Pest Megyei Hírlap, 1989. november (33. évfolyam, 258-283. szám)

1989-11-11 / 267. szám

1989. NOVEMBER 11., SZOMBAT Vendégségben Kárpátalján NE CSAK VERSEK SZÜLESSENEK Nem kevés hiedelem, annál több fcíinformieió tapad a magyarság mai határon tál elő népességéhez. Kárpátaljáról sokáig nem is igen beszélhet­tünk, akkor is csak Zakarpatszkaja Oblasztynak nevezve a történelmi Ma­gyarország valamikori darabját. Ma mintegy kétszázezer magyar lakik c vidéken, s ezáltal nem a többségi népcsoportot alkotják. Ez meg is látszik, hiszen például Ungváron, nincsenek kétnyelvű táblák, s a boltok többségé­ben is inkább az orosszal, mint a magyarral lehet boldogulni vásárlás közben. egy-egy utazóra öt és lél ezer forint jutott. A petőfisek 'szervezte akció után a toldisok Kárpátalját vették célba. Ehhez külön segítséget jelen­tett, hogy az iskola saját autóbuszá­val elérhető, így a tervezett ezer ki­lométeres utazás ennyivel máris ol­csóbb. A Lunatours helyi irodájára az a feladat hárult, hogy a szervezőit által megálmodott programokat, a szállást, idegenvezetőt .lekössék. Vé­gül minden sikerrel végződött, s az útra összeállt csapat egy péntek haj­nalban útnak indulhatott. Az MSZBT támogatásával egy-egy. részt­vevőre ötszáz forintnyi költség jutott csupán: ennyi pénzért egyszerűen nem éri meg otthon maradni. De hát, aki utazni kíván, miért is maradna otthon...? Ilkó Valéria — a némettanárból lett idegenvezető — a tapasztaltabb uta­zók szerint a Szovjetunió legképzet­tebb szakembere. Ugyanúgy otthon van szülőföldjén, Kárpátalján, mint Leningrádban, Lembergben vagy Harkovban, vagy éppen Moszkvá­ban A terület kulturális élete fejlett, amit a sűrűn megjelenő antológiák, verseskönyvek, novellák bizonyíta­nak. A Kárpáti Igaz Szó Üj Hajtás című irodalmi és kulturális mellék­letének október 2%i számában fior- váíh Sándor ír dolgamluxiL „—Mökt rrtúr 'lätöfh, ttógy nem ér­demes félni. dók gyalogszerrel kelnek át, r.z anya hátán meg derekán is egy-egy odakö­tözött, néhány hetes csecsemővel. Égy-egy család vagy tizenöt-húsz emberből áll, s ez nem véletlen. Min­den ember ugyanis 30 rubelt válthat be. s emiatt errefelé így szereznek pénzt. (Áprilisig nyugatra hasonló okok miatt utaztak a nagymamák, nagypapák. ..) Itt még az a veszély nincs, hogy az átkelő ráfizet; beszer­zi a forintból a kurrens cikket — akár azt a hiánycikket, eredeti szov­jet áruból, amit otthon hiába.keres, itt meg garmadával van' a lengyel piacon — majd C—9 forintért rubelt vesz, és így megy haza. Ez igen jó megélhetési forrás, más kérdés, mit — Mi lesz, ha mégis fordul a koc­ka? —' Akkorát semmiképp sem for­dulhat. De ha mégis fordul, akkor minden mindegy. Én optimista va­gyok ... — Maga nem optimista, hanem naiv. Óvatosnak leéli lenni. — Lehet, de ha ezt én mondom, ni3ga rám fogja, hogy gyáva vagyok. — Érdekes, talán igaza van. — Mondja, nincs valami jó közép­út? — Nem tudom. Azt sem tudom, van-e egyáltalán ennek az útnak kö­zepe. — Ahogy elnézem, most mindenki az út valamelyik szélén gyalogol. — Tudja, talán nem is olyan nagy baj ez. Feltéve, hogy mindenki ugyanabba az irányba megy.” Akárha rólunk szólnának e so­rok ... Aki akárcsak egyszer Is részt vett autóbuszos kiránduláson, annak nem kell ecsetelni, micsoda gondot jelent a csomagok megfelelő elhelyezése, rnei't ugyebár ügyelni kell arra, se túl korán, ss túl későn ne érkezzünk a buszhoz. Előző azzal a kellemetlen­séggel jár, hogy a mi csomagunk kerül alulra, utóbbi meg azzal, hogy nem lesz neki hely ... Miután az eh­hez hasonló problémákkal megbirkó­zott az utazó, már esek alkelmas he­lvet kell, hogy válasszon magának. S végül, ezt követően, tényleg nincs más hátra, mint figyelni az utat, £ várni a vámkezelésre, meg a határt átlépés kínálta élményre. Záhony ostromlott ■káros benyo­mását kelti. Kilométeres kocsisorok a ljatár mindkét oldalán, s az átke­lők túlnyomó többsége lengyel. Az egyik kocsiban borotválkoznak, a másikban teát főznek, a harmadik­ban kávét töltenek termoszból a po­harakba. Látszólag idilli a kép, de csak látszólag. Időnként egy-egy avatatlan, vagy éppen túlságosan is dörzsölt autós megpróbál előrébb menni, így lerövidítendő az pda-visz- sza várakozás 13—26 óráját; Kony- nyen lehet, nem lesz szerencséje; mint annak az autósnak, akit a meg- dühödött lengyelek egyszerűen bele­borítottak az árokba, amúgy minde­nestől. A vasúti hídon a cigánycsalá­Az ungvári skanzen talán legszebb darabja a templom, amely az ősi építészet minden jellemző jegyét megmutatja. Az egyre jobban bővü­lő telepen a vidék jellegzetes építé­szeti módjait, a nemzetiségek szo­kásait mutatják be szólnak hozzá a záhonyiak. Az me­gint egy más kérdés, elegendő-e egyetlen határátkelőhely' keléti szom­szédunk felé. Szerencsére azonban csoportunkat, amelynek buszán ott díszelgett az MSZBT emblémája is, minden különösebb procedúra nél- ,küi átengedték, -»iád.«.dßsaotim, mind jövetben ... , . • . , t Még szerencse, hogy olyan or­szágba megyünk, ahol ne-ni kell a boltokat bújni — jegyeztem meg óvatosan feleségemnek, alti egyéb­iránt a Toldi MSZBT-tagcsoport tit­kára, s ebbéli minőségében. Gyóni Ilonával, a petőfisek hasonló titulu- sú pedagógusával, az út egyik szer­vezőjének számított. — Igen. Ez va­lóban szerencse, bólintott, majd rá­mutatott az egyik boltban látható kalapra: — Ezt ugye megnézzük? Hát persze, válaszoltam bátran. S valóban szerencse, hogy Ungváron alig lehet vásárolni, mert kisváriát­Sokak szerint a Magyar—Szovjet Baráti Társaság az ország egyetlen kormánypárti szervezete. így van-e vagy sem, azt nem kell- most eldön­teni. Az ezzel szemben eldönthető, hogy a barátság elmélyítésére, kia’a- kítására az idén egy kiváló mód­szert, alkalmaztak. A működő MSZBT-tagcsoportokhoz eljuttatták felhívásukat, amelyben arra kérték a vezetőket, próbáljanak öntevéke­nyen, saját érdeklődésüknek megfe­lelő utakat szervezni a Szovjetunió­ba. A választást megkönnyítendő, az utak fedezetéből nagy részt maguk­ra vállaltak. Az már a szervezők ügyességén, felkészültségén meg bá­torságán múlott, milyen utat válasz­tanak. Nagykőrösön sajátos összefo­gás valósult meg e munkában. A Pe­tőfi Sándor általános, illetve a Tol­di Miklós Élelmiszeripari Szakközép- iskolákban működő MSZBT-tagcso- portok úgy gondolták, ha megoszt­ják a szervezésből eredő terheket, nyernek, mert mindkét iskolából kétfelé is mehetnek a diákok meg a tanárok. Előbb egy turnust Lvovba meg Leni ugródba indítottak, s a részvevők igencsak élvezték a szűk hetes programot. Igazán nem lehet panaszkodni a számlára sem, hiszen vá a csoport összes hölgytagja kala­pot próbált. Kérem szépen, azt látni "kellett volna! Szürke, világoszöld, ’mályvaszín, fekete és tűzpiros, szé­les meg keskeny karimájú, feltúrt és Jkíltűretlen, aszimmetrikus és szabá- ‘lyös, kisebb és nagyobb méretekben illessek a tiükifölt telőtt 'darabonként 12—15 rubeles árakon. így aztán va- ■M'tMÚ "nkfftl ‘ sáershcsének számított, hogy Munkácsán sem leket igazán , vásárolni, mert a csoport hoppon maradt hölgytagjai csak ott úidták kiegészíteni ruhatárukat e nélkülöz­hetetlen ruhaneművel. Azt már nem 'is említettem volna szerencsének, ; hogy az Ukrajna-áruház kalapvá- ■ lasztékára való tekintettel a hölgyek még a Vereckei-szoros megtekinté­séből is elhagyhatónak ítéltek né­hány percet, azzal is megtoldva az ott eltöltendő időt. Kérem, kalapos hölgyek tértek vissza Nagykőrösre! A Zakarpatszkaja Hotel, amolyan huszadik századi vendégfogadó, vjzemszerű, intimitást nélkülöző, nagybani ellátással. Baj ez vagy sem, nem lényeges, mert mégis lehet találni olyan zugot — gyanítom egyébiránt, hogy a világon minde­nütt így van — ahol némi pénzmag leszurkolása után lehet táncolni, is­merkedni, s a beugróért még külön­legességek is járnak. Mert egyébként ki gondolná, hogy tánc után jóleshet egy jégbe hűtött tejeskávé? Csak meg kell próbálni... A zeneszámokat hallgatva, azok­ban a legjobb magyar diszkós sem találhatott volna kivetnivalót. Az európai slágerlista vezető dalai szól­tak a megszokott hangerővel és hangszínnel: miközben a videón a klippek követték egymást. Egé­szen addig vitt kíváncsiságom, hogy megtekintettem a lemez­hajtó szentélyét. S ott csoportunk egyik tagja. Marjai Péter, a Toldi végzős növendéke keverte a hango­kat, az otthonról hozott alapanyag­ból... S hogy milyenek a kárpátaljaiak? Olyanok, mint bárhol másutt a vilá­gon. Zaklatottak, rohanók, a szép nőkre rácsodálkozók, az utcán nap­raforgóhéjat köpködők, s padokon ráérősen ücsörgők. Jól és kevésbé jó! öltözöttek, üzletelők és elzárkó- zók, s némelyikük beszél magyarul, némelyikük meg nem. Különösséget nem lehet tapasztalni, csak valami érezhető és kitapintható feszültséget, vibrálást. Itt az ideje, mondták so­kan, hogy a peresztrojkáról ne ver­sek szülessenek, mint annak előtte a szocializmusról meg a kommuniz­musról, hanem a gyakorlatban tör­ténjenek reformok, változások. Ballal Olló Szovjetuniá-szerte állandósult állapotnak tekinthető a megvalósult szocializmus átka, a hiány. Ha lehet kapni szappant, akkor nincs fogkrém, ha cipöszállitmány érkezett, abban csak 41-cs méretig van féríicipő, a va­salót ki sem teszik a pultra, s a piacon valamivel jobb ugyan az ellátás, de ott meg nem a havi 240 rubeles átlagkeresethez szabják az árakat. Ha valaki egy szóval szeretne jellemezni az így kialakult állapotokat, alig­hanem nem jutna jobb eszébe a hiány mellett, mint a sorállás. Kérem, ez egy életforma .része: ma én állok sort, holnap te, holnapután mindannyian. A sorállásnak szabályai is vannak, s már egy kitűnő kisregény is szü­letett a témáról. A képen látható embertömeg most éppen halra vár, halra sorolt be a sorba Nagyvároshoz korszerű szemétszállítás tartozik. A teleszkópos kordé a le­leményesség mintaképe is lehetne — ha a teleszkópnak lenne értelme

Next

/
Thumbnails
Contents