Pest Megyei Hírlap, 1989. december (33. évfolyam, 284-307. szám)
1989-12-14 / 295. szám
4 ^ßfifap 1989. DECEMBER 14., CSÜTÖRTÖK CSÖMÖR ÖN KI-KI VÁLASZTHA T Nyelveket beszélő iskolások ^ Ragyogó decemberi napfény fon koronát a dombok közt békésen meghúzódó Csömör fölé. A falu csöndes | hétköznapjait éli, utcái üresek, délelőtt van. A lakos- $ ság munkába járó java hazajáró lélek, naponta felke- ^ rekednek, a HÉV-veV elzakatolnak a közeli fővárosba. | Munka után bevásárolnak az Örs vezér terén, mert tény- I leg csak egy ugrás a Sugár, s hazahéveznek pakkjaik- ^ kai; otthon folytatni, tenni-venni, ellátni a családot, az § udvar végiben a jószágot, kikérdezni a gyereket, mi ^ történt az iskolában. Nagy füllentőnek kell lennie annak ^ a csömöri kisiskolásnak, aki ilyenkor a vállát vonogat- S ja és így válaszol: mi történt volna? Semmi! Szóval szikrázik a napfény, a befagyott kis patakon csevegő libák tappognak, korcsolyáznak. Gyalogos sehol. Mindössze egy kucsmás idősebb gazda lépeget az úton, kerékpárt tol, a kétkerekűn helyette jókora, degeszre tömött zsák terpeszkedik. Kertes házak közt visz az út, az egyik zárkózottabb, tekintélyes porta tiszta belső udvarán édeskés-meleg istállószag kereng, kiszökik a szabadba. Oda látni a nagy iskoláig, udvarán izgő-mozgó színes folt a gyerekcsapat. Most fejeződhetett be a tízperces szünet, mert nagyon igyekeznek befelé. Az előcsarnok csöndes. LEHETŐSÉGEK! A fal melletti vitrinből helybeli néprajzi minibemutató vonzza a tekintetet, nyitott polcon a sarokban ifjúsági folyóiratok sorakoznak, megviselt lapjaikon látni, hogy valamennyi közkézen forog. Az emeletre vivő lépcső alatt lakatra zárt zongora pihen. Néhány lépés csak az iroda, ahol dr. Tóth Mihályné igazgatónővel az iskoláról beszélgetünk. Mi más lehetne a fő téma, mint életük, munkálkodásuk, amelynek most hírét kelthetjük. Akad újságolniva- ló. Ide, a nagy Iskolába a negyedikesek és a felső tagozatosok járnak, van ugyanis egy kis iskola a falu belsejéhez közelebb, ott tanulnak a kicsinyek, Hugyiné Forgó Klára igazgatóhelyettes és hát tanítónő keze alatt. Hat osztály, százhatvan gyerek. A tanulás befejeztével a napközisek átigyekeznek a nagy iskolába, ahol terített asztal és a tanuláshoz megfelelő környezet várja őket. — Mozgalmasan telnek a napok. Nálunk megmaradt az úttörőélet az iskolában, összefogja a gyerekeket. Hetente kétszer; szerdán és pénteken az órarend szerinti ötödik órában kisebb csoportokban kiki kedvére fakultatív, tehát maga választotta foglalkozáson vehet részt — sorolja az igazgatónő. — Akit a kémia érdekel, vagy a műszaki rajz, az azt választhatja, mások természeti környezetünkkel ismerkedhetnék közelebbről. Háztartási ismereteket tanulni tucatnyi gyerek jelentkezett; ők főznek, varrnak, ügyesek. A lányokat érdekli kiváltképp ez, a fiúk viszont a barkácsolásban lelhetik örömüket. Ily módon van lehetőség a közlekedési ismeretek megszerzésére: megtanulják a KRESZ-tés mindazt, amit egy kismotorve- zetői vizsgához majd tudni kell. A hetedik a nyelvtanulás lehetősége. ANGOLUL’ IS Csömör nemzetiségi település. Német és szlovák ajkúak lakták egykor, napjainkra a szlovák nyelvet őrzik még sokan anyanyelvként, családban beszélt nyelvként Igaz, többnyire csak az ötvenen felüliek társalognak szlovákul. Az iskolában lehetőséget teremtettek évekkel ezelőtt arra, hogy — dr. Rózsa Gyuláné tanárnő segítségével, akinek ez a nyelv az egyik szakterülete — választott nyelv lehessen a szlovák. Tanulását negyedikes korukban elkezdhették a gyerekek. A tanárnő már nyugdíjas, de tanít. Szeretettel, nagy hozzáértéssel foglalkozik csoportjával. Nemcsak a nyelvtan és a szavak fontosságára alapoz, hanem azzal is törődik, hogy kis tanítványai személyiségének fejlődésében segítsen. Mivel a szlovák nyelv tanulására már azokban a tanévekben sor került, amikor a kötelező idegen nyelv tanterv szerint az orosz volt, a szülők közül többen úgy tartották, jobb a gyerekeknek, ha a kötelezőre szorítkozik. Ne keverjék össze a kettőt. — Iskolánkban ebben a tanévben a tanrend szerinti nyelv a német lett. Így született a döntés, ©rósz helyett a negyedikesek és az ötödikesek németül tanulnak. A hatodikosok, hetedikesek és nyolcadikosok. tanmenet szerint folytatják, illetve befejezik az oroszt és emellett tanulhatnak németül vagy angolul, mivel erre itt lehetőség adódik. Boros Éva orosz szakos kolléganőm magánúton németül tanult, tanítja is. Átállással-át- képzéssel nincs sok dolga. Az angol nyelvet Tóth Edit oktat-, ja. Sok éven át Ausztráliában élt. A fakultáció megvalósításához szükséges anyagiakat a megyei tanácstól kaptuk. A tantestület jellemzője, hogy fogékony az új dolgokra, feladatokra. Ki-ki kedvvel munkálkodik. Továbbtanulását mindegyiküknek örömmel fogadom, messzemenően támogatom — említette az igazgatónő. önmagából indul ki. Német nemzetiségi gimnáziumban tanult, ahol az érettségi nyelve a magyar mellett a német volt. Gyógyszerész diplomát szerzett, férjhez ment, apró csemetéit nevelte, közben az egri tanárképzőben magyar—történelem szakos diplomát szerzett. SZÁMÍTÓGÉPESEK Búcsúzáskor lelkemre kötötte, ki ne maradjon a sorból, hogy március óta az ötödikesek és a hatodikosok számítógép-ismereteket tanulhatnak heti három délutánon. Az iskolának nyolc számítógépe van. Mivel katona lett az a kollégájuk, aki a foglalkozásokat velük elkezdte, segítségükre sietett a Kandó Kálmán Műszaki Főiskola egyik tanára. Ötletük, tervük van seregnyi. Az iskola legtöbb pedagógusa helybeli, mindenképp a javát akarják ennek a főváros melletti peremtelepülésnek. Főként azzal, hogy a gyerekeket az ittmaradásra, visszakívánkozásra előkészítik. A továbbtanulók szűkebb pátriája maradjon meg Csömör. Hiszen, ha valakinek város kell, hát tényleg csak egy ugrás Budapest! Eszes Katalin Prokop Péter Rómában élő pap festőművész képeiből, valamint Böröcz Márta és Koncz Ernő kerámiáiból nyílik karácsonyi kiállítás december 18-án, hétfőn délután fél ötkor a budapesti Metro Klubban (VII. kerület, Dohány utca). Az alkotók munkásságát Geröly Tibor, a Budapesti Művészetbarátok Egyesületének főtitkára méltatja. Budaörsön ugyanezen a napon 18 órakor nyílik a közelmúltban elhunyt Szabó Lajos Roland emlékkiállítása. A Budapesti Művészetbarátok Egyesületének tevékeny tagja volt. A tárlatot, amely december 31-ig látható, Geröly Tibor nyitja meg. Holnapunk kérdőjelei MIT ES MIÉRT NEM OLVASNAK? A kérdőjel talán túlságosan provokatív, de a Magyar Írók Szövetsége ,,Mai kamasz — mai kamaszregény” címmel néhány héttel ezelőtt rendezett szakmai tanácskozásán elhangzottak ismeretében talán nem túlzott a kétely. Nyilván pénzügyi gondokkal is magyarázható, hogy az immár hagyományos és kétévenként Szekszár- don szervezett vitasorozat, amely mindenkor a gyermek- és ifjúsági irodalom helyzetét vizsgálja, idei elmélkedésének helyszínéül Budapestet választotta. A jelen lévő mintegy félszáz meghívott, köztük író, gyermekkönyvtáros, olvasáskutató, pedagógus, pszichológus a kétnapos konzultáció során arra kereste a választ, hogy mit kínál, mit ajánl a magyar könyvkiadás a kamaszkorú fiataloknak. Én ha lenne kínálat, akkor az találkozik-e a tizenéves fiatal igényeivel, akaratával, kíváncsiságával, megálmodott élményvilágával. Végre egy hely, ahol nem elsősorban politikáról lesz szó — mondta megkönnyebbülten egy író, bár az ellenvélemények megfogalmazása közben rögtön kiderült: ezen a szakmai fórumon nem csupán az író és a kamasz viszonya határozza meg, hogy mit és miért vegyünk le a könyvespolcról. A társadalom válsága, az átalakulás eredményei és visszásságai nemcsak a felnőtt állampolgárok magatartását, viselkedését formálják. Hová tűntek a tegnapi eszményképek, és lehet-e * vajon milyen módon új eszményeket találni? Ez a kétely egyformán izgatja és nyugtalanítja az írót és a jó olvasmányt kereső kamaszt is. De akar-e könyvet kézbe venni az iskolapadot koptató fiatal, és ha igen, mit kínál számára a könyvpiac? A szenvedélyességtől sem mentes kollektív vizsgálat során a jelenlévők különböző olvasáskutatói elemzések eredményeivel is megismerkedhettek. Egyes könyvtárak tapasztalatai szerint Jókai, Verne, P. Howard, Móra, Fekete István, May Károly, Nemere a legkeresettebb szerzők. Természetesen ez az észrevétel csak azokra vonatkozik, akik az iskola, a család vagy baráti tanács hatására egyáltalán betévednek a könyvtári polcok közé. A többség azonban — mint - ahogyan ez a felnőtt lakosság esetében is elmondható — nem elsősorban olvasással és könyvtárlátogatással képzeli el szabadidejének eltöltését. A fenti alkotói slágerlista megerősítéséhez, átrendeződéséhez új művekre, a kamaszvilágot értő és azt ismerő remekekre lenne szükség. Ez azért is indokolt, hisz napjainkban az erőszak, a fércművek, az eldur- vultság, a reménytelenségben üzleti haszonra törekvő igénytelenség egyre elviselhetetlenebb mértékben rajzolja át a magyar könyvkiadás térképét. A jó könyvek mellett természetesen az is fontos, hogy a felnőttek, a családok, a nevelők érezzék annak felelősségét, hogy a gyermekek lehetőleg mindenkor és mindenütt kiegyensúlyozott szellemi, érzelmi körülmények között nevelkedjenek, mert csakis ezáltal képesek az értelmes, a fejlődőképes életre. Hazánkban jelenleg mintegy 200 ezer a deviáns gyermekek száma. Jelenlegi és jövőbeni mostoha sorsuk, életük kilátástalansága egyúttal érzékelteti a társadalom működőképességének zavarait. A kamaszirodalom megjelenésének egyik célja a múltban is az volt, hogy megteremthesse a „jóízű" beszélgetések feltételeit gyermek és felnőtt között, családban vagy épp iskolai környezetben. A gyermekek — az őket körülvevő sok-sok új hatására — igénylik, hogy beszélgessenek velük és beszélgessenek róluk. Ennek nélkülözhetetlen szükségességét az írószövetségi tanácskozás résztvevői sem vitatták, bár azt nem tudni, hogy születnek-e a jövőben remekművek a magyar kamaszirodalomban. A társadalmi átalakulás nemcsak a politikai intézményrendszer korábbi struktúráját változtatta meg. Megváltoztak a könyvkiadás feltételei, és ez nemcsak mennyiségileg, de szerkezetileg is megmutatkozik. Ma már mintegy négyszáz könyvkiadó zúdítja naponta termését az olvasóra. Többségük piaci ismeretekkel nem rendelkezik, a könyvkiadás szakmai ismereteinek elsajátításával legfeljebb véletlenszerűen és felületesen foglalkozott. Az eltúlzott mértéktelenség ismeretében az sajnos ma még megállapítható, hogy mostohagyerek a kamaszirodalom, és könnyebb a napi üzleti sikerek reményében közreadni egy-egy olcsó történetet, mint esetleg gyermek- és ifjúsági regényt írni napjaink történelmének oly sok megválaszolatlan kérdéséről. Ne felejtsük, hogy a gyermekkori eszményképek nélkül a holnapban bízni szinte lehetetlen. Maróti István ■Heti filmtbgyzetb Kiálts, szabadság Denzel Washington, mint Steve Biko a Kiálts, szabadság című filmben Neves rendező filmje ez: Richard Attenboroughtól jól ismerjük például az A híd túl messze van, a Gandhi, vagy a teljesen más műfajban kiváló Tánckar című munkákat. Az angol címe — Cry Freedom — szerint akár Kiálts, szabadság, akár Kiálts szabadságot címmel magyarítható új filmjeikét éve készült, és témájánál fogva legalább akkora érdeklődésre tarthat számot, mint az előző művek. Főleg a nyugati országokban, s ott is az angolszász nyelvterületeken. Ebben a filmben ugyanis a dél-afrikai fajüldözésről van szó — pontosabban: a meggyilkolt Steve Biko szinesbőrű politikusról, meg a hírhedt sowetói vérengzésről, amelynek során — 1976-ban — mintegy hétszáz diákot öltek meg a rendörsortüzek. Attenborough mindig is kitűnő mesélő volt. Filmjeit a kiválóan bonyolított történetelmondás, az események izgalmas előadása legalább annyira éltette, mint a jól -megvála'sztott figurák. Ez az erénye a különböző műfajokban egyaránt érvényesült, hiszen a fentiek ugyanúgy jellemzők A híd túl messze van II. világháborús kalandregényére, mint a Garidhira vagy akár a Tánckarra is. Ezúttal a történetet azzal teszi izgalmassá, érdekessé, sőt, egyes mozzanataiban magával ragadóvá, hogy — régóta jól bevált módszerrel — a párhuzamos szerkesztés elvéhez igazodik. Ami annyit jelent, hogy többszálú történetet mesél. Az egyik szál a polgárjogi harcos Biko története, a börtönnel felérő száműzetés, a kijelölt kényszerlakhelyről is folytatott politikai harc, az elkerülhetetlen lebukás és a tragikus, brutális halál. A másik szál ebbe fonódik, egy liberális újságíró, Woods történetével, aki összetalálkozik Bikó- val, s ettől kezdve a kettejük útja, ha nem is szó szerint, egyfelé vezet. Woods, mélyen átérezve Biko igazát, támogatni kezdi, de ettől a maga sorsa majdnem olyan veszélyeztetetté válik, mint a Bi- kóé. Ahogyan Attenborough ezt a két szálat fonja, vezeti és egymásba kapcsolja, majd kü- lön-külön újabb szálakat fon beléjük, az kétségkívül mesterkézre vall — bár a két és háromnegyed óra időtartam túlzásnak tűnik; a film időről időre a bőbeszédűség hibájába esik. Annyi mindenesetre világos és lényeges: a Kiálts, szabadság a fajüldözés, az ember és ember közti különbség- tétel ellen küzd. Attenbo- roughban talán egyszerre munkál a fehér ember rossz lelkismerete a színesbőrűek üldözése miatt, s az a liberális — humanista eszmény, amely a szabadságjogok egyenlőségét vallja. A délafrikai fehér kisebbség — a lakosság mintegy 20 százaléka — kétségtelenül elnyomja, a színesbőrű többséget, és ez világméretű felháborodást vált, váltott ki, a dél-afrikai sportolók bojkottjától a politikai és gazdasági bojkottig. A néző aztán kedve szerint állhat ide vagy oda, az elnyomott feketék, a szintén üldözötté váló fehér újságíró, a szabadságjogok vagy az azokat eltiprók mellé. Főleg a nyugati országokban, s ott is az angolszász nyelvterületeken. Mert Attenborough szembeszökően nekik készítette ezt a filmet. Mi itt, Kelet-Európa közepe táján, a magunk súlyos emberi, politikai, szabadságjogi problémáinkkal kissé kevésbé lelkesedünk vagy borzongunk. Fajüldözésért, fasiszta rendőrségi módszerekért, a szabadság- jogok eltiprásáért nekünk nem kell példákért Fokvárosig vagy Sowetóig mennünk. Elég, ha Temesvárig megyünk .,. Drágán add az életed Volt már kaland — illetve akciófilm színhelye egy „pokoli torony’’, játszódott terroristafilm egy tévétorony tetején. A felhőkarcolók a maguk fantasztikusnak ható építészeti és épületgépészeti megoldásaival, szinte kihívást jelentenek az ilyen akciófilmek készítői számára. Most egy újabb kihívásra adott újabb választ kap a néző: John McTiernan amerikai rendező egy Los Angelesben épült (vagy még épülő, mert nem befejezett) felhőkarcoló, a Fox Plaza láttán kapott „ihletet” egy ott lejátszódó kalandfilm elkészítéséhez. Vagy nem is kalandfilm ez, hanem a westernekből ismert lonely rider, a magányos lovas egy újabb variációját ismerjük meg a történetbe véletlenül csöppenő New York-i zsaru, John McClane személyében, és akikkel szembeszáll, azok is a westernek banditáinak kései utódai, de nem vonatot rabolnak és marhacsordát hajtanak el, hanem modern terroristák, akik több száz milliós fogást akarnak végrehajtani, mindegy, hány ember élete árán. No és persze nem 45-ös Colt dörög a kezükben, hanem a legkorszerűbb automata fegyverek, a Beretta 92esektől a Sleyr Aug kommandófegyverekig. Sőt, bevetnek egy-két ügyes páncéloselhárító rakétát is. Szóval nagyüzem ez, mellyel a magányos New York-i cowboy teljesen esélytelenül száll szembe. Mi sem természetesebb, hogy az esélytelen győz. McClane jószerivel egymaga intézi el a terrorista bandát, menti meg a Nakatomi-tröszt székházának megtett Fox Plaza karácsonyesti ünneplő közönségét (köztük saját feleségét is), és amikor már mindenki biztonságban van, az akció közben ismeretlenül is segítőtársává és haverjává vált fekete bőrű rendőr őrmesterrel egymás keblére borulva szemlélik, hogyan robban fel a sok vérrel megöntözött felhőkarcoló. McTiernan mindenesetre bebizonyítja — remek technikai segítőtársai jóvoltából is —, hogy ért ehhez a műfajhoz, izgalmasan tudja előadni a csupa sablonból álló történetet is, és a trükkök segítségével majdnem valószínűvé teszi az üldözések, verekedések, lövöldözések izgalmát, feszültségét. Mivel a filmnek van egy csöpp száraz angol humora, azt mondhatjuk: a műfajnak egy fogyasztható termékével van dolgunk. Takács István Festmények, kerámiák Karácsonyi kiállítások
