Pest Megyei Hírlap, 1990. január (34. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-03 / 2. szám

1990. JANUAR S., SZERDA 3 0 MONDTA Aba, a ha Teljes oldalt elfoglaló in­terjút közölt a Népszabad­ság (89. dec. 30.) Kopács László külügyminisztériumi államtitkárral. A számvetés érdekes, tárgyilagos, a jö­vőt illető kérdések és az azokra adott válaszok sem kerülik a kényes témákat. Elégedettségünket fokozta a megnyugtatás, amikor is K. L. kijelentette: „Bár­hogy alakuljon a választá­sok kimenetele, bármelyik párt kapja is meg a kül­ügyi tárcát, a külpolitiká­ban nemhogy gyökeres, de még jelentősebb fordulatra sem lehet számítani.” Nyugodtak lehetünk te­hát. Nyugodtak lehetünk? Ismerve több politikai szer­vezet nyilvánosságra ho­zott programját, ugyan mo­corog bennünk a kétkedés, az aggodalom, ám a kül­ügyi államtitkár a szakem­ber, ő tudja ... Hiszünk ne­ki. Hinnénk, ha ... Ha a már idézett megállapítást — és annak indoklását — nem követné valami, ami megrendítette ezt a hitet. Az államtitkár ugyanis, mi­után megállapította, miként hasznosította a magyar külpolitika a mozgástér utolsó millimétereit is, mi­ként mérte fel az ország igényeit és lehetőségeit, így fejezi be a gondolatmene­tet: „Meggyőződésem, hogy egy új kormány, s ha a dol­gok úgy alakulnak, egy új külügyi vezetés sem tehet másként, ha lépéseit az or­szág, a nemzet érdekei mo­tiválják.” Értjük mi, de még meny­nyire, hogy értjük! Az ob­jektív körülményeket is, s azt szintén, milyen fontos tudni, az a fránya kétbetűs szócska, a ha lényeges funk­ciót tölt be a mondatban. Olyannyira lényegest, hogy a homlokunkra csapva ki­áltottunk fel: aha! Ez az! Itt a lényeg! .......HA a dol­g ok úgy alakulnak ...”, s új külügyi vezetésnek. „ ... HA lépéseit az ország, a nemzet érdekei motivál­ják." S ha nem? Ha — mondjuk — szűk pártérde­kek. koalícióis ígéretek, ir­reális óhajok kapnak teret? Ha a mai helyzetet nézzük, ez sem elképzelhetetlen, sőt...! KLIENS Kozmetikai szer tesz a Ce/ladam ? Érszűkület, infarktus ellen is használható (Folytatás 02 l. oldalról.) kutatáshoz és a fejlesztéshez. Még csak időt sem hagynak, hogy mi tovább vizsgáljuk a szert. A megválaszolatlan kér­dések miatt pedig a betegeken úrrá lesz a csalódás. S ez nem a mi bűnünk. Hiszen az Or­szágos Gyógyszerészeti Inté­zet, amely törzskönyvezteti, bevizsgálja a Celladamot, egy­szerűen azzal az indoklással, hogy most nem aktuális ez a téma, levette a napirendjéről. Az első mérések megtörtén­tek, azok engem igazoltak. Azután leálltak azzal, hogy nem időszerű. Elvégezték a toxikológiai próbát, s kiderült, hogy az anyag nem mérgező. Mivel a stabilizációs mérések­re már nem jutott idejük, a legrövidebb szavatossági ha­táridővel jelölték meg. Igaz, közben jócskán elmúlt az ál­taluk feltüntetett fél esztendő, s a Celladam-csepp szerkezete ugyanolyan stabil, mint a csomagolás idején volt. Nem jár le a szavatosság ! Tehát, ha valakinek nyolc­tíz hónapos Celladam-csepp van a birtokában, nyugodtan használhatja. Azért, mert az OGYI-nak nincsenek meg a szükséges ismeretei a szer tar­tósságának megállapítására, attól még a cseppek jók. Ez az OGYI képességének a korlá­tairt bizonyítja, nem a Cella- dam használhatóságának rö­vid idejét. De van még valami, ami ag­godalommal tölti el Kovács Ádámot: — Ennçk a felpörgetésnek még egy kellemetlen hatása van. A figyelmet a diagnózis­ról a betegség kezelésére irá­nyítja. Holott a megelőzés a lényeg — mondja a feltaláló, s mivel már ezt korábbi be­szélgetéseink során tízszer, százszor említette, tudom, hogy számára ez a legfonto­sabb. Mint valami igét, ismé­telgeti. — Nem szabad hagyni, hogy kialakuljon a daganatos megbetegedés. A megelőzésre kell fordítani a figyelmet! Korábban az egészségügyi miniszterhelyetes részletesen fejtegette nekem, hogy miért használhatatlan a Celladam- diagnózis. Az az eljárás, ami­nek során egy vércseppből ál­lapítják meg, hogy a szerve­zetben megindult-e egy olyan immunrendszeri rendellenes­ségről tanúskodó folyamat, ami daganatos elváltozással járhat. Az egész bizonygatás azért nem hangzott meggyőzően, mert se az OGYI, se a Szociá­lis és Egészségügyi Miniszté­rium más intézménye nem rendelkezik olyan eljárással, amivel a korai szakaszban ki lehetne mutatni a daganatos megbetegedésre utaló tünete­ket. S mivel ők ezt nem tud­ják megtenni, nincs módsze­rük, amellyel a Celladam- diagnózis jogosságát elbírál­hatnák. Ingyenes szolgáltatás Budapesten, a Dalszínház utcában a Celladam Cancer Research központi laborató­riumában és rendelőjében a hivatalos megállapításoktól függetlenül tovább folynak a vizsgálatok, s akinél pozitív eredményt kapnak, Celladam- mal kezelik. A kispénzű em­berek ingyen jutnak a szolgál­tatáshoz. A betegeknek pedig ingyen adják a szert. S bár a munka folyik, s ta­lán kisebb ellenállással kell megküzdeni a kutatócsoport­nak, mint három, négy évvel ezelőtt, azért néha úgy tűnik, hogy még most is ugyanolyan nehézségekkel kell harcolniuk, mint esztendőkkel ezelőtt: — Szomorú, de az energiánk nagy része még mindig arra megy, hogy a hitelességünket bizonyítsuk — mondja Kovács Ádám. — Hosszú, hosszú évek munkája fekszik abban, hogy sikerült a diagnózis használ­hatóságát tudományosan iga­zolni. S még egy kézzelfogha­tó eredményünk van: a daga­natos betegnél, akiknél a diag­nózis alapján is kimutattuk az elváltozást, a Celladam-csepp után negatív eredményt kap­tunk. Tudja, ez mit jelent — néz rám a feltaláló, s látom a tekintetén, hogy arra kíváncsi: hiszek-e neki. En hiszek neki. — Azt, hogy a száz beteg em­véresen, védtelenül tárul fel az agy. Péter szakszerűen nyúl mögé, emeli ki, és egy tálcára teszi. Szemben egy lány, aki eddig mintákat vett a szer­vekből, megkérdezi, nem aka­rok-e kimenni. Nem akarok. Nem tudok. Nem lehet. Vala­mi ott tart. Mintha egy füg­gönyt húznának el, mintha a teremtés mögé nézhetnék egy másodpercre, iszonyodva és izgatottan. Próbálom rendsze­rezni a gondolataimat. Péter erről azt mondja később, ne erőlködjek. A halált képtelen­ség megszokni, ö ezreket bon­colt már, mégis mindig meg­borzad. Kést vesz elő, mozdulatai precízek, takarékosak. A mell­kast nyitja meg. A penge ser- cegve szalad a testen végig, a gégefőtől a szeméremdobig, a köldöktől egy ujjnyira jobbra. Ahogy a nagykönyvben meg van írva. Szinte megbabonáz­va meredek a kezére. Sorra emeli ki a .szerveket, tüdőt, szívet, beleket, vesét. Tíz perc sem telik el, és már vége az egésznek. Az öregasszony fakón, esetlenül, előremeredő bordákkal fekszik, koponyája kifosztott mélyére látni. Aztán végigver rajta a kézitus, a vér­rel kevert víz a lába között a lefolyóba ömlik. Majd a déli demonstráció után összevarr­ják, magyarázza Péter. Az újabb tíz perc munka. Aztán kész. Gumikesztyűjét gyakor­lottan rántja le, és a holttest torkába tömi. Egy pillanattal később hatalmas nejlonzacs­kóba nyúl, rongycsomót vesz ki és azzal ugyanazt teszi. Hogy ne essen össze a nyak, kommentálja. Mert ide már nem kerül vissza a nyelőcső. Megy minden a hasba, az agy, a koponyatető, a szervek, ömlesztve az egész. Persze, miután a kismedencét is kibé­lelték. Felegyenesedik, így az asz­tal melletti farácson állva majdnem olyan magas, mint én. Hosszú fekete haját hátul varkocsba köti: Szóval ki kell tömni a testnyílásokat, fut új­ra neki. Csak később, mikor már a folyosón megyünk végig, szű­nik meg az a különös nyomás bennem. Komótosan lépke­dünk egymás mellett, nyugta­tóan zümmögnek a neoncsö­vek. Egyébként csendes min­den. Mintha nem lett volna sohasem boncolás, tárt mellka- sú öregemberek és öregasszo­nyok, mintha nem is itt bal­lagnánk, hanem egy másik vi­lágon, ahol nincsenek se kór­házak, se halottak. Pillanat­nyi az érzés, de kétségtelen. Ám Péter már mutatja: az ott oldalt a hullalift. Beszállunk, a fémdoboz megindul velünk az alagsorba. Odalent sejtel­mes alagútba érkezünk. Fe­jünktől centiméterekre csövek futnak tova a mennyezeten, egy-egy lámpa szór erőtlen fényt a falakra. Arrébb vas­ajtó körvonala látszik. A ki­lincset lenyomva, szinte azon­nal hideg levegő csap meg bennünket. A hullakamrában vagyunk. Üresen sorakoznak kétfelé a tepsik, magasra tor­nyozva, csupán balra a leg­felsőn fekszik valaki. Ala­csony, ősz hajú öregember, arca beesett, meztelen teste valósággal feloldódik az izzók halvány derengésében. Két órát fekszenek az osztályon, szólal meg végre Péter. Két órát, mielőtt idehozzák őket egy külön felvonóban. Mert modern kórház ez a kerepes- tarcsai. Gondoltak a halottak­ra. Külön liftet, külön szállítá­si útvonalat terveztek nekik. Kifordulunk az ajtón, in­dulnánk ehhez a másik felvo­nóhoz. Szemben, kissé távolabb két nővér álldogál. Tekintetük épp csak végigsöpör a köpe­nyünkön, és már el is fordul­nak. Ez van, hallom a hátam mögül. Itt nem szokás köszön­ni a boncmesternek. Péter le­gyint. Van, aki borzad, van, aki megvet. Mindegy, nem kell foglalkozni velük. Látom raj­ta, sokszor azért ez a legnehe­zebb. Tornacipője csosszan a földön. Mesélni kezdene, hogy közülük senki nem eszik azzal a késsel, amivel boncol. Nagy levegőt vesz, bizonyára nagy a történet is, de abbahagyja. Mindenkinek meg kellene fognia egyszer egy halott ke­zét, mondja nagysokára. Hogy megtudja, milyen az. Ismét hallgatunk egy sort. Minek is most beszélni. Mire felérünk, a pihenőben halkan szól a zene. Valami opera, csak a tuttiknál tör elő egy kis hang a rádióból. Le­ülünk, lazítunk hátradőlve. Fél óra és kezdődik a demonst­ráció. Próbálok nem gondolni semmire. A nap besült az ab­lakon. Még 25 perc. Szinte áll az idő. A halottaknak már mindegy. Nekünk is. Aztán ezt egyszerre nem ér­zem ilyen biztosnak. Falusy Zsigmond A Dalszínház utcában folyamatosan végzik a vizsgálatokat (Vimola Károly felvétele) berből kilencvennyolcat meg­gyógyítunk. A műtőasztalon százból legfeljebb öt gyógyul meg! Fizikai törvényszerűségek Kovács Ádám a vércsepp beszáradásánál keletkező haj­szálvékony fonalakból követ­keztet a vizsgált alany állapo­tára. Ariadné fonalának ne­vezte el ezt a rajzolatot. Lé­zermikroszkóppal kutatja a fonalak titkát, s egyre inkább kezd megerősödni benne egy gondolat. Ezek az elváltozások nemcsak a daganatos megbe­tegedésekre utalnak. Mindén­re, ami a szöveti nedvkerin­géssel kapcsolatban van, ha­tással lehetnek. Mivel a csepp- ben a vonalak meghatározott fizikai törvényszerűségek sze­rint alakulnak ki... — ... azt jelenti, hogy a keringési rendszerre, a magas vérnyomásra, így az infarktus­ra, de az érszűkületre is ha­tással van, érti! Egy tény, ahogy a szervezet általános ellenálló képességét befolyásolják az általunk is­mert vitaminok, úgy vannak olyan anyagok is, amiket még nem ismerünk, de ugyanúgy hatással vannak az egészségre. Igaz, ahhoz, hogy egy újabb vitamint vagy egy újabb anyagot felf edezzen valaki, ah­hoz legalább egy Szent-Györ- gyi Albert kell. S köztudomá­sú, hogy Szent-Györgyi Alber- tek nem születnek minden év­ben. Mint ahogy azok sem Szent-Györgyi Albertek, akik azt mondják a Celladam-diag- nózisra, hogy nem jó. Abból a megállapításból ki­indulva, hogy a Celladam egy általános roborálószer, s a daganatos megbetegedéseken kívül hatással van szív- és ér­rendszeri elváltozásokra is* Kovács Ádám szerint legjobb, ha a szer a lehető legnagyobb területen találkozik az emberi szervezettel. Ezért kozmetikai szerekbe építik be a hatóanya­got. A szegedi szűrállomáson már folynak a kísérletek, s elektroforézissel juttatják a bőrbe a Celladamot. Persze, ennek van sokkal egyszerűbb módja is, s krémeknél, borot­válkozás utáni és előtti sze­reknél is alkalmazzák. Így, kis dózisokban, de állandóan hoz­zájut a szervezet a megfelelő ellenálláshoz szükséges Cella damhoz. Fiedler Anna Mária Helytállás, veszélyben Akik elhárították a katasztrófát Emlékezetes perceket idézünk fel — két esemény kap­csán — az 1989-es esztendőből, amikor néhány ember lélekjelenlétén és segitőkészségén múlt, hogy sikerült el­kerülni a katasztrófát. Az orvosok, az ápolók, a rendőrök, akikről most szó lesz, az életüket kockáztatták veszély- helyzetben azért, hogy másokat megmentsenek. Rajtuk múlt, hogy sikerült, és mindenki épségben maradt. Október 23-án este, húsz óra után néhány perccel, haj­szál híján gázrobbanás tör­tént Cegléden, a Kossuth Fe­renc utca 54-es számú ház­ban. Telek László főtörzsőrmes­ter idézi fel a történteket: Leszerelte a gázpalackot — Rádión kaptuk a riasz­tást, hogy egy ittas férfi le­szerelte a gázpalackot a veze­tékről, és fel akarja robbanta­ni a lakást. A kollégámmal, Kovács István főtörzsőrmester­rel azonnal kocsiba ültünk, és siettünk a helyszínre. A ház körül már csődület volt, so­kan gyalog igyekeztek lefelé a panelházból, amelynek a hetedik emeletén van az a la­kás. Én vezettem az autót. Míg leállítottam. Kovács Ist­ván már szaladt be a házba, hogy egyetlen másodpercet se veszítsünk. Gyalog rohantam a hetedik emeletre, mert fog­lalt volt a lift. Néhány má­sodperccel később érkeztem, de még időben. Sikerült meg­fékeznünk azt az erősen ittas férfit, aki leszerelte a veze­tékes gázpalackot, és éppen meg akarta gyújtani a gyufát, hogy felrobbanjon a ház. Se­gítségünkre volt az egyik szomszédnál vendégeskedő Kurucz József is, aki bejelen­tette nekünk, hogy mi készül. — Miből észlelték a ház la­kói a veszélyt? — Hallották már korábban, hogy az illető, akinek az élet­társa nem volt otthon, betörte az ajtót. Próbálták csillapíta­ni, de nem sikerült. Azután érezték a gázszagot, és tudták, hogy ez mit jelent. Egyébként valami féltékenységi história volt, de hát az ilyesmit nem így kell rendezni... A Pest Megyei Rendőr-fő­kapitányság Kovács István fő­törzsőrmestert, Telek László főtörzsőrmestert és a nekik se. gédkező Kurucz Józsefet fel­terjesztette Életmentő emlék­éremre. Pszichiátriai betegek Tűz keletkezett augusztus 3- án, éjfél után negyvenöt perc­cel a pomázi Munkaterápiás Intézet Duna-parti részlegé­ben. Azon az éjszakán dr. Szé- nyi Gábor ügyeletes orvos, Pál Gáborné ápolónő és Vida Ist­ván ápoló tartózkodott ott. Az ő lélekjelenlétüknek, gyors in­tézkedéseiknek köszönhető, hogy nem tört ki pánik, senki sem sérült meg, csak anyagi kár keletkezett. Amikor a Munkaterápiás In­tézetben jártam, éppen egyi­kük sem volt ott. Dr. Szényi Gábor alkoholbetegeknek ren­delt a fővárosban, Vida Ist­ván szabadságát töltötte, Pál Gáborné pedig már hazament az éjszakai műszakból. Simon László intézetvezető főápoló idézte fel a történteket: — Nálunk pszichiátriai be­tegek vannak, többségük reha­bilitáció után visszakerül ere­deti környezetébe. Mások, saj­nos — akiket a család és a munkahely nem fogad visssza —, egész életükre itt marad­nak. A Duna-parti részleg, ahol augusztus 3-án tűz ke­letkezett, 150 ágyas. Itt az a gyakorlat, hogy az éjjeli szol­gálat fél-háromnegyed órán­ként körbejár, és megnézi, hogy rendben van-e minden. Az említett napon, éjfél után már megtörtént ez az ellenőrzés, amikor a női rész­leg egyik betege kiment a fo­lyosóra, és ott észrevette, hogy tűz van az öltözőszekrények környékén. Erre a folyosóra egyébként két kórterem nyílik. A beteg szerencsére nem a kór­terembe ment vissza, hanem a nővérszobába rohant, és azt kiabálta: Tűz van! Tűz van! Az ügyeletes orvos és az ápo­lók nagyon gyorsan, ügyesen cselekedtek addig is, amíg a nyomban riasztott tűzoltók megérkeztek. Az ablakon át menekültek — A földszintes épület ab­lakán keresztül — hiszen a fo­lyosón tűz volt — mentették a betegeket. Vida István áram- talanította az épületet, és a tűzcsapra szerelt fecskendővel elkezdte az oltást. Az ügyele­tesek magatartásán múlt, hogy a pszichiátriai betegek pánik nélkül, viszonylagos nyugalom­ban vészelték át ezt az éjsza­kát. Mire a tűzlotók négy ko­csival megérkeztek, az ápoltak már biztonságban voltak, és a tűz egy részét is sikerült meg­fékezni. Időközben telefonon behívták az intézet igazgató­ját, Győri Ferencet, és azokat az ápolókat, akik a közelben laknak. A továbbiakban vala­mennyien segítettek abban, hogy busszal a tizennégy ki­lométerre lévő másik telep­helyre lehessen átszállítani a betegeket. — A tűz keletkezéséről mit sikerült megállapítani? — A vizsgálat még nem zá­rult le, de az eddigi adatok szerint gyújtogatás történt. Nézze, itt olyan embereket ápolunk, akik nem képesek felmérni egyes cselekedeteik társadalmi hatását, veszélyes­ségét. Gyújtogatásra utal, hogy a vizsgálat során két tűz­fészket mutattak ki, egyik az öltözőszekrényeknél volt, a má­sik a zongora alatt. Egy de­viáns magatartású alkoholista betegre gyanakszunk, akit már ezt megelőzően is másik intéz­ménybe akartunk átszállítani. Azóta ez megtörtént. — És mi történt a tűzesetet követően? — Saját embereinkkel hely­reállítottuk a mintegy hét­nyolcszázezer forintos kárt. Dr. Szényi Gábor, Pál Gábor­né és Vida István dicséretet és pénzjutalmat kaptak helyt­állásukért. Hat beteg számára — akiknek holmijai elégtek — gyorssegélyt utalt ki az inté­zet. Az élet visszatért a régi kerékvágásba. Gál Judit

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents