Pest Megyei Hírlap, 1989. december (33. évfolyam, 284-307. szám)

1989-12-07 / 289. szám

nur HUI 1989. DECEMBER 7., CSÜTÖRTÖK Előrehozták az N52EP kongresszusát Krenz után: ügyvivő államfő (Folytatás az I. oldalról.) Egon Krenz lemondásával az államfői teendőket — ügyvi­vői minőségben — az állam­tanács eddigi elnökhelyette­se, Manfred Gerlach (a Li­berális-Demokrata Párt elnö­ke) látja el. Az NSZEP-tag elnökhelyettesek — Stoph, Sindermann, Mittag — már jóval korábban „megbuktak” ezen a poszton is ... Egon Krenz lemondott a nemzetvédelmi tanács élén betöltött posztjáról is. Az Ál­lamtanács szerdán visszahív­ta tisztségükből a Nemzet- védelmi Tanács tagjait. Egy­úttal közkegyelmi határoza­tot fogadott el a testület. Egy héttel előrehozták az NSZEP eredetileg december 15-ére tervezett rendkívüli kongresszusának kezdőnap­ját — jelentették be szerdán délután Berlinben. A decem­ber 8-ai kezdést a párt mun­kabizottsága az NSZEP-n belül, illetve az országban ki­alakult helyzettel indokolta. A pénteken este kezdődő rendkívüli kongresszuson a munkabizottság jelentést ter­jeszt elő a párt helyzetéről és annak okairól, továbbá javas­latokat arra vonatkozóan, ho­gyan lehet a bázistól kiinduló megújulás nyomán modern, szocialista párttá formálni az NSZEP-t. A munkabizottság javasol­ja olyan vezető testületek megválasztását, amelyek biz­tosítják a párt mint egyen­rangú politikai erő cselekvő- képességét a társadalmi meg­újulás folyamatában. A kong­resszuson egyértelműen sza­kítani kell a sztálinista rend­szerrel, az általa előtérbe he­lyezett hatalmi monopólium­mal és hatalmi visszaéléssel — hangoztatja az NSZEP munkabizottsága. I Cáfolják az IMF-lárgyalások kudarcát Újraértékelés Egy vezető szovjet hadtör­ténész szerint hamarosan új-! ra kell értékelni az NDK-ban! 1953. június 17-én kirobbant! népfelkelést. Dmitrij Volko- gonov tábornok, a Szovjetuniói Tudományos Akadémiája | Hadtörténeti Intézetének igaz­gatója a Deutschlandfunk rá­dióállomás műsorában kifej­tette, hogy o történelemben a ( struccpolitika nem vezet sem­mire. A tábornok ugyanakkor óva f intett elsietett eljárástól, i Emellett kifejtette azt a véle­ményét: nem szabad megen­gedni. hogy az utóbbi évitze- j dek szovjet katonai elkötele­zettségéről folyó vita megza­varja az európai ház egyen- j súlyát. Közel a teljes csődhöz! Újabb kormányátalakítás Csehszlovákiában Az ellenzék nyomására A csehszlovák ellenzék nyo­másának engedve újabb kor­mányátalakításra készül La- dislav Adamec miniszterelnök, és szerdán Prágában először ült tárgyalóasztalhoz Karel Urbanek pártfőtitkár a Polgá­ri Fórum képviselőivel. A Fó­rum megbízottai ugyancsak szerdán rövid megbeszélést Szovjet-francia csúcs Megértés a német kérdésben Kijevben szerdán késő dél­után megkezdődött a szovjet— francia csúcstalálkozó. Gorba­csov és Mitterrand elsősorban európai kérdéseknek szenteli a tárgyalást, de nem kizárt, hogy egyéb kérdések is terítékre kerülnek. A szovjet és a fran­cia vezető között már most is megértés van a német kérdés­ben, s ez várhatóan kiegészül az NDK-vezetők és Genscher nyugatnémet külügyminiszter moszkvai tárgyalásainak újabb elemeivel — jelentette ki kije­vi sajtóértekezletén Andre j Gracsov. Az SZKP KB nemzetközi osztálya vezetőjének helyette­se a szovjet—francia csúcsot megelőző szerdai tájékoztató­ján kifejtette: c német kérdés megoldása, a két ország egye­sítése — amely a kijevi talál­kozó egyik központi témája —• a két ország népének előjoga. Sajátossága azonban az, hogy az egyesítés nem csupán a két állam ügye, mivel a második világháború következményeit, érinti, így megoldásában más országoknak, mindenekelőtt a négy szövetséges nagyhatalom­nak is részt kell vennie. Magáról a szovjet—francia csúcsról Gracsov elmondta, ar­ra Gorbacsov párizsi tárgyalá­sainak folytatásaként került sor, ezúttal Mitterrand elnök személyes kérésére. Gorbacsov tájékoztatja vendégét a máltai csúcstalálkozóról, s véleményt cserélnek a kelet-európai hely­zetről, valamint a német kér­désről. Gracsov szerint egyébként a mostani találkozó egyik sajá­tossága, hogy arra „drámai, történelmi és politikai időszak­ban” kerül sor. Mint mondot­ta, Kelet-Európábán példátlan és radikális változások zajla­nak, s ezt a folyamatot meg kell erősíteni. Hangoztatta azonban, hogy ennek ellenére nincs rendkívüli jellege a mos­tani kijevi szovjet—francia csúcstalálkozónak. Zöldek nyílt levele Ökológiai agresszió 7,Á Csehszlovákiában zajló demokratizációs folyamatok minden bizonnyal hozzájárul­nak ahhoz, hogy Közép-Euró- pa elkerülhesse az ökológiai katasztrófát” — vélekednek a lengyel zöldek abban a nyílt levélben, amit Adamec cseh­szlovák kormányfőhöz és Vác­lav Havel csehszlovák ellen­zéki vezetőhöz intéztek o len­gyel—csehszlovák határ mel­lett csehszlovák oldalon épülő kokszolómű ellenzői nevében. A zöldek szerint a lemondás „e gigantikus félreértés meg­valósításáról egyértelmű bizo­nyítéka lenne annak, hogy Csehszlovákiában tényleges átalakulás kezdődött”. A zöl­dek csehszlovákiai pártjának prágai alakuló kongresszusá­ról Varsóba hazaérkezett len­gyel zöldek szerdán bejelen­tették: a két párt máris meg­állapodott a kokszoló megépü­lése elleni közös fellépésben. A lengyel—csehszlovák ha­tártól 4 kilométerre épülő üzem ellen legutóbb a lengyel parlament alsóházának képvi­selői tiltakoztak rendkívül élesen és követelték, hogy a kormány tegyen meg mindent a beruházás leállítása érdeké­ben, beleértve akár a nyílt nyomásgyakorlást is. Javasla­tok hangzottak el a Csehszlo­vákiában dolgozó lengyelek visszahívására, a lengyel szén szállítások leállítására, sőt, a katonai erőszakkal való fényé getésre is, amennyiben a cseh­szlovákok nem hagynak föl ökológiai agressziójukkal, ami a lengyel érdekek nyílt sem­mibevevését jelenti, tartottak Ladislav Adameccel is. A Fórum szerdán nyilatko­zatban követelte, hogy a no­vember 17-i diáktüntetéssel kapcsolatos magatartása miatt mondjon le a szövetségi és a cseh főügyész. Milos Jakes volt pártfőtitkár ugyancsak szerdán a csehszlovák hírszol­gálati irodának eljuttatott nyi­latkozatban tagadta, hogy fe­lelős lenne a november 17-i prágai eseményekért és követ­kezményeiért. Václav Havel, a megújulá­sért küzdő Polgári Fórum ve­zéregyénisége szerdán délután nemzetközi sajtótájékoztatón számolt be Karel Urbanekkel folytatott megbeszéléseiről. Urbanek — mint Havel el­mondotta —, eismerte, hogy Csehszlovákiában a titkos- rendőrségnek már nincs belső feladata. Urbanek a találko­zón azt is kijelentette, hogy az új pártvezetés tisztában van a CSKP iránti mély bizalmat­lansággal, ezért radikálisan meg kell változnia, egjyenlő partnerként az ország pártjai­nak egyikévé kell válnia. Ur banek elfogadta az ellenzék nek azt a javaslatát, hogy a kormánynak fiatal, nem diszk- reditált szakemberekből kell állnia. A pártfőtitkár annak a kívánságának adott hangot hogy csütörtökön a csehszlo­vák televízió kamerái előtt ta lálkozzon a Polgári Fórum és a Közvélemény az Erőszak El­len képviselőivel. Milos Jakes volt pártfőtit­kár szerdán nyilatkozatot jut­tatott el a csehszlovák hír- szolgálati irodához. A rádió által is ismertetett nyilatkozat­ban Jakes tagadta, hogy poli­tikailag felelős volna a no­vember 17-i eseményekért és következményeiért, és azt ál­lította: november 17-én azt a politkai döntést hozták, hogy a rendfenntartó erők ne lép­jenek fel a tüntetőkkel szem­ben. Jakes kijelentette: bármi­féle más állítás valótlan, és politikai célokat szolgál. (Folytatás az 1. oldalról.) költségvetéssel szorítja vissza a belső fogyasztást. Azaz, végeredményben csökkenti a reálbéreket, az életszínvona­lat, fölszámolja a gazdaság­talan tevékenységeket, ami­nek valószínűleg több száz­ezres nagyságrendű munka- nélküliség lesz a végeredmé­nye. Történelmi felelősség hárul a kormányra a pénzügypoliti­kai szakember szerint azzal, hogy képes-e úgy alakítani a közhangulatot, a belpolitikai helyzetet, hogy a december 18-án összeülő parlament el­fogadja a szigorú költségve­tést, válságkezelő programot. Már most nincs arról szó, véli informátorunk, hogy akár a kormány, akár a parlament — mindkettő végnapjait éli — saját érdekei szerint ma­nőverezne. A kormány abban a tudatban tárgyal itthon és külföldön. hogy a válságot kezelhetővé, legvőzhetővé te­gye. s nincs szándékában át­örökíteni koalíciós utódjára. A tárgyalópartnerek pedig pu- hulni látszanak, a Pénzügy­minisztérium szakembere sze­rint a külföldnek sem érde­ke, hogy leírjon minket. A döntő szót természetesen a képviselőház mondja ki alig egy hét múlva, s nem irigy­lésre méltó a helyzete. Bár jogilag mellékes, hogy fölosz- latja-e magát a testület, hi­szen a folyó ügyekre megma­rad törvényalkotói joga. Az azonban már számít, hogy a képviselők, mivel ők is em­berek, mennyire képesek to­lerálni a rájuk nehezedő nyo­mást, s mennyire képesek be­látni a történelmi szükség- helyzet állapotát. Talán javít közérzetünkön, ha a kormány, a kialkudott bel- és külpolitikai egyezségek birtokában használható költ­ségvetést, valamint olyan rö­vid távú programot terjeszt elő, amivel elkerüljük a pénz­ügyi összeomlást, de amitől remélhetőleg az állampolgárok sem halnak éhen. J. A. ★ „A hír nevetséges, az 1MF- fel folytatott tárgyalások a legjobb úton haladnak előre” — mondta Tarafás Imre, a Magyar Nemzeti Bank első elnökhelyettese, nem sokkal azután, hogy az AFP francia hírügynökség szerda reggel megbízható forrásokra hi­vatkozva jelentette: a Nem­zetközi Valutaalap és Magyar- ország szakértői között folyó tárgyaláson súlyos nézetelté­rések alakultak ki, s ezek a tárgyalások felfüggesztését vonhatják maguk után. Tarafás Imre elmondta, hogy beszélt az IMF Budapes­ten tartózkodó missziójának vezetőjével, akit szintén meg­lepett az AFP megalapozatlan híre, s annaik forrásáról sem tudott nyilatkozni. Az IMF- fel folytatott tárgyalások so­rán egyébként a hét második felére befejezik a magyar kor­mány jövő évi gazdaságpoliti­kai programjának a megtár­gyalását. Ezt követően az IMF-tárgyalócsoport elutazik Magyarországról. A kormány gazdaságpolitikai programja és a jövő évi költségvetés az Országgyűlés decemberi ülés­szaka elé kerül, és az IMF- tárgyalások majd ezt követően folytatódnak. Az AFP hírében a magát megnevezni nem kívánó ille­tékes közölte, hogy a nézet- különbségek fő oka a túlsá­gosan nagy magyarországi költségvetési, deficit. Ezzel kapcsolatban az MNB első elnökhelyettese elmondta: a tárgyalásokon a két fél a jö­vő évi költségvetéssel kapcso­latban „azonos nagyságrend­ben” gondolkodik. SokoMesíú érdekegyeztetés Cél: a munkanélküliség megelőzése Külföldi események egy mondatban Szükségállapotot rendéit el szerdán a Fülöp-szigeteken Corazón Aquino, az ország elnöke a katonai puccskísérlet ha­todik napján, mert a főváros üzleti negyedét még kezükben tartó lázadók „súlyosan veszélyeztetik az ország stabilitását.” A Kelet-Berlinben tartózkodik a dalai láma, kinek látogatása ellen Kína a hét elején éles hangú sajtókommentárokkal til­takozott, így várható: a nyáron még felhőtlen kínai—NDK vi­szonyban alapos lehűlés következik be. A Évente 12 milliárd rubel kárt szenved el a Szovjetunió amiatt, hogy vasútrend­szere nem működik kellő hatékonysággal — jelentette ki Nyikolaj Rizskov miniszterelnök a Pravda beszámolója alap­ján. A Várhatóan Kubában is beköszönt a reformok ideje — fogalmazta meg Carlos Andres Pérez venezuelai elnök Ca- racasban, a kelet-európai országokban végbemenő változá­sokra utalva. A Áz izraeli belügyminisztériumnak nincs tu­domása arról, hogy az országban tartózkodna Schalck-Go- lodkowsfci, az NDK volt külkereskedelmi államtitkára, akit hazájában devizabűntettek miatt köröznek. A Testületileg lemondott a Csemadök elnöksége és titkársága a szervezet tegnap délelőtt Pozsonyban kezdődött rendkívüli központi bi­zottsági ülésén. A A burzsoá liberalizmus, illetve a pornográ­fia elleni harccal magyarázzák, hogy Pekingben a központi kormány sajtó és könyvkiadás felügyelő hivatalának döntése értelmében felszámolják a jelenleg meglevő napilapok, folyó­iratok tíz százalékát. A A Szovjetunió állambiztonsági bizott­sága (KGB) kész együttműködni más országok titkosszolgála­taival a nemzetközi terrorizmus elleni harcban. A Lengyel- ország felvételét fogja kérni az Európai Közösségbe és a többi európai szervezet tagjainak sorába — jelentette be Brüsszel­ben Bronislaw Geremek, a lengyel Szolidaritás parlamenti csoportjának vezetője. Az Országos Érdekegyeztető Tanács (ÓÉT) az elmúlt na­pokban megvitatta a kormány 1990. évi foglalkoztatáspolRÜ kai koncepcióját és az eszköz- rendszer fejlesztésére teendő intézkedéseit. c , Az ÓÉT az aktív foglalkoz­tatáspolitika megvalósítását tartja szükségesnek, amely a hangsúlyt a munkanélküliség megelőzésére, a munkanélkü­liek újbóli foglalkoztatásának elősegítésére helyezi, de gon­doskodik a munka nélkül ma­radók szociális biztonságáról is. Ennek érdekében a foglal­koztatáspolitikai eszközrend­szer 1990. évi változtatásaival kapcsolatban egyetértett a kormány korábbi döntéseivel, s azzal, összhangban az ÓÉT úgy foglalt állást, hogy: a munkanélküliek átmeneti fog­lalkoztatásának elősegítése ér­dekében ki kell bővíteni azok­nak a szervezeteknek a körét, amelyek ilyen foglalkoztatás esetén a Foglalkoztatási Alap­ból támogatásban részesíthe­tők. A munkanélküliek és a munkanélküliségtől fenyege­tettek vállalkozóvá válásának ösztönzése érdekében a mun­kaügyi szolgáltatásokon belül meg kell teremteni a vállalko­zási tanácsadás és képzés fel­tételeit, ki kell szélesíteni az „újrakezdők, pályakezdők vál­lalkozói kölcsöne” után vállalt részleges állami kezességet. Az ÓÉT támogatja a kölcsön sze­mélyenkénti maximumának emelését 400 ezer forintra. Egyetért azzal, hogy korenged­ményes nyugdíjazásra a jog­szabályi feltételek megléte ese­tén külön engedély nélkül sor kerülhessen, ha a munkáltató a nyugdíjazás költségeit meg­téríti a társadalombiztosítás­nak. Az ÓÉT egyetért a munka­nélküli-segély minimumának megállapításával és az utazási költségtérítés bevezetésével. De az átképzések támogatásá­val a munkanélküliek mel­lett. a munkanélküliségtől közvetlenül veszélyeztetettek helyzetének * javítását is elő kell segíteni. Ugyanakkor el­fogadta a Foglalkoztatási Alap felhasználásának 1990. évi ter­vét. A KIOSZ és a KISOSZ kép­viselője az átmeneti időszak sajátosságai miatt a munka­nélküli-segély kiterjesztését a kisvállalkozókra, azonnali ha­tállyal szükségesnek tartotta. Az ÓÉT tagjai írásban átnyúj­tották az ÁBMH képviselőjé­nek az új jogszabályokhoz fű­zött észrevételeiket, amelyek egyeztetését az ÓÉT a szakér­tői testületre bízta. Az ÓÉT megvitatta az 1990. évi bér­mechanizmusba és bérpolitiká­ra vonatkozó javaslatokat. A kormány tájékoztatta az ; ÓÉT tagjait az Országgyűlés dönté­séről, amely szerint a bérkölt­ség növekményét 1990-ben is hozzá kell adni a vállalkozási nyereségadó alapjához. Az érdekképviseleti szerve­zetek 1990-re a teljes bérlibe­ralizálás megvalósítását to­vábbra is szükségesnek és reá­lisnak tartják. Határozottan és egységesen képviselik azt az álláspontot, hogy az Ország- gyűlés újból foglaljon állást ez ügyben. Indokaik szerint az 1989-es béralakulás nem volt kiugró, és a tervezett infláció jelentős túllépése miatt indo­kolatlannak sem minősíthető. A költségvetési bevétel kiesé­sének pótlása pedig közös erő­feszítésekkel megoldható. Az ÓÉT indokoltnak tartja, hogy a közszolgáltató terüle­teken lehetőség nyíljon adó­mentes bérnövekedésre. Ennek mértékéről, módszeréről ér­dekegyeztetéssel kell megál­lapodni. A bérmechanizmusról nem .született, megállapodás. Az ÓÉT felkéri a Magyar Köz- gazdasági Társaságot, hogy szervezzen egy tudományos konferenciát az infláció mé­résének, számításának mód­szertanáról. Az ÓÉT egyetértett azzal, hogy a robbanóanyag-gyártás területén foglalkoztatott dol­gozók részére — az ipari mi­niszter és az ágazati szakszer­vezet javaslata alapján, egye­di elbírálás szerint — korhatár előtti nyugdíjazás engedélyez­hető annak, aki legalább 10 évet (nő 8 évet) a robbanó­anyag-iparban dolgozott. A korengedmény mértéke 10 év­nél (nőknél 8 évnél) 2 év, min­den további 5 (nőknél 4) év után 1-1 év legyen. 1992. de­cember 31-ig legfeljebb 200 fő veheti igénybe a korengedmé­nyes nyugdíjazást. Az öregségi nyugdíjkorhatárt megelőző 5 évnél korábbi időponttól en­gedmény nem adható. Koren­gedményes nyugdíjpótlék nem jár. Vagyonnyilatkozatot tesznek az MSZP vezetői Alapítvány a baloldali sajtóért A Magyar Szocialista Párt tegnapi elnökségi üléséről Vastagh Pál, a testület tagja nyilatkozott az MTI munka­társának. Elmondta, hogy az elnökség véleménye szerint mielőbb meg kell tartani az országgyűlési választásokat, de ennek időpontjáról később foglalnak állást. Az MSZP nagy hangsúlyt helyez morális alapjainak meg­szilárdítására. Ennek jegyében a párt vezető tisztségviselői a közeljövőben vagyonnyilatko­zatot tesznek, s a nyilvánosság előtt kijelentik, hogy múlt­jukban nincsenek takargatni való foltok. Az elnökség foglalkozott az MSZMP-hez fűződő viszonyá­val is. Ezzel kapcsolatban le­szögezték, hogv károsnak tar­tanak bármiféle szövetséget olyan erőkkel, amelyek nem ismerik el a magyar társadal­mi gazdasági változások szük­ségességét, arról azonban, hogy az MSZMP valójában milyen szervezet is lesz, csak közelgő kongresszusuk után le­het véleményt mondani. Erre egyébként a szocialista párt nem kapott meghívást. Az MSZP elnöksége határo­zatot hozott arról, hogy lap­gazdánk, o Hírlapkiadó Vál­lalat továbbra is a párt válla­lataként működik. Ugyanak­kor a kiadóhoz tartozó egyes szerkesztőségek a jövőben az eddiginél is nagyobb önálló­sággal rendelkezhetnek. A saj­tó helyzetét áttekintve, döntöt­tek arról is, hogy alapítványt hoznak létre a baloldali, szo­cialista sajtó működésének fennmaradása érdekében.

Next

/
Thumbnails
Contents