Pest Megyei Hírlap, 1989. november (33. évfolyam, 258-283. szám)
1989-11-08 / 264. szám
3 1989. NOVEMBER 8., SZERDA Mii talál a guberáló a kukában? Fecskendők és az AIDS-pánik Mi jut eszünkbe a veszélyes hulladékokról? Nehéz- § ipari üzemek, amint lila és kék kormot füstölnek a le- ^ vegőbe, sötét, bűzös levet engednek a kristálytiszta, át- ^ látszó patakokba. Ila messzebbre engedjük fantázián- | kát, talán még a gyógyszergyárakra gondolunk. De tisz- e ta, fehérre meszelt, csillogó csempéjű, fertőtlenítő sza- S gú kórházak, rendelőintézetek ...? 0 mondta Azonnal Veszedelmes dolog a jó leimét összetéveszteni a lehetségessel. Nem minden lehetséges, ami jó lenne. Tudja ezt mindenki, amikor a saját életéről, mindennapjairól van szó, hogyne tudná! Seregnyi bölcsesség is figyelmeztet bennünket erre, a muszáj nem fullad a Dunába-tól addig a bizonyos takaróig meg a nyújtózásig. S feledheti-e valaki is a maga körének bölcsességét akkor, ha politikai porondra lép? Manapság gyakori eset az ilyen amnéziában szenvedőknek a fellépése. Sőt! Egyre gyakoribb, hogy korábban realitásérzékről, józan bölcsességről tanúságot tevő szervezetek, személyek elvetik a sulykot: beállnak azok sorába, akik nem sokat törődnek azzal, mit beszélnek, a fontos az, hogy minél nagyobbat mondjanak. Veszedelmes szenvedéllyé kezd válni a voks- vadászat, veszedelmesen torlódnak egymásra az irreális követelések. A Független Kisgazda-. Földmunkás- és Polgári Párt első nyilvános abonyi gyűlésén például'azt mondta sok okos és igaz megállapítás mellett dr. Boross Imre, a párt főügyésze, hogy véleményük szerint „azonnal meg kell szüntetni a nagy iparvállalatoknak a dotációját". Némi erkölcsi alappal szólunk bele a dologba. Lapunkban már akkor kifogásoltuk a folyamatosan növekvő állami támogatásoknak az ügyét, amikor ezt — 1985-beri meg a következő években — nem taps, hanem egészen más honorálta ... Tehát: valóban elviselhetetlen a támogatások összege. Tavaly ez 144 milliárd forintot tett ki. Csakhogy: a vállalati gazdálkodók befizetései 424 milliárdot értek el. A két összeget együtt kell látni. S azt is, hogy az „azonnal” megszüntetendő dotációk olyan vállalatoknak is a végét hoznák el, amelyeknek a termékeire, szolgáltatásaira mellőzhetetlen társadalmi igény van. S akkor még szót sem ejtettünk az „azonnal” utcára kerülő munkavállalók százezreiről ... Csodák a gazdaságban sincsenek. Sajnos. Es sajnálatos, hogy csodavárásban hamarosan világelsők lehetünk. KLIENS NEM KÜLDIK EL Hamarosan kicserélik a cégtáblát a Magyar Selyemipari Vállalat váci Bélésszövőgyá- ránák kapuján. A vállalati tanács úgy döntött szeptember végén, hogy az MSV-nél elkerülhetetlen a szervezeti változás. Veszteségesen működnek, a szanálást aligha kerülhetnék el. Somogyi László gyárigazgató úgy fogalmazott, hogy a 24. órában határozták el, addig cselekszenek, amíg a döntés a saját kezükben van. A hitelt nyújtó bank is egyetért a változásokkal, hiszen a jelenlegi keretek között aligha remélhetnék, hogy attól a vállalattól, amelynek ilyen rosz- szul áll a szénája, visszakaphatják a pénzüket. A jövőben a vállalat gyárai leányvállalatként működnek. A vagyonkezelő központ mellett két kft., egy kereskedelmi részvénytársaság és öt leányvállalat igyekszik teljesíteni a vevők megrendeléseit. A váciak a jövőben sem lesznek önállóak, a szentgotthárdi leányvállalat gyáregységeként dolgoznak tovább. Az önállóságnak nem lett volna realitása, hiszen a 170 dolgozót foglalkoztató gyárban csak szőnek, az előkészítést és kiSchönweitz Tamás, Dabas tanácselnöke mesélt nekem egyszer egy történetet. Amikor a gyógyintézetekben áttértek az egyszer használatos tűk vásárlására, már az első napokban felmerült a probléma: Mi legyen az elhasznált tűkkel? Az egyik rendelőintézet nejlonzacskóba pakolta azokat és a lomtalanítást megelőző napon a csomagot a többi szeméttel együtt az utcára tette. Először a guberálók jöttek. ök nem figyeltek fel rá, de az iskolából hazatérő gyerekek megtalálták. A játékot, a dobálózást nem élte túl a csomagolás, a tasak széjjelszakadt és a használt injekciós- tűk több kisgyermeket megszúrtak, megkarcoltak. Az eset időben az AIDS-pánik magyarországi kezdeteivel esett egybe, ezért nagyon felkavarta a közvéleményt. Azóta eltelt két esztendő, ennyi idő alatt kiderült, hogy a gyerekek fertőzést, betegséget nem kaptak. Látható tehát, hogy az egészségügy is termel veszélyes hulladékokat. A rendelőintézetekből a tűk mellett vérrel szennyezett gézek, lejárt gyógyszerek, vegyszerek, a kórházakból pedig még mindezeken kívül kioperált beteg- szerv-maradványok, testrészek is kikerülnek. O — Megoldott-e ezeknek az elhelyezése? — kérdeztem dr. Kőhalmi Margit főorvosnőt, a Pest -Megyei Köjál általános igazgatóhelyettesét. — Az egészségügyben keletkező veszélyes hulladékokról és azok kezeléséről miniszter- tanácsi rendelet intézkedik. Eszerint I. osztályú veszélyes hulladék a kórházi hulladék: fertőző hulladékok (testrészek, szervmaradványok), fertőtlenített hulladékok, kötözési hulladékok, egyszerhasználatos fehérneműk és egyéb anyagok, injekciós tűk. Mi csak ellenőrizzük, hogy a területünkön az egészségügyi intézetek hogyan tesznek eleget a rendeletben előírtaknak. Nem szólunk bele, hogy milyen gazdasági vagy műszaki megoldásokat választanak a veszélyes hulladékok megsemmisítésére, ha a megoldás az előírásoknak készítést máshol végzik. Az alapanyagot — a lánchengert — is Szentgotthárdról kapják, máshonnan nem tudnák beszerezni. Az alacsony vagyonértékük miatt hitelre sem számíthattak volna, e nélkül pedig aligha működhetnének. Vácott úgy gondolják, hogy nem lesznek kiszolgáltatott helyzetben, hiszen a szentgotthárdiaknak is érdekük a jó együttműködés. Az indulásnál segítséget jelent, hogy a leányvállalatok hitelt kapnak a banktól. Az import alapanyagok beszerzését, az értékesítést a kereskedelmi rt. végzi, melynek a leányvállalatokon, valamint a Konsumexen és Texérten kívül három külföldi — egy osztrák, egy New York-i és egy svájci — cég is tagja. A leány- vállalatok önállóan is értékesíthetik termékeiket. Belföldön akár saját maguk is árusíthatnak, de mivel önálló külkereskedelmi joguk nincs, csak valamelyik külkereskedelmi vállalaton keresztül exportálhatnak. A dolgozókban némi bizonytalanságot keltett az átalakítás híre, de mint azt a gyárigazgató elmondta, erre egyébként megfelel. Nincs beleszólásunk, hogy a megsemmisítést végző üzemek milyen tarifát szabnak az egészségügyi intézetek számára. Tavaly összegyűjtöttük a megye összes egészségügyi intézményeinek adatait. Tapasztalataink szerint részben nincsenek meg az ártalmatlanítás feltételei, részben történnek emberi mulasztások is. Megállapítottuk: amennyiben az ápolószemélyzet szelektíven kezeli a hulladékot, és elkülöníti azt az egyéb kórházi szeméttől, akkor a veszélyes és fertőző hulladék mennyisége kevesebb lesz — keverve ugyanis az egyébként ártalmatlan szemét is a veszélyes hulladék tömegét növeli. Mivel az összegyűjtött anyagokat nem szállíthatják el naponta, gondoskodni kell a biztonságos tárolásról, amely általában az intézmény udvarán történik. Többnyire kéthetente, havonta gyűlik össze olyan mennyiség, amelyet érdemes clvitetni. Persze ennek is megvannak a hátulütői: nyáridőben a vérrel, gennyel szennyezett vatták, gézek belerohadnak a csomagolásba, nemegyszer bűzt árasztanak. Az 1983-as felmérés során azt is vizsgáltuk, milyen meny- nyiségű veszélyes hulladék keletkezik, és hogyan oldják meg azok végleges elhelyezését. Tapasztalatunk szerint sajnos gyakran a kommunális szemét közé kerül, a vegyszerek ...pedig .a,.lefolyókba, onnan a csatornába. 6 — Milyen veszélyei vannak ennek? — A kommunális szemétben elhelyezett hulladékhoz a guberálók hozzáférnek, és fertőződnek. Az egyszer használatos injekciós tűket kiszedik a szemétből és felhasználják. Köztudott, hogy a kábítószerélvezők száma már Magyarországon is számottevő. Nem véletlen, hogy a szakirodalom szerint ezért ők az AIDS egyik jelentős rizikócsoportja. A másik veszély, hogy amíg a kommunális szemét lebomlik, addig ezek a hulladékok a talajba kerülve, nem semmisülnek meg, hiszen egyetlen védekezés ellenük, az elégetés. A semmi okuk sincsen. Az MSV egyik legeredményesebben működő gyáregysége volt a váci, az exporttermékek egy- harmada ebből a gyárból került ki. A bélésszövet Nyugaton is keresett cikk, szinte minden termékük exportra kerül, csak a maradékot kapja a hazai kereskedelem. Létszámleépítést nem terveznek, a dolgozókat nem elküldeni, inkább megtartani szeretnék. Remélik, az új szervezeti formában még jobban dolgozhatnak. A készletek leépítésével, az általános költségek csökkentésével eredményesebben gazdálkodhatnak. A minőség további javításával, a szállítási határidők pontosabbá tételével szeretnék a vevőkörüket bővíteni. Minél több lesz az árbevételük, annál könnyebben fizethetik vissza a felvett kölcsönöket. Ezekben a napokban a bankoknak küldenek bemutatkozó levelet, s intézik a cégbírósági bejegyzést is, melynek az átfutási ideje várhatóan 30 nap lesz. A váciak tudják, hogy nem lesz zökkenőmentes az átállás, de mindannyian bíznak a sikeres folytatásban: A __ H. É. rajtuk maradt vérnyomok a hepatitis B és az AIDS terjesztői, ezek a fertőzések tömegeket betegíthetnek meg. A veszélyes anyagok másik csoportja a lefolyóba öntött vegyszerek, amelyek a szennyvízzel együtt a városi víztisztító berendezésekbe kerülnek. Szerencsére a kórházakban, és rendelőintézetekben keletkező vegyszerek igen kis mennyiségnek. A szabályok szerint műanyag kannákban gyűjtik és külön helyiségben megfelelő előírások szerint tárolják. Innen szállítják el megsemmisítésre. Ha azonban nagy mennyiség kerül a lefolyókon a városi szennyvíztisztítóba, a vegyszer megöli azokat a kis élőlényeket, amelyek a tisztítóberendezésben a lebontás biológiai folyamataiban vesznek részt. Ilyenkor a rendszer nem képes megtisztítani a szennyvizet és az vegyszerestől a folyókba kerül. Ha nagyobb mennyiség jut a vízbe, akkor a parti szűrésű kuta- kon keresztül az ivóvízbe, az emberi szervezetbe jut. • — Hogyan akadályozható meg mindez? — Igen nagy hangsúlyt helyezünk az emberi feltételekre. Minden intézetben belső rendszabályok, igazgatói utasítások felügyelik a hulladékok szelektálását és elhelyezését. Ezek megsértése fegyelmi eljárást vagy egyéb szankciókat von maga után. Bíznunk kell az ápolószemélyzet lelkiismeretében. Persze nem minden rajtuk múlik. Ezekben az intézményekben betegek is vannak, nem állíthatunk őrt mindegyikőjük mellé. Kere- pestarcsán például a szennyvízcsatornát kezelő vállalat elmondta, hogy az átemelőszivattyúk azért nem dolgoznak, mert a kórházból szálas anyag, vatta, géz kerül a lefolyókba, s ez eltömíti a rácsokat, szivattyúkat. Elképzelhető, hogy ebben az esetben a betegek jártak el gondatlanul, bár erre a csatornaszakaszra még egy textilüzem is rá van kötve. 9 — Feltehető azonban, hogy a betegek otthon is szálas hulladékot dobnak vagy vegyszert öntenek a lefolyóba? — Otthon azért jobban meggondolják, mivel fennáll a veszélye, hogy duguláskor az ő fürdőszobájában jön fel a víz, de azért kétségkívül igen erős szemléletváltozásra, illetve széles körű nevelésre lenne szükség az ilyen környezetkultúrát érintő kérdésekben. 9 — Milyen elképzeléseik vannak a végleges hulladékelhelyezés megkönnyítésére? — Minden intézményben nem lehet égetőberendezést elhelyezni. De azért jó lenne, ha legalább Budapesten vagy a megye 3-4 pontján megsemmisítőket lehetne felállítani, ahová a környékről bevihetnék az egészségügyi hulladékot. Lehetőleg olyan helyen, hogy a szállítás ne emelje túlságosan a költségeket. Hiszen vannak a környezetvédelmi hatóság által elfogadott és megfelelőnek talált égetőberendezések. A megyében Százhalombattán működik megsemmisítő, valamint Len invárosban is, de a szállítás nagyon megdrágítja az elhelyezést. A megye néhány kórháza — Vác, Cegléd, Nagykőrös, Kerepestarcsa — szintén rendelkezik égetővel. Akad olyan központ, amely fogadni tudja a hozzá tartozó körzetek hulladékát, de olyan módon, hogy a felülvizsgálatok, az ellátmány kiszállítása, vagy egyéb körutak során a sofőr a csomagtartóban hozza magával az összeszedett veszélyes anyagokat! Ha jól be van csomagolva, nincs is gond vele, de hát ezt folyamatosan megkívánni valakitől mégiscsak nonszensz. Választani kell azonban a rossz és a kevésbé rossz között. Szegő Krisztina AZ EMBEREKET Cserélik a cégtáblát FÖHATALQM K irajzolódóban van a holnap Országgyűlésének egy olyan lehetséges képe, amely előtt megtorpan és töprengeni kezd az állampolgár. Annyi jelzőt hallani, milyen is lesg az a holnapi népképviselet, hogy már-már a jelzők gazdagsága gyanút kelt: valóban népképviselet lesz? Avagy... Mert hiszen sokasodnak az elgondolkoztató, a meghökkentő jelek arra is, milyen sok botcsinálta, még senki által meg nem mért, s meg kevésbé megválasztott ember serénykedik a népakarat, a szabadság, a demokrácia képviselőjeként. S egyre inkább belemennek ebbe az utcába a különböző szervezetek is! Már fél-felröppennek elgondolások, számszerű összegek arra vonatkozóan, hogy majdani képviselőink^ akik „természetesen” — bár erről, annyiféle népszavazás kierőszakolása közepette, senki sem kérdezte, kérdezi „a” népet — hivatásosak lesznek, azaz állásként látják el tisztüket: „legkevesebb” miniszteri, ahhoz közeli fizetést kell hogy kapjanak. Kell? Ki mondta ki ezt a szót?! S ez a „legkevesebb”, ahogyan hallani, havi bruttó ötvenezer forint... Talán az olvasó nem tudja — mert hiszen a mai politikai tüsténkedők között aligha szabadna, hogy akadjon olyan, aki ezt nem tudja —, ezért leírjuk: az idén január és július között az iparban foglalkoztatottak havi átlagbére bruttó 9549 forintot ért el... Ennek az ötszöröséért már érdemes kapaszkodni! Csakhogy: vannak, akik ennek ellenére sem vállalják a megbízatást. Például az a megyei képviselő, aki mérnök, vállalati igazgató, s aki főállásban nem politi- tizálni akar, hanem a szakmáját kívánja gyakorolni. Lesz helyette más! Csakhogy: korántsem biztos, hasonló tapasztalatok, területi ismeretek birtokában vállalja majd a tisztséget az a másik! Amint ismétlődően hallani orvosoktól, művészektől, lelkészektől: ők sem kívánnak főállásban politizálni, a hivatásukat nem hagyják ott. Félő tehát: olyan „hivatásosak” is lesznek majd a hivatásos képviselők padsoraiban, akik nem bánják különösebben azt, amit otthagytak, ám annál inkább bánnák, ha állásuk (képviselőségük) megszű í- ne! S akkor majd esetleg elkezdődik a kapaszkodás a funkcióba, ahogyan azt, meglehetősen taszító módon, nem keveseknél a közelmúltban tapasztalhattuk. Ilyen helyzetben viszont az is megtörténhet, hogy a képvisa- lők egy része már korántsem a nagy ügyekkel foglalkozik majd — függetlenül attól, melyik pártnak a színeiben jutott mandátumhoz —, nem az országos gondokon tipródik, hanem a saját mandátuma, annak megtartása foglalkoztatja. Ezért riasztó a gondolat, hogy majd a maga javadalmazásáról (is) döntő Országgyűlésben esetleg olyanok is helyet kaphatnak, akik pusztán valakik helyett (mert a legalkalmasabbak a főállást nem vállalták) jutottak a képviselői tiszthez. T ágítsuk a kört. Hallani arról is, hogy a jövendő parlamentnek roppant bonyolult kérdésekkel kell majd megbirkóznia, azaz a képviselőknek iroda kell, kisegítő személyzet, szakértők ... Ahogyan sodródunk — mert csupán sodródunk, s nem tudatosan közelítünk, közeledünk — a választások kitűzésének időpontja felé, úgy bizonytalanodik el, az állampolgár: valójában milyen parlamentet kívánnak választatni vele? Na persze, többpártrendszerűt. Ami ugyan divatosan hangzik manapság, mögötte azonban nagyon nagy a fogalmi homály! A legutóbbi hetekben ugyan a pártok sorozatban tárták a közvélemény elé programjaikat, programnyilatkozataikat, ámde ezeket olvasva sokkal okosabbak aligha lehetünk. Az ugyanis nem több csomagolásnál, amit kapunk útbaigazításként ezekből a programokból. „A népfelséget” avagy a „népszuverenitást” megtestesítő Országgyűlés mindaddig szavak zsákbamacskája, míg az állampolgár nem tudhatja, mit „vesz”: milyen működési elvű, gyakorlatú parlament áll fel voksai nyomán. S még inkább zsákbamacskaként hatnak azok a tervek, elképzelések, követelések, amelyekről egyre gyakrabban hallani, s amelyek szerint e/z a parlament szinte mindent megtehet, természetesen „a demokratikus közvélemény ellenőrzése mellett”. Kevésbé laikusán a szakemberek ezt úgy fogalmazzák meg, hogy o főhatalmat a felelős, szabadon választott parlament gyakorolja majd. Ez a főhatalom tagadhatatlanul jól hangzik! Csak éppen a választópolgárnak — tapasztaljuk is, magumc- ról is tudjuk — fogalma sincsen arról, mi is az a főhatalom ... Ha pedig nem tudja, akkor olyanokra voksol, akik ugyan az ő nevében, de korántsem biztos, hogy az ő egyetértésével sorozatban hozzák majd meg a döntéseket, akár azt is — szándékolt abszurditással élve —, hogy másnap reggeltől mindenkinek gyalog kell közlekednie, kivéve „természetesen” a képviselőket... Ha ugyanis nem tudjuk, mit fed a tetszetős csali, a demokratikus közvélemény gyakorolta ellenőrzés, akkor semmi mást sem tudhatunk. S akkor tényleg ott állhat a fejünk felett egy főhatalom, csak nem biztos, hogy ilyet kívántunk ... A demokratikus közvélemény ugyanis ugyanolyan gumifogalom, mint az ellenőrzés. Ha arra gondolunk, hogy a demokrácia nevében a jövendő pártharcok résztvevői ma mit művelnek, akkoa talán nem alaptalanul ugrik talpra bennünk a félelem. A vajúdás kínjait élő MSZP-t, holott még meg sem teremtődött, megkezdték szétszedni bizonyos reformkörösök éppúgy, mint mégis-inkább-mást akarók. A kisgazdák budapesti nagyválasztmánya ülésén némelyek verekedéssel nyomatékosították az érveket. A Szabad Demokraták Szövetségének most elfogadott alapszabálya kimondja, majdani minisztereik és államtitkáraik hivatalból tagjai (lesznek) az országos tanácsnak. S e magabiztosan szabad és demokrata szervezetnek a küldöttgyűlésén heves füttykoncert és pfújozás fogadott egy tisztességes, kebelbélitől származó javaslatot, mert az nem tetszett a jobbra táncolóknak. Folytathatnánk a sort a Magyar Demokrata Fórum II. országos gyűlésén elhangzott, mély emberi tisztességről tanúságot tevő drámai beszéddel, amelyben az ügyvezető elnök lemondását indokolta a szovjet nagykövetség előtti, szándékkal provokáló tüntetéssel... S erényen leírjuk, mielőtt bárki a szemünkre vetné, tudjuk-e, mi a demokrácia, hogy tudjuk, már amennyit tudni lehet. Véljük, nem minden történik a természetesnek vett demokrácia jegyében, érdekében. Sőt...! Pártok, politikusok, tömegtájékoztatás: a népről szólnak már-már egyhangúságba olvadó gyakorisággal. A nép meg? Hát éppen ez az! Hogy tudja e, kinek jár ki itt a főhatalom? Rájön-e, hogy ő a főhatalom, hogy az ő kezében van most — már és még — minden, ami a holnapja lesz?! Mészáros Ottó
