Pest Megyei Hírlap, 1989. december (33. évfolyam, 284-307. szám)

1989-12-07 / 289. szám

PEST MEGYEI XXXIII. ÉVFOLYAM, 289. SZÁM POLITIKAI NAPILAP Ára; 4,30 forint * *v . ;4. -V ~3 •'■—■•V m íi A-'-' 1989. DECEMBER 7., CSÜTÖRTÖK Köszönik az ügyfelek megértését Munkával sztrájkoltak Furcsa, de nem idegesked­nek az emberek, nem verik az asztalt, rezignálton, fásultan, vagy éppen csodálkozva veszik tudomásul, hogy sztrájkol a hivatal. Két-három percenként érkeznek az ügyfelek a buda­örsi földhivatalba, azok, akik nem olvasták a sajtóban köz­zétett híradást. Pedig ma reg­gel már a rádió is bemondta, az egyik jól értesült pedig tud­ni véli, hogy a „Szabad Euró­pa’’ is közölte a furcsa de­monstrációt. Nagy István Pilisborosjenő- ről jött ügyes-bajos dolgában, de nem háborodik tel, amikor megtudja, hiába tette meg az utat. Megértő, sőt sok sikert kívánt a sztrájkhoz a földhi­vatal főelőadójának, Kovács Attilának. — Valamikor magam is az államigazgatásban dolgoztam — mondja Nagy István —, ki­lógott a fenekem a nadrág­ból ... Két gyerek mellett nem engedhettem meg azt a luxust magamnak, hogy néhány ezer forintért legyek „mérnök úr”, inkább kiváltottam az ipart. Ehhez persze kőműves-mes­tervizsgát kellett tennem — merthogy kőművesként dolgo­zom —, a tanfolyamra har- minchatan jártunk, huszonné- gyünknek felsőfokú képesítése volt. Egyébként a segédmun­kásaimnak nem volna elég a havi nyolcezer forint, amit az itteniek kapnak. A szomszédos Pest Megyei Földhivatal épületében sztrájk- hangulat van. A portás csak az igazolványom felmutatása után enged fel, dr. Polgár Mi­hályhoz, a hivatal vezetőjéhez kísérnek, itt találkozom Heté- nyi Ferencnével, a szakszerve­zeti titkárral. Elmondják a hi­vatal dolgozóinak követelé­Össznemzeti kompromisszumra van szükség Közel a teljes csődhöz! A pénzügyek iránt különösebben nem érdeklődő olvasónak is föltűnt szerdán, hogy minden rádiós és televíziós híradás elsőként, bő terjedelemben foglalkozott a magyar kormány és a Valutaalap képviselői között folyó tárgyalásokkal. Órák alatt terjedt el az az információ is, hogy a tárgyalások zsákutcába jutottak, nem kapunk több r hitelt, az ország csőd előtt áll. Bár ezt a jelentést a kormány cáfolta, ügy gondoltuk, érdemes tisztázni, miről is folyik a vita valójában. Föl sem lehet mérni a fize­tésképtelenség hatását, mond­ta érdeklődésünkre Asztalos László, a Pénzügyminisztérium pénzügypolitikai főosztályának vezetője, s bár számokat nem említett, annyit elárult, de ez már senki előtt nem titok, hogy nagyon közel állunk a teljes csődhöz. A számok, a részletek talán azért sem iga­zán érdekesek, mert egyrészt a legutóbbi parlamenti ülé­sen Németh Miklós föltárta a — valószínűleg csak a hazai közvélemény előtt titkos — adósságainkat, másrészt a fő­osztályvezető szerint a beje­lentésnek olyan beláthatatlan következményei lennének, amit nem engedhetünk meg magunknak. Történelmi esemény lesz, ha sikerül elkerülnünk a pénzügyi botrányt. Bár a kül­földnek pontosabb képe van országunk gazdasági helyzeté­ről, mint nekünk magunknak, eljutottunk odáig, hogy itthon is mindenki pontosan érzi, hogy miről is van szó. Arról, hogy — Asztalos László sza­vaival élve — sikerül-e olyan ésszerű belpolitikai egyensúly­helyzetet létrehozni a külön­böző erők között, amely megteremtené a kilábalás esé­lyét. Mindenki kompromisz- szumra kényszerül, ugyanis az adósság és a kamatterhek adottak, meg kell próbálkoz­ni azzal, hogy kisebb-nágyobb érdekeken fölülemelkedve most az egyszer sikerüljön az össznemzeti kompromisszumot megkötni életben maradásun­kért. Világosan kell persze látni, hogy mindez csak oly módon lehetséges, ha a kormány, a parlament szigorú, takarékos (Folytatás a 2. oldalon.) BELPOLITIKAI KRÓNIKA Tőkés László temesvári református lelkész ügyében Szű rös Mátyás, a Magyar Köztársaság ideiglenes elnöke üzenetet intézett Nicolae Ceausescu román államfőhöz, de a személyes levelet Románia budapesti nagykövete nem vette át. Szűrös Mátyás nyomatékosan kérte a román államfőt, hogy intézked­jék a lelkész és családja ellen irányuló hatósági zaklatás és fenyegetés azonnali megszüntetése érdekében, helyezzék őt vissza egyházi hivatalába. O Párizsban ma összeül a Nemzet­közi Kiállítások Irodájának végrehajtó bizottsága és előkészíti az egy héttel későbbi közgyűlés számára a döntést: ki rendez­ze meg az 1995-ös világkiállítást. ® Az MDF Budapest IX. kerületi szervezete egészségügyi munkacsoportja a további légszennyezés elkerülésére, egészségünk védelme érdekében követeli többek között a kétütemű autók importjának azon­nali beszüntetését. • Az MSZP ózdi városi pártértekezletén úgy döntöttek, hogy a működéshez nem szükséges ingóságok értékesítéséből befolyt összeget felajánlják az ózdi szegények­nek, egyben felhívják az ország valamennyi MSZP-szerveze- tét, hogy kövessék példájukat, és így támogassák az önhibáju­kon kívül segítségre szorulókat. (R A pártként bejegyzett Vöks Humana mozgalom, a Bioszféra , Pártja megkezdte^ vá­lasztási kampányát, amelynek az a célja, hogy a párt képvi­selői bekerüljenek az Országgyűlésbe. O A volt Politikai Fog­lyok Bajtársi Szövetsége és a Kelet Népe Párt tegnap beje­lentette, hogy Turul Népe Választási Szövetség néven képvi­seltetni kívánja magát a parlamenti választásokon, továbbá elhatárolták magukat a Magyar Politikai Foglyok Szövetségé­től. ® A Magyar Nők Szövetsége csatlakozott a Józan Élet Egészség és Családvédő Országos Szövetség kezdeményezésé­hez és a Társadalmi Választási Fórum szervezésében részt kí­ván venni. $ A kaposvári Munkácsy Baráti Kör — amely a Munkácsy Gimnázium és Egészségügyi Szákközépiskola in­tézményi hagyományainak őrzésére, a régi tanárok, tanítványok és az alma mater közötti kapcsolatrendszer kialakításáért ala­kult — várja a szervezet soraiba az iskola egykori növendé­keit és tanárait. ........... ........ ­s eit; a jövő évi esedékes 16 százalékos béremelésen kívül még 25 százalékot szeretnének kapni, ami nem jelenti, hogy túl lennének fizetve, éppen csak az elmaradásukat farag­nák le. Tudják, hogy hiába fordulnának a tanácsokhoz, ahová még jelenleg tartoznak, nekik sincs pénzük, a figyel­meztető demonstráció a kor­mánynak szól. Hetényi Fe- rencné kihangsúlyozza, nem sztrájkolnak, mert ugyan mi­lyen munkabeszüntetés az, amikor dolgoznak, csak éppen ügyfeleket nem fogadnak? Nem vitatja, hogy az állam­hivatalnokok amúgy sem sztrájkolhatnak, de azért itt is emberek dolgoznak, valahogy fel kellett hívni a problémá­jukra a figyelmet. Sajnálják a pórul járt ügyfeleket, köszönik türelmüket, megértésüket és támogatásukat. A demonstrá­ció értük is történt, reményeik szerint a jobb fizetéssel kép­zettebb . ügyintézőket lehetne alkalmazni, gyorsabban intéz­hetnék az iratokat. Jelenleg a megyében 310-en dolgoznak a kilenc földhivatalban és a há­rom kirendeltségen, valamint a központban, s évente három- százezer ügyiratot intéznek el. Nagyon kevés a felsőfokú vég­zettségű munkatársuk, a mű­szaki egyetemi diplomával rendelkezőknek 9300 forintot tudnak fizetni, a földmérési főiskolát végzettek 8300-at kapnak — persze bruttóban. Remélik, már nem sokáig ... M. T. ★ — Mi a sztrájk tényleges oka, követelése? — erről kér­deztük Sárkányáé Kapta Évát, a Nagykőrösi Földhivatal ve­zetőjét. — Erkölcsi-anyagi megbe­csülésünk nem áll arányban a reánk bízott munkával, egy­szerűen a napi feladatok szak­szerű megoldása is nehézkessé vált. Pénzügyileg a földhivata­lok a megyei tanácsokhoz tar­toznak, ugyanakkor a MÉM gyakorolja a felügyeletet. — Azt akarja éreztetni, hogy a két bába között elveszett a gyermek? — Valahogy így. Jellemző, hogy az államigazgatási mun­kát végző községi alkalmazot­tak is messze elkerülnek ben­nünket, egy földhivatali alkal­mazott mintegy háromezer fo­rinttal keres kevesebbet, mint egy tanácsi dolgozó. Nem mintha a tanácsiak agyon len­nének fizetve. Akciónknak el­sősorban a figyelemfelkeltés a célja. Ha követeléseinket nem teljesítik, elképzelhető, hogy egy teljes hétig lehúzzuk a képzeletbeli rolót. Ballal NDK Kreuz lemondott Egon Krenz szerdán lemon­dott az NDK Államtanácsa el­nökeként betöltött tisztségéről — jelentette gyorshírben az ADN hírügynökség. A nap fo­lyamán egy elektronikai üzem NSZEP-alapszervezete felhí­vásban fordult Krenzhez, ar­ra kérve a politikust, hogy mondjon le az államtanács és a nemzetvédelmi tanács elnö­kének funkciójáról. Várható, hogy Krenz ez utóbbi tisztsé­get is rövid időn belül elveszí­ti, illetve önként föladja. (Részletes tudósítás lapunk 2. oldalán.) WILLY BRANDT Az újraegyesítés ellen Az újraegyesítés ellen fog­lalt állást szerdán este egy rostocki templomban mondott beszédében Willy Brandt, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) tiszteletbeli elnöke Több ezer hallgató előtt a 76 esztendős politikus kifejtette: a két német államnak sokkal inkább valami újat kellene létrehoznia, tiszteletben tartva a másikat. Szavai szerint Modrow miniszterelnök „szer­ződéses közössége” alapjait te­kintve nem esik messze attól, amit az NSZK-ban ma „né met szövetség” (deutscher bund) gyanánt emlegetnek. Vízágyúk Nowa Hatóban Nem használtak az előzetes intelmek, még Lech Walesa a Szolidaritás elnöke felhí­vása sem: szerdán délután mégis csak vízágyúkkal és könnyfakasztó gránátokkal kellett feloszlatni több száz szélsőséges fiatal tüntetését a Krakkó melletti Nowa Huta ban. A demonstráció — immár hagyományosan — a Nowa Huta-i Lenin-emlékműnél kezdődött. A fiatalok festék kel öntötték le, majd benzi nes palackokkal megpróbál­ták felgyújtani Lenin szobrát, miközben „Le a kommuniz mussal” és „Szovjetek men jetek haza” jelszavakat kiabál­tak. A tömeg ezután a rend­őrség helyi épülete elé vo nult, ahol összecsapott a rend- fenntartó erőkkel. Az első hó Leesett az első hó a Börzsönyben is, a befagyott Kemence-pa­tak jegét is vékony hótakaró borítja ' i - (Vimola Károly felvétele) A kengurunak néha van Teli polcok, üres erszények Forradalmi ötletem támadt, így karácsony előtt két héttel. Kellene nekünk egy arasznyi hosszú, ujjnyi széles színes pa­pírdarab. Képeket meg szá­mokat képzelek el rá, hazánk nagyjainak portréját, esetleg csatajeleneteket, vagy valami ehhez hasonló patetikus dol­got. És nevezhetnénk ezt a ta­lálmányt mondjuk pénznek. Persze csak jobb híján. Aztán ezért a pénzért mindenfélét le­hetne vásárolni a boltokban. Az érdi Skála Áruház novem­beri bevétele például 72 millió forintra rúgott, ami 18 millió­val haladja meg a tavaly ilyen­kori rekordot. Az áruház igaz­gatója szerint ennek az összeg­nek a fele tudható be az ár­emelkedésnek, a maradék a megélénkülő forgalomnak, az­az nekünk,- vásárlóknak kö­szönhető. Legtöbben a műszaki osztályra látogattak Érden, híradástechnikai cikkeket, vi­deókat, gázkészülékeket, ház­tartási gépeket keresve az ün­nepek előtt. Sajnos aki hűtő-' gépet vagy porszívót szeretett volna hazavinni, gyakran dol- gavégezetienül távozott, más áruféleségekből azonban nem számítanak az üzlet vezetői hiánycikkekre. Élelmiszerek- - bői egyenesen kiemelt ellátás várható a Skálában. Lesz elég szaloncukor, svájci csoki, és egyéb nyalánkság. Csupán a közönséges cukornál és az ét­olajnál tapasztalható a szo­kottnál nagyobb felvásárlás. Az előbbinél ráadásul annak ellenére van ez így, hogy a rá­dió cáfolta a hírt, miszerint januártól felemelik a cukor­árakat, panaszkodnak az el­adok. ' ’ *—. „„ , j Raschman Miklós, a váci Naszály Áruház vezetője szint­úgy bizakodó. A jelenlegi áru- mennyiség bírja majd a vásár­lók rohamait, állította határo­zottan. A múlt évihez képest 30 millió forinttal nőtt az üz­let novemberi forgalma, ám ha az emelkedő árakat is beszá­mítjuk, a Nászály körülbelül ott áll, ahol tavaly. A vásárlók Vácott általában az olcsóbb árucikkeket keresik, de to­vábbra is slágernek számíta­nak a gázkészülékek, a szóra­koztató elektronikai cikkek és a híradástechnikai berendezé­sek. Amint elterjedt a város­ban, hogy jövőre a hús szabad­áras lesz,, fellendült a hűtőlá­dák iránti kereslet. Tartós hiánycikkek — a hűtőszek­rényt kivéve; — egyelőre nin­csenek a Naszályban. Igaz, fel- vásárlási lázról sem számolt be Raschman Miklós. Persze ne­héz is lenne megismételni mindazt, ami két éve zajlott le hazánkban — tehetnénk hozzá. Mindenesetre a Váciak a 'tava­lyihoz képest sokkal több im­portholmi között válogathat­nak ezen a karácsonyon. S hogy. miből .fizessék ki azokat? Jó kérdés. Válasz helyett az ember ellágyulva gondol a kengurura, mert annak leg­alább néha tele az erszénye. De hát ez nem Ausztrália. Falusy Zsigmond Celladam-teszt külföldön is Ha jól „vizsgázik”, gyógyszer Alkalmazhatók-e azok az el­vek, amelyek a Celladam- teszt, illetve a Celladam gyógy­hatású készítmény kifejleszté­séhez szolgáltak alapul? — Kovács Ádám válaszol azzal a külföldi közléssel kapcsolatban, mely szerint izraeli kutatók­nak — a Celladam-teszthez hasonlóan — vérmintából si­került kimutatniuk a rákos folyamatot. — Erről az izraeli ered­ményről még nem értesültem, de minden bizonnyal az egy más módszer, hiszen a diag­nosztikai eljárásunkat nem­zetközi szabadalom védi — mondotta Kovács Adám ....— A mi a készítményt illeti, nem­csak feltételezem, de tudom is, hogy a nagy gyógyszerészeti világcégek minden mozdulato­mat figyelik. Egyelőre várako­zó állásponton vannak, diag­nosztikai módszerünk, készít­ményünk magyarországi fo­gadtatásának eddigi kálváriája bizonytalanná tette őket. Ha tehetnék, szerintem azonnal megszereznék a tudásanyagot, ez viszont nem könnyű, mivel az alapelv sok-sok év szisz­tematikus gondolkodásának eredménye. Ha nem is látványosan, de azért előbbre jutunk külföl­dön is; jövőre néhány ország­ban, így többek között Izrael­ben, Ausztráliában, az NSZK- ban és Kanadában a tervek szerint diagnosztikai laborató­riumot nyitunk. Tárgyalunk más országok szakembereivel is, így például a diagnosztikai módszer új-zélandi, török, spa­nyol, francia hasznosításáról. Jó ütemben halad egy svájci bejegyzésű, 75 százalékban ma­gyar, 25 százalékban külföldi részvénytársaság létrehozása; a Celladam-készítmény kül­földi törzskönyvezését, elfo­gadtatását, forgalmazását vég­zi majd ez a vállalkozás felte­hetően a jövő évtől. • Miként alakult a Cella; dam magyarországi helyzete az utóbbi időben? — Szállodákban és szűrőál­lomásokon is alkalmazzuk már a diagnosztikai módszert. Jövőre több vidéki városban is nyitunk szűrőállomást. Áz Országos Gyógyszerészeti Ih- tézet megkezdte a módszer hatékonyságvizsgálatát, de csak addig jutottak eí, hogy az általunk alkalmazott teáit valamit kimutat... A további vizsgálatokat — jelenlegi in­formációim szerint — nem folytatják. Mint közismert, a Celladam- készítményt gyógyhatásúnak minősítették, így megvásárol­ható a gyógyszertárakban. Megkezdődtek a klinikai vizs­gálatok is, ha ezek megfelelő eredménnyel járnak, úgy a jö­vő év végén vagy 1991-ben törzskönyvezhető Magyaror­szágon a Celladam. Így gyógy­szerként is forgalmazható len­ne —. mondotta Kovács Ádám.

Next

/
Thumbnails
Contents