Pest Megyei Hírlap, 1989. november (33. évfolyam, 258-283. szám)

1989-11-08 / 264. szám

4 ^£Mnn 1989. NOVEMBER 8-, SZERDA PEDAGÓGUSKAMARA Á_ MEGYÉBEN^ Erkölcsi és szakmai védelem Válságokkal terhelt társa­dalmunk egyik neuralgikus pontja az oktatás, az iskola­ügy. A kérdésben valamilyen formában mindenki érdekelt, érintett. Azzal már keveseb­ben vannak tisztában: mit je­lent a jó vagy a rossz iskola jövőnk szempontjából. Az ok­tatás megújulása kulcs Euró­pához. l Visszakövetelik presztízsüket Hogy végül is kinyitjuk-e az Európához vezető kapukat, avagy végleg magunkra zár­juk azokat, sok tényezőtől függ. Múlik többek között a mindenki által vaskosan kri­tizált és agyonsarcolt peda­gógustársadalmon. A tanárok Is megszervezték érdekképviseleti és koordiná­ciós szervezetüket, ez év má­jusában megalakították a Magyar Pedagógus Kamarát. A napokban létrejött a Pest megyei tagozat is. — Célunk a pedagógus sza­badságának, felelősségének növelése, szakmai és erkölcsi védelme — mondja dr. Kiss Elemér, a kamara elnöke. — Sokan összekevernek minket a szakszervezetekkel, pedig más a feladatunk. Nem kívá­nunk foglalkozni a munkálta­tókkal szembeni érdekképvi­seletekkel, a bérproblémákkal, viszont szeretnénk, ha a szak- szervezetek nem terjesztenék ki tevékenységi körüket szak­mai kérdésekre. Ugyanakkor a közös érdek, a pedagógustár­sadalom presztízsének helyre- állítása, megköveteli munkánk « összehangolását. Társaságunk megalapítása óta eltelt rövid idő alatt azt már elértük, hogy összehívtuk a kamarai kerék­asztalt, azaz felvettük a kap­csolatot a társadalomban már létező értelmiségi, szakmai ka­marákkal. Még nincs tisztáz­va a kamarák jogállása, így erre, vagyis egy kamarai tör­vényre dolgoztunk ki javasla­tot, amelyet az igazságügy­miniszterhez juttattunk el. A másik lényeges dolog, hogy a kormány elfogadott minket tárgyalópartnernek, és például a fejkvótarendszerben azo­nos állásponton vagyunk. En­nek alapján az iskolák a ta­nulók létszámától függően kapnak az állami támogatás­ból. Reméljük, hogy az így kialakuló versenyhelyzet meg­állítja az intézmények roha­mos anyagi lezüllését, megfor­dítja a negatív folyamatokat. Ehhez persze meg kell terem­teni az iskolák autonómiáját. — A Magyar Pedagógus Kamara az első ilyen jellegű szervezet a világon — kapcso­lódik a beszélgetésbe dr. Mol­nár László, a kamara titkára és jogi szakértője. — A pol­gári társadalmakban helyén van a pedagógusszakma. A mi társaságunk amolyan mo­dern „céhközösség”. A kama­ra javaslatokat tehet a kor­mányzati döntések meghoza­talához, majd ellenőrizheti azokat. Léte, formálódásának ténye azonban ma még szájhagyo­mány útján terjed, így nem csoda, hogy nem sok az érdek­lődő. Dr. Kiss Elemér elmond­ta azt is, hogy pénzük nincs, ezért az alapszabályt, és az etikai kódex tervezetét nem tudták postázni. A Pest me­gyei tagozat alakuló ülésének résztvevői közül így néhányan inkább később, a bővebb in­formációk birtokában kíván­nak csatlakozni a szervezet­hez. Először jött létre Szöllösi ' Zsuzsanna, a Pest Megyei Pedagógiai Intézet munkatársa, a kamara alel- nöke mindenekelőtt arra hív­ta fel a figyelmet, hogy Ma­gyarországon először jött lét­re ilyen szerveződés. Az a lé­nyege, hogy a kamara a peda­gógiát mint szakmát képvise­li. Lejárt annak az ideje, hogy a „nemzet napszámosa” csak végrehajt, teljesít. Csak a pe­dagógusokon múlik, hogy az európaiság mennyire telik meg humán tartalommal. Dr. Szivi Józsefnek, a Peda­gógiai Intézet igazgatójának véleménye szerint a kamarának védenie kell a jó pedagóguso­kat, ezért elengedhetetlen egy­fajta szakmai mérce felállítá­sa. Érvelésével vitába száll­tak, mert nem a rossz, kont­raszelektált tanárokkal szem­ben kell fellépni, hanem a je­lenséget előidéző okokat kell megszüntetni. Iskolai autonómia Dr. Molnár László azt hang­súlyozta, hogy a kamarához bárki csatlakozhat, aki elfő gadja alapszabályát és tevéke­nyen részt kíván venni mun­kájában. Nem akarnak bürök ratikus ellenőrző funkciókat ellátni, a tanároknak utasítá­sokat adni. Ellenben az auto­nómia, a szakmai szabadság és önállóság megteremtésén fáradoznak. Szívesen nyújta­nak szakmai segítséget, taná­csot a különböző pártok okta­tási programjához, de politi­kamentes szervezet kívánnak maradni. A Magyar Pedagógus Kama­ra Pest megyei tagozatának ideiglenes elnökéül Kopcsik Istvánt, a budaörsi gimná­zium történelem—földrajz—fi­lozófia szakos tanárát válasz­tották. Az ideiglenes elnökség tagjai: Petrin László, az Érdi 3. Számú Általános Iskola testnevelő tanára és dr. Szivi József, a Magyar Pedagógiai Intézet igazgatója. Csontos Csaba Nagykátai barna gyöngyök Cigány művészeti napok Egy népcsoport mind gyak­rabban mutatja fel értékeit. Érveknek is szánhatja ezeket ahhoz a törekvéséhez, hogy nemzetiségként ismerjék el. Mint tudjuk, ennek egyik kri­tériuma az önálló kultúra és az írásbeliség. Ezekben a na­pokban Nagykátán tapasztal­hatja a város közönsége és az ide látogató érdeklődő, hogy a cigányság éppúgy vonzódik érzelmeinek, gondolatainak képi kifejezéséhez, mint ezek zenei interpretációjához. A héten zajló cigány művé­szeti napok bevezető esemé­nyeként november 6-án há­rom cigány származású mű­vész alkotásait ismerhette meg a megnyitó vendégkoszorúja. Bada Márta, Dilinkó Gábor és Szécsi Magda tárlatán Akantisz Marcell, a városi ta­nács elnöke mondott beveze­tő szavakat, majd Nyári Lászlónak, a Magyarországi Cigányok Kulturális-Szövet­sége osztályvezetőjének be­széde következett. A mintegy huszonöt tagot számláló nagy­kátai cigányklub, amelynek keretei között legnagyobb sze­repet a néptánc kapja, a he­lyi művelődési központ és az MCKSZ közös rendezésében színes, látványos minifeszti­válra kerül sor a hét végén. November 12-én, 15 órakor a város művelődési központjá­ban lép színpadra a nagyká­tai Vojake Sve, az esztergomi Vojake Rom, a szolnoki Bar­na Gyöngyök. A hét elején megnyitott ki­állítást ezen a napon láthat­ják utoljára az érdeklődők. K. T. L IALLITOTERMEKBOL Ikonok és tájképek Alighanem mindenki tudja, hogy az ikon fára festett kép, e fogalom a pravoszláv egy­házhoz kötődik. Templomai el­képzelhetetlenek enélkül, s nemritkán meghint házi ol­tárként elengedhetetlen tarto­zéka az otthonaiknak. Így öröklődik ez már a XV. szá­zadtól, s él e hagyomány nap­jainkban is. A képzőművészek körében igen nagy tiszteletnek örvend az ikonfestészet, talán éppen amiatt, mert kevesen művelik. Egyikük a Biatorbágyon élő Jónás Ilona, aki Borsos Miklós tanítványaként 1956-ban vég­zett az Iparművészeti Főisko­lán. Ötvös volt, festő lett. Kazin­czy Ferenc szellemében válasz­totta ars poeticájának a jót s jól elvet munkásságának gya­korlatában is, hiszen religió- ra korlátozott álmait az általa elérhető minőség jegyében fo­galmazza meg egyenletes ér­tékrenddel. Ikonjainak témáit különbö­ző földrészek legendái, mondái, tájai ihletik: Görögországban az Athosz-hegy, a bolgár, a szerb vidékek, de Vlagyimir és Novgorod is ad számára ele­gendő témát. Jónás Ilona élete elválaszt­hatatlan az ikonoktól, kizáró­lagosan ezeknek szenteli mű­vészetét, festői tudását — az ötvösségből csupán egy-két kézművestisztességgel megfor­mált munkáit láthatjuk. Min­den bizonnyal szűkíti a jövő­ben ikonjainak témaforrásait, ezzel mélyítve képpé alakuló gondolatait — a ráckevei, szentendrei minták alapján, amelyeknek előhírnökei Buda­örsön, a Jókai Mór Művelődé­si Központban most bemuta­tott grábóci gyökérzeti fára festett képei. Egészen más irányba tereli figyelmünket Riba Márta munkássága. Hincz Gyula ta­nítványa volt, s talán úgy is fogalmazhatnánk, hogy tanító­mestereinek számíthatjuk a magyar, a kanadai, az ameri­kai tájakat is. Arizonából szintén alkotásokkal érkezett vissza, de az igazi élményt a Börzsöny csúcsai és Királyrét színpompája jelentette, jelenti számára. Különösen kiemelkedőek a királyréti téli hangulatokat megörökítő képek, s fontos változatot érzékeltetnek az es­ti naplementék. Szemnek és szívnek is gyö­nyörködést, fölüdülést jelent Riba Márta természetelvű és közérthető munkássága. Csendéletei is pompát, derűt sugároznak, mindezt csak erő­síti hallatlanul könnyed vo­nalvezetése, amely a festő friss élményeinek tanúbizonysága. Festményeit november 10-ig a XII. kerületi Pagony Klubban, a Tamási Áron u. 64. szám alatt tekinthetik meg az ér­deklődők. Losonci Miklós Ceglédi iskolapéldák A reformkoncepcióknak meszes a csigolyája Iskola és élet: iskolaélet és életiskola. Egymásba fonódó fogalmak. Az iskola: a nagy társadalom kis bölcsője. A benne ringó emlék a mában is visszhangzó múltüze­net. Ezt idézte és jegyezte föl egy ceglédi nyugalmazott tanár, Kürti Béla. A közelmúltban jelent meg szép könyve: ELTŰNT ISKOLÁK NYOMÁBAN (A polgári iskola története és művelődéstörténeti szerepe Cegléden 1869—1948.). . Ez a százoldalas munka je­lentős értékek iskolapéldája: egy kor fősodrában haladó is­kolatípusé, a megalkotás és a közlés módjáé, az egykori ta­nítványok tetthű emlékezetéé. A tanulmány megírásához kevés forrásmű állt a szerző rendelkezésére. Ezért a holt papírt az eleven emlékezet le­helte való életre. Kürti Béla ugyanis tanára, majd igazga­tója volt a ceglédi polgári is­kolának. Írása azonban még­sem csupán a személyes múlt szóra szólítása, hanem tudo­mányosan kidolgozott kismo­nográfia. Kitárja az iskolaka­put, emlékező-kutató tekintete elér a város kor rajzolta ho­rizontjáig: az intézmény tör­ténetét Cegléd társadalmi éle­tébe illeszti. Először az iskola történeté­vel foglalkozik, majd meg­vizsgálja a „polgári” szerepét a város művelődéstörténeté­Kifizetődö szép városokat építeni Mátyás — a fenséges kérdőjel Ügy tűnik, Zsámbék végér­vényesen magához vonzotta Melocco Miklós szobrászmű­vészt. E két nevet mostanában gyakran emlegetik együtt. Né­hány héttel ezelőtt a rom­templomban avatták föl egyik alkotását: a Möller István- emlékművet, amelyet a falu iránti szeretetből ajándékul készített. A település történelmi mi­liője ismét arra ihleti, hogy a magyar -múlt egyik legendás alakját faragja meg. — Mátyás király és az igaz­ság fogalma szinte elválaszt­hatatlan egymástól — mondja Melocco Miklós. — Már gye­rekkorban beleépül az ember gondolatvilágába. Olyan egyé­niség volt ő, aki Európa első humanista hatalmát teremtet­te meg Magyarországon, tevé­kenysége kihat mai kultúránk­ra is. — Mindezek a gondolatok kifejezésre jutnak abban a nagyszabású munkában, amellyel pályázatot nyert a Mátyás király halálának öt­századik évfordulójára készülő emlékművel. Milyen lesz ez. — Építészeti és szobrászati együttes, amelyet Székesfehér­várott, a Március 15. utcában helyeznek majd el a múzeum oldalán. Az emlékmű szinte ráépül a huszonkét méter ma­gas és tizenhat méter széles falra. A monumentális oszlop- csarnok központi alakja Má­tyás. Körülötte a hét szabad művészet szimbólumai látha­tók. A király két oroszlánon áll. Az egyik szomorú, ennek farka kobra. A másik acsarog, farka bojtjával fityiszt mutat. Mindezt úgy, hogy Mátyás ne lássa. — A királyról mindössze egyetlen dombormű maradt meg, egy olasz mester alkotá­sa, amelyet hitelesnek tarta­nak. De milyen lehetett az uralkodó valójában? — Despota? Humanista? Nem tudhatjuk. A mesék sze­rint különleges ismertetőjele volt a nagy orra. Ettől azon­ban még nem lesz eleven em­ber. Nekem viszont felada­tommá vált, hogy őt ábrázol­jam. Azonban nem kotyogok bele abba, amit nem tudok. Számomrp ő egy fenséges kér­dőjel. Ezt mondom el szobrá- szi nyelven, s kialakítok kö­rülötte egy épületet, ahol a hangsúly reá helyeződik. — Hatalmás vállalkozás! — Végre! Létrejön egy ér­telmes vállalkozás, amelyben megvalósul az építészet és szobrászat egysége. Egy szép város ugyanis tele van képek­kel, faragványokkal. S mintha a díszítés a szobrásznak úgy­szintén feladata lenne. Nézzen csak körül. Aki teheti, olyan házakba költözik, amelyek leg­alább százesztendősek. Hát miért mennek a turisták Olaszországba, ha nem eze­kért?! Az ország bevételének legalább háromnegyed része ebből származik ... Szép vá­rosokat építeni igenis kifizető­dő! Mennyibe került Szent­endre — és mennyivel többet hoz?! S mit tehet egy szob­rász ezzel a Mátyás-emlékmű­vel? Nagy lelkesedésében egy kicsit szebbé változtathat egy utcát. Okos dolog. — A napokban elkészült a makettel, amelyet fából fara­gott, ám az emlékművet kőből alkotja meg. — Természetesen! Hiszen ez az anyag kényszeríti isten­igazából komoly munkára a tervezőt: kordában tartja a te­hetség hézagait. Nézze meg Székesfehérvárt, milyen gaz­dag kőépületekben! Ezektől vonzóbb a város, a falu. Jó tudni, hogy Zsámbékon is egy- re-másra hozzák rendbe a régi házakat. Ott, ahol négy és fél évtizeddel ezelőtt tönkretettek embert, kultúrát, vidéket,.. Nagyon meg kell gyökeresedni ahhoz, hogy az itt élő tulajdo­nosa legyen a falunak. Ehhez legalább száz esztendő kell. Ezek azok az elvek, amelyek számomra alapot adnak, ezek­re épül a Mátyás-emlékmű is.., Vennes Aranka ben. Elemzéseit az önmaguk­ban is „beszédes” dokumentu­mokkal és képekkel egészíti ki. Már két évtizede panaszol­juk mai oktatási rendszerünk, tanterveink és tankönyveink korszerűtlenségét. Azt, hogy az iskola nem felel a társada- lam felszólító igényeire. Kí­sérletekben s főleg hamari kísérletezgetésekben nincs hiány. Csak jó megoldásokban. Mert a „reformkoncepciók­nak” meszes a csigolyája: csak előre tudnak nézni, hátrafor­dulni „véletlenül” sem. Pedig a régi iskolamesterség által is ment a világ elébb — az égre törő fa is gyökereiből táplál­kozik. A polgári iskola példája — iskolapéldája lehet(ne) ma is néhány oktatási és nevelési eljárásnak. Ezt hangsúlyozza a szerző, nem nosztalgiából, hanem szolgálatból: mert bár igazolványának rovatkapuját bezárta a nyugdíjpecsét, lel- külete kitárulkozik a mai is­kola feli is. A „polgári”, a négyosztályos középfokú oktatás, a szakkö­zépiskola szülőanyja. A latin iskolák klasszikus műveltség- elemeit a mindennapi élet gyakorlati ismereteivel egye­sítette. Az óratervekben az anyanyelv, az irodalom, a tör­ténelem, a számtan, a föld­rajz és a vegytan mellett ott szerepelt a rajz, a szépírás, az ének, a testgyakorlás, a kézi­munka, később a könyvvitel, a közgazdasági és jogi ismere­tek, az egészségtan és a mező- gazdasági gyakorlat. „A tanítási órákon kívül na­gyon jelentős nevelési terüle­tét jelentettek a polgári isko­lában az ifjúsági egyesületek. Olyan művelődési lehetősége­ket nyújtottak a tanulóknak, melyek nagymértékben segí­tették az egyéniség, a tehetség kibontakozását..., s ugyanak­kor remek tartalommal töltöt­ték meg a szabad időt” — idé­zek szó szerint azért, mert a mai oktató-nevelő munkának talán ez a területe a legszű­kebb. A ceglédi „polgáriban" az életre, az életért nevelt a vöröskeresztes csoport, a sportkör, a diáknaptár-moz­galom (nemcsak takarékosság­ra, hanem önálló pénzkereset­re is szoktatott). Az önképző­kör a művészi szárnypróbál­gatások színhelye volt. (Pél­dául Dobos Erzsébet nótaköl­tőé, Réthy Lajos festőművészé, Kardos Pál zenetanáré, Kár­páti Aurél íróé, Patkós Irma színművészé.) De mindazok is, kiknek hírneve nem szárnyalt túl a városhatáron, munkabecsülő, széles látókörű, haladó szelle­mű emberfőkké váltak az „Ember és polgár leszek” (Rousseau, illetve Csokonai) felvilágosult gondolatával. Tanulságos (bár kissé hiá­nyos) a szófejtés: mai könyv szavunk egyik régi alakválto­zata a könnyű. Tehát egy tőről fakadhat a könyv és a köny- nyű. Ez nem a könyv „súlyta­lanságára” utal — ellenkező­leg: a benne foglalt gondolat erejére. A szellem és a lélek fölemelő szárnyalásában köny- nyű lesz a test. Ez az élmény mozdítja az embert Kürti Béla könyvének olvasása közben is. A szorgal­mas adatgyűjtést, a szakszerű feldolgozást, tehát a tudomá­nyos hitelt életre lélegezteti a szerző szerény jelenléte. Így lesz a történelem — ma érvé­nyű, a múlt —, jelenérzetű, az elvont tudomány — emberar­cú. A stílus — az ember maga. A művelődéstörténeti ismere­teket olvasmányosan fogal­mazta meg a „sem író, sem tu­dós” (ahogyan önmagáról ál­lítja a szerző), hanem — a pe­dagógus. A jó tanár, aki tudja, hogy nem elég jót — jól is kell mondani. Mondhatnánk: ez az igazi tudományos ismeretterjesztés, a klasszikus katedranyelv. Ennek is iskolapéldája ez a könyv. S Kürti Béla életfilozófiájáé is, amely formálta, mindmáig őrzi (élet)stílusát. Miként — vallja tetteivel — minden év­szaknak van hasznot, szépet adó rendeltetése, úgy az em­beri élet egyes szakaszainak is. ö nyugdíjas korában kez­dett el könyveket írni. Ebben a gyümölcshozó őszben ott színlik a tavasz teremtő zöldje, a nyár érlelő nappiro­sa. Ezért köszönheti — egyko­ri, más iskolabéli kollégája — könyvéért (is) így: Tisztele­tem, Élet Tanár Űr! ☆ Kürti (Kratofil) Déla ma­gyar—történelem—testnevelés szakos tanárként kezdte pá­lyafutását Cegléden, a polgári iskolában, ötven évvel ez­előtt! Könyve — tanítványai összefogásával — éppen azon a napon jelent meg. amikor az évfordulón átvette Szege­den az aranydiplomát. Dr. Költői Ádám

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents