjú és törekvő MSZP-politikus, Nagy Imre Gönci Jánoshoz írt levele (dec. 8.) robbantott ki. A téma az MSZP és az MSZMP viszonya, illetve a baloldali erők összefogásának, együttműködésének a lehetősége. A vita két főszereplőjével most közös interjút készített (jan. 13., 7. oldal) a Népszabadság. Némileg zavaró ugyan, hogy a két politikai nehéztüzér — Nagy Imre az MSZP elnökségének a tagja, Gönci János e párt budapesti alelnöke — olykor ve- rébnyi témákra pufogtat, ám manapság már edzett az olvasó, nincsenek nagy igényei. A szerény igények ellenére mégis megakadtunk az olvasásban akkor, amikor Nagy Imre kijelentette: „A vita egyik kiindulópontja is az volt, hogy a balol- daliság ma nagyon sokfelé található.” N. I. egyébként is kedveli a Icijelentö módot, ezzel a rövidke mondattal azonban — holott ellenszenvvel viseltetünk a kijelentő módban fogalmazot- takkal szemben mindenkor — megörvendeztetett bennünket. Végre! Valaki megtalálta a mai hazai közéletben a „nagyon sokfelé” fellelhető balodalt...! Izgatottan folytattuk tehát az olvasást, legyünk részesei a felfedezés örömének, a bizonyítás fényeinek pedig birtokosai. Hoppon maradtunk. Se öröm, se tények! Csupán a puszta kijelentés, „... a baloldaliság ma nagyon sokfelé található.” Nem értjük N. I. titokzatoskodását. Miért hallgatja el előttünk, hol van az a nagyon sokfelé?! S ha van, akkor miben ölt testet, miként mutatkozik meg, hogyan érzékelhető? Mi ugyanis egészen másféle tapasztalatokkal gazdagodunk napról-napra. Amikre persze rácáfolhat N. I., nyilván széles körből szerzett ismereteivel, hiszen mégiscsak az MSZP elnökségének a tagja. Lehet tehát, hogy N. I. megtalálta a nagyon sokfelé létező, lelhető baloldaliságot. De vajon a baloldaliság tudja-e, hogy — megtalálták ...?! Kliens De ki viszi haza a vesebetegeket? A hosszú teremben sorban egymás mellett feküdtek a betegek. Mindegyikük karját vékony csövek kötötték össze a müvesegépekkel. Csend volt. A temperált levegőben csak a berendezések finom zúgása hallatszott. Leghátul a színes televízió képernyőjén videofilm pergett némán, a hang a fejhallgatókban szólt. Ez volt az első helyiség, amit megmutatott dr. Vámos Zoltán főorvos, a Rolitron Bioelektronikai Részvénytársaság műveseállomásának vezetője. — Fél éve kezdte meg működését, azgz a haemodialízi- ses kezelést az állomás. Több fővárosi kórház betegeinek bérdialízisét végezzük — kezdte dr. Vámos Zoltán, de megrökönyödésünket látva gyorsan kifejtette: NEM A HASZONÉRT — A Rolitron nem a betegeken nyerhető haszon reményében hozta létre ezt az állomást, hanem egyféle bemutató jelleggel. Kizárólag saját, legújabb fejlesztésű berendezéseket használunk, amelyeket így, működés közben figyelhetnek meg a máshonnan jött, érdeklődő szakemberek. Vagyis ez az állomás egy modell, amellyel azt akarjuk bemutatni, hogy milyennek kell lennie (szerintünk) a jövő műveseál- lomásainak. Mint ilyen, egyetlen az országban. Abban is páratlan, hogy ennek a technikai színvonalnak megfelelően magasan képzettek a szakemberek is. Aztán állításait igazolandó dr. Vámos Zoltán , elmondta, hogy megnyitása óta az állomás nem hozott nyereséget, de nem is volt veszteséges. Az állami egészségügyi műveseállo- másain végzett kezelésekkel szemben a Rolitronnál ezért lehetnek kétharmaddal alacsonyabbak a költségek (!). Igaz, korlátozott szolgáltatást nyújtanak, ami azt jelenti, hogy nem a súlyosabb eseteikkel foglalkoznak, hanem az SZTK-rendelőkhöz hasonlóan járóbeteg-ellátást vállaltak. A Pest megyéi betegeket a SemIngatlaríárak a szabadpiacon Marad az építkezés A Pest megyei házak, ingatlanok árait is a legkülönbözőbb tényezők alakítják. Gyakran éppen az épület nagysága és állaga számít a legkevésbé, inkább a település infrastrukturális adottsága vagy a fővároshoz való közelsége, kötődése a döntő. Az apróhirdetések általában csak a telek és az épület nagyságát jelölik, az árakat többnyire személyesen közlik. Gyakran az eladó is bizonytalanul licitál. A vételár meghatározása azért is nehéz, mert egy gazdacsere hónapokig, akár fél évig is eltarthat. Milliós árú ingatlanak esetén pedig tetemes összeg mehet veszendőbe az infláció következtében. A legérintettebbek, a fiatalok azzal érvelnek, hogy egy lakás, egy ház értéke évente többet emelkedik, mint egy ifjú házaspár évi jövedelme. Ügy tűnik, számukra elérhetetlen a vásárlás. Azzal már nem Is számolnak, hogyha szülői segítséggel mégis házat vesznek, elbírják-e a kölcsönök kamatterheit. Egy átlagos nagyságú építési telek ára 300-600 ezer forint között van a megyében. Budapest vonzáskörzetben, ha jár a kék busz és van vezetékes gáz is, akkor fővárosi árakon 600 000-800 000 forint körül kaphatók a jobb fekvésű építési telkek. A dunántúli részen, Budaörsön, Budakeszin a fővárosi árak a mérvadóak. Egy 100 négyzetméteres családi ház ára 3 millió forintnál kezdődik. A fő közlekedési útvonalaktól kieső községekben egy hasonló összkomfortos házat már másfél millió forintért, kínálnak. Családi házak esetében nem szokás négyzetméterekről beszélni, a telket, a fő- és melléképületét egy összegben számolják a gazdák. A lakótelepi lakások árai is helységenként változnak. Ecseren kínálnak 20-22 ezer forintos négyzetméterenkénti áron is összkomfortos lakást, de Budakeszi vagy Cegléd belvárosában a 35 ezerhez áll közelebb az összeg. Megnőtt a megyékben a tanyák iránti kereslet is. Egy villamosított, a főúthoz közeli Törtei melletti tanya ára félmillió forint körül van. Hirdetésekben nem ritka a 10 millió forint fölötti értékű lakóház sem. Ezek többsége a Dunakanyarban, 'Szentendrén vagy a környékbeli hegyekben található. Az építési tilalmak eleve „felverik” egy térség ingatlanainak árait. Hasonlóan a folyamatos építőanyag-áremelés. A lakáshoz jutás legjárhatóbb útja ma a 22 százalékos kamat, a félmilliós telekár mellett is, az önerős építkezés. Ilyenkor szokásos rokoni, baráti segítség mellett a fiatalok „akár” másfél millióból is fedelet húzhatnak a fejük fölé. R. S. melweis Kórház utalja az állomásra. A fővárosban közel kétszáz veseelégtelenségben szenvedő embert kezelnek a különböző állomásokon, itt, a Rolitronnál harmincat, akik közül huszon- ketten Pest megyei lakosok. Mindezeket megtudva fellélegeztünk: végre Pest megye betegei ezúttal nem kerültek hátrányos helyzetbe egy döntés következtében, amely szerint az említett egészségügyi intézmények a Rolitronnál kötöttek szerződést bérdializálás- ra! Csakhogy dr. Vámos Zoltán hamar lehűtötte örömünket. Elmondta, hogy bár a fővárosi műveseállomások túlzsúfoltak, a Rolitroné csak fél kapacitással működik. Ennek legfőbb oka az, hogy a Pest megyei pácienseket nem lehet éjszakára behívni. Ugyanis, ha a kezelés éjjel kettőkor ér véget, a beteg nem tud mivel hazautazni vidékre. Sajnos, az Országos Mentőszolgálat nem tud segíteni a betegek hazafuvarozásában, mert szállítókapacitása ezt a külön megterhelést nem bírja el. E patthelyzet feloldása nem kecsegtet reménnyel, mert a közeljövőben aligha képes majd az egészségügyi tárca az igények szerint felfejleszteni a mentőszolgálatot. Ez bizony elég nagy baj, mert a Rolitron- állomás pácienseinek túlnyomó többsége heti két alkalomnál többször szorul kezelésre! Ezért fordulhatott elő, hogy bár a beteg kezelését már délután kettőkor befejezték, a mentőautó még éjfélkor sem jött érte! MEGOLDÁS KELL Elképzelhető, hogy ilyen hosszú várakozás után milyen állapotban érnek haza a betegek, amikor maga a többórás kezelés is megviseli őket. Ezért kénytelen az állomás a napi 30-40 kezelés után leállni, hogy aztán másnap délelőtt folytassák a munkát. — Mi a megoldás? — Természetesen a helyi műveseállomások létrehozása volna a járható út. Azonban a főváros körül többet is kellene építeni Pest megyében, hogy meg lehessen rövidíteni a betegek utazási idejét a kezelés és a pihenés javára. Tudomásom szerint az egészségügyi tárca már tervezi, hogy Cegléden, Vácott és valahol a budai körzetben létesítenék Pest megye első három műveseállo- mását. Azonban ezek a beruházások több száz millió forintba kerülnének, ezért nem tudom, hogy megvalósításuk várható-e belátható időn belül — válaszolta dr. Vámos Zoltán. — Hallottunk egy olyan megoldásról, amilyen már több tőkés országban sikeresnek bizonyult. Eszerint a betegek odahaza maguk végeznék el a kezelést saját készülékekkel. Meghonosítható ez a módszer hazánkban? SZÁLLÍTÓ KERESTETIK — Való igaz, hogy az éjszakai, alvás közbeni kezelés a jövő útja. Ez ugyan egy sokkal hosszabb folyamat, s hetente nem kétszer-háromszor ismétlődne, viszont csökkenne a két kezelés közötti időben a szervezetben a méregfelhalmozódás szintje. Ugyanakkor éppen azért drága megoldás, mert a hét minden napján, illetve éjszakáján üzemeltetni kellene a házi berendezést. Sőt, magát a technikát is meg kellene vásárolni, mégpedig külön-külön. minden vesebeteg számára. Emellett a berendezéshez telepíteni szükséges egy speciális vízmüvet, s folyamatosan gondoskodni kell a dialízis-törzsoldat beszerzéséről, utánpótlásáról. Szóval, a költségek miatt a közeljövőben ez a kezelési módszer sem honosítható meg hazánkban. Ezért inkább a betegszállítás megoldását látom elérhetőnek, akár magánfuvarozók szerződtetése révén is — mondta végezetül dr. Vámos Zoltán. Majd a tisztánlátás végett még hozzátette, hogy a dialízis- kezelés nem eredményezi a beteg teljes gyógyulását. „Csak” meghosszabbítja a veseelégtelenségben szenvedők életét. Ám éppen ezért kell kutatni a végleges megoldást, mert a jelen helyzetben a Pest megyei betegek a szállítási nehézségek miatt mégiscsak hátrányban vannak a fővárosi lakosokkal szemben! Aszódi László Antal NYÍLT LEWÉí a pártokhoz, társadalmi szervezetekhez és a választásokon részt vevő képviselőjelöltekhez Március 25-én választja meg az ország a Magyar Köztársaság új Parlamentjét. Pest megyében 16 választókerületben versengenek a jelöltek a képviselői mandátumokért. A hazánk jövője szempontjából meghatározó jelentőségű politikai esemény előkészítéséhez, a választási propagandához a Pest Megyei Hírlap az esély- egyenlőséget szem előtt tartva kíván hozzájárulni, s erre szólítja fel a megyében megjelenő független helyi lapokat és pártkiadványokat if. Ennek szellemében szerkesztőségünk a következőket hozza az érdekeltek és az olvasók tudomására. O A Pest Megyei Hírlap a választási kampány során kész a képviselőjelöltek valamennyi nyilvános rendezvényéről előzetesen hírt adni. Képviselőjelöltnek — mint köztudott — az tekinthető, aki a választókerületben megszerezte a minimálisan szükséges 750 támogató aláírást. O A jelöléshez szükséges aláírások megszerzésére irányuló propagandában a lap csak fizetett hirdetések közlésével vesz részt. O A listajogot elnyert pártok számára a szerkesztőség lehetőséget biztosít arra, hogy egy alkalommal egynegyedes lapoldal — három gépelt oldal — terjedelemben, előzetes időpont-egyeztetés után ingyenesen ismertetjük pártjuk programját. Listás pártnak az a szervezet tekinthető, amely legalább a megye választókerületeinek negyedében, azaz Pest megyében négy választókerületben tud képviselőjelöltet állítani. O A képviselőjelöltek bemutatásához, programjuk megismertetéséhez lapunk a következőképpen kíván hozzájárulni: — A képviselői jelölőgyülésekről rendszeresen beszámolunk, arra törekszünk, hogy a különböző pártállású vagy független jelöltek rendezvényeiről összességében arányosan tudósítunk, de valamennyi ilyen eseményről terjedelmi korlátok miatt nem tudunk beszámolni. — Miután a képviselőjelöltek a választási propagandára pénzbeli hozzájárulást, a pártok hasonló célokra is fordítható költségvetési támogatást kapnak, fizetett közleményként valamennyi képviselőjelölt számára biztosítjuk, hogy a választási kampány során lapunkban bemutatkozhassanak, programjukat ismertethessék. Egy képviselőjelölt legfeljebb három alkalommal, maximum három gépelt oldal terjedelemben tehet közzé közleményt. A választási pártok korlátozás nélkül szintén fizetett hirdetésként jelentethetik meg a programjukat ismertető, kampányt szolgáló írásaikat. O A pártok és képviselőjelöltek közleményei, hirdetései nem tartalmazhatnak más pártokat és személyeket sértő, becsmérlő kijelentéseket, írásaikat kulturált módon, mások személyiségi jogait tiszteletben tartva kell megfogalmazni, ‘ • O A Pest Megyei Hírláp Irányadónak tekinti az Országos és a Pest Megyei Választási Bizottság útmutatásait és döntéseit. Választási munkánkban ennek szellemében fogunk eljárni. O A választási propaganda a Pest Megyei Hírlapban január 22-én kezdődik. Ennél korábban fizetett hirdetéseket nem teszünk közzé. Figyelmeztetésnek szánták Tüntetett a lecsúszott tömeg Tüntetést szervezett tegnap estére Budapesten a Magyar Demokrata Fórum a tervezett lakbéremelések és más, a lakosságot sújtó kormányzati intézkedések ellen. A kezdeményezéshez csatlakozott a Lakásbérlők Országos Egyesülete is. A demonstráció résztvevői a Hősök terén gyülekeztek, majd a többezres tömeg a Parlament épülete elé vonult, ahol jelszavakat skandáltak, s különböző, az életszínvonalat rontó lépéseket bíráló transzparenseket emeltek a magasba. Még a Hősök terén, a tüntetésre indulók népes táborában találkoztunk Für Lajossal, a Magyar Demokrata Fórum elTöbb lesz ami áll, mint ami megy Csütörtökön buszossztrájk Mint lapunk pénteki számában már megírtuk, csütörtökre kétórás figyelmeztető sztrájkot hirdetett a Közúti Közlekedési Dolgozók önálló Szak- szervezete. Ezzel kapcsolatban a Pest megyében érintett Volánbusztól a következő tájékoztatást kaptuk tegnap írásban: „A Közúti Közlekedési Dolgozók önálló Szakszervezete 1990. január 18-án 7 és 9 óra között az egész országra kitér, jedő figyelmeztető sztrájkot szervez a közúti közlekedésben dolgozó munkavállalók körében, gazdasági és szociális érdekeik védelme érdekében. A figyelmeztető sztrájkhoz — a többi Volán-vállalathoz hasonlóan — a Volánbusz dolgozói is csatlakoznak, ezért a jelzett időszakban a vállalat által közlekedtetett autóbuszjáratoknál járatkimaradásra, késésekre lehet számítani. Január 18-án a reggel 7 és 9 óra között induló járatok túlnyomó többsége leáll. A konkrét közlekedési rendet a vállalat Pest megyében levő üzemigazgatóságain az egyeztető bizottságok a helyi sajátosságok ismeretében határozzák meg. Ezen időszak alatti közlekedési rendről a Volánbusz helyi autóbuszállomásain és a gépkocsivezetőknél lehet tájékozódni.” Eddig a levél, amelynek tartalma egyértelmű. Ezért azt javasoljuk olvasóinknak, hogy akinek csütörtökön ebben a két órában sürgős dolga akad, az inkább keressen más közlekedési eszközt, A munkabeszüntetés alatt is közlekedő járatokról az autóbuszállomásokon — mint azt érdeklődésünkre a vállalat vezetői elmondták — legkésőbb szerdától írásos hirdetmények adnak információt. nökségének tagjával, akivel rövid interjút készítettünk. — Mit akar elérni az MDF ezzel a megmozdulással? — Szeretnénk felhívni arra a hatalmas tömegre a figyelmet, amelyik már régen lecsúszott a létminimum alá, magyarán szólva: nyomorog. Gondjaik sokasodnak, helyzetük pedig egyre romlik. Ez egy civilizált európai társadalomban nehezen tűrhető, nehezen tolerálható. — önnek teljesen igaza van, de ön is tudja, hogy az Ország- gyűlés néhány héttel ezelőtt meglehetősen sarokba szorí- tottan elfogadott egy olyan költségvetést, amely várhatóan még több embert sodor súlyos gondok közé. Hogyan lehet így valóban segítséget nyújtani ezeknek a kiszolgáltatott helyzetben lévő honfitársainknak? — A lecsúszott embereknek egy másfajta kormányprogrammal. a mostanitól eltérő intézkedésekkel lehetne támogatást adni, s csökkenteni azok számát, akik a létminimum alá kerülnek. A mostani helyzet okai ugyanis a több esztendeje fölhalmozódott, tehetetlenségeinkből következő feszültségekben keresendők. Ám az, hogy ezért az ország lakosságának jelentős része nyomorogjon, nagyon igazságtalan. — Ezek szerint, ha a választások után az MDF a kormányzás részese lesz, akkor olyan intézkedések is várhatók, amelyek javítják az elszegényedett rétegeknek a helyzetét? — Föltétlenül! A Magyar Demokrata Fórumnak már van Egy transzparens a sok közül: „Miniszter úr, ön hol vásárol?” A kérdés ma a tüntetők szerint is kétszeresen jogos. Mert érthető, ha kétségbevonják az elszegényítő intézkedések megalapozottságát, s az is, ha a miniszterek szemére vetik: miközben romlik az élet- színvonal, most akarják emeltetni a Parlamenttel — s nem is kis mértékben — a bérüket egy konkrét, nagy alapossággal kidolgozott gazdaságpolitikai programja, arnely kétirányú tevékenységen alapul. Egyrészt szeretnénk egy valódi piacgazdaságot megteremteni, alapvetően a reprivatizálással, ám az így befolyt jövedelemekből megpróbálja kihúzni azt a szociális hálót, amely kizárja ezt a nagymérvű elnyomorodást. Másrészt olyan módon próbál munkaalkalmakat teremteni, hogy a ráfizetéses, csődöt jelentő üzemekből kikerülők más területeken találjanak megélhetést. F. Z.